Mentés, mindenki is


Úgy gondoltam, hogy ez egy lájtos kis nap lesz, az egész délelőttöm szabad, majd csak délután fogok órát tartani, ráadásul ma fogadóórám sincs, Letti meg éjszakás volt, így délután tud vigyázni a skacokra. Jó, persze voltak papírmunkák a nyakamon, de magamhoz képest egészen nem voltak feltornyosulva, így tudtam tovább halogatni a kötelességet.
Végül is elhatároztam, hogy mivel nincs annyira sok kötelességem, ezért megtehetem, hogy ma később megyek be a suliba és egy picit magammal foglalkozom.
Éjszaka későig szórakoztattam magam mindenféle magazin olvasásával, egészen éjjel kettőig fennmaradtam, így bizony sokáig aludtam ma. A reggeli készülést is kényelmesen elhúztam, pizsamában talált még meg egy nyúl alakú patrónus dél környékén. Az inkarnálódott kékség nagyon rossz híreket hozott, először el sem akartam hinni. Nagyon remélem, hogy nem sok levitás volt bent, meg persze, hogy senki nem sérült meg komolyan. Azt üzenték, hogy a mentést már elkezdték. A szekrényemhez viharzok, a legaljáról sikerül előkapnom a tűzálló talárom, amit még a rezervátumi gyakorlatokon használtam. Ilyen gyorsan még sosem ment talán a felöltözés, mint most, a végén pedig egy pillanat alatt magamra húzom a speciális ruhát, és felkötöm a hajam.
Ebből borzasztó nagy balhé lesz, hogy az én vezetésen alatt történik meg ilyesmi. Pánikolva felhúzom az első cipőt, ami az orrom elé kerül. Engem meg fognak ölni. Majdnem elesek, miközben féllábon ugrálva próbálom felkapni a szorosan befűzött tornacipőt. Mi van, ha súlyosan megsérültek odabent? Vagy… Erősen az alsó ajkamba harapva sóhajtok egyet, majd a fejemet megrázva készülök tovább. Nem halhattak meg, mi robbanna ekkorát egy toronyban? Ugye nem?
Felkapom az íróasztalomról a pálcámat, majd egy gyors Invitot elmormolva előhívom a seprűmet a pince rejtekéből Mostanában nem is nagyon használtam, eléggé régi darab, de utazásra még tökéletesen megteszi. Az ajtót becsapva magam mögött szinte a küszöbről felszállok. Igyekszem minél jobban ráhasalni a járgányra, hogy gyorsan odaérjek. Remélem, hogy a kastélyban tartózkodó tanárok tudtak segíteni és már nincs akkora gáz. Messziről látni a füstöt, ami a házunk tornyából száll, egyre erősebben marja a torom a füstszag, ahogy közelítek. Reszkető gyomorral landolok a kastély bejáratánál, karomban a seprűmmel futásnak indulok a Levita bejáratának irányába.
Picit pihegve érkezem meg az összeverődött tömegbe, kissé le is lassít az, hogy elterelik a bámészkodókat, de végre megérkeztem. Szemlesütve biccentek a kollégáknak, a legelső tanártól gyorsan megtudakolom, hogy hogyan állnak az események. Megnyugtat, hogy a minisztérium emberei, Kriszpin meg Robi is jelen vannak, de azért aggódom, hogy mi lehet odabent. Idegesen a talárom ujjába markolva figyelem az osztagosok utasításait. Próbálok higgadtnak és határozottan tűnni, de igazából nagyon félek.
A terv szerint én magam is felszállok a mentőcsapat közé és a torony magasabb részei felé veszem az utam, és diákok után kutatok. Ha elég stabilnak minősítik a tornyot, akkor bemegyek.
Ahogy a torony közelébe érek, igencsak kellemetlenné válik a forróság. Még éppen elbírom viselni, de a szemem is alig bírom nyitva tartani ekkora füstben és ilyen hőmérséklet mellett. A pálcámmal védőbűbájt vonok magamköré, hogy jobban láthassak.
A kilátóban megpillantok egy maréknyi diákot, ahogy Seth mondta. Innen nem tudom még kivenni, hogy kik azok, meg hogy van-e köztük súlyos sérült, de feléjük veszem az irányt.  
Úgy tűnik, hogy többnyire rendben vannak, persze mindegyikük rémült, horzsolások borítják őket, de sajnos néhányuk nem úszta meg ilyen épen: az egyik fiúnak súlyos égési sérülése van, amit még a torony tetején hűsítő bűbájjal látok el - a rezervátumban alapvarázslat, főleg annak, aki sárkányokkal dolgozik. Jelzek a többieknek, hogy jöjjenek ide menteni – a minisztériumból az egyik dolgozó hamar a segítségünkre siet, így ketten le tudjuk őket hozni két körben. Miután biztonságban tudom őket szakképzett gyógyítók kezei között, ismét elindulok, hogy újabb diákok után kutassak. Szerencsére már legalább heten kijutottak, de fogalmam sincs, hogy hányan lehetnek bent és milyen állapotban. Mert ők a szerencsésebbek voltak, akik gyógyíthatóan sérültek meg a robbanásban.