[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=351&post=773468#post773468][b]Nadine Rohr - 2019.09.16. 15:54[/b][/url]

Szóval itt van ez a fiatalember, Márk, aki meghallgatta a mondanivalómat a konferencián és rögtön a téma szakértőjének érzi magát. Udvariasan hümmögök, de valójában már percek óta nem tudom  (vagyis inkább nem akarom) követni, hogy mit mond. Nem úgy tűnik, mint aki hajlandó lenne egyhamar lemondani a társaságomról, ami elég kétségbeejtő. Még akkor sem, mikor már három gratulációval később a sokadik pohár rozémat fogyasztom. Én nagyon türelmes és megértő vagyok, de kezd egy cseppet fárasztani a „kolléga“.
- Nem, egyelőre semmilyen könyvet nem áll szándékomban kiadni, csupán jelentkeztem egy előadásra, mivel sokat foglalkoztam ókori varázsigék kutatásával - Nem hittem volna, hogy az állandó dumája közben jut ideje még kérdezni is. A csendesen morajló tömegben kezd olyan érzésem lenni, mintha ez a férfi egyszerre tudna beszélni és hallgatni is. Nem tudom, hogy csinálja, de lassan már Leonie-n is túltesz. Azt meg nem állítom, hogy a legjobb technika a menekülésre, ha rozéba kapaszkodva igyekszem túlélni ezt az egészet. Talán be kéne zárkóznom a mosdóba, bár vannak kétségeim, hogy ez mennyire tartaná vissza. Bizarr.
Újabb udvarias mosoly mellett segítségkérően jártatom végig a szemeimet a tömegen. Aztán elkapok egy ismerős barna pillantást. Arie. Felcsillannak a szemeim, ahogy egy „kérlek“ szócskát artikulálok felé, fejemet pedig alig láthatóan megbillentem (a még mindig beszélő) Márk irányába.
Frank Arie Martin! Ha most nem szabadítasz meg, akkor esküszöm… hát nem tudom mivel árthatnék neki, de remélem veszi a lapot.
Megindulok az italok felé egy újabb pohárért (az eddigiek is kezdenek kellemesen zsibbasztóan hatni), de Márk nem tágít, és úgy lohol utánam, mint valami hűséges kiskutya… Vajon ha elkezdek futni milyen gyorsan ér utol? Vagy inkább az a kérdés, hogy hány lépés után vágódom hasra a magassarkúban…

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=351&post=775721#post775721][b]Nadine Rohr - 2019.09.28. 17:08[/b][/url]

Nos, lassan kezdek elérni arra a pontra, ahol fel kell tennem a kérdést, vajon Márkot a szakmai Nadine vagy a nő érdekli? Valószínűleg mindenki más egy pillantásból meg tudná ezt állapítani, de hát én olyan vak tudok lenni az ilyen jelekre, Merlinre, lehet, hogy nem kéne túl kedvesnek lennem mindenkivel.. De amúgy ez mikortól minősül zaklatásnak?
Egy cseppet megnyugodva veszem tudomásul, hogy Arie vette az adást, és el is indul. Persze miért is tenné ezt gyorsan, úgyhogy míg ideér élvezheti a sürgető pillantásaim kereszttüzét, mert ez nem fair, és miért szórakozik ilyen jól az én szerencsétlenségemen?
Aztán érkezik a megmentőm, és ahogy keze a derekamra csúszik ösztönösen húzódok hozzá közelebb, szemeimet még mindig Márkon nyugtatva, és meglepetten konstatálva, hogy Arie szavaira csendben maradt. Újabb kortyot iszom a rozéból, és valahol tudom, hogy most már minden rendben lesz, vagy csak remélem? Hm.. kezdek összezavarodni.
- Nos éppen azt vitattuk meg, hogy… öhm, Márk azt kérdezte, hogy.. - oké, határozottan nem emlékszem, hogy mit mondott, ami arra késztet, hogy összeráncolt homlokkal kérjek segítséget Márktól, aki úgyis olyan szívesen beszél, szóval most kihasználhatná ezt és elmesélhetné miről jártatta a száját az elmúlt órák alatt. A kelleténél pont egy kínos perccel többe telik, mire leesik neki, hogy arra várok, hogy folytassa a mondandómat.
- Szóval azt magyaráztam, hogy Rohr kisasszonnyal milyen hasonló elképzeléseink vannak a nemrég feltárt egyiptomi tekercseket illetően, ugyanis a múlt héten megjelent cikkemben éppen azt a dilemmát feszegettem, amit… - és akkor megint kezdi, de Arie előző mondatába (meg a jelenlétébe) kapaszkodva félbeszakítom.
- Arie éppen Wright professzort emlegette, ha ilyen nagyra tartja az ön munkáját Márk, udvariatlan lenne, ha nem köszöntené őt - bökök poharammal a professzor irányába, remélve, hogy ha Márk figyelmét akár csak egy pillanatra is leköti az öreg, akkor lehetőségünk nyílik lelépni. Igen, ezen a ponton már azt a felettébb udvariatlan dolgot is képes lennék megcselekedni, hogy köszönés nélkül távozok. (Gyorsan ki is hörpintem a maradék italom.) Szóval készülj Arie, mert lehet, hogy nem lesz több lehetőségünk!!

