A mágusok által létrehozott ispotály 1930-ban nyitotta meg kapuit a Budai vár alatt. Az ország legnagyobb hasonló létesítményeként kifejezetten a nem fertőző jellegű mágikus nyavalyák, balesetek és rontások kezelésére szakosodott.

Megnyitását követően alig egy évtizeddel azonban a Magyar Mágiaügyi Minisztérium a mugli kormánnyal való együttműködés jegyében, a háború idejére az intézmény kisebb, 2000 m2-es területét átengedte a varázstalan betegek és orvosaik számára. A két intézmény, a muglik által üzemeltetett Szükségkórház és a mágusok által látogatott Ispotály összesen két alkalommal, évekig működött békében egymás mellett, a rejtettséget bűbájokkal biztosítva.

A béke rég beköszöntött már, ám a mugliknak adományozott területet az Ispotály máig nem vette vissza. Az egykori szükségkórházban jelenleg Magyarország legnagyobb viaszfigura-kiállítása várja a varázstalan érdeklődőket, egyáltalán nem zavarva a mellette továbbra is működő Ispotályt.

A látogatók a Budai várban található Vörös Sün fogadó előterében álló kandallón keresztül juthatnak az intézménybe.

A hely jelentősége ma:
Magyarország legnagyobb Ispotálya, a súlyosabb betegek az ország minden pontáról idekerülnek. Leginkább ambuláns ellátásra szakosodott, a hosszasabb kezelést igénylő, elfekvő betegeket az Északi- Középhegységben található intézmények egyikébe küldik tovább.

Érdekességek:
Az aurorok, sárkánykutatók és egyéb veszélyes munkát végzők számára külön kórtermek állnak rendelkezésre, leginkább azért, mert az említett betegek a sebeikkel való hencegés miatt túlságosan zavarják más sérültek nyugalmát.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1585&post=833871#post833871][b]Sébastien Lafayette Béliveau - 2021.07.06. 19:34[/b][/url]

Minden egyes Hold egy picivel jobban megviseli. Önsajnálatban és a sodort édeskés szagában elmerülve vészeli át a napokat, míg letaglózza a gerincében lüktető fájdalom. Undorodva támaszkodik már a sétapálcára, ami örök társává vált már a Telihold időszakára és csak reméli, hogy a jövőben is lekorlátozódik a használata erre az időszakra. Az igazság az, hogy szégyelli az állapotát. Szégyelli, hogy férfi létére tehetetlennek érzi magát minden percben, mert, mint hóhérja lebeg felette a tudat, hogy egy rossz mozdulat és teljesen lebénulhat. De mindezek mellett sem fogja feladni.
Reggel Kate első dolga volt, hogy feltöltse a rúnáját, amit Sebi végtelen megkönnyebbüléssel fogadott. A fájdalom lassan visszahúzódott, enyhe feszülés maradt csak, amit pedig már igényel a mindennapjaiban, annyira hozzászokott az elmúlt bő évtizedben. Óvatosan megmozgatta tagjait, majd végre ismét szabadon mozogva rejtette ismét sétapálcáját a szekrény mélyére. A Teliholdak másnapján mindig újjászületik, maga mögött hagyva a komor gondolatokat és a bűntudatát felélesztő vádakat, amit ködös elméje szül kétségbeesésében.
Anyjától búcsúzva érkezik pontosan, mint minden hónapban. Kedvesen üdvözli
a már jól ismert arcokat, van, akivel le is áll pár szó erejéig, majd nevetve indul tovább a kórteremig, ami csakis rá vár - üresen. Az ágyhoz sétálva, még itt is habozva veszi le a pólóját és fedi fel tetoválásait és legfőképp a gerince vonalán húzódó kötésrúnát. Egy kezén meg tudja számolni, hogy eddig hány embernek engedte látni az utóbbit, mégis még előttük is feszélyezve érzi magát, ha ismét erre kerül a sor. Szusszanva ül fel végül az ágyra, háttal az ajtóval, mint mindig, hogy végtelen türelmével várja a már jól ismert gyógyítóját.
- Jó reggelt, Erik - szólal meg, amint hallja maga mögött az ajtó halk kattanását. Hátra sem pillant, hisz biztos benne, hogy nem lehet más. - Kate kért, hogy tájékoztassalak, hogy megint tovább tartott a feltöltés, most tizenkilenc másodperccel. Hogy vannak a gyerekek? - kérdi kedvesen, karjai közben megfeszülnek, ahogy enyhén előre dőlve markol rá az ágy szélére.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1585&post=834057#post834057][b]Sébastien Lafayette Béliveau - 2021.07.10. 15:18[/b][/url]

