Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Földszint → Konyha

Aaah, éhen halooook! - lerúgom... lerúgnám a takarót magamról, de nincs mivel. Morcosan kelek fel a Levita toronybeli ágyamban. Magamhoz rántom a közelben dokkoló kerekesszéket, és átülök rá. A Levitában nincs konyha. Hallottam, hogy a navinében például van, és ezt kicsit igazságtalannak érzem. Nincs pofám a házi manókat zaklatni különleges éjjeli zabálhatnékom miatt, úgyhogy kénytelen vagyok magam elmenni a konyháig miatta. Meg aztán amint kitöröltem a csipát a szememből, beugrott, mire vágyom: Az NX-6-osra. Hogy mi az az NX-6-os? Az kérlek a világ legtökéletesebb hamburgereinek egyike. A hatodik, végső verziója az otthoni barátosnémmal, Noéval fejlesztett burgernek. Minden benne van, ami kell, extra kalóriabomba. Ha azt most benyomom, garantált a teli hasas rémálom hajnalra.
Szóval elrobogok a nyugati szárny földszintjéig. Út közben semmilyen büntetőjogi szakértővel nem találkozom, pedig sikerült szinte a kastély legtávolabbi pontját úticélul kiszemelnem. Belököm az ajtót. Nem tudom, mikor lövik fel a pizsit a manóknak, de jelenleg kihalt a hely. Apropó pizsi, a csíkos pizsamám nem véd a fagyhalál ellen, pedig én hülye, nem vettem rá semmit. Gyorsan odagurulok a tűzhelyhez, az majd melegít. Na, ezzel már csak felébresztek egy-két manót, akik szédelegve próbálnak rendelkezésemre állni. Elhárítom a segítséget, ugyanis az NX-6-ost nem tudja akárki megcsinálni. Nekem is nehéz ügy lesz Noémi nélkül, hiszen ez a kettőnk burgere, a kettőnk keze munkájától lesz olyan, amilyen.
A saját manóm, Narancs (nem, ezt a nevet nem én adtam neki) azért a kezem alá dolgozik. Ő varázsol elő némi húst valahonnan, én pedig vezénylek a fűszerezésnél. A receptet nem köthetem az orrotokra, hiszen ebben rejlik az NX-6-os ereje. No para, nincs benne semmi fura és gusztustalan.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Földszint → Konyha

Már sülnek a húskorongok az olajban, ezt Narancs intézi. Én az egyik pultnál keverem a szószt. Az a király a Bagolykő konyhájában, hogy ami kell, az van. Otthon folyton hiányzik valami, és nem egyszer fordult elő, hogy két-három boltbamenetel árán tudtuk csak összeszedni a hozzávalókat. Na, itt a kastélyban erre nincs gond. Azt mondom, kurkuma, és hopp, az egyik manó már a markomba is nyomja a kis tégelyt, tele a "szent porral". Lehet, hogy szakácsnak kéne mennem. Ha a kezem alá dolgozik néhány kis kukta, el bírnám viselni azt a melót.
Épp nyúlok a fokhagymáért, de az érkező hangos dörömbölés-csörömpölésre be kell húznom a nyakam. Nem is tudom, mit várok, átkot? Prefektust? A fő házi manó koordinátort, aki leordítja a hajam, amiért nem hagyom aludni, és húspogácsa-sütögetéssel foglalom le a munkásait éjnek évadján?
Mindezek helyett hátrafordulok, és előttem a földön egy gyönyörű csaj fekszik a porban. Dehogy a porban, a manók minden nap fényesre sikálják a padlót, de így jobban hangzott.
- Bigyó neked is - viszonzom a rendhagyó köszönést. - Öhm. Kell segítség?
Nem tudom, hogyan támogathatnám a lányt fel innen a kerekesszékből, de a szándék a fontos. Csak remélem, hogy hamar összeszedi magát, mert elég kínos lehet neki is, nekem is, hogy kiterülve fekszik a földön.
Próbálok úgy csinálni, mint ha mi sem történt volna, hisz én is szeretem, ha szemet hunynak az esetleges bénázásom fölött.
- Ha a titkos hamburgerbulira jöttél, egy kicsit korán vagy - nézek rá cinkosan -, de ha segítesz a zöldségekkel, hamarabb készen vagyunk. Az asztalon lévő salátára, kígyóuborkára, paradicsomra és hagymákra mutatok. Ha már arra tévedt a tekintetem és a kezem, el is veszek egy darab ubit. Nincs hamar készen a burger, úgyhogy minden alkalmat megragadok a "kóstolókra", hogy addig is legyen valami a gyomromban, amíg nem eshetek neki a főételnek.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Földszint → Konyha

- Szép pizsi - jegyzem meg a rózsaszín nyulakat fixírozva. Összepasszolunk, én a nagypapás fehér alapon kék csíkos nadrág-ing kombómban, ő meg a figurákkal. Öltözködhetnék menőbben is, de hát kinek vegyem fel éjjelre? Ez nem szorít sehol, fő a kényelem.
Kattant a csaj. De nem ő az első - gondolok Jennára. - Úgy tűnik, a Bagolykő szereti begyűjteni a fura lányokat. Biztos, hogy nehogy kárt tegyenek magukban vagy másokban. Vagyis, őt nem sikerült megmenteni az önveszélyeztetéstől - jut eszembe a bemutatkozó esése.
Még erről sem jut eszembe, hogy nevet kéne cserélnünk, de neki legalább igen. Bogárka. Találó név. De azért aranyos.
- Ja, Alex.
Szereztem egy séftársat Noé helyett, akár még móka is lehet a főzőcskézésből. Bár a heveskedése alapján inkább tragédia lesz.
- Csak óvatosan, ráérünk! - hökkenek vissza a késsel hadonászó lánytól. Ha elengedi a nyelet, már fel is nyársalódom. És kétlem, hogy a javasasszony időben elláthatna. - A hús már sül, nem kell több!
A szószt összekevertem, úgyhogy beállok én is a zöldségekhez. Szétválogatom a salátaleveleket, és egyesével megmosom őket a csapnál. Közben próbálok szemet hunyni a bolondságok felett. Nem sikerül.
- Mondd, hogy boldogulsz a suliban? - próbálok puhatolózni nála, tényleg elmentek-e otthonról, vagy ez normális. - Jók a jegyeid? Vannak haverjaid?
Valószínűleg egy ilyen kérdésre inkább én tűnök majd idiótának, de mindegy, már kicsúszott.
Narancs érkezik a megsült húsokkal, a hamburgerzsemlék már félbevágva pihennek az étkezőasztalnál egy tányéron. Lassan kész minden hozzávaló, és étkezhetünk.
A kezembe kapok egy hagymát, és elkezdem szeletelni.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Földszint → Konyha

- Akkor megnyugodtam, ha csak kétballábas vagy. Csak nehogy kigáncsolj véletlen.
A nem túl szerencsés kérdésemet végül válaszra méltatja, amin meglepődök, ugyanis tényleg elég szánalmasra sikerült. És a meséjéből megállapíthatom, hogy normális.
- A Kurdi tesók. Ők levitások - mondom, de ezt nyilván ő is tudja, hiszen az egyikük a legjobb barátja. Mostanában én sem láttam őket. Lehet nincsenek is a suliban, talán a családjukkal vannak.
Szóval épp fellélegeznék, hogy mégis százas a csaj, de a történet érdekessége csak eztán jön.
- Jesszus! Egy tanár haját?! - elképedek, a kés megáll a kezemben. - Azt mondtad, csak kétballábas vagy!
Muszáj kinevetnem a lányt, pedig tényleg, tényleg próbálok komoly maradni. Véletlenül leégetni? És ezért miért csapták ki?
- De az órai anyaggal foglalkoztál, nem? Ha valaki bénán varázsol, arról igazából nem tehet. Miért vágtak ezért ki?
Sejtem, hogy van itt még valami. Ha egy diákét akarta, de egy tanárét sikerült, az is véletlen, de az meg is érdemli, hogy kicsapják.
Aztán áttérünk rám. Végre valaki, aki nem fél rákérdezni.
- Egyáltalán nem nehéz. Technikailag például sokkal könnyebb itt, mint otthon. A muglik között egyedül kell bénáznom a verdámmal, itt a kastélyban viszont az igazgató elintézte, hogy a lépcsőzés helyett egyszerűen lebeghessek.
Arról mélyen hallgatok, hogy a dolgot apró szárnyacskákkal oldották meg a kerekeknél. Übergáz, úgyhogy megkértem az Öreget, varázsolja már legalább láthatatlanná, ha már muszáj mini angyalszárnyakkal megoldani a repülést. Ilyen hálátlan kis mitugrász vagyok, bizony.
- Amúgy meg... senki nem beszél a dologról, mintha próbálnának tapintatoskodni. Engem inkább ez bosszant. Ha az emberek bámulnak a folyosón, de nem merik megkérdezni, hogy "mi lett veled, öreg?" Csak bámulnak, és ha odafordulok, elkapják a tekintetüket. Aztán lehet, hogy ez csak paranoia, simán előfordulhat. Mindenesetre te vagy az első, aki felhozza a témát.
- No, akkor vályúhoz! - mondom, amint ő is kész a paradicsommal és én is a hagymával.
Két zöldséges tálat tudok felvenni az egyik kezembe, és szervírozni az asztalhoz. Egy párral  neki kell segítenie. A zsemlék és a hús már a helyükön, Narancs hozza az általam kikevert tejfölös-titkoshozzávalós szósz mellé a sima ketchupöt, mustárt, majonézt.
- Akkor... - szólalok fel már az asztal mellől - megkóstolod a híres-neves NX-6-ost, vagy rendelkezel saját hamburger-építési tervvel?

