Doppelganger
Egész délelőtt a kastélyban járkált, a vizsgák nem voltak nála tervben, hiszen esélye sem lett volna. Alig négy hónapja jött és esze ágában sem volt bepótolni egy évet, így hagyta a dolgot, hiszen annyi ideje van még és lehet, hogy néhány hónap múlva már ismét távol lesz valahol. Ki tudja, mit hoz az élet? Társaságra nem vágyott, bőven elvolt a kavargó gondolataival, úgy érezte, felrobban a feje. Talán ezért indult el pont az erkély irányába, hogy kiszellőztesse, nem mintha attól bármi is jobb lenne. Gyűlölte a kliséket. Mi az, hogy kiszellőztetni a fejet? Mintha bizony a hideg elvonná a figyelmet azokról amit zavarják, ugyan. Fázott ő már eleget, hozzá volt szokva az érzéshez, sőt, elborult pillanataiban szinte vágyta a reszketést. De most tiszta volt, már jó ideje. Bár az éjszaka közepén úgy érezte megfullad, a szokásos adagja, amiből most picivel több jutott - micsoda véletlen - megnyugtatta. Így zsebre vágott kézzel, üres tekintettel sétált ki az erkélyre és elégedetlenül konstatálta, hogy nincs egyedül. Végignézett a lányon, és valami nagyon ismerős volt neki. Oldalra billentette a fejét a tekintetében hirtelen megcsillant az érdeklődés, majd el is tűnt. Egy pillanatra azt hitte...de nem, akkora mázlija azért nincs, de ki tudja? Ismerte jól a lányokat, de Angelinahoz nem volt annyiszor szerencséje, mint az ikertestvéréhez. Ikrek, minden férfi álma, ezt kár lenne tagadni.
-Azt hittem, megütöttem a főnyereményt, de tévedtem. Amandát bármikor felismerném, jobban néz ki hátulról.
Gúnyos vigyor húzódik az arcára. Amolyan csipkelődésnek szánja a dolgot, hiszen hogyan lehetne beindítani egy viszontlátás beszélgetését? Kornél szerint, valahogy így. Egyébként a két lány tökéletesen egyforma volt, csak éleslátásnak és beható tanulmányozásának köszönheti, hogy megismeri őket. Bár szemből valljuk be, esélye sem lett volna.