Cím: Rézüst utca 3. I/2. Mint a Minisztérium által biztosított szolgálati lakások többsége, Dwayne Warren otthona is Budanekeresd belvárosában, annak nem kifejezetten fényűző, ám élhető területén fekszik. Az öreg, málladozó épület mindhárom, viszonylag felújított lakása a Minisztérium tulajdona. 
A bútorokat a lakással együtt kapta ezeken Dwayne nem igazán változtatott, bár előszeretettel nevezi "ocsmánynak" azokat. Két helyiség, a fürdő és a konyha kivételével mindent egérszürke szőnyegpadló fed, melyen tisztán kirajzolódik a bútorok helye, ha megmozdítja azokat. A lakásban enyhe dohányszag terjeng. 
A nappaliban két, stílusában bántóan különböző kanapé terpeszkedik. Az egyik, sápadt virágos huzatút leginkább tárolónak használja, mintha a rádobált holmikkal igyekezne elrejteni az "embertelenül öregasszonyos" mintát.Mivel mugli környezetben nevelkedett, magától értetődő módon tévé is került a szobába - ezen sokat bíbelődött, végül azonban sikerült elérnie, hogy amerikai csatornákat fogjon vele. Emiatt általában a kanapén ülve vacsorázik, ennek nyomai néha a bútorokon s meglátszik, amíg valamelyik hölgyismerőse meg nem szánja és kitakarít nála. A falakra a beköltözését követően mindössze pár képet ütött föl, melyeknek szereplőit a leginkább szeretné közel tudni magához. 

A lakáshoz két hálószoba tartozik, a nagyobb, zöld falakkal keretezettet saját főhadiszállásának nevezte ki. A másik, kisebb szoba a lányának és fiának van fenntartva, bár utóbbi mindössze egy fal mellé tolt rácsos ágyat és apróbb játékokat kapott.  A fürdőszoba egyszerű és praktikus. Ő maga nem sok holmit tart benne, leginkább a lánya és barátnője nyomán azonban egyre több kence árválkodik a polcokon, a legtöbbjének rendeltetéséről még csak elképzelése sincs. Lakói:
|
|
|
Almásy Léna A áthelyezése és az ezzel járó költözés jócskán felzaklatta mostanában arányaiban nyugalmas életét. A búcsú Alabamától jóval fájdalmasabb volt, mint remélte: hiszen nem azt a nyavalyás lakást sajnálja, amit ott kellett hagynia, hanem ezzel együtt az akkori munkatársait, ismerőseit, sőt, a hazáját is. A szövetségi kötelékbe való tartozás, az amerikai aurori jelvény jótékonyan emlékeztette arra, mi az otthona és, hogy lakjon bárhol, az Államoknak tartozik hűséggel. Ezt az identitását mintha a jelvénnyel együtt a korábbi főnöke asztalán kellett volna hagynia. Egyszerre egyedül maradt ebben a világvégi országban és azt sem tudja, mihez kellene kezdenie. A lakásban az a kevés holmija, amit magáénak tudhat, egyelőre többnyire dobozokban hever a sarkok egyikében. A ruhái szerteszét hevernek az ágyán, arra várva, hogy egy dolgos kéz a szekrénybe pakolja őket, erre azonban valószínűleg mostanában nem lesz alkalom. Az egész annyira abszurd és lehetetlen. Még a hely szaga is idegen számára. A város idióta nevét még csak kimondani sem tudja, ha pedig kiáll a málladozó kapu elé, elképzelése sincs, merre induljon. Ilyenkor pedig egy hozzá hasonló ember is szánalmasan elveszett tud lenni.
- Én ezt nem veszem föl, ez ocsmány. Az iszonyatot leplezni próbálva iszik még egyet a dobozos söréből, a szemét a szoba túlvégében függő fogason nyugtatva, melyen új egyenruhája függ. Mentéhez hasonlító, fekete és szürke színű ruházat, ezüst csatokkal, szigorúan praktikus, számára azonban a látványa is ellenszenves. Az új jelvényét annak kézhez kapását követően az egyik zsebébe rejtette, elő sem vette azóta egyáltalán. Nem szívesen néz arra sem. - Most komolyan, Léna. Tök béna az egész. Mint valami díszhuszár.