Ki nem hagyta volna a szépen felkonferált hamburgeremet. Kicsit nagyra sikerültek a zsemlék, én pedig nem sajnáltam az anyagot sem belőle, úgyhogy majd lefordultunk a székről, mire elfogyott a kaja, de ilyen étket nem hagyunk romlani, úgyhogy el kellett kopniuk.
Már késő éjjel volt, ezért a lovagiasságot félretéve nem kísértem el a házáig, hanem a konyha előtti búcsú után felcaplattam egy emeletet, és a szokásos átjárón a prefik elől besuttyanhattam a klubhelyiségbe.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Nagyterem

A Kishölgy ma délután agyát eldobva rohant suhant be a klubhelyiségbe a hírrel, hogy a Mikulás előre szólt, hogy idén jön (nagy meglepi). És valaki a Nagyteremben (valószínűleg a Mikulás, ja) kitett egy hatalmas dobozt, amibe bárki bedobhatja a kívánságát, a Télapó pedig igyekszik teljesíteni a kéréseket az ajándékozás napján.
Összenéztünk Ágoval, és leolvastuk egymás arcáról saját gondolatunkat. Szavak nélkül működött a terv: a következő pillanatban már tepertünk, ki-ki a maga szobájába, pennáért, tollért, és a klubhelyiségben fél perc múlva ismét találkoztunk.
Ezután fél órát tököltünk egymás mellett azzal, hogy kitaláljuk, mit is írunk a papírunkra. Elég extrém ötletek is eszünkbe jutottak, és az ezeken való éktelen röhögés eléggé belassította a valódi kívánságszülési folyamatot.
Érdekes, hogy egy ilyen marhaság, mint a mikulásnapi kívánságláda hogy össze tud hozni két embert. Nem sokat beszélgettem eddig Ágoval, maximum sulis ügyekben, vagy pár szót egyebekről, ha a klubhelyiségben összefutottunk. Most viszont összehangolódtunk, és cirka harminc perc alatt mindkettőnk ráteremtette a papírjára a teljesítendő óhajt. Nem írtam a papíromra nevet. A Mikulás úgyis tudja, kinek kell hozni a szajrét. Höhö.
Szóval komótosan lebattyogtunk - hisz' nem osztanak semmit, hanem gyűjtenek -, és kíváncsian dugtuk be a fejünket a Nagyterem ajtaján. Rögtön a bejáratnál ott figyelt egy tényleg nagy piros doboz feldíszítve. Ez várta a fecniket. Már elég papírdarab összegyűlhetett odabent, pedig még csak most jutott el a hír a diáksághoz. Hacsak Hanna reakcióideje nem túl lassú, de hát már meghalt, megengedheti magának... jó, ez paraszt volt. Hanna rendes és lelkes.
Szóval úgy tűnik volt, akinek nem okozott ekkora gondot kitalálni, mit kérjen Mikulásra. Nekem speciel elég sok minden jönne jól; még szerencse, hogy a Jézuskának listát szoktak írni.
Udvarias gyerek vagyok, ezért előre engedem a hölgyet, hogy belehullajthassa szíve vágyát a doboz nyílásába. Nem tudom, mit kívánhatott Ágo, a végeredményt nem közöltük egymással. Én próbálom nem nagyon összegyűrni a "barátnő" feliratú papíromat.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Földszint → Konyha

2012. dec. 20. 9:03

- Bocs a késésért. Megvannak a dögök - csapom az asztalra a zacskónyi halat, aztán a darált húst is. - Tök rendes volt az úr a hallal, hozzánk vágott kettőt is, úgyhogy nem fog éhezni a nép.
Én voltam a húsfelelős, Wood intézte a zöldségféléket, így a káposztát a töltött káposztához meg a salátát a vegáknak. Nekem van egy ismerősöm a faluban, akivel vagyok annyira jóban, hogy kérhettem tőle halat. Maga szokott pecázni a falubeli tóban, ezeket is ő fogta. Nagyon rendes az öreg.
- Hol tartasz?
Végignézek a konyhai állapotokon. A manók átengedték a terepet erre az időre nekünk. Tegnap volt a karácsonyi bál, úgyhogy ma amúgy is pihenőt kaptak legtöbben, legalábbis nincsenek agyonterhelve a tegnapi lakomát kiegyenlítendő. Gondolom legalábbis.
- Mit csináljak? - full tanácstalan vagyok. Általában, mire én felébredek huszonnegyedikén, a töltött káposzta már réges rég a sütőben van anyám jóvoltából, szóval abban nem leszek nagy segítség, de a halászlé készítéséről legalább van fogalmam, mert például mindig nekem kell lepasszírozni a halat, ha apám nem ér rá. Most kibontom a halas zacskót és elfintorodom. Utálom a hal szagát. Szóval mit is kell ezzel csinálni? - próbálom előkotorni az információt az agyam konyhaművészeti szekciójának egyik zugából.
- Nézted a mézeskalácsokat? Tegnap este megpróbáltam kidíszíteni őket. Hát... van egy-két jó...
Félrehúzom a számat. Nem mondanám, hogy mesterműveket kreáltam éjjel. De csináltam egy League of Legends logót az egyikre. A többi, hát... na, nem vagyok lány, nincs érzékem az aprólékos munkához cukorsziruppal. De az igyekezetet biztosan értékelni fogják a többiek.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Földszint → Konyha

- Jaj, hagyd a salátát - szólok szakácstársamra. - Az pár perc alatt megvan, megcsináljuk a végén, de a töltött káposztának sok idő kell, míg elkészül.
Remélem, nem haragszik, hogy "átveszem" az irányítást, de nem tökölhetünk most salátákkal, amikor elég nagy gondban vagyunk a főzés terén. Melyikünknek is jutott eszébe ilyen nehéz kajákat betervezni...? Mindegy, lássunk neki.
- Én a halászlével nagyjából képben vagyok. Tudom, hogy nagyon sok hagyma kell bele. Úgyhogy azzal kezdem. Te meg kapj el egy manót addig, mert a töltött káposztáról fogalmam sincs, csak hogy húsgombócokat göngyölsz káposztalevélbe. És kell pirospaprika bele.
Végül épp mellettem sétál el egy konyhás lényecske, úgyhogy udvariasan megszólítom.
- Elnézést! Ha ráérsz, segítenél nekünk? - vajon megsértődik, hogy letegeztem? - Az a helyzet, hogy szeretnénk vacsorát készíteni a Levita számára a barátommal, de nem tudjuk, hogy kell töltött káposztát csinálni... te esetleg?
A manó kételkedve végigmér engem, majd rápillant Woodra is.
- A kényelmes uraság csak ücsörögjön a székében, majd én megmondom, hogy kell ezt csinálni.
végignézem, ahogy a karon ragadja Woodot és húzza is a kipakolt káposzta felé, és csak tátogni tudok.
Kényelmes uraság?
- Dehát, én...
Hirtelen nem is tudok mit mondani, úgyhogy nem fejezem be a mondatot. Inkább magamban morogva előszedem a hagymát a helyéről - egy hónapja kábé éjszakai hamburgerkészítésre adtam a fejem, és akkor megtudtam, hol tartják a manók a hagymát -, a helyére bevágom a salátát, mert az úgy sem kell egy ideig, minek legyen útban.
Hallom, ahogy Wood a manót faggatja, miközben én szeletelni kezdek a konyhapulton. Amikor ez kész, a hallal kell kezdenem valamit. Undorító. Nyilván le kell szedni a pikkelyeit, úgyhogy fogok egy kést, és megvágom az ujjam.
- Azzzistenit!
Igazából nem fájt annyira, mint amennyire meglepett. Előveszek egy pézsét a zsebemből, de a bucival a hüvelykujjamon meg minden marha kényelmetlen lett, ahogy folyton elmozdul meg átázik a béna kötés. Szóval csak ímmel-ámmal csinálom ezt a pucolás-dolgot, mert nagyon munkás.
- Wood, mit csináljak az uszonyaival? Megeszik azt?
A srác nagyon elfoglalt, ezért mielőtt válaszolhatna, inkább improvizálok. Lecsapom a hal farkát meg a hasán is az uszonyokat. Én biztos nem enném meg.
A hagymát előbb olajban megpirítom, aztán felöntöm vízzel és belenyomom a halakat is. Mellépottyantok a vízmennyiségnek megfelelő halászlékockát. Csalás vagy nem, anyu is így csinálja, és a halászleve mindig isteni.
Ennek már csak főnie kell, majd néha megkóstolom. Megnézem, hogy áll Wood.
- Kell segítség?
Hogy ne kéne. A töltött káposzta sokkal nagyobb szívás, mint egy leves.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Második emelet → Társalgó

Dalmi hangulatváltozásaitól agyrázkódást kapok, ami rögtön kettőre növeli az okok számát, miért is kell gyorsan eltűnnünk a nagytermi vizslató szemek elől. Ha egy lány patáliát akar csapni, a meghitt négyszemközti szembesítést preferálom.
- Bocsánat - nyújtom el a szót, érzékeltetve, hogy nem értem, mi a baj. Csak kedves akartam lenni. De lehet, hogy megint hülye vagyok, és gúnyolódásnak veszi majd, nekem meg a fejem veszi. Ráadásul nem derült ki, tényleg van-e baj, vagy sem.
Végül ez utóbbi kérdés megválaszolódik, mert bár még mindig könnyes a szeme, legalább mosolyog. Akkor örül, nyilván. Ez nagyon rejtélyes. Nem tudom, volt-e konkrét tervünk arra, hova akarunk menni így, hogy a gyengélkedő kiesett. Nekem biztos nem volt, úgyhogy csak hagytam vezetni magam. A társalgóban lyukadtunk ki.
Már megint. Úgy érzem folyton szembesítve vagyok korlátozott helyzetemmel, mintha magamtól ugyan elfelejteném. Nyilván nem direkt, és sejtem, hogy vannak jogtalan kifakadásaim, amikor csak paranoiás vagyok valós sérelem nélkül. Szóval nem kapom fel a vizet.
- Á, jó nekem itt, köszi, kényelmes - hárítom a kanapéra ülés ötletét, és pláne a segítséget. Hagyom, hogy leüljön, én pedig a közelébe parkolom magam.
Beszélgetést kéne kezdeményeznem, de hirtelen nem tudom, mivel rukkoljak elő. Bár gyakorlatilag napokon belül megkezdődnek a vizsgák, ez nem túl fantáziadús téma, és miért is akarnék a tanulásról beszélni, amikor vizsgaidőszakban úgysem lesz más téma senkivel? Ő választotta ezt a helyet, ami számomra azt jelzi, hogy végre nem csak futólag beszélgethetünk, és talán megismerhetem egy kicsit. Aztán persze eszembe jut a legkézenfekvőbb, és az engem jelenleg legjobban érdeklő kérdés:
- Mi volt a bájitalodban? Mit éreztél?
Ha választ kapnék, az bizony sok mindent megmagyarázna. Illetve lehet, hogy ő sem tudja, mi történhetett vele. Nekem egyelőre az a gyanúm, hogy kedélyállapot-módosítót nyomtak a fiolájába.
- Én egy kis bizsergésen kívül semmi egyebet nem éreztem. Látszik rajtam valami?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Második emelet → Társalgó

