Haru Smith

Én már megint Bogolyfalván vagyok, de jó már nekem. Lassan beköltözöm a városkába, hisz többet vagyok itt, mint a kis irodácskámban, ez nem lesz így jó. Mondjuk ma csak sétálni jöttem ki, de úgy elszaladt az idő, hoy sietnem kell vissza a kastélyba, még a végén rám zárják a kapukat, és akkor kint kell éjszakáznom. Nem mintha félnék kint a sötétben, de azért jobb egy meleg szobában, mint farkasok és egyéb teremtmények társaságában.
Sétám végeztével elindulok visszafelé,a Fő utczán keresztül, már nincsenek sokan itt, talán csak egy-két ember. Akik vagy haza mennek, vagy nem tudom, hogy hová. Én teljesen nyugodtan sétálgatok, mindenki elfér mellettem és nincs semmi baj. Leszámítva a pocsolyácska, egyetlen pocsolya van a Fő utczán, de én sikeresen megtalálom. Pedig nem keresgéltem, de csak sikerült találkoznom a pocsolyával. Ahogy belelépek, mennék is tovább, de érzem, hogy olyan jó felcsapódott a víz, hogy nem csak a cipőm lett sáros, hanem a nadrágom is, ezért nem messze a pocsolyától megállok.
Éppen nézegettem a nadrágom szárát, hogy mégis mekkora a probléma, amikor valaki hátulról rám esik. Mivel jómagam se állok biztos lábakon, ezért dominóként dőlnék el én is, de szerencsére, csak egy lépést léptem előre, ezzel felfogva a hátulról támadót, hogy ne essen el, és az arcomat is megvédtem az aszfalttól. Hátrafordulok, amikor már úgy érzem, hogy nem fogok a földre kerülni, és biztonságban érzem magam annyira, hogy lássam kivel van dolgom.
Egy hölgy áll előttem.
-Jól van?-teszem fel a kérdést neki, s a könyveire pillantok, amik a földön vannak. Lehajolok, és felveszem neki.
-Vigyázzon a könyveire! Ne ejtse le őket, ezen az utcán, túl sok itt a tanár. Ha valamelyik meglátná, hogy könyvek a földön vannak, kitérne a hitéből. Érdekes tanárok munkálkodnak a Bagolykőn, ismerek is egyet. Rúnatan tanár, tőle féljen a legjobban, ő ott a legszigorúbb!-kacsintok a hölgyre, majd visszaadom neki a könyveket, még a mondókám közbe.
-Megütötte magát?

