Cím: Rézüst utca 3. I/2. Mint a Minisztérium által biztosított szolgálati lakások többsége, Dwayne Warren otthona is Budanekeresd belvárosában, annak nem kifejezetten fényűző, ám élhető területén fekszik. Az öreg, málladozó épület mindhárom, viszonylag felújított lakása a Minisztérium tulajdona. 
A bútorokat a lakással együtt kapta ezeken Dwayne nem igazán változtatott, bár előszeretettel nevezi "ocsmánynak" azokat. Két helyiség, a fürdő és a konyha kivételével mindent egérszürke szőnyegpadló fed, melyen tisztán kirajzolódik a bútorok helye, ha megmozdítja azokat. A lakásban enyhe dohányszag terjeng. 
A nappaliban két, stílusában bántóan különböző kanapé terpeszkedik. Az egyik, sápadt virágos huzatút leginkább tárolónak használja, mintha a rádobált holmikkal igyekezne elrejteni az "embertelenül öregasszonyos" mintát.Mivel mugli környezetben nevelkedett, magától értetődő módon tévé is került a szobába - ezen sokat bíbelődött, végül azonban sikerült elérnie, hogy amerikai csatornákat fogjon vele. Emiatt általában a kanapén ülve vacsorázik, ennek nyomai néha a bútorokon s meglátszik, amíg valamelyik hölgyismerőse meg nem szánja és kitakarít nála. A falakra a beköltözését követően mindössze pár képet ütött föl, melyeknek szereplőit a leginkább szeretné közel tudni magához. 

A lakáshoz két hálószoba tartozik, a nagyobb, zöld falakkal keretezettet saját főhadiszállásának nevezte ki. A másik, kisebb szoba a lányának és fiának van fenntartva, bár utóbbi mindössze egy fal mellé tolt rácsos ágyat és apróbb játékokat kapott.  A fürdőszoba egyszerű és praktikus. Ő maga nem sok holmit tart benne, leginkább a lánya és barátnője nyomán azonban egyre több kence árválkodik a polcokon, a legtöbbjének rendeltetéséről még csak elképzelése sincs. Lakói:
|
|
|
Dwayne Warren Defenzor, Animágus, Auror
 officer friendly offline RPG hsz: 1644 Összes hsz: 3682
|
Írta: 2014. október 7. 13:10
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1545&post=399951#post399951][b]Dwayne Warren - 2014.10.07. 13:10[/b][/url] Warren Mina Fölpillant rá a tányérjából, ahogy a lány beszélni kezd, majd nagy büszkén sorolgatja a neveket, amik számára nem hordozhatnak mögöttes tartalmat. Kötve hiszi, hogy a lánya egyáltalán képet láthatott volna az apai ágú családról, hiszen a találkozás Zójának is mindössze egyszer, futólag adatott meg. Ő nem szívesen beszél róluk - nem mindenféle ősi, családi titkok okén, egyszerűen nem szeret és nem is szokás feléjük. Rossz ómen. Ám ő is érti, hogy azzal, hogy Mina megkapta a családnevét, nem csak a lakása használatára és a majdani örökségére lett jogosult, ha ő maga fűbe harap. Egyéb, kimondatlan jogokkal is felruházza a név. Warreni jogokkal. Az arcát borító jókora zúzódás miatt lassan és fájdalmasan rág, majd lenyelve a falatot iszik, addig végiggondolja, mit kellene mondania. a könyökével az asztalra támaszkodva kezd hozzá: - Az apám Jonathan Dale Warren. Kviblinek született Louisiana-ban. Mivel nem tudott varázsolni bevették az amerikai beépülési programba, így mugliként helyezkedett el. Anyám Eva Winchester. Ő mugli. Összeházasodtak, felköltöztek északra, Wisconsinba, vettek egy farmot. Így technikailag, ha úgy vesszük, mugliivadék vagyok. Ismét a szájába vesz egy falatot, lassan rágja meg, ügyelve arra, hogy a sajgó állkapcsa és fogsora ne fájjon sokkal jobban. Ismét beleiszik a poharába, megtörli a száját. - Ahogy mondod. Két bátyám van és egy húgom. Mindegyik mugli - kissé megvonja a vállát - Bart a legidősebb. Nyolc évvel öregebb nálam. Aztán Bryar, ő hárommal. Amber meg tízzel fiatalabb. Van összesen... három unokatestvéred is.
|
 ISTP-T: a virtuóz
|
|
|
Warren Mina INAKTÍV
 CsöppWarren | Kávéslány offline RPG hsz: 470 Összes hsz: 963
|
Írta: 2014. október 8. 14:36
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1545&post=400522#post400522][b]Warren Mina - 2014.10.08. 14:36[/b][/url] Édesapa- Akkor én egy mugliivadék és egy vélaivadék szerelemgyereke vagyok. A minap hallottam ezt a kifejezést. Egy furcsa, és nem éppen kedves lány mondta rám. Azt mondta, hogy azt jelenti, a szüleim nem voltak házasok, nem tudtak uralkodni magukon, ezért anya teherbe esett és még ráadásul szép is lettem, ami az én hibám, meg a szüleimé is természetesen. Hajaj, ha még azt is tudná, hogy van bennem vélavér, egy életre kipécézne magának. Ezt pedig egyikünk se szeretné. Ahogy anya, úgy én is titkolom, nem is nagyon vagyok büszke rá, talán mert anyán is folyton érződött, hogy kellemetlenül érinti a dolog. Sosem szeretett például beszélni róla. - Egyszer én is laknék egy farmon. Sokszor álmodoztam ilyesmiről. Lehetett volna sok állatom, nagyobb testűek is, nem csak puffskeinek. Lehetett volna lovam, kutyáim, sok macskám és bárányok. Rengeteg bárány. Nagyon szeretem a gyapjasokat. - Tíz évvel fiatalabb nálad? Akkor vele biztos nagyon jóba lennék. Melyik testvéreddel a legjobb a viszonyod? Érdeklődök, miközben azért eszek is, nem felejtettem én el, csak ez most sokkal érdekesebb. Elvégre ez a családomról szól most. Végre beszélünk róluk. Azt hittem ez már sose fog megtörténni. Nem szabad hagyni, hogy ne tudjak meg minél többet róluk. - Mit szóltak a szüleid, hogy te varázsló lettél? Én egyedüli gyerekként nem tapasztaltam meg, hogy milyenek a testvérek és milyen lehet az, amikor ő örökölt valamit, amit én nem. Biztos zavaros lennék és talán szomorú is. - Három? Minden tesódnak van egy gyereke? Jelentem végeztem, már ami az ebédet illeti, így letéve a kést és a villát, elégedetten nézek az üres tányérra. Nem volt ez olyan rossz, és még van desszert is. Igaz ahhoz nincs kzöm, cak a cukrászdába vettem.
|
|
|
|
Dwayne Warren Defenzor, Animágus, Auror
 officer friendly offline RPG hsz: 1644 Összes hsz: 3682
|
Írta: 2014. október 8. 15:37
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1545&post=400529#post400529][b]Dwayne Warren - 2014.10.08. 15:37[/b][/url] Warren Mina - Igen, valahogy úgy. Fattyú. Még szinte hallja visszhangozni a bátyja kaján kárörvendéssel telt, borgőzös hangját, lassan másfél évtized távlatából. Hát sokra vitted te is öcsém, egy félember fattyú, tényleg nem hazudtoltad meg magad. Az emlék némileg lejjebb nyomja a hangulatát, ennek azonban nem ad hangot, ahogy a lánykára is ráhagyja a megnevezést. Ha ez neki jobban tetszik hadd szépítse a tényeket. A sült krumplit a mustárba mártogatja a villájával, szabad kezével megérinti az állát, ellenőrizve, hogy a dagadás lohadt-e. Határozottan jobban néz ki és kevésbé fáj, mint órákkal ezelőtt, a gyógynövények tettek róla. - Nem tudom - őszintén elgondolkodva néz a plafon felé, óvatosan a szájába veszi a falatot - Amber, tudod... hát mi sosem voltunk jó testvérek a bátyáimmal. De Amberért bármelyikünk kiállna. Na nem mintha meg kellene védeni, vidéki csaj, tud vigyázni magára - a villájára újabb krumplit szúr föl - De ha arról van szó, Bryar-re számíthattam mindig. Ő volt mindig a legjobb haverom. Vele csináltuk a balhékat. Mármint nem súlyos dolgokat, csak... lopkodtuk mindenfélét innen- onnan és kerti törpéket csináltunk belőlük. Felszisszen, a tenyerét az arcélére szorítja, étvágytalanul tolja el magától a szétszabdalt, félig megevett ételt. Talán nem ártana meglátogatnia egy jó fogorvost, ám azt leshetik, hogy ő valaha hagyja hogy a szájába nyúljanak. Inkább szenved.
