Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Nagyterem

Amíg Axelre vár, múlatja valahogyan az időt. Rögtön két elfoglaltságot is talál: az egyik, hogy halkan dúdolja a Für Elise-t, a másik, hogy a súlypontját helyezgeti hol a lábfejére, hol a sarkaira, magyarán hintázik a bokáját segítségül hívva. Ez nála meglehetősen veszélyes dolog, ugyanis amilyen szerencsétlen, könnyen megeshet, hogy előre bukik, és akkorát esik, hogy a fogát is kitöri. Nem lenne meglepő dolog őt ismerve. Ugye az is tény, hogy esett már seprűről, törte össze a lábát, hajlamos belelépni az ollóba, vérzik az orra egy-egy jóképű fiú láttán... Na, vannak defektjei bőven. Szerencsére Axelt meg tudja úgy várni, hogy ne nyalja tisztára önkéntesi alapon a kövezetet, s fesse át vér színűvé. Magában megmosolyogja az előtte lefékező szőke herceg-kezdeményt, meg a ziláltságát és közben konstatálja, hogy Ax ebből az életben nem fog kinőni, hogy hajszálon csússzon be időre. Mondjuk őt nem is zavarja, meg hát ez csak egy évnyitó. Akkor jobban idegeskedett, mikor elsősen a Zeneakadémia friss diákjaként kezdte és az igazgató szentbeszédet mondott.... és ő ettől úgy de úgy megijedt, hogy neki tökéletesen kellene itt teljesítenie, hogy na hagyjuk inkább. Axel is viszonylag gyorsan összekapirgálja magát, még tüdeje is marad, sőt poénra is futja, amin meg már ő, Runa is szélesen kezd vigyorogni, hát odapakolja csinos kis kacsóját és a kézcsókon még fel is nevet a maga... 15 decibeles stílusában.
-Monsieur Sjölander, meg van bocsátva. Avanti.- ezzel a beleegyezéssel útjukra indulnak a sárgába öltözött nagyterembe, mely pár másodpercre leánykánk érzékeit is megbizseregteti. Noha nem egy unikornis, mégis gyermeki örömmel szökellne most párat pusztán a dekoráció miatt is. Ennek a gyermeki lelkesedésnek nyilvánvaló alakja is születik, mikor még jobban belekarol Axba és úgy halad el vele az asztalok mellett. Egyelőre nem a kékségek táborához sündörög, hanem levitás létére a rellonosok térfelére merészkedik, ha már kedves barátja zöldek táborát gyarapítja.
Azért az a nézés nem kerülte el a figyelmét, ennek tiszteletére ki is nyújtja rövid nyelvét a fiúra „mlőőő” felszólalással. Nagyon hölgyes megnyilvánulás.
-Én remekül! Rengeteget olvasok. Lényegében semmi mást nem csinálok holnapig, csak még egy kicsit és még egy kicsit olvasok. Tudod, az én sebességemmel ez nem nehéz.- ezen kénytelen körbevigyorogni a fejét is. Axel kihozza belőle a legmosolygósabb énjét, olyannyira, hogy a pillangós megjegyzésére ismét csak nevetve és heves bólogatással válaszol neki különösebb körítések nélkül.
-Amúgy találtam neked egy régi-régi kottát a könyvtárban, valamelyik zenetörténeti könyv alatt. Matilda azt hiszem, még szervezi a könyvtárat és addig még nem jutott el, de van benne egy gyönyörű Schubert. Majd kikuncsorgom neked, rendben? Amúgy... nem baj, hogy betolakodok hozzátok? Úgy értem, ha a háztársaiddal akarsz beszélgetni, meg ilyenek, én eltűnök, felszívódok, elpárolgok.- makogja gyorsan, visszakozva. Ilyet mondjuk régen nem csinált, úgy hogy valószínűleg akkor szedte fel ezt a szokását, mikor az apja magához vette. Talán most még azért is elnézést kérne hirtelenjében, ha a Rellon asztalán lenne egy égési folt és nem is az ő hibájából.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Földszint → Konyha

-I just wanna you to know...- máár megint vinnyog, pardon, énekel. Vinnyogásnak azért lehetne nevezni ezt az egész éneklésnek csúfolt valamit, mert sosem foglalkozott a hangjával, így rengeteg szólamot elvét Lana del Rey nyári slágerében, ami szerény véleménye szerint inkább az öngyilkosoknak íródhatott már csak a hangulatából is kiindulva. Ami azt illeti, a konyhán a sok manó között nem lenne keresnivalója, de mégis itt ténfereg. Pontosítsunk: éppen nyakig belemászott egy lábasba, ami az előbb még tele volt pudinggal. Ugyanis sütött piskótát a kis élelmesek segítségével, meg aztán alkotott mellé mázt is ilyen formában, és most éppen rákente a tortaszerű rögtönzésre az epres finomságot, de hát a lábas nem heverhet parlagon. Hősies módon kitalálta, hogy mosogatás előtt tisztára kell nyalni a pudingtól, így most éppen azt kapirgálja jó tyúk módjára az alvégről, azaz az aljáról ennek a bilinek.
A manók közben sürögnek-forognak, mindjárt itt a vacsora órája, bár egyik-másik néha rákérdez, mit segítsen, ilyenkor viszont csak egy tagadó ujj-integetést kapnak, hogy nem kell segítség, köszöni. Közben hangos MMMMMMM hangokat ad ki és indiántáncot lejt szó szerint az asztal mellett a gyönyörűségtől, olyan finomnak érzi a kanálon rejlő maradványokat. Még az orrára is jut egy foltban belőle, de persze észre sem veszi a szemeit ellepő örömkönnyektől. Szipogva töröl kettőt íriszein, majd gasztronómiai extázisát leküzdve huppan le az egyik székre az utolsó kanálka pudinggal, amin szintén nagyon elégedett képpel kezd el nyalakodni. Félő lenne, hogy meghízik, mint egy kisdisznó, de egy kis lépcsőzés a levitás toronyig, meg mondjuk onnan le a könyvtárba Matildához néhány értékességet visszavinni, majd ledolgozza neki azt a néhányszáz kalóriát, amit most torkos macska módjára betermel. És a piskótás puding, azaz a pudingos piskóta itt van.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Földszint → Konyha

A csokifalók hozzá képest piskóták ebben a percben. Ilyen átszellemült arcot csak könyvek láttán szokott vágni, vagy valami nagyon különleges édesség kóstolására. Nem valami nagy extra egy epres puding, de egyes emberkék, mint ő is, el tudnak alélni a gyönyörűségtől alkalmanként, ha ilyet kóstolhatnak. És a nyalakodásnak amúgy is megvan a sajátos varázsa.
Kedvtelve forgatja a kanalat a szájában, mikor kinyílik a konyha ajtaja. Arrafelé pislogva előbb a kapucni tűnik fel, majd a mögötte felbukkanó hímegyed arca. Pislog kettőt... és rögtön elfordul, ugyanis az orra úgy döntött, elkezd némi vért szivárogtatni. Runának van egy elég vicces defektje: jóképű férfiak és fiúk látványára elered az orra vére. Ezért is történhet meg, hogy noha visszamosolyogni igyekszik a srác gesztusára, mire az leül, a kanál már a lábasban pihen, ő pedig egy előkotort papírzsebkendőt szorít az orrára hátrahajtott fej pozícióban. Nagyjából, mire újdonsült konyhatársa eljut a megszólításnak titulált valamiig, az ő orra is rendbe jön, így már szembe mer nézni a fiúval is, sőt a csípősebbik nyelve is megered.
-Akkor nem láttál még egészséges lányt. Mert azokat a piszkafa csontvázakat csúfság egészségesnek nevezni.- közli csevegő hangnemben szerény véleményét, miközben ő maga jó, ha van negyven kiló vaságyastól. Közben rápislog a tortára is, hogy nem-e vitte el valamelyik manó tévedésből, de szerencsére még ott hever az asztalon, szinte "csillogva" (éljen a megszilárduló fedés rajta). A puding már teljesen megdermedt, ahogy elnézi, bár ujjal most nem állna neki nyomogatni a tetejét, mert akkor elég érdekesen nézne ki a végére.
-Amúgy a véres steak ártalmas a gyomorra. Egyél spenótot, abba biztos nem halsz bele.- na igen, van hogy rögtönzött életmód tanácsadást akar tartani, holott ő sem valami egészségesen étkező ember, de jobb mások felett bábáskodni, mint önmaga körmére nézni.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Nagyterem

