Pöttöm

Talán az apró új-zélandi isi miatt várta azt Farkas, hogy nagyobb lesz a sürgés a kastélyban. Bár csak tizedannyi diák lakott ott, mint ebben az iskolában, kisebb is volt az épület, így mindig mindenhol láttál kósza diákokat. Kívülről, ránézésről persze nem lepődött meg, hogy a Bagolykő ilyen sötét és elhagyatott, de azért mégis remélte, hogy valami családias meleg fényű dologba csöppen majd bele, mint otthon.
- Úristen, Félix! Mi van, ha itt akkora a szigor, hogy a gyerekek minden idejüket a szobájukban kell töltsék, ha nincsenek óráik?
Amiket eddig hallottak a Bagolykőről, abból nem gondolta volna ezt, de a mellékelt ábra mégis mást mutatott. Farkas aggódni kezdett egy kicsit.
- Hová hoztak minket?
Ő maga észre sem vette a huzatot és az ajtón betoluló havat, de amikor ikre riasztotta, máris megragadta a másik kapuszárnyat, és taszított rajta egyet, hogy kicsukják a telet. Most aztán rájuk zárult a sötét, hideg kastélycsarnok.
Félix itt is talált lelkesedni valót, és éhezve valami kellemesre a zord helyiségben Farkas érdeklődve ment oda a serleghez, amire Félix mutatott. Tényleg nem tűntek nagyon biztonságban lévőknek.
- Ki tudja, lehet, hogy ide csak rendes kölykök járnak, akik nem rongálnak kupákat.
A következő kérdés épp Farkas következő gondolatához idomult.
- Dehogy vagyunk jó helyen, mondom, ide csak jó gyerekek járnak - kacsintott testvérére cinkosul.
- Azért csak nézzünk körül.
Ekkor kordult meg a gyomra.
- Te, nem lehet, hogy mindenki vacsorázik, azért feledkeztek meg rólunk?

Pöttöm

- Ja, képzeld el! Útnakindulunk, de jön a bagolyköves kommandó, és lekapcsol még a határ előtt. Ha egyszer a hatalmukba kerítenek, nem fognak elengedni. Már megtudtuk, hogy itt láncra verik a diákokat, most már az övék vagyunk.
A fantázia ilyen őrült elszabadulása inkább Félix specialitása volt, de néha Farkas is megengedhette magának a képtelenségek összehordásának eme luxusát.
- Ó, bocsánat. Jártak - felhúzta képzeletbeli kesztyűjét... - Szerinted kirúghatnak minket? Vagy kimoshatják az agyunkat? Lehetséges, hogy itt fogunk megjavulni?
A gondolat elborzasztó volt. Ők ketten olyan jónak tűntek együtt. Így lettek teremtve, ilyenre, és ennek így is kellett lennie. A szüleik szerették őket még akkor is, ha sok bosszúságot okoztak nekik, ebben Farkas sosem kételkedett, hát akkor meg mi a probléma? Nem kell megváltozniuk.
A báty lelombozva kapargatta a házkupát védő üvegbura szegélyét. Biztosan a komor kastélyhangulat nyomta így el. A gyomra megint megkordult.
- Ja, a vacsora. Ömm - szétnézett, de csak köveket, nagy zárt ajtókat, és egy széles lépcsősort látott felfelé. Odafent zászlók csüngtek súlyosan. A terem kongott, semmi féle emberi hangot nem hallottak, amely nyomán elindulhattak volna. Az hétszáz, hogy depresszióba fog esni ezen a nyomasztó helyen. Hiányoztak neki a régi iskola nagy ablakai a sok beáradó fénnyel, a vidám arcok, a barátok, a melegség. Főleg a melegség, mert az átázott ruhája még mindig túlságosan hűtötte és a haja is csöpögött. Ja, a vacsora.
- Ha lenne morzsám, megenném, öcsi - horkantottam tesóm Jancsi és Józsikás ötletére.
- Szerintem a kastélyokban a pincében van a konyha, vagy nem? - vont vállat végül. - Kereshetünk egy lejáratot. Vagy menjünk éppenhogy felfelé, ott legalább van egy vörös szőnyeg.
Az első szín ezen a komor helyen - gondolta.
- Talán egyéb kellemes dolgokban végződik az a folyosó.

