Thomas Swart nevében
Keiko
Már itt vagyok pár napja a suliban. Egész jó a környék, mindenki nagyon kedves velünk. A konyhás nénik csak úgy etetnek minket. Természetesen nem szeretek durva lenni – meg hát nem is jellemző rám – ezért csak finoman utalok rá, hogy már tele vagyok és egy grammnyi étel sem fér már belém. Általában Angliában értik ezt, de az itteni nénike nem. Nagyon aranyos, nem szeretném megbántani, de már félek elmenni enni, mert tudom, hogy plusz egy kilóval jövök vissza a szobámba. Olyan mintha a nagymamám lenne. Ő is mindig tömi belém az ételt.
Az ötödik nap már éreztem, hogy tenni kell valamit ez ügyben, ezért is döntöttem úgy, hogy meglátogatom az erőnlét termét. Nem vagyok az a sportos fiú, de most szükség van a mozgásra.
Törülközővel és egy kulacs vízzel nyitottam be az ajtón. Kissé megdöbbenve láttam, hogy nem vagyok egyedül. Nem nagyon szeretek társaságban edzeni, hacsak nem a barátaim azok. Odamentem az egyik géphez és elkezdtem erősíteni. Tudtam, hogy hogyan működnek, bár nem sokszor próbálgattam őket. Ha nagyon mozogni akartam inkább elmentem bicajozni.
Időnként pillantok egyet-egyet a mellettem edző lányra. Mintha ázsiai lenne. Mondjuk én és a megérzéseim… Nem vagyok jó tippelésben és még csak nem is ismerem a távol keleti embereket. Mindenesetre eléggé harcias volt.