37. tanév, szorgalmi időszak
Légy üdvözölve, kedves Látogató!
HírekFórumRegisztrációAz Iskoláról
Fórum Navigátor

Ki Online?
Bagolykő Mágustanoda FórumBogolyfalvaVendéglátó negyed

Oldalak: [1] Le | Téma száljai | Témaleírás
Jávor Balázs Zoárd
Bogolyfalvi lakos


Bárd
offline
RPG hsz: 102
Összes hsz: 104
Írta: 2024. január 22. 19:52 | Link

Bréagha

megjelenés


A minap egy tollas majd beszakította az ablakát, olyan erővel küzdött, hogy levelet kézbesítsen Balázsnak. A férfi ezen egy kicsit meglepődött, hisz sosem kapott tollast, még a börtönévek alatt se küldött neki senki levelet - legnagyobb bánatára. Éppen ezért váratlanul érte őt a madár jelenléte, s némi izgalommal is töltötte el, hogy vajon kitől és mit kaphatott.
Miközben bontotta fel a pergament, abban reménykedett, hogy talán a kislányának édesanyja észhez tért, és végre hajlandó felvenni vele a kapcsolatot. Talán Zsófi által az üzenet célba ért, és most végre Balázs meghívást kapott. Pechére azonban nem erről volt szó. Gyönyörűen megírt levél, címer, miegymás, végül pedig a név, amit nem is oly rég ismert meg.
Fel is vonta a szemöldökét, főleg, mivel a nő találkozni akart vele. El nem tudta képzelni azt, hogy miről lehet szó, egy ideig még gondolkodott is azon, hogy vajon rákérdezzen-e Dávidnál, de aztán úgy döntött, hogy inkább nem hozza szóba, mert abból csak félreértés lenne. Inkább elmegy, tisztázza hogy miről is van szó, utólag pedig majd elmeséli a lakótársának.
Balázs össze is kapta magát, tisztességesen felöltözött és el is ment a találkozóhelyként szolgáló teaházhoz, talán egy kicsit még korán is érkezett. Mivel nem volt annyira nagyon hideg, úgy döntött, hogy odakint várja meg a nőt, helyet is foglalt az egyik pokróccal fedett széken, s kezébe véve az itallapot, azt nézegette, hogy miféle különleges forró italokat lehet itt fogyasztani. Mindössze pár perc telt csak el így, már meg is érkezett a várva várt nő.
- Semmi gond, én is csak pár perce érkeztem - felelte Bazsi felegyenesedve, majd végig pillantott a nőn. Kicsit meglepte ez a fajta úri stílus, ő nem volt hozzászokva az ilyen köszönéshez, meg nem is volt olyan úr, hogy ennek megfelelően hajolgasson, ehelyett lazára vette és a kezét nyújtotta kézfogásra.
- Tegeződjünk szerintem, úgy könnyebb és nyugodtan engedd el magad, csak lazán, én nem vagyok olyan karótnyelt, mint a Doki - nevetve kacsintott is egyet, hogy oldja a feszültséget, ami teljesen normális, ha két idegen találkozik. Egyébként meg imádta a hülye lakótársa fejét, és persze nem volt karótnyelt a fickó, csak néha, másnaposan. - Amúgy nem lep meg, hogy már megint tüntetnek. A múlt héten is ezt csinálták, késtem is a melóból - fűzte hozzá csak úgy mellékesen, aztán az ajtóhoz lépett, hogy kitárja a nő előtt és előre engedje, mert bent azért mégis csak melegebb volt.
- Legyen mondjuk egy kávé, azt elfogadom - biccentett, mert bár általában a férfiak hívják meg a nőket egy italra, ez most egészen más helyzet volt. Itt Balázs tett szívességet - bár egyelőre fogalma sem volt arról, hogy pontosan miért is hívták ide, mindenesetre rettentően kíváncsi volt. Az egyik asztalhoz oda is kísérte a nőt, lesegítette a kabátját, majd kihúzta neki a széket. Végül a saját barna kabátjától is megszabadult és kényelembe helyezte magát az egyik szemben lévő széken.
- Őszinte leszek, meglepett a leveled, és roppant kíváncsi vagyok, hogy miről is van szó? - Bazsi igyekezett rögtön a tárgyra térni, mert részben számára az idő pénz volt, másrészt meg, tényleg érdekelte, hogy mit is akarhat tőle a nő.
Szál megtekintése
Jávor Balázs Zoárd
Bogolyfalvi lakos


