Bentley
Stégről jöttünk

Az erdőben történt ütés játszódott le a lány fejében már sokadszorra. Aztán annak az idegennek az arca, aki a stégnél megfogta. Ha ő nincs ott, valószínűleg már a tóba esett volna, és talán bele is fulladt volna. Mintha álmodna, olyan volt minden, de érezte a valódi fájdalmat. Valami nem engedte, hogy felébredjen, csak lassan az ujjai mozgásával kezdett magához térni.
Szemei nagyon nehezen szokták meg a világosságot, ami a mellette álló éjjeliszekrényen helyezkedő lámpából jött. Kezét a fejéhez emelte, fájlalta, és ahogy kitapintotta a ráragasztott gézt, úgy szisszent is fel. Lenézett, egy ágyban feküdt. Pár másodpercbe telt, hogy rájöjjön, a gyengélkedőn van. Szépen lassan kezdett emlékezni azokra a dolgokra, amiken magánál volt. A srác fogta, és cipelte fel a kastélyba.
Oldalra mozdította a fejét, és halkan nyögve feljebb tornázta magát. Az egész feje úgy fájt, mintha lecsapta volna egy gurkó. Ott ült jobbján az idegen, akit így fénynél jobban végig tudott mérni.
- Ugye nem mondtad el? - suttogott, majd lassan körbenézett a helyiségben. A gyógyító egy sebes karral volt elfoglalva a terem másik végében. Nagyon, de nagyon nem akarta, hogy bárki tudomást szerezzen az erdős dolgairól, remélte, hogy Ő neki is volt annyi esze, hogy valami mást hazudjon.
- Ahm...köszönöm, hogy felhoztál - erőltetett mosolyt eresztett meg felé, majd az éjjeliszekrényen levő pohárért nyúlt. Nagyon szomjazott, és még fájdalomcsillapító bogyó is volt ott. Remek!

Bentley

Nem túl valószínű, hogy Annie bármikor is megfogja tudni, mi történt vele. A nagy dög aki megtámadta lehetett ember, vagy bestia, de a sötétben...nehéz egy másodperc töredéke alatt ezt megállapítani.
A gyenguszon átöltöztették, ezt érezte is magán. Addig viszont nem nagyon mozgott, míg a vízzel le nem öblítette a bogyót, ami máris hatni kezdett. A srác menni készült, Annie pedig megköszönte amit érte tett, aztán fájdalmas mosollyal biccentett aprót felé, és hagyta menni.
A takarót lehúzta magáról, és akkor látta meg, miért van átöltöztetve. A lába valami zöldes krémmel hosszú csíkban be volt kenve. Ujjával egy kicsit lekent, és orrához emelte. A krémnek orrot csípő, szemet könnybelábasztó szaga volt.
Annie lassan felült, és az ágy szélére csúszott. Gyorsan körbenézett az ágy körül, de nem látott mást, cssk a ruháit. Szíve kihagyott egy ütemet, kövé dermedt. Leugrott az ágyról, a srác még éppen az ajtó előtt volt.
- Állj meg! - kiáltott utána. Hangjában düh, fájdalom, ijedtség volt egyszerre, és ez a hirtelen ugrás és kiáltás kombináció nem volt jó a fejének. Az ágynak dőlve nyögött, remélve, hogy a fiú visszalép hozzá.
- Nálad van...nálad van az íjam? - szemeivel fürkészte a fiút, hangja nagyon halk volt. A sztoriba nem passzolt volna egy íj. Annie minden reménye a fiúban volt. Ha nem adja neki vissza, akkor azt nagyon megbánja...
Az íj nélkül üresnek érzi magát, nincs mi megvédje. Pálcás varázslatokat még nem tud sokat, nem hiába mászkál azzal, amit tud használni. Szereti biztonságban tudni.
- Ha nálad van, csúsztasd az ágy alá, kiviszem mikor már nem figyelnek. Kérlek.
A fejét fogva a lány visszamászott az ágyba, és a srácot nézte onnantól.

