A tanodához alacsony kerítés tartozik csak, senki sem gondolná, hogy rossz szándékkal közelítené meg bárki is. A kerítés inkább csak azt szolgálja, hogy a kisebbek ne kószáljanak el. Elől nem sok hely van, ezt tavasszal önkéntesek és tanulók virágokkal ültetik be. Hátul azonban nagy kert van, gyümölcsfákkal, és rengeteg fajátékkal. Van hinta, mászóka, csúszda, homokozó, annyi, hogy mindenki kényelmesen tud játszani. Tudnak labdázni is, de van lehetőség arra is, hogy pokrócot hozzanak ki magukkal, és azon olvassanak, kártyázzanak vagy beszélgessenek.

Mondhatni még saját magát is meglepte azzal, hogy itt van. Mikor először járt erre, akkor véletlenül keveredett az előkészítő közelébe. Eléggé egy szerencsétlen napként élte azt meg. Most pedig önszántából kóvályog erre. Miért? Maga se tudja. Hiszen nem igazán kedveli a gyerekeket, mármint nem is velük van baj, hanem úgy alapból az emberekkel. Főleg az értetlenekkel, s lássuk be a gyerekek.. Néha bizony azok.
Önfelfedező és sanyargató életfilozófiája egyik pontja azonban az, hogy nyisson. Nyisson az új és a lehetőségek felé, ne pedig m indig előítéletekkel kezdjen új lapot mindenhol. Így hát felötlött benne az a halovány és bizony már a születés pillanatában elveszett ügy, hogy kellene valami jót tenni. Valami olyasmit, amivel az eddigi rosszakat úgymond kiválthatná. Vagy legalább elhitethetné magával, hogy lehetősége van arra, hogy megváltsa bűneit. S kik lennének a legmegfelelőbb alanyok erre? Hát a gyerekek.
Tehát jött az ötlet, hogy ha lehetőség van rá, be kellene segíteni itt.. De, hogy mit? Miképpen és miért? Arra talán sosem fog választ kapni még az épnek nem nevezhető elméjétől sem..
Áll az udvaron, ami most csendes, nem óbégat egyetlen egy gyermek sem, senki nem tépi a másik haját, s egyetlen kósza lélek sem vall gyermeki szerelmet a másiknak. Majdhogynem még ijesztőnek is tűnik így ez az egész. Tarkóját megvakarja, lábai nem mozdulnak sem előre, se m hátra. Mit keresek itt? Hangzik fel benne újra és újra a kérdés, melyre választ még egyszer sem talált. Felötlik benne, hogy gyorsan távozóra kéne fogni még azelőtt, hogy valaki felfedezi itt, ám a sors nem ilyen kegyes vele. Amint megtesz egy hátráló lépést, szemei elé szépen, lassan bekúszik egy felé közeledő alak.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=2540&post=737088#post737088][b]Rácz Dalma - 2018.10.18. 17:40[/b][/url]

Mondhatni még saját magát is meglepte azzal, hogy itt van. Mikor először járt erre, akkor véletlenül keveredett az előkészítő közelébe. Eléggé egy szerencsétlen napként élte azt meg. Most pedig önszántából kóvályog erre. Miért? Maga se tudja. Hiszen nem igazán kedveli a gyerekeket, mármint nem is velük van baj, hanem úgy alapból az emberekkel. Főleg az értetlenekkel, s lássuk be a gyerekek.. Néha bizony azok.
Önfelfedező és sanyargató életfilozófiája egyik pontja azonban az, hogy nyisson. Nyisson az új és a lehetőségek felé, ne pedig m indig előítéletekkel kezdjen új lapot mindenhol. Így hát felötlött benne az a halovány és bizony már a születés pillanatában elveszett ügy, hogy kellene valami jót tenni. Valami olyasmit, amivel az eddigi rosszakat úgymond kiválthatná. Vagy legalább elhitethetné magával, hogy lehetősége van arra, hogy megváltsa bűneit. S kik lennének a legmegfelelőbb alanyok erre? Hát a gyerekek.
Tehát jött az ötlet, hogy ha lehetőség van rá, be kellene segíteni itt.. De, hogy mit? Miképpen és miért? Arra talán sosem fog választ kapni még az épnek nem nevezhető elméjétől sem..
Áll az udvaron, ami most csendes, nem óbégat egyetlen egy gyermek sem, senki nem tépi a másik haját, s egyetlen kósza lélek sem vall gyermeki szerelmet a másiknak. Majdhogynem még ijesztőnek is tűnik így ez az egész. Tarkóját megvakarja, lábai nem mozdulnak sem előre, se m hátra. Mit keresek itt? Hangzik fel benne újra és újra a kérdés, melyre választ még egyszer sem talált. Felötlik benne, hogy gyorsan távozóra kéne fogni még azelőtt, hogy valaki felfedezi itt, ám a sors nem ilyen kegyes vele. Amint megtesz egy hátráló lépést, szemei elé szépen, lassan bekúszik egy felé közeledő alak.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=2540&post=737255#post737255][b]Emma McNeilly - 2018.10.21. 15:44[/b][/url]

