Evilla
/március 14, szombat, délután 4 óra körül/

Jelen pillanatban egy élmény volt ott állni Evillával és készülődni, miközben a tömeg egyre gyülekezett és várták, mi sül ki ebből a mai napból. Nos, mi ketten Lillával már jól tudtuk, már reggel úgy keltem fel, hogy kinyitottam a szememet és elkezdtem nevetni, elvégre ki az, aki normális és kitalálja, hogy ő aznap kimegy a főutcára és előadást ad? Igen, mi ilyenek voltunk Evillával, hiszen miután Felagund professzor csapdába ejtett minket, elkezdtünk beszélgetni és abban egyeztünk ki, hogy el kell mennünk a MásVilág koncert-sorozatra, mert egyszerűen fenomenális együttesek lesznek ott. Ha nem mehetek, belehalok, de amúgy lenne pénz rá, hogy elmenjek, de Lillának nem, szóval kifizettem volna a jegyét, de akkor kezdene túl jó hírem lenni. Ennyit nem ér meg... Amúgy sem jönne össze, hogy kihagyjak egy ekkora bulit, mint az előadás. Típusom az őrültség. Miután felöltözködtem, zsebre vágtam a laposüvegemet, aztán ledzsesszeltem a faluba. Nem volt egy gatyarohasztó meleg, de én ennek ellenére is csak egy rövid-gatyát vettem fel, mellé egy piros pólót, ami szintén rövid-ujjú volt. Mindehhez felvettem egy öregemberesebb kalapomat, azt a nagyon gáz, retro szemcsimet, amit egy mozdulattal napszemcsivé alakíthatok és ledobtam magam az  ágy szélére. Felrángattam a hosszúszárú zoknimat, meg mellé egy sportcipőt és elindultam le a faluba. Nem, mondom, vonzottam a tekinteteket, nem tudták hova tenni ezt az ízlésficamot. Lilla már ott volt, bár be kell, hogy valljam, elsőre nem ismertem meg, pont úgy  nézett ki, mint a nagyanyám. Bár én is eladhattam volna magam nagyapónak, mert olyan hatvanas-évek frizkót csináltam magamnak, lenyaltam hátra zselével. Kis vigyorral odabotorkáltam, öreges járással és megbökdöstem a vállát.
- Hölgyem, nekem itt egy kisasszonnyal lenne találkozóm, azt hiszem rossz helyen van! - mondtam reszketeg hangon, megfogva az álbajuszom. Miután tisztáztuk, hogy ő Lilla, én meg Dorian, előpakoltuk a cuccokat, ő kirakta a mesterművünket, míg én előszedtem a gramofont. Mikor nem figyelt oda, azért párszor meghúztam azt a fránya laposüveget, mert lehet, hogy van már fellépési-tapasztalatom, de ettől még nem ártott egy kis önbizalom.  Szemrevételeztem a közös plakátunkat, majd egy jót vigyorogtam a feliratot nézve, de én jelen pillanatban öreget játszom, szóval nem lehetek annyira laza... F*ck...
- Becsüld meg magad, nem sokszor ajánlok ám fel kalapot! - mondtam aztán kissé meglepetten átkaroltam a vállát, mikor hozzám bújt. Háááát oké... Kissé sután húztam magamhoz, aztán lenéztem rá és elvigyorodtam.
- Sokan? Uggggyan már, ne parázz be, Evilla. Megy ez nekünk - nevettem fel és a gramofonhoz lépve a tűt a lemezre illesztettem. A szemembe húztam a kalapom kicsit, majd elvigyorodtam és a csajra sandítottam a szemem sarkából.
- Showtime, baby - vigyorodtam el, mindez naggyon eltúlzott angol akcentussal és rákacsintottam, majd indultam befelé.

Evilla
/március 14, szombat, délután 4 óra körül/
Produkáljunk!