Máté szavai visszhangzottak a fejében. Ne menj az erdőbe Annie! Nem volt magánál, teste és lelke mintha két különböző helyen lett volna. Furcsa érzések futottak át rajta, aztán teljes sötétség. Amikor újra tudatánál volt, még mindig a külvilág legkisebb érzékelésével feküdt valahol, valami puhán. Eleinte minden csendes volt, nem akart felkelni, csak lebegni az éterben mindentől távol. Semmi nem járt a fejében, csak néha a bátyja szavai suhantak át rajta.
Kérdéses, hogy mennyi idő telt el így, de lassan kezdte érzékelni, hogy mi is van körülötte, érezte a tompa fájdalmat a bokájában és hangokat hallott. A szemei még nem nyíltak ki, csupán sóhajtott, mint aki most ébred. Végül is így igaz.
Ujjainak mozgatása után a fejfájást is érezni kezdte. A hangok úgy tisztultak ki a szobában, ahogy a lány emlékei is. A vérfarkas, a történtek, a feszültség és félelem. Ahogy bevillant neki egy emlékkép az éjszakáról, szemei kipattantak ijedtségében. Mély sóhajjal dőlt vissza a párnájára amikor meglátta, hogy nem egy gyilkos, hanem Noak, a sárkánya igyekszik bekapni az orrát ébresztésképp.
Lágyan elmosolyodott a kis fekete lényre pillantva, aztán Haroldra és Mátéra emelte tekintetét. Szavak még nem jöttek ki a torkán, erőtlen volt, éppen csak feltudta küzdeni magát félig ülő helyzetbe. A fiú adtak neki vizet, aztán távozásra lettek kérve. Annie nyöszörögve mozgolódott arra várva, hogy mit akarnak vele csinálni most, hogy magához tért.

Kivételesen jó kedvvel ébredt és bár túlzás azt mondani, hogy kipihente magát, többet aludt, mint az elmúlt időkben amikor a legutálatosabb tárgyaiból kellett vizsgáznia. Most pedig, hát nem sokat készült a bájitaltan vizsgára, a kisujjában van ez a téma, nem úgy, mint a többi, amit legszívesebben leadna a fenébe és nem tenné kötelezővé egyik tanulását sem. A sok magolás nem neki való dolog, ideje sincs rá, hogy feleslegesen a könyvek felett görnyedjen. Túl sok a munka a bestiáriumban, túl sok a cirkuszi kötelesség, a hátfájás a napi 2-3 órányi légtornától.
Rellonbeli szobájában tartózkodott, még arra is gondolt, hogy a vizsga előtt beugrik Noelhez, de hamar meggondolta magát. Feleslegesnek érezte azt, hogy felébressze csak mert meg akarja ölelni, majd bepótolják később, amikor nincs futás sehova, le tudnak ülni egy kis időre kettesben.
Nagy nyugodtan csinosította ki magát a fürdőszobában. Jelenleg lapocka alá érő haját copfba fogta, nyakán levő karcolásokat kevés alapozóval fedte le. Két napja volt utoljára vadászaton, az is úgy sikerült, hogy Noak nem tud mit kezdeni hirtelen megváltozott méreteivel, úgy ugrik a gazdájára, mintha még mindig kis sárkány lenne és sikerült a karomnyomait a lány nyakán hagynia örömében.
Talárja alatt egyenruhát viselt, ezeken az alkalmakon muszáj betartani a szabályokat. Szája szegletében végig ott volt egy alig látható, halvány mosoly. Élvezte a feladatokat, még az elméleti részt is. Bordeaux bájital elkészítése volt a feladat, azon kívül egy teszt. Utóbbi nevetségesen könnyű volt a lány számára, hamarabb is végzett, mint a többiek. Még egyszer átfutotta a válaszait és leadta, hogy szabadulhasson. Szerencsére ki is mehetett amint végzett, szóval szedte a táskáját és a többieket a legkevésbé zavarva elhagyta a tantermet.
Az első amit megpillantott, az a barátja volt. Egy pillanatig, amíg az ajtót becsukta még meglepetten nézte, majd elmosolyodott. Le sem tudná tagadni, hogy fülig szerelmes ebbe az emberbe.
- Hát te? - halkan kérdezett rá, Felából kinézi, hogy egy pisszenés kintről és megbuktatja bájitaltanból. Közelebb lépett hozzá, de megállt előtte. Nem mondhatni, hogy messze voltak, a lány cipőjének orra éppen súrolta már Noelét. - Jól sikerült ez a vizsgám, talán jövőre már negyedikes leszek.

