[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=351&post=713471#post713471][b]Ónodi Adél - 2018.02.03. 19:19[/b][/url]

Tényleg jóképű. Nem hittem el, amikor a szerkesztőségben azt mondták, most viszont, hogy már vagy húsz perce bámulom a meglehetősen édes és piszkosul drága koktélom fölött, azt hiszem, a lányoknak igazuk volt. Kollégákkal, vagy üzlettársakkal beszélget, még innen messziről, a félreeső asztal biztonságából is látom az arcán, hogy azok a férfiak, akikkel a pultnál cseveg, nem tartoznak a baráti társaságába. Biztos vagyok benne, hogy az a mosoly, amellyel egy-egy gondolatukat nyugtázza, nem őszinte. Ahhoz túl hivatalos, túlságosan is jól komponált. Művi és mesterkélt. De az igazság az, hogy még így is megkapó.
A szemeimet le sem veszem róla, egyedül csak akkor nézek el másfelé, ha felém fordul, de másodperceken belül ismét rá pillantok. Koktéllal a kezemben dőlök hátra, megigazítom a szoknyámat, és újra ráemelem a tekintetem. Elmosolyodok, bele a csokoládészemekbe, majd lesütöm kék íriszeimet, és belelapozok az előttem fekvő divatmagazinba.
Akár oda is mehetnék hozzá, meghívhatnám egy italra, és elmondhatnám neki, miért vagyok itt, mégsem állok fel és indulok el felé. Az egyszerűbb út helyett mint általában, úgy most is inkább a bonyolultabbat választom, és a farsangi kollekcióról a színes, ámde illatmintamentes parfümkínálathoz lapozok.
Azután, ahogy felcsendül egy idegen dallam és a hely atmoszférája megváltozik, ismét felpillantok rá, és beleszürcsölve a hideg koktélba, újra elmosolyodok.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=351&post=723697#post723697][b]Ónodi Adél - 2018.05.21. 18:34[/b][/url]

FancsiValahol Pesten egy délután

Oldalra húzott szájjal vetek egy pillantást az elém tartott pólóra, majd egy "ezt már számtalanszor megbeszéltük" pillantással és a hozzá illő fancsali arccal nézek fel Fannira.
- Ez a stílus már harmadikos korunk óta tiltólistán van - emlékeztetem, és míg tovább keresgélek a felakasztott ingek másik oldalán, elnyomok egy feltörni készülő sóhajt. Azóta sem tudtam kiverni a fejemből a tegnap este történteket; leginkább azt, hogy megtudtam, Anna épp valahol Egyiptomban tengődik, Nikolai meg olyanokat mond a távollétében, hogy...
- Fanni! - egyetlen rutinos mozdulattal tolom két irányba a vállfákon ólomsúlyként lógó férfi felsőket, így pont szembe kerülve a barnával, kérdő tekintettel pislogok rá. - Kezdek szétesni. Most Mr. Néhanapjánfelbukkanok úrnak keresünk valamit, amit meg sem érdemel, vagy miattad vagyunk a férfi osztályon?
Egyelőre nem akarom hangosan is kimondani, hogy bár oké, tegyük fel, hogy nem tartom lehetetlennek, de gondolkozzunk reálisan: valószínűleg nem itt fogjuk megtalálni álmai randiszerkóját. Persze, ami késik, nem múlik, hamarosan úgy is ki fogom bökni. Addig viszont meg se rezzenő vonásokkal, tökéletes pókerarccal figyelem a másikat azzal a ronda kék pólóval, amit még apám se venne fel.
- Ajj, Fanni, tedd már azt le! - szólok rá suttogva kiabálva, és gyorsan átnyúlok a pólóért az ingek között, hogy minél előbb megszabaduljak tőle. Az anyagát érintve még a hideg is kiráz. - Az kéne még, hogy ezt hordd...

