Kiva
Amikor felébredtem azonnal kinéztem az ablakon, hogy belőhessem, mennyi az idő. Kint korom sötét volt. Megdörzsöltem a szemem, és meg egyszer kinéztem, de ugyanazt a képet láttam. Átaludtam volna a napot? Ha tehetem mindig délig alszok, annál tovább viszont ritkán szoktam. Annak az esélye is elég kicsi, hogy délben még -vagy már- sötét van. Kikeltem az ágyból, elvégeztem a reggeli teendőket, aztán elindultam. A folyosón sötét volt, csak a lámpák halvány fénye mutatta, hogy merre járok. Elindultam a megszokott irányba, gondolván, hogy a többiek már ott vannak. Sehol nem láttam egy embert se. ~Talán reggeliznek... vagy ebédelnek... vagy amit ilyenkor enni szoktak.~ Gondoltam magamban. Felmentem egy lépcsőn, és akkor észrevettem egy lányt. Az első ember akit ma látok. Nem tudom milyen ötlettől vezérelve, de követni kezdtem őt. A folyosó végén kinyit egy ajtót, ahol még mindig sötét van, bár kezd világosodni. Lassan és halkan lépkedek. A folyosó végére érve én is kinyitom az ajtót, de először csak pár centire. Nem tudtam, hogy mi van ott, ezért inkább csak belestem. Erkély tárult elém. A lány eddigre leült, így én is benyitottam.
- Helló! -Köszöntem neki. De csak egy pillantásra néztem rá, utána kiléptem a korláthoz, és a szélén lévő falnak dőlve beletúrtam a hajamba. Amikor felkeltem elfelejtettem fésülködni, így a nem épp rövid hajam elég kócos volt. Kezemmel kicsit beállítottam, de a reggeli szellő miatt nem sokáig maradt úgy. Csak egy póló volt rajtam, de nem fáztam, bár melegem sem volt. A tájat néztem.
- Bocsi, ha megzavartalak. Ha gondolod elmegyek, csak szólj. -Vetettem egy újabb pillantást hátra. Aztán a fejemet is nekidöntöttem a falnak, és becsuktam a szemem. Hány óra lehet? Kezdek fáradt lenni.