Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Második emelet → Társalgó

Még a karácsonyi szünet előtt...

Saját elmondása szerint bármilyen szünet közeleg, a tanároknak mániájává válik az, hogy mindenféle beadandókkal töltsék ki a pihenésre szánt időt, vagy a rokonlátogatás örömét. Mi sem jobb, mint a nagymama főztje mellett Mágiatöri évszámokat vadászni és kifejteni. Ezt pedig szeretné elkerülni, így ameddig még itt van, előre dolgozik. Beköltözve a társalgóba, az asztal fölé hajolva kanyarítja a sorokat. Kizárta a külvilágot, így kicsit késve emeli fel a fejét és észleli, hogy Noel, akivel érkezett, most már teljesen más dologgal foglalkozik, mint bármely könyv vagy tananyag. Megáll az írásban, kiegyenesedik és törzsből fordul a fiú irányába, aki nagyon ügyködik.
- Hát te, mit csinálsz? - teszi le a tollat, háta pedig a támlának simul. Úgy tűnik, hogy valamit elveszített, vagy sosem találta meg, vagy akármi más. Mindenesetre, furcsa. Szemöldöke emelkedik meg, közelebb csusszan, de nem távolodik el a papírlaptól, hogy visszatérhessen hozzá.
- Te is azt hallottad, hogy elhagytak a kastélyban egy marék galleont? El kell keserítselek, hogy az csak egy felsőbb éves mocskos tréfája – mosolyogja meg a dolgot, hiszen emlékszik arra a hétvégére, amikor mindenhol csak térden kúszó-mászó diákokat látott, hátha a nyomára bukkan az aranynak. A választ várva támaszkodik a támlának és onnan követi Noel mozdulatait. Szórakozott a srác, ezt már tudja, megszokta.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Második emelet → Társalgó

Még a karácsonyi szünet előtt...

Nem csodálkozik, hogy előbb-utóbb feladják az emberek a beadandók írását, mert iszonyatosan nehezen lehet koncentrálni órákon keresztül olyasmire, ami nem érdekli őket. Megfigyelte, hogy mennyire kitolják a határidőket, vagy éppen gyorsan túl akarnak lenni rajta, kapkodnak, majd rájönnek, hogy saját maguknak csinálnak több munkát. Nem kérkedik sosem azzal, hogy neki van rutinja, ideje és tempója ahhoz, hogy ne csak ezzel kell foglalkoznia, ne az utolsó pillanatban kezdjen hozzá. Szinte már-már kényelmesnek tűnik, lazának.
- Áhhá. Gondolom nem évszámokat - nem mintha ezzel korholni szeretné a másikat, csupán megjegyzi, mint más azt, hogy ma süt a nap. Ismeri jó Noel-t, tudja, hogy amikor akar és megy, akkor sziporkázik, most is segített bőven, a pihenő jár, mindenkinek, csak zombor kevésbé él ilyenekkel. Előbb szabadul? Vagy csak mert mindig belefeledkezik és mire eszébe jut, hogy igyon, menjen el a mosdóba, akármi, már végez is.
