Évnyitó
Fura úgy reggel felkelni, hogy most már tanár vagyok. Szinte új értelmet nyer az életem, eddig csak kutattam és tanultam a rúnákról, de most a megszerzett tudást kell átadnom a jövő generációjának, emiatt egy kicsit izgulok, de bízok benne, hogy minden rendben lesz. Ám, nagyon fontos, hogy megjelenjek az Évnyitón, amit ma tartanak, és mivel új tanár vagyok, így nagy valószínűséggel az igazgató úr befog mutatni a diákoknak, de ha nem is mutat be, akkor is legalább megnézhetem, hogy milyen sokan járnak az iskolába. Másfél órával az évnyitó kezdése előtt elkezdek készülődni. Felveszek egy fehér inget, fekete nadrágot, szép vadi új fekete cipőt és az elmaradhatatlan talárt. Megfésülködök majd kilépek a folyosóra és elindulok a Nagyterem felé. Már messziről lerí rólam, hogy még új vagyok az iskolában, hisz csak bolyongok és elég nehezen találom meg a Nagytermet, ahol nekem is jelenésem van, hisz szerintem tanárként kötelességem elmenni minden ilyen alkalomra, még akkor is, ha túl sok kedvem nincs hozzá. Eddig még egy helyről, eseményről se késtem el életem során, és az Évnyitóról se szeretnék, ezért kicsit felgyorsítom az eseményeket, vagyis útbaigazítást kérek egy szembejövő diáktól, akitől sikerül megtudnom, hogy merre menjek. Lehet, hogy ciki, hogy egy tanár kér segítséget egy diáktól, de most az egyszer ellehet nézni nekem, hisz teljesen új vagyok itt. Sok-sok gyaloglás után megérkezem a Nagyterem elé, még van pár perc a kezdésig. Veszek egy nagy levegőt, megigazítom a taláromat, majd belépek a terembe. Megdöbbenve tapasztalom, hogy nagyon sokan jöttek el erre az eseményre, de azért örülök is, mert nem késtem el. Pont van annyi időm, hogy megnézhessem a díszítést, de közben azért elindulok a tanári asztalhoz, hogy elfoglalhassam helyemet. Amikor odaérek leülök a székre és köszönök a kollégáknak, még eddig egy tanárral se beszéltem, csak a tanáriban mutatkoztam be, de senkit se ismerek a kollégáim közül, de reménykedem, hogy ez változni fog, bár ez leginkább csak tőlem függ. Most, hogy elfoglaltam a helyemet, hirtelen olyan érzés tör rám, hogy mindig engem várt, mert az igazgató úr kilép a diákok elé, és kezdetét veszi az Évzáró/ Évnyitó. Figyelmesen hallgatom az igazgatót, és amikor kell én is tapsolok. Közben a jutalomba részesült diákokat nézem, és a kolleganőt, akit az év tanárának választottak és még egy díjat is kap, mert ő lett az év házvezetője is. Kicsit zavartan mosolygok, hisz én magántanulóként tanultam a mágiát, nem jártam varázslóképzőbe, és teljesen új nekem ez a szituáció, de próbálom leplezni még a végén a többiek bolondnak tartanának, és ezt nem szeretném, így csak figyelmesen nézem tovább az eseményeket. Ám, a nagy nézelődések közepette megakad a szemem a tanári asztalon lévő tündéren, eddig csak könyvekben láttam tündéreket, és most nem messze tőlem Szendrei professzor asszonynál van egy igazi kis tündér. Tátott szájjal figyelem őket egy darabig, majd észhez térek és tekintetemet ismét visszaterelem az igazgató úrra, hogy tovább hallgathassam őt, és azért a diákokat is megfigyelem.
~Ennyi diák közül vajon hányan fognak járni az órámra?~ teszem fel magamban a nagy kérdést, és már várom az első órámat, de most legjobban azt a pillanatot várom amikor az igazgató befejezi beszédjét és elkezdhetek enni, már nagyon éhes vagyok.
~Ennyi diák közül vajon hányan fognak járni az órámra?~ teszem fel magamban a nagy kérdést, és már várom az első órámat, de most legjobban azt a pillanatot várom amikor az igazgató befejezi beszédjét és elkezdhetek enni, már nagyon éhes vagyok.