Bárd
offline
RPG hsz: 102
Összes hsz: 104
Írta: 2024. február 1. 18:54 | Link

Bréagha


- Na mi az, ez ennyire vicces? - kérdi egy mosollyal, mert igen, eszébe jut az, hogy azért annyira nem volt jófej az első találkozás alkalmával, és igen, gondolhatja róla a nő, hogy egy rugalmatlan f#sz. Ez részben igaz, vannak dolgok, melyekhez ragaszkodik, és amiből nem enged, de képes arra, hogy felengedjen és lazán kezeljen bizonyos dolgokat. Régen túl laza volt, ez hozta a fejére a bajt, a börtön meg átképezte, elég rendesen. Emiatt időnként lavírozik, s néha maga sem találja meg az összhangot a különféle helyzetekben.
- Varázslókat ölök - ad komolynak tűnő választ, de mielőtt még ráhozná a frászt a nőre, gyorsan elmosolyodik. - Sok mindent csinálok, mágikus járműveket hozok helyre, kijavítom őket, átalakítom kérésre. Emellett őrző-védő feladatokat is vállalok, biztonsági őrködés és hasonlók. Néha fuvart szállítok, mikor éppen mire van szükség - meséli el, de a részletekbe egyelőre nem megy bele. Az biztos fura lehet a másiknak, hogy Balázsnak ennyi féle munkája van, de jelenleg erre volt és van lehetősége. Hiába szeretne kviddicset edzeni, ahhoz még be kellene fejeznie az iskolát, ráadásul börtönben is ült, és ki tudja, hogy hány év lesz, mire ilyen téren foglalkoztathatják.
Eközben betereli a nőt, hogy még se ácsorogjanak, majd megpróbál úriember lenni, ami szintén a börtönben ragadt rá. Egy ideig volt egy idősebb cellatársa, ő mesélt sokat arról, hogy hogyan is kell bánni a nőkkel. Balázs régen mondhatni egy tahó volt, nem figyelt különösképp arra, hogy előre menjen és kinyissa az ajtót, kihúzza a széket vagy lesegítse a kabátot. Mostanra megtanulta azt, hogy ha így tesz, ezzel egyrészt a saját megítélésén is javít, másrészt pedig örömet okozhat a gyengébbik nemnek.
- Ezzel egyetértek, viszont szerintem mielőtt bárki is ítélkezik, érdemes lenne meghallgatni a másik felet is arról, hogy pontosan mi hogyan történt. Nem gondolom, hogy azonnal meg kellene lincselni, a felelősséget persze vállalnia kell a tettéért - fűzte hozzá Balázs a tüntetéssel kapcsolatban, majd végre helyet foglaltak az asztalnál.
- Oké, bevallom, hogy annyira azért még sem lepett meg a leveled, valamiért sejtettem, hogy ennek kapcsán fel fogsz keresni. Hallgatlak…- tényleg figyel, viszont épp ekkor zavarja meg őket a pincér, Balázs rá is vezeti a pillantását, s megvárja, hogy az a rendeléssel elsétáljon.
- Van olyan ismerősöm, igen. Egész pontosan milyen információkra lenne szükséged? - kíváncsi arra, hogy Bréagha milyen kérdéseket is szegezne a forrásnak.
Szál megtekintése
Jávor Balázs Zoárd
Bogolyfalvi lakos


