Douglas
Szombaton, délelőtt

 Tiffany tudta, hogy úgy sem fogja elszánni magát a tanulásra. Nem volt hozzá türelme, meg az utóbbi időben így is a Tusán járt egész nap az esze. Szokatlanul sokat rágódott rajta, hogy merjen vagy ne merjen benevezni. Mondjuk nem is tudta pontosan, mitől félte annyira. Hogy talán meghal? Vagy hogy nem telljesít elég jól? Megrázta a fejét, majd feltápászkodott az ágyból. Megint korán kellt. Neki a fél kilenc még hajnalt jelent, de mivel tudta, hogy már úgy sem tud visszaaludni, a szerkényéhez vonszolta magát. Mielőtt kinyitotta volna a sötét faajtót, kipillantott az ablakon, és halvány mosollyal állapította meg, hogy egész jó idő van. Örült, hogy végre lemondhat a vastag cuccokról, annak ellenére, hogy télen szinte sose vette fel őket. Egy minta nélküli fekete toppot, egy szoros, világos kék farmert és a fekete converset rángatott fel magára. Áthúzta a kefét vagy kétszer a haján, hogy az ne hasonlítson teljes mértékben egy viharverte fészekre, majd megindult. Úgy már az első emeleten tarthatott, mikor csodás ötlete támadt, és rohanva indult meg a földszint fele. Szép az idő, és rég nem volt a faluban. Tökéletes. Közben még berontott a szobájába is egyszer, és kedvtelenül ugyan, de felkapta a bűbájtan könyvét. A tölgyfaajtó mögött napos, meleg tavaszi szellő fújdogált. Ahogy a lány kiért belekapott vörös hajába, ő pedig sietős léptekkel indult meg bagolyfalva felé. Ebédre vissza akart érni, de tudta, az sem baj, ha nem jön össze, majd lemegy később a konyhába. Egy 15 perc alatt ért le a faluba, és pár másodpercig tétovázott, majd határozott léptekkel indult meg a játszótér felé. Akármennyire hidegnek látták a többiek, Tiff hihetetlenül gyerekes volt. Imádta a játszótereket, a kicsik pedig talán az egyetlen dolog voltak, amiket a lány még magánál is jobban szeretett. Levetette magát az egyik árnyékban lévő padra, törökülésbe helyezte magát, és nekikezdett olvasni. Néha fel-fel pillantott, hogy mosolyogva végig hordozza tekintetét a gyerekeken, majd visszatért a tanuláshoz.
-Mit olvasol? -szólt egy gyerekhang közelről, Fany pedig majd eldobta a tankönyvét. Nem vette észre mikor a kis szőke lány a padhoz lopakodott, de elnevette magát.
-Hát elég unalmas....tankönyv -fintorgott mosolyogva, és belenézett az ugyan olyan jég kék színű szempárba, melyből még is melegség áradt.