Haru Smith


Ez is egy jó nap -igen, most ironikus voltam-, késő este egyedül sétálgatok,
belelépek az utca egyetlen pocsolyájába, és utána fellöknek. Mi jöhet még ezután, elüt a villamos? Néha, kifogom azokat a napokat, amikor inkább csak le kéne ülnöm és csinálni a nagy semmit, de már mindegy.
Szegény hölgynek sincs valami jó napja, ahogy látom, és sajnálja ezt az egészet, pedig felesleges. Most gondoljunk csak bele, ha nem lépek bele a pocsolyába, és nem állok meg, akkor most nagyot esett volna, de a véletlennek -vagy talán a sorsnak- köszönhetően rám esett.
-Nem történt semmi, én is hibás vagyok. -mondom a nekem jövőnek. Kár, hogy nem piros kabát van rajtam, mert akkor mondhattam volna azt is, hogy pirosat kapott, de sajnos ezt a kis poénocskát nem tudom elsütni. Pedig lehet, hogy megnyugtattam volna vele, hogy nem haragszom.
-Én beleléptem, Ön megcsúszott. Nem jó helyre rakták ezt a pocsolyát, borzalmas, majd beleírjuk a panaszkönyvbe. "Kérjük a tisztelt pocsolyamestert, hogy az életveszélyes pocsolyákat legközelebb ne az utca kellős közepére rakja! Köszönjük!" -mély hangon mondom el a hölgynek, az általam kitalált beírást, és még grimaszolok is hozzá, hátha sikerül mosolyt csalnom az arcára. Vagy rosszabb esetben bolondnak néz, de egye-fene.
A könyveit felveszem, elmondom a kis mondókámat, és az egyik könyvet magam felé fordítom, hogy elolvassam a címét.
-"Hogyan szedjünk fel egy pasit, a kihalt utca közepén? Első fejezet: csússzunk el a pocsolyán, hátha elkap, ha nem kap el, akkor így jártunk." Érdekes egy könyv. Majd, ha elolvasta, akkor kölcsön adná nekem?- mosolygok a nőre, remélem tudja, hogy csak vicceltem, hisz nem ez a könyv címe, de azért jó volt elsütni egy poént, ha már a piros kabátosat nem sikerült, főleg úgy, hogy fekete kabát van rajtam.
-Régebben ott tanult, vagy tanított?-teszem fel a kérdést, lehet, hogy egy kolleginával találkoztam.
-Bizony, örülhet. Borzalmas, az a tanár, nem lennék a diákja semmi pénzért.-mosolygok a nőre, és most is grimaszolok.
-Örvendek, kedves Haru Smith! Én Hornyák Gábor vagyok, a szigorúnál is szigorúbb tanár! Az értelmező kéziszótárban a szigorú szó mellett, én vagyok az illusztráció. -mosolygok a nőre.
-Most annyira szigorú leszek, hogy megkérem, hogy tegezzen! Nem szeretem, ha magáznak, mert attól öregnek és csúnyának érzem magam. Úgyhogy kérem! -kacsintok a hölgyre.
-Nem tudom, hogy nyitva van-e még valami, de ha igen, akkor meghívhatom egy jó meleg teára, vagy forró csokira? Kint elég hűvös van, nem akarom, hogy megfázzon itt miattam, vagy valami elrabolja ilyen sötétben.

Haru Smith


Na, végre sikerült elérnem a hölgynél, hogy ne érezze rosszul magát a történtek miatt, hanem inkább mosolyogjon. Ez így van jól, mindenkivel történnek ilyen kis balesetek, csak sajnos vannak akik ezt felfújják, de én nem ilyen vagyok. Célom, hogy minél többen mosolyogjanak körülöttem, és most is sikerült elérnem a célomat. Ennek kifejezetten örülök. És az is pozitívum, hogy van humorérzéke a beszélgetőpartneremnek.
-Én csak kíváncsi vagyok, hogy mit írnak a többi fejezetben, vidám befejezése lesz a könyvnek vagy nem. Természetesen, én nem alkalmaznám pasiknál. Nyugodjon meg!-mosolygok a nőre, örülök, hogy vette a poént, és lecsapta a magas labdát.
-Azt már olvastam. Érdekes dolgokat írnak benne, de az is benne volt, hogy a pasinak, a pocsolyától 40 cm-re kell állnia, mert ha 50 cm-re áll meg, akkor a szegény nő, a földbe fog belezúgni, és nem belé. Vajon honnan merítette a szerző ezeket a tanácsokat, ötleteket?-a cuki kis mosolyom még mindig az arcomon van, bizony nem ment az sehová. Jó beszélgetni egy olyan emberrel, aki ugyanolyan kis mókamiki, amilyen én.
-Tehát akkor egy óvodapedagógushoz van szerencsém! Régen én is az akartam lenni, az óvodában énekelni kell, meg táncolni, néha egyszerre a kettőt, de sajnos én egyiket se tudom, ezért rúnatan tanár lettem. Miért ver így a sors, most nyugodtan legózhatnék a gyerekekkel, ahelyett, hogy egy régmúlt kort kéne beléjük vernem! - néha tényleg beléjük kell vernem, azokat a fránya Nemzetségeket, sokkal jobb egy szőnyegen ülve építő kockázni. Na, majd következő életemben ígérem nő leszek, és óvónőnek megyek!
-Azon a képen épp szigorú arcot vágok, és felhúzom az egyik szemöldököm, amivel szinte azt mondom, hogy "megjött az új seriff, rettegjetek!" Remélem most megjelent a lelki szemeid előtt, hogy milyen is lehet az a kép! -nevetek. Szerintem nem is tudnék szigorú arcot vágni, nekem nem való a szigorú ábrázat, ráncokat okoz.
-Érdekes lenne, elmondanék valamit, utána beülnék a padba és onnan feltennék úgy egy kérdést, mint egy kis nebuló, majd vissza futnék a katedrára és válaszolnék a feltett kérdésre. Szerintem, egy idő után bevinnének valamilyen szanatóriumba, vagy csak feleslegesnek éreznék magukat a diákjaim. -most lelki szemeim előtt megjelent az előbb általam leírt kép, és elég érdekes. Vicces, de érdekes szituáció lenne.
Az ifjú óvónő, igent mond a forró csokira és felajánlja, hogy ő fizeti a részét.
-Én is így gondoltam, csak udvariasságból mondtam, hogy meghívlak. -mosolygok, ezt nem hagyhattam ki. -Nem, nyugi! Csak vicceltem! Nem engedem, hogy fizesd a részedet! -kacsintok a nőre. -De, ha ennyire ragaszkodsz hozzá, akkor az enyémet is fizetheted! -nevetem el magam, most jó kedvem van, ezért bolond vagyok. -Na, jó most is vicceltem. Majd én fizetek és kész! Én nem tudom, hogy hol lehet még ilyenkor forró csokit kapni, úgyhogy vezess kérlek! De, ha minden zárva, akkor menjünk be valakihez, akinél világosság van! Hátha csinál nekünk forró csokit, és megismerünk másokat is! Na, hogy hangzik? -természetesen, ezt se gondoltam komolyan, ezért vigyorgok.