|
 ISTP-T: a virtuóz
|
|
|
Warren Mina INAKTÍV
 CsöppWarren | Kávéslány offline RPG hsz: 470 Összes hsz: 963
|
Írta: 2014. október 8. 19:51
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1545&post=400735#post400735][b]Warren Mina - 2014.10.08. 19:51[/b][/url] Apukám
- Végül is, ő lány, véditek őt. Van már férje? Gyereke? Úgy képzelem el, hogy már van, vagy nemsokára lesz kisbabája, és ha mondjuk megismerhetném, akkor talán a kezembe is vehetném, vigyázhatnék rá, mondjuk amíg apáék beszélgetnek. - Bryar. A kedvesebbik testvéred, ugye? Olvastam tőle néhány levelet. Egy pillanatra megállok a mozdulatba. Ezt nem kellett volna. Halmozottan nem, egyrészt anya is titkolja, még előlem is, másrészt nem kéne tudnia senkinek, hogy én viszont tudok róla. Annyira izgalmasnak tűntek a levelek, amiket anya mindig gondosan eltesz, hogy sürgettem az olvasás megtanulását, csak hogy el tudjam őket olvasni. És tessék… még hogy Levitás, hiszen gondolkozni se gondolkozok. Érzem, hogy a fejem búbjáig elvörösödöm, és könnyessé válik a szemem. Ne, anya, csak most ne érj ide. Előbb ezt ki kell magyaráznom. - Anya nem tud róla, hogy tudok a leveleiről. Nem sok van, évente pár levelet váltanak. Csak jó volt olvasni, amiket írt. Persze nem tudom, mire válaszolt. Anya leveleit nem láttam soha. Voltak kétértelmű mondatok, semmitmondó kijelentések, egyszavas válaszok, mégis kicsit olyan volt, mintha megismerném, ki vagyok, bár leginkább rólam esett szó benne, hogy miként teljesítek, milyen lettem. Figyelmetlen, az biztos. Bárcsak lenne egy időnyerőm. Visszaforgatnám az időt és megátkoznám magam, mielőtt lebuktatom anyát. - Kérlek, ne veszekedjetek emiatt. Nagyon utálom már, hogy veszekednek, és jó lenne, ha végre egy kicsit nyugodtan tudnának egymás mellett élni. Csak ne ez legyen az újabb veszekedésforrás, sőt inkább ne legyen. Ne utálják egymást. Olyan sokat kérek? - Mesélj inkább még a családodról. Kérlelem, mert tényleg érdekel, hogy kik is a közeli rokonaim.
|
|
|
|
Dwayne Warren Defenzor, Animágus, Auror
 officer friendly offline RPG hsz: 1644 Összes hsz: 3682
|
Írta: 2014. október 8. 20:05
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1545&post=400751#post400751][b]Dwayne Warren - 2014.10.08. 20:05[/b][/url] Warren Mina Megrázza a fejét, a villáját a tányérjára dobva dől hátra. Még hogy Ambernek gyereke... sok férfi mászkál utána, az biztos és előtte sem titok, de a lány sokkal okosabb annál, mint hogy huszon- egynéhány évesen anya legyen. Nem mintha ott a világ végén komoly karrierre számíthatna, de mégis... sokat tanult a testvérei hibáiból. - Levelet. Összeráncolja a homlokát, szinte számon kérő hangsúllyal ismétli meg a szót, pedig teljesen biztos benne, hogy tisztán hallotta. Levelek. Persze azzal nyilván tisztában van, hogy a bátyja és Zója korábban váltottak egy-két mugli levelet, elvégre ő is Bryar elmondásából értesült a lánya születéséről, ennek folytatásáról azonban fogalma sem volt. Az arca megrándul kissé, a tekintete hosszasan elidőzik a lányon. Végül egy vállrándítással hátratolja a székét, fölkel, hogy a hűtőszekrényhez ballagjon. - A családomról, lássuk csak... A hűtő ajtajából néz vissza rá, majd lehajol és egy dobozos narancslevet vesz elő. Az ajtót a vállával zárja vissza, nekidől, miközben bontogatni kezdi a dobozt. A levelekre pedig egy szót, de még kevesebbet sem pazarol. Minden, amit gondol mindenről, úgy gondolja jobb, ha a maga titka. - Bartnak van két gyereke. Egy fiú meg egy lány. Róluk nem tudok sokat. Féltestvérek, talán kétszer láttam őket. Bryarnak pedig egy fia, tizenegy éves - a doboz feledét piszkálgatja, miközben beszél - Ő olyan nekem, mintha a saját fiam lenne. De már két éve alig látom. Különben jó fejű gyerek, egyszer még lesz belőle valami. És ő is mágus.
|
 ISTP-T: a virtuóz
|
|
|
Warren Mina INAKTÍV
 CsöppWarren | Kávéslány offline RPG hsz: 470 Összes hsz: 963
|
Írta: 2014. október 14. 07:16
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1545&post=403406#post403406][b]Warren Mina - 2014.10.14. 07:16[/b][/url] Apus- Párat, évente néhányat. Szerencsére azonban ezt apa se firtatja annyira. Remélem anyával se fog veszekedni emiatt, mert az nem tenne túl jót. Mintha mostanában már kezdenék legalább elviselni egymást, ami azért jobb, mint ami eddig volt. Talán ha sok időt kell együtt tölteniük, egész jóban lesznek. Persze, ha tudnám, mi minden történt közöttük, akkor lehet, nem látnám ilyen szépen a jövőt, de hát éljen, hogy mostanában már nem olyan őszinték velem. - Két nőtől van gyerek? Ez nem furcsa neki? Mondom ezt úgy, hogy apa fülét is rágtam anno, amikor megismertem Lénát, hogy legyen gyerekük, mert testvért szeretnék. Az persze nem lenne furcsa, hiszen az én testvérem lenne és imádnám, szeretném és mindenben segítenék. Tudok pelenkát is cserélni például, még Kriszta tanított meg, pár hónappal az ikrek születése után. Irigylem az ikreket, mert ők ott lesznek mindig egymásnak. Egyedüli gyereknek lenni pocsék, és emiatt, ha nem is annyira nyíltan, de haragszom kicsit anyára, mert ha apával marad, biztos, hogy nekem is több tesóm lenne. - Tizenegy éves és mágus? Mikor ismerhetem meg? Kérlek apa, olyan szívesen találkoznék vele, és Bryarrel is, meg a nagyszüleimmel is. Biztos tetszenének és én is nekik. Ugye elmegyünk hozzátok valamikor? Szépen pillogok apa felé, hátha meghatódik tőle, bár nem pont olyan alkat, de ki tudja. Szeretném nagyon megismerni a rokonságomat. Amíg apát se ismertem, olyan furcsán üresnek éreztem magam, de most már tudom, hogy kik a szüleim, és talán ha legalább apa rokonságát megismerhetném, akkor még jobban tudnám, hogy ki vagyok. Az, hogy az eset boldoggá tenne, nem is kérdéses. Csak egy igent kellene mondania, és már akár indulhatunk is. Anyának meg majd hagyunk egy levelet, biztos megérti majd.