|
|
|
Dwayne Warren Defenzor, Animágus, Auror
 officer friendly offline RPG hsz: 1644 Összes hsz: 3682
|
Írta: 2014. május 17. 21:57
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1545&post=294939#post294939][b]Dwayne Warren - 2014.05.17. 21:57[/b][/url] Almásy Léna A áthelyezése és az ezzel járó költözés jócskán felzaklatta mostanában arányaiban nyugalmas életét. A búcsú Alabamától jóval fájdalmasabb volt, mint remélte: hiszen nem azt a nyavalyás lakást sajnálja, amit ott kellett hagynia, hanem ezzel együtt az akkori munkatársait, ismerőseit, sőt, a hazáját is. A szövetségi kötelékbe való tartozás, az amerikai aurori jelvény jótékonyan emlékeztette arra, mi az otthona és, hogy lakjon bárhol, az Államoknak tartozik hűséggel. Ezt az identitását mintha a jelvénnyel együtt a korábbi főnöke asztalán kellett volna hagynia. Egyszerre egyedül maradt ebben a világvégi országban és azt sem tudja, mihez kellene kezdenie. A lakásban az a kevés holmija, amit magáénak tudhat, egyelőre többnyire dobozokban hever a sarkok egyikében. A ruhái szerteszét hevernek az ágyán, arra várva, hogy egy dolgos kéz a szekrénybe pakolja őket, erre azonban valószínűleg mostanában nem lesz alkalom. Az egész annyira abszurd és lehetetlen. Még a hely szaga is idegen számára. A város idióta nevét még csak kimondani sem tudja, ha pedig kiáll a málladozó kapu elé, elképzelése sincs, merre induljon. Ilyenkor pedig egy hozzá hasonló ember is szánalmasan elveszett tud lenni.
- Én ezt nem veszem föl, ez ocsmány. Az iszonyatot leplezni próbálva iszik még egyet a dobozos söréből, a szemét a szoba túlvégében függő fogason nyugtatva, melyen új egyenruhája függ. Mentéhez hasonlító, fekete és szürke színű ruházat, ezüst csatokkal, szigorúan praktikus, számára azonban a látványa is ellenszenves. Az új jelvényét annak kézhez kapását követően az egyik zsebébe rejtette, elő sem vette azóta egyáltalán. Nem szívesen néz arra sem. - Most komolyan, Léna. Tök béna az egész. Mint valami díszhuszár.
|
 ISTP-T: a virtuóz
|
|
|
Almásy Léna INAKTÍV

offline RPG hsz: 372 Összes hsz: 1331
|
Írta: 2014. május 17. 22:26
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1545&post=294961#post294961][b]Almásy Léna - 2014.05.17. 22:26[/b][/url] DwayneA lakásba lépve kellemes csalódás ért. A ház külsejéből ítélve nem fűztem túl sok reményt ahhoz, odabent majd egy egész normálisan kinéző és élhető életteret találok majd. Elég sok fenntartásom volt Dwayne áthelyezésével kapcsolatban, ugyanis tudtam, mit jelent neki a hazája, az otthona. Volt szerencsém látni, hogy mennyivel nagyobb kedvvel mászkál Alabamában, mint itt, Magyarországon. - Ugyan már, Dwayne. Most komolyan ez a legnagyobb problémád? - kiléptem a hálószoba ajtaján a nappaliba, majd mint aki jól végezte dolgát, vagy éppen jól kibámészkodta magát, elnyúltam a virágos kanapén. Ha nem a Minisztérium tulajdona lett volna, már rég kikönyörögtem volna a férfitől a dolgozószobámba. Amúgy sem illett sem hozzá, sem pedig a nappali berendezéséhez egyáltalán. - Ne nyafogj már miatta. Nekem is van egy hasonló és őszintén, hányszor láttad eddig rajtam? - elmosolyodtam - Na, pont annyiszor fogod te is felhúzni. Amíg régen, zsenge koromban véresen komolyan vettem és szigorúan követtem a szabályokat, addig minden egyes nap, reggeltől estig az irodai taláromban, ha meg terepre kellett mennem, akkor abban a förmedvényben feszítettem. Ezeket mára már szépen elástam a szekrényem legaljára, hogy még rájuk nézni se kelljen. Nicol valamit nagyon jól csinált. - Különben egész jó kis lakás ez. Az az igazság, hogy rosszabbra számítottam, de az alabamaihoz képest ezerszer jobb... Vagyis otthonosabb.
