Az iskolát körülvevő magas fal, mintegy biztonsági sávként szolgál a bent lakók nyugalmának érdekében. Ide érkeznek az új diákok, és kezdetben ezen a helyen tudnak ki is sétálni, miután az engedélyező nyilatkozatukat átadták a házvezetőjüknek vagy helyettesének. Ez a biztonságosabb, jobban ellenőrzött rész, ugyanis létezik a kapun egy másik, nagyobb rés is, mely közelebb van a faluhoz, de a megközelítése csak annak ajánlott, aki ismeri az oda vezető erdei ösvényt is, ugyanis könnyű letérni róla és a kentaurok területére tévedni.

A hatalmas fekete vaskapu rengeteg mágiát rejt, és egyből érzékeli, ha idegen lép a területre, még akkor is, ha a mágia magas fokú ágát is műveli(kivétel ez alól az Animágia és a metamorfmágia), ellentétben a réssel, ahol már alacsonyabb a mágia ereje. Oldalain a házállatok szobrai találhatóak meg, alulról felfelé haladva a sárkány, a szfinx, az unikornis valamint a főnix. Ennek az elrendezésnek több története is fellelhető a mágustanoda történetében, azonban pontosan nem lehet megmondani melyik a valós ok.

A faragott oszlopok, rúnákkal díszítettek, melyek a falon több felé is fellelhetőek. A kapu felett határozott betűkkel az iskola neve és himnuszának egy részlete látható:

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=23&post=332130#post332130][b]Brantner Katinka - 2014.07.06. 21:11[/b][/url]

Amikor néhány órával ezelőtt, a délutáni szieszta utáni időben beléptem a kastélyba, feszengtem. Lassan megint eltelik egy év, jön a nyári szünet, ami azt eredményezi, hogy néhány kicsikém már nem tér vissza hozzám, hanem ide, ebbe a nagy kastélyba jön, hogy megkezdje a tanulmányait, mint ifjú boszorkány vagy varázsló. Mindig aggódom, minden évben. Hiszen ők a gyermekeim, akiket egész évben vigyázok, és akiknek próbálom enyhíteni a szülői háztól való elválás fájdalmát. Hosszú az a tanév, amit ezek a kicsi gyerekek a szülőktől távol töltenek. Persze vannak szünetek, amikre hazatérhetnek, de olyankor nem hogy vidámabbak, csak még szomorúbbak lesznek, azonban tudom, hogy a szülők csak jót akarnak nekik, és nem dobhat el mindenki mindent, hogy ideköltözzön, és velük legyen mindig.
Kapok új kicsikéket, némelyikkel már találkoztam is, voltam családlátogatáson. Egy egész sor tüneményes és még több rosszcsont kicsikém lesz, azonban az elválás nehéz. Ezért is szoktam ilyenkor eljönni. Elhozom a feljegyzéseimet a kicsikékről, elbeszélgetek az igazgató úrral, hagyok itt neki is másolatot, így ő is, a házvezetők is jobban megismerik az újakat. Idén is elég vegyes a felhozatal. Van, akit idő előtt küldenének, és van, akinek mennie kéne, de még mindig itt akarják tartani a szülők. Van olyan, aki élesebb elmével van megáldva, mint a többiek, ám a kora még nem megfelelő, és bár menne, főleg a családja miatt, mégis talán maradnia kéne még, mert lelkileg nincs felkészülve.
Nehéz ügy mindegyik kicsikém, de szerencsére az igazgató úr azért meg tud nyugtatni. Ismerem én a dörgést itt, hiszen nekem is megvolt a kötelező, sőt, mi még amolyan kísérleti évfolyam voltunk, a nagy elsők. Ezen gondolkozva lépek ki a nagy tölgyfa ajtón, és indulok el az iskola kapuja felé. Kicsit kimaradtam, és lassan takarodó van, így aztán nekem is illendő lenne már visszatérnem, ráadásul a piros ruhámban, amit ma felvettem, igen feltűnő vagyok, ha éppen a szőke hajzuhatagom, vagy a piros keretes szemüvegem, esetleg az élénk rúzsom nem tűnne fel senkinek. Hát igen, ma se sikerültem hétköznapi jelenségesre, pedig megpróbáltam.
- Szia, Cornelia.
A kapuban dohányzó lány mellett elhaladva, ösztönösen köszönök neki, pedig nem is tudom mikor láttam, csak néhány évig voltunk egyszerre az iskola diákjai, és nem is értem, hogyan maradt meg a neve, talán mert valahogy felmerült a minap pár régi Bagolyköves, és ő is ott szerepelt, pedig a mi ismeretségünk csak futólagos. Viszont köszöntem, mégsem mentem el mellette csak úgy, mint manapság az emberek jó része.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=23&post=332970#post332970][b]Brantner Katinka - 2014.07.08. 14:09[/b][/url]

- Köszönöm jól.
Főleg jól, hogy ennyi év után sikerült megismernem a lányt. Nem rossz az arc és név memóriám, de hát ő is változott, én meg mostanában teljesen a kicsikéim és a szüleik felé fordítottam a figyelmem, így előfordult, hogy a régi emlékeket simán töröltem, de úgy tűnik nem teljes sikerrel. A fejem viszont nem robbant fel, ami már önmagában piros pontot érdemel, hiszen folyton teletömöm mindenféle plusz információval, olyanokkal is, melyekre lehet, hogy többet nem is lesz szükségem.
- Nem köszönöm.
Eddig észre se vettem, hogy dohányzik, bár ez a rellonosok jó részétől nem szokatlan. Ismerek olyan anyukát közülük, aki egészségesen él, ám ha túl sok stressz éri, és azt hiszi, senki se látja, olyankor elszív egy-egy szálat, amit persze a gyerek elmesél, mert otthon nem, de tőlem megkérdezi, hogy akkor ez most hogy is van. Szegény gyerekek, olyan sokszor éri őket paradoxon helyzet, hogy nem is értem, hogyan nem bolondulnak bele ezekbe.
- Tudod a kisiskolások miatt inkább nem dohányzom, elég, ha egy-két szülő teszi, én inkább tiszta maradok.
Persze ezzel nem megbántani akarom, pusztán csak nem hiszem el, hogy egy rágó, némi parfüm és kézmosás megoldás a dologra. A kicsikéim miatt pedig megéri nem bűnbe esni az ilyen dolgokkal kapcsolatban. Hogy nyomatékosítsam is a dolgot, kicsit megemelem a karjaim között pihentetett dossziékat, amire ugyan semmi szükség, talán csak ösztönös cselekedet colt, semmi több.
- Na és te? Mit csinálsz itt, azt hittem, már végeztél és hazaköltöztél.
Nem is láttam mostanában a lányt, így elég meglepőnek érzem, hogy most mégiscsak itt van, és cigarettával kínál. Pont egy olyan ember, mint Cornelia. Elég bolond ez a világ.