|
|
|
|
Dwayne Warren Defenzor, Animágus, Auror
 officer friendly offline RPG hsz: 1644 Összes hsz: 3682
|
Írta: 2014. október 14. 14:37
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1545&post=403471#post403471][b]Dwayne Warren - 2014.10.14. 14:37[/b][/url] Warren Mina Beleiszik a narancslébe, majd elfintorodva engedi le a dobozt. Érzi a rostokat a szájában, amit szívből utál, ám mégsem teheti meg, hogy kiköpi a padlóra az egészet. Zója útmutatására tart ilyesmit itthon, a gyámsági környezettanulmányon állítólag pozitív képet festett egy egészséges holmikkal teli hűtő. - Nem tudom, hogy jó ötlet-e. Ők eléggé mások. Majd talán egyszer., Ha idősebb leszel. Vajon mit mondana az anyja, ha beállítana a sosem látott, csak elmondásból ismert unokával? Még csak elképzelése sincs. Átölelné a gyereket vagy a szívéhez kapva csapná be előtte az ajtót, nem akarván felemlegetni a múltat? Keserűen fordul vissza a hűtő felé, hogy visszategye a narancslevet. Az apja bizonyára nem mondana semmit. Nem tudna és nem is akarna. Hiába negyedvéla a lány, mégis a saját vére, Warrenként pedig a családi telken nem, hogy kezet nem emelhetne rá, de egy rosszabb gondolata sem lehet. - Szedd össze a holmid inkább, nemsokára itt lesz az anyád. Ezt meg majd - bök a szennyes edények felé - majd elintézem. Egyszer.
|
 ISTP-T: a virtuóz
|
|
|
Warren Mina INAKTÍV
 CsöppWarren | Kávéslány offline RPG hsz: 470 Összes hsz: 963
|
Írta: 2014. október 16. 10:43
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1545&post=404607#post404607][b]Warren Mina - 2014.10.16. 10:43[/b][/url] Apuka- Miért kell idősebbnek lennem? Mindenki jobban szereti a gyerekeket, mint a kamaszokat, és én már most is idősebbnek nézek ki a koromnál. Anya mesélt nekem róla, hogy most mi fog következni. Kicsit öregebbnek fogok kinézni, mint a korombeliek, aztán sokáig fiatalabbnak. Bár nem nagyon van már bennem véla vér, azért hatásai még mindig vannak. Például az, hogy a testem máshogy fejlődik, mint a többieké, akik szimplán csak emberi vért hordoznak. - Elmehetnénk karácsonykor. Biztos örülnének neked. Hízelgek. Látom, hogy anya hogy csinálja, és egész könnyen megy ez a simulékonyság. Az utóbbi időben más lettem. Nem csak külsőre, de belsőre is. Nem érzem már magam annyira rendszeretőnek. Azt hiszem a múltkori hitvány jót tett. Tényleg azt még, amit a tanár megjegyzésként beírt, alá kellene íratnom egy szülővel. Milyen mázli, hogy már ketten vannak hivatalosan is. - Alá kéne írnod valamit. Felkelve a táskámhoz lépek. Arra nem teszek megjegyzést, hogy már össze vagyok pakolva, hiszen, amikor hazaért, már akkor észrevette. A táskámhoz lépve kikaparom a kis füzetecskét az első zsebből, és egy toll kíséretében odaviszem apának. - Anya nem biztos, hogy értékelné. Van pár tantárgy, ami annyira nem érdekel, és bár van eszem hozzá, gyakorlatilag győz a lustaság, vagy az, hogy más jobban érdekel. Anya színjeles volt mindig, apa annyira nem, én meg hullámzok kettejük között, amit apa biztos jobban megemészt, mint anya. - Ha esetleg elkezdeném megtalálni a saját stílusom, és ez nem tetszene anyának, te azért mellettem állnál? Máshogy érzem magam, nem olyannak, mint amilyen eddig voltam. A pultnak dőlve pillantok fel apára, miközben nézi a siralmas jegyeimet.
|
|
|
|
Dwayne Warren Defenzor, Animágus, Auror
 officer friendly offline RPG hsz: 1644 Összes hsz: 3682
|
Írta: 2014. október 16. 11:08
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1545&post=404618#post404618][b]Dwayne Warren - 2014.10.16. 11:08[/b][/url] Warren Mina
- Vannak dolgok, amikhez nem testben, hanem agyban kell idősebbnek lenni. Megkocogtatja a homlokát, ismét megfordul, hogy kinyitva a konyhaszekrényt valami további ehetőt keressen. Az arca tompa, lüktető fájdalma zsibbadó bizsergéssé szelídült, ezért roppant mód hálás a budapesti ispotály gyógyítójának. Fognövesztés, csontforrasztás, fájdalomenyhítés, ez meg sem kottyan nekik ott. Karácsony. Nem felel a kérdésre. Ő maga természetesen, mint minden évben, itthoni szerettek híján haza fog menni akkor, bár a családja nem nagyon üli meg az ünnepet. Mindössze egy szusszanásnyi pihenőt jelent a hálaadás napi és a szilveszteri vidéki balhézások között. Mina nem biztos, hogy odavaló lenne. Egy rumos csokit bontogatva húzza magához a pulton a füzetet, beleharap, a szeme felületesen végigsiklik az osztályzatokon. Furcsa és bizarr érzés az ellenőrző másik oldalán lenni, eddig ő firkálta be a jegyeket, most neki kell aláírnia őket. Lassan rág, a tollal halkan kopogtatja a pultot, a szeme hosszasan megállapodik egy bizonyos betűn, majd felkúszik a lányka arcára. Az arckifejezése a felszínen nem sokat változik. - Na látom belőled se lesz semmi. Rá se ránts, családi vonás. A nevét hanyagul firkálja a rubrikába, majd visszalöki a lány elé a füzetet. - Gondolom igen. Amíg nem leszel olyan, mint a pincevirágok. Akkor anyád felhatalmazásával irdatlanul megtéphetlek.
|
 ISTP-T: a virtuóz
|
|
|
Almásy Léna INAKTÍV

offline RPG hsz: 372 Összes hsz: 1331
|
Írta: 2014. október 16. 21:53
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1545&post=404957#post404957][b]Almásy Léna - 2014.10.16. 21:53[/b][/url] DwayneAz elmúlt napok tökre eseménytelenül teltek. Mint valami élőhalott, úgy közlekedtem fel s alá a kirendeltségen, aztán fogtam magam, beteget jelentettem, összepakoltam a cuccom... És ott álltam Dwayne ajtajánál. Rengeteget gondolkodtam. Rengeteg olyan dolgon gondolkodtam, amin nem kellett volna. Nyilván én magam vagyok a probléma forrása, hiszen valami kellett, hogy Zója karjaiba hajtsa őt. Tényleg, őszintén hittem benne, hogy ő majd más lesz, de ez a kép azonnal darabjaira hullott, ahogy megbizonyosodtam az igazságot illetően. Eddig nem is igazán tudtam, mit kezdjek a helyzettel. Be akartam söpörni az egészet a szőnyeg alá és úgy akartam tenni, mintha semmi sem történt volna. Azokat az időket akartam, amikor még béke és csendesség honolt - már amennyire nálunk ez lehetséges lehetett valaha is. Az egyik pillanatban fel akartam pofozni, elküldeni a büdös, virágos életbe, a másik pillanatban pedig meg akartam ölelni és megkérni, hogy legyen minden a régi. De ez már nem lesz a régi, bármennyire is hiányzott ebben a pár napban, hétben. Majd' megőrültem a sértett tehetetlenségtől, jöttem is volna, meg nem is. Nem akartam szembenézni vele és azzal sem, amit maga után hagyott. És ott álltam az ajtajánál, egy dobozzal a kezemben. Már felkészültem arra, hogy mit fogok neki mondani, mégis inkább elfutottam volna, messzire, vissza Indonéziába. Egyáltalán nem egy lassan harminc éves, erős nő gondolatai és érzései ezek... Becsöngettem. Csak a nálam hagyott cuccait hoztam.