- Pedig pár alsóst beetettek vele nem is olyan rég, azok meg agyba-főbe keresték. Ezek szerint annyira nem volt nagy híre. Azért aranyat még egy gazdag sem dobál el jókedvéből, hidd el - knútot vagy épp mugli érméket már bőven talált, sokat el is tett, amelyek nem forintosok, hanem valamely külföldi valuta és szép vagy csak mert egyszer hátha arra jár és bedobhatja egy szerencse kútba vagy italautomatába. - Három jut hirtelen az eszembe, de nem, ma még nem mesélted el - teszi le a pennát és fordul felé, hiszen amúgy is a végén jár, oda pedig valami jó "csattanó" kell, amit ki kell még kutatnia a baljén heverő kötetből. - Tudok, miért ne tudnék? Mit hallottál? - reméli valami pletyka, amit mindenki tud és mégsem vagy akármi, de ahogy elébe kerül a füzet, úgy pillant a rajzokra. Felvonja a szemöldökét, miközben óvatosan lapoz egyet. - Már a jegyzeteidnél láttam, hogy van tehetséged hozzá és a logikám kikezdhetetlen, tudod jól - mosolyodik el. Nem nehéz idekötni nehány diák könyvein ékeskedő matricát, így most aztán tényleg kíváncsi, mi a titok. Neki is van, de nem ennyire szabadlelkű, vagy bátor, hogy előszedje.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Második emelet → A "Fecsegő Dámák" freskójának folyosója

Annak ténye, hogy ebből a könyvéből jelenleg MI hiányzik, még nem ismert előtte, az viszont nagyon is, hogy úgy elaludt, hogy már annak sincs értelme, hogy legkedvesebb bocsánatkérő szavait vegye elő és besunnyogjon. Reméli csak, hogy nem ma fejtettek ki olyan témát az óráján, amiről kiesik, hogy a vizsgán emiatt fog elvérezni és saját szavaira szégyent hozni. Aggodalma azonban hamar el is illan, hiszen más is gyötri. Kellemetlen ébredése a még rosszabb alvás hozadéka, manapság kínozza, mintha muszáj lenne, hiába a kávé nap közben, vagy éppen este egy pohár langyos, meleg tej, vagy egyéb praktikák, semmi sem használ. Nem érti, hogy mi a probléma, pedig már beleásta magát megannyi szakirodalomba és az átkon át a kimerülésen keresztül mindent végig nyálazott, sikertelenül. Így maradt az, hogy az órára menetel helyett a gyengélkedőre sétált, ahol végül egy üvegcsébe zárt megoldást kért panaszára, hogy legalább az elkövetkezendő napokban sikerüljön kipihennie magát. Ezt az évet oda kell tenni.
Nem is érti, végül miért erre jött, a későbbi órája majd teljesen másik irányba lesz, most azonban feje túl üres a gondolkodáshoz. Kedveli amúgy ezt a helyet, mindig hall valamit, amin mosolyoghat Mágiatörténet olvasás közben vagy épp csak mikor áthalad, most azonban zavarónak érzi és soknak, lehet jobb lenne mára neki beteget jelentenie. De nem, bírni kell, így táskáját nyitja kis és menet közben kutat a kis fém doboz után, amiben egy átlagos, a mugliknál oly népszerű energiaital lapul. Kellően édes, cukros és koffeines, hogy beinduljon tőle az agy, a test és kibírja estig. Automatikusan fordul a folyosót követve, majd vállal bele véletlen a mellette haladóba, mire a táska lecsusszan válláról és a földre pottyan, az eltörő üvegcse jellegzetes hangját hallva.
- Ne, ne, ne... bocsi - löki oda fél szóval, lehajolva, remélve, hogy csak a tinta, nagyon reméli. Kezében még az energiaital és a fájdalom, hogy ma tényleg szerencsétlen. Ekkor fordul az arc felé, aki láttán felsóhajt, nincs kedve az emberevő rellonosokhoz, akik emiatt akasztani akarják. - Kérlek, nézd meg, hogy csak a tintatartó tört szét és nem más - fura kérés hagyja el ajkait, de addig is össze tudja szedni a kusza gondolatait.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Második emelet → Társalgó

Sokadjára nyúl nyakához, hogy az apró, vörös kis dudort vakarja meg, amelyből szép kis pattanás lesz, ha nem kaparja ki idő előtt. Néha a bőre olyan, mintha most lépne be a pubertás rémségébe, de vélhetően csak túltolta az olajos magvakat, semmi több. Kezét leengedve lépdel a kanapé felé, ahol ismerős sziluett foglalt helyet nem is olyan rég, csak ő még a terem másik felében volt éppen, befejezett egy apró javítást a beadandójában, amelyre a könyvtárban esélye nem volt, mert az elsőévesek túl lelkesen keresgéltek a polcok között. Elpakolt már, kezében nincs más, csak két muffin, amit még az ebédről csent el, azzal a megfontolással, hogy uzsonnára jó lesz. Végül más terve adódik, amint megkerüli a kanapét, Lilien elé tolja a kezében tartott kettőst és lepillant rá.