Mikor megérkeztem, Evilla enyhén nyűgösnek tűnt, úgy értem,  lehetséges, hogy azt hitte, nem fogok eljönni és itt hagyom őt a csávában. Ha olyan helyzetben lettünk volna, mikor megismerkedtünk, így is tettem volna, elvégre ez lett volna a jellememhez illő, de akkor nem öregembernek öltöztem volna... Pf! Persze, jó fiú voltam, szóval görnyedt háttal, vékony, reszketeg hangon szólítottam meg Lilla nénit, bemászva a személyes terébe. Azt hiszem, hogy majdnem a képembe röhögött, de az érzés kölcsönös volt, nem csak ő így érezte a késztetést rá. Én is méregettem, majd felhajtottam a napellenző lencsét a szemüvegemről. A sötét parasztos megjegyzésén nevetésben törtem ki, nem bírtam tovább, egyszerűen muszáj volt, de aztán amilyen gyorsan csak tudtam, komolyságot erőltettem magamra, hiszen egy öreg tata nem visít elmebeteg módjára és nem üti a térdét közben. Naná, hogy nem, a reumája mellé nem hiányzik még pár zúzódás is! Még mit nem!
- Köszönöm szépen a javaslatot, hölgyem, majd utánajárok, de attól félek, hogy a pozíciót már betöltötték helyettem - bólogattam és majdnem lerepült a szemüvegem, szóval gyorsan utána kaptam, mire páran felröhögtem. Nem is értem ezeket a mai embereket, mit kell a szerencsétlenkedésen nevetni... Elhelyeztem a kalapomat, meg a gramofont, mindkettőt a létező legnagyobb óvatossággal, elvégre mégiscsak az ÉN kalapomról volt szó és egy olyan eszközről, ami képes zenét lejátszani. Már ha a rúnázott cd-lejátszómat nem számítjuk, de azt ide nem hoznám ki, ha fizetnének sem. Az üvegemet húztam meg éppen, mikor Lilla hátranézett rám segélykérőn, szóval nem tudtam azonnal beszélni. Felmutattam a mutatóujjam, hogy várjon míg lenyelem és már mondom is, kb úgy néztem ki, mint egy hörcsög, de csak nem várta meg a nőci! Leküldtem az italom, de erre már rávágta, hogy 40 galleon, mire többnyire egyetértve billegtettem a fejemet jobbra-balra.
- Igen, ez az összegmeghatározás egész pontos, Lilla néni - bólogattam végül odasétálva hozzá, meg a megbotránkozott kismamához. - Volt már maga a MásVilágon?! Na ugye, hogy nem! Akkor meg ne szörnyülködjön, nem tudja, mit hagyott ki!
Legyintettem, mintha lemondtam volna róla, hogy egy hitetlent isten útjára térítsek, bár nem pont erről volt szó, de neki gyereke lesz, őt már ott nem éri hajnal, ebben biztos voltam. Én rátettem a tűt a lemezre, a gramofonhoz guggolva, majd a lányra néztem, aki időközben ismét angolul igyekezett lelket önteni belém. Egyetértően bólogattam, időközben elhaladva már elcsigázott lépésekkel az oszlophoz, csak hogy félig lehajtott fejjel nekitámaszkodhassak. A szemem sarkából oldalra sandítva láthattam, hogy Lilla már a helyére állt és vele egy időben én is megvakargattam a combomat, miközben a zene már indult is. Most ne hisztizz be Dorian, ez se sokkal másabb, mint az, mikor fellépsz! Mééély levegő! Vele egy időben kettőt tipegtem oldalra és már kezdődhetett a kissé összetettebb rész. A kézmozdulatok nem voltak nehezek így az elején, lényegében csak arra kellett figyelnem, hogy ne nagyon hajlítsam a könyökömet. A fortély főleg az időzítésekben és az apró szökkenésekben rejlett, én pedig egy helyben, a lábamat váltogatva, kissé görnyedten táncoltam, míg Schlett kisasszony tett egy fordulatot. Eddig minden okés.