|
|
|
|
Dwayne Warren Defenzor, Animágus, Auror
 officer friendly offline RPG hsz: 1644 Összes hsz: 3682
|
Írta: 2014. október 16. 22:20
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1545&post=404966#post404966][b]Dwayne Warren - 2014.10.16. 22:20[/b][/url] Almásy Léna A napok számára is meglepően eseménytelenül teltek. Eseménytelenül, ám nyomasztó, depresszív bizonytalanságban. Ahogy elhagyta Nina lakását, tanácstalanul bolyongott még órákon át Budapest utcáin, amíg végleg rá nem sötétedett és a kapualjakból elő nem szivárgott a csürhe. Akkor tért csak vissza a lakására, előre rettegve nyitva ki az ajtót, mintha csak attól tartana, Léna már odafenn fogja várni, hogy az árulkodás nyomán teljesen jogosan leteremtse őt. A napok azonban csak teltek, Léna pedig nem jelentkezett. A bizonytalanság nyomán az a furcsa, felemás feltételezés nyomakodott be az agyába, hogy Nina talán mégsem ment el hozzá... lehet, hogy hatott a warreni meggyőzés? Vagy - és a gondolattól a gyomra fájdalmasan ugrott egyet minden alkalommal - Léna már arra sem méltatja, hogy személyesen keresse föl. Talán ő lezárta az egészet. Talán van valaki más. - Jövök már, jövök... A csengő szava fájón hatol a csöndbe. Nyűgösen dörzsöli meg az arcát, majd ül föl, a kockás takarót lesöpri magáról, hagyja, hogy az anyag a padlószőnyegre hulljon. Gyűrött, Aerosmith- nyomatos pólójában és melegítőben kissé olyan, mint akár egy lusta, lógó középiskolás, aki a történelemórát blicceli el henyéléssel. A fáradtsága azonban jogos, az előző éjjel minisztériumi eseményeinek tudható be - és mint általában, most sem úszta meg teljesen sérülések nélkül. Jobb csuklóját a csontforrasztás helyén még puha, fehér pólya fedi, védve az érzékennyé vált testrészt a további sérülésektől. Darabos mozdulatokkal ballag az ajtóhoz, jobbját a kilincsre tesi, az érintéstől a zár kulcs nélkül azonnal enged. Ő pedig ajtót nyit. Először a dobozt látja, az arra fonódó, ismerősen törékeny, bár szokatlanul napsütötte kezekkel. Majd egy ruha szegélyét. A cipőt. Jócskán túlnőtt hajjal keretezett arca a pillanat töredéke alatt sápad el, miközben a szemét nagyon lassan a nő arcára emeli. - Hát szia.
|
 ISTP-T: a virtuóz
|
|
|
Almásy Léna INAKTÍV

offline RPG hsz: 372 Összes hsz: 1331
|
Írta: 2014. október 16. 23:04
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1545&post=404971#post404971][b]Almásy Léna - 2014.10.16. 23:04[/b][/url] DwayneSzerettem volna azt hinni, hogy ez csak egy rossz vicc. Nina csak vissza akart vágni, amiért egy szó nélkül leléptem. Azután mindig a sütijét piszkáló Zója képe úszott elém, ahogy éppen a Dwayne iránt érzett, sírig tartó szerelmét ecsetelgeti nekem. Pont nekem, aki bár hiába tagadja saját magának is, még mindig ugyanúgy, ugyanannyira, menthetetlenül a felhők felett jár három méterrel. - Szia. Egyenesen elbámultam a feje mellett az ajtófélfára. Éreztem a tekintetét az arcomon, én azonban nem akartam ránézni. Mint az első hazatérésem, ezt is elég sokszor elképzeltem már, tudtam, hogy egy mazochista merénylet, mégsem tudtam megtenni, hogy szó nélkül hagyjam a történteket. Akartam levelet írni, de a második tucat összegyűrt papírlap után úgy döntöttem, semmi értelme. Ezeket a szavakat nincs értelme leírni... - Elhoztam, amit nálam hagytál. Gondoltam még szükséged lehet rájuk. Nem, igazából én sem gondoltam, hogy szüksége lehet arra a pár magazinra meg pólóra, zoknira, ami a doboz mélyén lapult. Egyszerűen csak tudni akartam, hogy mennyire érzi magát nyomorultul. Csak remélni mertem, hogy legalább annyira, mint én. Ott álltam, a férfivel szemben, aki azt mondta egyszer, nem mindegyikük olyan, mint Dorián. És én megint elhittem. Mind pontosan olyan.
|
|
|
|
Dwayne Warren Defenzor, Animágus, Auror
 officer friendly offline RPG hsz: 1644 Összes hsz: 3682
|
Írta: 2014. október 17. 09:09
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1545&post=405077#post405077][b]Dwayne Warren - 2014.10.17. 09:09[/b][/url] Almásy Léna
A keze továbbra is a kilincsen nyugszik, kihűlő ujjai alatt érzi a fémet és tudja, hogy valamit tennie vagy mondania kellene. Legalább félezer tárgyaláson és kihallgatáson vett részt eddigi életében, ismeri a jó és sikeres védelmi stratégiákat, netalán még hazudni is ügyesen tud. Ám bárhogy gondolkodott azonban ideges bolyongása alatt, nem tudott felhozni maga mellett olyan épkézláb érvet, ami Lénát meggyőzhetné az ártatlanságáról. Ahogy azonban a helyzet jelenleg áll, erre nincs is semmi szükség. A szeme visszasiklik a dobozra, aprót bólint, majd félreáll az útból. - Itt is van pár cuccod. Mindjárt összeszedem. Tehát végeredményben ennyi. Sosem élt valódi párkapcsolatban ezelőtt, ám tapasztalat nélkül is tudja, hogy ha az ellentétes fél az elhagyott holmijával állít be hozzá, az menthetetlenül mindennek a végét jelenti. Erre igazán felkészülhetett volna. Mégsem tette. A szobában a szokásosnál talán egy-két fokkal komolyabb káosz uralkodik, mégsem akkora, hogy az drámai lelki krízishelyzetről árulkodna. Látszik Léna gondos takarításának a hiánya, ehhez kétség sem fér. Tehetetlenül sétál beljebb, majd torpan meg egy pillanatra. - Addig öhm... nem t'om. Érezd magad otthon.
|
 ISTP-T: a virtuóz
|
|
|
Warren Mina INAKTÍV
 CsöppWarren | Kávéslány offline RPG hsz: 470 Összes hsz: 963
|
Írta: 2014. október 17. 10:52
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1545&post=405121#post405121][b]Warren Mina - 2014.10.17. 10:52[/b][/url] Apu- Hát jó, csak egy ötlet volt. Bár kifejezetten örülnék, ha apa úgy döntene, hogy mégiscsak elvisz magával és megismerhetem a családját. Ebben valahogy nagyon egyformán tudnak gondolkozni. Egyik sem akarja. Mintha velem lenne a baj, de ezt szerintem már csak bemesélem magamnak. Nézem, ahogy apa írja alá a jegyeimet, majd vállat vonok a kijelentésére. - Elmegyek aurornak. Pszichológus akkor se lennék, ha kényszerítenek. Kiráz a hideg attól, amikor anya analizál engem. Mert, hogy azt teszi, hiába tagadja. De már régen nem foglalkozom vele, azt néz ki belőlem, amit csak akar, úgyse jöhetek ki jól a dologból és tudom, hogy ha valami miatt számon kérne, vagy csak elkezdenék magyarázkodni, én jönnék ki rosszul belőle. Ismerem már annyira a módszereit, a tekintetét, meg a hümmögéseit. - Miért felhatalmazott rá, hogy megverj? Ezen nevetnem kell, hiszen annyira képtelen az egész. Anya meg a verés, na persze. - Engem pofon se vágott még soha. Ahogy ezt kijelentem, kopognak az ajtón. Nem szeretem a dolognak ezt a részét. El az egyik szülőtől, át a másikhoz. Persze jobb így, hogy van másik, csak mégsem tökéletes, mert ez se teljes. - Mennem kell. Kimondom a nyilvánvalót, így rá tudom venni magam, hogy ellépjek a pulttól. Apának nyomok egy puszit, bár tudom, hogy nem az ő világa, majd a cuccaimhoz lépve felhúzom a kabátom, a sálam, a hátizsákot és a hegedűtokot, majd kilépve az ajtón, üdvözlöm anyát, és már indulok is meg a nyomában az utca felé.