Sebi mindig is egy nyugodt ember volt. Már kisgyerekként is kiderült, hogy igen nagy az ingerküszöbe, ami azért lehetséges, mert nem hagyja magát eltéríteni a kitűzött céljaitól, legyen az egészen apró vagy horderejű, nem számít. A célok változhattak, átalakulhattak, de tekintete nem vesztette azt szem elől. Jöhettek nehézségek, megingások, jöhetett beteljesületlen szerelem, önazonossági kérdés… a listát bőven lehetne még sorolni, ám nyugalmából egyik sem tudta teljesen kibillenteni. Nem vesz a vállára felesleges plusz terhet, a már meglévő tetemes súly mellé, amit az évek során akarva-akaratlan aggatott magára. Megtanulta ezeket úgy cipelni, hogy ne roskadjon össze alatta és a titkaival együtt képes legyen egyenes háttal, egy jóravaló emberként mások szemébe nézni. Mindig is próbálta kihozni önmagából a legtöbbet és ezzel a tudattal mondhatott bárki bármit, tehettek, amit szerettek volna, nyugalma és elhivatottsága sziklaszilárd maradt. Egyes egyedül Reece volt képes megtörni ezt, de hónapok kemény munkája után felállt és sokkal erősebb lélekkel nézett szembe a világgal. Azóta is ő cipeli a férfi tettének súlyát, védelmezi, amiről valószínűleg sosem lesz fogalma a másiknak.
A mostani helyzetre viszont nem volt felkészülve. A vizsgáló az egyetlen hely, ahol titkainak és a cipelt terheknek egy részét maga elé pakolja és félmeztelen lélekkel és testtel várja a vizsgálatok végét. Itt szabadabb lehet, mint bárhol máshol, teljes bizalommal fordulva gyógyítója felé, akinek mély, karcos hangja helyett… egy vékony ujj puha érintésétől borzong meg. Erik sosem nyúl hozzá figyelmeztetés nélkül.
Teste megfeszül, kékjei kikerekednek, ahogy az érintéshez lágy, csilingelő női hang társul. Lélegzete benn reked, ahogy letolja magát az ágyról és hirtelen fordul a gyönyörű teremtés felé. A mozdulat kellemetlenül feszíti a hátát, de nem vesz róla tudomást. Nem úgy, mint Hugin és Munin, Odin hollói, akik eddig a jobb csípőjére varrt Yggdrasilon ágait befedve pihentek. Tollukat felborzolva szállnak el róla, csupaszon hagyva az így kiszáradtnak tűnő életfát. Röptük keresztezi az oldalára varrt rúnákat, majd a szíve fölött található Vegvísirt, hogy vállánál eltűnjenek a háta irányába. Mellkasa gyors ütemben emelkedik és süllyed, keze megremeg maga mellett, míg kényszeredetten az orrnyergéhez nem emeli, hogy megdörzsölje azt. Reszketeg sóhajjal engedi le lassan, alkarjának közepén pedig megvillan Triskele, Odin szent jelképe.
- Igen... - válaszol kissé rekedt hangon megkésve, majd észbe kapva nyúl a pólójáért, hogyha a kibillent nyugalma nem is akar visszatérni, legalább a kötésrúnáját eltakarja, hátha az majd segít. - Elég gyakran járok ide, hogy ha elmondod, hogy mit keresel, talán tudok segíteni - kékjeit vezeti a nő arcára egy kedves mosoly kíséretében. A feszültsége és zavara kézzel tapintható, ám se a hangján, se az arcán nem látni belőle semmit. Azokból csak a segítőkészség olvasható ki.