- Ne mondj ilyet, dehogy vagy ostoba! - bűntudatom van, amiért rossz érzéseket keltettem benne ezzel. Én hülye, hülye idióta!
- Ne haragudj, bunkó vagyok - mondom őszintén. Legszívesebben megfognám a kezét, de nem tudom, vagyunk-e annyira jóban. Az rendben, hogy megölelt ott a bájitalos kócerájnál, de az csak ennek az egyszerre sírós-nevetős bájitalnak a hatása lehetett, semmi egyéb, nem kell felfújni. Szóval inkább nem teszem, nehogy tolakodónak higgyen vagy ilyesmi.
Semmit nem értek, és attól, amit mond, csak még inkább zavaros az egész. Amikor találkoztunk, még olyan vidám volt. Az sem segít, hogy nem tudom, a rejtélyes bájital-e az okozója ennek az állapotnak, vagy én vagyok tényleg ennyire kretén, hogy akaratlanul megríkatok egy lányt, aki majd kicsattant a jókedvtől még fél órája. A könnyes mosolygósság (ez totál paradox! nem tűnik fel senkinek?!) miatt felhatalmazva érzem magam, hogy tényleg rátegyem a kezem az övére. Mármint nem a szája előttire, hanem amelyik lent van. Csak lassan. Azt hiszem, közben zakatol a szívem, de remélem, hogy ez kívülről nem látszik. Jól van, na, kijöttem a gyakorlatból.
Folytatódik az akadozó magyarázat, és értelmet is nyer egy-két dolog: szóval a bájital a külsőmet változtatta meg? Nem vettem észre, elvégre nem volt tükör, amiben megnézhettem volna az arcom. Remélem azért nem történt akkora változás! Már eléggé megszoktam az ábrázatomat, és meg is vagyok vele. Azt hiszem, hülyén venné ki, ha kerítenék egy tükröt, vagy legalább egy tálcát, aminek a hátuljában megnézhetem magam, ezért csak remélni tudom, hogy minden rendben a fejemmel. De aztán...!
Milyen érzés, ha valaki sokkot kap? Ilyen mértékű őszinteségre nem számítottam, és egyelőre nem is tudok mit kezdeni vele. Egy pillanatra lefagyok, de aztán összeszedem magam, és visszahúzom a kezemet, amint újra beindulnak az agykerekeim. Nyilvánvalóan valamelyikünk bájitala mondatja ezt vele. Nem, ezt nem az önbecsülés hiánya miatt gondolom, ez reális rálátás. Szeretném azt hinni, hogy hirtelen csak úgy magától bekattant neki, hogy én vagyok álmai férfija, de nem ringatom magam ilyen ábrándokba.
- Akkor... most... mi lesz? - nyökögöm, mert tényleg fogalmam sincs, mi a teendő. Lehet mégis meg kéne látogatnunk a gyengélkedőt, de amikor először hoztam fel ezt az ötletet, már akkor sem aratott sikert. Erről jut eszembe: már megint tahó vagyok. Hát ilyen választ érdemel?
- Mármint... Dalmi te nagyon szép vagy és aranyos, és normális körülmények között repesnék az örömtől, hogy ezt mondod, de... félek, hogy ez csak ideiglenes, és a főzet miatt van, amit megittál. Nem valóságos.
Amint ezt kimondom, akkor veszem észre igazán, hogy mennyire letör a helyzet. Szerelmi bájital kell ahhoz, hogy egyáltalán érdekeljek valakit? Király.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Második emelet → Társalgó

"Tudod mit? Felejtsd el, amit mondtam." - egyfelől késszúrás a szívbe, másfelől ennek így kell lennie. Mi értelme lenne az egésznek, ha egyszer csak elmúlik a bájital hatása? Meg aztán ne viselkedjek úgy, mint egy bébi. A lányoknak nem kötelességük szerelmet vallani, a fiúknak illik udvarolniuk. Nem? De. Nahátakkor. Nem gondoltam volna Dalmira konkrétan úgy, ha nem jön ez a bájitalos mizéria, úgyhogy nincs okom annyira letörtnek lenni. Csak így hirtelen...
Megakadtunk ebben a dologban, és nem is tudom, mivel söpörhetném az egészet a szőnyeg alá, de Dalmi (ó, Dalmi, hála neked!) maga veti fel, hogy zárjuk le a témát.
- Oké, igen, menjünk - bólogatok. - Te kialszod magad, aztán majd lesz valami.
Hát. Ennyit tudok nyújtani. Már mozdulok, hogy induljak, de még megállít.
- Őőő, persze - mondom neki, és kitárom a karjaimat, hogy megölelhessen. Próbálom nem szorítani annyira, hogy összetörjem, csak annyira, hogy tudja, itt vagyok vele. Sajnálom, hogy így elszúródott a vidám napja.
Amikor elenged, indítványozom, hogy menjünk tényleg, és együtt ballagunk át a túlsó szárnyba a Levitáig. Út közben végig úgy tűnik, mintha minden rendben lenne vele. Kíváncsi vagyok, mi lesz holnap.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Nagyterem

Mindjárt leszakad az agyam. Hullafáradt vagyok, mert egész éjszaka a régi telefonomat bütyköltem. Egyszerűen nem értem, mi hiányzik. Egy könyvet is találtam erről a könyvtárban, és azt hittem, működni fog, de nem... Nem értem meg. Szóval megint hajnalig fent maradtam feleslegesen, mert nem tudtam életre kelteni azt a ketyerét. Cserébe viszont felzavartam Tollandot, amikor hajnali kettőkor elkezdett visítani a telefonom. Nem annyira örült. Szerencsére egy Silentio bűbáj elhallgattatta. Mármint a telót, nem Tollandot. Sajnálom a srácot, mert tudom, hogy ma vizsgázik tíztől. Azaz fél óra múlva. Remélem átmegy, mert magamat fogom okolni, ha elszúrja a vizsgáját.
Nekem már megvan minden tárgyam, úgyhogy könnyen vagyok. Ráérek fél tízkor lebattyogni reggelizni a Nagyterembe. Lapátolok egy adag rántottát egy üres tányérba, és elhelyezkedem a Levita asztalánál. Egyik kezemmel sózom a kaját, másikkal a kenyeres kosárhoz nyúlok. Még melegek a szeletek, nyamm.
Végig a telefonon jár az agyam. Ha rá tudnám bírni, hogy működjön a Bagolykőn, onnantól már simán menne a gameboy feltámasztása. Ilyenkor vizsgaidőszakban még nagyobb szükségem lenne valamelyik játékomra, mert a többiek nemigen kaphatók semmilyen játékra vagy csak egy beszélgetésre, mert mind őrülten készülnek az írásbelijeikre.
ÚÚőőaah! Ez piszkosul sós! Morcosan félresöpröm a tányéromat. Nem igaz, hogy semmi sem jön össze ma.
Egyből beugrik az intelem: ha rossz történik veled, azt saját magadnak okozod, és a gondolataid erejével jobbá fordíthatod a sorsod. Olykor próbálok azonosulni az efféle nézetekkel, de jobbára az agymosás kategóriába sorolom. Például most is: ebben a nyomott hangulatban nem lehet rám hatni ezekkel az 'elme ereje'-dolgokkal.
Az asztalon könyökölve, egyik tenyerembe támasztva az állam, villámmal az asztallap barázdáit vakargatom. Attól minden jobb lesz.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Nagyterem

Emma, aki nem

Már egy kis részen sikerült felkarcolnom az asztal fafelületét, mikor valaki kiránt a másik világból, ahol épp jártam.
- Hogy mi? - nézek rá értetlenül. Feltolom az orrom hegyére csúszott szemüveget, így már látom, hogy még sosem láttam az illető lányt. Mosolygó energiabomba, és ez üdítő változatosság számomra, ezért visszamosolygok rá. A Levitás lányok, Ágo, Dalmi, Aileen sokkal nyugodtabbak, bár utóbbi kettő olykor-olykor megkattan, mint annak már lehettem részese is. Mindkét alkalom meglepően végződött.
- Hja, azt már én is tapasztaltam - bökök érintetlen rántottás tányéromra. - Nem az a fajta kaland, amiben szívesen részt vettem. Ne próbáld ki.
- Persze, nyugodtan - ki is húzok egy széket neki, mert én ilyen udvarias gyerek vagyok. Nem is figyelek arra, mit reagálok, csak jönnek belőlem a válasz-szavak: - Ne higgy a szemednek. Ártalmatlannak tűnök, de ki tudja? Lehet, hogy a következő pillanatban igába hajtom az akaratodat!
Érzékelem, milyen sablonos a válaszom. Bármikor vissza tudok csatolni az X-Menre, és nem is szeretem ilyenkor magamat, amikor beszélgetek az emberrel, de tulajdonképpen nem is beszélgetek, csak dobálom egymás után a mondatokat, és az agyamnak csak egy kis darabja figyel arra, hogy kapcsolódjon is a téma fonalához.
Lenézek a faragványomra. Egy betű kezdete lehet. De vajon mit akartam írni? Nem emlékszem. Túl hirtelen jött...
- Ne haragudj! - leteszem a nem rendeltetésszerűen használt evőeszközt az asztalra, és megpróbálok koncentrálni a jövevényre. - Jó étvágyat. Úgy látom, a te reggelid jobban sült el, mint az enyém, szóval tőled bátran kérek tanácsot: mit egyek? A rántottától elment a kedvem.
Na, megy ez.
- Amúgy Alex vagyok. Hogyhogy még nem láttalak a klubhelyiségben?
Az nem fura, ha nem látom az órán. Még a legjobb levitás haverjaimmal is sikerült úgy órákat választanom, hogy évfolyamunk és tárgyaink teljesen elütnek egymástól. De hogy egész eddig elkerültük egymást a toronyban? Közel lehetetlen.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Nagyterem

Emma: túl cuki, hogy igaz legyen

- Cuki kalandokat? - Őőő. Ez elég buggyantan hangzik. - Milyen egy cuki kaland?
Nem vagyok benne biztos, hogy meg szeretném tapasztalni. Elég rózsaszínnek és bolyhosnak tűnik.
És még én is aranyos vagyok! Na jó. Mondanám, hogy ez már annyira émelyítő, hogy szivárványt fogok hányni, de... na. Egész helyes ez a lány. A tény, hogy learanyosozott valaki, aki nem Noé, a torkomon is akasztja a szót, úgyhogy nem tudok semmi frappánsat reagálni.
Így csak beleharapok a szendvicsbe, amit ad nekem.
- Jót főztél! - dicsérem a művet. Csak sajnos már a második hatalmas harapásnál kiderül számomra, hogy ez kevés lesz.
- Remélem, vagyunk annyira jóban, hogy kérhetek majd még egyet.
Tudjátok, milyen mosolyt villant Simba Kiarára az Oroszlánkirály 2-ben? Na, most bepróbálkozom ezzel a szendvics reményében, és még hozzá is teszem az ultimate érvet: - Hiszen olyan aranyos vagyok!
Ahh! Minden világos! Navinés a csajszi. És egy kicsit bolond. Egyelőre még nem találkoztam annyival, ezért számon tudom tartani: ő a harmadik dilis lány, akivel találkozom itt. Lehet, hogy a varázsló gének gyakran állnak együtt a dinkagénekkel.
- Dehogy büntetnek, nem hinném, hogy összeülni reggelizni törvényellenes volna. De majd elbánunk velük! - vigyorgok. A szavai felkeltik az érdeklődésemet. Még sosem voltam más házában. Tudom, hogy egyesek átjárkálnak a párjaikhoz meg ilyesmi, de én még senkinek nem voltam a párja itt. És amúgy is, nekem ez kicsit elképzelhetetlen. Egyszerűen vacakul érezném magam, ha a Levita szfinxének szemébe kéne néznem, miután elárultam a jelszót valaki olyannak, akit hivatalosan épphogy nem kéne beengednie a Levitát őrző festménynek, de mégsem tehet mást, hiszen az illető tudja a jelszót. Miattam. Na, de visszatérve a Navinére.
- Mi izgalmas van nálatok? Nektek is van fürdőtök meg tér-idő szobátok?
Eztán a verdámra terelődik a szó, és felkuncogok, hogy bár még be sem mutattam neki, máris járgánynak nevezi. Tetszik.
- Nem rossz ötlet! Megfested? - közben megfordulok a kerekesszékkel, hogy a másik oldala mutasson Emma felé.
- De illenie kell a békámhoz - mutatok valóban egy kreténmód vigyorgó kis békafejre, ami a kerék küllőjére van csíptetve. Abigéltől kaptam Mikulás-napra egy csomót, és egyet fel is tettem, nehogy megbántódjon a lány. Azóta meg már összeszoktunk. A békával mármint.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Nagyterem

