Alexci
Péntek van, péntek van, ki ki nyugalomban. Ki ki meg nem. Egyeseknek még ilyenkor is könyvvel az orrukban kell járkálni, mert holnapra meg kell írjon egy esszét az első repülési élményéről.... ami borzasztó volt, de istenem, meg kell írnia, nincs mese. Kifejtheti majd, hogyan szerezte be az első lábszárcsont-törését. Már a gondolattól is fájdalmasan nyög fel, nem hogy majd a leírásától. Na mindegy, ebbe, mármint az írásba belehalni nem fog. Most inkább a Matildától kikölcsönzött „Kviddics évszázadai” című művet bújja és közben persze nem is nézi, merre viszi a lába. Így történhet, hogy rögtön az első útjába akadó lépcsőben megbotlik és lebucskázik a lépcsőfordulóig, ott aztán jól nekivágja a fejét a falnak. Jó pár percig csak nyögdécsel és jajgat. Nem valami vidám dolog a kobakunkat ide-oda beverdesni, de hát ha az az illetlen fal nem volt hajlandó arrébb ugrani...
Végül felszedelőzködik úgy ahogy, leporolja a ruháját és összeszedi a mázsás hátizsákját (azzal járkál az épületben a tonnányi könyve miatt), nagynehezen felsegíti magának a hátára, s megint nekiveselkedik a könyvének, mely majdnem kinyírta az előbb. Azért a könyökét is jól beverte s lehorzsolta, csak még nem érzi.
Akárhogyan is, egy adott ponton ő is eljut erre a bizonyos folyosószakaszra, ahol nagyon vidám és nagyon hangos alakok mulatoznak a jelek szerint. Egy máris beleköt leányunkba.
-Eszem a csöpp szád, jer’ csak közelebb, hadd fogom még a feneked, te lyány!- vihogja az egyik részeg nagy torokkal, ő meg erre riadtan pislog fel rá, de elhatározza szinte rögtön, hogy nem hagyja annyiban a sértő viselkedést.
-Úriember nem mond ilyeneket... egy.... hölgynek!- a végén harciasan normális hangerőre emeli csöpp oktávját, mire a részeg képlakó hörögve-nyerítve felvihog és még a társát is odahívja, hogy gúnyolódjanak együtt Runácskán. Na több sem kell, szedi magát és nekiindul, hogy elszaladjon innen, ám nagy igyekezetében sikeresen nekimegy Alexnek és a székének, ám úgy le is pattan a fiúról, ahogy jött: slunggal. Végigcsattan a folyosón, a könyv a mellkasán landol, ő maga pedig már másodjára nyöszörög fel és ezúttal hüppögni is kezd. Az a sanda gyanúja, hogy amikor találkozik valakivel újabban, szinte mindig történnie kell egy ilyen esetnek.
Na nem baj, legalább megpróbál felülni, s miután törekvését siker koronázta, szépen felpislog, kinek ment neki. Alex láttán még nagyobb szemeket mereszt és egy fokkal hangosabban kezd hüppögni.
-A-Annyira.... sajnálom... Csúnyákat mondtak.... és csak el akartam.... menni.... hogy ne halljam.- két öklével igyekszik kidörgölni a könnyeket a szeméből, mielőtt még több gyűlik oda. Meg közben fel is kellene tápászkodni, na igen.... akad egy kis munkája.