Minden RT játékra, ami a faluban vagy annak környékén játszódik.

Mr BaileyA pub után hazafele  

Kevés dolog tudta meghatni a kicsi szívemet, erre a múltkori délután tökéletes iskolapélda, de ez a fajta visszautasítás most meglepően kellemes volt. Szóval apró bólintással nyugtáztam, hogy ma este visszamegy a kastélyba.
Az érintése az arcomon apró sóhajt váltott ki belőlem, a csók pedig már-már elkeserítően rövid ideig tartott. Mégsem tudtam haragudni rá.
- Remélem is... szép álmokat, my dear - simítottam végig a mellkasán még finoman, mielőtt egy lépést tettem volna hátra és egy suta intéssel az ajtó felé indultam. Aligha tudtam volna letagadni azt az örömöt, ami abban a pillanatban gyúlt a kis buksimban, mikor realizáltam a dolgokat. Ő most az én Mr Baileym.

//Köszönöm, darling *_*   //

Mr BaileyNálam

Az órának már vége volt, nem kellett semmi mással foglalkoznom, jó volt így. A fejem Hunter combján nyugtatva cirógattam a karját óvatosan. Most nyugalom volt és semmi idegeskedés. Attól még nem volt minden rendben és ezt a vak is látta.
- Történt valami, darlin'? Máshol jársz... - figyeltem az arcát aggódó pillantással.

Mr BaileyNálam

Ha eddig nem is lettem volna biztos benne, hogy csak fizikailag van jelen, most már teljes megerősítést nyertem ez ügyben. Sűrűn pislogva vettem szemügyre a szőkét alaposabban is. Az érintése nyomán halványan elmosolyodtam, de eddig tartott a dolog nagyjából.
- Azért megpróbálhatnád. Azért vagyok itt, hogy meghallgassalak, ha gond van, nem? - nem állítanám, hogy ezzel nagyon megnyugtatott volna. Sőt. - De persze nem akarok semmit erőltetni, csak... aggódom.
Na bumm, hölgyeim és uraim, Green érez.

Mr BaileyNálam

Az cirógatást követően halványan elmosolyodtam, lehunyva a szemem, csupán egy pár pillanat erejéig. Jó volt ez így, nem bántam és nem is törtem volna meg a pillanatot semmiféle faggatózással, ha nem látom, hogy gond van. A kezem felemelve fogtam meg az övét, hogy érezze, itt vagyok, bátran mondja csak.
És... Nem kellett folytatnia a mondatot, így is pontosan tudtam, hogy utána mi történt. Az arcizmaim egy pillanatra összerándultak, mielőtt bármit is mondhattam volna.
Talán ezzel a tudattal még együtt is tudtam volna élni, de a folytatás hatására már-már pánikszerűen ültem fel és pár pillanatig csak meredtem magam elé. Helyesen. Azt hiszem, abban a másodpercben fordult fel a gyomrom és ha nem ülök, talán még keresnem is kellett volna egy arra alkalmas pontot, hogy megtámaszkodjak.
- "Születnek"? - kérdeztem rá sem nézve Hunterre, mert most arra nem lett volna erőm. A kezem szinte ösztönszerűen csúszott a hasamra, lepörgött bennem a pánik, amit az elején éreztem és az, hogy jelen pillanatban mérhetetlenül megvetettem Szofit.

Mr BaileyNálam

Ő nincs rá kész. Abban a pillanatban örültem, hogy felkel, mert félő volt, hogyha itt marad, akkor azelőtt nyomom be az orrát a koponyájába, hogy kimondhatnám "abortusz". Pontosan tudtam, hogy Szofi mit érez, mert az elején ott volt bennem a pánik, de akartam a gyerekeim. Ettől még nem változott róla a véleményem, mert vele ellentétben én nem hagytam ennyiben a dolgot.
- Értem - közöltem színtelen hangon, pár pillanatig a semmibe meredve, aztán reflex-szerűen nyúltam az éjjeliszekrényen pihenő cigisdoboz után és egy szálat elővéve már rá is gyújtottam. Szükségem volt pár pillanat megnyugvásra, mert remegett a kezem az idegtől. A harmadik slukk környékén pillantottam ismét Hunterre. - Anno a vőlegényem sem akarta.
Egyszerű megjegyzés volt, könnyed, letisztult. Nem éreztem haragot Hunter iránt. Nem mindenki apának való, Tony is alkalmatlan volt rá. Ettől még ez nem indok vagy mentség.