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=351&post=777037#post777037][b]Nadine Rohr - 2019.10.06. 00:05[/b][/url]

Azt hiszem ez az a pillanat, amikor egy kicsit megbánom, hogy az első ismerős szempárban Arie-t találtam, és kétségbeesett tekintetem őt kérte segítségül. Mert hát, ahelyett, hogy kulturáltan lekoptatná Márkot, rögtön kezdené adni alá a lovat. Na de ehhez már azt hiszem nincs türelmem, így kénytelen vagyok közbevágni, aminek meg is lesz az eredménye. Amíg beszélek végig Márk arcát figyelem, de amint megüti a fülem a reggeli ajánlat tekintetem Arie arcára kapom, és ugyan a kényelmesen semmitmondó mosolyom még tartja magát a szemeim az „ezt ugye nem gondolod komolyan?!“ üzenetet közvetítik. Vagy hát nagyon remélem, hogy csak a maga nevében beszél, merthogy én nem szándékozom megvitatni semmit reggel hétkor vele, az teljesen biztos.
Amint Márk eltávolodik egy megkönnyebbült sóhajt eresztek utána, és vállaim is egy leheletnyivel lazábbnak tűnnek. A poharat szorító ujjaim engedelmesen engednek Arie kezének, szavaira pedig mosoly kúszik az arcomra. Talán nem is igazán fogom fel mit akar mondani, olyannyira nagy a megkönnyebbülésem.
Viszont most, hogy a pohár-kapaszkodóm eltűnt, már csak a derekam köré fonódó karokra támaszkodhatok, és ahogy Arie közelebb hajol megcsap az illata.
- Milyen jó illatod van - pillantok az arcába, majd amint tudatosul, hogy ezt nem szándékoztam hangosan is kimondani, úgy kúszik fel orcáimra a pír. Határozottan sok volt az a rozé…
- Menjünk sétálni - bólintok egyet, mert jobban járok, ha addig sikerül kislisszolnunk a teremből, mielőtt Márk visszatér, vagy valami jóval kínosabbat teszek nagyközönség előtt annál, hogy megdicsérem Arie illatát. - El ne engedj - súgom még oda pár lépés után, ahogy kezemet a derekamon pihenő kézre simítom. Nem vagyok benne biztos, hogy méltóságteljesen sikerülne megtalálnom a kijáratot, ha nem támaszkodhatnék rá.
- Köszönöm, én nem is tudom mit gondoltam… - nevetek fel kínosan, kerülve a tekintetét amint túllépünk a küszöbön. Még itt is vannak beszélgetők, de közel sem annyi, mint odabent. Egy óvatos pillantással nézek még hátra, de úgy tűnik egyelőre Márk figyelmét csakis Wright professzor kapja.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=351&post=778353#post778353][b]Nadine Rohr - 2019.10.17. 21:24[/b][/url]