- A csokis vagy a gyümölcsös? - mintha élete kérdését tenné felé neki, úgy vár, majd válasszon akárhogy, leül mellé. A lánnyal már jó ideje ismerkedett meg, hasonlóképp töltöttek időtlen időket a könyvtárban és a könyvek felett, akár egy asztalnál is, amelyből néha beszélgetés, majd ez a barátság következett. Ugyan nem egy házban léteznek, de elférne már sokak véleménye szerint a levitás berkeken belül, Zombor ezen sosem pörög, neki megfelel minden úgy, ahogy van. Lili a szemnek is szép lány, azonban hamar kiderült, hogy más felé húz a szíve, még ha fogalma sem volt ki az, a viselkedése és a szavai finoman árulták el, így hajdani, első érzelmei igencsak átalakultak másféle érzésekbe. Még mindig nem jelentették be otthon, hogy érkezne a testvére, anyja pedig kitartóan próbálkozik, Zombor addig a soha nem volt kishúgát találja meg benne, holott a lánynak bőven széles a rokonsága. Nincs ezzel gond. Hátra dől, majd a  neki maradt muffin papírját bontogatja.
- Hogy vagy ma? Örülök, hogy nem látom nálad azt a vaskos kötetet, vagy éppen nem a könyvtárban látlak. Pihenj is - szavai mellé mosolyog, hiszen nincsen ebben semmi szigor, csupán tudja, a vizsgaidőszakban mind a ketten túltolták a könyvek habzsolását és a kimerülés szélén álltak. - Mesélj inkább, hogy mennek a dolgok feléd.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Második emelet → A "Fecsegő Dámák" freskójának folyosója

Nem szokása ennyire szétszórt lenni, kivéve akkor, amikor nagyon beleássa magát egy-egy témába, anyagba, és akkor nincs megállás, hajtja magát és nem figyel a világra, önmagára. Most azonban nem ez a helyzet, hiszen épp végzett és nincs új, amire épp ráfüggött volna - kivéve egy regénysorozat, arra nagyon -, szimplán valami nincs rendben. Az meg, hogy elmenjen a javasakárkikhez, még nem fordult meg a fejében, ki tudja, hogy mit mondanának neki. Így marad a kényszermegoldás és a kitartás. Gyanítja, ez csak valami tavaszi fáradtság-nyavalya, elmúlik, amint meglépi az időjárás a küszöböt és akkor majd egy egész hétvégét csak az alvásra fog költeni. Aztán mikor odaér, úgysem így lesz, de szép ígéretek.
Most csak inni kíván valamit, ami felrázza, de a konyha messze, a reggelinek meg vége, hogy kávét szerezzen, a faluba pedig nincs ideje lerohanni. Így marad ez a vacak, amivel többet árt, mint javít, ha hihető a fémpalack oldalán az összetevők listája, de belefér. Azonban ezzel sikeresen koccan bele valakibe és a legkisebb gondja lesz az, hogy az energiaital felrázódik, rosszabb pedig a reccsenés. Miért nem rakta zsebre?! Nem is érti, de most már mindegy...
- Én? - nyögi ki elsőre, sokkal fontosabban érzi most azt, hogy megbizonyosodjon arról, amitől most fél. Jó, nyilván nem fogják elzavarni, ha kér még, de feltűnő is, hiszen akkor mire használta el az első adagot és hasonló kérdések vetülhetnek fel. Ezen ráér még aggódni, most azonban csak fáradtan sóhajt és guggol le végül a másik mellé, aki volt olyan kedves és tényleg megnézte. Nem akarja felszedetni vele a cuccát, mint egy kiskirály, már kezébe is veszi a táskát és csalódott szusszanással nézi a foltot. Hogy magyarázza ezt meg? Végül kapcsol és felkapja a fejét, hogy nincs egyedül.
- Amúgy nem haragszom. Nem figyeltem én se - von vállat, majd akasztja is rá a táska pántját. Az energiaitallal még vár, gyanítja, hogy kirobbanna a dobozból, ha megkezdené. - Szia, Steven... nem, nem. Stephen, bocsi - ugrik be a gyors korrekció a srác nevét illetően, akivel igen érdekes helyen futott össze. Nem szokása sok helyre eljárni, de amire igen, az egy jó koncert. Nem nagyon nézik ki belőle, ahogy a fesztiválozást sem, de semmi sem zárja ki, hogy mindig csak tanuljon és sose érezze jól magát. Szűk társasággal a hatalmas tömegben, pont így a jó. Az már egy kellemes meglepetés, ha olyanokkal találkozik, akik még ide is járnak. Nem emlékszik semmi olyanra, amit szégyellni kellene és megcsinálta, így nem is érzi annak.
