BK Fórum - Játszótér

Véda

Az újév beköszönte nem hozott egyebet, mint fej-és torokfájdalmat, enyhe lázat és ágynak döntött Endrét. A fiú legszebb reményei között szerepelt ugyan meleg takaró, és puha ágy, de nem betegséggel képzelte mindezt el, így nem találta túl romantikusnak a helyzetet. Kék sáljában mutatkozott egész nap, hatalmas szürke pulóvere alatt még kettő kisebb is megtalálható volt, farmere pedig - bár sosem vallaná be senkinek - fekete jégeralsót bújtatott, ami oly mágikusan melegítette legyengült testét. Ritkán vette fel, utálta végighúzni lábán a tapadós anyagból készült lányos darabot, de most annyira fázott, hogy nem volt opcionális választási lehetősége. Úgy érezte, ha nem veszi fel, meghal. Az egész délelőttjét ágyban töltötte, űrhajós könyveit bújta, majd ábrándjaiba szunnyadva, rémálmainak hatására ébredt fel több ízben is. Ebédidő lehetett már, amikor ismét felriadt a rossz képek sorából, és úgy döntött, hogy tesz egy próbát: friss levegőt szív, hátha az segíteni fog. Édesanyja esküszik a kinti, gyógyító levegőre, és bár most senki nincs, aki vigyázzon a nagyra nőtt - de betegen kisfiúnak látszó - fiatalra, ő maga azért megpróbálkozik ezzel a kihívással, és átválogatva ruhatárát melegebb, betegekre szabott darabok után nézelődve kell szembesülnie azzal, hogy nem bővelkedik előzőleg felállított mércéjének megfelelő ruhákkal. Bakancsba és fekete meleg kabátba bújva indul el az áhított gyógyulás - remélhetőleg gyors - útján, és már az első léptek megtétele után arra gondol, hogy ez egy nagyon rossz ötlet volt, az orra is folyik, a feje is fáj, teát és ágyat, de sebesen. Kár, hogy már a falu határát súrolja, ha nem így volna, talán tényleg visszafordulna, és a navine felé tartana ahelyett, hogy céltalan bolyongását teljesítse be. A falu házai mellett elhaladva veszi észre a még sosem látott játszóteret, ahol még ha nincs is telt ház, egy kislány és anyukája nagyon jól szórakoznak. Legalábbis úgy tűnik, élvezik egymás társaságát, illetve a környezet -és természet adta lehetőségeiket. Endre eleinte csak nézi a bizalomgerjesztő párost, majd lassacskán odaérve integet a kislánynak, és udvariasan köszön aggódó anyukájának.
- Szép délutánt kívánok! - mondja, még biccent is, és egy kedves mosoly is elcsíphető arcán. - Gyakran járnak ide le?
Még nem ismeri egyik felet sem, és a tanárnőről sem tudja, hogy tanárnő, de gyorsan, és nem átgondoltan kimondott kérdésére hamar saját maga is választ ad. Egy kisgyermekes anyuka vajon gyakran jár játszótérre? Ó, Endre!...