Agaton
Az év nyitó környékén mindig rengeteg dolgom akad- az új diákok, az új órarend, új kollégák, a ceremónia, az első megbeszélések, a prefektusok kinevezése, házvezetői kötelességek... Szusszanásnyi időm is alig van, csak estére sikerült mindent úgy-ahogy a helyére tenni és elszabadulni. Még mindig a dísztalár lóg rajtam, így ha kinti sétára nem is, legalább a balkonra indultam némi friss levegőre vágyva. Még mindig nagyon nehéz a falak közt, valahogy sokkal kisebbnek, fullasztóbbnak hatnak a terek. Aztán neszezés támad a hátam mögött és megfordulok, egy ismeretlen gólyát pillantva meg, oldalán vakvezetővel. Ami meglepőbb, hogy pálcát szegez - előbb az egyik méretes virágcserepet, majd nagyjából engem célozva, vékony hangon követelve a nevem és fenyegetőzve. Nem tartott sokáig rájönni, hogy ő az az elsős, akire külön figyelmeztettek, és aki nem érkezett meg időben, így elmaradt a többiektől.*
- Jó estét! Te Agaton vagy, igaz?-*Léptem közelebb, ami kissé ellenséges morgást váltott ki, ezért inkább megálltam. A kutya minden bizonnyal a szagomra reagált - folyamatosan kettő vagy annál több macskával élek együtt, így nem csoda, ha a környék ebjei nincsenek éppen oda és vissza a társaságomtól. Nekem sem sikerült teljesen leküzdeni azt az ellenszenvet, amit azóta éreztem, hogy egy hónapig macskabőrben voltam kénytelen élni, de azért igyekeztem.*
- A házvezetőd vagyok, Kahlil Rochard. Nyugtasd meg Samet és tedd el azt a pálcát, jó?-*Nem mintha nem tudtam volna megvédeni magam egy véletlen átoktól, de jobb, ha inkább el sem hangzik ilyesmi. Elég sokat elárult egyébként az, ahogy a fiú viselkedett és ahogy a németjuhász reagált, gazdája félelmét és idegességét érezve.*
- Korábbra vártunk, a többiekkel együtt. Mikor érkeztél? Régóta kóvályogsz?-*Érdeklődtem, és ha sikerült lecsillapítania az állatot, akkor közelebb léptem, lehajolva, hogy ne olyan ijesztően magasról hallatsszon a hangom.