|
|
|
|
Almásy Léna INAKTÍV

offline RPG hsz: 372 Összes hsz: 1331
|
Írta: 2014. október 19. 12:37
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1545&post=406317#post406317][b]Almásy Léna - 2014.10.19. 12:37[/b][/url] DwayneMintha a szépnek cseppet sem mondható ajtófélfa bármit is változott volna az elmúlt hetekben, úgy bámultam azt mereven, kényszeresen. Mi lett volna, ha felpillantok? Ha belenézek azokba a sötét, mégis őszinte szemekbe? Ott lett volna vége az én fene nagy elhatározásomnak. Így csak bólintottam egyet és anélkül, hogy ránéztem volna, besasszéztam a lakásba. Tekintetemet lassan hordoztam körbe a falakon - régi ismerősként köszöntek rám. - Tudod... nem gondoltam volna, hogy idáig fogunk jutni. Annyira bántott, annyira nagyon bántott ez az egész. Folyamatosan csak azon járt az eszem, hogy hol rontottam el a kapcsolatunkat. Én minden tőlem telhetőt igyekeztem megadni neki és bár Indonéziában tényleg kegyetlenül magányos voltam, egyszer sem jutott eszembe másnál keresni a boldogságot. Tudtam, hogy vár itthon valaki, akit szeretek és talán ez az érzés kölcsönös is, aztán megjelent Nina és ez az egész álomvilág úgy ahogy volt, összedőlt bennem. - Hol rontottam el, Dwayne? Kínos a helyzet, hogy a fenébe ne lenne az, hiszen a szívem és az agyam két teljesen más dolgot diktál. Ujjaimat végighúztam a kanapé karfáján, majd helyet foglaltam rajta.
|
|
|
|
Dwayne Warren Defenzor, Animágus, Auror
 officer friendly offline RPG hsz: 1644 Összes hsz: 3682
|
Írta: 2014. október 19. 12:50
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1545&post=406324#post406324][b]Dwayne Warren - 2014.10.19. 12:50[/b][/url] Almásy Léna A lakásban valamilyen rendelt étel szaga terjeng, a csomagolása a konyhai szemetes mellett hever, elárvultan a többi mellett. Mindez a lakás egészséges káoszával vegyülve egy átlag embernél biztosan a teljes lelki nyomort jelezné - Dwayne tekintetében azonban mégsem jelent semmit. A legjobb, legderűsebb napjain is pont így szokott élni. Sérült keze ujjait újra és újra megmozgatja a pólya alatt, elűzve a zsibbadást, a Léna által az ajtó mellé letett dobozt a lábfejével a fal mellé tolja a régi, használatlan esernyőtartó mellé. Tényleg nem hiányoztak neki túlságosan ezek a pólók és kacatok, ám a lelke mélyén hálás azért, hogy legalább ezért idáig jött. Hagyja, hogy a nő elsétáljon mellette. A zsebébe csúsztatja a kezeit, az alsó ajkába harap, ahogy Léna kérdez, lesüti a szemét. Vágatlan haja egy része a szemébe hullik. Sem a szakításban, sem pedig a bocsánatkérésben sincs semmi, de semmi tapasztalata. A bátyjai biztosan tudnak jó pár fogást, amivel menthetővé ehetnék a helyzetet, ő azonban ezeknek nincs birtokában. Lehajtott fejjel, mint egy megszidott kutya, sandít föl végül a nőre. - Sajnálom, hogy ez történt. Nem akartalak bántani vele.
|
 ISTP-T: a virtuóz
|
|
|
Almásy Léna INAKTÍV

offline RPG hsz: 372 Összes hsz: 1331
|
Írta: 2014. október 19. 13:43
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1545&post=406351#post406351][b]Almásy Léna - 2014.10.19. 13:43[/b][/url] DwayneEz a két rövidke mondat csak annyira döbbentett le, mint a tény maga, hogy megcsalt. Nyugodtan szépíthetjük azzal, hogy tulajdonképpen nem ő volt a hibás, hanem Zója, a lényeg egy és ugyanaz. És hogy lehet-e ezt sajnálni? Valószínűleg. De tudta jól, mit csinál és hogy ez milyen következményekkel fog járni a kapcsolatunkra nézve. - Nem, hát persze hogy nem. Mégis megtetted. Majdnem felcsattantam. De csak majdnem. Nem érte meg az egész, hogy megint kiboruljak, méghozzá pont előtte. Összepréseltem az ajkaimat, ujjaim a nadrágom varrása mentén ügyködtek. Úgy ültem ott, mint aki elvesztett valamit és jelenleg a hatalmas űr szélén ül, arra várva hogy átlendüljön a vágy és a beletörődés határán. - Ennyit arról, hogy nem érdekel Zója. Meg arról, hogy nem tehet tönkre minket. Én tudtam. Már akkor tudtam, amikor idejött. Na hát pont ez volt az, amit nem akartam a szemére hányni, valahogy mégis kicsúszott. Meg is bántam azonnal, de mint ahogyan sok mindent, már ezt sem lehet semmissé tenni. Ránéztem, muszáj volt. Már nem tudtam többet úgy tenni, mint akit egyáltalán nem érdekel ez az egész, hiszen nagyon is érdekelt. Nem kevésbé volt nyúzott az arca, mint máskor, ellentétben az enyémmel. Hetek óta nem aludtam normálisan, valahogy ez az evés téma sem úgy ment, ahogy kellett volna és persze ott volt a kiképzés is. Teljesen elfáradtam.
|
|
|
|
Dwayne Warren Defenzor, Animágus, Auror
 officer friendly offline RPG hsz: 1644 Összes hsz: 3682
|
Írta: 2014. október 19. 14:12
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1545&post=406377#post406377][b]Dwayne Warren - 2014.10.19. 14:12[/b][/url] Almásy Léna Érzi a nő hangszínének apró változását, azt a parányi, leheletnyi rezdülést a levegőben, ami előrevetíti, hogy több kavarog Léna fejében, mint az arcán ülő lehangoltság. A testsúlyát áthelyezi az egyik lábáról a másikra. Őszintén? Sokkal könnyebb lenne számára, ha Léna hisztizne, kiakadna és ordibálna vele. Az agresszió az ő területe, ott otthonosan mozog, azzal bőven tudna mit kezdeni. Uralhatná. A letaglózottság és a néma bűnbánat azonban messze a komfortzónáján kívül esik, a lélek ezen területein úgy érzi magát, mint az a bizonyos partra vetett hal. Tehetetlennek. - Nem tudom, mit akarsz, mit mondjak. Emeli föl végül a fejét, szinte már keményen néz a szemébe. Ha így alakult, Dwayne fiam, légy férfi és egyenes gerinccel nézz szembe azzal ami rád vár. Az apja mindig erre tanította, bár, hogy nőkkel szemben ez működőképes-e? Arra már nem tért ki az anyai tanács. - Sajnálom, oké? Ha így tetszik, rendben van. Hazudtam, hogy nem érdekel, de hát ő majdnem véla, a fenébe is, tudod milyen... - a zsebéből kihúzva a kezeit széttárja a karját - Sajnálom. Tényleg.
|
 ISTP-T: a virtuóz
|
|
|
Almásy Léna INAKTÍV

offline RPG hsz: 372 Összes hsz: 1331
|
Írta: 2014. október 19. 22:40
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1545&post=406766#post406766][b]Almásy Léna - 2014.10.19. 22:40[/b][/url] DwayneMár teljesen elvesztettem a fonalat, ami az érzéseimet illeti. Egyszerre voltam csalódott, dühös, magányos és vágyódó. Olyan szépen elterveztem mindent, ami a kapcsolatunk lezárásához szükséges, erre ott álltam, mint az a bizonyos a lakodalomban és nem tudtam, melyik részemnek engedjek utat. Nem szoktam én hozzá az ilyen helyzetekhez, a tapasztalatom egyenlő a nullával, így egyszerűen nem tudtam tovább uralni a helyzetet. Fejben valahogy mindig minden sokkal egyszerűbb. - Hmph. Tökéletesen értelmes választ sikerült kifacsarnom magamból. Hogyan is magyarázhatnám el neki, hogy mit hallanék tőle szívesen, amikor még én magam sem tudom? Elküldhetne, mondhatná azt, hogy Zójával folytatja. Megkönnyítené az én dolgomat is... - Hazudtál, hogy nem érdekel? Gyönyörű. Tényleg. Komolyan. És meddig hazudtál volna még? Hm?... Hányszor csináltad volna még meg ezt velem? A hisztimozdony elindult, nem volt megállás. Egyszerűen csak úgy dőlt ki belőlem az a sok kérdés, ami a hetek alatt felhalmozódott bennem - és nem igazán olyan formában, ahogyan azokat eredetileg fel akartam tenni. Felpattantam a karfáról, egyszerűen nem tudtam a hátsómon maradni. Legszívesebben levezettem volna a feszültségem valami tehetetlen tárgyon, vagy csak egy pofonban, de szerencsére én nem az az ember vagyok. Pedig lehetnék.
