Nem tartozik a tanár úr kedvenc elfoglaltságai közé a folyosói felvigyázás, így ha lehetősége adódik, szereti áttestálni kevésbé szeretett kollégáira. Az imént is azon próbálkozott, hogy Huszthy tanerőt meggyőzze, milyen kivételes kegy, ha elmegy helyette őrségbe. Nem járt sikerrel, a félnótás jós prof átlátott a szitán és lerázta. Pedig rokon szakterületen tevékenykednek, lehetett volna kis belátás az említett tanerőben. Fogát szívva, morogva ténfereg a folyosókon, míg bele nem ütközik a Vigadófreskók folyosójába. Egy kis ívű bal kanyarral rátér, a mormogást egy pillanatig sem hagyva abba. Valószínűsíthetjük, hogy tengernyi szidalmat zúdít  egy cseppet sem készséges, ám de nem is megértő és a legkevésbé sem empatikus kollégájára. A folyosón az enyhe félhomály mellett, erőteljes vajsör szag terjeng, ezért az egyik magasabban lévő ablakhoz lép és kitárja, magában pedig a szitkozódás tárgyát a vigadókra váltja. Fejét csóválva, üget tovább, kissé megrészegedve a szagtól, majd megáll, hogy egy hatalmasat ásítson. Zsebre dugott kézzel folytatja útját, árnyéka messzire megelőzi a síkos márványon, mivel egy fáklya ép hátulról világítja meg.
- Hogy az a...- bukik ki belőle a mai nap végső összegzése, miközben elhal a mormolása, csak cipőjének erőteljes kopogása hallatszik a kongó ürességben visszhangozva.
- A nyavalyába...- zendül ismét ajkairól a pozitív életigenlés, bár panaszra nem is lehet oka. A csillagok ragyognak, felhő sincs az égen, diák sem tilosban, mi kellhet még, Kapitális Morc Kapitány? Az égvilágon semmi. Leül az egyik ablakpárkányra, mely elrejti a kíváncsi tekintetek elől, valahogy úgy, ahogyan annak idején a Roxfortban. Mi az tanár úr? Nosztalgiázik vagy szentimentális?

A nyugodt ablakmélyedésbe behúzódva, felélednek benne az emlékek és bőszen zsonganak. Édesanyja halálának évfordulója van épp ma. Most ébredt csak tudatára, és bűntudat gyötörte, hogy megfeledkezett róla majdnem. Az ablak felé fordulva a csillagokat bámulja, hátha onnan megkapja a feloldozást, vagy anyja óvó keze lenyúl és megsimogatja a buksiját. Nem szabad, hogy elragadjanak az érzelmek - pirít magára gondolatban, ám tekintete rajta felejtődik egy közeli csillagképen. A felzaklató gondolatokat messzire űzi, majd foglalkozik vele, ha a szobájában lesz, itt semmiképpen nem alkalmas, sem az idő, sem a hely. Hiába roskadt magába, hiába az önmarcangolás, attól még a hallása, mint a farkasé, és a halk neszek eljutnak a tudatáig. Nem fordul hátra, de közben latolgatja a lehetőségeket. Egérnek túl hangos és trappoló, denevérnek halk. Óvatos lépések zaja - összegzi a lehetőségeket. Csak egy tilosban járó gyerkőc lehet, akit balsorsa erre vezérelt. Ennél már az jobb lett volna, ha önként kiugrik az ablakon vagy sóbálvány átkot szór magára. Botor lélek- fűzi tovább gondolatait. Helyes észjárásának biztos tudatában, hátra sem fordulva szólal meg.
- Otthon felejtettem az órámat. Elárulná nekem a pontos időt, ha megkérem!- A freskók felől döbbent csend tapasztalható. Megállnak a levegőben poharaik, nem koccannak össze jelenleg. A kacagások is elhalnak, így ijesztő csend terül szét a folyosó ezen részén. Minden festett szempár erre a két emberre szegeződik a végkifejletet várva. Várkonyi széles válla kitakarja a kinti sötétet, ám most megfordul, szembe a lánnyal, szemei a csillagoknál is fényesebbek, ám ez a fény, inkább rémisztő, mint kellemes. Kicsit oldat lép, és ebben a pillanatban a Hold bekukucskál a kis ablakon. Fényének csóvája, pont megvilágítja a kóborlót.
- Nem tud aludni? Mi járatban erre? - Érces baritonja felriasztja a denevéreket. Egyikük épp a fejük felett köröz. A férfi közelebb lép a lányhoz, hátha az menekülésre fogja. Pálcáját csak a zsebében szorongatja, hisz tudja, nincs esélye a másiknak semmire. Mit sem sejtve gyalogolt a hálójába, melyet, mint titkos pók szövögetett ama ablakrésben.

