Ruha † A mászókalakó...

Az éjszaka olyan volt, akár valami rémálom, már ha azt vesszük, hogy mivel alvásra képtelen voltam a kastélyban járőröztem az éjjel. Nagyrészt a folyosókon sétáltam, kerestem a diákokat akik kimerészkedtek éjjeli baglyot játszani, ám nem futottam össze senkivel, így nem kellett megerőltetnem magam, ráadásul senkit sem kellett házvezető, vagy tanár elé cipelnem ami jó, habár mostanában már nem igazán érdekeltek az efféle gondok amiket mások nyakába akaszthattam. Azt az aggodalmas jellemet elhagytam akkor, mikor a naivitásomat is, vagyis reméltem, hogy így történt. Végül magam is nyugovóra térhettem volna, de már kelt fel a nap, nem fogok tudni egy szemhunyásnyit sem aludni. Felsóhajtva túrtam a hajamba, majd egy tincsem rágcsálva sétáltam vissza a szobába. A szoba lakói nagyban szundítottak, vagyis nem fogom felkelteni őket. Ismerve magamat lelépek mielőtt ez megtörténhetne. Gyorsan a saját lakrészembe menekültem és átöltöztem egy meleg és nagyjából hétköznapi ruhába. Úgy döntöttem kihasználom a napot és szerzek valami kis édességet. Na nem mintha megenném... Igazából, valószínűleg oda fogom adni valakinek aminek nagyobb szüksége lesz rá... abbahagytam a kedveskedést mi?!Nem! Egy sóhajjal húztam fel a lábbelim, majd felkapva a kabátot sétáltam is kifelé. Mivel közel volt a kijárat, így nem kellett sokat császkálnom, de azért éreztem magamon a fáradtságot, na meg az alvás hiányát, hiszen nem igazán tudtam kialudni magam a hetekben, kivételt képez mikor rajtam landolt Grace. A gyengélkedőn aztán lehet aludni! Kirázott a hideg a visszaemlékezés miatt, így jobbnak láttam kistartolni a tanodából. Kint a hideg fogadott, de nem igazán zavartattam magam miatta, kivételesen okos voltam és felöltöztem ahogy kell, vagyis majdnem. A sapkát nálam nem találták fel! Szórakozottan ingattam a fejem, de végül tovább indultam, nem törődve a néha szemembe hulló hajjal amit olykor-olykor eltűrtem, hogy azért lássak valamit és ne menjek neki a szembe jövő fáknak. Miután megtettem az út nagy részét leértem a faluba és egyenesen az édességért siettem, amit hamarosan már a táskámban tudhattam. Nem volt kedvem visszamenni, de nem tudtam hova is mehetnék így elkezdtem bolyongani a faluban jöbb ötlet hiányában. Végigsétáltam a főutcán, aztán áttértem a boglyas térre, viszont nem álltam meg. Eszembe jutott a játszótér és úgy döntöttem az egy remek hely lesz arra, hogy egy kicsit elbújjak a világ szeme elől, mármint a nagy része elől. A gyerekektől meg nem tartottam, ők mosolyt tudnak csalni az ember arcára, még egy velem egykorú lány arcára is. Nagy meglepetésemre a hely elsőre üresnek tűnt, habár be kell valljam, nem néztem túlzottan körbe, sőt egyenesen a hintákhoz sétáltam és magam mellé dobva a táskát beleültem az egyikbe. Elpillantottam előrefelé, habár gondolatban nem teljesen jártam itt, talán ez volt az oka annak, hogy nem szúrtam ki a srácot először. Azonban mikor másodjára is rávettem magam arra, hogy megszemléljem a helyet, akkor sikerült. Hát kellett pár másodperc míg felfogtam, hogy nem egy felnőttel van dolgom, hanem egy mestertanonccal. Már éppen köszöntem volna, amikor erősen az alsó ajkamba haraptam. A mestertanoncokkal jobb nem kikezdeni, eléggé... maguknak valóak. Megpróbáltam jobban megnézni kit is látok ott, ám a képregény betakarta az arca nagy részét.
- Le fogsz esni... - jegyeztem meg jól hallhatóan, hogy rám figyeljen és megtudjam mégis melyik felsős volt képes a gyerekek számára fenntartott helyen kikötni. Na persze a kíváncsiságomnak mindig engedek mi? De azért lehet nem volt jó ötlet hozzászólni... most már mindegy, ez az én saram.