Az se zavarta volna, ha Ax elkésik, csak legfeljebb kissé szégyenkezve toporogtak volna be a terembe, hogy nini, a rellonos és a levitás együtt késtek el. Nem lenne nagy dolog, csak mégis, még óráról sem sikerült eddig elkésnie (amiken megjelent) . Azonban Ax színpadias rögtönzése még viccessé is teszi az egészet és lendít egyet a hangulatukon. Vidáman karol a fiúba a kézcsók után és szambázik be vele a terembe még mielőtt a tömeg elkezdene felgyűlni. Mert azért lassan gyűlnek az életformák: először is nagyon sok a sárga emberke a terembe, aztán ugye a szorgos levitások közül is gyűltek szép számmal, de érkeznek már az eridonos és rellonos delegációk is, ahogy elnézi. Innen, a Rellon asztalától egész jól megfigyelhetők az emberek, ami azt illeti.
-Hanem? Neked is van sárkányod? Mert az egyik háztársamnak van egy törpesárkánya, és ő bizony a Rellonból jött át hozzánk. - egészen tisztában van a dolgokkal, mármint azzal egész pontosan, hogy Yarista honnan jött és kit hozott magával. Bár hiába nézelődne most, ha Yar feltűnik, Roli ilyenkor nem szokott vele lenni. Szép is volna egy sárkányt becipelni ide, még ha „kicsi” is.
-Pontosan, nagyon jól emlékszel. Bár néha idegesítő, hogy mindent szóról szóra megjegyzek. - vonja meg a vállát hanyagul. A memóriája „kicsit” pontosabb, mint az átlagé, azaz amit elolvas, vagy simán lát, megjegyez. Ez néha nagyon leterhelő és előfordult már, hogy fájjon a feje, bár talán nem feltétlen ezért, de könnyen megeshet, hogy mégis. Nem szaladt minden fejfájásával orvoshoz. Inkább szóba hozza a kotta létezését és elégedetten tapasztalja, hogy Axelnek a nyála is mindjárt kicsorran. Más ezt lányok láttán műveli, Axelnek meg csak egy kottát kell meglengetni az orra előtt, máris kész a csorgatás.
-Szerintem is. A fő része különösen nehéz telepakolva egy halom hajlítással, meg G7 és H7 is akad egy tonnával. De majd meglátod, ha Matilda nem fedezi fel addig. - bár, ha kedvenc könyvtárosa le is csap a szerzeményre és elrakja, biztos kikérhető lesz attól még. Közben azért lecsapódik neki, hogy mi van, ha Axel a többi barátjával, háztársával lenne szívesebben, így már visszakozni is kezd, de a tasli emlegetésére jócskán behúzza a nyakát. Vérzik így is eleget az orra, nem kellene még nyakon is vágni.
- De hát szerintem jogosan mondtam, amit mondtam... de jó, tényleg szólnál. - sóhajt egyet azért, de a lepra és a ragályos gonoszság emlegetésére hevesen megrázza a fejét szörnyülködve, és mellkason böki mutató ujjal barátját.
- Persze már, mert azt hiszed, mindenkit megbélyegzünk? Csak egyszerűen volt már nekem is rossz tapasztalatom rellonossal. - apropó, az a rellonos történetesen ma is itt van és ugyanolyan kevélyen pöffeszkedik szerinte, mint eddig is. Várffy valószínűleg az életben nem fog átmenni egy jellemfejlődési szakaszon sem, de Runa ezen már csak nevetni tudna. Valahol sajnálja Robit, hogy ilyen... csőlátású, de na, az ő dolga.
Mielőtt elinalhatna a rellonos asztaltól, az igazgató úr megkezdi a beszédét, így ott ragad Axellel és a két könyvvel, de nem is baj. Az eredmények ismertek voltak már előtte is, de nem bosszankodik a második helyért. Majd idén még lelkesebbek lesznek mind a szorgalmik, mind a barátkozások terén. Tapsol a többiekkel együtt a díjazottaknak, Boti talárját pedig még meg is vigyorogja, hogy de sárga itt valaki levitás létére. Amúgy jól áll a fiúnak a szín, csak vicces a helyzet így.
A végén odaadja Axnak a Beethoven könyvet, nyom még egy puszit az arcára egy „Oké”-val és ellohol a levitások asztalához. Ott meg kérem lezuttyan pont egy leányzó mellé, akit Lily Brown néven ismer és bizony kedves háztársa neki. Rámosolyog teljes runás erőbedobásával, miközben elhelyezkedik mellette.
-Szia, Lily. Mi újság? Nagyon csinos vagy ma este..- csak eztán esik pillantása a leányzó melletti rózsaszín plüssnyuszkóra, aki mintha nem illene teljesen a képbe, sőt az előbb mintha mozgott is volna (a beszédről lemaradt). Ha bizony Lily nem csap a kezébe felveszi a nyusszt, amennyiben az nem harapja meg a kezét, vagy ellenkezik más módon.
-De aranyos. A tied?- ezt már Lilykétől interjúvolja, de gondoljunk csak bele, mekkora szívrohamban lesz része, ha Kumagoro bemutatkozik.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Könyvtár

A nyelvnyújtogatást viszonozza ugyanazzal a gesztussal, bár nem teszi közszemlére annyira a sajátját, mint Ax az övét, mert hát ő mégis kislány és illendőség és no, nem illik, csak a nyelve hegyét kidugnia. Sőt, még nyelvet nyújtania sem lenne szabad.
-Szörnyű vagy.- zárja le az egészet hangtalanul próbálva nevetni (könyvtár ugye), mert hát Axel... jajj, igazából borzasztóan aranyos ilyenkor, de ha ilyet mondana, fél, hogy megsértené a férfiúi egóját, és azt azért nem szeretné.
A vizsgáiból elég sok van, tépi is a haját értük, de ambiciózus, szóval valahogy megoldja majd valahogy, csak most mélypontot ütött meg. De lám, ahogy Ax előkerült a semmiből, a kedve mintha rendfokozatokat ugrott volna egyenesen. Főleg, hogy még puszit is kap a fejére, úgy bújik Axelhez, mint egy elveszett kiscica. Mielőtt bárki félreértené: majdnem pelenkás kora óta ismeri ezt a fiút és még azt is elmondaná neki, ha valaki ellopná a szívét, képes lenne Axellel megbeszélni a szerelmi bánatait, annyira jó a viszonyuk, szóval ez teljesen természetes, hogy hozzá bújjon. Nincs ebben semmi mellékzönge egyikük részéről sem. Szerencsére a pillangók és a nagybácsi megmentik a napot egyenesen, de arra is csak kuncog visszafogottan, hogy Ádám gazdag lenne és vonogatja a vállát. Sosem kérdezte erről Ádámot, bár elég ránéznie a nagybátyja házára, meg hogy milyen sulit finanszíroz Nikinek, az unokanővérének. Ádámnak van mit aprítania a tejbe, de erről sosem fogja nyíltan kérdezni. Pofátlanság lenne, és nem akarja megbántani Ádámot.
-Mióta megszülettem.- közli tömören, majd persze érzékelve, hogy ez így sántít, teljesen Ax felé fordul, el a könyveitől, és belefog a rövidített mesébe suttogva.
-A nagyanyám magyarországi volt, azt tudod. Mielőtt kijött hozzánk, szült egy kisfiút itt, Magyarországon. Ádámot. Aztán valahogy nem úgy alakult az egész, ahogy elképzelte, nem lett volna boldog Ádám apjával, legalábbis a nagybátyám szavaiból ilyesmit vettem ki, mikor beszélgettünk róla. Szóval Ádám itt maradt az édesapjával, nagymama kijött hozzánk, összeházasodott nagypapával és megszületett anya. Szóval Ádám anya féltestvére. Rendszeresen találkoztak nyaranta egy idő után, de anya engem nem mutatott be neki. Csak akkor ismertem meg Ádámot, mikor ide jöttem és Kuniéknál összefutottunk. Tudod, a Csontváry rész. Ja, nem tudod, nem kaptad meg a leveleim.- sóhajt egyet, aztán dobol kettőt az ujjával és bólint maga elé egy rövidet, majd megint nekimegy a sztorinak.
-Szóval nagymamám lánykori neve Csontváry. És ugye itt, Magyarországon én vérrokonság szerint velük állok kapcsolatban. Az unokahúgom, Csontváry Kunigunda is itt van a Bagolykőben, a Rellonban, csak ritkán találkozunk. Ő is elfoglalt, gondolom. De na, szóval ott ismertem meg Ádámot és göböztük ki az igazságot, amiről anya nem számolt be. Biztos nem akarta elhallgatni, csak ez nagyinak is nehéz lehetett, hogy hátrahagyta Ádámot. Mégis csak az anyja volt. Ahh, de most már végül is mindegy, mert Ádám itt van és én ennek örülök. Sokkal jobb, ha vele leülök beszélgetni, mint apámmal valaha is volt. Elsősorban azért, mert Ádám mágus és teljesen máshogy viszonyul a mágiához, mint az apám, ezt gondolhatod.- szemet forgat és ezzel be is fejezi részéről az ecsetelést. Axel már látta James Blackwoodot- igazi mugli, de olyan mugli, aki képtelen elfogadni a mágiát, s csak az a szerencse, hogy nem üldözi vasvillával, másképp már a saját lányát is megégette volna valószínűleg.
Na de terelődnek a dolgok arra a megevett, vagy nem evett talárra, és bizony meglepődik, hogy drága barátja rellonos lett, de ettől még ugyanúgy vigyorog rá a pillanatnyi surprize hatás elmúlta után.
-Mi a kékek vagyunk bronzzal keverve, a Levita. A sárga-feketék a navinések, aztán a piros-arany az Eridon, és ti vagytok a Rellon a zöld-ezüsttel, a Sárkányok. – magyarázza az alapvető ismertetőjegyeket a házakról. Az Eridonnak főnixe, a Navinének unikornisa, nekik pedig szfinxük van mellesleg, de erre Axel is rákérdezhet, ha akar. Bár most inkább fogja a fejét a sztori hallatán egy bujkáló mosollyal.
-Istenem, kezdesz olyan közveszélyes lenni, mint én, pedig az nagy szó. Majd szólj, ha elesel a saját lábadban, és versenyezhetünk a legbénább ember címért.- jegyzi meg mosolyogva, miközben magához öleli Axelt és nyom egy puszit a homlokára teljesen lazán, mintha csak az anyja lenne. Szereti ölelgetni ezt a nálánál jóval magasabb mamlaszt.
-Miért, te nem csókolnál meg, ha megmenthetnél?- azért is visszadobja a labdát Axel térfelére egy nyelvnyújtással. A csókot persze nem gondolta komolyan, bár elég érdekes szituáció születne belőle, ha valóban végbe menne a csók. Biztos sok minden átértékelődne egy ilyen hatására.
-Jaaajj, hozd el egyszer. Vagy látogassunk haza. Úgy megölelgetném a picurit. Úúúristen, de aranyos lehet.- tisztára megzakkant most a pici babóca gondolatára – bizonyára a női ösztönöknek köszönhető, hogy ha gyerekről hall (ami nem az apjáé és Claire-é), oda meg vissza lesz a gyönyörűségtől, a kicsi Knutra meg különösen kíváncsi, hiszen Harriet és Axel kisöccse, jóóóval kisebb a testvérektől.
-Na gratulálok, ügyesek vagytok. Nem is szabad egymást piszkálni, ha már testvérek vagytok. Jól tettétek.- dicséri össze-vissza, agyba-főbe Axelt, ahol csak éri. Ha Harriet valaha ide fog járni, őt is hátba lapogatja majd ezért a nemes előrelépésért. Támogatja a békét, mert alapjáraton nagyon pacifista kislány. Azonban mikor a saját közvetlen rokonaira terelődik a szó, bőszen kezd gesztikulálni és szitkozódni- eddig tartott a pacifizmus. Valószínűleg sosem lesz hajlandó már csak makacsságból sem elfogadni azt a két vadidegent az életében.
-De Ama néni más. Ő elfogadta és mára már élvezi is, te mondtad!- jegyzi meg egy fokkal ingerültebb hangon a kelleténél. Nem, nem akarja azt gondolni, hogy az apja érdemelne még egy esélyt. A csudákat! Maradjon tőle távol ő is és a szőke libája is.
-Én hagyom, de ők akarnak papás-mamásat játszani. Hagyjanak engem békén. Engem kicsi koromtól kezdve az anyám, Freyya Ulvaeus nevelt, nem Claire vagy James Blackwood. És elegem van abból, hogy azt hiszik, besöpörhetnek mindent a szőnyeg alá és elengedhetik az anyámat, akit nem is volt hajlandó az a tróger megismerni! Lelépett, mikor két éves voltam, utána is hébe-hóba láttam. James Blackwood elmehet a fenébe! Hamarabb vallom Ádámot pár hónap után az apámnak, mint őt valaha is fogom. Ádám legalább meghallgat és nem úgy néz rám, mint egy űrlényre szokás, félelemmel és tartózkodással. Mintha legalábbis leprás lennék. Nem kérek belőlük.- mindezt roppant gyorsan és fojtott hangon darálja le Axelnek csöppnyi szünetet sem hagyva, hogy közbe vágjon a fiú, s a végén úgy zárja le, olyan hangsúllyal, ami érzékelteti, hogy lezártnak tekinti a témát és nem enged az igazából ebben az egyben.
-Persze, menj csak. Itt leszek, megtalálsz.- feleli most már sokkal enyhébb arckifejezéssel, sőt mosolyogva, no meg a hangsúlya is kellemessé olvadt vissza, nem olyan jeges már. Amennyiben Axel elment, ő visszagörnyed az EVT fölé és próbálja nem elbőgni magát azon, hogy már harmadjára próbálja értelmezni az anyagot, hiába becsukott könyvvel vissza tudna mindent böfögni már most a Morloth-okról. Értenie is kell, amiről majd ír.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Földszint → Konyha