|
|
|
|
Dwayne Warren Defenzor, Animágus, Auror
 officer friendly offline RPG hsz: 1644 Összes hsz: 3682
|
Írta: 2014. május 17. 22:38
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1545&post=294968#post294968][b]Dwayne Warren - 2014.05.17. 22:38[/b][/url] Almásy Léna Megrázza a fejét, az alumínium dobozt a két tenyere közé szorítva robbantja össze. Megfordul, hogy szabaduljon az egyenruha látványától, mintha ezzel feledni tudná, mit is jelent az. Drága Anyaföld, mikor látja legközelebb vajon? - Nekem az is jó volt. Megvonja a vállát, a dobozt a szoba sarkában álló papírkosár felé dobja, majd véti el legalább fél méterrel, így az a szőnyegre pottyan. Idegesen mozgatja meg a nyakát, hogy csökkentse a feszültséget, ami mostanában előjel nélkül borítja el az agyát. Biztos az a fránya stressz vagy kialvatlanság - vagy egyszerűen öregszik, ki tudja, az apja pedig csak akkor kergült meg, amikor elérte a hatvanat. - Pedig nem akartam lakást igényelni - ledobja magát a szemközti kanapéra - Zója beszélt rá. Azt mondta, Mina néha alhat nálam, ha lesz normális szobám neki, hát lett. Szóval már nem kell neked vigyázni rá, ha nem érek rá, ellesz itt. Már ahogy azt ő elképzeli. Egyelőre naivan hiszi, hogy egy tizenkét éves kislányt egy napra bezárva magára hagyhat a lakásban, mint egy tacskót, addig pedig nem történik semmi baj. Tanulatlan még az apaságban, ez nyilvánvaló, de legalább igyekszik. - Persze nem olyan, mint a te házad. Ez olyan... izé.
|
 ISTP-T: a virtuóz
|
|
|
Almásy Léna INAKTÍV

offline RPG hsz: 372 Összes hsz: 1331
|
Írta: 2014. június 2. 14:00
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1545&post=304259#post304259][b]Almásy Léna - 2014.06.02. 14:00[/b][/url] DwayneSzemöldökfelhúzás nélkül néztem végig a sörös doboz útját. Már túlságosan is hozzászoktam az ilyen hanyag dolgaihoz és az üvegek magányos szedegetéséhez, amiket a házam körül bedobál a környező bokrokba. Ezen a szokásán ha akarnék sem tudnék változtatni, szóval inkább csak szemet hunyok felette. - Igaza van Zójának - valahova fel kell jegyezni, hogy én ilyet ejtettem ki a számon - Mina már nem olyan kicsi, muszáj neki saját életteret adnod, ha magad mellett akarod tudni. Az irodád erre nem igazán volt alkalmas. A virágos kanapé pont annyira volt pocsék fekhely, mint ahogy kinézett, szóval muszáj volt megváltoztatnom a véleményem a dolgozószobámba való kerüléséről. Maradjon csak meg Dwayne-nek, meg a számszeríjának. Rövid úton el is hagytam pár apróbb nyújtózkodás kíséretében, hogy aztán a férfi mögé kerüljek. - Csak foglalkozni kell vele egy kicsit. Kezdhetnéd majd mondjuk a cuccaid kipakolásával. Meg szólhatnál Minának is, hogy hozzon el ezt-azt és úgy rögtön otthonosabb lesz - kezeimet a vállaira helyeztem, amennyiben ezt hagyta és lassú, de határozott, körkörös mozdulatokkal masszírozni kezdtem. - Próbáld már meg kicsit elengedni magad. Napok óta olyan feszült vagy, mint egy vasalódeszka.
|
|
|
|
Dwayne Warren Defenzor, Animágus, Auror
 officer friendly offline RPG hsz: 1644 Összes hsz: 3682
|
Írta: 2014. június 2. 14:22
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1545&post=304260#post304260][b]Dwayne Warren - 2014.06.02. 14:22[/b][/url] Almásy Léna - Tény. Csak nem tudom... fura nekem ez az egész gyerekszoba- dolog. Majd valamikor áthozza Zója, hogy be tudjon rendelkezni. Érted, egy ilyen rózsaszín lányszoba, fura nekem az egész. Legszívesebben hisztizne, bár talán azt is teszi. Nem neki való az apaság és annak bármely vonatkozása, látszik rajta, ahogy a gyerekére néz. Sem türelme, sem megfelelő empátiája nincs a tizenéves kislányok gondja-bajához, ezen pedig csak ront Zója, aki állandóan ellene hangolja a kislányt. Legalább is Dwayne elképzelése szerint ez történik. - Ja, már csak az hiányozna, hogy ne csak a szobájában, hanem mindenhol legyenek a cuccai. Az elég hangulatromboló lenne azért. Bizonytalanul figyeli Lénát, ahogy mögé sétál, bizalmatlansága azonban már rég eltűnt vele szemben, így tűri a különben jóleső érintést. Hogy feszült, az nem kifejezés, ő azonban minden bizonnyal már így született, nem valószínű, hogy egy masszázs segítene rajta. Egy jó bor és terapeuta inkább. - Hát nem lazít el senki - színpadiasan sóhajt egyet - Amerikában pedig a katonákat tisztelik ám.