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=351&post=723701#post723701][b]Ónodi Adél - 2018.05.21. 19:10[/b][/url]

FancsiValahol Pesten egy délután

- Nem elég régóta - javítom ki csendesen, de az az elnéző, kedves mosoly, amivel egyedül Fannira tudok nézni, ezúttal sem bírja ki, csak előbukkan a szám szegletében.
- Gyere, menjünk át a női ruhákhoz - intek állammal az üzlet másik felébe, és közben úgy teszek, mint aki még véletlenül sem hallotta a művésznő utolsó megjegyzését. Közel másfél évtizede ismerjük egymást, így az, hogy bevallja, tavaly még felvette a dédmamája buggyos naciját, nem olyasmi, amiről ne tudnék. Lassan egyébként sem marad semmi, amivel meg tudna lepni, hacsak... hacsak nem Noelről van szó. Azt a dolgot ugyanis képtelen vagyok értelmezni, mintha két össze nem illő puzzle darabot próbálnék egymásba gyömöszölni, mindhiába. És mivel ma még nem firtattam, éppen itt az ideje, hogy rácsapjak a témára.
- Én nem akarom, hogy elcsaljon sárkányeleségnek - kezdem halkan, ahogy kiérek a sor végére, és a melleim alatt tüntetőleg összefűzött karokkal bevárom őt is. A hangom lehet, hogy kicsit dacos, de az biztos, hogy szánt szándékkal csupán minimális hisztit csepegtettem bele. Tényleg. Becsszó. - Figyeld meg, hogy ez lesz. Elmész, aztán soha többé nem veszel ecsetet a kezedbe, nem festesz, nem fényképezel, nem esel fel a saját lábadban, egyszóval nem Fanniskodsz tovább, mert... mert egycsapásra Sárkányné leszel egy csomó sárkányfiókával.
Ráadásul, felteszem, nélkülem fog valamelyik térképről is lelógó rezervátumba költözni, hogy egy szép napon valami bazi nagy, irgalmatlanul büdös jószág gyomrában találja magát. Mondjuk, ehhez a jövőképhez nem is lett volna olyan rossz választás az az előző, ronda kék póló.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=351&post=724091#post724091][b]Ónodi Adél - 2018.05.27. 17:39[/b][/url]

FancsiValahol Pesten egy délután

A kezemet tüntetőleg csak akkor engedem le, mikor Fanni Tóni bácsiról kezd beszélni, és nagypapája említésére a szívem összefacsarodik. Az érzés futólag átrajzolja vonásaimat; szemöldökeim megrándulnak, egymáshoz tapadó ajkaim lefelé görbülnek. Ahelyett, hogy válaszolnék elfordítom arcomat, és hagyom, hogy előreomló világos tincseim eltakarják a hirtelen jött, mardosó lelkiismeretfurdalásomat. Érzem, hogy túl messzire mentem, és nem szabadott volna felhoznom a festészetet. De hát, ha egyszer annyira féltem őt!
- Hiszen tudod, hogy soha nem fogod őt elveszíteni – motyogom az orrom alatt elvörösödve, míg a ceruzaszoknyák között bogarászok. Szeretnék egy újat, púderszínűt vagy krémeset, puha pamutanyagból, a hátulján cipzárral. Azután felnézek, és a felmutatott blúzra elmosolyodom. Tóni bácsi azóta is közöttünk, már-már velünk él, és ezt pontosan tudván inkább úgy döntök, hogy ezennel, itt és most átevezek egy könnyedebb témára. Ha Fancsi szeretné, úgyis folytatja, és akkor legfeljebb beülünk az egyik próbafülkébe, és kisírjuk magunkat. Kiszélesedő, fényes mosollyal szólalok meg. – Sokkal jobb! És ebből a fazonból már jöhet a kék árnyalat is.
Bal alkaromon egyre csak gyűlnek a szoknyák, rövidebbek és hosszabbak egyaránt, de akármilyen elhivatottan is szöszmötölök velük, csak nem hagy nyugodni a gondolat, hogy Fannin kívül egy másik barátnőmet is el fogom veszíteni. Bár, ha jobban belegondolok, lehet, hogy Annát már hetekkel ezelőtt elnyelte a sivatag, a szoknyák másik felén álló barátnőmet meg csak ezután fogja valami hétfejű szörnyeteg. Kivagyok ettől. Meg magamtól. Hogy a viharba lehetek ilyen figyelmetlen és nemtörődöm? Rám eddig ez egyáltalán nem volt jellemző! Precíz voltam, pontos, összpontosítani képes, a környezetével figyelmes és törődő fiatal nő. Most meg? Fanni szerelmi élete túlságosan is bezavart. Haj, a manóba is.
- Anna Egyiptomban van – kezdek bele váratlanul, miután a kikívánkozó gondolathalmot hiába próbálom visszanyelni, és továbbra is csak türelmetlenül tologatni a vállfákat jobbra-balra. Panaszosan felsóhajtva hagyok abba mindent, és két kézzel feltámaszkodva a ruhatartó állványra, feldúltan nézek át Fannira. – Összevesztek valamin Niko-val, és elment. És ezt onnan tudtam meg, hogy tegnap lementem Niko új csárdájába, hogy odaadjam neki a legutolsó lesifotó adagot, hogy ha végez, vigye már haza Annának, legyen szíves. Erre közölte, hogy Anna Egyiptomban van, ő meg nem beszél vele.
Oldalra pillantva fújom ki magam, számat egy ideig ide-oda húzogatom, majd szinte felkiáltok, ahogy mérgesen folytatom.
- És! - nagyra nyíló szemekkel viszem fel a hangsúlyt, ahogy a tetőponthoz érek. - Azt mondja, menjek el vele fürdőzni! Fürdőzni! Mikor a felesége a barátnőm. És ő meg úgy néz rám, tudod... Mekkora szemét! Én nem is értem.
Mi tagadás, eléggé kivagyok. Persze régóta tudom már, hogy a férfiak mind bunkó parasztok, és sajnos tenni sem lehet ellene semmit, csak örülni, hogy nőnek születtünk. Milyen igazságtalan ez...