Fédra néne - ahogy magamban szólítom általában, de neki konkrétan sosem merném ezt elejteni - úgy tűnik, elmegy a Bagolykőből. Ez eléggé meglepett és hirtelen jött. Iszonyú sokat köszönhetünk neki. Nem véletlen, hogy több, mint ezer ponttal járultam hozzá a házkupa elnyeréséhez! Elsős koromban, két évvel ezelőtt közel sem voltam ilyen szorgalmas gyerek! Mikor Saci néne (nem, őt sem szoktam szemtől szembe így nevezni, pedig neki legalább a kora indokolja - amit meg szintén nem emlegetek neki...) nem ért ránk, egyszer csak jött Kékessy, és úgy gatyába rázott mindenkit, hogy még! Szolgalmi író szakkörök alakultak, és szerintem neki köszönhetem azt is, hogy annyira lelkesen törtem a házkupáért, hogy magammal sodortam másokat is. Gyakran rávettem Ágot és Abit is a pályázatkészítésre, Keikoval és Katnisszal együtt dolgoztunk a meseíráson sárkánytanra... szóval jól összehozta a bagázst, és a maga felnőtt módján, de benne volt a játékokban is. Tényleg mindig számíthattunk rá.
Most kicsit aggódom, hogy leszünk meg nélküle. Persze mi diákok már összerázódtunk, úgyhogy a közösségi tevékenységek biztos nem fognak elhalni, de mi lesz a tanulmányi eredményeinkkel és a házversenyben való helyezésünkkel, ha nincs ott Kékessy prof., hogy fenékbe billentsen néha?
Így amikor meghallottam, hogy Zsolt ilyen különös módon akarja csodálatát kinyilvánítani, felszedelődzködtem én is. Nem visszacsábítani akartam Fédrát, elfogadtam, hogy el fog menni. Biztos jó oka van rá. Nem terveztem ordibálni sem a nagyterem közepén, csak ott lenni, hogy megtámogassam a kis srácot, aki eléggé megzuhantnak tűnt. Kicsit túlzásnak tartom, de még csak tizennégy éves. Nem emlékszem, milyen tizennégy évesnek lenni. Biztos vacak.
Ami Fédrát illeti, nem nagyon tudtam, mit mondhatnék egy tanerőnek, aki lelépni készül az iskolából. Így csak elkértem Aileentől egyet a tavaly vízkereszti activity kártyák közül, amelyet ő maga készített szfinxesre. Azt a lapot hoztam, amelyikre a "család" szó van írva. Jó, lehet, hogy kicsit nyálas, de a "holdfogyatkozás", a "feketeleves" meg a "boszorkányüst" még kevésbé tűnt helyénvalónak.
A nagyterembe érek, s odagurulok a kétségbeesett Zsolthoz hogy hátba veregessem, hátha az használ.
- Nyugi, tesó.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Nagyterem

Míg a második szendvics megérkezik, én erőlködés nélkül eltüntetem az elsőt. Jól számítottam, még van hely a következőnek. Átveszem agasztronómiai remeket, és abba is beleharapok. Biztos ezzel is lehetne udvariaskodni, de az az öröm a szakácsnak, ha látja, hogy jóízűen falják az étkét, nem?
- Hát ha lehet, ez még jobb mint az előző! Mivel háláljam meg? Kóstold meg ezt - szakítok neki egy poharat, és töltök az italból, amiből már előttem is állt egy adaggal. - Valami gyümölcslékeverék, de még nem tudtam rájönni, mikből lehet pontosan. Nagyon finom. Bár nem én főztem, de talán kicsit törlesztek.
- Egy tanév? Elsős vagy? - kérdem, és beleiszok a sajátomba. Nem vagyok jó a kor megállapításában, de azért nem tűnik tizennégynek. Mondjuk szerintem nálam nem idősebb. Komolyan, nem tudom, mi lehet ez a gyümölcs, ami még benne van...
- A tér-idő szobába ha bemész, nem látsz mást, csak egy fénylő gömböt a közepén. De tényleg semmit, ha lenézel, még a lábadat sem látod. Ha a gömbre teszed a kezed, elrepülhetsz valahová, de nem csak helyváltoztatásra alkalmas, mert az időben is lehet vele utazni. Persze nem leszel ott fizikailag, inkább csak úgy, mint valami szellem. Vagyis. Nehéz ezt elmagyarázni. Ott leszel teljesen, de nem tudod megváltoztatni a múltat, vagy ilyesmi - magyarázom neki.
Pontosan nem értem a szerkezetét, de szerintem senki más sem. Amiket mondok, azok csak a kevés tapasztalatomból meg a mások által hallottakból erednek. Meg abból, hogy a múltat megváltoztatni szigorúan tilos, talán törvényellenes is.
Az én fantáziámat meg a játékterem izgatja.
- Milyen játékaitok vannak? - kérdem érdeklődve, hiszen nálunk nincs ilyesmi, pedig jó lenne. Bár tudom, hogy valamelyik szinten van a kastélyban egy külső játékterem is, de oda nem szoktam menni. Na, de azt mondta, a tetőtér a kedvence, ezért illik arra is rákérdezni. - És miért a tetőtér a legjobb?
A lány, Emma, nagyon belelkesedett a kerékfestés gondolatára, ami egy kis aggodalommal tölt el. A békát már megszoktam, de nem vagyok benne biztos, hogy nem néznének-e hülyének lángokkal a kerekeimen. Most már késő, "lapot ért" a gondolat. Talán megcsinálhatnánk leszedhetősre. Vagy elfelejti az egészet.
Vagy még az is lehet, hogy jó lesz - ismerem el magamnak, bár nem túl nagy meggyőződéssel.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Nagyterem

Az utolsó este. Holnap megyünk haza. Egyrészt végre vége a sulinak, másrészt nem tudom, láthatom-e Dalmit a nyáron, mert Ausztriában lesz; emiatt egy kicsit lehangolt vagyok. Ezt a vizsgaidőszakot nyújtanám inkább tovább, hiszen csak lógattam a lábam (höhö) egész nap, mégis itt voltam a Bagolykőben. Otthon viszont várnak Nonóék, a Balatonozás, Camaro... na jó, döntöttem: jó lesz végre egy kis otthoni lét.
A sodrás vége felé vonulok én is a terembe, és büszkeséggel tölt el a hatalmas szfinxes zászló látványa a falon. Az év elején még nemigen érdekelt volna, de ahogy belelendültünk a pontszerzésbe, eléggé ráfeszültem a dologra, szóval megkönnyebbültem, hogy nyertünk, és nem ment kárba a meló.
Nincs már nagyon hely, Dalmit mégsem látom sehol. Ellenben Tolland mellett üres egy szék, biztos nekem foglalta. Szemben is van egy hely, ha mást nem, Dalm majd oda ül. Odaérek szobatársamhoz, elhajtom az útból a mellette álló széket és beparkolok a helyére.
- Üdv - köszönök neki, és van egy kis időm nézelődni, mielőtt az Öreg kezdi a beszédet. Mivel az előttem lévő hely továbbra is üres - én nem t'om, hol van Dalmi, lehet leült a harmadikasok kupacába? -, szekond plánban láthatom, ahogy az a bunkó Várffy meglöki a Palarn gyereket. Kárörvendőn felröhögök, de rögtön eztán az arcomra fagy a vigyor. Palarn vaktában átkot küldött Várffy-nak - ez a reflex amúgy elámítana -, de a varázslat az épp mellette járó Markovitsot találja el.
Hallom, ahogy páran felnevetneka reptan-profon, és helyettük is szégyellem magam. Még jó, hogy az indián fickó kéznél van. Markovits elismerése méltóan kezeli a helyzetet, én meg csak bámulok. Palarn meg se szólal, a tanárok meg nem rendeznek jelenetet, így az igazgató végül megkezdi a beszédet. Ez mi?
Keserű szájízzel hallgatom a bevezetőt, de amikor a Levita győzelmét hirdetik, persze én is beszállok a kollektív tapsba és üvöltésbe, ami az asztalunknál alakul, és ezzel félre is teszem a negatív gondolataimat. Az előttünk termett pakkból előveszek egy édességes csomagot, és benyomok a számba egy sav-a-júj cukrot, aztán amikor bejelentik, hogy Ágo az elsősök legjobbja, már teljes örömmel intek neki az asztal túlvégére. A másodikosok évfolyamelsőjének kihirdetésekor viszont félrenyelek egy adag cukrozott nyálat. Hogy mi?! Amint helyrerakom a torkomat pár másodperc masszív köhögéssel, bambán gurulok ki az Öreghez, mert közben próbálom számba venni, hogy a mennydergetős ménkűbe fordulhatott elő, hogy én lettem az évfolyamelső? Ez rém ciki. Ha én vagyok az első, milyen a többi? Még csak meg sem erőltettem magam! Nem a tanulásban vagyok én első, hanem a munka könnyebbik végének megfogásában - anyám is mindig ezt mondja. Minden, amit tettem az év során csak annyi, hogy a könnyű szorgalmikat megcsináltam, a nehezeket meg hagytam a fenébe. Az össz erőfeszítésem annyi volt, hogy folyamatosan piszteráltam Abiékat, hogy írjanak pályázatokat, és magam is bepályáztam mindenre, amire lehetett, de ez sem nagy szám, mert a Levitában folyton megy a tanulás, és amíg nem volt szobatársam sem, amúgy sem volt nagyon mást csinálnom.
Tompán lekezelek Wicklerrel, köszönömöt motyogok neki, majd Ágohoz indulok, és miután lecsapok az asztalon lévő Mugli tárgyak a varázsvilágban könyvre, vetek rá egy WTF-fejet. Ő persze megérdemelte az évfolyamelsőséget, tudom, hogy sokat gürizett. Szénné is vert a gemmológia pályázatban, amit azóta is felhánytorgatok neki alkalomadtán. Nahát, Wood is évfolyamelső lett! Ahogy kiér hozzánk, vele is válthatok egy "valószínűleg egy párhuzamos univerzumba kerültünk, mert ilyen nincs"-pillantást, hiszen ő sem tanulta szét magát az évben.
- A szakácsteljesítményedet díjazták gondolom - suttogok neki vigyorogva, ahogy beáll közénk.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Könyvtár