Ruha † A mászókalakó...

Háh! Sikerült felvonnom a másik figyelmét, ez tetszett. Na persze nem éppen hittem volna, hogy ekkora sikert aratok, de azért ez csak plusz. Mikor megszólalt, hogy parancsolsz, akkor elmosolyodva, sunyi ábrázattal néztem felé.
- Azt hiszem már nem kell, teljesítetted a kérésem. -jegyeztem meg szórakozottan, de eközben rávettem magam egy teljesen semleges arckifejezésre és úgy fordítottam a fejem, hogy láthassam a fiút. - Ami pedig a leesést és a lelökést illeti... - álltam fel a hintából, mint aki biztos a dolgában és le fogja lökni, de csak odasétáltam és felvettem a szegény képregényt a hideg földről. - Ha le akartalak volna lökni, akkor nem szólok hozzád, nem gondolod? Sokkal murisabb hirtelen lepni meg az embereket az efféle dolgokkal... - közöltem vele és felpillantottam rá. A következő kérdése miatt azonban el kellett mosolyodnom és a padok felé biccentettem. - Az átlagos ember ott heveredne le, nem pedig a magasban egy mászókán. Mondjuk be kell valljam, lehet azért tetted mert elvileg a meleg levegő felfelé száll... - jegyeztem meg és szórakozottan ingattam a fejem. Január van, ugyan már... mégis honnan lenne itt meleg! Ezután hallgattam ahogy rátapintott a lényegre, habár biztosan nem vallottam volna be neki, hogy tényleg feltett szándékom volt ezzel kelteni fel az érdeklődését az irányomban, vagyis a beszélgetésre való ösztönzést, de hé, sikerült!
- Hm... lehet. De az is lehet, hogy attól féltem összeszakad szegény gyerekek mászókája. - mondtam pimaszul, habár azt tudtam, hogy ezek a tákolmányok olyan könnyen nem adják meg magukat, de egy kicsit kialvatlan voltam, na meg piszkálódós kedvemben kaptam el. Ha annyira zavarja, akkor megteteti, hogy elküld melegebb éghajlatokra, habár nem biztos, hogy hallgatni fogok rá. A legrosszabb esetben meg ő maga léphet le... Szórakozott mosollyal pillantottam rá a képregényre, majd felsóhajtottam látva mi van rajta.
- Csak nem egy Marvel rajongóval van dolgom? Megértenétek egymást a féltesómmal. Ő is szereti az ilyeneket. - simítottam meg képregény elejét és elléptem pár lépést, hogy jobban láthassam a beszélgetőpartneremet.
- Amúgy a nevem Catherine, de hívj csak simán Catnek.- mondtam és felé néztem. - Benned kit tisztelhetek mászókalakó? - érdeklődtem barátságos, némileg piszkálódós hangnemben. A képregényét talán visszaadom... ha esetleg méltóztatik lemászni.

Ruha † A mászókalakó...

