Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Keleti szárny → Első emelet → A szfinx portréja előtt

Fáradtan sétálok a kékek háza felé és egyedül is. Furcsálltam, sőt még most is furcsállom, hogy a lányok nem akartak velem jönni, de ezen nem akadtam fent. Az egyetlen bajom ezzel a nappal, hogy lépni alig tudok a tegnap éjszakai meló után, Zalánnak meg pont most kell találkoznia. Nem tudom, mi lehet olyan sürgős, ezért is jövök el. A kíváncsiság nagyúr nálam is, aminek sikerült legyőznie a fáradtságot, főleg, ha a barátaimról van szó, mindazonáltal nem sietem el a dolgokat. Késni nem fogok, de a lehető leglassabb tempóval megyek a Levita felé, simán mondhatnák rám, hogy lajhár vagyok.
Mikor megérkezem, feltűnik a nyúzott arca, valamint az idegessége is, amit nem tudok hová tenni. Így még nem láttam a srácot, általában unott képpel szokott lézengeni a folyosón. Valami nincs rendben vele és érdekelt mi az, de nem most, jelen pillanatban az ágyammal szerettem volna találkozni és aludni. Ez az érzés kezdett csökkenni a köszönését hallva. Egy pillanatra felvontam a szemöldököm, hogy mi ütött belé, mert nem így szokott fogadni, de mindegy.
- Helló – én maradok a megszokott köszönési formánál. Aztán jött a kérdés, amire ismét nem tudtam mit kellett volna, reagáljak. Nem az én gondjaimról kéne beszélgessünk, inkább az övéiről, ha már idehívott. Kezd furcsa lenni ez a találkozás, nem értem mit szeretne kihozni belőle. Valami gondja van, amit nem fog szívesen megosztani velem, mert hasonló személyiség, mint én, azonban magamat ismerve, ha már idehívott nem ússza meg egy semmivel. Ha kell, megverem a prefektust, persze nem keményen, nem akarom kirúgatni magam, csak annyira, hogy kinyögje a problémáit. Meglehet, nem lenne elég erőm hozzá, de egy próbát megérne.
- Az én helyzetemet hagyjuk, inkább mond mi a te gondod – az enyémek most nem fontosak, azokat meg tudom oldani egyedül is, esetleg Szof segít majd, de ő is inkább Sorának nyújtja a vállát, tekintve, hogy mind a ketten nők, viszont mellettem is mindig ott van. Érdeklődve és kíváncsian nézek rá, nem akarom harapófogóval kiszedni belőle a szavakat.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Keleti szárny → Első emelet → A szfinx portréja előtt

Furcsán keződött ez az egész beszélgetés Zalán feléről. A viselkedése és a köszöne is erősítette bennem ezt az érzést, amit még nem akartam szóvá tenni, majd később biztos elmondja, ha már iderángatott.  A mondatomra egy igen érdekes választ adott, ami engem is érdekel, úgy tűnik, van vele és valakivel valami. Ez a valaki, csak én lehetek, tekintve, hogy nem más áll előtte, vagy velem akarja megbeszélni a gondjait, azonban ezt rögtön kizártam, Zalán nem olyan. Erre nem válaszoltam semmit, inkább hagytam, hogy tovább beszéljen, nagyon kíváncsi vagyok mit fog mondani. A kérdésére bólintottam egyet, teljesen él bennem az a pillanat és nem hiszem, hogy hamar el fogom felejteni. A következő magyarázata teljes mértékben lehetetlen. Mi az, hogy mi testvérek vagyunk? Soráról tudok, ő az egyetlen vérszerintem, mostoharokonom nincs, ahogy féltestvérem se. Ez nem lehet így.
- Biztos Szofi tett valamit a piámba és most hülyeségeket álmodok – hangomból kiveheti, hogy kell, még idő mire megszokom a helyzetet, de kinek ne lenne? Komolyan, most van egy féltestvérem? Ez megmagyarázná apám veslkedését az utóbbi időben, viszont anya erről tud egyáltalán? És mit szólt hozzá? Arcomra is kiül a képtelenség de, hogy mit érzek belül? Hát az kifejezhetetlen. Hirtelenjében magam mellé kapok egy srácot, aki eddig a haverom volt, most meg közli, hogy a testvérem. Valaki ébresszen fel.
- De te nem koreai felmenőkkel rendelkezel? – kérdezem értetlen arccal. Megpróbálok nyugodt maradni, vagy valami ahhoz hasonló, de nem megy az olyan könnyen, ez teljesen váratlanul ért. Sora tud már róla, vagy mondta már valakinek? Már megértem az ideges viselkedést és a köszönést, de még nem vagyok képes megemészteni. Zalán és én testvérek vagyunk. WTF?!