Felszegett állal hallgatja, mit reagál a lány, ettől vonásai még keményebbnek hatnak, mint egyébként. Keserűen összehúzódik a szája, bár alig észrevehetően. Pislog is néhányat a meglepő válaszra.
- Így van. Jócskán elmúlt már 11 óra és remélem ismeri a házirendet, különben nem leszek rest bemagoltatni magával, itt helyben. - Persze, hogy mindig akad nála egy vaskos példánya a nemes műnek, melyet cirkalmas nyelvezete tesz annyira lebilincselővé a tanerő számára, hogy nem győzi hallgatni. Elő is veszi elrettentésül és találomra felüti egy fejezetnél. A következő mondaton azonban kicsit elgondolkozik. Mindig imponál számára, ha valaki lelkes, szereti a tantárgyát, tanulja, és még veszélyeket is vállal érte. Ámde ismeri már annyira a neveletlen diákságot, hogy tudja, a tanulásnál minden fontosabb, egy jó kis kifogásért pedig nem mennek a szomszédba. Azzal is tisztában van, hogy ismerik őt is, mint a rossz pénzt, ki is használják a gyenge pontját, ha le akarják venni a lábáról. Kutatva fürkészi a másik holdfény áztatta arcát, mely halotti sápadt maszkot varázsolt rá, hogy árulkodó nyomokat keressen.
- Valóban? Szép elgondolás, de tényleg nem könnyű, bár függ attól, hogy milyen gépe van. Megmutatná? - Kezét várakozón nyújtja előre. Nem mintha kicsit is értene a fényképezéshez vagy a fényképezőgépekhez. Az ehhez hasonló mugli dolgok nem töltik el kíváncsisággal. Ezért is imádja az asztrológiát és a csillagokat. Mindkettő megfoghatatlan, mégis van, időtlen és hatalmas.
- Azért, hogy a hivatalosság is megkapja a maga jussát, adja meg az adatait! vagyis nevet, házat, évfolyamot kérek! Valamint, hogy mi a kedvenc csillagképe, amelyiket oly nagyon le akart fotózni! - Előveszi a hírhedt kis zöld noteszt, no meg a tollát, hogy a kapott információt feljegyezze.

Juhász kisasszony

- No, látja ezt elhiszem. Viszont a hiányosságokat illik fejleszteni, és ezért vannak a tanárok - bólint helyeslően a saját agymenésére. Büszke is magára, hogy ebben a késői időpontban, sőt kora ellenére is, agya sziporkázva ontja a jobbnál jobb ötleteket. Gondolatban vállon veregetheti magát, de annál képmutatóbb, hogy a nagyképűség bűnét tudatosan magára vegye. Egyelőre a kezében tartja kinyitva a szabályzatot, egészen addig, míg a kezébe nem nyomják az emlegetett masinát.
- Fogja csak meg ezt egy kicsit! - adja viszont a lány kacsóiba a könyvet, a gépet meg megforgatja ujjai között. Nem mintha szaktekintély lenne a fotózás témájában ám, mint igazi polihisztornak, ehhez is konyítani kell valamit. Emlékeiben kutat, mert bár a téma nem tartozik szorosan a Csillagászat körébe, azért hallott róla ezt-azt.
- Tudja, hogy a csillagok fényképezéséhez profibb gép kellene? Olyan, amin lehet manuálisan élességet, fókuszt, nyílást, érzékenységet állítani. Kell egy széles látószögű objektív, nagyobb expozíciós idő, meg egy állvány, amire a gépet stabilan rögzíti. - Már el is felejtette, hogy miért kapta el a lányt, hogy tulajdonképpen nem azért van ott, ahol, hogy fotóiskolát rögtönözzön, de kitört belőle a vérbeli tanár. Nem tudja megállni, hogy ne adja át az ismereteit, bármily kevés is az. Mindenképpen több, mint amit a másik birtokol. Titkon örül annak, hogy az eridonos szereti a csillagokat, de ezt nem mutatja, még visszaélne vele a kis nebulója.
- Ha lesz egy olyan gépe, akkor azon válasszon nagyobb ISO érzékenységet, olyan ezer-kétezer körülit, egy egész négy, két egész hatos nyílást és minimum hat másodperces expozíciót. A gépen sok múlik. - Visszaadja a masinát, de a könyvet nem veszi el, még akkor sem, ha a kis főnix odanyújtja azt. Le sem reagálja, mert megszűnt a hatás, ami eddig elvarázsolta. Arra is képes lett, hogy a sablonnak megfelelően járjon el. Felírja a nevet, évfolyamot, miegymást, aztán megszólal.
- Ha ennyire a szívéhez nőttek ezek a csillagképek, biztosan sokat tud róluk mesélni. Hát hallgatom. Ha kielégítően felel, enyhébb büntetést szabok ki a kihágásért. - Visszahúzódik a párkányra, rátámaszkodik és várakozón tekint a lányra. Fejével még int is neki: Kezdheti.