Szórakozott mosollyal néztem ahogy kijelentette, hogy nem kértem semmit.
- Amúgy se teljesítenéd ha kérnélek, nem vagy te a jó-tündér... vagy ha mégis akkor én kérek elnézést, sajnos nem látom a cuki szárnyaid és a csillámos varázspálcád. - vontam meg a vállamat lazán, habár nem igazán tudtam mit kezdeni a szövegével. Persze ő szórakozott a helyzeten a legjobban, ezért rá is hagyhattam volna, de akkor az nem én lettem volna. A továbbiakban kifejtette a véleményét arról, hogy dübörögtem... Erre felvontam a szemöldököm, majd bosszúsan dobbantottam egyet.
- Már megbocsáss, de ha alig vagyok 50 kiló vasággyal egybekötve, akkor elég nehéz lehet a számomra úgy dübörögni, mint egy elefántcsorda. - jegyeztem meg és elmosolyodtam. Nem vettem bunkóságnak tőle a dolgot, pedig megtehettem volna, ám a kinézete egy olyan rossz fiús jellemre hajazott. Figyeltem a helyzetváltoztatást, az arcán legeltettem a tekintetem körülbelül tíz másodpercig, de nem tovább, nehogy belém próbáljon kötni. Egész helyes... Megráztam a fejem, majd az alsó ajkam rágcsáltam mígnem szóba került a következő téma. Meghallgattam a véleményét továbbra is elfoglalva magam az előbbivel, de ezt a témát ráhagytam végül, nem fogom okfejteni egy mestertanoncnak. Még a végén rám küld valami erősebb átkot aztán mehetek vissza pihenni a gyógyító kezei közé. Pedig annyira vissza kellene vágnom a kislány miatt... Egy sóhajjal nyugtáztam, hogy ezt nem fogom megtenni. Persze az előbbi beszóláson miatt levágott egy színpadias alakítást, amit egy szórakozott mosollyal nyugtáztam, pláne azért, mert amit most készültem mondani, annak biztosan nem fog örülni, vagy lehet mégis, már amilyen stílusa van.
- Hm, miért érné meg nekem, hogy visszavonjam? - érdeklődtem színpadiasan végighúzva egy ujjam a hideg mászóka egyik fokán, a szemeimmel követve a mozdulatomat. - Na jó... Ha szépen megkérsz akkor talán bele is megyek a dologba. - pillantottam fel rá, összeszedve magam annyira, hogy ne nevessem el magam helyből. Most biztosan kiverem nála a biztosítékot, az tuti... Mivel nem láttam eléggé, na meg számomra túl közel volt, így inkább elléptem pár lépést tőle a képregénnyel a kezemben és bemutatkoztam neki, majd jólelkűn megajándékoztam egy becenévvel. Mászókalakó... nem is rossz Cat, nem is rossz! Gondolatban adtam magamnak egy piros pontot a szellemes megnyilvánulásomért. Ahogy láttam neki is bejött a név, mivel jót mulatott rajta. Nem volt meglepő, hogy az én arcomra is mosolyt csalt a jókedve, hiszen azért nem voltam egy goromba lélek, csak egy kicsit kialvatlan és depresszív, de ezekről ő nem tehet. Azonban mikor bemutatkozott egy fél pillanatra lesokkoltam, ám amilyen gyorsan csak lehetett, magamra öltöttem a semleges arckifejezésemet, amiből varázsoltam egy eléggé sunyi arcot elég hamar, mivel nem tudtam sokáig semmitmondó arcot vágni, még.
- Szóval Green. Hogy van a testvéred? - érdeklődtem és nekidőltem a mászókának, így háttal voltam neki. Nem sokat tudtam róla, Grace párja mesélt nekem két mondatot a fiúról eddig, mármint hogy van egy tesója Gracenek. Persze kíváncsi voltam hogy reagál, de azért nem mutattam ki, ezt már jól begyakoroltam az éve során, hogy ha érdekel valami az ne látszódjon meg olyan könnyen. - Remélem már jobban érzi magát azóta hogy rajtam landolt. Sajnos én hamarabb szabadultam mint ő... - jegyeztem meg, majd elgondolkodtam rajta, hogy lehet meg kellene látogatnom szegényt még a meccsem előtt. Lehet most teljesen kivan és azt se tudhatja biztosan, hogy nem haragom rá, amiért véletlen rajtam talált menedéket a földel való ütközést illetően. Na persze ezt abban a kellemetlen és rossz időben mégis hogyan tudta volna kiszámolni...

Ruha † A mászókalakó...

