Lea
Éppen, hogy felébredtem, megállapítottam, hogy lekésem a reggelit. Nem mintha nem tudnám, hogy hol a konyha, csak nem akarok már az első hetekben kihágással pontlevonást szerezni. Bár, vizsgaidőszak volt, és nem volt valószinű, hogy ezekben az órákban szeretnék a házamat néhány ponttal csonkítani, de nem ártott, ha gyorsan ott termek.
Azonban, ahogy kiértem a klubbhelységünkat rejtő portrén, belebotlottam egy lányba. Nagyjából tíz centivel volt nálam magasabb, de, most, hogy egy magasított sarkú cipő volt rajtak, ez nem tűnt olyan vészesnek. Hosszú, barnás haja volt, és ügyesen megállapítottam, hogy még nem láttam errefelé.
~ Valószínűleg más házból való.- gondoltam magamban, majd képzeletben megtapsoltam magam.
- Szia! Én Lucy vagyok, de nyugodtan becézhetsz, úgy, ahogy akarsz- mutatokoztam be, majd tisztáztam vele, hogy hogyan szólíthat.

Lea
Éppen, hogy felébredtem, megállapítottam, hogy lekésem a reggelit. Nem mintha nem tudnám, hogy hol a konyha, csak nem akarok már az első hetekben kihágással pontlevonást szerezni. Bár, vizsgaidőszak volt, és nem volt valószinű, hogy ezekben az órákban szeretnék a házamat néhány ponttal csonkítani, de nem ártott, ha gyorsan ott termek.
Azonban, ahogy kiértem a klubbhelységünkat rejtő portrén, belebotlottam egy lányba. Nagyjából tíz centivel volt nálam magasabb, de, most, hogy egy magasított sarkú cipő volt rajtak, ez nem tűnt olyan vészesnek. Hosszú, barnás haja volt, és ügyesen megállapítottam, hogy még nem láttam errefelé.
~ Valószínűleg más házból való.- gondoltam magamban, majd képzeletben megtapsoltam magam.
- Szia! Én Lucy vagyok, de nyugodtan becézhetsz, úgy, ahogy akarsz- mutatokoztam be, majd tisztáztam vele, hogy hogyan szólíthat.

Ma érdekes módon korán kelletem. Persze mikor muszáj akkor mindig elkések. Reggeli után pedig elindultam kicsit sétálni a kastélyban. Azon gondolkoztam hogy már egy fél éve ( mivel félévkor jöttem) itt vagyok és mindig mindig alig ismerem a kastélyt. Te jó ég boszorkányként milyen máshogy más tempóban telnek az évek. Hiszen már másodikos leszek é nem rég tudtam meg hogy varázsló vagyok. Gondolkozásomat egy nálam kisebb lány zavarta meg akinek neki mentem. És hátra estem pont a fájós könyökömre. Hallattam egy halk au-t, de a lány nem hallotta meg mert rögtön bemutatkozott. Bár nem tetszett ez a ,,tolakodás" de szerettem barátkozni.
- Szia. Én Leona vagyok. Bocs hogy feldöntöttelek, elbambultam.- szabadkottam majd eszembe jutott egy furcsaság - Te most tényleg a portré mögül másztál ki vagy csak ide hopponáltál. Mivan a portré mögött tán titkos alagú? - kérdeztem mosolyogva mert viccnek szántam.

Lea
Szerencsére a lány nem vette tolakodásnak, hogy csak úgy bemutatkoztam, amiután összeütköztünk.
- Semmi baj!- vágtam rá lazán, ami nekem elsőre egy kicsit furcsa volt így a saját számból hallani. Megkérdezte, hogy mi van a portré mögött.
- Öhm, hát, izé...- próbáltam kibúvót találni, de sehogy sem sikerült.
- Azt nem mondhatom el. Szívesen elmondanám, de nem tehetem- mondtam szemlesütve, mert hát így kezdeni egy "barátságot"... sőt, egyeltalán nem voltam benne biztos, hogy még mindig akar velem barátkozni.
- Te melyik házba tartozol?- tettem fel kérdésem.