A mai nap túl hosszúra nyúlt a tanerő számára, és akkor most ilyen piti kis bűnösökkel kell vergődnie, de hát ez is kötelessége. Bár sokat változott az utóbbi években, azért nem hazudtolta meg magát, még mindig tudta, mi a dolga. Tetszett neki, ahogy itták a szavait, ám amint átadta tudását, fényképezésben is, máris vált, osztályoznia kell majd a feleletet.
- Tartsa csak még magánál, lehet, hogy szüksége lesz rá - utasítja a másikat, amikor az visszaadná a nehéz könyvet. Hallgatja inkább a történeteket, közben nem bólogat, nem cicceg, egyáltalán nem reagál semmit. Nem bátorítja a felelőt, de nem is sújtja porba lekicsinylő tekintettel. Első reakciója talán meglepő, ám a tanárnak is az, a lány kijelentése.
- Valóban Lanetta mutatta ezt meg magának? - csodálkozik tágra nyílt szemekkel. Alkalomadtán, majd kap ezért egy nyalókát vagy gumicukrot, már persze, ha el nem felejti, ami bizony könnyen megesik. A rossz tovább marad meg emlékezetében, mint a jó. Mikor az eridonos teljesen befejezi a kiselőadást, akkor áll fel a párkányról, közelebb lép a kis elsőshöz, hogy demonstrálja feljebb valóságát.
- Igen vérszegény volt a felelet. Kettes alá-t alig súrolja, alulról persze. Máskor inkább készüljön fel, aztán kóricáljon éjszaka, pláne, ha szolgálatban vagyok. - Vagy inkább alukáljon az ágyban, akarta még hozzá tenni, de nem tette. Szemei összeszűkülnek, látszik, hogy gondolkozik, talán éppen a büntető feladaton. Mostanában nem cifrázza túl. Legyen gyors, de hathatós, megmaradjon az emlékezetben elég sokáig ahhoz, hogy a delikvens ne vétkezzen többet, legalábbis ne a jelenlétében.
- Négyütemű fekvőtámasz. Egyes pozícióban elolvas egy mondatot ebből a bekezdésből! - mutatja az első sor, egy hosszabb cikkely elején.
- Addig folytatja, míg a végére nem ér! Egyrészt elfárad, jobban fog tudni aludni, másrészt nem lesz unalmas az olvasás, sőt alig várja majd, hogy a végére érjen, olyan izgi lesz a sztori. Kezdjen bele! -