Nem kerüli el a figyelmét az utolsó falatok legyűrése közepette, hogy újkeletű asztaltársa figyeli, mi több, megfigyeli őt. Hogy mennyire aprólékosan, azt nem tudja eldönteni, annyira nem éles a megfigyelő képessége, ám az már tiszta sor, hogy nem csupán egy futó pillantásra méltatják. Azonban amint ő is picit jobban odakukkint társára, elindul az a megszokottnak számító orrvérzés és ez nem kerüli el a fiú receptorait sem. Próbál bólogatni, amennyire ez a fejpozíciójától lehetséges, s amint lekerült a papírzsebkendő az orrától, enyhén zavart félmosollyal hajlandó el is magyarázni a helyzetet.
-Nyugi, ez megszokott dolog, ha jóképű fiút látok.- édes kislányom, ha az őszinteség fájna, te már ordítanál. Add is a másik alá a lovat, hogy művészeti ritkaság volna külsejét tekintve, úgy kell azt. Szerencsére nem muszáj a betegszobára vinni, csak majd kezdenie kellene valamit ezzel a kellemetlen reakcióval. Elég megalázó tud lenni, hogy nem képes úgy létezni egy fiú társaságában, hogy ne kezdjen folyni az orra vére.
Az egész hemoglobin-veszteségről hamar elvonja figyelmét a kezdődő társalgás. Természetesen rögtön szükségét érzi helyretenni pár tényt a tömegviszonyokat és egészségi állapotokat illetően, ám a kolléga válasza igencsak meglepi. Pislog is kettőt, meg sem próbálja letörölni az arcára kiült kifejezést. Perszetermészetesen az sem esik le neki, hogy a másik fél tán viccnek szánta a megjegyzést, mivel a legtöbb esetben elég pocsékul olvassa le az emberi érzelmeket az arcberendezésükről, így most sem pillantja meg a bujkáló mosolyt.
-Talán kannibálnak csaptál fel? Na és én? Rajtam lenne mit csócsálni?- most már határozottan vigyorog a dologra (szerinte azért vicces, még ha az úriember nem is vágott hozzá olyan képet) mindent félbehagyva és a srác felé fordulva, holott... inkább nem kezdjük méltatni, hogy a marék lepkénél mennyivel több agya lehet ilyenkor. Az isten tudja, ki ez a srác, talán pont tényleg kannibál vagy valami drasztikus elv képviselője és ő itt még biztatja jószerével a támadásra. Mintha azt mondaná „Tálalva vagyok, próbálj ki!” .
-Hát végül is te tudod. Elismerem, ennek is megvan a varázsa, ha a fémes íz jobban fekszik neked.- vonja meg a vállát bölcs hümmögéssel megtűzdelve a kis monológot. Arra meg csak felszalad a szemöldöke, hogy mennyire nem kedveli itt valaki a zöldséget. Cseppet sem zavartatva magát feltápászkodik a székéről, az egyik manót megkéri két puszival megspékelve a „kéremszépent” (szegény manó jó, ha el nem ájul), hogy gondoskodjon a lábasról, majd nemes egyszerűséggel a srác mellé lavíroz, megfogja a szomszéd széket, megfordítja és lovaglóban lehuppan rá kompániának. Már, ha ki nem rúgják onnan startból.
-Foglaljuk össze: félnyers húsokat kedvelsz, nem szereted a zöldséget, csócsálod a lányokat.... ingadozom a hardcore lányfuttatás és a kannibalizmus között, de akárhogyan is, jó étvágyat  őőő... Hogy is hívnak? De, hogy ne legyek teljesen pofátlan, engem hívj csak Runának.- angyali mosoly pihen az arcán, mintha épp nem sértegette volna burkoltan no name társát.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Nagyterem

Abban a biztos tudatban hagyta ott Axelt, hogy nem eszik meg a rellonosok, h már a saját házukhoz tartozik. Most pedig abban a kellemes érzetben lubickol a levitás kék asztalnál, hogy hazaérkezett, az övéihez. Ma este minden olyan tökéletesen jó. Lelkesen megtapsol minden díjazottat, elnézegeti az újabb arcokat is (pl Keiko dumapartnerére nem is emlékszik még csak látásból sem. Egy nálánál is buckalakóbb levitásról lehet szó!), ééés persze Lilykét megdicséri, milyen szépen van felöltözve. Magában vállon veregeti önmagát, hogy jól begombolt a talárját, hogy ne látsszon a hétköznapi ruhája, de pillangós teniszei még így is virítanak, ha kinyújtja a patáit.
-Köszi szépen.- Lilyke egy cukorfalat, amilyen aranyosan tud válaszolni. Vajon az a két kis gödröcske mindig ott van, mikor háztársnője mosolyog? Ennivalóan édes velük.
-Húú, gratulálok, akkor megint évfolyamtársak vagyunk.- nevetgélve átöleli futólag a leányzót a gratuláció mellé, majd ugye az a rózsaszín, bolyhos vattatömeg is beúszik látómezejére, amilyet még nem is látott, vagy elkerülte a pillantását. Talán ez a nyúl egy KGB ügynök és a rejtőzködés mestere, hogy eddig nem akadtak össze. Bár, ha ügynök is, sosem fogja bevallani, legfeljebb, ha belenyomják egy nagy dézsa vízbe és kivallatják. Na de hogy tud beszélni? Ez hihetetlen! Még jó, hogy biztos kezekben van a nyulambulamot, másképp baj lenne és leveszuhany Kumának. Kissé elakad a lélegzete, mikor Kuma szóra fakad, de rögtön utána átveszi egy kisebb sikkantás keretén belül és magához öleli. Kuma így még az ikrekkel is találkozhat... még, ha futólag is.
-Ááááááá, nagyon édes vagy! Lily, Kuma egy kisangyal, veszedelmesen aranyos. Hogy találkoztatok? Az eszem megáll, annyira cukorfalat vagy.- talán a vattás jószág elnézi ennek a bolondos lánynak, hogy éppen össze-vissza csókolgatja a két vattapofiját, de hát ritkán lát az ember lány beszélő, „élő”  műnyúltömeget!
-Nagyon örvendek, Kumagoro. Én lehetek Ruu vagy Ruru is neked, ha akarod.- végre eltartja a nyusszt, és lepakolja óvatosan Lilyke és őközé, de még mindig megigézett, csillogó szemekkel, kipirosodott arcocskával vizslatja a fülest. Elképesztően gyorsan rácuppant Kumára.
-Persze, hogy nem vagy gyerek. Teljesen felnőttél, hiszen látjuk mindketten.- szinte bálványozó érdeklődéssel pislog a nyuszkóra, meg Lilyre. Teljesen feldobta most ez a találkozás, annyira, hogy rögtön két citromos muffint is tol a füles elé kérésre.
-Parancsolj, szolgáld ki magad.- valószínűleg ez a masszív érdeklődés el fog tartani még jó darabig nála, de azért a megnyitó végén nem felejt majd el elbúcsúzni Axeltől és jó éjt kívánni neki, mielőtt Kumával és a többi levitással elvonulnak a hálókörletükbe.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Földszint → Konyha

