Bogolyfalva község leghosszabb és legszélesebb útja. Járdái kőkemény hegyi kövekből készültek, ám némi bűbáj segítségével állandóan tisztán csillognak.
Az út mindkét oldalán apró, ám annál érdekesebb boltok sorakoznak. Itt található többek között a méltán híres Völgyessy Talárszabászat, Musou Hangszerboltja, vagy a papír- és tintaillat rajongóinak mindig nyitva álló Lectorius Tanszerbolt. Térj be egy üzletbe, hogy kiüríthesd harapós erszényed, vagy nézd, ahogy a bámészkodók csoportjain olykor keresztül nyargal egy-egy napi bevásárlását végző, seprűn közlekedő boszorkány. Akadnak azonban morcos, furcsa külsejű vándormágusok is, vigyázz a zsebeidre, ha nem akarod, hogy megszabadítsanak a tartalmától!

A vásári fergetegbe veszve...

Egy darab papírlap van az ujjai között, melyre takaros, rendezett sorokba írta fel, hogy kinek és mit szán. Egy-két sor már áthúzva, jelezve azt, hogy már rég elkezdte és sikerre is jutott, de van még tennivalója bőven. El fognak utazni a nagyszülőkhöz, így anyja még külön feljegyzett pár dolgot a sorok mellé, amivel a sütemények és ételek hadát akarja majd bővíteni a napok folyamán. Ezt valahogy sosem értette meg, miért kell ennyi mindent főzni, sütni, a karácsonyt gyermekként csodálta, most inkább csak csendben tűri. A földi javakkal nincs gondja persze, azonban ő akkor is úgy gondolja, ezt egész évben meg lehet tenni. Mégis, pedáns szokásai nem engedik, hogy holmi apróságokkal szúrja ki hanyagul mások szemeit.
A cukorkák földjén sikerült megszereznie az apróbb népeknek a fogrontó finomságokat, egyet pedig éppen saját szájába töm befele, hogy a savanyú cukor aromája rántsa össze mimikáját és mégis, kellemesen borzongassa meg tarkóján az apró hajszálakat. Rendszerezi közben hányfelé viszi az útja, így balra fordul, hogy az ajándékbolt, majd onnan a női ketyerék felé. Az utcákon embertömeg hömpölyög lusta folyamként, mint ilyenkor mindig. Jobbra lép, balra terel, türelmesen próbál nem nekimenni senkinek és lábakra sem taposni. Egy nagy szatyrokkal megpakolt férfi közeledik felé, mellette pedig egy kellemes küllemű hölgyemény mutatja, hogy még hova kell betérnie, a férfi arcán pedig a fájdalom ül, azt azonban nem tudja eldönteni, hogy a súly vagy a pénztárcáját siratja. Kikerülné épp, tekintete máshol jár, Zombor válla pedig valami keménynek ütközik, amely valaki más vállának tűnik.
- Bocsánat, bocsánat - felszisszenve torpan meg, szájából még félig kilóg a savanyú cukorka szalagja, tekintete pedig arra szegeződik, akibe épp beleütközött. - Ó, szia – pislog nagyokat, hiszen sikerült pont azt az egy embert, pontosabban lányt megtalálnia vállal, akit túl rég látott ahhoz, hogy elhiggye, valóban ő áll itt és nem más. Sok dolog kavarog benne, jelenleg azonban arra képes csak, amire sokszor volt alkalom: csak bámulja csendben. Sok minden szakad fel benne és ez... ez jelenleg éppen túl sok.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=383&post=870931#post870931][b]Balassa Zombor - 2023.12.30. 20:29[/b][/url]

A vásári fergetegbe veszve...