Tudjátok van az az állapot, amikor mondjuk az alkohol úgy kellemesen kezdi elzsibbasztani az agyad. És akkor úgy pont jó. Aztán vagyok én, aki ilyen esetekben pontosan tudom, hogy akkor most kell megállni. Erre, mit teszek? Iszom még egy pohárral. Meg még eggyel. Szóval mennyire kínos már, hogy mikor kicsit becsiccsentek, még akkor is tudatában vagyok, hogy mikor kellett volna nem elvenni a következőt. Viszont onnantól kezdve szépen lassan kezd minden összemosódni, és van egy olyan sejtésem, hogy még az is lehet, hogy holnap nem emlékszem majd mindenre. Amiről meg kell mondanom, hogy egyszerre szórakoztató és rémisztő is. Na meg az is kicsit kétségbeejtő, hogy az összeszedett kommunikációnak sem állok ilyenkor a magaslatán. Szóval hagyom, hogy Arie végül magával sodorjon, és ez az a pillanat, amikor tényleg engedem felülkerekedni a rozét.
- Én nem úgy értettem, csak.. hát szóval… - ismét egy értelmes habogás, a roppant kínban lévő arckifejezés mellé. Remélem holnapra ezeket is elfelejtem. - Azt hiszem ebből már nem jövök ki jól - vonom meg a vállam, és talán jobb lenne, ha a továbbiakban csendben maradnék. De a támaszom viszont nem marad szótlan, és a suttogása a nyakamtól kiindulva végigborzongatja minden egyes porcikámat. És Merlinre, hogy ez milyen aljas húzás. Halkan felnevetek.
- Csak szimplán nem kell mondani semmit. Az emberek arról is beszélnek, amit nem is láttak - pillantok oldalra Arie arcára. Egy pillanatra azért átfut az agyamon a gondolat, hogy mi lenne ha… ha mondani kéne valamit. Ha mondhatnék valamit…? Egy picit megrázom a fejem, csak úgy magamnak válaszolva és amíg kiérünk végig az összekulcsolt ujjainkba kapaszkodom. Mert biztonságot ad.
Hosszan fújom ki a levegőt, megtámaszkodva a falon az egyik tenyeremmel, amint Arie karjai elengednek. Nem akarok ránézni, mert pontosan jól tudom, hogy milyen szórakoztatóan festek számára. De most… most egy kicsit engem is mosolyra késztet a saját helyzetem, a holnapi szégyen meg egyelőre elkerül. Az a majd problémája.
- Köszönöm - pillantok fel végül hálásan a barna szemekbe, amikor rám teríti a zakót. Majd az én szemeim el is kerekednek a meglepettségtől.
- Nem is volt olyan olcsó az a bor! - csattanok fel némiképp hevesen, mert ez egy kicsit olyan, mintha olcsó nőnek titulált volna, és én nem.. és nem úgy… szóval. Hm. Majd ismét kínosan elnevetem magam, összehúzva magamon a zakót. (Jelzem, ezúttal van annyi lélekjelenlétem, hogy ne közöljem, hogy ennek is Arie-illata van, szóval remélem valaki értékeli ezt rajtam kívül.)
- Szóval ezt te értékeled? Vagy csak ki akarod használni? - nézek rá félrebillentett fejjel, hátamat a falnak támasztva, mert maradjunk annyiban, hogy nem hátrány, ha van valami biztos pontom jelenleg.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=351&post=778621#post778621][b]Nadine Rohr - 2019.10.20. 21:20[/b][/url]

Azt hiszem holnap mérhetetlenül hálás leszek Arie-nak, amiért kivezetett a teremből, és megszabadított Márktól. Még akkor is, ha eközben remekül szórakozott. Sőt, talán örömmel is tölthetne el, hogy lekötöttem annyira a figyelmét, hogy okozzak neki egy jó estét.
Mosolyra késztetnek a szavai, mert volt, aki mondta már, hogy legalább annyira a helyén kéne legyen az önértékelésem, hogy mások pletykái nem ingatnak meg, és esküszöm, hogy fejlődtem ezen a téren! Még Kevin is büszke lenne rám, de sajnos teljesen elengedni még nem tudom, így inkább nem felelek a férfi szavaira, csak lehajtom a kesernyésen mosolygó arcomat.
Heves felcsattanásomra aztán megemelem a tekintetemet is, hogy aztán meglepő közelséggel nézzek bele a barnákba. Ajkaimra ismét mosoly kúszik és egy kicsit megrázom a fejem.
- Nem állítottam, hogy kizárólag azzal - nézek derűs sejtéssel Arie arcába, és a gondolat másik felét ezúttal a fantáziájára bízom. Amit talán más helyzetben inkább nem tennék, de most… most elengedtem magam. De nem úgy a falat, még mindig biztos támaszt nyújtva simul hűvösen a hátamhoz, amit még egy picit a zakón keresztül is érzek, de inkább frissítő, mint zavaró.
- Azt hiszem itt az udvarias válasz az lenne, hogy semmiképpen nem hinnék rólad ilyet, de őszintém… - fürkésző tekintetem kutatja a férfi arcát és a mondatot egy könnyed hatásszünet után fejezem be. - …nem vagyok benne biztos - bököm ki végül. Nem akarok kegyetlen lenni, és azt kéne hinnem, hogy Arie igazi úriember, mégis időnként a legnagyobb lovagok gyalázzák meg a hercegnőket. Csak nehogy ezt Leonie megtudja, menten kiszaladna a világból, Keith meg futhatna utána. És a tudatom valamelyik része hevesen tiltakozik a gondolat ellen, hogy Arie bármikor visszaélne egy ilyen helyzettel, ha logikusan gondolkodom, mégiscsak férfiból van…
A közelsége ellenére kitartóan állom a tekintetét, és nem fordítom el a szemeim, csupán ajkaim nyílnak el kissé, ahogy megnedvesítem őket. Majd felkacagok, nem sértően hangosan, éppen csak olyasfajta nevetéssel, ami jólesően végiggurul az ember gerincén. Megrázom a fejem, néhány tincs az arcomba is hullik.
- Pihenni? - kérdezem hitetlenkedve? Ahhoz túl sok az energiám, és hogy ezt be is bizonyítsam elslisszolok Arie mellett (a szűk hely miatt persze elképzelhetetlen, hogy ne érjek hozzá), és megpördülök magam körül. - Látod, még táncolni is tudok! Tele vagyok energiával - hangomon hallatszik, hogy a mosoly még mindig ott virít az arcomon, viszont a fordulat végére, már önkéntelenül is Arie karjai, válla, mellkasa, bármije után kapok, mert azért egy pörgés következtében nem annyira jó az egyensúlyérzékem, mint azt számítottam. Mégis… elképesztően jó érzés, egy kicsit nem azt csinálni amit kell, nem megfelelni, és újra gyereknek lenni.
Mindezt csupán azért tehetem meg, mert tudom. Tudom, hogy ő vigyázni fog rám ma este.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=351&post=779477#post779477][b]Nadine Rohr - 2019.10.30. 22:07[/b][/url]