Hajajj, nagy a baj, a vér már a orrán túl is folyik, nem csak az ereiben. Képzeli, milyen mulatságos lehet ez, csak neki meg éppenhogy ciki, de hát magára vessen, ha még nem intézkedett az ügy érdekében. Ideje volna már pedig, mert nem fog mindenki örökké jót szórakozni a dolgon; ő sem. Egy idő után unalmassá, sőt idegesítővé válhat és akkor aztán ki tudja, milyen beszólásokat fog kapni érte. Egyelőre azonban úgy fest, az idegen fiú max kiröhögi ezért, ha úgy jön ingere.
-Külön készültem ezzel a számmal neked, gondolhatod.- vágja rá enyhén szarkasztikus mosollyal, miközben csöppet bíbelődik még az orrával, történetesen levakarja a vérmaradványokat, és végre helyére "kattintja" a fejét. Segítséget nem várt el és nem is fog, mivel ő maga is képes gondoskodni a saját problémájáról ideig-óráig, a végleges megoldással meg majd előrukkol a gyógyító. Az egyik felsőéves levitás emlegetett valami Uff bácsit, de nagyon úgy hangzott, mintha egy véletlenül idekerült törzsfőnökről szólt volna a fáma.
Ha már ott tartanak, ki mennyire guszta, muszáj rákérdezzen saját húsminőségére a srác szempontjából. A választ félvállról veszi a butája, amolyan vigyorogva megcsóválja a fejét, mert hát hogy is lehetne, hogy valamilyen természetfeletti lénnyel üljön szemközt éppen? Neeem, az csak a mesékben történik meg, a valóságban soha, dehoogy. Kis zöld emberkék sem léteznek, csak ugye jönnek és zsutty, elvisznek egy űrhajóval, kísérleteznek rajtad és vissza ledobnak a Földre. Persze ez annál életszagúbb mégis.
-Tudhatom biztosra?- vállat von nagy nyugodtan jelezve, hogy ez egy költői kérdés volt, nem igényel tényleges választ. - Lehet, hogy nagyon jól titkolod. Alapozót használsz, nagy az önkontrollod, tudom is én.- de ennél tovább nem megy inkább a nyilvánvalóan téves okfejtésben, mert az úriember már kifejtette, hogy nem ez a tényállás. Ettől még a véres hús miatt akarva-akaratlan egy kannibálra vagy egy vad lánykereskedőre tud csak asszociálni, s ezt nem is rest megosztani a hímneművel. Nagy nehezen még egy nevet is szerez tőle: Kornél. Hurrá, máris megérte ma felkelnie: Casanova valójában Kornél.
-És szűkszavú is nem mellesleg.- jegyzi meg kissé unott képpel. Azért a tartózkodást megérzik az emberek (az élelmesebb-éberebbje), köztük ő is, és ez kissé letörte most a lelkesedését, de hát istenem, mégsem várhatja el, hogy Kornél rögtön itt helyben a magáévá tegye.... Abban az esetben megtörténhet, hogy gyilkossági kísérletre vetemedne egy halkéssel.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Földszint → Konyha

Csöppet sem érzékeli a lassan feltámadó viharfelhőket. Ugyanis, ha volna ennyi szociális érzéke a jelen helyzetben –azaz inkább felébrednének ezen bizonyos érzékek, amelyek most nyugdíjazták maguk-, valószínűleg elnézést kérne, megköszönné a manóknak a segítséget és továbbállna. Ám sajnos Runa, amikor belemelegszik a hülyeségekbe, nem mérlegel, ahogy azt a mellékelt ábra, helyzet is mutatja. Elég szomorú lenne, ha itt érné a csúfos vég, akár egy félig átsült, véres steaket, csak éppen itt nem volna szó semmiféle sütögetésről... ha teleholdkor és mondjuk az erdőben fut össze Kornéllal. Addig jó, míg azt hiszi most, hogy nem egy átlényegülésre képes emberrel ül egy asztalnál, mert másképp már remegne. Ezzel szemben most éppen felvonja a szemöldökét a szemtelen replika hallatán. Nem egy házsártos vénasszony, hogy kioktasson, de a stílusokhoz elég hamar igazodni tud, a legtöbbhöz, s ez éppen nem a „végrehajthatatlan, leutánozhatatlan” csoportba tartozik.
-Várj, hozom a centist, hogy lemérjem az orrod. Úgy nézem, nőni kezdett hirtelen.- igazából abban sem biztos, hogy Kornél ismerné Pinoccio meséjét, de ha igen, talán veszi az adást, hogy éppen a fellengzősnek érzékelt, hazugságos meséjét méltatják vele. Ami a magabiztosságát illeti, no igen, most sok van belőle, úgy tűnik, pedig ez roppant egyszerű stratégia: álcázd keménységnek a nyúlszívűséged és menj a baj elé. Ennyi a nagy filozófiája újabban. Persze, ha tudná, hogy vámpírok, félvámpírok és vérfarkasok csatangolnak iskolájukban, meggondolná, hogy beszerezzen egy mantikórt puszta őrző-védőként egyes iskolatársai ellen.
-És te mindig ennyire antiszociális vagy? Rám mondják, hogy alig merek megszólalni és fúde ilyen meg olyan visszahúzódó vagyok, de te homlokegyenest küldenéd melegedni az embert, ha úgy van kedved. És mondd, hogy tévedek, ha nem így van.- határozott, tárgyilagos hangon közli mindezt, mintha éppen az aranymetszés sémáját vitatnák meg, nem pedig a „ki az idegesítőbb” kérdéskört.
-Komolyan, sajnálom a barátnőd, hogy ki kell bírjon.- feltételezi önkényesen, hogy van ennek az alaknak valakije, mert eddigi tapasztalatai szerint itt az emberek elég gyorsan vadásznak maguknak párt. Ami őt illeti, köszöni szépen, marad egy életre szingli, mint hogy például ilyen kekec emberekkel kerüljön egy háztartásba, egy élettérbe, mint Kornél.
-Mondták már, hogy úgy vigyorogsz, mint a Piroskában a farkas kajaidő után? Hegyezed esténként a fogaid esetleg?- csipkelődik ő tovább, míg fel nem kenik a falra. Igazából Runa másik defektje az, hogy ha bármi nemű ellenállásba ütközik, elkezd rajta lovagolni az átvittebb értelemben, és addig üti a vasat, amíg a vas vissza nem üt. Magyarán magának keresi a bajt újabban.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Könyvtár

~Nincs... Nincs... Pedig Tilda azt mondta, itt van... Hova rakták ezek vissza? Nincs némi tisztelet bennük egy könyv iránt?~ Dohogva kutat éppen egy létrára állva a legfelső polcon egy régi mágikus atlasz után, ami az EVT házijához kell pusztán a pontosság kedvéért. Persze sehol sincs és kezd nagyon pukkancs lenni, hogy egyesek képesek szőrén-szálán eltüntetni egy értékes nyomdaterméket egy könyvtárban! Húzogatja az orrát rendesen ezen a magasfokú rendetlenségen, de inkább nem kommentálja ennél tovább. Az az egy szerencséje, hogy amit egyszer elolvas, vissza tudja mondani hibátlanul és nagyon sokáig élni fog az emlékezetében, feltéve, hogy felül nem írja valahogyan.
Morcos képpel kotorász, de csak nem akar előbújni ez a térkép. Végül már kezd arra gyanakodni, hogy valamelyik okos feltette a könyvespolc tetejére, így felmászik egész a létra szélére és lám, tényleg felkerült oda! Ez elképesztő... Kénytelen hát felmászni érte, mert pont a polc másik végében van (miért is volna kéznél?). Nem mondhatni, hogy a térdig érő szoknyájában túl kecses látvány lenne, ahogy esetlen madárijesztői merevséggel pakolgatja a patáit a szűk polcszélességen, ráadásul annak tetején. Komolyan, egy napon megöngyilkolja még magát ezekkel a húzásokkal.
Amikor ujjai ráfonódtak a térképre, hirtelen megmerevedik. Alatta éppen egy olyan alak készül elhaladni, aki innen felülről, pont kilencvenes rálátásból nézve teljesen olyan, mint David. David Bennett. Az a kis szemétláda, aki már jó ideje felé sem tolta a képét, pedig addig milyen lelkesen csinált belőle felmosórongyot! Fogai összekoccannak a méregtől, amint ez eszébe jut és gondolkozás nélkül lendül a kemény negyven kilójával rá egyenest az alak hátára.
-Megvagy!- hangzik diadalmas kiáltása, miközben gyakorlatilag átöleli a csávót hátulról, nyakban, lábait a csípőjére fűzi és.... óh, mily borzalmas, belenyal bosszúból "David" bal fülébe. Na most szóljatok hozzá, Runa füleket nyaldos bosszúból.
-Süljön ki a két szemed, pocsék tanár vagy. Hova tűntél el ennyi időre?- hangjában annyi a korholás, amennyit nem szégyell, mivel fogalma sincs róla, hogy az alak, akit éppen nyaldos és ölelget, nem David.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Könyvtár