Sietősen igyekeztem vissza az előkészítőbe, miután pár papírért ki kellett ugranom a hivatalba. Nem olyan régen kaptam meg az új igazolványom és kérték, hogy menjek be a munkahelyi okmányaim is érvényessé tenni, én pedig készségesen meg is tettem ezt. Rendes volt az úr, aki fogadott és elég gyorsan meg is voltunk így mindent a táskámba csúsztatva mehettem is vissza, még volt az órám kezdetéig több, mint fél óra, így nem is kellett volna kapkodjak, Nem én lennék, ha eszerint cselekednék. Jó, talán egy kicsit megint bennem volt, ha időben jövök még beleshetek Ezráékhoz, hogy Lia vajon jól érzi-e magát, pedig tudom, hogy nem kéne. Egyszerűen mégsem érzem még annyira biztosnak azt, hogy megint itt vagyunk.
Óvatlanul löktem be a kaput és egy kisebb levélcsokor, amit valamelyik gyerek tűzködhetett bele szét is szóródott előtte, amit megmosolyogtam, mielőtt be is csuktam azt. Már mentem volna a bejárathoz, amikor egy lányra lettem figyelmes akit korábban még nem láttam itt. Járnak ide elég sokan segédkezni, tanulni és tanítani, de vele még biztosan nem futottam össze, ha jó helyen jár. Kis gondolkodás után oda is sétáltam hozzá, bár úgy tűnt, ő meg indulna.
- Ne haragudj... de segíthetek? - kérdeztem egy apró mosollyal, fogalmam sem volt igazából, miért lenne itt bárki, ha nem céllal jön. Megálltam pár lépésnyire tőle, ahogy az épület felé pillantottam, majd vissza rá. Nem tudtam, hogy most tartom-e fel, vagy sem. - Keresel valakit?

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=2540&post=737293#post737293][b]Rácz Dalma - 2018.10.21. 18:06[/b][/url]

Zavartan vakarja meg a tarkóját, míg egyik lábáról a másikra dülöngél. Ha okos lett volna, ha hamarabb kapcsol, akkor most nem lenne ekkora kínban. Nézi a nőt, s egy mosolyt erőltet az arcára.
– Én, izé igazából.. – Kellemes kezdés meg kell hagyni. Az biztos, hogy a jelenlegi esetlen és kissé zavarodott kiállása alapján senki nem mondaná meg róla azt, hogy melyik házat képviseli. Bár ezt a szétosztást ő elég szkeptikusan nézi, de ez már egy másik téma.
–Gondoltam körbe nézek. – Tekintek is körbe, ha már ezt akarom végül is elhinteni. – Mármint nem vagyok valami pedofil kukkoló vagy ilyesmi. – Teszi hozzá gyorsan, bár valahogy úgy érzi, hogy ezzel nem segít magán csak még inkább ássa azt a bizonyos gödröt. Nem megy neki ez a kommunikációs dolog, főleg akkor nem, ha éppen egy számára ismeretlen és lehetetlen helyzetben van. Amibe tulajdonképpen ő saját maga sodródott azzal, mikor átsétált a kapun.
- Voltam erre felé valamikor és láttam, hogy bagolyköves volt a gyerekekkel és elgondolkoztam, hogy talán rám is rám férne ilyesmi. - Ó igen. Nem a gyerekek végett állna ennek neki, hanem azért, hogy a saját maga személyiségét fejlessze. Talán ettől egy kicsit önző, de ez nem igazán érdekli.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=2540&post=737567#post737567][b]Emma McNeilly - 2018.10.24. 13:13[/b][/url]