Szombat van és unalom. Még csak most kezdődött el a tanév, de a Levitában máris mindenki tanul. Hiába is próbálkoznék be ilyenkor bárkinél, úgyis elhajtanának, hogy most nincs idejük beszélgetni. A klubhelyiséget őrző szfinx még előző héten adott egy feladványt, úgyhogy most vele sem tudom múlatni az időmet, amíg arra rá nem jövök. Valahogy nincs ideje az embernek az órák és házik között fejtörőkön agyalni.
Ha már mindenki ennyire készül jövő hétre, én is csinálok valamit, ami mondjuk olyan, mintha tanulnék, de azért mégsem annyira kötelességszagú. Például nonverbális varázslás órákra akarok járni Erdőshöz, úgyhogy nézek valami könyvet a témában, hogy azért ne teljesen sügéren álljak a feladatnak. Amíg a könyvtárba érek, addig is járatom az agyam a szfinx feladványán, hátha jutok valamire. Nem mondhatja mindegyik az előtte lévő sapka színét, mert akkor sorra kihullanak, max véletlenül ússza meg egy-egy...
A keleti és nyugati szárny első emelete közötti (nem annyira) titkos rövidítő átjárónak köszönhetően pikk-pakk ott van az ember a könyvtárban. Némi port felköhögve a régi szarvasos falikárpittól kibukkanok a könyvtár folyosóján. A jóslástanterem ajtaja ezúttal láthatatlan, de úgysem arra van szükségem, hanem nem messze tőle a könyvtárra. Ha felesben végigmondják a sapka színeit, akkor meg csak a fele éli túl. Sőt, ha páratlanul vannak...
Á mindegy - benyitok a könyvtárba, mosolyogva köszönök a könyvtáros nőnek/lánynak - állítólag levitás volt! -, de amúgy már veszem is az irányt az olvasóterem felé. Nincsenek túl sokan. Lehet, hogy csak az én házam képes ilyenkor is tanulni?
Mondom, tessék. Aki nem a toronyban tanul, az itt a könyvtárban - vonom le a következtetést, mikor meglátok egy elsős kiscsajt a házamból egy könyvet lapozgatva. Ennél többet sajnos nem tudok róla, mert nem volt ott az évnyitós activity-n. Társaságban lenni mindig jobb, mint egyedül, ezért egyből felé tartok.
- Helló - szintén mosollyal köszönök az ázsiai lánynak. Hogy kínai vagy japán-e, vagy valami egyéb...? van ember, aki különbséget tud tenni?
- Zavar, ha idecuccolok én is? - kérdezem az asztalra bökve.
- Mit tanulsz? - kérdem még a könyve borítóját vizslatva, ha hagyja, hogy csatlakozzam.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Könyvtár

Kicsit megijesztettem a lányt, de szerencsére emiatt nem orrolt meg rám. Előfordult már, hogy elküldtek a búsba. Ő megengedi, hogy helyet foglaljak, ezért arrébb tolok egy széket, hogy a helyére gurulhassak, és a táskámat leakasztom a kerekesszék támlájáról, mert szükségem lesz valamire a jegyzeteléshez.
- Az jó - lelkesedem neki, mikor elmondja, mire kell a könyve. Örülök, hogy tudom valamihez kapcsolni, amit mondott.
- Kékessy nagyon jó fej. Milyen a jóslástan? Ha okos vagy belőle, kikupálhatsz - hunyorgok rá, bár ő elsős, én meg harmadikos vagyok, szóval elvileg előbbre járok. Mondjuk az ingázás megy, de az elsős elméleti anyaggal tuti tudna újat mondani. Mindegy is, csak vicc volt.
Eztán egy kicsit el kell mennem, de csak egy percre leszek távol, ugyanis a bűbájtan könyvek között egyből kiszúrom a nekem kellő darabot a nonverbális varázslásról. Ilyen simán még nem lett meg kötet ebben a könyvtárban. Mire visszaérek, a lány ugyanúgy ül ott és olvas. Nem tudom eldönteni, zavarhatom-e, ezért inkább én is kinyitom a magam könyvét, és fellapozom a tartalomjegyzéket, hogy lássam, miből élünk.
Arra már felkapom a fejem, hogy asztaltársam a földre kerül. Előkapom a pálcám, hogy egy figyelmeztető átkot küldjek a randalírozókra, de eltűnnek a polcok között, mire ezt megtehetném. Az ember azt hinné, nem óvodások járnak ide. Visszafordulok a lányhoz. A nevetésén nekem is mosolyognom kell. Nyilvánvaló, hogy nem lett semmi baja, de olyan aranyos, hogy így tud nevetni ahelyett, hogy bosszankodna.
- Megvagy? - kérdezem azért udvariasan. Megvárom, míg visszaül a helyére, aztán a könyvem felé fordulok. És rájövök, hogy egyáltalán nem érdekel, mi áll benne, ha itt a lehetőség beszélgetni egy aranyos valakivel.
- Amúgy hogy hívnak? Én Alex vagyok - mosolygok rá. A bemutatkozás valahogy mindig kimarad az elején.
- Milyen a suli? - érdeklődöm kezdésképpen. - Nemigen látlak a közösségi akciókon. Szereztél már ismerősöket?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Könyvtár

Keiko - háhá! Nagyon büszke vagyok a fejemre, hogy ebből már ki tudom találni, hogy japán nemzetiségű. De akkor vajon hogy kerül ide, Magyarországra? A kínaiak ellepték már az országot - legalább is ami Budapestet illeti -, na nem, mintha zavarna. Ő viszont perfektül beszél magyarul, úgyhogy nyilván van valami jó kis sztorija is, mit keres itt.
Hosszan válaszol a kérdésre, amiből levágom, hogy azért tudna ő barátkozni, ha akarna, mert nem olyan, mint azok a lányok, akikből úgy kell kirángatni bármit is.
- Nem hiszem, hogy probléma lenne a barátkozási módszereiddel - kacsintok rá -, ha mással is tudsz így beszélgetni.
El is határozom, hogy nem hagyom elkallódni itt a suliban és a Levitában, nehogy már elsős kora végére ne szerezzen magának egy kupac havert!
- Hol a szülővárosod? - kérdezem hát tovább. - Magyarországon születtél? Vagy hogy költözött a családod ide?
Csak remélni tudom, hogy nem vagyok tapintatlan ezekkel a kérdésekkel. Más részről rengeteg a fura figura és a külföldi diák a Bagolykőn, úgyhogy biztos nem érzi magát ettől kényelmetlenül itt, engem meg ugye minden érdekel...
Figyelek rá is közben, de addig is, pótcselekvésként előveszem a pálcám, és egy valaki más által az asztalon hagyott ceruzát bűvölök vele. A sajátomat inkább nem, hátha véletlenül felgyújtom. Ezt meg úgy is valaki más hagyta itt, már biztos rég megfeledkezett róla.
A cél, hogy nonverbálisan megpróbáljam lebegtetni. Ez a bűbáj az elsők között volt, amit tanultunk, gondoltam nem érdemes nehezebbel kezdeni. Persze hiába erőlködöm nem kimondani a varázsigét, de mégis végrehajtani a bűbájt, hiába. Nem történik semmi. Talán nagyképű dolog volt azt gondolni, hogy felgyújtanám a pálcámat. Valószínűleg nem olyankor kéne ezt próbálgatni, mikor a fél fülem és szemem Keikon van. De most többre nincs lehetőségem, és így legalább elmondhatom, hogy gyakoroltam. Valamicskét.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Könyvtár

Nem érem be annyival, amit mond a származásáról.
- És hogy ismerkedtek meg a szüleid? És akkor most ideköltöztek, vagy mi? Hogyhogy itt jársz suliba?
Aztán rám terelődik a szó, úgyhogy válaszolhatok a szokásos kérdésekre, addig felfüggesztem a ceruzabűvölést. Úgyse megy.
- Nem nehéz, mert tud lebegni a székem, így a lépcsőkön nem egyesével kell lejönnöm, mint ahogy otthon Budapesten. Az az igazi szívás!
Míg veszek egy nagy levegőt ahhoz, hogy belekezdjek a sztoriba arról, hogy hogyan is lettem nyomorék, egy egykedvű pöccintéssel újra megpróbálom a néma vingardium leviosát a cerkán. Nem feltételeztem, hogy működni fog, úgyhogy nem is lepődöm meg rajta, hogy nem így történt. Ú! Úgy látszik, Keikoé volt a grafit.
- Bocsi! - mondom neki egy zavart mosollyal, hogy kérdés nélkül piszkáltam a cuccát, aztán visszakanyarodom a kérdéséhez.
- Ja, szóval az úgy van - kezdek bele a sztoriba -, hogy apám zsupszkulcsokkal foglalkozik a minisztériumban. Tudod, befognak hibásan működő vagy átkozott zsupszkulcsokat, és apa azt vizsgálja, mi lehet a bajuk, és hogyan lettek félrebűvölve. Gyakran hazahozza a munkáját, és általában a dolgozószobájába nem is szoktunk bemenni, de aznap - ez három éve volt nyáron - kerestem valamit nála. Már nem emlékszem, mit, de nem találtam meg. Volt egy zsupszkulcs az asztalán, amit levertem. Ilyen műanyag fólia, amibe becsomagolják hatosával az ásványvizeket. Na, szóval abban buktam fel, és az leszakította a lábaimat. Aztán mittom. Az egyik ispotályban keltem, megvoltak a lábaim, csak nem működtek. Azt mondták, visszanövesztették őket, de az elszúrt zsupszkulcs miatt valamiért nem tudtak megjavulni rendesen.
- Szóval valahol a világban ott figyel a két lábam, csak rám várva - vigyorgok rá, hogy elüssem valamivel a nyomasztó sztori élét, és Keiko ne érezze úgy, hogy sajnálnia kéne vagy valami.
- Na, én feladom a nonverbális varázslást, te hogy állsz a jóslástannal? - váltok, és elkezdem visszarámolni a használatlan papírjaimat a táskámba. - Ha ráérsz, visszamehetnénk a Levitába. Tudsz sakkozni például?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Nagyterem