Számított a fene arra, hogy pont itt botlik bele Bennettbe. Ő biztos nem, viszont az is váratlanul érte, hogy a mentora hirtelen felszívódott a képből és hiába próbálta baglyokkal bombázni (a végére Hugo elég megtépázva keveredett vissza a Levitába, amiért ő jópár karcsipkedést begyűjtött a tollas vadállattól! ), semmi válasz nem érkezett. A gerinctelenje még üzenetet sem hagyott neki. Férfiak! Mind megbízhatatlan, kiszámíthatatlan és csak a rosszon jár az agyuk. Folyton! Csak kevés kivételt ismer ez alól és zöldséget egyetlen egyet: Axelt. Ha ő nem lenne, elkönyvelné az összes rellonos fiút kiéhezett hiénáknak.
No de nem agyal túl sokat, miután az állítólagos hasonmást felfedezi, hanem ugrik (szerencsére nem jön vele a könyvespolc is) és a srác hátán landol pillekönnyedségével. Talán életében először sikerült egy ilyen hajmeresztő manővert kiviteleznie ÉS megúszta sérülés nélkül. Ez nála már nagyon nagy szó tekintve az ön- és közveszélyességét mindenkor. Ráadásul sikerül belenyalnia is a fiú fülébe, de már ekkor baj történik. David ütne ezért, ez viszont szó szerint eldobja magát... ezzel együtt zuhan ő is.
Mielőtt még akár csak gondolkozhatna, megfordulnak a levegőben és ő másodpercek múlva egy khm... eléggé kidolgozott mellkashoz préselődve eszmél tudatára. Ha ez nem volna elég, a hang és az arc, melyeket most alkalma nyílik tanulmányozni, egyáltalán nem David Bennetthez tartoznak. Ahogy feltámaszkodik két oldalt kinyomva magát a fiú feje mellett, egészen gyorsan paradicsompirosba fordul az arca, a rémült arckifejezéséről pedig nem is beszéltünk még.
-Ne-ne-nem vagyok a bogarad!- jegyzi meg igencsak felháborodott hangon, miközben lejjebb botladozik, de inkább csúszik a srácról, azaz próbál, elvégre félig-meddig fogja őkegyelme, ha már nézegetni próbálta az arcát. Elég ciki helyzet, mi tagadás, sőt még az orra vére is elkezd szivárogni diszkréten...
-Ajh, ne... már megint...- a sóhaja felér egy egy hétig éheztetett ember könyörgésével a végső megnyugvásért. A szoknyája zsebében kezd...ene matatni, de hát bizonyos paták útban vannak.
-Elővehetem a zsepim, vagy kérsz egy piros foltot a pingvinszerkódra?- pislog kissé bizalmatlanul újdonsült... ismerősére. Hát gyakorlatilag elég gyorsan testközelbe kerültek, még ha nem is ez volt az ő személyes szándéka, azaz nem ezzel az egyénnel itt maga alatt.
Tildát valószínűleg valami mérges gombás, vastag enciklopédia simogathatta fejen, hogy nem jött még ide erre a patáliára, de talán addig jó nekik, míg a Bagolykő elkötelezett könyvharcosa meg nem pillantja ezt a destruktív párost.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Könyvtár

A letális kamikaze műveletek köztünk legyen mondva, távol állnak a kislánytól, ám Bennett úr egy külön fejezet az életében: lényegében mára annyira kiélezte Runa reflexeit, hogy egy becsiccsentett macska reflexeivel (magyarán balesetveszélyesen) reagál mentora leghalványabb árnyékára is, mivel, ha David, akkor jön a jól megérdemelt bunyós lecke. Talán ezzel a legésszerűbb magyarázni, hogy úgy zúgott alá ezt a másik penészt letámadni, mint egy bombázó repülő- elé ment a bajnak.
Most viszont a feje ritka szép piros színt öltött kizárólag a helyzet abszurdumának tiszteletére, de a dadogás sem marad le a repertoárjából. Hogy élete még gyönyörűségesebb és csodásabb legyen, az orra is vérezni kezd (fene a jóképű embereket! ) és persze az áldozata arca oly derűt sugároz, melyre nem feltétlen volt kíváncsi. Gyanakvása nőttön nő, várja, hogy kinevessék... de nem, végre lekászálódhat az úriemberről, s ez megkönnyebbült sóhajt csal ajkaira.
-Nem, csak összekevertelek egy bizonyos David Bennett-tel. Ismered?- egy pillanatig érdeklődve pislog a fiúra, ám ezt nagyon gyorsan felváltja a hála és a ragyogó mosolygás az arcán: mintha csak egy boldog, jóllakott ötéves ülne a sárkányfiú előtt. A papírzsepit bólintással fogadja el, de mielőtt tényleg összepecsételne valamit, hátrahajtja a buksiját és rányomja vérző orrlyukára a cellulóz származékot.
-Deb is hitteb, hogy az volda...- közli kissé furcsa orrhangon, mivel a járata most épp lezárás alatt áll közmunkálatok miatt. A szivárgás lassan enyhül, végül teljesen alábbhagy. Ezek a heveny orrvérzések már olyan megszokottá váltak nála, mint a reggeli tisztálkodás. Bár egy kis arcmosás után nem akarják feljelenteni az embert... Ismételten nagy szemekkel pislog a fiúra, megszeppenten és van szerencséje kimondani az első becenevét, ami a szájára jön.
-Hófehérke.... vagyisvanakiígyhívdenemezanevem...- a hadarós részt nem garantált, hogy az áldozat értelmezni is tudja, de ha nagyon figyelt, csak átjön az infó, hogy nem ez a valódi neve, de így is szólítják néha tökkelütöttkét.
-De ne jelents fel, kérlek! Az nagyon nem lenne jó. Nem egyezhetnénk inkább ki valahogyan?- oldalra dönti a buksiját és olyan aranyosan kezd bámulni óriási szemekkel társára, mint egy újszülött gnúborjú.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Könyvtár

Lassan kezdi összeszedni magát két vérmázolási kísérlet között, ami az orrát illeti, ami meg az egész helyzetet, hát azt jobb, ha nem méltatjuk. Épp vérzik egy fiú látványától- már megint. Kevés ennél megalázóbb dolog létezik a világon, bár ráugrani egy vadidegenre egy háromméteres könyvespolc tetejéről talán még cikibb.
-Aha, ő. Vérben forognak a szemei, meg navinéseket és levitásokat eszik reggelire... engem valamiért kihagyott. Inkább verekszik velem.- rögtönzött helyzetvázolást tart kérdezés nélkül egy vadidegennek - még nevet sem cseréltek! - David Bennett legújabb hobbijáról. Hát nem aranyos? Közben valahogy behajlítja a patáit maga mellé és szembe helyezkedik a földön ücsörögve ezzel a sráccal, akire volt szerencséje rávetni magát. A térkép megkönnyebbülésére mellettük landolt a pár méteres körzetükben és baja sem esett. Tilda csak nem nyírja ki ezért...
-Pedig a rendes nevem norvégül hatalmas erőt jelent. Lehetne akármilyen nevem, akár Hófehérke is.- jegyzi meg kissé elbiggyesztve a száját. Mi az már, hogy nem veszik be tőle a Hófehérke becézést?- Jó, oké, a nevem Runa. Runa Blackwood.- most az következne, hogy előránt egy pisztolyt és belelő az alagútba, mint egy vérbeli James Bond... csak ő se nem titkos ügynök, se nem Bond.
Természetesen komolyan vette a megjegyzést, hogy felnyomják testi sértésért. Konkrétan ráugrott valakire, az a valaki a földön kötött ki az ő hibájából, ráadásul belenyalt a fülébe, tehát sértette egy ember intim szféráját. Az alap megvolna rá... Jobb a baj elé menni, mint utána nyögni a következményeket.
Pár századmásodperc kiesik a fejéből, mialatt ez a srác pár centire kerül tőle. Ösztönösen fújtatni kezd, mint egy dühös macska és dühösen rápislog újból kivörösödött orcával a pajtira.
-Na és mi az? Azon kívül, hogy nem ismered az intim szféra nyilvánvaló fogalmát? Szívesen tartok neked lexikonos kiselőadást, eidetikus a memóriám úgyis.- úgy replikázik itt, mint egy dühös macska, mert meglepték, ha meglepik, ideges lesz, ha ideges lesz, szájalni kezd.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Könyvtár

