Szofia

Az elmúlt időszakban nem sok embernek tudtam örülni igazán, az új arcokat kifejezetten kerültem, néhány régi barát társasága azonban még jól esett, s velük néhány óra erejéig el tudtam felejteni az elmúlt időszakban történt szörnyűségeket.
A pszichológusom is azt mondta, hogy ne zárkózzak el túlságosan a világtól, s ne féljek annyira mindenkitől, mint a tűztől, mert azzal csak saját magam alatt vágom a fát, s idő előtt magányos maradok.
A visszaköltözés, s az évnyitó után persze kellett néhány nap, mire összeszedtem magam, és felkészültem a régi ismerősökkel való találkozóra, de nem halogathattam tovább ezeket a pillanatokat sem.
Egy bagolyban üzentem régi barátnőmnek a következő sorokat:

Drága Szofia!
Örömmel hallottam a hírt, hogy Te is ebben az intézményben tanulsz, nagyon szeretnék veled találkozni. Rég beszélgettünk már, és biztos sok minden történt veled az óta a szuper nyár óta.
Remélem, el tudsz jönni a Czukorvarázs Cukrászdába és megvitathatjuk, hogy mi történt a francia riviérán.
Üdvözlettel barátnőd,
Ilda
A cukrászda előtt, némi türelmetlenséggel várakoztam barátnőmre, miközben hátammal az épület falának támaszkodtam, s hol jobbra, hol balra fordítottam a fejemet. Látva az utcán mászkáló embereket, furcsa érzés fojtogatta a torkomat, s elég pocsékul éreztem magam egyedül a cukrászdánál. Legszívesebben már vissza is fordultam volna a kastély felé, de valahol reménykedtem abban, hogy felbukkan Szofia.

Szofia

~Mi lesz már, miért nem jön? Ajh, vissza kellene mennem a kastélyba, túl sok itt a varázsló.~ Különféle gondolatok nyomasztottak várakozás közben, s úgy éreztem, mintha egy mázsás súly nyomná a mellkasomat. Az ajkaim kiszáradtak, szívem pedig hevesen kalimpált, s úgy éreztem, hogy a pánik magával ragad, és sürgősen hoppanálnom kell a helyszínről.
Már a pálcám vége után kutattam, hogy a szépen megmunkált tiszafa markolatára fonjam ujjaim, s egy határozott mozzanattal előrántva azt, elvégezzem a varázslatot. Abban a pillanatban azonban a tömegből feltűnt végre előttem Szofia, s olyan hirtelen magához ölelt, hogy már arról is megfeledkeztem, mire készültem alig néhány másodperccel korábban.
- Szofia? Nem voltam benne biztos, hogy eljössz. Mondhatjuk, egészen hosszú történet ez. Na és Te? Miért pont Bagolykő? Ezer éve nem hallottam felőled, legutóbb még Franciaországból kaptam tőled levelet. – Kibontakozva az öleléséből, Szofia arcát fürkésztem, aki szinte semmit sem változott, talán egy kicsit magasabb lett az évek alatt. A kedvessége azonban ugyanúgy jellemezte Őt, s a társaságában még mindig jól éreztem magam.
- Persze, hogy bemegyünk, csak utánad. – Biccentettem, s követtem a cukrászdába, ami csodaszép volt belülről, sokkal szebb, mint ahogyan azt elképzeltem. Az egyik sarokban egy fiatal társaság éppen születésnapi tortát majszolt, volt azonban jó néhány üres asztal még, amihez leülhettünk.
- Ez a hely sokat változott, amióta legutóbb jártam itt. De az is lehet, hogy csak én szoktam el már ettől a falutól, és minden újként hat rám. – Halovány mosoly kúszott arcomra, miközben magam is odalépdeltem a félreeső asztalhoz, s abba hagyva a bámészkodást, lehúztam magamról a kabátot, s Szofiához hasonlóan, a szék támlájára fektettem.
- Én csak.. – Egy pillanatra megtorpantam, s tekintetemet a lány íriszeibe fúrtam. Hogyan is tudnám eltitkolni előle az igazságot, mit is mondhatnék? A torkomat gombóc szorította, szinte a karomon éreztem elrablóm ujjainak szorítását, s egyúttal mintha azt is hallottam volna, hogy a hírszerzés ügynökei azt susmogják, nehogy bármit is meséljek.
- Arról írtam neked egy levélben, hogy Londonban voltam, nos, ott tanultam és nem túl sok szabadidőm volt, emiatt talán. – Füllentettem mosoly mögé bújva, de ha Szofia egy picit is figyelmes volt, rájöhetett, hogy talán nem vagyok vele egészen őszinte, hisz csak a nyári szünet óta nm írtam neki levelet.
- Szép város egyébként, rengeteg új barátom is lett ott és érdekes volt megismerni más nemzetek kultúráját, de azt hiszem, sokkal jobb itthon. – Ezt magam is így éreztem, bár a biztonságról alkotott fogalmam egészen megdőlt, s egy ideje már mindenkiben az ellenséget láttam. Szofiával is csak azért akartam találkozni, mert úgy éreztem, hogy szükségem van egy kis kikapcsolódásra, s egy igaz barát társaságára.
- Na de veled mi újság? Mesélj, mi történt veled mostanában, és hogy érzed magad itt Bagolykőn? Nem volt nehéz eljönnöd otthonról? Sikerült már itt összebarátkoznod helyiekkel? – Őszintén kíváncsi voltam rá, hogyan teltek mostanában a napjai. Fél szemmel közben arra lettem figyelmes, hogy az egyik fiatal pincér – aki nagyjából velünk egyidős lehet – igen csak sűrűn pillantott Szofia felé, végül meg is indult felénk, s egy kis cetlivel állt meg mellettünk.
- Szép napot, mi óhajtotok hölgyek? – Érdeklődve pillantott ránk, s leginkább Szofiára, ami számomra egészen egyértelműnek tűnt, s röpke mosolyt is csalt az arcomra.
- Én egy szelet Dobos tortát kérek, és egy pohár vizet. – A fiatal srác megvárta Szofia rendelését is , majd azután ballagott csak el.
- Mi az Szofia, ki ez a hódoló? Ismered őt valahonnan? – Megbökve vállát, kíváncsian érdeklődtem, mert elég egyértelmű volt számomra, hogy ennek a srácnak bizony tetszik Szofia barátnőm.