Haru Smith


-Nos, igen. De én tényleg csak tudományos célokra használnám a könyvet!- mosolygok, de egybe le is zárom ezt a témát, mert lassan átmegyünk egy másik fajta beszélgetéshez, amiről sokat nem tudnék mondani, hisz nincs tapasztalatom a témával kapcsolatosan.
-Lehetséges, vagy a pocsolyákról akart írni a szerző, de rájött, hogy túl rövid lenne a könyv, ezért egy kis csavart és szerelmi szálat is fűzött a dologhoz. Esti unalmamban szoktam olvasni eme remek könyvet, de még nem értem a végére, pedig kíváncsi vagyok a szerelmi szál drámai végére vagy boldog befejezésére.
-Lehet, hogy tudok táncolni meg énekelni. Végül is még sose próbáltam ki a kettőt, mióta pedagógus vagyok. De ígérem, egyszer tartok egy zenés-táncos Rúnatan órát, hátha nagy sikert aratok vele, és fellépek az egyik színházban vele. Nem is rossz ötlet! -nevetem el magam. Fura lenen énekelve elmagyarázni, Odin életét a is nyunyókafejűeknek.
-Én is ezt mondom mindig, hogy a rúnatan egy jó tantárgy, a tanár meg egy jó pasi, de nem hisznek nekem! Borzalmas, régen mindig az volt, amit a tanár mondott, még akkor is, ha ostobaságot beszélt, de mindenki hitt neki. Manapság, már az ilyen alapvető igazságokat se hiszik el nekem, felháborító! Néha úgy bedepizek ettől, hogy elmegy a kedvem attól is, hogy elolvassam a szorgalmijukat, ezért olyankor csak ráírom a max. pontot és kész! Most őszintén, nem jól jártak velem? Más tanárok elolvassák a szorgalmijukat, meg a hosszú esszéket amiket a vizsgán írnak és kijavítják, meg úgy pontozzák le, de ha nekem már két mondatnál hosszabb dolgot írnak, akkor csak ráírom a maximum pontot és kész! Mióta itt vagyok, azóta tökre szigorú vagyok! Magamra se ismerek! -mosolygok közben, és várom a kedves pedagógus kollegina reakcióját.
-Na, akkor majd elmegyek egyszer legózni az oviba! Vagy cseréljünk, te elmész helyettem órát tartani, én meg helyetted az oviba játszani! Na, nem jó ötlet? -kacsintok a hölgyre. Nem gondoltam komolyan, de azért jó lenne néha-néha kiszabadulni a malomkerékből és játszani egy jót.
-Rendben, egyszer majd megmutatom azt a könyvet, ha legközelebb így belém esel, oké? -nevetem el magam. Jó sokáig kereshetném, azt a könyvet. De azért a kis frappáns szóviccem most nem is volt annyira gáz.
-Hallgatok rád! Akkor ezt az ötletet elvetem! -bólintok egyet. De még mindig mosolygok. És a hosszú monológom közben észreveszem, hogy Haru sóhajtozik.
-Akkor majd mi csinálunk egy forró csoki napot! És nem lesz ebből probléma, mindenre van megoldás! Csak kérdezz engem, olyan ötleteim vannak, hogy az csak na! -így jobban belegondolva nem is lenne rossz egy ilyen nap, csak rosszul lennénk a sok forró csokitól. De azért megérné, én mint főszervező ingyen ihatnék forró csokit. Na, így már tetszik az ötlet.
-De a jégpályánál hideg van, és ott meg a jég miatt esnénk el. Neked így pontokra van szedve a könyved? Akkor ezek szerint, te a régebbi kiadást olvasod. Nekem sok hosszú mondatokból állnak a fejezetek. Bár, lehet, hogy én olvasom a régebbi kiadást, te az újabbat. -Mosolygok. Értem, ám a tréfát.
-Nincs nyitva az a Máguscsárda vagy mi a szösz? Ha nincs, akkor marad a jégpálya! Csak igyunk! Utána meg forró csokit! -kacsintok. -Nyugi, csak vicceltem! Először forró csokit igyunk! -egy újabb vicc, még a végén alkoholistának néz.