Egyre inkább eluralkodik rajtam egy olyan sejtés, hogy holnapra ezek az emlékek nem lesznek ilyen tiszták. Kiesik egy-két perc, mozdulat, és ez izgalmas. Mert új, mert ebben az esetben itt és most kell megélnem a pillanatot, nem fogom tudni visszaidézni minden apróságát. Csak egy hang, egy lépés, egy érzés marad meg. És egy illat, Arie illata. De kicsit előreszaladtam, mert ezek már a holnap gondolatai, nekem pedig itt a helyem. A mostban, egy olyan férfival, akinek a ma estét életem végéig köszönni fogom, mert nagyon valószínű, hogy ezen múlik a karrierem.
A kérdésére csak megrázom a fejem. A válaszom nem, de emellé a szokásosan levakarhatatlan mosolyom is társul, és azt akarom, hogy ez a mosoly, ez a boldogság, bearanyozza Arie-t. Egy kicsit olyan tiszta szikrát kapjon a szeme, ami talán mostanában nem volt rá jellemző. Még akkor is, ha ez a boldogság nagyrészt az elfogyasztott rozénak köszönhető. Mert mindez itt volt bennem, az alkohol csupán segített kibontani.
Talán csak pár pillanattal ezelőtt történt, de már nem teljesen emlékszem az elhatározásra. Csak arra, hogy forog körülöttem minden, és aztán két biztos kar megtart.
- Hoppá - nevetek fel ismét, visszahúzva a vállamra a zakót, ami le akart csúszni a lenyűgöző táncmozdulatok közben. Tekintetem elkomolyodik, mikor meghallom a vezetéknevem is. Ezt általában ilyen komolyabb helyzetekben szokták mondani az emberek. Például, ha valahol előadást tartok, vagy bemutatnak, vagy csak… ha Arie fel akarja éppen kelteni a figyelmemet én meg többet ittam a kelleténél. Hát jó, figyelek. Aztán ismét óvatosan megrázom a fejem. Pár pillanatig csak figyelem azokat a mélységes barna szemeket, amik annyi melegséget képesek árasztani.
- Nem akarlak irányítani. Nem akarom megmondani, hogy mit csinálj.. - kezdem halkan, szemeimet mindvégig Arie tekintetébe fúrva, éppen csak egy szívdobbanásnyi időre pillantva le ajkaira. - Nem akarom megtervezni az idődet, de… ha nem terhes számodra a társaságom, szívesen töltöm veled a holnapot - fejezem be lepillantva, halvány mosollyal az arcomon. Kezemmel összehúzom magamon a zakót. Sosem akartam birtokolni, irányítani másokat, túlzottan tisztelem a saját döntéseiket, plusz azt hiszem teljesen zavarban lennék, hogy mit is mondjak Arie-nak, mit csináljon, és valószínűleg állandóan azt kérdezgetném, hogy nem baj-e, vagy azt, hogy nem unatkozik-e… és így nem sok értelme lenne, azt hiszem.
- Szóval így már áll az alku, Frank Arie Martin - pillantok bele ismét a barnákba, és ahelyett, hogy kezet nyújtanék az egyezségre, inkább közelebb húzódva lehelek egy puszit Arie jobb arcára. Egy szempillantásnyi ideig még közel maradok, beszívom az illatot, amit ezentúl a ma estéhez fogok kötni, majd hátrébb lépve elhúzódok, bal kezemmel ismét megtámaszkodva Arie vállán. Nem, határozottan nem biztos, hogy rendesen működnek a lábaim.
- Nos, merre is megyünk? Mielőtt még Márknak eszébe jut errefelé keresni - pillantok az ajtó felé, mert ugyan már jó ideje nem láttam, de a leglehetetlenebb időpontokban tud felbukkanni ez a szerencsétlen.