Tanár úr

A gyarapodó hó és a közelgő ünnep – és annak hangulata - Endre elméjét is mozgásra bírja, hiába akar, igyekszik erőszakkal a könyvtárban tartani magát, egyszerűen nem tud nyugodni, főleg nem törődni a könyveivel, vagy a tanulással. Teste a könyvtárban melegszik, a múltra emlékező székek egyikén pihen, de lelki szemei előtt csak a korcsolyázók és a forralt bor ringatóznak. Mint az elmúlt napokban, ma is hamar nyújtózkodni kezd és a könyveket becsukva kabátjáért indul hálókörletébe, hogy aztán megnézhesse ma mivel lepi meg kicsiny vendégeit Bogolyfalva. Szeret lejárni a faluba, hiszen az jó kikapcsolódási lehetőségként szolgál az ittenieknek.
Endre itt tartózkodása óta már majdnem az egész falut bejárta, így házait, régebbi-újabb épületeit már  látvány nélkül is színtisztán feltudja idézni. Rajzolni ugyan nem tud, ő megmarad a képzelet végtelen, határtalan berkein belül. Kék sálját gyorsan a nyaka köré csavarja, fázós ujjait pedig fekete kesztyűjének védelmébe rejti. Nem időz sokat a kastély falain belül, gyorsan a növekvő hóban lépdel és viháncoló lányok csapatait hagyja el. Érdekes, hogy ebben az iskolában dupla annyi lány van, amennyivel a fiúk amúgy is elbírnának boldogulni. Endre sietősen vág át közöttük, és hálát ad az atyának, amiért Veronika olyan jó, olyan más, mint ezek a tömegemberek. Endre tiltakozva ráncolja homlokát, húzogatja szemöldökeit, és fújja fel arcát. Egészen másfajta társaságra vágyik. Jó volna találkozni valakivel, akivel nem kell olyan dolgokról beszélgetnie, amikről nem szeretne, aki nyugtatólag hat a navinésre, akit tisztelettel vehet körbe.
A fő utcza hóval borított kövét koptatja, és egy ideig arra gondol, hogy benéz a cukrászdába, titkon meglesi Széles "szívdobogtató" Veronikát, és csak nézi és nézi és nézi a lányt, amíg az be nem zárja a helyiséget. Csöndben fogja bámulni, ahogyan kiszolgálja a párokat, süti a rétest, vagy pálcájával int a mosatlanoknak. Elönti képzeletét az elmúlt napok szépsége, a sok apró emlékkép, amelyek mind hozzájárultak ünnepi érzetéhez, jó kedélyű napjaihoz. Így talán érthető is, hogy észre sem veszi, de csak áll ott a fagyos időben, megdermedt, óvatos mosollyal, és hagyja, hogy hóemberré építse a hulló hópehely-had.

Tanár úr

Gondolataiba mélyedve hagyja el ezt a világot. A varázslók és pletykáló boszorkányok eltűnnek látóköréből, a havas táj köddé válva foszlik szét, és Endre képtelen megmondani, hogy mégis hova érkezett, hol töltötte el azt a pár percnyi időt, míg egy férfi mély hangja visszarántotta a képzeletéhez képest sivár talajra. Egyetlen ócska pillanatig megzavarodva keresi önnönmagát, majd fejéhez kap, és kesztyűs ujjaival lesimítja hajáról az időközben odatelepedő hópihéket.
- Magának is – mondja a hűvös levegőt kifújva magából, és kezeit összedörzsölve figyeli az idegen szemeit. Mást nem is igazán lát belőle, de abban biztos, hogy találkozott már ezzel a szempárral.
Nem meri megkockáztatni, hogy ebben a világban, hiszen mostanában többet képzelődik, mint amennyi időt a valóságban tölt az élettel foglalatoskodva, de azt nehéz volna elhitetnie magával, hogy képzeletének egyik alakja húzott emberbőrt, és jött el hozzá élő-személyt játszani. Talán a csárdában látta, amikor beugrott pár nappal ezelőtt, és megismerte Ákost, illetve feltűnt Kata is. Vagy talán a másik alkalomkor?... Kizárt dolog, arról az estéről nem tudna feleleveníteni semmit sem Ophelián és az alkoholtartalmú poharakon kívül. Talán egy tanár lehet, ha meg nem, akkor Endrének nincs több tipp a tarsolyában. A temetőben egy lélek sem kóricált, amikor Katával a kísértetházban jártak, és a cukrászdában sem vették észre Veronikával.  Ja, hogy a cukrászda.  Ismét a valótlan világba csöppen, és ez lassan kezd az idegeire menni.  Ritkán volt ennyire kósza lélek, inkább a realitás talaján vetette meg lábait, és a mugli tárgyakat élvezte, de mióta itt van Bagolykőn érdemtelen lenne még csak megpróbálnia is a kutatómunkájához visszaülni. Egyértelmű, hogy nem menne. Elvette az eszét ez a hely – és ez eddig nem mutat túl jó statisztikákat.
- Igen, természetesen – mondja kihűlve, és arra gondol, hogy ha nem zavarná esetleg az idegen férfit, akkor csatlakozna hozzá. Tervei között úgyis Veronika meglesése szerepelt, most pedig az alibi, a legjobb indok is megvilágosodást nyert. – A Czukorvarázs Cukrászda a környék legjobb helye, szerintem.
Heveny bólogatást is mellékül küld szavainak, és önkéntelenül beszél tovább a tanár úrnak, úgyis közbevág majd, ha ez esetleg untatja őt, vagy nincs kedve tinédzserekkel cukrászdába vonulni.
- A hely hangulata a legszomorúbb lelket is felvidítja, és ha dühösen vagy bosszúsan nyitunk be az ajtón, azonnal elszáll a gyorsan támadt harag – részletezi meglátásait, majd jobbját felmutatva, el is indul a cukrászda irányába. – A forró csoki is nagyon finom, na és a muffin, nem is érdemes mesélni róla, azt kötelező megkóstolni.
A sütemény ízét szinte a szájában érzi, és Endre csak későn döbben rá, hogy talán nem kellett volna megnyalnia alsóajkát ebben a hidegben. Gyomra hangos korgásba kezd, így már választása sincs. Készítenie kell zsebében csörgő sarlóit, mert hamarosan falatozni fog.
- A kiszolgálás… nos, precíz, kedves, és szorgalmas – nyel egy nagyot, és mondókáját befejezve a férfi szemeibe néz, remélve, hogy nem unta halálra magát mellette.
Az üzlet elé érve a nagy tömeget is elhagyják, ott már csak a fényes ablakok, szerelmes fiatalok, és jó barátok párosai veszi őket körül.
- Esetleg, ha nem bánja, csatlakoznék – mondja reszketve, a lehelete minden szónál újabb füstjeleket rajzol a hideg levegőbe.