Haru Smith

-Pedig most akartam elmondani részletesen a cselekményt. Még a gondolataimat is összeszedtem, fél órát beszéltem volna a tartalomjegyzékről és az előszóról, majd tizenöt percben összefoglaltam volna a könyv tartalmát. De, ha nem, akkor nem! -mosolygok a nőre. Egy kisebb előadást tartanék neki egy olyan könyvről, ami nagy valószínűséggel nem is létezik.
-Igen, és a végén nem Bagolykő Mágustanoda lenne, hanem Magic School Musical! És alakítanánk egy kosárlabda csapatot, ahol a csapatkapitánynak lenne a legjobb hangja, és a végére a legszigorúbb tanár, tehát én is beszállnék az éneklésbe és a táncba. Érdekes ötlet, a végén mindenki táncolna meg énekelne és boldogság lenne a világban. Én személy szerint nem nagyon csípem az ilyen dolgokat, ahol próbálják elhitetni az emberekkel, hogy minden jó lesz a végén csak táncoljanak meg énekeljenek! -mondom el Harunak, a kissé hosszabbra sikerült véleményemet, az éneklős-táncolós órámmal kapcsolatosan.
-Na, na! Én jó diák voltam, minden órára bejártam, sőt még az egyetemen is elmentem az előadásokra. -most egy kis hatásszünet. -Amikor nem volt fűtés a koliban. -mosolygok. Természetesen, rendszeresen jártam órákra, meg tanultam, hisz ezért vagyok most itt.
-Akkor elszabadulna az anarchia, mindenki azt csinálna, amit akarna, úgyhogy ezért jó, ha szigorú vagyok. Gondolom megértesz! -kacsintok Harura. Bele se merek gondolni, hogy mi lenne akkor, ha mindent ráhagynék a diákokra. Még a végén óra közben a falat firkálnák, papírgalacsinnal dobálnának, és nem szeretnék a Rúnatant. Úr Isten, ilyen sose történhet meg! Vigyáznom kell arra, hogy örökké szeressék, ezt a gyönyörű szép tárgyat. Ennél jobb tantárgy az egész iskolában sincs.
-Olyan aranyosak az emberek, hogy azt hiszik, hogy én felkészülten megyek órára. Megmondom őszintén, hogy óra közben derül ki, hogy miről is fogok beszélni. Úgyhogy nyugodtan menj be helyettem órára, valamiről majd elkezdesz beszélni és kész! A diákok úgy se veszik észre, hisz én se mindig a rúnákról beszélek, van amikor magam se tudom, hogy mit mondok, de azért jár a szám. -levegővétel. -De az tény, hogy hamar cserélnénk, én imádok tanítani. Te meg gondolom, imádsz a gyerekek között lenni. Mondjuk én is imádom a lurkókat, de a kis nyunyókafejűeket jobban szeretem kínozni a vizsgán. - nevetem el magam. Még sose gondoltam bele, hogy mi mást csinálnék, ha nem itt tanítanék. Nincs is B tervem, úgyhogy bajba lennék, ha elküldenének.
-Lenni kéne, én csak egyszer voltam ott -most kaptam észbe, hogy mit is mondtam. -Akkor is véletlenül, nem oda akartam menni, csak eltévedtem. -korrigálom a kis baklövésemet, még a végén tényleg alkoholistának néz a kis beszélgetőpajtim.