Előre megbeszéltük, hogy a tusa megnyitója előtt találkozunk a klubhelyiségben, hogy együtt mehessünk le. Horribilis, indokolatlan időre Dalmi bezárkózott készülődni, én ezt az időt olvasással, ágyon fekvéssel és azon való gondolkodással töltöttem, mit várjak a következő hetekben. Ha bekerülök persze. Úgy éreztem, semmivel sem írtam rosszabb indoklást, mint bárki más írhatott, már maga az is belépő volt, hogy egyáltalán megszereztem a jelentkezési lapot. Változtat-e valamin az, hogy kerekesszékben ülök bármilyen irányban is?
Talán bele is aludtam a gondolkodásba, mindenesetre kicsit későn tápászkodtam fel. Szerencsére részemről az öltözködés nem igényelt hosszabb időt, mint más napokon. Talán eggyel többször néztem tükörbe.
Most már a Levita asztalánál ülünk a teljesen puccba vágott Nagyteremben. Néha meg kell igazítanom a nyakkendőmet; nem hordom annyit, hogy hozzá tudjak szokni. Amúgy most kék ott, ahol eredetileg bordó volt. Dalmi szerint a nyakkendőmnek illenie kell a ruhájához, nekem meg aztán holt mindegy, így hagytam, hogy nyomjon rá egy trullust.
- Egész végig - mosolygok a lányra és összekulcsolom az ujjainkat. Aggódtam érte, amikor megtudtam, hogy elment a jelentkezési lapért, de már inkább örülök, hogy ott leszünk egymásnak.
- Helló-helló - köszönök az érkező Vaninak, Ericnek és Nikinek, majd próbálok a valósághoz hűen válaszolni a srácnak. - Izgatott vagyok.
Azzal, hogy a tusázókat elválasztják a diákoktól, és hogy mekkora felhajtást rendeznek, nagyon komolyra veszik a figurát, és mivel már az első megmérettetésen is szenvedhetett volna bármelyikünk sérülést, ki tudja, mi várhat még ránk. Én sem akarom otthagyni a fogam, de még jobban izgat, hogy bár Dalmi negyedikes és zseni, azért mégiscsak nyugodtabb lennék, ha végig szemmel tarthatnám a feladatok alatt is. Nem beszélve Linről. Meg itt van Vani - a másodikos kékre nézek -, tavaly még gólya volt. Nem is vették a testlebegtetést sem. Meg most volt a reparo. Mondjuk az nem kunszt. Nem ismerem annyira Vanit, hogy tudjam, mennyivel tudna többet megtanulni, mint az évfolyamtársai. És Domi? - keresem szobatársamat a tekintetemmel, de nem látom. A szobában sem volt, amikor én elindultam. Ő tényleg most elsős. Elég lesz a tudása? Azt mondják, lesz felkészítés.
- Hé, Keiko! - intek a - számomra legalábbis - legfeltűnőbb lánynak, kimonóban jött! Ráadásul a sok kék-zöld-szürke között királyul virít ez a rózsaszín. Nem tudom, engem vett-e észre, mindenesetre megtalálta az utat hozzánk. - Csüccs! Baromi jó ez a ruha!
- Hol hagytad Palarnt? - fordulok Nikihez egy alkalommal, és elsötétül a tekintetem, mikor ezt összekombinálom azzal, hogy Aileen sincs itt. Remélem nincs semmi baj. Tessék: Runa, holtra vált arccal.
- Lin? - kérdezem tőle fürkészőn.

Mindketten bent vagyunk. Most már jelvénnyel ülünk az asztalnál, és már biztos, hogy ki kell költöznünk a toronyból. A beszédek alatt elhangzott egy-két infó, de nem sokkal több, mint ami az Edictumban is szerepelt. Az Öreg legalább biztosított róla, hogy nem lesz semmi extra veszélyes. Sajnos nem látok el olyan messzire szemüvegben sem, hogy megnézhessem a külföldi bajnokokat. Ott máshogy zajlik a tusa. Vajon komolytalanabbnak találnak minket, amiért nincs korhatár, és többen is futhatnak egy házból a címért?
Közben már elkezdték az étkezést körülöttem.
- Nem eszel? - nézek Dalmira, miközben megpakolom jól a tányéromat sült krumplival, és valami ismeretlen húsfélét rakok mellé. Nincs sűrűn idegen kaja a Bagolykőn, gondoltam, miért ne próbálhatnék ki valami újat?
Az asztalnál zajló beszélgetésekből kiszűröm, hogy Niki lesz Vani mentora. Remek választás! Megsokszorozódott a lányka esélye. Tudom azt is még Lintől, hogy ő Runát választotta.
- Ki látogat majd téged? - kérdezem barátnőmet, mert mikor legutóbb beszéltünk ilyesmiről, még tanácstalan volt, de estig ki kell választania a személyt. Így, hogy mindketten mehetünk, már nem opció az, hogy egymást választjuk. Én piszok szerencsésnek érzem magam, mert nemcsak Dalmit, de Aileent is magam mellett tudhatom a tusán, így még elhívhatom Ágot is, hogy ő és a Sátán macskája benézhessenek a böribe, míg ott vagyok. Ágo higgadtságára biztosan szükségem lesz.
- Mit csináltok majd nélkülünk? - fordulok a csapat többi tagjához két falat között. - Semmi nagy bulit nem ér rendezni, míg elvagyunk!

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Nagyterem

Emberek jönnek-mennek, Lin érkezik, mégpedig Palarn nélkül, erre megkönnyebbülök. Kat-et is leette a fene, már rég láttam, pedig egy házba járunk! Csak kicsit figyelem őket, a fél fülemmel azt is hallom, ahogy Niki osztozkodik valakivel, de ezen már meg sem lepődöm. Csak tömöm magamba a meglepően finom húst a krumplival, később pedig Dalmival vagyok elfoglalva. Bár ő kicsit elbambultnak tűnik, nem tudom, mitől.
- Kékessy! - teszem le a villát, ami már egy félig elpusztított szelet csokitortában landol, és jót nevetek az ötleten. Ez epic!
- Nagyon dörzsölt vagy! - továbbra is szívből nevetve mondom ezt - A jóslástantanár mint mentor!
- Nekem Ágo - bököm ki kérdésére magától értetődően. Linen kívül ő a legjobb barátom itt a Bagolykőn, ki mást választanék?
Dalmi szerint Kékessy le van sújtva. Odanézek, amerre a lány is néz, de én semmi extrát nem vélek felfedezni a professzoron. Már mindenki táncol vagy itt-ott beszélgetnek, mindenesetre a vacsora alatti házak szerinti ülésrend rég felbomlott. Én amúgy sem szeretek táncolni, így pláne, úgyhogy még bekapom két harapással a maradék sütimet, és miután a szalvétámat visszadobom az asztalra, már tolatok is ki az asztaltól.
- Menjünk - mondom a lánynak. Mindig kedveltem a volt házvezető-helyettesünket, még ha néha kicsit kimértebb is volt, mint mondjuk Rédey prof. Szívesen megtudakolnám, mi van vele.
Ahogy odafelé tartok Dalmival az oldalamon, ránézek az órára. Mikor lesz vajon a zárás, mikor a költözés? Vajon odabent már több infót kapunk a tusáról? Dalmi is kicsit szótlan, a többiek szétszéledtek, a zene sem tetszik annyira, így kicsit unom magam már ezen a bálon.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Nagyterem

Közelebbről is teljesen rendben van Fédra, udvariasan megdicsérem a ruháját, de egyebet nem tudok mondani neki. Gondoltam, majd Dalmi elmondja, amit akar, de ő meg előveszi a zavarba jövős érthetetlen beszédet, amikor egyszerűen tényleg képtelen vagyok követni őt.
A "beszélgetés" így kurtára és idiótára sikeredik, de gondolom Kékessy hozzá van szokva a furcsa helyzetekhez bagolyköves tanár lévén. Például az erionos Leonie Rohr biztos okoz neki meglepő pillanatokat. Egy zavart 'további szép estét'-tel követem barátnőmet, és amint épp azt tudakolnám tőle, mi lelte, Amira, az egyik dökös szervező lép a pódiumra. Csöndben maradok.
Olyan nyomasztó ez, hogy el kell költöznünk. Csomót fogjuk látni a többieket, de a szeparálást nehéz megértenem. Elülteti bennem az érzést, hogy feltétlenül el kell búcsúznom a barátaimtól, mintha tényleg azért mennék tusázni, hogy feldobjam a talpam, ahogy a rellonos is viccelt vele. A körülöttünk álló maradókat megölelgetem búcsúzóul, és a kupacnyi tusázó levitás körében odamegyünk, ahová rendeltek minket.
A beszéd folytatódik, én pedig csöndben felhördülök a hallottakon. Megütközve nézek a többiekre. Komolyan csak a nyertes és csak egy vizsga alól fog mentesülni év végén? Míg mi két hónapnyi órát kihagyunk? Ki fog jegyzetelni helyettem? Aileen is tusázik. Nem lepne meg, ha Abigél nem írná, hanem rajzolná a jegyzeteit, úgyhogy azzal nem mennék sokra. Fakk. Kíváncsian nézem Dalmit, mi a reakciója a kis stréberemnek arra, hogy ki kell hagynia két hónapnyi tanulást, majd mindenből K vizsgát tennie év végén. Szerintem nem hallotta a lány szavait, és a továbbiakban én sem, mert Dalmi suttogását hallgatom.
Dehogynem, jó lesz - nyugtatnám meg, bár valószínűleg ez annyit érne, mint halottnak a csók. Mindegy is, mert közben már meg kellett markolnunk a zsupszkulcsot. A hírre görcsbe rándult a gyomrom a zsupszkulcsokkal való eddigi legutolsó találkozásom emlékére, de próbálom visszaszorítani a pánikot. Nagy fiú vagyok már, ez nem egy hibás zsupszkulcs, és hogy közel tíz embernek leszakítsa a kezét, az kevéssé valószínű. Azért csak félig fogom az esernyőt, félig Dalmi kezén van a kezem. A másikkal meg markolom a székemet, és remélem, hogy a Maurice nevű fickó utánanézett annak, hogy az ember kerekesszéke elrepül-e a büdös fenébe, ha zsupszkulccsal akar utazni.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Nagyterem