Szofia

- Nem, vagyis talán…de ez nem miattad van, csak mostanában volt néhány rossz tapasztalatom, felejtsd el, amit mondtam. Te eljöttél, és ez a legfontosabb. – Őszintén mosolyogtam barátnőmre, akit ugyan már legalább két éve nem láttam személyesen, de még mindig ugyanolyan megbízhatónak tűnt, mint annak idején. Nem is értem, hogy mi ütött belém, amikor azt feltételeztem róla, hogy megbízhatatlan lenne, de egész biztos, hogy csak az elmúlt hónapok eseményei kavarták meg az elmémet, s sodortak olyan ingoványos deszkákra, mint amilyeneken most is ácsorogtam.
- Azt meg tudom érteni, hogy az anyukád szeretné, ha minél közelebb lennél hozzá. Biztosan aggódik érted, minden szülő aggodalmas. – Jegyeztem meg egy halvány mosollyal, s közben elgondolkodtam azon, hogy bizony az apáméknak tortúra volt a nyár, s talán még a halántéka is megőszült, mire újra rám találtak.
- Szanatóriumban? De mégis miért Szofi? – Értetlenül fúrtam pillantásomat a tekintetébe, miközben egyik szemöldököm hangyányit feljebb emelkedett. Egészen ledöbbentett a szanatórium szó, s abból nem sok jóra lehetett következtetni. Ahogyan szemügyre vettem őt, az is feltűnt közben, hogy mennyire sovány, s úgy emlékeztem, hogy ennél azért sokkal jobb bőrben volt ott a riviérán.
- Wáow, ez…ez az akar lenni, mint aminek gondolom? Egy eljegyzési gyűrű? – Meglepetten ismét íriszeibe fúrtam pillantásomat, miközben ha engedte, megfogtam a kezét, hogy kicsit közelebb húzzam és alaposabban is szemügyre vehessem az ékszert. Túl sok kérdést zúdítottam rá a percek alatt, de nagyon sok dolog történt mindkettőnkkel, így volt is mit megbeszélnünk.
- Tehát találtál egy casanovát, aki megkérte a kezed? Netán már az időpont is megvan, és nagy banzáj lesz, vagy inkább egy visszafogott, titkos esküvő? – Természetes, hogy ez izgatott a leginkább, hisz annak idején a riviérán elég sokat beszélgettünk efféle dolgokról Szofiával, s persze álmodoztunk a nagy Ő-ről, ami talán úgy néz ki, hogy az egyikünknek megadatott. Na igen, egyesek szerencsések voltak a férfiakkal, másoknak csak egyéjszakás csibészek jutottak…
- Gyönyörű a gyűrűd Szofi – Mosolyogtam őszintén a lányra, majd elengedtem a kezét. – Mesélj, ki a vőlegényed? Mindent hallani szeretnék. – Izgatottan vártam megismerkedésük sztoriját, s hogy elmesélje, ki tudta elnyerni a szívét. Biztos voltam benne, hogy egy remek fiatalember lehet, hisz Szofihoz csak az illett.
- Nem mondod? Neked aztán sok rajongód akad. – Kacagtam el magam, miközben vetettem még egy pillantást a nyurga pincérfiú után, remélve, hogy minél előbb kiér majd a rendelésünkkel és nem kezd ábrándozni ott a pultnál.
- Nekem sajnos nincs ilyen szerencsém, a nyáron összeakadtam egy sráccal, de az egészből semmi sem lett. ~Leszámítva azt az aprócska tényt, hogy némi örökséget hagyott maga után.~ Utóbbit csupán gondoltam, s inkább meg sem osztottam Szofival, nem voltam rá túl büszke. S ahogy ezen elgondolkodtam, az ablakon kipillantva észrevettem egy gyanús alakot. Olyas valakit, aki engem kémlelt az üvegablakon keresztül szúrós pillantásával. A sállal felszerelkedett, sötét kabátot viselő alakot csupán néhány másodpercig láttam csak, s mire újra odakaptam a pillantásom, már nem volt ott. Ettől azonban nem lettem nyugodt, s bármilyen rég is találkoztunk már Szofival, hirtelen úgy éreztem, hogy távoznom kell a helyiségből, s azonnal vissza kell mennem a kastélyba.
- Ne haragudj, eszembe jutott , hogy megfeledkeztem valamiről és el kell intéznem. Sajnálom Szofi...ígérem bepótoljuk, ne haragudj rám. - Bocsánatkérő mosollyal pillantottam rá, majd gyorsan az asztalra csúsztattam a rendelt sütemény árát, majd sietős léptekkel hagytam magam mögött a cukrászdát.

//köszi a játékot//