Evilla
/március 14, szombat, délután 4 óra körül/
Produkáljunk!

Egyszerűen már a találkozásunkkor is bolondok voltunk, tehát nem igazán lepődtem meg azon sem, mikor enyhe alkohol illat csapta meg az orromat a kisasszony felől. Ezen muszáj volt elvigyorodnom, mármint azon a tényen, hogy a hölgyemény enyhén kapatos, valószínűleg azért, hogy ne kezdjen el hisztizni és ne meneküljön el. Bár nem voltam biztos benne, hogy elmenekülne-e vagy sem. Ki tudja, a nők új hobbija, hogy meglepjenek engem. Közölte, hogy a tudja, merre jelentkezhetnék sötét parasztnak, mire elvigyorodtam szélesen.
- Na ezt még meggondolom, kisasszony... - közöltem, aztán nem sokkal később elkezdtem bólogatni,  a napszemüvegem pedig majdnem leesett a fejemről, mire elkezdtek röhögni, én pedig szúrós tekintettel néztem rájuk, nem csak a nézőkre, de Lillára is. Nem sokkal később jött egy kismama, informálódni a gázsiról, én viszont éppen elfoglalt voltam, szóval nem tudtam válaszolni. Mutogattam, hogy "várj, várj, várj, várj egy pillanatot, mondom én, mondom én!" De persze Lilla már válaszolt, szóval legyintettem, hogy oké, mindegy, lényegtelen, válaszolj te. Felé nyújtottam kérdő pillantással a flaskát, aztán nem sokkal később beüzemeltem a zenét és elvonultam a tatás járásommal a helyem felé. Az alkohol segített, vagy a szent lélek, nem tudom az is szimplán lehet, hogy csak megtanultam azokat a nyomorult lépéseket az idők során, a lényeg mégis az volt, hogy nem bizonyult nehéznek az amúgy viszonylag összetettnek mondható koreográfia. A lényeg úgyis az volt, hogy a magunk módján fejezzük ki a hülyeségünket és ne ragaszkodjunk már annyira a normális dolgokhoz. Nagy részben csak ide-oda tipegés volt, pár összetett karmozdulattal és egy-két láb-, meg kézfej lehajtással. Aztán jött a szökdécselés egy helyben, amit személy szerint imádtam csinálni, alig bírtam visszafojtani a feltörő vigyoromat. Nagy nehezen a szerepben sikerült maradnom, míg Lilla engem keresett, aztán hirtelen rám lelt, én pedig vele együtt kihúztam magamat. Ez a mozdulatsor volt az, amit az elején sehogy sem akartam megérteni, hogyan is van, meg miért van úgy, de aztán nagy nehezen lejutott a tudatomig és most már egészen jól ment. Kis mosollyal néztem az arcát, de nem sokáig, elvégre tennem kellett, amit a koreo diktált nekem. A kezeim a combjaimra támasztva mászkáltam előre pár lépést, persze most már nem láttam a társamat, majd jött az afféle tükör-gyakorlat, elvégre most az egyszer mindketten szinte ugyanazt csináltuk, aztán jött a forgás. Majdnem nevetésben tört ki, láttam ám rajta, bár nem volt egyedül vele, nekem is ki kellett préselnem az oxigént a tüdőmből, hogy ne nevessem el magam. A kezeim össze voltak kulcsolva a hátam mögött. A váll "forgatós" rész után a magasba emeltem a kezem, ő pedig felnyújtózva megfogta azt, én pedig a nyakam köré kulcsoltam, egy fél fordulatot téve. Tett egy váltást, így ezt a kezét fogtam meg a hátam mögött, a másik pedig a nyakam köré, majd jött az a kissé tehetetlen öregapó-figura. Elengedett, mintha nem lenne biztos benne, hogy megállok a lábamon, én pedig majdnem hanyatt borultam, remélve, hogy majd elkap. Ha nem teszi meg, biztos, hogy nevetésben török ki.