Egy darab papírlap van az ujjai között, melyre takaros, rendezett sorokba írta fel, hogy kinek és mit szán. Egy-két sor már áthúzva, jelezve azt, hogy már rég elkezdte és sikerre is jutott, de van még tennivalója bőven. El fognak utazni a nagyszülőkhöz, így anyja még külön feljegyzett pár dolgot a sorok mellé, amivel a sütemények és ételek hadát akarja majd bővíteni a napok folyamán. Ezt valahogy sosem értette meg, miért kell ennyi mindent főzni, sütni, a karácsonyt gyermekként csodálta, most inkább csak csendben tűri. A földi javakkal nincs gondja persze, azonban ő akkor is úgy gondolja, ezt egész évben meg lehet tenni. Mégis, pedáns szokásai nem engedik, hogy holmi apróságokkal szúrja ki hanyagul mások szemeit.
A cukorkák földjén sikerült megszereznie az apróbb népeknek a fogrontó finomságokat, egyet pedig éppen saját szájába töm befele, hogy a savanyú cukor aromája rántsa össze mimikáját és mégis, kellemesen borzongassa meg tarkóján az apró hajszálakat. Rendszerezi közben hányfelé viszi az útja, így balra fordul, hogy az ajándékbolt, majd onnan a női ketyerék felé. Az utcákon embertömeg hömpölyög lusta folyamként, mint ilyenkor mindig. Jobbra lép, balra terel, türelmesen próbál nem nekimenni senkinek és lábakra sem taposni. Egy nagy szatyrokkal megpakolt férfi közeledik felé, mellette pedig egy kellemes küllemű hölgyemény mutatja, hogy még hova kell betérnie, a férfi arcán pedig a fájdalom ül, azt azonban nem tudja eldönteni, hogy a súly vagy a pénztárcáját siratja. Kikerülné épp, tekintete máshol jár, Zombor válla pedig valami keménynek ütközik, amely valaki más vállának tűnik.
- Bocsánat, bocsánat - felszisszenve torpan meg, szájából még félig kilóg a savanyú cukorka szalagja, tekintete pedig arra szegeződik, akibe épp beleütközött. - Ó, szia – pislog nagyokat, hiszen sikerült pont azt az egy embert, pontosabban lányt megtalálnia vállal, akit túl rég látott ahhoz, hogy elhiggye, valóban ő áll itt és nem más. Sok dolog kavarog benne, jelenleg azonban arra képes csak, amire sokszor volt alkalom: csak bámulja csendben. Sok minden szakad fel benne és ez... ez jelenleg éppen túl sok.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=383&post=870981#post870981][b]Hadrévi Rebeka - 2023.12.31. 13:23[/b][/url]

Imádom a karácsonyt mióta csak emlékszem. Apuval közös program feldíszíteni a lakást, a fát, minden évben kicsit máshogy. Most is új fajta dísz után kutatok. No meg ajándék után a mamiéknak. Valószínűleg megint sütit kapnak majd tőlem, de szeretek körbejárni, hátha megakad valamin a szemem. Aztán ki nem hagynám a karácsonyi vásár hangulatát. A forralt bor illata, a csilingelő díszek hangja, a fenyővel és fényekkel díszített bódék. Varázslatos, mágiával megfűszerezve meg főleg. Ilyenkor még a hideg sem zavar, pláne mikor melegít a nagy zöld kabátom és színes sálam, sapkám, kesztyűm.
Szemeim egyik karácsonyi díszről a másikra ugrálnak, az embereket csak reflexből kerülgetem, utolsó pillanatban. Egyelőre könnyen mozgok, nem szereztem be még semmit a listámról. Arról a listáról amit sikeresen otthon felejtettem egyébként. De nem baj, tudom fejből is. Elvileg.
A hangszerbolt kirakatához tapadok először, csak bámészkodni, hátha kiszúrok valamit, ami megtetszik. Szeretnék kipróbálni egy új hangszert, valami különlegeset, de nem találtam még rá a megfelelőre. Talán valami ősi, ma már nem ismert darabot kéne keressek. Vagy valami megbűvölt hangszert.
Az azonban ismét bebizonyosodik, hogy nem figyelek eléggé magam köré. Gondolataimban elmerülve ütközöm valakinek, háttal, merthogy hátrálva szándékoztam távolodni a kirakat üvegétől. Az ütközés helyéhez, bal vállamhoz kapok rögtön, de pár pillanat alatt el is tűnik a fájdalom, így már bocsánatkérő mosollyal fordulok meg.
- Jajj semmi gond, én voltam figyelmetlen - hadarom, s csak ebben a pillanatban találkozik tekintetünk Zomborral. - Szia! - Hezitálás nélkül ölelgetem meg. Nem találkoztunk, mióta szakítottunk, idén még csak futólag láttam a folyosókon. - Hogy vagy? - Beszélni főleg nem beszéltünk, én közben megjártam Brazíliát, és nem hallottam felőle.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=383&post=877160#post877160][b]Balassa Zombor - 2024.04.18. 12:43[/b][/url]

