Az iskolát körülvevő magas fal, mintegy biztonsági sávként szolgál a bent lakók nyugalmának érdekében. Ide érkeznek az új diákok, és kezdetben ezen a helyen tudnak ki is sétálni, miután az engedélyező nyilatkozatukat átadták a házvezetőjüknek vagy helyettesének. Ez a biztonságosabb, jobban ellenőrzött rész, ugyanis létezik a kapun egy másik, nagyobb rés is, mely közelebb van a faluhoz, de a megközelítése csak annak ajánlott, aki ismeri az oda vezető erdei ösvényt is, ugyanis könnyű letérni róla és a kentaurok területére tévedni.

A hatalmas fekete vaskapu rengeteg mágiát rejt, és egyből érzékeli, ha idegen lép a területre, még akkor is, ha a mágia magas fokú ágát is műveli(kivétel ez alól az Animágia és a metamorfmágia), ellentétben a réssel, ahol már alacsonyabb a mágia ereje. Oldalain a házállatok szobrai találhatóak meg, alulról felfelé haladva a sárkány, a szfinx, az unikornis valamint a főnix. Ennek az elrendezésnek több története is fellelhető a mágustanoda történetében, azonban pontosan nem lehet megmondani melyik a valós ok.

A faragott oszlopok, rúnákkal díszítettek, melyek a falon több felé is fellelhetőek. A kapu felett határozott betűkkel az iskola neve és himnuszának egy részlete látható:

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=23&post=868861#post868861][b]Komjáthy R. Dénes - 2023.10.27. 00:18[/b][/url]

Éppen kezdtem úgy tekinteni minderre mint egy kalandra, aztán megérkezünk. Unalmamban a zsebórámat forgatom, ami majdnem kicsúszik a kezemből a minősíthetetlen földreérkezés miatt. Egy ellaposodott tekintet a reakcióm. A kocsis két évnyi keresete sem lenne elég, ha az órám eltörik mert ő szerencsétlenkedik. Nem mintha nem lenne tele apáék cége jobbnál jobb sofőrökkel, szalasztottak egy barmot. Mutató és középső ujjam közé veszem a szaténfüggöny anyagát, lezseren félrehúzom és tekintetemmel a sötétbe borult környéket méregetem. Orrom ráncolódik, és felsőajkam rezzen. Ez minden, amit ez a hely vagy hogy is nevezzem kivált belőlem, semmi több. A pokol elég jó leírás, elfogadom, most még oda is szívesebben lelécelnék.
- Bár úgy lenne... - gyors pillantást vetek Mirára, aki most is tökéletesen fest, hatalmas kontrasztban minden mással. Apró mosollyal szám szegletében alig láthatóan ingatok a fejemen, mielőtt ismét kinézek a kocsi ablakán.
- Legalja. Hogy gondolták, hogy ideküldenek minket? - a gerincem és az izmaim minden pontján borsódzik a hátam. Kornélia szavait meg sem hallom csak szélesen elvigyorodom amikor kiszáll és megnézhetjük félig elsüllyedni. - Nem láttad előre? - vetem oda. Csak lesz ebben is valami szórakoztató! Aha. Amíg utolsóként ki nem szállok a kocsiból és megkerülöm azt.
- Fogadni mernék rá, hogy haszontalan lényeket is pesztrálnak itt - mondom Mirának. Kezemről lehúzom a bőrkesztyűm, amit azonnal meg is bánok és a rákövetkező mozdulatomban megakadok. Körbenézek, de az éjszaka fényében a hegytetején rajtunk kívül csak ez az otromba kőhalom áll. Na ne. - Ez mi? Kastélyról volt szó. - hunyorogva mérem végig, majd mélyen sóhajtva megdörzsölöm a homlokomat. Jobb ha beletörődünk, mert pechünkre anyánk nagyon elszánt, ami egyet jelent azzal hogy nekünk nincs más választásunk. Nevetséges, a magamféléknek a végzettség csak egy kiegészítő.
Ez is Kornélia miatt van.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=23&post=869089#post869089][b]Komjáthy R. Dénes - 2023.11.03. 21:31[/b][/url]

Kiábrándító. Köze lehet ennek a látványhoz, legyen… aki kicsit is ismer, az tudja mennyit adok rá. De ha azt nem is veszem figyelembe minden valamirevaló aranyvérű varázsló, aki társaságokba jár és hírlapot forgat a kezei közt, tudja, hogy a Bagolykő már évek óta nem olyan nívós, mint fénykorában. Nem véletlen küldték ide azt a minisztériumi inspektort, akiről a szüleim vagy nem tudnak (amit erősen kétlek), vagy hallgatnak (ami már sokkal valószínűbb). Haza akarok menni. Pedig még a lábamat se tettem be az épületbe. Hogy jutunk egyáltalán be?
Találunk valakit. Mi vagyok én, hogy keresgéljem a varázslókat? Ajj, Mirának igaza van. Akármennyire ódzkodom tőle, vagy ez vagy várhatok Merlin untáig. Mirabella felé mozdulok, hogy egymásba karolva meginduljunk mielőtt gyökeretverünk a kocsi mellett.
- Anyának erről tudni kell. Azért mégis csak… - kezdenék bele az egészséges pasi hisztimbe, amikor a kocsis a szavamba vág. Szememet az ég felé fordítva toppanok meg és mérgesen nézek rá, amolyan “Mi van? Mondja, de gyorsan” pillantással. Amikor pedig azt hinnéd, hogy nem lehet ezt tovább fokozni, természetesen a kocsis megteszi. És Lia is. Akire jó szélesen, de legalább gunyorosan mosolygok. Azt lesheti! Majd egy pillanattal később már felszegett állal nézek a kocsisra.
- Hordja el magát! Anyánk mindenről tudni fog… már ha ez az ormótlan kastély nem dől ránk két lépés után.
Mirára nézek, lassan lépek el tőle a csomagjaink felé. Elegáns mozdulattal veszem elő a pálcámat, de nem mozdítom.
- Csak van itt egy manó. Vagy bárki, akinek haszna van! - a nyomás a halántékomnál nem csillapodik, hiába kezdem el dörzsölni szabad ujjbegyemmel. Jobban átgondolva szavaimat pedig cinikus nevetéstől rezzen széles vállam. - Hova gondolok…
Úriember vagyok, nem idióta. Szóval Mira és a saját csomagjaim emelkednek meg, de az első bűbájommal nem számítok arra, hogy a holmijai és a ládám ennyire súlyosak. Megkíván egy erősebb bűbájt. - Locomotor - életemben nem ejtettem még ki varázslatot ennyire kelletlenül. Pedig jónéhány rémkellemetlen magán bűbájtanórán túl vagyunk a testvéreimmel.
Jó. Mira tudja mennyire fontos nekem. Hogy mennyire szeretem. Különben én biztosan nem lennék itt. Plusz, szeretet ide vagy oda, nagyon sokkal jön nekem!