Értetlenül álltam a reakció előtt, leginkább azért, mert úgy tűnt mintha megijesztettem volna a zavarba hozás mellé. Nem állt szándékomban és aki ismer tudja, hogy leginkább nem is sokszor vagyok ilyenre képes. Néha talán túl közvetlen vagyok, és őszinte is, de ez persze nem feltételez rosszat. Szerintem.
- Semmi baj, nem leszúrni akartalak, csak olyan tanácstalannak tűntél - mosolyodtam el kedvesen, ahogy a kezeim visszacsúsztak a zsebembe, ott sokkal jobb az idő, eléggé fázósak és a nózim is, hiába van még csak ősz. - Nem is hittem. Ők azt hiszem bújkálnak, de remélem se itt, se máshol nem teszik - pislogtam nagyobbakat kicsit el is szomorodva a ténytől. Van egy kislányom, az utolsó, amivel szembesülni szeretnék az az, hogy valaki kukkolja, ne adj isten bántani akarná őt. Így sem egyszerű ez az egész, nem hiányzik még ez a plusz teher is ránk.
A csend néha jó, néha inkább aggasztó, most utóbbit gyanítottam, de nem voltam teljesen képben, hogy az izgalom vagy tényleg valami riadalom teszi-e a lánnyal, így inkább hallgatva néztem az épületet, az ablakokat, ahol néha egy-egy kicsi fejecske felbukkant, majd szélesebb mosollyal fordultam vissza és hallgattam mit is mond.
- Áh, munkát szeretnél? - kérdeztem rá kicsit konkrétabban. - Igen, többen is segédkeznek. Vannak, akik önkéntesen az oviba, plusz felügyelők. Tartanak szakköröket is megint mások, illetve mestertanoncok és egyetemisták kistanárként órákat. Elég sok lehetőség van, én is itt kezdtem lassan 10 éve az első gyakorlatom.
Talán kicsit elszaladt velem a paci, ahogy mesélni kezdtem, de úgy néztem, hogy én lehetek az, aki megtöri ezt a zavart, ha csak hallgatnia kell a másik félnek általában feszültséget old. A gyerekeknél bevált, még a mestertanoncoknál és egyetemistáknál is, mikor velük volt órám.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=2540&post=738008#post738008][b]Rácz Dalma - 2018.10.26. 19:55[/b][/url]

Ha Ő azt mondja bújkálnak, elhiszi neki. Nem igazán van képben az ilyen emberekkel kapcsolatban szerencsére. Ha egyszer találkozna eggyel, lehet fel sem fogná, hogy az éppen mit csinál.. Vagy, ha igen, akkor annyira elszállna az agya, hogy a másik fél biztosan kórházban kötne ki. Még, ha a gyerekekkel nem is olyan felhőtlen a viszonya, azért megveti azokat, akik ténylegesen bántalmazzák őket.
– Igazából nem tudom, hogy szeretnék-e – húzza el a száját, s toporog tovább. – Ez eléggé bonyolult dolog – hunyorít egy kicsit, mint egy vakegér a teljes homályban. Az, hogy gyerekeket engedni a közelébe mennyire szerencsés.. még nem volt letesztelve. Ő olyan ember, mint Lucifer a sorozatban. Eldob egy játékot nekik, hogy hozzák vissza és, ha ez sikerül, akkor megpaskolja a buksijukat. Na már most ez egy elkészítőben nem biztos, hogy szerencsés bemutatkozás lenne.
– A természetemmel van némi gond – teszi hozzá még a magyarázatot. Igen ám, de felvetülhet a kedves néniben, hogy akkor meg mi a jó büdös… keres itt? Na hát ez az, amire még Ő maga sem tudja a megfelelő választ.
Hallgatva a másik felet, nem lelkesedik fel annyira, mint illene, sőt mi több.. Lehet, hogy még az eddigieknél is jobban megijed(?). Már, ha ez az ijedség dolog. Idegesen megrágcsálja a szája szélét és hümment egyet, kettőt, majd a toporgásából és hátráló lépés lesz.
– Talán jobb, ha inkább nem teszem beljebb a lábamat – mosolyodik el kínjában. – Tényleg, nekik is, nekem is, magának is – még mindig mosolyog, de ez nem az eszelős fajta, amitől az ember hátán feláll a szőr. Ez kivételesen őszinte.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=2540&post=738944#post738944][b]Emma McNeilly - 2018.10.29. 17:04[/b][/url]