Holnap lesz a nagy nap: Dalmi a második próbán. Semmit sem tudunk róla, csak hogy sárkányok lesznek. Nem fogják hagyni, hogy a versenyzők megsérüljenek, de azért én nagyon aggódom. Simán történhetnek emberi mulasztások, mi lesz, ha valaki elszúr valamit? Nem mutathatom ki Dalminak, hogy nem szeretném elengedni erre a versenyre. Fasírt lenne, amiért nem hiszek őbenne és abban, hogy meg tudja csinálni ezt a feladatot. Pedig nem erről van szó, tudom, hogy ő egy kis zseni, viszont amellett olyan törékeny, és szerintem senki sem lehet biztos, hogy kiállhat egy sárkány ellen, és sértetlenül megússza. Vannak, akikért nem akkora kár, de Dalmiért igenis. Most, hogy tudom, mi lesz a második próbán, örülök, hogy már az elsőben kiestem, és hogy Aileen is elesett a folytatástól. Mármint persze, nem örülök, hogy beteg, de talán mégis jobb így, mintha bent maradt volna. Vagyis...na, jobb, hogy ezt nem neki adom elő, mert mindenhogy bénán jönnék ki belőle.
Mire leérek a Nagyterembe, már látom Dalmit, ahogy ott ül, nekem háttal a Levita asztalánál. Előbb akartam érkezni, de talán még így is jó lesz. Odakerekezek hozzá, és elfoglalván a helyemet egy puszit nyomok az arcára. Amíg felém fordul, van időm még üres tányérjára tenni a sütit, amit a faluból szereztem be neki. Egy kör alakú rózsaszín minyon az színes cukrokkal a tetején. Igazából nem a holnapi próba miatt hoztam neki, valami egész más miatt.
- Szia - köszönök neki először is. - Hogy érzed magad?
Hát gondolom, pocsékul. Átfogom a vállát biztatásul, hiába ettől nem lehetek ott vele a megmérettetésen.
- Ügyes leszel - mosolygok rá, pedig valójában csak szimplán féltem. Nem hiszem el, hogy a bajnokoknak nincs halálfélelmük ettől.
- Figyu - vetem fel aztán, amit igazából szerettem volna. Eddig nem akartam előhozakodni vele, mert először nem volt biztos a dolog, aztán meg nem volt idő, hiszen Dalmi készült a tusára, én bepótoltam a tusa miatti lemaradásom a tananyaggal, és a negyedikesektől szedtem össze Dalmi anyagait is, hogy fel tudjon készülni a holt időkben a vizsgáira. Legalább ennyit meg tudok tenni, hogy lefaragjak az időből, amit a magolásra kell töltenie, így sincs szinte semmi időnk együtt lenni, alig találkozunk.
- Jól elszúrtuk, mi? Nem gondolkodtunk azon, hogy ha csak egyikünk esik ki, nem járhat be a másikhoz, mert annak már más lesz a mentora - jelentem ki csüggedten, pedig nem is ezt akartam, csak hirtelen elfogott a kétely, mit fog szólni a felvetésemre.
- Az van, hogy Tolland most egy hónapra elment külföldre... - csapok azért bele. - Szóval mivel Domi még a tusán van - és remélem, hogy nem is fog kiesni -, enyém az egész Azeroth. Nem akarsz elkéredzkedni éjszakára Maurice-tól?
Az asztallapot birizgálom az ujjammal. Nahát, ezt a D betűt éppen én véstem ide bele. Egy kicsit azért felnézek rá, már szinte várom a visszautasítást és a leszúrást, de közben azért remélem, hogy a cuki Dalmi ül most mellettem mégis. Olyan ökör vagyok, tuti a legrosszabb pillanatot választottam előhozakodni ezzel.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Nagyterem

Én már annak is lelkes kiskutyaként örülök, ha mosolyog, amikor meglát. A nyakába fúrva az orrom kiszimatolok egy adagnyit a Dalmiillatból, és próbálok megértő lenni, hogy ilyen furán viselkedik. Meg van az oka rá: holnap olyan félelmetes élményben lesz része, amibe egy diákot sem kéne belelökni szerintem.
- Csak gyere vissza épségben - mondom neki, és ezt még valószínűleg többször el fogom ismételni a próbáig. Elvileg az első felvonást látni lehetett valami kivetítőszerűségen itt a nagyteremben, remélem a mostanin is ez lesz, és legalább innen láthatom, hogy biztonságban van-e.
Ő ugyan nemigen eszik, én azért jó szokásomhoz híven készítek egy mindentbele szendvicset így estére. Pár harapással eltüntetem a felét, de amikor végre elérkezettnek látom kibökni a tervem, azért félreteszem. Néha a lány meglepetésszerűen nem úgy reagál, ahogy azt az ember hinné az addigi tapasztalatok alapján. Az ilyeneken aggódom: amikor rosszat mondok de úgy, hogy fel sem tűnik. A veszély azonban elhárul, Dalmi egy tünemény. Ahogy a fülembe suttog, megborzongok, és csak bámulok utána, ahogy a tusavezetőhöz siet. A szendvicsem maradéka eltűnik, mire visszaér. Barátnőm arca nem árul el semmit, úgyhogy felteszem, nem jött be az elkéretőzés. Pedig úgy volt, hogy szabad eljönni, és Dalmi tényleg nem sokat van távol. Mások néha egész éjjelre kimaradnak!
Morcos gondolataimnak gyorsan véget vet a hírrel: végül is eljöhet, aminek örülök, még ha csak tízig is. Talán odafent arra is rábeszélhetem, hogy lógjon egy kicsit, holnap reggelig. Az még csak nem jár kicsapással a versenyből... Bár úgy legalább megúszná a holnapi sárkányos mizériát. Senki sem tagadhatja, hogy jobb velem lenni, mint harmadfokú égési sérüléseket szerezni! Még ha a poénjaim néha kicsit fárasztóak is.
Lehetek őszinte? Ilyenkor azért mindig nagyobbat dobban a szívem, ha látom, hogy szomorú, amiért nem tölthetünk együtt több időt. De májhízlalás ide vagy oda, egy görény lennék, ha hagynám sokáig búslakodni.
- Akkor gyere! - mondom neki az orrommal simítva az arcán, újabb puszival fejezve be a mozdulatot. Elhessegetem a gondolatot, hogy a körülöttünk ülők valószínűleg nem kíváncsiak az enyelgésünkre, bár mi még visszafogottak is vagyunk. Ugyan még belém férne egy szendó, ellököm magam az asztaltól. Nyújtom felé a kezem, és le is lépünk a vacsorázók közül, fel egyenesen a Levita toronyba.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Nagyterem

Az átváltoztatástan-tankönyvvel és további, a témába vágó könyvtári szakirodalommal elborított asztalom falatnyi kis helyén szorgalmi feladatot körmölök. Végre kint van a tanulmányi verseny, én pedig idén is tervezem vizsga nélkül megúszni a tanévet. Ráadásul amíg ezt írom, sem gondolok... a francba! Újult vehemenciával rovom tovább a sorokat, hogy kiutasítsam a fejemből a lányt. - Vagyis a hiányát.
h(1) => v(1) avagy h => v
- Mi a rák a 'h' meg a 'v'? A 'v' nem növény? - fellapozom a tankönyvet. Annyira utálatosak ezek a képletek. A legtöbb annyira egyszerű, hogy szükségtelen, a többi csak összezavar. Fontos felírnom hogy e1 => e2? Nem full nyilvánvaló, hogy az első élőlényt csinálom a második élőlénnyé az állati-növényi transzformáció során? Felesleges tollkoptatás. - morgok magamban, de azért csak folytatom, mert kell az a K, és az asztrológiához még hozzá sem nyúltam.
Az első oldalam végéhez érek, amikor kopogást hallok Tolland ágya felől. Odanézek: egy bagoly. Kiásom a pálcámat a jobb kezem ügyében lévő könyvhalom alól, és az ablak felé küldök egy nyitóbűbájt. Az feltárul, a bagoly pedig Az animágia alapjai tetejére röppen, lábával toporogva áll, hogy a rákötözött levelet kihessegesse maga alól.
- Üdv - motyogok neki, mert mégiscsak kell valamit mondani a madaraknak, amikor hozzák a postát. Két ujjal kibontom a masnit, és lefejtem a madzagot a bagolyról. Az nem marad válaszra várva, eleséget sem lejmol, rögtön szárnyra kap.
- Kösz - szólok fennhangon utána, és egy pálcasuhintással bevágom az ablaktáblát, mert már elegendő zima bejutott rajta ilyen rövid idő alatt is. Kihengergetem a pici papírt, hasonlóan rövid üzenetet találok rajta.
T. Először tanakodnom kell, kit takarhat, de csak egy ember ugrik be, akinek T-vel kezdődik a neve. Illetve Tami nyilván nem citálna el az előcsarnokig, hanem egyszerűen bekopogna a szobámba vagy lehívna a klubhelyiségbe, ha közlendője van. A felismeréstől, hogy Tiffany írt, kicsit görcsbe rándul a gyomrom. Mit akarhat? Az üzenet nem ejt el semmilyen hintet ezzel kapcsolatban, én pedig már a karácsonyi sütiknél is gyanakodtam. Mi az ördögért küldte? Hiszen alig ismer. Ha akar tőlem valamit... utálom a cikis helyzeteket.
Az órámra nézek, és megállapítom, hogy még csak öt óra, rengeteg időm van. Félreteszem a pergament, és visszatérek az átváltoztatástanhoz, de a gondolataimat csak megzavarta a levél. Meg kell mondanom neki, hogy amíg nem hevertem ki Dalmit, nem szeretnék másba bonyolódni...

Háromnegyed nyolckor indulok. A találkozó legalább arra ösztönzött, hogy levegyem két napja hordott ruhám és megfürödjek, így friss cuccban állhatok Tiff elé. Az estig eltelt idő alatt rendeződött annyira a gubanc a fejemben is, hogy úgy ítéljem, valszeg nem arról van szó, hogy belém zúgott vagy ilyesmi. Ma legalább meg tudom azt is, mi ez a hirtelen érdeklődés az irányomban, mivel legutóbb a kocsmában nem volt valami szívélyes. Bűntudat?
A csarnok lépcsősorának tövében már ott áll "T". Én oldalról közelítek, a szokásos, kevesebb lépcsővel megvert vonalon.
Hű - nézek végig a lányon.
- Helló! Szép ruha. Bálba készülünk? - kérdezem vigyorogva.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Nagyterem