Elnevettem magam, mikor kaptam azt a szellemes választ, hogy ugyebár a munkaruha és a többi. Ne bírtam ki, nem számította ilyesfajta megnyilvánulásra tőle, sőt azt hittem inkább mérges lesz amiért ezt mondtam neki. Mikor végre sikerült levegőhöz jutnom, akkor rápillantottam a pálcájára, majd előkapartam a sajátom. - Az enyém abszolút garanciás... alig használt, maximum kétszer órán kívül. - kuncogtam és vissza is süllyesztettem a helyére. Való igaz, nem bántam túl jól a pálcámmal pedig elvileg van hozzá tehetségem, hogy egy nap remek boszi legye. Na persze! A vaságyas kijelentésemmel egészen meg voltam békélve, de ő persze bele kellett hogy kössön, tipikus fiús megnyilvánulás.
- Nem is dübörgök! De legközelebb hozok magammal egy elefántot és akkor minden meg lesz oldva... persze előtte keresek egyet, mert sajnos nincs elefántom a réten... - sóhajtottam színpadiasan. - Ami pedig a kíváncsiságodat illeti nincs nálam semmiféle eszköz amivel bizonyíthatnám. - öltöttem rá nyelvet gyerekesen, de jólesett. Kit zavar, legalább jól érzem magam. Na persze láttam rajta, hogy lebuktam. Elkönyveltem helyesnek, de ennyi, nincs mit ezen túlbonyolítani, de az a pillantás persze zavarba ejtő volt, hiszen mégis csak egy mestertanonc én meg keményen egy másodikos, jó lassan harmadikos diák. Megráztam a fejem egy picit, hogy eltereljem a gondolataimat, majd mikor sikerült, akkor rátértünk egy teljesen másik témára. Na persze a kislány dolgot még nem szívtam mellre, de azért megjegyeztem. Jó, igaza van Cat, sokkal idősebb nálad... Ezzel annyiban hagytam a dolgot és áttértünk arra, hogy talán ha szépen megkér, akkor visszavonom az előbbi kijelentésemet. Na szépen vagyunk! Amit tett utána... Elsőre azt se tudtam mit kezdjek a helyzettel csak bambán néztem rá, hogy erre mégis hogy lehetett képes! Mikor sikerült valamennyire összekaparnom önmagam, akkor megköszörültem a torkom és egy grimasz kíséretében kezdtem neki a bosszankodásnak. Persze eszembe se jutott, hogy a bocsánatkérés céljából mondta amit mondott...
- Na ez aztán...! - egy kicsit mintha mérges lettem volna... - Tudod mikor, keress mást arra, hogy... - majdnem kimondtam, de csak majdnem. Mély levegőt vettem és elszámoltam szépen tízig magamban és mire elértem a tízet, addigra sikerült rendbe szednem az érzéseim és megzaboláznom a haragomat. - Szóval, ha még egyszer ilyet mutatsz, akkor eltöröm az ujjad, oké? - dorgáltam meg, de nem mondtam komolyan. Egy az, hogy biztos nem tudnám eltörni az ujját olyan könnyen, kettő pedig, hogy mégis miért tenném. Ez egy szabad ország, na de így fejezni ki a véleményünket! Ha nem mestertanonc lenne, akkor most megbüntethettem volna azért, hogy tiszteletlen volt velem, de bánatomra... sajnos az volt. Ezután persze szóba került a bemutatkozás, ami már nagyon ért, de mikor megtudtam, hogy kinek a testvére, akkor rögtön érdeklődtem a leányzó felől, mindhiába.
- Oh, akkor teljesen lényegtelen, vedd úgy, hogy nem is kérdeztelek róla. - mondtam neki, majd bólintottam. - Ja, terelő a levita csapatában. -mondtam szórakozottan, leplezve mennyire érdekelt az, hogy miért mondta a fura szót. Grace terelési képessége csodálatos, egészen ügyes. Én maximum elmenekülnék a gurkó elől, hiába lenne nálam az az ütő... Éppen ezen töprengtem amikor Dorian kijelentette, hogy van valami a hátamon én meg rögtön valami rosszra gondoltam, mondjuk egy pókra. Ki is rázott tőle a hideg.... Ő persze leporolta nagylelkűen a nemlétező pókomat amitől megkönnyebbült sóhaj tört elő belőlem, hogy aztán felsikkantsak, mikor felkapott.
- Jézusom, Dorian tegyél le! - kiáltottam meglepetten, fel se fogva hirtelen, hogy mi van, de aztán elnevettem magam a vaságyas kijelentésén, már akkor mikor épp lerakott. Átkaroltam magam végre biztos talajon állva és úgy nevettem mintha a világ legjobb viccét hallottam volna. Kellett egy fél perc, hogy utána még össze is kapjam magam, a szemem törölgettem mert könnybe lábadt a nevetéstől.
- Nem vagy normális! - mutattam rá figyelmeztetően a mutató ujjammal. - Soha, de soha többet ne kapj fel csak úgy! Megértetted? - tettem hozzá mosolyogva.

Ruha † A mászókalakó...

