Békésen pakolgatja a tűzifát a kandalló mellett mikor egy akkora ütés éri hátulról, hogy nyekkenve ráborul az előbb pakolt fákra és egyszerre lát csillagokat és madarakat, de hát nincs is tavasz, vagy karácsony. Vagy Merlinre, hol van most? A fejét dörzsölgetve egyenesedik fel és pottyan rögtön fenékre úgy megszédül. Hát sokat esett már le mindenhonnan, ment neki mindenfélének, de a derült égből ütéssel még nem volt dolga. Egyáltalán mi ütötte meg? Forgolódik kicsit és veszi észre a mellette heverő cipőt. Majd rögtön utána, ugyan még kissé homályosan a cipő tulajdonosát.
- Azt hiszem. - feleli bizonytalanul, megpróbál felállni, de szédülési rohammal újra a fenekén landol. Már egyre jobban látható, hogy egy hatalmas szilva nőtt a fejére, mind méretében, mind színében az említett gyümölcsre hajaz a duzzanat, ráadásul egyre jobban fáj ahogy tapogatja.
- Lehet kell egy kis pihenő. - nyögi ki és szusszan egyet, az alapból kismanó még kisebbnek tűnik így, hisz így jó ha van egy vonalzó nagyságú, de annak a nagyrészét is a hatalmas fülei teszik ki. Még nem teljesen jutott el a tudatáig a fiú kérdése így csak ingatja a fejét és kótyagosan nézegeti.
- Ó, semmi különös. Csak pakoltam a fát és a holnapi vacsorámon gondolkodtam és hogy vajon a pillangók maguktól döntik el, hogy milyen színűek lesznek vagy a család mondja meg, hogy már pedig te fiam piros leszel lila foltokkal. - mélázik tovább. Ajaj, nagy a baj, szegény manónk nem kicsit beszél mellé hanem nagyon. Hozzá réveteg mosoly játszik ajkán és egyre távolba révedőbb a tekintete.