|
 ISTP-T: a virtuóz
|
|
|
Almásy Léna INAKTÍV

offline RPG hsz: 372 Összes hsz: 1331
|
Írta: 2014. június 2. 14:44
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1545&post=304268#post304268][b]Almásy Léna - 2014.06.02. 14:44[/b][/url] Dwayne - Mivel megszökni már nem tudsz, így megszoknod kell. Majd idővel általánossá válik, hogy a gyereked is melletted van. Számomra egyszer sem volt teher, amikor Minára kellett vigyázni, mert ügyes, okos lány, aki tök jól fel tudja találni magát, legyen szó bármiről. Múltkor például sütöttünk, előtte meg a könyveimet túrta az emeleten. Ha elkezdi az iskolát, az apjának nem nagy dolga lesz vele, maximum annyi, hogy ennivalót rakjon elé és csókolom. - Nem is értelek egyébként. Itt nyafogsz azért, mert a lányod a közeledben akar lenni. Nem hogy inkább örülnél neki, hogy nem ejti le a fejedet jó magasról. El kellene döntened, hogy akarsz-e egyáltalán apa lenni vagy sem. Az utolsó pár szónál talán kicsit erősebben nyomtam rá egy-egy csomóra a hátán, aztán visszatértem a lágyabb mozdulatokhoz. Kevés dologgal tud felhúzni, de talán Mina és az ügyük az egyik olyan, amin néha sikítófrászt tudnék kapni. Megértem én Dwayne-t is, de nem várhatja el tőlem, hogy én, mint nő anyai ösztönöktől vezérelve ne a gyerek érdekeit nézzem. Valószínűleg ez az alapja a Zójával való jó pár konfliktusának is. - Hát akkor fuss Amerikába kikapcsolódni. Gondolom ott az ellazító személyzet odaadóbb, mint itt.
|
|
|
|
Dwayne Warren Defenzor, Animágus, Auror
 officer friendly offline RPG hsz: 1644 Összes hsz: 3682
|
Írta: 2014. június 2. 14:52
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1545&post=304269#post304269][b]Dwayne Warren - 2014.06.02. 14:52[/b][/url] Almásy Léna Néhány izma érezhetően megfeszül, ahogy a nő szavai betalálnak. Bár a sodrából nem sikerül kihozni ezzel, de a hangulata látványosan esésnek indul. A kritikát képtelen kezelni, különösképp ha olyasmiről van szó, amiben tényleg rosszabb, mint mások. A gyereknevelés épp ilyen. Tehetségtelen, fantáziátlan és türelmetlen hozzá. Akár a saját apja. - Majd ha lesz egy gyereked neked is, visszatérünk ehhez. A kelleténél talán csípősebben válaszol, jelezvén, mindkettejük testi épségének jót tenne, ha a leghamarabb leakadnának a kényes témáról. Nem elég neki, hogy Zója is a közelében van, Léna is cseszegetni kezdte, pedig eddig ő volt az, akinek elhisztizhette, ha valami nem tetszett az ügyben. Lám, erre a nő is ellene fordul - legalább is ő így fogja fel a szavakat. - Tényleg könnyen beszélsz. Még egy kutyád sincs, akiről gondoskodnod kellene.