Egy kis oldalra mozgolódás, egy kis fészkelődés, a szoknyát még jobban lejjebb gyűrjük, nehogy véletlenül is többet mutasson egy csizmás lábszárnál és pironkodást idézzen elő. Hihetetlen egyszerűen, hogy ekkora bakot lőtt -mit bakot? ez egyenesen egy túlméretezett ló itt előtte a földön! - és csak úgy megpróbált legyűrni egy Davidtől teljesen elütő férfiút. Ez a példány azért más, mondhatni... rendes. Úristen, talán a második vagy harmadik rellonos, akire ilyesmit mer mondani és hímből van! Az egyik Axel, a másik Domi, aki tőlük igazolt át, és a harmadik ez a túlméretezett agár volna? Mert azért lássuk be, elég termetes egy példányt vadászott le mára magának.
-Dehogyis! Én? Boxzsák? Ő tanít nekem önvédelmet! És nagyon rendes, hogy elvállalta.- megbotránkozva néz rá a másikra, hogy ugyanbiza ezt a sületlenséget honnan szülte elő hirtelenjében? Az ő fejében olyan, hogy agresszió egy gyengébb nemű ellen, csak elméleti síkon létezik. Amíg nem találkozott ilyen indíttatású cselekedettel, úgysem tudatosul benne. Daviddel más a mese, ott ő ment bele önszántából, hogy néha odavágják a padlónak, ha egyszer másként nem lehet tanítani ezt az egész önvédelem mesét. Könyvekből már régen memorizálta volna első olvasatra.
-Gregor? Abszolút nem illik hozzád, de azért nagyon örülök neked.- előveszi a leggyönyörűbb babamosolyát és az arcára festi, mint valami profi Picasso alkotást. Lennének ötletei, hogy a kedves szülők hogyan anyakönyveztethették volna Gregort, de hát nyilván nem kérdezték MÉG a véleményét (látszik rajta, hogy ég az információközlés riasztó belső tüzétől), így nem lenne túl szép a fiú orra alá dörgölni a szerinte sokkal helyénvalóbb neveket.
Hajajajj, ha már a személyes terét is vizsgálat alá veszik egyesek ilyen... arcos módszerrel, kénytelen bevágni a macska üzemmódot, de mintha ma még az ág és a könyvespolc, meg a szerencse is húzná, amint Gregor a füle mögött kezd matatni, olyan gyönyörű macskavernyogást hallat, amilyet egy humanoid lánytól csak elképzelhetünk. Macskásan arrafelé hajtja a fejét is, mintha oda akarná zárni a fiú kezeit a füle mögé, vagy pont mintha belesimulna pofival a tenyérbe, pedig csak le akarja magáról rázni az idegen kezet, s pár méterrel hátrébb is csúszkál már akkor, nehogy ez a vadorzó megint a közelébe jöhessen.
-Nem felejtettem el, de nem vagyok a szobacicád!- mondja ezt egy olyan megnyilvánulást követően, ami Whiskasért könyörög már önmagában, meg egy bolhairtó nyakörvért minimum.
-Az teljesen véletlen volt. Összetévesztettelek Daviddel, mert mindketten túl vagytok méretezve. Egyáltalán hogy lehet ekkorára megnőni? Ezt büntetni kellene.- a végére bosszúsan megcsóválja a fejét, miközben mellkasán összefűzi karjait és szusszant egyet. Rögtön ezután rábólint saját gondolatmenetére nagy megelégedéssel, hogy bizony, a mai büntető törvénykönyvek egészen hiányosak az emberi magasságok és testfelépítések szabályozása miatt. Ugyanis hiányoznak. Ugyanis így tisztességtelen utcára is merészkedni.
-Miféle könyvet keresel neki?- egy csapásra megváltozik a hangneme: kedves, segítőkész, szinte csicsergő lenne, ha nem épp egy tonnányi könyv között dekkolnának azon malmozva magukban, ki a nagyobb űrlény kettejük közül. Szemei lázas csillogásba kezdenek és már alig várja, hogy megkaparinthassa azt a bizonyos cetlit, mert elég ám csak egy pillantást vetnie rá, máris eszébe vés róla minden betűt. Felélénkülten tapasztalja, hogy a keresett nyomdatermék helyét pontosan ismeri, nem egyszer haladt el mellette ittléte során. Mancson is ragadja Gregort, miközben botladozva felpattanni próbál úgy, hogy közben jószerével ráesik a srácra.
-Tudom, hol van... ja bocsi... naszóval gyere csak.- teljes lelki nyugalommal támaszkodik Greg vállában és végre sikeresen függőlegesbe kerül, még a ruháját is leporolja kicsit, aztán újból ovis módjára kézen fogja a fiút és a lehető legszélesebb mosolyával kezdi őt kalauzolni a poros kötegek útvesztőjében szerencsére teljes magabiztossággal. Gáz volna, ha eltévednének és két órát bolyonganának mondjuk a sima bűbáj szekción.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Bibircsókos banya folyosója

Elszabadult. Délelőtt még aludt, terpeszkedett álmában a kis szőrgombóc. Szuszogott, rúgott egyet-egyet. És nem kellett volna felügyelet nélkül hagynia. Ó, nem. Igaz, hogy aranyos, édes, ölelnivaló és nem volt szíve ketrecbe tenni, de ettől még az ő sara, hogy elugrált a kis tapsi. Istenem, még olyan picúrka; mi lesz, ha baja esik? Ráadásul annyiféle veszélyes jószágot is tartanak egyesek, hogy egy percet sem élne szegényke, ha összetalálkozik eggyel.
Lélekszakadva rója a folyosókat, botladozik, szólongatja a kis répazabálót: „Ria, Ria hol vagy?” . És a nyuszi nem felel, nem makog, nem illegeti a fülét, hogy itt van, tessék érte jönni és ölbe venni őt. >>Ria<< önérzetes lánynyuszi, nem kell neki bébszitter. No persze, még azt sem tudja, hogy vannak fiúnyuszik a világon, még semmit sem tud magáról Az Életről. Az aggódó, kétnapos gazdija pedig holtra vált fejjel botorkál immár a keleti szárnyból áttérve a nyugatiba, hogy hol az ő kis állatkája. Egy kanyar, két kanyar, három kanyar...

Közben az említett önérzetes nyuszilány éppen aprókat ugrálva halad az első emelet egyik híresebb folyosóján. A banya szobra előtt egy pillantásra megtorpan, oldalra biggyeszti a fejét, komótosan nyammant egyet egy darab papíron, amit valószínűleg egy könyvtári könyvből roppantott ki, majd újból ugrálni kezd egyenes vonalú egyenletes mozgásban előre. Pár méterrel arrébb sikerül akadályokra találnia: két ember és némi poggyász. A poggyász pedig remek ugródeszka, ugye? Hopp, egy láda, hopp, egy táska, hopp, egy fiú válla! Beleszuszog újdonsült pihenőhelyének fülébe, még nedves orrát is nekinyomja az embergyereknek. Nagyon érdekes!

- RIA! –a fennhangon megejtett szólítás bizony egy töpszli, nagyjából százötven centis, fekete hajú, kék szemű leánykától származik, aki teniszeiben, farmerében és szürke kapucnis mackós pulóverében egy jól táplált egér benyomását keltheti. Majdhogynem kommandózva közelíti meg az ácsorgó fiút és lányt, de közben nem felejt el bólogatva köszönni nekik. A nyuszi ugyanis figyel, sőt érezhetően remeg a fiú vállán.
- Ne mozogj... Ha ugrik, akkor viszont kérlek, kapd el. – halkan, de érthetően intézi kérlelő szavait az ismeretlen fiúhoz, hátha az hajlandó a nyúlfogásba besegíteni, hogy Ria ne szökhessen tovább a kelleténél.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Bibircsókos banya folyosója