Sosem fogja felfogni, hogy miért kell mindenkinek ennyire az utolsó napokban intéznie bármit, mintha saját maga nem éppen emiatt járná a vásárt és az utcát. Persze, neki jó kifogása az, hogy az iskolában koptatta a padot, hiszen a szünet odébb volt még, előtte pedig minden tanárnak eszébe jutott, hogy megannyi anyagot adjon le, amit fel kell dolgozni és persze, még annál is több feladatot, amit majd meg is kell oldani, miközben a bejglik és a szaloncukrok elködösítik az elmét. Minden évben kihívás, de minden évben ő az, aki a karácsonyfa mellett ülve, rokonsággal körbevéve dolgozza ki a beadandóit, idén sem tesz majd másképp.
Ellenben az már kellemetlenebb, ha valakit ő küld az ispotályba, mert elbambulva fellöki és nyakát, bokáját szegi itt az ünnepek előtt. Mondjuk, nem Zombor hibája, a tömegé, ezzel takarózna de a lelkiismerete nem engedné ennyivel beérni. Azonban amikor felfedezi, kit is ütött el, picit a levegője is elakad. Rebeka látványa nem az első, azonban a tudat, hogy milyen rég is találkozott vele és persze, hogyan váltak el, az már kellemetlenebb. Ő volt Zombor első élménye a kapcsolatok terén és mégis, feláldozta valami olyasmiért, amiért nem kellett volna. Talán túl korai volt maga az egész, nem volt érett és tudatában annak, mi történik, amúgy meg lehet, semmi sem lett volna gond, ha oda is figyel.
- Én is figyelhettem volna jobban – ezt érti mindenre, ami csak történt eddig, mégis a jelenre koncentrál. Nem érez haragot felőle, sem semmit, a mosolya az, ami azt mutatja, minden rendben. Akkor benne is. A pillanatnyi megdöbbenésből rántja ki őt Rebeka, ahogy megöleli. Esetlen, merev kezekkel, kissé félve ölel vissza, majd engedi el és sóhajt egyet.
- Szia. Nincs semmi, csak próbálok túlélni és nem taposás általi halált halni. Veled?  Mikor értél vissza? - lehet már rég, csak vak volt, mint mindig. Hihetetlen. Hogy elrepült az idő.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=383&post=878140#post878140][b]Hadrévi Rebeka - 2024.05.04. 23:38[/b][/url]