Haru Smith

-Igen, igazad van, bocsánat! Nem kellett volna felhoznom ezt a mugli filmet, és ezzel összehasonlítanom az érdekesnek mondható órámmal. De, tudod ehhez a filmhez sok emlék köt. Még fiatalkoromban láttam az akkori szerelmemmel. Aranyos lány volt, de sajnos csak a tóparti házunk, időutazó postaládájával tudtunk egymással kommunikálni, mily' borzalom! -egy újabb mugli film, csak a rend kedvéért. Szegény Haru, még nem is sejti, hogy mennyi ilyen filmmel tudom feldobni sivár kis életemről szóló unalmas sztorikat. Szegénykét már most sajnálom, egérutat kellene neki adnom, hogy még vissza tudjon fordulni. De úgy látszik, hogy még élvezi a társaságom, hisz eddig nem rázott le, mondjuk nem is az a célom, hogy elriasszam. Bár, így jobban belegondolva nincs semmi célom, csak jó beszélgetni mással is. Komolyan, nem viccelek!
-Öhm..igen. Én is pont ezt akartam mondani! Szinte a számból vetted ki a szót! -kacsintok a nőre, és utána elgondolkozom azon, hogy mit is mondott. Végül is igaza van, de most ebbe ne menjünk bele, mert a végén csak a filmekről fogunk beszélni, és az nem lenne jó.
-Most egy remek ötletet adtál! De, amúgy én úgy vagyok vele, hogy felesleges olyan keményen nevelni, vagy tanítani. Semmi értelme, csak azt érem el, hogy megutálják a rúnatant, és az nem lenne jó. Nem értem azokat, akik szigorúan osztályoznak vagy mindenbe belekötnek. Jó, mondjuk megtanulják a bájitaltant a diákok, mert tudják, hogy szigorú a tanár, de nem fogják szeretni, mert olyan a pedagógus személyisége, és emiatt senki nem akar ezzel a tárggyal foglalkozni felnőtt korában. Tehát csak rontunk a helyzeten, ha nagyon szigorúak vannak. kell a fegyelem, de én utálom, ha síri csöndben dumálok. Szeretem, amikor a diákok kérdeznek, beleszólnak az óra menetébe, mert akkor biztos, hogy figyelnek. -fejtem ki véleményemet a szigorúsággal kapcsolatban, és én tényleg erre törekszem. Nálam ezek nem üres szavak, hanem a nézőpontomat mondom el.
-Igen, minden évben van egy szó, amit örömmel használok a "diákok" szó helyett. De ezeket a szavakat sose bántásból mondom, csak unalmas folyton azt mondani, hogy diákság. -nevetem el magam, mert közben eszembe jutott a szó, amivel tavaly illettem őket. Szinte már-már nyelvújító vagyok ebben az iskolában. Nem is rúnatant kellene tanítanom, hanem nyelvtant.
-Na, jó akkor menjünk a jégpályához! De most mondom, hogy ha odafagyok, akkor tüzet gyújtok ott ahol állunk, és rád fogom!-kacsintok, természetesen nem gondoltam komolyan. -De ott biztos van forrócsoki? Nehogy kimenjünk potyára!

