Violetta
Lementem a faluba, hogy kiszellőztessem a fejemet. Annyi mindenen gondolkoztam a kapcsolatunk Zackkel, de legfőképp Violetta és Zoli. Olyan szép pár és most egy vita miatt szünetelnek. Zolit már ezer éve ismerem, Violettát nem rég óta, de azt tudom, hogy mindkettőjüket megviselte a szakítás. Épp azon törtem a fejem, hogy hogy lehetne őket újra összeboronálni, amikor fogalmam sincs, hogyan a játszótér közelében kötöttem ki. Mindig is imádtam játszani, nem hiába én egy örök gyerek maradok. A kedvenc játékom a hinta volt és vég most is az. Körül néztem a terepen és nem is sokára megpillantottam a hintát. De volt egy kis bibi. A hintában már ült valaki, aki épp ebben a pillanatban esett hanyatt a játékszerről. Ez a valaki, ahogy alaposabban megnéztem magamnak egész ismerős volt. Violetta.
Ez nekem pont kapóra jött. Hamarosan az említett lány is észre vett engem, mert közben én egyre beljebb araszoltam a játszótéren.
Kicsit meg is lepődött rajta, hogy itt lát.
-Szia Violetta. Jaj de örülök, hogy itt vagy. Hát én a barátomról és magamról elmélkedek. De ahogy, így elnézlek te is. - mondtam mosolyogva.
-Gondolkodtam rajtatok is. Mit szólnál, ha beszélgetnénk egy kicsit?-kérdeztem, egy padra mutatva, indítványozva ezzel, hogy üljünk le.
Neki is biztosan jót tenne, ha kibeszélnénk a dolgokat. Tapasztalatból, jobb elmondani, mint magunkba folytani. Szegény lány. Látszik rajta, hogy mennyire maga alatt van és valakinek meg kéne hallgatnia.

Violetta
A pad felé közelítve a lány feltette azt a kérdést amire számítottam.
-Nem, nem az időjárásról.- mondtam tömören, mert még az igazi válasz nem fogalmazódott meg bennem.
Azon gondolkodtam, hogyan kéne megközelíteni a témát. Nem akartam rázúdítani a kérdéseimet. Épp azon gondolkoztam, mit is mondjak, amikor Vilu elpityeredett és már mondta is azt a dumát amit minden lány.
-Semmi baj. Ez nem a te hibád.-nyugtatásul átöleltem. Ezt jól elrontottam az biztos.
-Figyelj, tudom mi játszódik le most benned. Öntsd ki a szívedet, hidd el úgy jobb lesz.- már- már annyira átéreztem a helyzetét, hogy kis híjján én is sírva fakadtam.
-Ugyan, te lány! Lesüt rólatok, hogy szeretitek egymást. Mondok is valamit, ha abbahagyod a sírást.-mondtam neki már mosolyogva.
-Tessék.-a kezébe nyomtam egy csomag zsepit, hogy törölje meg a szemét és fújja ki az orrát.
-Gyönyörű szemed van, de ha vöröslik az nem szép.-mondtam halkan, hátha megnyugszik. Ám ekkor belőlem is előrobbantak az emlékek és én is elpityeredtem.

Violetta

Még soha nem sírtam együtt senkivel, de most tizenhat év után megtörtént.
Ledobtam magam a padra és kifújtam az orrom a kapott zsepivel. Pár másodperc múlva összeszedtem magam annyira, hogy válaszoljak a feltett kérdésekre.
-Teljesen egyértelmű, hogy féltékeny vagy. Egy férfi akkor féltékeny, ha szerelmes, egy nő mindig. Ez tény.-mondtam, újra mosolyogva.
Elgondolkoztam, ez a tény akár igaz is lehet.
-Nem fogod elveszíteni, mert még mindig szeret téged. Ő maga mondta. Sőt teljesen belebetegedett a szakításotokba.- mondtam szipogva.
-Hát az én problémám is hasonló, de kezdj inkább te.-mosolyogtam a lányra, akit még nem rég ismerek, de már is megbízom benne. Ekkor egy hirtelen ötlettől vezérelve elővettem a pálcámat és néhány egyszerű mozdulattal később, már a kezemben volt egy doboz bonbon.
-Boldogság hormon.-kacsintok lelki társamra. Kinyitottam a dobozt és Violetta felé nyújtottam, jelezve, hogy a kóstolás, csak rá vár.
Én is vettem egyet ami azt hiszem rumos meggyes volt. Kis száj húzogatás után összerágtam, és gyorsan ettem még egyet ugyanis ki nem állhatom a rumot. Most társamra pillantottam, hogy kezdheti a beszámolóját.

Violetta

-Figyelj! Ezt nem kell megköszönnöd, mert szívesen teszem.
Mondtam Vilunak aki valami miatt olyan arcot vágott, mint akit nyúznak. A vérnyomásom kétszáz lett és kérdőn néztem a lányra. Hamarosan kiderült, hogy nagyon fáj a keze. Biztosan akkor ütötte meg amikor kiesett a hintából. A keze iszonyúan nézett ki, nagyon dagadt volt, amiről arra következtettem, hogy eltörött.
-Szent Isten!
Kiáltottam ijedten.
-Jó! Nyugodjunk meg! Lélegezz mélyeket!
Utasítottam Violettát, aki legalább annyira rémült volt mint én.
-Nyugodj meg! Amit most fogok mondani lehet, hogy sokkolni fog. Nyugi!
Nagy levegőt vettem és közben azon gondolkodtam, hogy mondjam el a véleményemet.
-Szerintem eltört. De nyugodj meg. Azt nem mondom, hogy meggyógyítom, de az anyám gyógyító.
Mondtam, s próbáltam mosolyogni, de azt hiszem nem igazán ment.
-Meg kell mutatnunk egy gyógyítónak, vagy valakinek aki ért az ilyenekhez.
Jelentettem ki határozottan.
-Megpróbálok segíteni, de be kell tartanod az utasításokat! Elhiszem, hogy nagyon fáj, de nyugodnak kell maradnunk. Oké?
Reméltem sikerül meggyőznöm a leányzót, mert anya szerint ilyen esetekben legfőbb a nyugalom.
-Azt nem hagyom, hogy bármi bajod essen. Gyere kitalálunk valamit. Jó?