|
|
|
|
Dwayne Warren Defenzor, Animágus, Auror
 officer friendly offline RPG hsz: 1644 Összes hsz: 3682
|
Írta: 2014. október 19. 22:53
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1545&post=406774#post406774][b]Dwayne Warren - 2014.10.19. 22:53[/b][/url] Almásy Léna Ahogy a nő felpattan, ő védekezőn egyet lép hátra. A nő elfojtott kérdései keményen csapódnak a szoba csöndjébe, ő azonban jelenleg meglehetősen hálás értük. Az erőszakosság, a kiabálás és a hiszti már az ő asztala, itt otthonosan érzi magát. Férfi számára nincs nagyobb büntetés, mint a női duzzogás és azok a csillogó könnyek. Kiabálj és üss meg inkább - ordítana legszívesebben Lénára minden alkalommal, amikor ezeket a nemes fegyvereket veti be ellene. Ám szerencsére, most sehol sem csillognak könnyek. Senki sem lehangolt. Inkább kiábrándult és meglehetősen csalódott. - Semmi nem lett volna, oké? Nem akarok tőle semmi komolyat többé, és ezt meg is mondtam volna neked, ha az az akasztani való idióta, Nina bele nem néz a fejembe és nem rohan el hozzád! Hárít. Persze, nyilvánvalóan és azonnal. Bármit, csak ne kelljen a Zójával szembeni érzéseit és az este mögötti motivációit boncolgatnia. Ez az, amit ő maga is kerül, amennyire csak teheti. - De hát mindegy, mit mondok, nem? Te már ezt az egészet akkor eldöntötted, amikor elmentél és itthagytál.
|
 ISTP-T: a virtuóz
|
|
|
Almásy Léna INAKTÍV

offline RPG hsz: 372 Összes hsz: 1331
|
Írta: 2014. október 19. 23:18
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1545&post=406789#post406789][b]Almásy Léna - 2014.10.19. 23:18[/b][/url] DwayneNem tudom, hogy miért és hogyan, de Dwayne képes olyan nemesen egyszerű érzéseket kiváltani belőlem, mint a düh. Azelőtt soha, de soha nem engedtem meg magamnak ilyen hangnemet másokkal szemben, mindig is az a visszahúzódó szürke kisegér voltam, aki a konfliktusokat nagy ívben elkerüli, de ha mégsem sikerül, hát valahogy elsimítja és eliszkol. Erre most? Ordítozok elvörösödött fejjel és csapkodok a karjaimmal, mint valami degenerált polip. Érzelmi egyedfejlődés tetőfoka. - Semmi komolyat. Ja igen, akkor néhány kaland még biztos belefért volna a történetbe, miközben én boldogan fekszem le melléd esténként. Csak gratulálni tudok ehhez a csodálatosan gerinces dologhoz. Mindig az az első, hogy a számomra legrosszabb lehetőséget vetítem magam elé. Még azt is előbb elviselném, hogy elhagyjanak egy másik miatt, mint az olyan megszégyenítést, ami egy titkos viszonnyal jár. A gondolattól, hogy ez simán be is következhetett volna, ha nincs Nina, alapjáraton rettegek, így nem is csoda, hogy stílszerűen ezt vágtam a fejéhez. - Igen, nyilvánvaló volt, hogy én vagyok a hunyó. Hibáztam, de szerintem nem akkorát, hogy neked bánatodban Zójával kelljen henteregned.
|
|
|
|
Dwayne Warren Defenzor, Animágus, Auror
 officer friendly offline RPG hsz: 1644 Összes hsz: 3682
|
Írta: 2014. október 19. 23:27
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1545&post=406793#post406793][b]Dwayne Warren - 2014.10.19. 23:27[/b][/url] Almásy Léna Megütközve lép egyet ismét hátrébb, ahogy a sejtetett ingerültség Lénánál eddig ismeretlen, fröcsögő ordibálássá fejlődik. Sosem látott tőle hasonlót, sőt, nem is sejtette, hogy a mindig visszafogott nő egyszer vele szemben így kifakadhat. Léna egyszerűen... nem olyan. Hónapok óta dolgozott a minisztériumban, mire egyáltalán feltűnt neki az akkori aktatologató jelenléte, további hónapokba telt, mire konkrétan érdeklődni is kezdett iránta. Ám ezeknek a láthatatlan lánykáknak is megvan a maguk hangja, csak épp megfelelően fel kell őket húzni. - Megmondtam volna... Ezt Léna két odavetett mondata közé szúrja be egy lélegzetvételnyi szünetben. Visszavághatna, ő is felemelhetné a hangját, háríthatna rögtön és hibáztathatna valaki mást. Védekezőn felemeli az egyik kezét, csöndre intve a nőt. Vesz egy hosszú, mély levegőt. - Összeszedem a holmidat, jó?
|
 ISTP-T: a virtuóz
|
|
|
Almásy Léna INAKTÍV

offline RPG hsz: 372 Összes hsz: 1331
|
Írta: 2014. október 20. 13:48
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1545&post=406870#post406870][b]Almásy Léna - 2014.10.20. 13:48[/b][/url] Dwayne - Szeretnék hinni neked... Hangom egészen elhalkult, úgy tűnhetett, mintha a haragomat egyik pillanatról a másikra eltörölték volna. Ezek a hirtelen hangulatváltozások gyötörnek már egy ideje; az egyik pillanatban fel tudnék robbanni, a másikban pedig elsírnám a bánatom a világnak. Megijedtem magamtól és attól, hogy ilyen intenzíven tudok megélni egy érzést. Ez nekem olyan idegen. - Jó, de én... nekem most mennem kell. Ezt így nekem át kell gondolnom... Nem sokat tétováztam, a válaszreakciót sem vártam meg, csak elrohantam a férfi mellett, hogy kironthassak az ajtón és elfuthassak, mint egy gyáva kutya. Egyáltalán nem így képzeltem el az egészet, mindent akartam, csak ezt nem. Csak elfutni nem. Erre pontosan azt sikerült összehoznom, amit nagyon nem kellett volna. Ordítozni, hisztizni, aztán lelépni. Gratulálok Almásy Léna, ezt megint szépen elintézted magadnak.