|
 ISTP-T: a virtuóz
|
|
|
Almásy Léna INAKTÍV

offline RPG hsz: 372 Összes hsz: 1331
|
Írta: 2014. június 2. 15:08
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1545&post=304272#post304272][b]Almásy Léna - 2014.06.02. 15:08[/b][/url] DwayneAz volt az a pont, amikor elengedtem a vállait és hátrébb léptem. Mivel sikerült csak még inkább felhergelnie magát az egyébként segítő szándékú hegybeszédemen, a szintén segítő szándékú gesztusom is értelmetlenné vált. Arról nem is beszélve, hogy konfliktushelyzetekben szeretek minél messzebb lenni a másiktól. Rossz élmények és beidegződések, ugyebár. - Nem gondolom, hogy ha nekem gyerekem lesz, ehhez vissza kellene térni - ha mondhatjuk úgy, igazán felnyomta az agyvizem ezzel a kijelentéssel. Mintha olyan általános lenne, hogy mindenki érzelmileg analfabéta a gyerekneveléshez. Az egy dolog, hogy még nincs sajátom és nem is lesz még egy darabig - ha meg így haladnak a férfi nem egyedei az intelligencia- és az érzelmi fejlődés útján, komolyan elgondolkodom rajta, hogy esetleg magányosan, bepókhálósodva halok meg. Összeráncoltam a homlokom. Igen, tényleg az a baj Dwayne-nel, hogy a kritikát sem tudja jól kezelni. - Ha én azt tudnám, miért mindig rajtam vezeted le a feszültségedet, boldog ember lennék. Észrevehetnéd, hogy nem álltam át egy pillanat alatt a sötét oldalra. Nekidőltem a falnak. Legszívesebben már elrohantam volna. Nem, egyáltalán nem estek jól a szavai.
|
|
|
|
Dwayne Warren Defenzor, Animágus, Auror
 officer friendly offline RPG hsz: 1644 Összes hsz: 3682
|
Írta: 2014. június 2. 16:04
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1545&post=304299#post304299][b]Dwayne Warren - 2014.06.02. 16:04[/b][/url] Almásy Léna Behunyja a szemét. Tessék, már megint valami rosszat mondott - de becsületére legyen mondva, most nem ő kezdte a kioktatással! Megtanulhatná már a környezetében élő összes fehérnép, hogy bármennyit oktatják, Dwayne ahelyett, hogy háziasodna, egyre harciasabbá válik. A nőre néz, egy ideig a tekintete megállapodik rajta, végül mégis továbbfordul a padló irányába. Az arcáról lehervad minden korábbi kifejezés. Szóra nyitja a száját, végül azonban visszacsukja. Furcsa, egészen bizarr gondolatok kúsznak végig az agyán. Végül azonban megvonja a vállát. - Bocs. Igazad van, nem akartam. Ne haragudj. Feltételezhető, hogy hosszasan gyakorolta ezt. Igen, minden bizonnyal, hiszen efféle nem gyakran hallatszik tőle. Pláne nem őszintén, ez azonban, teljesen meglepő módon, talán arca halovány színezete okán, igencsak annak tűnik. - Csak feszült vagyok. Zója miatt. Meg az egész miatt. Bocs. Nem a te hibád.
|
 ISTP-T: a virtuóz
|
|
|
Almásy Léna INAKTÍV

offline RPG hsz: 372 Összes hsz: 1331
|
Írta: 2014. június 29. 19:47
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1545&post=326429#post326429][b]Almásy Léna - 2014.06.29. 19:47[/b][/url] DwayneIgazából tényleg megtanulhattam volna már tartani a számat. Dwayne-nek ilyenekről beszélni körülbelül olyan, mintha egy falat akarnék rávenni, hogy két centivel arrébb másszon. Egyszerűen makacs öszvér és bármit is tehet az ember lánya, nem fog megváltozni. Sajnos én még mindig hajlamos vagyok hinni a mesékben, aztán mindig koppanok, amikor a fene nagy happy end elmarad. - Nem haragszom - sóhajtottam egyet és ellöktem magam a faltól. Egy pillantást vetettem felé, aztán végigpásztáztam a szobát a táskámat keresve. Könnyebb volt ezt kimondani, mint azt, hogy igen, Warren, sikerült szépen betalálnod a kutyás hasonlatoddal. Az arcomról nyilván ordított, hogy nem éppen egyezik a véleményem a kimondottakkal, de a békességért bármit, ugyebár. - Nekem most mennem kell - kiszúrtam a táskámat a virágos kanapé lábánál - De majd beszélünk meg minden. Szerettem volna maradni, meg is tehettem volna, de most az egyszer nem azt tettem, amit a kedvem diktált. Egy pár hasonló szóváltást egymásra halmozhattunk volna még a nap folyamán, aminek megint egy orbitális veszekedés lett volna a vége. Nem voltam jó passzban, ő sem volt jó passzban, így hát távozóra vettem a figurát. Búcsúzóul még végigsimítottam a vállán, aztán egy intés kíséretében átsétáltam a nappalin és elhagytam a lakást.
|
|
|
|