- Ahm, kértem egy bájitalt a gyengélkedőn, az törött el. Én balga előre tettem, nem pedig zsebre vagy akárhova. Szóval most mehetek vissza és kérhetek másikat, remélve, hogy nem hisz dílernek, aki szállít. Majd megmutatom neki a táskám, aztán rakom csak rendbe - azért megnézi az kezet, amit felé nyújtanak, majd egy zsepit elővéve, minden szó nélkül fogja meg Step kezét finoman és  törölgeti meg a srác ujjait vele,  hisz isten tudja, hogy mit okoz a bájital bőrön keresztül. Ha meg semmit, legalább a fura szag eltűnik. Az, hogy már akkor is finom borzongást érzett a saját bőrén körülötte, fel sem tűnik, van ami most kavarogjon odafent.
- Így ni. Bocsi még egyszer, szét vagyok szórva. Veled minden oké? - azon kívül, hogy itt ütköznek meg bájitaloznak.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Második emelet → Társalgó

Nagyon nehéz választ kap a kérdésére, olyannyira, hogy nem rest azonnal leülni és keríteni egy arra alkalmas pontot a kis asztalon, ahova leteheti a sütiket. Szerencsére szalvétája van, így arra bontja ki a papírból és felezi el előbb az egyiket, majd a másikat, végül pedig így nyújtja át neki azokat.
- Lásd a jó szívem – mintha valaha irigy lett volna, úgy bárkivel. Nem jellemző rá, így neki aztán bőven jó így, hogy mind a kettőből jut, ha tudja, akkor hoz többet is, de előre nem látott reakció volt ez, így legközelebb majd ügyesebben gondolkodik. Kényelembe helyezve falatozik egyet ő is, majd lágyan csóválja meg a fejét arra, hogy nem valami romantikus regényt lát a lány ölében, vagy egy naplót, amibe a napirendjét írja be, vagy úgy bármit is. Szóval, ugyanúgy pihen, mint Zombor maga, érthető, de nála most tényleg nincs semmi a süteményen kívül. Csak a táskájában.
- Az ennél sokkal de sokkal vastagabb volt és nem volt benne kép – nyúl oda, hogy belelapozzon, majd engedi is el a lapokat és tér vissza a muffinhoz. - Mire vagy kíváncsi belőle? Nem mintha ebbe beleolvastam volna, elkerülte az érdeklődésem – még, mert sosem tudni, mikor kel fel úgy, hogy szüksége lesz rá. Egy újabb falat után von finoman vállat, hogy a jegyek is jöhetnek felőle, de nem, nem ez volt az elsődleges cél. - Mire nem? Mondjuk még nem árultad el, hogy hogyan sikerült a beadandód Átváltozástanból – vagy emlegette? Mindegy, a lényeg, azt együtt írták, szóval valóban érdekli, hogy hülyeséget beszélt vagy sem, amikor odaért, hogy átnézze, mi kell még bele.
- Na – fordul felé féloldalast, bár nem az a pletykás típus, a lány dolgaira mindig kíváncsi, tekintve, hogy míg Lilivel mindig történik valami, saját magánál nem, tökéletes kompenzálás. - Nem szégyen manapság már az, ha a lány hívja el a fiút valamire. Akár megpróbálhatod azt és akkor kiderül, hogy tetszel-e neki vagy legalább szimpatizál-e veled, ilyenek. Ennyi még belefér az új évbe is akár – igen, szokatlan a felállás, de nem ördögtől való, így egy próbát meg is ér, nem? Fogalma sincs, nem történt még ilyen vele, de ami késik, az nem siet. - Velem? Elvoltam koncertezni, kirándulni, meg vettem egy csomó könyvet, ami nem tanulásra van. Egy mugli filmen alapszik, Star Wars. Elég érdekes világ, szóval belekezdtem, csak nehéz meglelni a régieket. Ezen kívül… nem nagyon. Én nem randiztam sikeresen a szünetben – azzal visszatér a maradék süti elfogyasztásához. - Mi is a srác neve, amúgy?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Második emelet → A "Fecsegő Dámák" freskójának folyosója

Nem hivalkodó vagy olyan alak, aki csak a tökéletes formáját mutatja a világnak, de szeret mindig is egy rendezett képet adni, legalább ennyit, nem kell ide semmi flancolás. Most azonban nem érzi ezt, inkább a mozdulatai sutaságát vagy épp a nyelvbotlást, de ezt annyira nem is bánja, elvégre ezer és egy ember van ebben a kastélyban, akiknek nevük is van és amely tömegből azért jócskán akad, akivel legalább egy vagy két mondata akadt az évek során. Mégsem szereti, ha ennyire kikopik valami elméjéből, még ha nem is szándékosan vagy éppen azonnal korrigálni is tudja. A koncerten, meg úgy a szünetben bőven másképp festett és érezte magát, más közeg, ahol a szórakozás a lényeg, még ha ott sem az ő hangja a leghangosabb vagy éppen az öltözéke. Annyi biztos, ahol valami zenei mulatság van, oda bőven járnak fura, jelmezes emberek is vagy épp bikinis lányok, mindenféle neonszínben, hogy ő, a kis póló-farmer kombinációjával bőven beleolvadjon a tömegbe. Ebből húzta ki képletesen, vette őt észre a srác, az, akinek a nevét is elrontja és akivel finoman még a piszkos munkát is elvégezteti. Ilyen sem volt még eddig.