- Most mi van? Pontosan hét ötven van - bámulok az órámra zsémbes társaságom megjegyzésére válaszolva. - Ennyit írtál az üzibe.
Az én órám tuti nem jár rosszul, az atomórához szoktam időzíteni otthon. Ezt viszont már nem oszthatom meg vele, ugyanis legnagyobb meglepetésemre helyesel a bálos viccemre. Ó, vázz. Ma van a bál! - dereng fel. Készülődtek is a lányok a napokban, emlékszem. De mivel tegnap ebéd óta ki sem dugtam a képem a szobámból, Tolland meg nem a lelkes, sipítós bálba készülős fajta, megfeledkeztem róla.
- Látom, nem lettél kedvesebb - jegyzem meg, és tényleg nem értem, minek is találkoztunk ezért. Jobb programot is el tudok képzelni, mint hogy egész este Ágo egyik évfolyamtársa szívasson, mert nem volt kivel bálba mennie. Na tessék.
- Szeretem ezt a mellényt - morgok, miközben a lány, mint valami kézikocsit, elkezd tolni a Nagyterem felé. Most, hogy kifelé is figyelek, tényleg zene szűrődik ki odabentről mint árulkodó jel, mert a fények és a zsivaj amúgy nem lenne fura. Szerencséje, hogy sokkolva vagyok, nem ellenkezem sem amiatt, hogy bevásárlószekérként tologasson egy idegen, sem amiatt, hogy a bálba tologat. Szép lassan emésztem a hallottakat, és úgy ítélem, mint lány - ilyen kiváló hacukában - tán csak jobban ért a divathoz, mint én. Kibújok a mellényemből, miközben átgurulunk a bálterem küszöbén. Magam mellé gyömöszölöm a megszólt ruhadarabot, és simítok egyet az eddig alatta lévő fehér ingen. Körbenézek, mennyire rívok ki a tömegből, de annyiféle ruha van itt, hogy úgy döntök, tulajdonképpen semennyire.
- Finomak voltak - mondom óvatosan, gyanakodva próbálok olvasni a lány tekintetéből. - Minek köszönhetem őket? Gondolom nem azért kaptam, mert piszkosul megkedveltél múltkor a pubban.
Most van érkezésem körbenézni. Körbeleng minket a varázslat a ki tudja honnani zene, a sűrűn hulló, le nem érő hópelyhek, a díszítés formájában. A Bagolykő sosem kispályázik, ha ünneplésről van szó. Az emberek nagy része a parketten dülöngél. Nos, itt vagyok. Nem érzem magam jobban.
- Nem táncolok - jelentem ki, mikor összepillantunk, attól tartva, hogy ezt tervezgeti éppen. "Úgyhogy más módon kell szórakoztatnod" - folytatnám egy vigyorral, de még viccesnek sincs kedvem lenni. A roskadásig terített asztalok láttán viszont megkordul a gyomrom.
- Vacsoráztál? - kérdem a lányt, és remélem, hogy nem, mert azt várni, hogy bámulja, amíg burkolok, udvariatlanság és elég kényelmetlen is.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Nagyterem

Táncolós megjegyzésére szinte már majdnem elnevetem magam. Végre valaki, aki nem próbálja kínosan kerülgetni a témát. Nem gond, ha viccet csinálnak belőle - ha a megfelelő céllal teszik. A korábbi rendes - normális! - mosolya pedig nem kerülte el a figyelmem. Azt hiszem, tudom, mire megy ki a játék. Ha az óvatos és túl rendes levitásoknak nem megy a társasági élethez való visszaszoktatásom, a rellonosok alternatív megoldásai kellenek hozzá. Szóval próbálom nem fel venni a szenyó megjegyzéseket, a szándék a fontos. Asszem.
- Touché - a szavai megérnek egy ajak felfelé görbítést, és a grimaszára én is lebámulok az asztal alá.
- Minek jársz ekkora ketrecben? - kérdezem értetlenül. - Értem én, hogy magas vagy benne és jól néz ki a vádlid, de marha kényelmetlennek tűnik.
Most, hogy az asztaloknál vagyunk, és elém kerül ez a sok kaja, félreteszem az aggályokat azzal kapcsolatban, hogy egyedül faljak.
- Egyszer felpróbáltam egy magassarkút - mondom mosolyogva a göngyölt húsokkal teli tálcának, amiről épp lapátolok magamnak három-négy húscsomagot -, na nem volt ekkora.
- Majdnem kitörtem a bokám - a mosoly vigyorrá változik, ahogy visszaemlékszem a jelenetre, és Noémi élveteg fejére, hogy rá bírt venni a szoknyára és tűsarkúra. Régi történet.
- Miért nem eszel normálisan? - kérdezem, amikor a tányéromra már az arany és ropogós sült krumplik csobognak vízesésként, de a lány tényleg még egy szelet csirkemellet sem szedett magának. - Nem félsz, hogy megbetegedsz?
A lányt nézem, az ő várakozó pillantása eszméltet arra, hogy végre kezdjek is neki a nagy halomnak, amit kiszedtem. Szíves örömest!
Az első pár falat közben - egyrész tele a szám, másrészt épp nem jut eszembe semmi, miről beszélhetnénk - nem hangznak el szavak közöttünk. Ízlik? - kérdi.
- Mmmhhh - bólogatok nem kis adag sültkrumplit szúrva a villámra, és eltüntetve az arcomban.
- Szóval tudjuk, mi a program ma? - kérdem, hogy mégiscsak kérdezzek valamit. Mi lesz, ha nem tudunk miről beszélni? Utálom ezeket a helyzeteket. - Gondolom nem csak táncolni és enni lehet.
Látok az asztal végében fenyőfákat például, úgy sejtem, díszíteni kell, néhányan állnak is körülöttük. Ahogy hallottam, a halloweeni buli fergetegesebb volt párbajjal, szellemjátékokkal meg thesztrálokkal, úgyhogy biztosan karácsonyra is kitaláltak valami epic dolgot.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Könyvtár

Az órám véget ért, de mielőtt a keleti szárny felé venném az irányt, gondolok egyet, és inkább a könyvtár folyosójára hajtok. Későn érő típus vagyok, úgy látszik. Mire kitaláltam, hogy 'mi leszek, ha nagy leszek', már itt a végzős évem, és rá kell jönnöm, hogy hiányzik még négy év az életemből, hogy azt tanulhassam, amit akarok. Az unokabátyámnak sikerült párhuzamosan csinálni a mugli középiskolát a Bagolykővel. Ha én is előbb gondolkodtam volna... az otthoniakkal még nem is beszéltem erről, pedig jó lenne néhány atyai tanács és némi megnyugtatás, hogy nem csettintettem el az életemet, mert most nagyon úgy érzem. Egész eddig nem tudtam, mit akarok, most, hogy tudom, rá kell jönnöm, hogy évekkel ezelőtt el kellett volna kezdenem a készülést rá.
Ezekbe a nyomasztó gondolatokba burkolózva gurulok be a könyvtárba. Végigvonulok a szőnyegen, és megállok a könyvtároslány pultja előtt.
- Jó napot kívánok - szólítom meg emlékeztetve magam, hogy akármennyire fiatalnak is néz ki, magázás jár neki. - Segítséget szeretnék kérni egy pár - egy rakat, gondolom magamban - könyv megtalálásában.
Ha rám ér, folytatom is, bár magam sem tudom, pontosan mit keresek. A jó öreg Google könnyen segítene a bajomon, de nem a Bagolykőn. Itt a lassabb és macerásabb módszerekkel élünk.
- Végzős vagyok, és idén el kellene döntenem, megyek-e mesterszakra, és ha igen, milyen irányba. Olyan szakot választottam, amihez szükségem lenne egy mugli érettségire és ottani további tanulmányokra is. Ezért szeretnék könyveket, amik felkészítenek az érettségire. Nem tudom, itt találhatok-e olyat, vagy mugli tankönyveket egyáltalán nem gyűjtenek? Azt sem tudom igazából, miféle könyvekre van szükségem. Az első osztályt kijártam egy mugli szakközépben. Csak kémiából álltam bukásra, de abból nem is szeretnék érettségizni.
Remélem, elegendő infót adtam. Ha itt nem találok semmit, haza kell írnom a családnak, és az egy hosszú menet lesz, míg megmagyarázom nekik, mi a helyzet. Pláne, hogy nincs telefonom itt, szóval baglyozgatnunk kell, mert a szünet még nagyon messze van, én meg el akarom kezdeni a készülést, hogy amilyen gyorsan csak lehet, behozzam a lemaradást. Egész életemben tanulni fogok - gondolom savanyúan.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Második emelet → Társalgó

A déli szárny első emeletéről a nyugati szárny másodikjára tértünk át, nem mondtuk ki, de menekülvén az őszinteség terméből, ami - mint kiderült - mégsem olyan ártalmatlan, mint akkor hittem, amikor még csak egy könnyed általános csevejbe bocsátkoztam az eridonos Annával, vagy magam ücsörögtem ott egyedül. Még akkor sem volt gáz, amikor Tiffanyt vallattam a helyen, bár akaratlanul, hiszen akkor jöttem rá, mire is jó a terem azon kívül, hogy minitársalgó.
Szóval átpucoltunk a sima, nagy, megszokott társalgóba az ebédlő fölött, nehogy a további piszok nagy őszinteséget és nyers megfogalmazásokat a kapcsolatunk bánja. Mondjuk ki tudja? Dalmi utolsóként elejtett megjegyzése megragadt a fejemben. Ha tényleg úgy értette, ahogy remélem, hogy értette, akkor azért az egy dologért megérte. Még ha idiótának is tart, és még ha én egy kicsit kevésbé édesnek és ártatlannak, mint eddig hittem. Ezzel még együtt tudok élni.
Azon már túl vagyok, hogy mindenáron bizonyítani akarjam, mennyire nincs szükségem mások segítségére. Hagyom, hogy végigtoljon a folyosókon, és beirányítson az ajtón. Amíg ő behúzza, én átveszem az irányítást a kerekesszékem fölött. Ahogy általában, a társalgó most sem üres, de elég nagy ahhoz, hogy az emberkupacok ne zavarják egymást a beszélgetésben. Ráadásul mivel órák vannak, csak azok az ötödévesek és egy-két idősebb lóg itt, akiknek lyukasuk van.
- Neked nincs órád? - jut eszembe a kérdés, mert arra nem jutott idő a "hogy lehetsz ilyen szemét, hogy itt hagysz a Bagolykőben" témájú beszélgetésünk közben. Akkor elmondtam neki, hogy valószínűleg fogok még itt tölteni egy évet, mert nem tudok rögtön leérettségizni idén - ahhoz túl keveset tudok. De nem mondhatom biztosra, mert addig még sok víz lefolyik a Dunán, nem tudom, mi lesz. Nem tettem hozzá - és most már nem is kell, nem kényszerít rá az őszinte szoba -, hogy ő volt az, aki itt hagyott engem, szóval nem tartom jogosnak a felháborodást. És hogy nem lehet annyira bolond, hogy azt gondolja, a szobanövényként eltöltött egy évem után hajlandó lennék messzebbre menni tőle, mint amikor kikéredzkedem a vécére pisilni.
Az egyik ablakhoz igyekszem a földön heverő párnákat kerülgetve, ahol egy ezüstszín fotel helyezkedik el az ő számára, bár részemről nincs ellenvetés, hogy inkább az ölembe üljön. A párkányon kancsó és csészék. Belenézek az edénybe. Rágógumihoz hasonló illatú teaszerűség lehet benne. Töltök két csészébe próba - cseresznye alapon.
Felmerül újra a fertődi hétvége. Ingyen, Dalmi szüleinél (sosem találkoztam Dalmi szüleivel erijsdfoianfr), együtt.
- Alapszakos - bökök magamra két hüvelykujjal. - Engem nem fognak csak úgy elengedni egy hétvégén sem.
Kicsit ciki érzés, hogy a barátnőm mesterszakos nagyobb szabadsággal, és én hiúsítom meg a romantikázás tervét. Eridon... - morgom magamban. Nem a főnixek házával van bajom, van ott jó pár jó arc. Hanem azzal, hogy így már nincs esély együtt aludni vagy legalább random pillanatokban meglepni egymást a másik szobájában.