Nem is rossz ez az ötlet. Szerettem vele gyakorolni, ezúttal zsugorító főzet szerepelt a projektünkön. Legalább bájitaltanból volt gyakorlótársam, és most elhatároztam, hogy nála rákérdezek, szerinte ki az esélyes, aki ennyire szeret üzenetekkel bombázni. Kedves tőle, hogy írt nekem, és ezek után már ideje lenne megismernem. Szerencse, hogy vannak informátoraim a Levitában. No, nem mintha bárkit is meg akarnék lincselni, eddig velük kapcsolatban csak jó tapasztalatom volt.
A levitásokkal barátkozni egyébként is előnyös, náluk jobb tanulótársat keresve se találhatnék.
- Szia! - köszöntem Pálmának, amint beestem a helyiségbe, pakkomban a kötelező felszereléssel.
Sosem árt a gyakorlás, megéri a kockázatot, a jobb jegyért cserébe, hátha anyám is örülni fog egy kicsit, hogy nem hanyagolom el az ő imádott szakterületét.
Egyszerű, kicsit kinyúlt felső volt rajtam, amit övvel csinosítottam a derekamon, és egy sima leggings, meg tornacipő, ennyiből állt a ruházatom. A hajamat jó alaposan a fejem tetejére kontyoltam, hogy még csak véletlenül se fordulhasson elő semmilyen haj-baj. Nem szeretnék hónapokat várni, mire újra kinőne a hajacskám.
A hajamat szerettem magamon, és örültem, hogy ezt valaki észrevette, és pozitívan díjazta.
Az üstöt lepakoltam, felállítottam, és a vizet recept szerint előkészítettem a főzethez.