- Akkor jó – vagyis annyira nem, de nem akar keseregni végképp, mint holmi siratóasszony, a foltos táskája felett. - Nem fogja lemarni a bőrödet sem, elméletileg – bár ezeket cseppenként kell adagolni, nem így, egyben. - Euhh.. a szaga azonban… - elmormol egy félig néma, félig érthetetlen káromkodást és a használt zsepit beletömi abba a zsebbe, óvatosan, aminek már mindegy. Innen néz fel a másikra és sóhajt egyet, bólintva a köszönetre, amivel sokat nem ért, de a gesztus az kellemes és értékelte is, más jelenleg nem is nagyon számít, hiszen nem tud többet tenni.
- Nem terveztem ezt a zsebet használni, de lehet a táskát se kell. Ha ilyen szaga lesz, az üvegszilánk lesz a legkisebb gondom. Az ablakon fognak kivágni, ha bebüdösítem a termet – erre már haloványan és halkan nevet. Sajnos van hasonló emléke, noha nem ő volt a főszerepben, hanem az a kisdiák, akik végigtrappolta a bagolyházat és persze, a ruhán, cipőn hozott is emléket, úgy ült be a könyvtárba, ahonnét végül futva távozott. Megesik. Elkalandozik, így kapja el a pillantást, ami egyszerre kérdés és finom aggodalom is lehetne, amitől kissé feláll a tarkóján az apró pihe, mikor felsóhajt. Nem tudja, hogy válaszoljon-e vagy sem.
- Csak egy kis segítség aludni – vonja meg végül a vállát félszeg mosollyal, hogy semmi illegális nincs benne és erős sem, ez nem altató, csak az álmokat segíti, amolyan relaxáló valami, ha jól vette ki a gyógyító szavaiból. Persze, így egyben az egész biztos kiütné egy jó időre, bőrön keresztül azonban reméli, hogy semmi sem lesz.
- Szétszórtan? Mi történt? - pislog párat, hát ennyire mindenkinek nehéz ez az időszak? A kezébe kapaszkodva áll fel végül, óvatosan akasztja vállára a táskát, miközben elhúzza a száját. - Áu. Nem ízlett a vacsora? - meglehet, bár ő legutóbb alkohol miatt hányt, az sem kellemesebb. Soha nem az. - Lehet neked se ártana beszélned vele, hogy maradjon is benned valami, ne csak dobálgasd kifelé. Igazából… nincs ellenemre, szóval mehetünk. Ha nincs más dolgot, persze. Feltartani nem szeretnélek a kínjaimmal – csóválja meg lágyan a fejét.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Második emelet → A "Fecsegő Dámák" freskójának folyosója

Vannak véletlenek, amelyek úgy kopogtatnak be az ember ajtaján, hogy észre sem veszi, de azt sem, ha ott marad. Stephen-ben van valami titokzatos plusz, amit sem a koncerten, sem utána nem tudott megfejteni, de feljegyezte, mint valami jegyzetet a margó szélére és arra koncentrált, amit fel tud ismerni és persze, kezelni is. Sokat beszéltek, majd néha a kastélyban is, ha éppen egyfelé vitte az útjuk, azonban amennyire kicsinek gondolja ezt a helyet Zombor néha – főleg, amikor csendes helyen akar tanulni – olyan hatalmas és sikeresen elkerülték egymást az idő nagy részében. Ez azonban nem akadály annak, hogy a szimpátia kialakuljon, bár épp nem tartozik azok közé, akik mindenkivel haverkodnak, szerencsére nem aggódik, kellemesen érzi magát. Értelmesnek, bohókásnak látja mindig, olyan önfeledtnek, ami ő maga nemigen lesz, annál csendesebb és kisebb a köre, amiben komfortosan érzi magát. Nem gond, semmi sem az, bár a mai nap igencsak kellemetlenül kezdődik, minden szempontból. Ritkán van vele ilyen, de olyankor elkapja és nem ereszti, míg véget nem ér és felvirrad az új nap.
