Robbanás
Mindenki, aki jelen van
Nyugtalanító érzés keríti hatalmába, ahogy élvezve a hangtompító bűbáj jótékony hatását, egy izgalmas témájú kísértet históriát próbál olvasni. Minden hiába azonban, minduntalan ijesztő képek úsznak a tudatába, amire kénytelen felfigyelni. Ellenkezik ugyan néhány pillanatig, ám a képek erősebbek az akaratánál, ezért inkább enged a legkevésbé sem szelíd erőszaknak. Leteszi maga mellé a kinyitott olvasmányt, vesz egy mély levegőt és átadja magát az elkerülhetetlennek. Ráncok redőznek lassan izzadtság cseppekkel pöttyözött homlokán, szemeit szorosan összezárja, testét fájdalom és rémület járja át. Tudja, hogy ez nem belőle származik, azt is tudja, hogy valami nagyon közeli dolog, és a pontos helyet is látja. Nem véletlen, hisz látnok. Megszokta már valamelyest ezeket a felzaklató képeket, helyén is tudja kezelni, így ha már infókat kapott a képessége által, kötelessége azt a tudása szerint legjobban hasznosítani. Bár tagjaiban szúrásokat és fájdalmat érez, az ajtóhoz lép. Igyekszik függetleníteni magát a fizikai érzésektől, maradjanak csak a képek, és lenyomja a kilincset. Az ajtó zárja enged, de abban a pillanatban a kinti káosz összes borzalmával találja magát szemben. Végignéz az összegyűlt tömegen, majd a sűrűje felé indul. Tudja, hisz látta, hogy mi történt, ám ő kevés ahhoz, hogy megnyugtassa a kedélyeket. Még épp látja, ahogy egy fiúcska elterül a földön, hozzá siet, hogy felemelje. Egy név üti meg a fülét. Számára ismeretlen, de újabb képeket löknek az elméjébe az említett egyénnel kapcsolatban. Talán ezért is, de elkésik a mentőakcióval, a fiút egy hölgy már húzni kezdte kifelé. Ha nem bír vele, akkor ő is megragadja a másik karját, közben másik kezével élénken hadonászik beszéd közben.
- Mindenki nyugodjon le! Ne legyen pánik! Azzal nem megyünk semmire. Mindenki lépjen hátrébb, veszélyes lehet itt tartózkodni! -