Haru Smith

Örülök, hogy sikerült így megnevetettem a beszélgetőtársamat. Bár, arra nem számítottam, hogy lefog ütni. Na, jó nem ütött le, de azért megütött, bár azt is csak gyengéden.
-Úr Isten, vernek egy tanárt! Segítség! -nevetem el magam, és nem is hangosan mondtam, nehogy meghallják és a végén még szegény Haru bajba kerülne.
-Azért hallgatni nem kell! Rossz lenne, ha csak én beszélnék, még a végén az emberek azt hiszik, hogy elrabollak vagy nem tudom. Meg amúgy is én már olyan sokat beszélek, hogy kezd cserepes lenni a szám, te meg csak hallgatod a sületlenségeimet! Nincs ez így jól, kisasszony! Ezért büntetésből le kell írnod tízszer, hogy "ha egy bolond tanárral találkozom, akkor többet fogok beszélni, mint ő!" holnapra kérném! Köszönöm! -kacsintok a "kisasszonyra". Nem gondoltam ám komolyan.
-Figyeltem én! Csak nem értettem meg! De nézd el nekem, este van és picit hóbortos vagyok! -egy kis mosolyt varázsolok az arcomra, és hozzá cuki maci szemeket is, hogy minél hamarabb megbocsásson nekem a néni. De jó fej leszek, ha elnézi nekem ezt a kis bakimat, akkor nem kell megcsinálnia a bünti feladatot. Na, ugye, hogy jó fej vagyok?
-Na, na! Mikor vagyok én fárasztóan vicces? Meg órán amúg yis rezzenéstelen arccal ülök az asztalomnál, és úgy tanítok!-a végén kinyújtom a nyelvem. Gondolom azért ezalatt a pár perc vagy óra alatt rájött, hogy ez nem igaz. Én nem tudok rezzenéstelen arccal tanítani, az a tapasztalt tanároknak való, nem az ilyen suhancoknak, mint amilyen én vagyok.
-Amúgy teljesen igazad van. -bólogatok az óvónéni szavai hallatán.
-Szerintem egyszerűen bolondnak néznek, vagy nem értik, hogy mit is akarok ezzel. Nem tudom, néha kíváncsi vagyok, hogy egy-egy óra után, mit gondolnak rólam. Kár, hogy nem vagyok gondolatolvasó! Bár, félek, hogy sokan rosszakat gondolnak rólam, vagy elküldenének egy jobb helyre, úgyhogy mégse bánom, hogy nem látok bele az emberek elméibe! -mondom komoly arckifejezéssel Harunak.
-Na, jó! Akkor majd a bírságot kifizetem, de ha rád fogom a tüzet, akkor neked írják majd fel a bírságot, ezáltal én nem fogom tudni kifizetni!-és ismét egy nyelvöltés a nőre. És egy kedves, szelíd mosolyt is kap tőlem ajándékba. Csak ma, csak neki! A lökésnek köszönhetően megindulok lassan a jégpálya felé.
-Elhiszem, ha te mondod! -mosolygok. -Még sose voltam a jégpályán. Tavaly jelentkezhettem volna oda felügyelő tanárnak, de a fene se akar odafagyni! És utána korcsolyázunk is vagy a forrócsoki után puszi, pá és ott hagysz?