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Keleti szárny → Első emelet → A szfinx portréja előtt

Benne volt a zsigereimben, hogy ez nem egy egyszerű találkozó lesz és megéri elmenni, bármennyire is álmos vagyok és nincs kedvem hozzá. A jó szívem és a kedvességem megint határtalan, mert nem teljesen a kíváncsiságom csalt ide, hanem, hogy a haverom írt és a barátaim mindig számíthatnak rám. A szavai is ezt bizonyították, mikor kiejtette, hogy testvérek vagyunk. Egy percig szólni sem tudtam, mi a franc, mi testvérek? Ez nem lehet, otthon biztos elárulták volna nekünk, vagy nekem biztosan. Nem értem anya miért nem szólt róla, tudja, hogy velem bármit megbeszélhet. És mikor történt ez az egész? Alig van köztünk három év, de akkor is. Ilyen idős koromban igazán megtudhattam volna ezt. Magam is furcsállom, hogy így elfogadom a tényeket, de több okom is van rá. Az első, hogy miért hazudna nekem, meg nem is szokott olyat csinálni, és értelme sem lenne, a második meg így átgondolva azóta a találkozás óta, édesapám nagyon furcsa. Akkor a lehető legijesztőbb, legidegesebb és legmeglepődöttebb tekintettel méregette Zalánt, utána pedig hetekig hozzám se szólt, baglyot sem küldött még az aurorsággal sem kínzott annyit, mint azelőtt. Édesanyám tudott a dolgokról, olyanokat mondott, hogy nehéz a munkája, és mostanában többet kell bent tartózkodnia, de eddig nem volt ezzel baja, örömmel maradt túlórázni. Az első mondatom azt mutathatta, hogy nem hiszek neki, és Szofit is belekeverem a dologba, mert kinézem belőle az ilyesmit, nem egyszer történt meg, de jelen pillanatban, nem gondolom komolyan.
- Van egy öcsém is - nem feltétlenül hozzá intéztem szavaim, inkább magamban gondolkoztam, meglehet nem is hallotta azokat, bár ezt kétlem. Rengeteg idő kell, hogy ezt fel tudjam dolgozni, neki is szüksége van erre, mégis ekörül forog most az agyam. A szavak beágyazták magukat az elmémbe, de ennél többet most nem tudok vele kezdeni.
A következő kérdést is én intéztem felé, ekkora már teljesen tudatosultak bennem a szavai, ezért kérdeztem a koreai vérvonalára. A nyugodt és halk válasz helyett egy ideges és rémült érkezett, amit ebben a helyzetben, elfogadtam, nem mintha mást tehettem volna ellene. Én is hasonlóképpen reagáltam volna rá, ebben biztos vagyok, még rosszabb is lennék a helyében. Ha rosszul érint valami, akár törni, zúzni is tudok, azonban ez ritka alkalom.
- Küldök egy baglyot apámnak, hogy jöjjön ide, mert ezt személyesen kell megbeszélni, ha nem, akkor megoldjuk, hogy odajussunk. Aztán, szerintem beszélned kell anyukáddal is, nekem meg szépen közölni kell a húgommal, ha még nem tud róla - még nem szoktam hozzá, hogy közös az apánk és a húgunk is, ezért említem őket enyémekként. Idő kell ezekhez a dolgokhoz, nem megy egyik pillanatról a másikra, ezt ő is megértheti. Aztán jött egy olyan lehetőség, hogy bebizonyítsa nekem az igazát, mire én bólintok egyet, ezzel jelezve, hogy okés. Nem akadály számomra, így teljes képet kapok, és megbizonyosodom, hogy nem egy kandi kamera forgatásán vagyunk.
- Tud még erről valaki? - remélem nem említette ezt sok embernek, főleg nem azoknak, akikkel közelebbi viszonyban állok, nekik én szeretném elmondani.