Fandler Ágoston
Ma kedvem van az emberekhez... Ugye? Szerintem is meglepő, de így van. Úgyhogy nem tudom hogyan találkozzak és kivel, de mindenképp jó lenne. Tökéletes lehet erre az alkalomra a társalgó, azoknak akiknek van mit mondaniuk. Meg a Levita is, ami egyébként a legkedvencebb, minden hely közül itt; de az otthonom, ahonnan néha ki akarok ruccanni. Mint, mondjuk most. Egyébként félreértés ne essék, vannak a kastélyban barátaim;de nem az az ember vagyok aki az első lehetőségnél társalgást kezdeményez...
Reménykedve abban, hogy találkozok valami ismerőssel elindultam a társalgóba... Igen, jobb ötletem sajnos nem akadt; de a biztonság kedvéért magammal vittem egy olyan könyvet ami valószínűleg kárpótolni fog, ha beszélgetőpartner nélkül maradnék. Még szerencse, hogy nem értheti senki a címet. Ugyanis cseh gyerekmeséket olvasok. Nagyon nehéz olvasmány, de szeretném tovább fejleszteni a tudásom. Előfordulhat, hogy kint folytatom majd a tanulmányaimat, ha itt végzek. De ez még persze nagyon távoli. És egyébként sem meséskönyvekből fogok megélni majd, de most, unaloműzésre elsőosztályú. Felérkeztem a társalgóba. Mosolygok az emberekre és ők is rám. Ez is azt mutatja, hogy elég szociális vagyok én, csak nincs mit mondanom... Lehuppanok egy kényelmes fotelbe. Ez a tény már-már vicces, hiszen ebben a világban minden fotel kényelmes, és puha. Sokkal jobban esne, ha nem lenne kényelmes, mert akkor valamivel rendszertelenebb lenne, mint egyébként minden más. Jobb lesz kinyitni ezt a kis könyvet és nem vitatkozni magammal.
Olvasni kezdek, de már az első oldal után hasonló érzésem van, mint a görög eposzok olvasásánál. Kemény feladat ilyesmit csinálni. Pihenésre van szükségem. Kicsit nézelődök, aztán majd folytatom.