Talán túl hangos volt, túl kemény a kis mókicával szemben. Egy pillanatra meg is szeppen, pont miután elóbégatta magát, de gyorsan kapcsol, hogy épp egy körözött szökevénnyel van dolga. Ria profi módon meglépett előle; ez volt a hála, mert nem akarta egy csúnya ketrecbe betuszkolni a nyusszt. Ha visszatérnek a szobába, biztonsági okokból most már száz százalék, hogy a rácsos házában landol. Nem elég, hogy Hugo, a baglya pár napja önállósította magát és világgá ment köszönhetően a folyamatos nézeteltéréseiknek, most még az új nuszkóját is veszítse el? Na ne!
A jelen pillanatban tőle telhető legudvariasabban megkéri a fiút, hogy ne mozduljon és sűrűn fohászkodik, hogy a másik lány se moccanjon meg, mert komolyan sírva fakad, ha elüldözik a kis állatot pár kiszámíthatatlan mozdulattal. Lassan, óvatosan közelít, lábujjhegyen jár, minden idegszálával Riát fürkészi. A nyuszi bajsza hevesen mozog ide-oda – biztosan megérezte, hogy rá „vadásznak” és ezzel kihasználja a következő pillanatot: huss, elrugaszkodik az eddig pihenőhelynek használt vállról és nekiiramodik.
Kislányunk hiába kap a nyuszicsemete után, Ria fürgébben mozog nála és nem óhajt padlót nyalni, mint Runa, aki –míg újonnan kelt vadásztársa a kicsike után veti magát- csodásan térdre borul a nyuszi hűlt helye előtt. Némi szerencsétlenkedést követően összeszedi magát és jóval lemaradva az új diák-Ria páros mögött, a szökevény után iramodik ő is. Mire beéri a duót, a fiút már egy cilinder társaságában találja.
- Ugye nem változtattad cilinderré? – könyörgő mind a hangja, mind a tekintete, és hát elég árulkodó a sok aggodalmas pillantás, amit a cilinderre vet. Nem tudna mit kezdeni ezentúl egy remegő bajszú cilinderrel, ami ugrál. Ha hajlandóak megnyugtatni, hogy Ria nem ment át semmiféle változáson, hatalmasat sóhajt és nekikezd hálálkodni.
- Annyira köszönöm, hogy elkaptad. Olyan fürge és nem volt szívem bedugni a ketrecébe. Láttad, milyen pici, depressziós is lehet a bezártságtól. -  ugyan nem ért a nyuszipszichológiához, de feltételezi, hogy az állatok igenis depressziósak lehetnek a négyoldalú rácsoktól. Ria meg még pöttöm, nem akarná, hogy baja legyen.
- Képzeld, van a kastélyban egy rózsaszín plüssnyuszkó is; a neve Kumagoro, a lovag. Általában a Levitában él, de feltűnhet bárhol lényegében. – valószínűleg saját nyuláról asszociált rögtön Kumára, sőt az is megfordult most a buksijában, hogy megkéri a hős nyulat pár répa fejében, hogy okítsa Riát.
- Amúúúgy.... A csomagjaid... hátramaradtak. – közli a nyilvánvalót megszeppenve, miközben leguggol a cilinder mellé. Még nem merte elmozgatni, hátha a nyuszi kihasználja a hirtelen jövő alkalmat és megint meglép.
- Új vagy, igaz? A nevem Runa. Téged hogy hívnak? Honnan jössz? Hányadik évfolyamba jársz? Idősebbnek tűnsz az elsősöknél. Vagy elsős vagy? – Ha eddig nem fáradt le a másik, majd most. Amennyi kérdést a nyakába kap, nem csodálkozna senki, ha startból inkább elmenekülne.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Nagyterem

A levitás asztalnál méltán van ok az ünneplésre: az egész nagyterem kékben és bronzban pompázik, minden kék törpike örül a sikernek. Idén sem tétlenkedett a szfinx háza, így a nagy drapériára álmodott legendás lény büszkesége most teljességgel megalapozott. Ő maga némileg visszafogott hangulatban, lábait az asztal alatt lógatva ücsörög az asztal egy félreesőbb részén, nézegeti a tömeget, egyesek láttán megcsóválja a fejét, másoknak vidáman int egyet köszönésképpen, közben a kezében fityegő narancsleves pohárral játszik. Ma úgy gondolta, megjelenik muszájból, mert mégis csak évnyitó, aztán elspurizik a tömeg között valamerre. Kék dísztalárja alól fekete-fehér ruha virít elő erős kontrasztot alkotva hófehér bőrével és vörös rúzsával. úristen, életében először van rajta rúzs, de tizenhat évesen úgy érezte, adjonisten, ideje egyszer kipróbálni. Hát nem hitte, hogy ilyen erős lesz, de most nem mer nekiállni letörölgetni helyben. A magassarkúit már valahol az asztal alá rugdosta (nem bírja őket hosszú ideig elviselni), így most a szabad kis patáit lógatja az asztal alatt. Jó, jó, nem illik, de ki az az épeszű nő, aki önszántából megnyomorítja a saját lábait? Ugye? Nem ő lesz az!
Elfilozofált azon, hogy Alex vajon hova keveredhetett el? Mintha látta volna... vagy csak ideképzelte? Akárhogyan is, most jó csak itt ücsörögni a levitás asztalnál és elnézni az ünneplő társait. Néha kicsit jó távolról megfigyelni és nem belemászni a sűrűjébe.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Nagyterem

Ráérősen lóbálja az asztal alatt kicsire szabott lábait, mialatt a narancslé egyenletesen párolog el belé. Van alkalma alaposan körülnézni a teremben: egyesek csoportokba tömörültek, mások egyedül állnak a fal mellett. Utóbbiakra épp csak egy futó pillantást vet, mert amúgy sem lesz ma nagy dolga egyikkel sem. Lényegében senkivel nem tervez interakcionálni, de általában, ha ő nem megy a „baj” (értsd jelen esetben az embereket ez alatt) elé, majd jön az hozzá kopogni magától.
Ideje volna azért a cipőit visszatornáznia a helyükre, éppen ezért végez egy merülő mozdulatot az asztal alá: egyik fele fent, másik felét keresi, Axel hangja elmegy mellette... Óóó, Axel, a drága. KOPP! Ez a fejed volt, kislány, az AÚ pedig a köszönetnyilvánításod a fa felé a simogatásért. Másik fél pár cipő is a helyére kerül, kibújik hát az asztal alól és Axel...ék felé fordul.
- Harriet! – hápogva mered kedves barátnőjére, de az öröm szikrája nem hiányzik a szeméből. Lendületből feláll és karjaiba zárja a szőke svédséget, még két puszit is nyom az arcára, annyira megörül a hirtelen felbukkanásának.
- Hát te? Semmit sem mondtatok, hogy átjössz Bagolykőre... – nevetve öleli még mindig a lányt, Axelre meg kissé kérdőn néz szemsarokból, hogy ő tudott erről és elhallgatta, vagy neki is légből jött az egész? Végül is mindegy, a lényeg, hogy az egész Sjölander família itt van végre. Még jó pár percig vidáman cseverészik két kedves barátjával, aztán –ha nem is könnyes búcsúval, de – elköszön tőlük, míg az ünnepségnek vége nem lesz. Az igazgató úr beszédét is illedelmesen megtapsolja a többiekkel együtt (magában boldogan ujjong háza győzelmén, de kifele mégsem volna ildomos hangosan mulatni) és a következő másodpercben sikeresen eláll a lélegzete: a hang, a mozdulat, minden nagyon élénk emlékeket ébreszt fel benne. Helyből ugrik egy kicsit, de hála Greg fogásának, a plafonra még nem fog felragadni a húsz körmével, mint holmi jólnevelt macskák.
- Úristen, rám hozod a frászt! – vált át némileg visszafogottabb hangnembe, mert ez előtt egy tizedmásodperccel még jó hangosan akart rászólni az orv támadóra. Közben az arca felvette a szokásos paradicsom színét és sűrűn kezd pislogni Greg kezére is a derekán.
- A kezed...- csak ennyit bír kibökni, mert egyrészt nem találja a szavakat, másrészt a teremben valaki felrobbant egy adag bűzös ajándékot. Reflexből az orra elé kapja a kezét, mielőtt még vissza akarna jönni az előbb elnyammogott szendvics, de szerencsére perceken belül javuló tendenciát mutat a légminőség: valaki „tisztogatni” kezdett és tippje is lenne, kicsoda. A lényeg az, hogy a terem újból élhetővé vált, de Greg keze még mindig a derekán van és a szája túl közel az ő füléhez.
- Élvezed, ugye? – tekint rá némileg vádlóan a pirulása alatt. Annyira érzi, hogy Greg élvezi, ha piszkálhatja, de azzal is tisztában van, hogy ez csak húzás; még nem súrolja a gonoszság határát, tehát nincs komoly oka menekülnie előle.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Bibircsókos banya folyosója