- Nagyszerű, legalább ez sikerült – sóhajt egy nagyot, olyat, mint akinek ezer évnyi aggodalom hullik le a válláról és végre újra kap levegőt. Már csak az hiányzott volna, ha lemarja valaki ujjlenyomatait itt a nagy véletlenekbe. A nevetésére sikerül azonban Zomborból is kicsalni egy mosolyt, ahogy lágyan bólogat aprókat.
- Lehetséges. Néha egyszerűbb lenne beteget jelenteni és csak heverészni. Nincs nagy gond amúgy – céloz arra, hogy így nem mehet be. Hogyan így? Egész összeszedte magát, csak a karikák a szeme alatt talán mélyebbek, semmi több. Vagy van valami mégis, amit csak a másik lát? A szavaira azonban elhúzza a száját, mert valóban. Nem kellemes illatokat kapott. - Felmerül bennem a kérdés, hogy ezt akartam meginni-e valóban? Vagy szépen el lett valami másra cserélve? Fuhh, kidobom inkább – ráncolja az orrát, leengedve a táskát csak reméli, hogy kicsit javul és nem lesz ennyire tömör. Ezzel valóban jobb lesz sehova sem bemenni, addig nem, ameddig el nem tűnik vagy alkot valamit vele. Ha így folytatja, a következő óra is kimarad és azt veszi észre, hogy elment az egész nap, ő meg meg se jelent ott, ahol kellene. Lehet, halovány lehet, nem is biztos, hogy bánná ezt ma. De összeszedi magát, van még ideje bőven.
- Áhh, nem. Inkább az, amikor csak forogsz és sehogy se kényelmes, ha elaludnál, akkor kelsz fel pont és kezdődik minden előröl. Vélhetően kicsit túltoltam manapság a dolgokat és kimerültem – fura, hiszen az ember ilyenkor azt hiszi, hogy eldől és már alszik is, de amikor annyira fáradt és szellemileg is, hogy átgördült a határán, már nem megy annyira könnyen. - Az sem kellemesebb, ha nem eleve rosszabb. Nagyon jól kifogtuk ma ezt a napot – szusszan egyet halkan. - És van kivel beszélned róla? - érti úgy, hogy könnyebb legyen, szebb, jobb. Az mindig jól jön, amikor nagyon kivan, akkor a szüleivel beszél vagy néha Lilivel, mikor hogyan jön ki a lépés. Mindenki azt hiszi, hogy nem beszél, hogy magának való, pedig amúgy nem, van hangja is és ismerkedik is. Csak nem úgy, mint mások. A kis kirohanásra, amit Steph intéz felé, elsőre kicsit megilletődve pillog, majd mosolyodik el. Logikus amit mond, hiszen akkor valóban nem mondta volna, lám, hogy amennyire azt hiszi, hogy tanult és eszes, annyira ostoba néha a kapcsolatokban.
- Köszönöm – lépked végül akkor a fiú mellett, ráérősen, nem akar megint pofára esni vagy belemenni valakibe. Nem siet, akkor nem lehet nagy baj sem. Legszívesebben a földön húzná a táskát, azonban előbb jut Stephen eszébe a megoldás, így már bólint is. - Akkor előbb menjünk oda.  Előbb lesz szükség arra a szappanra, úgy érzem. Bizonyítéknak akartam a zsebet, de nem érek el én addig. Majd elviszem a szilánkokat – dönti el, majd beleszórja egy zsepibe és betekeri még vagy hatszor vagy rámond egy Reparot és akkor az is bőszen elég lesz. - Zenéltek mostanság a környéken valahol? - bukik ki belőle a kérdés, hiszen miért ne, tetszik neki amit hallott és a társasága, amit már bevallott magának, kedvező.