[zárt]

Már a hangjától, a mosolyától hevesebben kezdett verni a lány szíve. Már nem veszi észre magán, hogy másképp viselkedik abban a pillanatban hogy meglátja Őt, a kalimpáló szíve is teljes velejáró, azt furcsállná, ha nem így lenne - na meg akkor bajok lennének valószínűleg. Élete első szerelme és ő azt mondta, hogy soha nem akar fiút, az nem jó, az fujj. Ahhoz képest teljesen természetes módon fonódtak össze ujjaik.
- Ha meg is buknék, nem szégyellnél - huncut, magabiztos mosoly terült szét a pofiján. Enyhén oldalra döntött fejjel nézett fel a fiúra. Mindig is megvolt a maga kis önbizalma, de ez a nagy egoista mellett egyre szebben kezd kibontakozni. Pironkodás, na meg felcsattanás nélkül képes fogadni a tőle érkező olyan pillantásokat, megjegyzéseket.
Finoman megszorította kezeit miközben közölte, hogy meglesz ez az év is, jól sikerült a vizsga. Még mielőtt választ kapott volna, lábujjhegyre emelkedve egy gyors puszit nyomott Noel arcára. Szigorúan az arcára, de finoman súrolva ajka szélét amolyan mindjárt megcsókollak bevezetőjeként.
Mielőtt még rákérdezett volna, hogy neki mikor lesz valamije, a kedvese elemelte a földtől. Kezei automatikusan Noel nyakát fonták körül, a meglepettség helyett viszont kíváncsiság látszott a szemében. Egy pillanat alatt kizárta a külvilágot a fiú tekintetébe merülve. Azon a terepen még nem járt, amit ebben a pár másodpercben látott, érzett. Jólesően, halkan szusszant a combjára helyezett meleg tenyér érzetére, mint mindig, most is csak jót váltott ki belőle.
Akarlak. - Hát én is.
Szemeit behunyta és a nyaka körül pihenő karjaival valamelyest közelebb húzta magához. Gyomrában sok kis billywig repkedéséhez hasonló érzés lett úrrá. Fejét oldalra döntötte miközben jobb kezének ujjai a fiú hosszú hajába furakodtak és finoman markolt bele haja tövébe.
- Én is - nehezen, de kimondta gondolatait, vagy inkább érzéseit. Halkan, elcsukló hangon, az viszont biztos, hogy a párja hallotta és értette is.

[zárt]

Légzése is felgyorsult szívének hevesebb kalimpálásával és egyáltalán nem érdekelte, hogy szemben van az ajtó, mellettük pedig a pletykás portrék akik ha épp olyan kedvük van, öt percen belül szétkürtölik az iskolában, hogy az Ombozi-Merkovszky pár éppen mit művel a folyosón.
Imádja a fiú haját, de ezzel együtt igazából mindenét. A száját, mellyel a nyakát csókolta, a szemét, amivel olyan pillantásokat küld felé, hogy a legrosszabb napjain is kiváltja belőle azokat a betöretlen érzéseket, a karjait, amelyekkel védelmezően öleli át...
Határozottan érezte, amit kimondott. Két hónap után még mindig ott van mellette a háztársa, annak ellenére, hogy még nem adta meg magát, ő pedig napról napra jobban szereti. Akarja. Bizony, hogy akarja és nem fogja bánni.
Újra beleveszett az égető szempárba. Hagyta, hadd tegyen vele Noel amit akar, hadd érjen az arcához miközben ő nem leplezi arcának enyhe pírját amit ő váltott ki belőle. Újabb sóhajos szusszanás hagyta el ajkát, belül pedig egy visongató rajongólány bukkant elő, aki azért jajgatott, hogy bár máshol lennének.
Ő maga is felnevetett, majd egy apró puszival látta el a száját fogva tartó ujjat. Mára már természetessé váltak a csókok, igazi barátnőként viszonozta a mai elsőt. Erre várt már egy ideje, bele is remegett a lába.
Elszakadva a fiútól nekidöntötte homlokát, félig lehunyt szemmel kezdett beszélni.
- Kiborulna, ki lennénk csapva, vagy megint kapnánk egy gyereket...minimum büntetőmunka - elég sok lehetőség körvonalazódott a fejében, amiből egyiket sem szerette volna, ha beváltja a tanerő. Fejét arra kapta fel, hogy a tanterem felől léptek hallatszottak, ő pedig fent ült a párkányon, a szoknyája már feljebb csúszott a kelleténél, előtte/rajta Noel...
- Szökjünk meg - vigyorgott rá. A következő pillanatban finoman ellökte magától barátját és leugrott a párkányról, gyorsan leporolta magát és megigazította egyenruháját. - Hm? - megerősítést kérve pillantott fel rá, aztán nem várt tovább, összefonta ujjaikat és eleinte hátrafelé lépkedve elindult a folyosón.