Kivételesen épp egyáltalán nem társaságot kerestem, de úgy néz ki mégis sikerült találnom. Ráadásul egy számomra kedves személyt. Háztársam hangja váratlanul ér, de nem tagadhatom, hogy örülök neki. Nagyon régen beszéltünk, és fogalmam sincs, hogy ő hogyan viszonyul a találkozásunkhoz. Szakításunk közös megegyezés volt, mégis féltem, hogy megbántottam akkor. Az aggodalmat most felülírja az öröm és a hangulatom, ebből születik az ölelés. Részemről minden rendben köztünk, még barátként is tekintek rá, de Merlin tudja, ő hogy van ezzel. Talán számára inkább kínos a helyzet. Arra pedig nem szeretnék ráerősíteni. Mégis érdekel, mi van vele, hogy van, mióta megszakadt köztünk a kapcsolat, és nem tudom szó nélkül hagyni a helyzetet. Rákérdezek akkor is.
- A tanév elején, az idei évet már itthon kezdtem. Most próbálok még karácsonyra összeszedni néhány dolgot. - Emlékezhet, mennyire imádom ezt az ünnepet, de ha mégsem, sugárzó arcom elárul. Imádom a hangulatot, a díszeket, a fényeket, a pörgést. - Merre mész? Keresel valami konkrétat? Elkísérhetlek egy darabon? Én csak nézelődőm. - Továbbra sem áll szándékomban kellemetlen helyzetbe hozni, de csak utólag jövök rá, hogy talán sikerült. Előbb beszélek, mint gondolkodom, és csak kibuknak belőlem a kérdések. De visszaszívni már nem lehet. - Nyugodtan mondhatsz nemet, megértem, ha inkább egyedül mennél. Vagy legalábbis nem velem. - Javítani azért megpróbálok a helyzeten. Zsebre dugom kezeimet, mert most már én kezdek zavarba jönni - saját magam miatt.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=383&post=878203#post878203][b]Balassa Zombor - 2024.05.06. 18:40[/b][/url]

Azt mondják, hogy a legtöbb ember képtelen arra, hogy annak a közelében legyen, akivel egyszer valaha valami összekötötte és tönkrement. Azonban nekik nem is volt alkalmuk, elvégre a lány messzire ment, Zombor pedig vissza a kicsi, kényelmes buborékjába, hogy minden úgy menjen tovább, mintha mi sem történt volna. Ez nem egészséges, pedig érzett, érez mindent, nem egy fadarab, csak egyszerűen másképp dolgozza fel a dolgokat. A lány látványa fellök ugyan pár emléket, de nem érzi magát kellemetlenül, inkább meglepett, azon túl viszont örül a találkozásnak. Ez azonban lehet nem látszik annyira, ahogy pislog a másikra.
- Vagy úgy! Akkor eddig nagyon elkerültelek, hogy nem vettem észre. Na, meg se lep, a formám hozom – vakarja meg a tarkóját, hogy talán ismerős ez a „nem vettem észre” vagy „nem figyeltem” felállás, de nem akad fenn ezen. - Mindenki most vadássza az utolsó dolgokat, meg sem lep. Nem mintha én nem ezért lennék is. Még mindig rémes a tömeg – a lánnyal ellentétben Zombort nem hozza olyan lázba az ünnep, azonban szereti, kellemes és elvan, csak ne kelljen toporognia a sorokban állva. Most mégis itt van, a szükség ezt hozta.
- Pfuhh, jobbra, azt hiszem. Még pár apróság kell anyáéknak, meg a többi rokonnak. Valami szerencse vackot akarok, mert anya még mindig nem tett le arról, hogy jövőre legyen egy kishúgom – igaz, annyiból könnyebb, hogy fiatalon, 18 évesen szülte a fiát, így a korban benne van még, valamiért azonban mégsem akar jönni az áldás. Zombornak vegyesek az érzései, azonban nem állhat senki útjába, így majd eldől, mi lesz végül. - Persze, persze, gyere csak – bólint párat, kicsit el van veszve, hogy merre is akart menni valójában, vagy éppen merről jött. A tömeg nem a barátja.  A lány szavaira néz vissza rá és lepődik meg, pislog is, ment a karácsonyi ponty az akváriumban. Hogy micsoda?
- Jaj, nem, nincs gond. Csak elvesztettem merre vagyok, de nyugodj meg. Nincs semmi bajom veled, inkább neked kellene velem. Mindegy is, menjünk. Lehet jobb is, mert akkor sose érnék haza, annyira elkeverednék és persze neked jobb érzéked van az ajándékokhoz. Szóval lehet kicsit ki is használnám ezt, cserébe pedig eszünk valami jót a bódéknál. Mit szólsz? - közben szép lassan indul el, előre, majd rájön, hogy látta már a bódét vagy sem.