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=351&post=725424#post725424][b]Ónodi Adél - 2018.06.12. 08:23[/b][/url]

FancsiValahol Pesten egy délután

Látom és érzem is, hogy nincs teljesen itt. Alkarjaimmal a vállfákat tartó rúdra támaszkodom, és arcomat jobb karomra fektetve, szelíd, várakozó tekintettel nézek fel Fannira. Szerencsére én nem tudom, milyen elveszíteni egy szerettet, aki ennyire fontos és ilyen közel áll, hiszen apai nagyapám születésem előtt meghalt, az anyai meg hála Merlinnek! még mindig azzal tölti a kívülálló szemnek nyugodalmas és több, mint tökéletes napjait, hogy követi szegény Kocsonya minden lépését; ellenőrzi az ételeket, a szőlőkacsokat, a gyomot és mindent, amihez az öreg házimanónak köze lehet. Mamikám ilyenkor nem szól semmit, csak a fejét csóválja és alkalomadtán anyának panaszkodik.
Habár vérszerinti családtagot nem temettem, Fanni mellett én is át- és megéltem a veszteséget. Akkor döbbenve csak rá igazán, mit is jelent a tiszta, igazi barátság. Ha neki fáj, nekem is fáj. Ha ő boldog, én is az vagyok. Csak... ne menjen el sárkányeleségnek abban a nagy boldogságban.
- Ott - emelem fel a fejem, és a vállfákat hátrahagyva kapom fel az eddig összeválogatott darabokat, és sétálok át velük Fanni oldalára. - Arra gondoltam, hogy meglátogatom.
Abba persze egy pillanatig sem gondoltam bele, mikor a nagy utazást kitaláltam, hogy egyébként szorgalmi időszak van kötelező óralátogatással és olyan tanárokkal, mint Felagund professzor, aki még akkor is elvárja a jelenlétet, mikor az ember lánya éppen nyomorultul feküdne az ágyában, és szépen csendben, a macskáiba kapaszkodva, cicaszőrben lehelné ki a lelkét.
- Ha kérdezik, majd azt mondom, elkaptam valami csúnya, modernkori bubópestist - adok magyarázatot a kezemben fekvő szoknyáknak, aztán elkerekedő szemekkel pillantok fel Fannira. - Hidd el, hogy komolyan gondolta! Ez az egészben a legrosszabb. Ha én igent mondok, ki tudja mi lett volna az estéből... szent szalamandra!
Undorító. Blah. Még a hideg is végigfut a testemen, és egy pillanatra le kell hunynom a szemem, hogy elkergessem a kéretlen képzelgéseket arról a bizonyos - szerencsére - soha meg nem történt estéről.