Mr BaileyNálam

Mélyet szívtam a cigarettából, még mindig nem pillantva a fiúra. Csak az apró parazsat figyeltem a cigaretta végén, ahogy felizzik, majd ismét csak elvan magában. Aztán komolyan felnéztem Hunterre és aprót vontam a vállamon.
- Az elején nem. Féltem. Aztán az ötödik hónap környékén már nem tudtam volna máshogy elképzelni- elmesélhettem volna finomabban is, de épp így hozta a helyzet.

Mr BaileyNálam

Valószínűleg nem számított erre a válaszra, de ha most sem említem meg ezt az apró "lényegtelen" információt, akkor mikor? Nem gondoltam volna, hogy Bailey rágyújt, de végül csak felé toltam kissé a hamutartót. Ha akar, dohányozzon csak, nem én fogom ebben meggátolni. Kissé elnosztalgiázva bámultam az ablak irányába, majd Hunterre néztem.
- 3,5 évesek lassan - mondtam hasonló hangszínben. - Számítsak rá, hogy kiviharzol?

Mr BaileyNálam

Talán megöleltem volna már más helyzetben, azt mondtam volna, hogy semmi baj nincsen, nem kell rögtön pityeregni, meg kiakadni. Most azonban fogalmam sem volt róla, hogyan is reagált volna, szóval a lábaim kecsesen keresztbe téve hátradőltem és csak figyeltem.
- A szüleimmel, Bournemouthban, egy jó ideje. Rémes szülő vagyok és így láttam a jobbnak. Egy-két hetente meglátogatom őket, de ezen kívül... - lemondóan megráztam a fejemet és aprót sóhajtottam. Tudtam, hogy ez nem szép tőlem, de legalább megadtam nekik azt a bizonyos esélyt egy normális családra. - Bad joke as f.ck...

Mr BaileyNálam

A válaszára aprót bólintottam. Értem. Ez mindig az a bizonyos helyzet, mikor akarsz valamit mondani, de nem tudod már, mihez kezdj és úgy gondolod, ettől jobb lesz. Pedig nem.
- Nem is kell semmit mondanod. Ha gondolod el is mehetsz, én nem tartalak vissza - vontam aprót a vállamon, a csikket a hamutartóba dobva, majd a két kezem kissé megemelve formáltam T-betűt belőlük. - Van, hogy az idő segít. Ha úgy érzed, én itt leszek.
Nem akartam elküldeni, de azt sem, hogy csak azért maradjon, mert én ezt várom el.

Mr BaileyNálam

Nem egészen erre a válaszra vártam. Kissé felvontam a szemöldökömet, majd halványan elmosolyodtam. Igen, ez a téma rányomta a bélyegét az este hangulatára, de ettől még nem tudtam máshogy nézni a szőkére. Ha nem viselte volna meg, az más lenne. Akkor már az ajtón kívül lenne, akár akarja, akár nem. De így...?
- Akkor mit akar, Mr Bailey? - kérdeztem törökülésbe elhelyezkedni a kanapén és le sem vettem róla a pillantásomat.

Mr BaileyNálam


- Sosem lesz minden rendben Hunter. Ez nem az a világ - ráztam meg kicsit a fejemet. Ha az életem egy része rendbejönni látszott, a másik része mindig látványosan összeomlott. Ezt azonban most szándékoztam egyben tartani és talán, majd egyszer talán el is felejtem ezt Hunternek. Addig is...
Habozva bár, de a kezem az övébe csúsztattam és kibogozva magam felálltam. A fejem a vállára döntve hagytam, hogy a derekamra fonja a karját. Halvány mosollyal néztem fel rá, majd végigsimítottam a bal kezemmel az arcélén, míg a jobbom a vállán pihent.
- De a kedvedért szívesen teszek úgy, mint aki biztos ebben.