A fiú felajánlása, miszerint korrepetálna eléggé mulatságos volt ahhoz, hogy érdeklődve nézzek rá.
- Ha csak nem akarod hogy leégjen a hajad, vagy esetleg felrobbantsak valamit akkor nem akarhatsz engem oktatni. - mondtam neki és ingattam hozzá a fejem. - Jó, mondjuk fejlődtem az utóbbi időben, de azért... nem hiszem hogy megúsznád sérülés nélkül! - nevettem fel. Nem igazán zavart volna ha oktat, de azért meg kell mondjam, nem vagyok egy jó tanonc, ha ilyesmiről van szó. Az elmélet persze megy, szinte csak úgy szárnyalok, ha beszélnem és írnom kell, de a varázslás... Nem azzal van a baj, hogy nem vagyok rá képes. Inkább azzal, hogy félek a végeredménytől és ezért nem sikerül néhány dolog, balul sül el. Emiatt van az is, hogy még most is ritkán veszem elő a pálcát és csak végszükség esetén. Az elefántos megjegyzésem persze tetszett neki, de nem éppen azt mondta, amire számítottam, viszont a mosolya egészen lehengerlő lett volna, ha vevő vagyok az ilyesmire. Mindegy.! A gyerekes viselkedésemmel az volt a baj, hogy nem sült el jól. Elkapta a nyelvemet! Nem számítottam rá, hogy ilyet tesz, de hát... Mikor végre elengedte, akkor kapott tőlem egy rosszalló pillantást és elléptem a közeléből, nehogy újra megpróbálkozzon valami ilyesmivel. Azt azért megjegyeztem, hogy jobb vigyázni a kis mestertanonccal mivel eléggé merész. Olyan dolgokat tett amiket mások meg sem mertek volna...
- Remélem azért be vagy oltva veszettség ellen! – vigyorogtam rá ártatlan arccal, kapva az alkalmon. Nagyrészt mióta megismertem piszkálódtunk egymással, ami nem éppen volt rossz, de ki tudja meddig viseljük el. Lehet hogy a végén valaki besértődik... ideje lenne leállnom vele. Megfenyegettem azzal, hogy eltöröm az ujját, erre ő csak kinevetett. Bosszús pillantással néztem, hátha abbahagyja. Nem az zavart hogy kinevet a fenyegetés miatt, mivel képtelen lennék bárkinek eltörni a kezét, sajnos. Az zavart, hogy már vagy negyedjére nevet rajtam valami miatt... Persze végül abbahagyta aminek nagyon örültem, mert kezdtem mérges lenni rá. Nem viseltem túl jól azt ha valaki ennyit nevet rajtam. Ezután eltöprengett valamin, legalábbis úgy tűnt, de nem fogadtam volna rá, nem ismertem annyira. A testvéréről való kérdezősködésem teljesen felesleges volt, hiszen nem is látta még Gracet. Nem foglalkoztam vele sokat, ráadásul nem fogok beleavatkozni az életükbe és nem kényszerítem a srácot arra, hogy látogassa meg.  Az aljas beszólása és a hirtelen felkapásom volt az, ami kihozta belőlem azt, hogy megint csak a fenyegetőzéshez  forduljak. Megpróbáltam rávenni, hogy többet ne tegye ezt, de teljesen más történt. A Katya miatt is ledöbbentem, nem csak amiatt, hogy már megint felkapott, ráadásul felültetett a mászókára... Nem volt igazságos, hogy ennyire magas ez a srác. Már éppen elfogadtam volna a helyzetet amikor a fejembe nyomta a kalapját és megszólalt. Elgondolkozva meredtem rá és megigazítottam a kalapot a fejemen.
- Tényleg ne emelgess, még a végén bajod lesz! - mosolyogtam rá. - Ami pedig a szóhasználatodat illeti.. nem vagy valami romantikus, hacsak nem a rossz fiús tábort képviseled. Mondjuk az illik rád... - egy apró bólintással adtam igazat a szavaimnak. - Az italra pedig... nem iszok semmi alkoholos dolgot, de meghívhatsz egy forrócsokira. - adtam választ a meghívásra is, majd lemásztam az előbb leejtett képregényért.
- Azt hittem jobban félted... - mondtam magamhoz ölelve a táskámhoz sétáltam amit ezután felkaptam a földről. Ezután rápillantottam nagyjából felé fordulva. - Akkor jössz, vagy egész nap itt fogsz ácsorogni Dorian. - már megint piszkálódtam, de nem tudtam abbahagyni. Annyira adta magát a helyzet, hogy nem tehettem ellene. Olyan volt mint a kíváncsiságom... bármennyire próbáltam abbahagyni, sosem ment igazán.

/ Folytatás: Czukorvarázs Cukrászda (mivel Dorian sütit akar... ) /