Bárd
offline
RPG hsz: 102
Összes hsz: 104
Írta: 2024. február 3. 21:52 | Link

Bréagha


- Ugye? Szerintem is szép pár vagyunk - mosolyodik el, aztán fel is röhög és megrázza a fejét, persze hogy csak viccelődik. Ettől függetlenül, mint lakótársak, tényleg jól megértik egymást és kezdenek is összebarátkozni Dáviddal. Már csak ezért sem akarja, hogy a cimbora bajba kerüljön, részben ez is oka annak, hogy Balázs segíteni akar Bréaghának.
- Nem, a boszorkányokat desszertnek hagyom - mondja ezt teljes komolysággal a kérdésre válaszolva, megpróbál nagyon hitelesnek tűnni, de aztán el is mosolyodik, így rájöhet a vele szemben ülő, hogy bizony csak kamuzott. S hogy ezt bizonyítsa, el is meséli, hogy mennyi mindennel is foglalkozik mostanában.
- Nem egyszerű, de meg lehet oldani, mert ez nem olyan, hogy napi nyolc órát kell lehorgonyoznom itt vagy ott. Általában úgy osztom be, hogy minden napra jusson valami. Persze előfordul az, hogy mondjuk délután négyig szerelek, aztán csak pár órát pihenhetek, mert megyek este tízre a klubhoz egészen hajnali négyig. Az elég húzós és megviseli a szervezetet, de kell a pénz - megvonja a vállait, nem tud mit tenni, ő nem született gazdag családba, nincs mit örökölni, betörésekből pedig már nem akar élni. Megtehetné, de kockázatos, neki pedig sokkal többet jelent a szabadsága, mint hogy újra a rács mögé kerüljön.
Biccent a nő szavaira, ezzel is jelezve, hogy figyel, közben ő is elpillant a kávégépek irányába, mert már inná azt a feketét. Most jut csak az eszébe, hogy ma még nem is fogyasztott koffeint, talán ezért is érzi magát kicsit fáradtnak.
- Érthető, hogy kíváncsi vagy rá, de valahogy kinyomozzuk. Ha engem kérdezel, szerintem valaki felbérelte az illetőt. Van néhány ismerősöm ilyen körökből is, szóval előbb vagy utóbb, de biztosan találunk majd valamit - ebben hisz is Balázs, úgy érzi, hogy ha nagyon utána járnak a dolgoknak, akkor ki fog derülni az igazság. Most, így második beszélgetésre, már kevésbé érzi a nőt bajkeverőnek, sokkal inkább az áldozatot látja benne.
- Igen, kivitelezhető. Lenne egy ötletem, ha te is benne vagy, akkor a házadhoz menne néhány ismerősöm és szerelnének fel mágikus képrögzítőt. Azzal folyamatosan figyelhetnénk a házad környékét és később is vissza tudnánk nézni a képeket. Vagy már van ilyened? - érdeklődik, hisz nem tudja biztosan, hogy a nő pontosan milyen védelmi berendezéseket szereltetett fel. Eközben visszatér a vörös pincérsrác, a tálcán a rendelt italokkal.
- Köszönöm - biccent Bazsi a srác irányába, és már le is csap a gőzölgő kávéra.
- Egészségünkre! - biccent a nő felé, majd kortyol a kávéból.
- Remek itt a kávé. Kóstolja csak meg - biztatja a másikat is.
- Egyébként szabad tudni, hogy Ön miből él? - kíváncsi, hogy miféle választ kap, ezt ugyanis majd összevetheti Elektra nyomozásával.
Szál megtekintése
Jávor Balázs Zoárd
Bogolyfalvi lakos


Bárd
offline
RPG hsz: 102
Összes hsz: 104
Írta: 2024. február 4. 22:27 | Link

Breagha


Elmosolyodik, egy kicsit még a szemöldöke is feljebb szökken. Ha nem tudná, hogy a vele szemben ülő nő éppen odáig van a drága lakótársáért, már azt hinné, hogy flörtöl vele. És talán éppen ezért nem is bízik addig a másikban, míg nem kapja meg az infókat Elektrától. Nem tudja, hogy mikor is kerül a kezébe pontosan az anyag, de addig nem árt, ha résen lesz. Ugyanis, ha valóban egy aranyásóval van dolga, akkor az veszélyes lehet Dávidra.
- Van, aki annak néz, de én mindig a másik oldalon álltam - vonja meg a vállait, nincs mit szépíteni ezen, ő mégis csak egy bűnöző volt. Az más kérdés, hogy ma már tisztességesen próbál megélni, ez attól még nem fog változtatni a tényen, hogy milyen sok rosszat tett Balázs.
- Ez így igaz - biccent, nem is rejti véka alá a bizalmatlanságát, nem baj az, ha a nő ezzel tisztában van. Ettől függetlenül Balázst a segítő szándék vezérli, és ha másért nem, hát a lakótársáért ezt is megteszi.
- Ezt örömmel hallom. Nem tudom, hogy mi ez az egész, de remélem, hogy nem akarod őt átverni - komolyan nézett ekkor a nő szemeibe, csak hogy nyomatékosítsa a szavait.
- Igen, biztonsági kamerára. Hasznos lenne - bólint, főleg miután kiderül az, hogy efféle dolgok nincsenek felszerelve a nő házára. Már rég rossz. Egy profi bűnöző bármikor könnyen behatolhat, viszont ha van kamera, az egy fokkal már gyengíti a helyzetét.
- Rendben Bréagha, akkor egyeztetek a srácokkal, beszerezzük a megfelelő holmit és valamelyik nap átugranánk, hogy felszereljük. Szerintem jó lenne, ha felvennél valakit, aki figyeli majd a kamerákat és figyel a biztonságodra - tette hozzá, mert ez is fontos volt. Nem elég a kamera, ha nincs személyzet.
- A tervrajz az mindenképp jól jönne még mostanában. Ha lehet, minél előbb, mert akkor aszerint vásárolunk be - eközben megkapták a kávét, Balázs kortyolt is belőle, majd oldalra sandított, mert ő is kiszúrta a baglyot.
- Hű társad ez a madár - jegyzi meg, aztán mivel kicsit elkalandoztak a gondolatai, tévedésből magázódni kezdett. Ez neki persze fel sem tűnt, már csak akkor figyelt fel, amikor ezt maga Bréagha is szóvá tette.
- Elnézést, csak kicsit megzavarodtam, biztos a kávé - mosolyodott a nőre, majd azzal a lendülettel ki is itta a csészéből a fekete italt.
- Persze, hogy ismerem, magam is ott végeztem - mosolyodik el, régi szép emlékek jutnak az eszébe. - Rendészet? Tehát auror leszel? - vonja fel a szemöldökét, aúcs. Ennek annyira nem feltétlenül örül, nem kedveli őket, mondhatni zsigerből utálja az aurorokat. Bár, végül is sosem árt egy jó ismerős közülük, s ki tudja, egy napon talán még összebarátkoznak az ír nővel.
- Elnézésed kérem, de lassan indul a második műszakom, így indulnom kell. Mikorra várhatom a tervrajzokat és a címet? - mert hogy ez is kulcsfontosságú, Balázs szeretne mindent alaposan feltérképezni.
Utoljára módosította:Jávor Balázs Zoárd, 2024. február 4. 22:27 Szál megtekintése
Jávor Balázs Zoárd
Bogolyfalvi lakos