Cuki Erik  *-*

Egész tisztes sprintet vágnak a nyuszika begyűjtése érdekében. A végére már mindketten szaporán szedik a levegőt, de óh, ha a nyuszika megvan, megérte a fáradtságot, nem? Ha belegondolunk, milyen olcsón megúszták –elvégre négy szárny plusz az alagsor mind szabad pályaként szolgált Riának- , még meg is köszönhetik, hogy a kicsike még tényleg csak gyerek és nem futotta szemfülesebb menekülési tervre a nyuszifejéből.
A cilinder viszont nem szerepelt a begyűjtési tervek között. Átváltoztatták a nyulacskáját? Ezentúl lesz egy remegő cilindere? Nem túl jó kilátások és egészen addig rágcsálja érte a szája szélét, míg meg nem nyugtatják, hogy nem, nem így van, nem kell pánikolni. Hatalmasat sóhajt válaszképpen egy „Hála az égnek!” felszólalással egybekötve, hogy jelezze, mennyire megnyugodott. Ettől még nem fog zöld utat adni a kis szökevénynek a cilinder levételével; Ria szabadságszeretete túl nagy.
- Tényleg? – kapja fel a fejét a láthatatlan akadályok emlegetésére.- Mesélnél róluk? Hogyan hozzátok létre? Meg tudnád tanítani a varázslatot? – annyira felkeltették az érdeklődését, hogy most még azt is elfelejti, átlagos esetben nem szokott senkit így letámadni a kérdéseivel. A kedves segítő azonban még a leghalványabb tartózkodási szándékát is gyorsan eltörölte az állatka begyűjtésével és a hasznos tipp elhintésével.
- Ez remek lenne! Mikor érnél rá? Ó, de hát csomagokkal vagy, még le kell pakolj, gondolom... Meg biztosan elfáradtál az utazástól. – hangja a végére motyogássá halkul, hintázni kezd lábfejein, kezeit pedig a háta mögött összekulcsolva malmozni kezd az ujjaival. No és persze a földhöz intézi a tapintatos szavakat holmi pihenésről és fáradtságról, még véletlen sem jut eszébe felnézni a hős nyuszivadászra. Ellenben Kuma létezését mindenképp közölni óhajtotta, ha már a nyulak vannak fő témaként terítéken. No nem úgy tálalva, nem nem. Távol áll minden gondolata a nyuszipecsenyétől, sőt ki nem kapna sírógörcsöt, ha belegondolna, hogy az ebédet, vagy a vacsorája nemrég még ugrándozott és a bajszát mosta fél manccsal?
Nos igen, közben a csomagokat is össze kellene szedni talán, de Riát is. Úgy gondolta, amíg Hős Lovag összeszedi a cókmókját, addig ő valahogy Riát tartja egy helyben, de milyen kedves! Segíteni próbál a fiú ismét, bár a ketrec és Ria így összeadva elég siralmas látványt kelt a kicsi lelkében. Mármint a nyuszitulajéban, mert a kisállat csak a bajszát mozgatja meg a változásra és érdeklődve izeg-mozog egy keveset új otthonában.
- Semmi baj, hálás vagyok neked. Így nem fog megszökni, és ha hazaért, majd bekerül a rendes házába. Mint hogy elszaladjon megint, jobb lesz neki egy kényelmes ketrecben, vagy majd egy láthatatlan védőfalasban. – hálás-biztatóan mosolyog fel iskolatársára, miközben felegyenesedik kezébe fogva a vesszőketrecet kedvencével együtt és megindul a másik oldalán vissza a tett eredeti színhelyére.
- Vicces neve van. Sok a szalamandra felétek? Vagy mi a falu háttértörténete? Írtak helytörténeti könyvet róla? Mert jó lenne elolvasni, de mesélhetsz is ám. Van kedved? – úgy látszik, még fel van pörögve a nyuszivadászat miatt, ezért jár egyfeszt a szája. Persze befogni főleg akkor fogná be, ha Erik elszaladna előle, de amíg ez be nem következik, valószínűleg a kérdésfolyam nem áll meg.
- Áh, értem. Akkor egy évvel jársz majd feljebb tőlem, ez remek. Hátha sokat fogunk még találkozni. – egészen belelkesül a gondolattól, hogy új ismerőse lesz (minek nem örül ez a lány?)  és lehet rá számítani, hogy hangos és meglehetősen lelkes üdvözléssel illeti a jövőben Eriket minden találkozásukkor, csak hogy kifejezze lelkesedését.
- Most fogok harmadikba menni ééés idén töltöm a tizenhatot. De sajnos nem vagyok eridonos, ne haragudj. Én a szfinxekhez tartozom, levitás a szerelésem hétköznapokon. Bár az eridonosok nagyon aranyosak, köztük is biztos jól érezném magam. – morfondírozik hangosan Erik pakkját bámulva, ahogy lebeg az orruk előtt. Ria egészen lenyugodott mostanra a ketrecében, csak nem lesz vele baj a továbbiakban.
- Ha találkozol egy indián lánnyal, na ő eridonos, úgy tudom. Ő biztos elvezet a házatokba. – nem túl sok és hasznos infó, de Leonie-n kívül nem is tudja, ismer-e más eridonost látásból... ja de, hát a saját évfolyama embereit ismeri, de miért is jutna eszébe... Hát miért is...

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Nagyterem

Szíve valahol a torkában dobog, ez nem kétséges; szörnyen izgul, pedig nagyon figyelt minden apró részletre. Igaz, akadt egy kis intermezzo- Greg úgy fél órája insta szívrohamot okozott neki és majdnem felvisított, mikor megpillantotta őt a szobája ajtajában… aztán Greg bevágta az ajtót és elillant Runácska nagy csalódására. Jó jó, így is pityergett egy kicsit, rondán megijedt az igen hatásos és jól koreografált jelmeztől, melyet kedvese alkotott magának, és újra kellett sminkelje magát. Nagy feladata volt, így alig tíz percet hagyományozott a női praktikák űzésére. Ma estére el kellett hívnia Bogolyfalva legmisztériumosabb személyét, Adam Kensingtont. Enyhe idegbaj környékezte persze ennek előéletét is, ugyanis egy héttel ez előtt, a könyvtár előtt ráejtett egy laza stócnyi könyvet Michelle Angelique Saint-Venant lábára, mit a rellonos proprefekta egy kiadós büntetőmunkával honorált neki a hangos leszidás után csípős nyelvezettel körítve. A feladat az lett, hogy hívja el a falu rejtélyes férfiját az iskolai bálra mint párját, és táncoljon vele egy dalnyit. Mondani sem kell, Runa holtra váltan fogadta az ítéletet, mert rebesgették, hogy aki Kensington közelébe megy, fura élményben részesülhet, feláldozzák (egyeseknek vad a fantáziájuk), vagy éppen átmossák az agyát, ilyesmik (Runához a vérszívós rész, ha van is ilyen közszájon, nem ért el nem is oly’ meglepő módon).  Nem csoda, hogy remegve botorkált le három nappal ez előtt a faluba, naplemente után (Michelle kikötötte, hogy csakis akkor mehet le hozzá és a birkaakaratú kislány nem ellenkezett), kért útba igazítást a Kensington rezidenciához, s végül kopogtatott be az ajtón. Valószínűleg festményre illő lett volna az a fej, amit Adam vágott, mikor a százhatvan centit súroló törpe negyedikes fiatal hölgy előadta, mi szél fújta erre (saját elemi mágiáján kívül), és mit szeretne kérni tőle vadidegenül, látatlanban. Készített azért szépen dekorált, aranyos szegélyű meghívót és gyöngybetűkkel vésett rá egy protokoll báli meghívószöveget. Az utóiratba pedig belefűzte, hogy ha Adam szíve megesik rajta, örökké hálás lesz neki. Naiv naiv kislány, sosem érzi a vesztét, csak mikor már túl késő van. De végül is megnyerte a rejtélyes idegent bizarr ügyével (még maga is beleszédült, hogyan sikerülhetett a malőr), s most, negyed órával a bálkezdés előtt zavartan, kétségektől és szörnyű lámpaláztól gyötörve lépked le a Levitából a nagyterem felé vezető lépcsősorokon.
Cipellői aprókat koppannak,  hosszú, földig érő ruhája pedig egyáltalán nem ijesztő, sokkal inkább idézi Maria Antoinette-et. Runa nem tud ijesztgetni, így inkább kezelte az egészet egy egyszerű farsangi beöltözősként, akár megszólják érte, akár nem. Még a haját is fehérré varázsoltál a szobában Lyrával némi ügyködés és szerencsétlenkedés árán, sőt göndör csigákba rendezték az egész hajzuhatagot, hogy ne szükségeltessen a kényelmetlen paróka. Fúj, régen abban termett meg a tetű, nem kér belőle, nem higiénikus. De nos, ezt félretéve, ruhája a nagyon halovány acélkékre hajaz, széles, földet seprő darab jó erős fűzővel ellátva- Ádámot rávette, hogy elmenjenek egy pécsi kölcsönzőbe, amit nagybátyja elég jó hírű és elérhető árú jelmezes boltként adott elő, hogy onnan válogathasson kedvére, és végül ez lett belőle. Lehetett volna rosszabb, mondjuk múmia, vagy az isten tudja, milyen bizarrságokat árultak még ott. Persze akadt klasszikus, mint a vámpírlány, meg a vérfarkaslány imázsa, de egyik sem vonzotta, maradt ennél az egyszerűbb, nem rémisztő, de nagyszerű, hozzá illő koncepciónál.
Kezdés előtt tíz perccel járnak, végre elérte a nagyterem bejáratát. Illik megvárnia Adamet- végül abban maradtak, hogy itt találkoznak, mert a kis ostobácska levitás kislány elújságolta kéztördelés közepette, hogy földig érő ruhában nem túl vicces átseperni a fél falut, majd ismét fényezni rajta egyet a kölcsönzött ruha aljával, így praktikusabb volna itt összefutniuk.
~ Nem jön el… Nem jön el és keresztre leszek feszítve. Édes Istenem, bocsáss meg, ha légpajzsot húzok Michelle ellen, de ha megtalál, ízekre szed. Jézuskááám, mi van, ha Mr. Kensington mégis eljön? Nem túl őrült ez a ruha? A végén még leégetem az arcáról a bőrt, amilyen szerencsétlen vagyok. És még a tánc sem megy. Greg is minek hagyott ott? Anyuuuu….. ~ Mindebből a külvilág felé annyi látszik, hogy arcára kiült az idegesség, bár ezzel elvegyült már egy nagyfokú izgalom is, hiszen látja érkező társait és azok ijesztő jelmezeit, ez felviszi kicsit az ő adrenalin szintjét is. Viszont a kéztördelése az olyan alap dolog, sőt egy adott ponton felhagy ezzel is, csak egyik kezét tördeli magányosan, a másikkal meg egy lelógó hajtincsét kezdi csavargatni szája szélének rágcsálása közepette. Még mindig borzasztóan udvariatlannak érzi, hogy rátört egy vadidegen falulakóra, de… hát igen, önmagának is be kell már vallja, hogy azért izgalmas, hogy elfogadták a meghívását egyből, sőt meglepő, rejtélyes is némiképpen. Nagyon elkezdte fúrni az oldalát, kicsoda is ez az Adam Kensington, mi fán terem és miért ódzkodnak tőle egyesek, mások meg állatkerti látványosságként beszélnek róla, megint más meg vállat von a hallatán- már akik ismerik, természetesen itt most csak róluk van szó, kategorizáláskor.