|
|
|
|
Gwen Laura Kimiko Jones INAKTÍV
 =^.^= Sóginéni offline RPG hsz: 589 Összes hsz: 12926
|
Írta: 2014. október 23. 23:22
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1545&post=408576#post408576][b]Gwen Laura Kimiko Jones - 2014.10.23. 23:22[/b][/url] Mina, és majd Dwayne- Megértem, hogy nagyon félted, de biztos jól kiképezték. És szerintem tud is magára vigyázni - mosolyog a másikra. Még nem ismeri személyesen Dwayne-t, de amit a többi diáktól hallott azok alapján elég félelmetes tud lenni a férfi. Gwen is szokott veszélyes helyzetekbe keveredni, de természetesen nem olyanokba, mint a férfi. Ő általában verekszik, vagy valami mér, rosszaságon töri a fejét, esetleg párbajozik valakivel. Van, amikor nem Ő kezdi a balhékat, hanem a másik fél, de ez nagyon ritkán fordul elő, és a balhék 90%-ban részt is vesz. Mondták már neki egy páran, hogy egyszer még nagyobb, és visszafordíthatatlan bajba keveri magát, de eddig még nem foglalkozott az intő szavakkal. Hát nagyon rosszul teszi. Közben megmelegszik az ebéd, és az evőeszközök is előkerülnének, ha Gwen tudná, hogy hol vannak. - Szerintem apukád nem nagyon örülne, ha elkezdenék kutakodni a fiókokban, így megmondanád, hogy melyikben vannak? - kérdezi a másikat. Nem szeret és nem is is illik más dolgai közt matatni. Bár a szabályokat nem tartja be, azért illemre tanították. Pár dolog meg is maradt benne, mint például az előbb említett, vagy, hogy nem illik csámcsogni és szürcsölni. Miután Mina megadja a választ előveszi a villákat, és a késeket, majd a már kicsit kihűltebb pizzát a lány elé teszi. - A fülcimpás dolgot még nem próbáltam, de a hideg víz az tényleg jó az ilyenekre.Gwennél senki nem tudhatná jobban annyiszor sikerült már megégetni magát, vagy elvágni valamijét. De így jár az, aki szeret a tűzzel játszani, és gyújtogatni. Egyszer mikor kisebb volt és nem tudta, hogy mit nem lehet betenni a mikróban, berakta a műanyagtálat, ami elolvadt, és tönkre vágta az elektromos berendezést. - Tudom milyen, amikor csúfolódnak veled. De azokkal nem kell foglalkozni. Azokkal kell törődni, akik kedvesek hozzád, és akik a barátaid. Ők nem ismernek igazán, és csak a gonoszkodásban lelik örömüket. Én is ismerek pár ilyen muglit - nem hitte, hogy valakinek ilyet fog mondani. Ő vagy megveri ezeket az embereket, vagy kikészíti. Mikor melyikhez van kedve, de általában az elsőt szokta bevetni, és hatni is szokott. Közben a lány áttér Gwen családjára, amire a lány először csak hallgat, majd válaszra nyitja a száját. Nem szeret erről a témáról beszélni. - Jól vannak. Kereszt apu most éppen itthon van, a nénikém most adta ki a legújabb könyvét, a bácsikám pedig valahol Bogolyfalva körül aurori küldetésen vagy mi a csodán. Holnap után találkozni is fogok vele egy-két órára. Ha szeretnél te is eljöhetsz - ajánlja fel kedvesen.
|
|
|
|
Alexandra Rachel Hanna Krise INAKTÍV
 Vajszívű cicamami =^-^= offline RPG hsz: 194 Összes hsz: 2533
|
Írta: 2014. november 12. 14:56
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1545&post=419698#post419698][b]Alexandra Rachel Hanna Krise - 2014.11.12. 14:56[/b][/url] DwayneMostanában egy kicsit lassítottak. Volt sok érzelmi nyűg, aztán Dwayne összeszedte magát, most megint ott tartanak, hogy minden mehet a rendes kerékvágásban. Örülne neki, ha a férfi stabilan állna már a dologgal, hiszen jó ideje csinálják, és mielőtt bejegyzik, még az átváltozást is biztossá kell tenni, nem játszhatnak közre érzelmek, mert ha a bajaira koncentrál, nem tiszta az elméje és ha nincs rend a fejében, akkor bizony ki is nyírhatja magát, azt pedig egyikőjük se szeretné. - Amikor úgy érzed, hogy készen állsz rá, akkor kezdheted is, ne feledd, most még csak lassan, fokozatosan haladj, szépen lassan. Pillanatnyilag nem érez semmit, ami megzavarhatná a folyamatot. Nem titok, hogy ilyenkor bele-belekukkant a férfi fejébe, nem azért, hogy szívassa, hanem mert meg akar győződni róla, hogy tényleg nem lesz baja. Az eleje viszonylag simán megy, aztán hirtelen valami megváltozik. Nem is érti, hogyan borul be az egész. - Dwayne! Elég! Rászól, de sok értelme nincs, a külvilágot már kizárta a fejében azonban nagy a káosz. Jobb ötlet híján kilendül ülőhelyéből, mely eddig a padlón található szőnyeg volt, és előrelendülve gyakorlatilag ráveti magát Dwaynere, remélve, hogy a fizikai találat kizökkeni a nagy átváltozási hajlamból. Kviddicsezett ő, meg verekedett is gyerekként, sőt a kettő egyesült, amikor megismerte Petrét, szóval nem az a finom nőci, aminek kívülről tűnik. Olyan megtévesztő a szőke haj, meg a bambi szemek, hogy az hihetetlen. Azért egy kicsit meglepte, hogy ekkora erő van benne. Mostanában az anyaszerep miatt azt hitte elgyengült, hát nem. Amúgy kívülről roppant érdekes a helyzet, ahogy Dwayne feje koppan a padlón, a hasán a szőkével, aki éppen lefogja a kezeit. Nem biztos, hogy egy aurorral ezt okos ötlet megcsinálni.
Ruha
|
|
|
|
Dwayne Warren Defenzor, Animágus, Auror
 officer friendly offline RPG hsz: 1644 Összes hsz: 3682
|
Írta: 2014. november 12. 15:31
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1545&post=419708#post419708][b]Dwayne Warren - 2014.11.12. 15:31[/b][/url] Alexandra Rachel Hanna Krise A szíve lassan dobban, a tüdeje megtelik levegővel, majd ismét kiürül. Ahogy befelé koncentrál, egyszerre tudatában van minden egyes mozzanatnak, ami a testében végbemegy. Érzi, ahogy az idegei apró jelei végigpulzálnak a gerincén, ahogy az ujja megrezzen ültében. Érzi és megéli a vére keringését, a hasizma mozgását, ahogy a levegőt veszi. Rezignált, nemtörődöm nyugalom ereszkedik rá, a külső világ egészen elhomályosul. Már nem érzi, a szőnyeget maga alatt, a ruhái anyagát a bőrén, egyedül azt, ami belül van. Becsukja a szemét, a feje lebillen, az ölébe ejtett kezei ismét megrezzennek. Pólóban és farmerben, mezítláb ül a félhomályba borított szobában, mint annyiszor az elmúlt hónapokban. Bár az agya elhomályosul, ahogy a figyelme befelé fordul, valahogy mégis tudatában van annak, ahogy a Szőke figyeli. Nem igazán fogalmazódik meg gondolatként, mindössze érzi, tudja, hogy nézi őt. Ne gondolj semmire. Idézd fel, majd anélkül, hogy ellenkeznél, ejtsd át magad a küszöbön. Ne küzdj, csak hagyd megtörténni. A szavai az agyában csengenek, ő pedig teszi, amit mondott neki. Előkeríti a magában szunnyadó, bundás kis bestiát, aki lustán nyújtózkodva ébred föl. Ha ezt meg tudom csinálni, többé nem szórakozhat velem egyik sem. Felidézi az állat bundás pofáját, ahogy kinyitja a száját, a rózsaszín nyelve alatt megcsillannak fehér, éles fogai. Léna nem mer többé szórakozni velem és Nina sem. A mancsok alatt puhán roppan a hó, az állat beleszagol a levegőbe, körülötte életre kel a tajga. Ha belenéz a fejembe, elharapom a torkát. A rozsomák húst tép, a mancsai közt a téli hidegben még gőzölög a dög kiontott vére. Megölhetem, ha akarom. A feje fájdalmasan koppan a parkettán, a mellkasára nehezedő súly kiszorítja a tüdejéből a levegőt. A szeme előtt színes fényfoltok táncolnak, érzi, ahogy a csuklójára idegen ujjak tekerednek. A pánik rejtett fizikai tartalékokat mozgósít benne. Egy rántással löki - és rúgja- le magáról a nőt, zihálva, mint aki halálra rémült. - Mi a JÓ ÚRISTEN?!