Bárd
offline
RPG hsz: 102
Összes hsz: 104
Írta: 2024. február 13. 17:28 | Link

Breagha


- Nem feltétlen, néha hibázunk és rossz döntéseket hozunk, velem is ez történt- ő nem akarta kimenteni magát a bűnei alól, tisztában volt azzal, hogy régen nagyon rossz felfogással élte az életét és hogy sokat hibázott. Lehetett volna felhozni a rossz gyerekkort, a rossz nevelést, de felnőttként már maga hozta meg a döntéseit, amikért vállalnia kellett a felelősséget is. Balázs a börtönben egy pszichológus segítségével térképezte fel a múltját és azokat a pontokat, melyeken elbotlott, ezek segítettek neki abban, hogy valamelyest változzon és elkezdje jobb irányba terelni az életét. S bár tényleg nem akarta kimenteni magát most ebben a beszélgetésben, azért annak örült, hogy a nő nem ítélkezett felette.
- Ezt fogjuk kideríteni hamarosan, csak ne idegeskedj rajta, mert a stressz az árt. Légy óvatos és körültekintő - javasolta a nőnek, ahogyan azt is, hogy nem ártana, ha valakit felvenne maga mellé védelmezőként.
- Ne nézz így - egyből kiszúrta, hogy a másik rágondol, vagyis ezt érezte a mondandójából, ő azonban nem igazán foglalkozott személyi őrködéssel, és amúgy is sok dolga volt, na meg, ez meg sem fordult eddig a fejében. Igaz, ha megfizetnék jól, akkor végülis…de egyelőre nem bonyolódott bele ebbe a témába.
- Milyen úri neve van a madárnak, szimpatikus - jegyezte meg egy mosollyal, ahogy végig pillantott a madáron, aki elégedetten hunyta le szemeit, miközben a gazdája végig simított rajta.
- Ha az leszel, ügyelj rá, hogy ne kapj el - nevetve tréfálkozott ezzel, bűnözői múltjára tekintettel. - Én nem végeztem, csak elkezdtem a kviddicsedzői képzést, egy évem maradt hátra belőle. Ha elvégezném, akkor sem hiszem, hogy lehetnék edző, a múltamnak sajnos nyoma van - sóhajtott, fogalma sem volt arról, hogy van-e elévülési ideje a tetteinek, erről egy jogászt kellett volna megkérdeznie. Mivel azonban egyelőre tervei közt nem szerepelt, hogy folytassa az iskolát, így arra se gondolt, hogy egyeztessen valakivel.
- Rendben van, várni fogom. És köszönöm a kávét, remek volt - biccentve felállt, aztán elköszönt, majd elindult a kijárat felé. Félúton még azért visszafordult. - A srácokkal a rakott krumplit szeretjük - tűzött mellé még egy mosolyt is, ezzel jelezte, hogy ha mennek felszerelni a védelmi eszközöket és megfigyelő berendezéseket, igazán hálásak lennének egy jó meleg ételért. S ahogy ezt kimondta, távozott is a helyiségből.
Utoljára módosította:Jávor Balázs Zoárd, 2024. február 13. 20:03 Szál megtekintése

Oldalak: [1] Fel | Téma száljai
Bagolykő Mágustanoda FórumBogolyfalvaVendéglátó negyed