Nem mondja meg de vajon miért nem ? Gondolkoztam miközben feltett egy újabb kérdést.
-Én az eridonba. És te?
Választ várva tovább gondolkoztam. Elég kíváncsi vagyok ezért valahogy nem hagyott nyugodni a kérdés.
-De miért nem mondhatod el, ha már úgy is kiváncsivá tettél?- mondtam.igyekeztem kérlelőn mondani de mégse túlzottan. Nem jó ha az ember azonnal akaratosnak mutatja magát, főleg ha nem is az.

Lea
Miután megadta válaszát, feltett néhány kérdést.
- Miért, szerinted melyik házba tartozok?- tettem fel kérdésem, hogy próbára tegyem.
- Hát... öhm... nem mondhatom meg! Biztos a te házadnak is vannak titkai!- böktem oda neki, majd egy, folytonosan a szemembe lógó tincset a fülem mellé söpörtem, de ismét eltakarta a kilátás egy részét. Elővettem a pálcámat, és egy bűbáj segítségével eligazítottam vele a hajamat az arcomból.
- Így már jobb- tettem vissza a helyére a pálcámat.
- Szóval... hol is tartottam? Ja, igen, tudom már!- kiáltottam föl "örömömben".
- Biztos a te házadban is vannak hasonló titkok.- mondtam, de valahogy nem tudtam ránézni.

Elgondolkodtam a kérdésein majd válaszoltam bár nem kérdések sorrendjében.
- Persze nekünk is vannak titkaink. - igen például hogy hogy jutunk el a hálórészig gondoltam magamban, és hirtelen támadt egy erős gyanúm. A portréra néztem. Most vettem csak észre hogy egy szfinxet ábrázol.
- Te ugye levitás vagy és - hagytam egy kis szünetet mialatt eldöntöttem magamban biztos rá kérdezek-e - ez a portré rejti a hálókörleteteket.
- Ugye? - kérdeztem.
Nem tudtam pontosan mit várok. Ha tagadja az teljesen normális, de mégis a szemembe bír majd hazudni. Ha viszont beismeri az nem túl jó pont a házánál . Elég szorult helyzetbe hoztam. Nem épp egy barátság kezdő pozíció. Gondoltam és vártam a válaszát.

Lea
Kitalálta! Természetesen gondolhattam volna, hogy hamar rájön, hogy mit rejt az ajtó.
- Hát... valami olyasmi- böktem ki végül.
~ Ugye ez nem számít annak, hogy elmondtam, hogy hol van a Levita bejárata? Ugye?~ kérdeztem gondolaimban magamtól, mintha csak egy megerősítésre vártam volna.
- Igen, Levitás vagyok- közöltem vele ezt is, majd vártam reakcióját.
~Ennél ügyesebb nem is lehetnék! Komolyan mondom! Hogy kell kezdeni egy barátságot? Titkolózz, áruld el a házad titkait, babrálj állandóan a hajddal, és persze késs el a reggeliről~ soroltam magamban, a "jó barátkozás alapszabályait", Lucy módra.~ Igazából már nem is vagyok éhes, mostmár mindegy, hogy odaérek-e a reggelire~ mivel gondolataimba mélyedtem, beállt közénk az a bizonos kínos csönd.

Hosszú percek teltek el. Nem nagyon jutott eszembe semmi értelmes de aztán mégis kinyögtem valamit
- Tudod mit? Felejtsük el az egészet, butaság volt megkérdezni- mondtam aztán hogy kicsit még jobban bátorítsam még ezt is hozzátettem
- Reggeliztél már? Ma nagyon finom a müzli. - mondtam mosolyogva.
Talán kezd alakulni az a barátság.

Lea
Szerencsére ő törte meg a csendet, és nem én, valami hatalmas értelmetlenséggel.
- Jó, szerintem is felejtsük el.- mondtam mosolyogva.
- Öhm, hát, még nem reggeliztem. Épp oda tartottam. Bár, szerintem megyek is!- indultam volna, de még valami eszembe jutott, ezért gyors visszafordultam hozzá.
- Remélem, még találkozunk. Szia!- azzal sarkon fordultam, és gyors léptekkel indultam az étkező felé.

/Köszönöm a játékot! Folytatása következik!/