Talán kis szerencsének mondható, hogy a gyerekeket fenyegető személyek kivesézésén hamar túlléptünk. Nem vagyok oda amúgy sem a negatív dolgokért, úgy meg, hogy az én lányom is ide jár még kevésbé vonz az elméleti síkon való elképzelés is. A kezeim a kabátom zsebébe csúsztattam, miközben a fejem oldalra billentve kicsit figyeltem, mit is felel és meséltem neki, ha már úgy tűnt kettőnk közül nekem megy jobban. Ez az életem során sokszor nem volt így. Különös.
- Azt szokták mondani, hogy nem tudhatod, mire vagy képes még nem próbáltad - mondtam neki próbálva biztató lenni. A bonyolultságra kicsit összehúzódtak a szemöldökeim és némi értetlenséggel álltam előtte. Ha mondjuk egy órarend az oka, vagy a szűkös szabadidő, olyanok ezek, amiket meg lehet bizony oldani. Az, ha valami belső kis harc dúl benne, na az nehezebb.
- Van lehetőség rá, hogy körülnézz, mint szimpla érdeklődő. Meg betanulási idő is, ami közben bármikor mondhatod, hogy mégsem - meséltem el neki kicsit az egészről, hogy mégse hangozzon egy elkötelezettségnek, amit azonnal kell vállaljon és nincs kiút belőle. Itt erről szó sem volt. Az önkéntesek is nagyon sokszor cserélődnek errefelé. Magamból kiindulva pedig a tanárok is. Már nem az a kar várt, mikor nemrég visszatértem, mint amit itt hagytam hosszú évekkel ezelőtt.
- Áh. És tartasz tőle, hogy ez gátolna a munkában teljesen? - kérdeztem rá minden konkrétum nélkül. Nem volt feltétlen szükség rá, hogy értsem, mire gondol, mit érez gondnak, de az, hogy az aggálya csak magában létezik-e vagy mások felé, fontos tényező.
- Biztos vagy ebben? Egy próbát sem tennél? Az, ha most bejössz körülnézni vagy beszélgetünk egyet se jelent semmit, amit utána vállalnod kéne - mosolyogtam rá vissza, bár az övében volt valami teljesen furcsát sugárzó. Legalábbis eleinte. Nem tudtam eldönteni hogy vajon izgul-e vagy ennyire nem érzi magát éppen helyben.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=2540&post=739633#post739633][b]Rácz Dalma - 2018.11.04. 09:20[/b][/url]

Nézi az ismeretlen nőt, aki valamiféle nyugalmat áraszt magából. Szinte csodálja, mert látja rajta, hogy Ő tényleg hisz abban, amit mond és segítene, ha hagyná. Ám Dalma nem olyan. Dalma egy makacs és önfejű lány, aki meggondolatlanul cselekszik és dönt. Túl sokszor fordul elő az vele, hogy hamarabb beszél, vagy tesz lépéseket, minthogy okosan, szépen átgondolná a következményeket. Most is így van. Belépett, mert hirtelen azt vette a fejébe, hogy milyen jó lenne a gyerekekkel foglalkozni. Ám az első "akadálynál" már fülét-farkát behúzva menekülne is.
  – Hmm, erre egy kérdéssel válaszolnék –kezd bele, s most már kihúzza magát, nem illeg jobbra-balra. – Mennyire értékelné itt bárki, ha mondjuk meglátnék egy gyereket, elvenném a plüssjátékát, amit éppen szorongat és eldobnám, hogy hozza vissza? – teljes komolyság tükröződik a tekintetében. Ha ezt megengedik, akkor uccu neki, mehetnek is arra a próbára. De amúgy, lehet, hogy tényleg jobban jár mindenki, ha most tovább hátrál.
– Tudom, hogy ez így elég zavaros. Gyakorlatilag az egész életem az, meg minden. Egyik pillanatban még jó ötletnek tartom, a másikban meg előjön belőlem egy ilyen debil állat.. – vág egy fintort, mert ezt aztán ennél szelídebben nem igazán tudná megfogalmazni. – Tényleg, még mikor beléptem a kapun biztos voltam abban, hogy igen ez jó ötlet és kell a kis világomnak, de ahogy telnek itt az udvaron a percek, egyre jobban azt érzem, hogy a gyerekek érdekében, jobb ha nem merészkedem tovább – sóhajt egyet. Tenne ő jót, de amint lép egyet előre, kettő kell neki hátra, hogy egyensúlyt érezzen. Majd egyszer köszönetet mond ezért az otthoniaknak, ha hajlandó lesz visszatáncikálni hozzájuk.
– Ne haragudjon, hogy raboltam az idejét –néz végül Emmára. Arcán látható az, hogy eléggé zavarodott, kissé talán még szégyelli is magát, de ez tényleg annyira halovány árnyalat, hogy csak a legjobb megfigyelők vehetik észre.