|
 ISTP-T: a virtuóz
|
|
|
Alexandra Rachel Hanna Krise INAKTÍV
 Vajszívű cicamami =^-^= offline RPG hsz: 194 Összes hsz: 2533
|
Írta: 2014. november 12. 18:41
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1545&post=419782#post419782][b]Alexandra Rachel Hanna Krise - 2014.11.12. 18:41[/b][/url] DwayneSejthette volna, hogy ez nem a legjobb ötlet, de akkor és abban a helyzetben nem volt idő gondolkodni. Csak cselekedett, ösztönösen, és meg is lett az eredménye, ugyanis a következő pillanatban lerepül a férfiről és gurulva állítja meg magát, egy jó másfél méterrel tőle. Számított rá, így ő legalább nem veri be a fejét, azonban minden mást igen. Megállítva magát, először realizálja, hogy a földön van, másodszor, hogy beverte a könyökét, amit gyorsan meg is fog. Egy kicsit babonás a szentem. Nem nagyon tud mit mondani, egy hosszú percig csak nézi a plafont. Igazából hallott mindent, és éppen emészti a gondolatokat. Nem akar belemászni, de nem is olyan, ami felett elmehet. Evégre nem ölni tanítja, na nem mintha a férfit tanítani kéne rá, de nem azért tanulják mindezt, hogy még több alternatívája legyen a vér kiontására, hanem azért, hogy jobban túl tudjon élni bizonyos helyzeteket. A férfi felé fordítja a fejét, elnyílnak az ajkai, szólni azonban nem szól, csak néz némán rá, magában lefolytatva egy erkölcsi beszélgetést az élet szeretetéről, az egymás iránti tiszteletről. Úgy tűnik a normális kerékvágás eddig tartott, mostanra a férfi megint belezavarodott az egészbe. Nem lesz ez így jó, mert így nem tudnak haladni. Így, ha folyton hullámzik érzelmileg, csak a saját életét sodorja veszélybe. Hosszan becsukja a szemét, majd mire ismét kinyitja, talán öt másodperc is eltelik szólal meg végül, az egészre egy könnyű magyarázatot adva a férfinek: - Kizökkentél. Kimondani ezt könnyű, de fél tőle, hogy a férfi rákérdez, mégis honnan tudta, így aztán egy kegyes hazugságot is gyárt hozzá, ami talán eltereli a figyelmét a tényről, hogy beleolvasott a fejébe. Elvégre nem volt annyira szándékos, csak félti, mivel tudja, hogy a férfi képes bajba sodorni magát. - Valahogy olyan negatívvá vált minden, és az arcod is nyugtalanságot mutatott, elkalandozást. Van kedved mesélni róla?
|
|
|
|
Dwayne Warren Defenzor, Animágus, Auror
 officer friendly offline RPG hsz: 1644 Összes hsz: 3682
|
Írta: 2014. november 12. 20:00
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1545&post=419835#post419835][b]Dwayne Warren - 2014.11.12. 20:00[/b][/url] Alexandra Rachel Hanna Krise A levegőt kapkodva ül föl, majd húzódik hátrébb, a tenyerein támaszkodva. A korábbi nirvánai nyugalmából Alexa túlságosan hirtelen rángatta vissza a kegyetlen valóságba, amit a teste igencsak nehezen dolgoz fel. A szívverése szapora, kapkodó, a rendezett gondolatai egyszerre összekuszálódnak, a rozsomák pedig vinnyogva kushad vissza a helyére odabenn. - Soha többé ne csináld ezt! A homlokához ér, lehajtott fejjel köhög néhányat, majd mély levegőt vesz, hogy csillapítsa kalapáló szívének nyugtalanságát. A mezei ember azt hinné, pont egy aurornak nem kellene megijednie a hirtelen érintéstől és támadástól - hát a valóságban ez épp, hogy ellenkezően működik. A maga fajtát ennyi idős korára többnyire annyi sérülés, átok és erőszak éri, hogy a legegyszerűbb legyintés nyomán is a teste automatikusan túlélési üzemmódba kapcsol. Az aurorok nem, hogy bátrabbá válnak az idő során, ó, dehogy - többnyire paranoia törik ki rajtuk, elnyomhatatlan, állandó páni félelem. - De jól vagy? - kérdi végül továbbra is maga elé bámulva. Hagyja, hogy a tenyere kicsússzon alóla, először a könyökére támaszkodik, majd hanyatt fekszik a padlón. Talán oda kellene másznia mellé és meggyőződni róla, hogy semmi baja, a teste mégsem mozdul. Zsibbadás kúszik végig rajta. - Nem akarok - morogja halkan, ám magabiztosan.
|
 ISTP-T: a virtuóz
|
|
|
Alexandra Rachel Hanna Krise INAKTÍV
 Vajszívű cicamami =^-^= offline RPG hsz: 194 Összes hsz: 2533
|
Írta: 2014. november 15. 09:50
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1545&post=421210#post421210][b]Alexandra Rachel Hanna Krise - 2014.11.15. 09:50[/b][/url] Dwayne
- Én is ezt mondhatnám. Hihetetlen, hogy bár számít valamire az ember, mégis százszor rosszabbul esik neki a dolog, amikor ténylegesen megtörténik. Legyen ez érzelmi vagy fizikai töltetű. Már - már néha nevetségesen máshogy sül el az egész, bár most egészen jól megúszta. - Persze, de lehet egyikünknek váratlan vendége lesz. Igaz, hogy megfogta a könyökét, de biztos van erre valami gyorsasági szabály, bár ha azonnal tette volna, akkor meg csúnyán pofára érkezik. Ez talán a kisebbik rossz, aztán meg ki tudja. Fel azonban nem kel, most jó itt a földön, hogy kicsit összeszedje magát. Azért örül, hogy most olyannal van, aki nem röhög rajta és nem nézi teljesen hibbantnak. Sőt, szinte neki lenne kedve nevetni magán, amiért ilyen bénán hárította a problémát.De legalább senki se halt meg, ez határozottan pozitív. - Biztos vagy benne? Pedig jobb lenne, mondaná, hogy keresse fel az iskolai pszichológust, mert az ilyen gondolatok nem egészségesek, de egyrészt ő hivatalosan nem is tud semmiről, másrészt az iskolai pszichológus nyakig benne van Dwayne hülye helyzetében, ami megint nem jó, mivel, bármennyire is jó legyen a szakmájában, nem tudna pártatlan maradni. Ebben a témában egész biztosan nem. - Nem értem az egészet. Tekintetét a férfiről a plafon felé fordítja, arcára komolyság ül ki. Korábban is felmerült már a gondolat, de egyszerűen elhessegette, mintha valami zavaró légy lenne. Azonban nem teheti meg, hogy a végtelenségig tagad. - Miért törnek rád negatív érzések, vágyak vagy nem tudom minek mondjam, akkor, amikor át kellene változnod? Nem értem, mintha az elméd meg akarná akadályozni az átváltozást. De miért? Az utolsó kérdés inkább költői, mégis roppant bosszantó, hiszen nem érti a miértet. Ötlete sincs, miért történik, és hogyan lehetne kiküszöbölni, elvégre rendesen akkor se ment, amikor a férfi élete viszonylag rendeződött.
|
|
|
|
Adam Kensington Bogolyfalvi lakos, Staff, Alapító, Boltos
 suicidally romantic scoundrel offline RPG hsz: 1282 Összes hsz: 8139
|
Írta: 2014. november 17. 20:24
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1545&post=422650#post422650][b]Adam Kensington - 2014.11.17. 20:24[/b][/url] Dwayne Warren a lakás ura Utoljára akkor jártam a férfi lakásán, amikor... amikor a tragédia történt. Igen, azóta nem voltam itt. Szerencsére az már hónapokkal ezelőtti eset és azóta minden rendben a vérkészleteim terén. Igazából jobb a helyzet, mint valaha. Ez alkalommal tehát nem azért jöttem, mert vészhelyzet adódott, hanem pont azért, mert nagy a nyugalom és reményeim szerint ez így is marad. Egy lazulós estére készülök az auror társaságában. Bekopogok a budanekeresdi lakás ajtaján és a házigazda hamarosan ajtót nyit, behívva engem. Körbetekintek a sivár közegben. A múltkori ittlétemkor nem sokat foglalkoztam a berendezéssel. Minél hamarabb távozni akartam, valami biztonságos helyre. Mármint olyan helyre, ahol mások biztonságban vannak tőlem. Most szó sincs ilyesmiről. Teljesen az önkontrollom. Nem zavartatom magam, miután levettem a bakancsomat, felfedező kőrútra indulok a kégliben. Elvileg nincs itt túl sok látnivaló, gyakorlatilag viszont úgy sétálgatok komótos léptekkel abban az egy-két szobában, mintha egy múzeumi tárlaton lennék. Semmihez nem nyúlkálok, semmit nem tapogatok le, csak nézelődöm. Megállok végül pár falra függesztett kép előtt. Gyerekrajzok, családi fotók, többek közt Mináról. Gondolom, az alkotások is Tőle származnak. Tekintetembe és vonásaimra barátságos, elmerengő melegség ül, ezeket szemlélve. ###
|
|
|
|