Ez a mai fiatalság...- csóválja meg a fejét Várkonyi. Mindent, de mindent túlbonyolítanak. Már régen túl lehetnének az egészen, ha ez a kis csitri nem akadékoskodna itt egyfolytában. Meg még őt akarja vizsgáztatni?! Na szép lenne. Hova tart a Világ? Felnéz a plafonra és megforgatja szemeit néhányszor, száját elhúzza, úgy tekint le ismét arra a kis porszere, aki előtte áll.
- Legyen egy kis méltóság magában, és mutassa meg, hogy tökös lány, annak ellenére, hogy nem fiú. - Reménykedik benne, hogy a lány tisztában van a négyütemű fekvőtámasz fogalmával, és azt sem kell magyaráznia sokáig, hogy mi az egyes pozíció. Ha mégis, hát tévedett. Ezek a mai máguspalánták el vannak puhulva. Gyengék, rájuk fér az edzés. Sürgetően int a kezével, hogy kezdje már el a büntetést, nem szeretné itt tölteni a fél éjszakát a neveltjével.
- No, mi a baj? Nem jutott krumpliföld? Ilyen enyhe büntetést nem szoktam adni, szégyellem is magam miatta. Csak azért voltam ennyire jó szívű, puhány, mert szereti a csillagokat. Kezdjen már neki, míg meg nem gondolom magam, vagy álljon elő valami hihető alibivel! - Nem fog kiselőadást tartani az emlegetett csillagképekről, hisz nincs szolgálatban, mint oktató szaktanár, és különben sem mondaná el, amit tudni kéne róluk, hiszen akkor tényleg itt lennének reggelig, vagy holnap estig. A csillagképek mitológiájának rengeteg változata ismert, minden nép hozzátette a magáét, ráadásul egy néptől is lehet ezer változat, más elnevezés, de egy általában azonos. A csillagok asztronómiai nevei. Tulajdonságaik, nagyságuk, fényességük adatai, távolságuk és még lehetne sorolni. Senki ne várja tőle, hogy éjnek évadján ebbe belevágjon. Nincs tanóra. Varázsol egy kicsi lámpát is a könyv fölé, amit a padlóra fektet, hogy fekvőtámaszban kényelmesen lehessen olvasni. A fejezet elég hosszú, úgyhogy, ha a lány lassít, úgyis itt lesznek reggelig. Várkonyi már megbánta egy kicsit, elhamarkodott ötletét, de visszavonni nem fogja.
- Egyszerre csak egy mondatot, de tempósan.

Erősen forgatja szemeit tanerőnk, ilyet azért ritkán lát, bár a csillagok világában van pár fantasztikum, mégis rendhagyó az eset. A lány, nem jó kedvűen, de azért végig csinálja a feladatot, ám az meg sem kottyan neki. Úgy látszik rendkívül jó erőben van, nem csak a lepénylesője, hanem a karizmai is. Elkerekedett szemekkel lesi a produkciót, meg a gyengébb nem egyik képviselőjét, aki a jelek szerint a gyengébbek legerősebbike. Nem a négyütemű fárasztja le leginkább, hanem az olvasás. No, nem mindennapi eset, de egyede válogatja, kinek mi a nehéz. Eltárolja, mint egy fontos tapasztalatot, hogy legközelebb, ha kihágáson kapja, csak olvastatni akarja, ha neki az a gyengéje. Jelszava: A gyatrát fejleszteni kell, az erősséget használni.
- Meg sem izzadt? Semmi remegő végtagok? Vasember nulla kettőhöz van szerencsém? - Persze egyértelmű, hogy nem vár választ, mert ejti is a témát. Lehajol, felemeli a földről a kedvenc vaskos kötetét, és valamelyik hatalmas zsebébe süllyeszti. Csoda, hogy nem lesz gerincferdülése az állandó egyoldalú teher miatt. Várakozó üzemmódban áll, int is a fejével, hogy induljon el a lányka a körlete felé. Kötelessége elkísérni odáig, bár hasztalan, ha úgysem fekszik le az ágyikójába. Óvó bácsinak érzi ilyenkor magát, nem tanár úrnak, és ez a helyzet igenis megalázó a számára. Lehetnének már annyira felnőttek az ide járó diákok, hogy tudjanak felelősséget vállalni azért, amit csinálnak. Igazából őt nem érdekli, viszont mégis mérgelődik rajta egy sort, mielőtt elindulnának. A rendbontó kóborló kérdése azonban majdnem kiveri nála a biztosítékot.
- Magának most volt. És tudja mit? Ha ennyire megoldja a csillagleseket egyedül, a következő alkalomból kimarad, helyette magolja az elméletet! Holnap pedig jelentkezik, hogy felelni szeretne a fél éves anyagból, én pedig leszek olyan kegyes, hogy megengedem. Most pedig irány a hálókörlete, holnap nehéz napja lesz! - A továbbiakban gondolataiba zárkózik, esetleg néha tol egyet a kisasszonyon, hogy gyorsabb tempóra ösztökélje. A hálókörlet bejáratánál megvárja, míg eltűnik az ajtórésben, még egy negyed órát ott szobrozik, aztán ő is aludni tér. Neki is nehéz napja lesz holnap, azt ígérik a csillagai.

/Köszönöm a játékot!/