Vége. Vagyis számára vége az iskolai éveknek. Magát is meglepte kissé, hogy sikerült minden vizsgája, főleg az, amely a legtöbbet nyomta a végzős idegeit. De hamar túltette magát, megünnepelte, ahogy azt illet, és... és megint itt van. Ismét. No nem, nem azért, hogy visszakönyörögje magát az iskolapadba. Nem ment meg el az esze. Egyszerűen jelenleg nincs dolga sehol, semerre a világban, nem utazik, túl sok a szabadideje. A pubban egész nap nem ülhet, még a végén ráakasztják, hogy jobb dolgában nem tud mit kezdeni, csak piál, de nem, nem teszi. Annyiszor.
Szóval, így, unalmas perceit, óráit azzal tölti, hogy becipelve magát az iskola falai közé, szétnéz, körbepislog, szórakozik egy jót. Azt itt mindig meg tudta tenni, mindig is élvezetét lelte benne. Zsebre tette kezekkel ál a csarnokban, gondolkodik, hogy merre vigye az útja. A látvány nem változott, hova is változhatott volna, a diákok serege frissült csak, hisz több, idegen arcot lát maga körül, de nem törődik velük, nem kötik le most a figyelmét. Beljebb sétálva szusszan egyet, kezével hátratűrve kusza tincseit. Talán meg kéne néznie, osztanak-e még a nagyteremben valami finom kaját, majd benézni régi házába, hisz ha új is a jelszó, nem tart sokáig, míg megszerzi azt, bent találja magát. Vagy esetleg más házba lopakodhatna be, nézhetne körül. Hirtelen nem is tud dönteni, mit, hogyan lépjen, így egy helyben marad. Nemigen üzent egy ismerős arcnak sem, hogy ide készül, hogy összefuthatnának, belátja, úgy még mókásabb lett volna a dolog, de hát na, az is hirtelen ötlet volt, hogy erre viszi az útja.
Kezét leeresztve végül, a nagyterem felé fordul, tagjait kiropogtatva, gyanútlanul ácsorog, hiszen nem olyan feltűnő jelenség bőrkabátjában, kissé szakadt farmerében, és a bakancsában. Vagy talán mégis, de aki már látta, nem ütközik meg ilyesmin. Íriszei a tömeget vizslatják, agya pedig azon kattog, mi is lenne jelenleg a legkényelmesebb, majd pedig a legrövidebb út a cél felé. Ráér, senki nem hajtja, senki nem szabta meg, meddig, és hol lehet. Ez a szabadság nagyon is tetszik neki, mindig is így szeretett élni, nem véletlen, hogy az otthona helyett a faluban maradt inkább, saját vackot szerzett. De az sem mókás mindig, az unalmas délutánokat el kell ütnie valahogy, és most pont arra készül, ahogy lassan halad előre.