Pöttöm

Farkas hagyta, hogy öccse válasszon útirányt. Neki mindig is jobb volt a szimata az ilyenekben. Félix rátalált a célra vagy problémára, Farkas pedig szépen kidolgozta a kivitelezés tervét. Illetve ez nem pont az a helyzet, mert a probléma itt rögtön adott volt: egy éhes ikerpár épp most érkezett az iskolába, a gyomruk korgott, és fogalmuk sem volt, mi merre van a kastélyban, ugyanis ahogy a welcome drink, úgy a fogadóbizottság is elmaradt a bejáratnál. Inkább Félix másik nagy erősségét használhatták itt ki, mégpedig a komoly intuíciós képességét. Már kb 18 éve együtt léteztek (ha beleszámítjuk a magzati hónapokat is, márpedig miért ne számítanánk bele, hiszen már ott jól kiismerték egymást), és a statisztikák alapján Félixnek nem egyszerűen szerencséje, hanem jó megérzései voltak.
- Szerintem itt se működnek az elektronikus cuccok. A telefonjaink is bekrepáltak már a faluban. Persze leskelődő manók még mindig lehetnek a páncélokban - közölte "megnyugtatóan" a báty.
Míg Félix nagyon belemerült valami tájkép alapos fixírozásába, ő jobban körbenézett. Ha a páncélok alkalmasak lettek volna a kikérdezésre, akkor ikre inzultálását biztos nem hagyta volna szónélkül a kibeszélt és megfogdosott szobor. Ezért hát a festmények során futtatta végig tekintetét, hátha egyikben épp egy közlékeny felfedező bújik meg, aki már felfedezte a konyhát, és ezt a tudást meg is osztaná velük. Nem látott első blikkre embert ábrázoló képet, de Félix találhatott valamit, mert szüksége volt konzultánsra a dologban. Farkas odaballagott az említett festményhez. Nagyon közel hajolt hozzá, hogy kideríthesse, mi az a folt. Aztán megnézte távolról is az összképet, hátha megérti.
- Hát nem vagyok valami nagy művész... de szerintem ezt elrontották.

Pöttöm

- Ja. Hihetetlen, hogy senki nincs ebben az épületben. Ha eddig vacsoráztak is, most már végezniük kellett, tuti egy órája bolyongunk - morogta Farkas már kissé türelmetlenül, pedig nem ő volt az, aki hamar kijön a sodrából. - Hacsak nincs tényleg takarodó ilyen korán, de akkor hazamegyek. Amint megtaláltam a cuccainkat.
Farkas már semmin sem lepődött volna meg a Bagolykővel kapcsolatban, eddig semmiben sem hasonlított régi sulijukhoz. A két teremből, amit eddig volt szerencséjük felfedezni, úgy döntött, ez itt a tantermek sora, és itt nem érdemes többet próbálkozni. Így amikor meglátott egy lefelé levezető szűk sötét lépcsősort, behúzta rá öccsét. Lefelé baktattak mogorva embereket, és ínycsiklandozó csendéleteket ábrázoló festmények között. Némelyik szigorú arcú festménylakó még rájuk is sziszegett: "Ezt nem kéne."/"Eriggyetek innen." Még a festmények sem voltak kedvesek itt. Farkas inkább nem törődött velük, csak szedte a lábait a lépcsőkön. A lépcsősor véget ért, és amikor az azt lezáró vastag és öreg szőnyeg mögül kikukucskáltak, épp egy ajtóval találták szembe magukat a folyosón, amelyet keresztezett útjuk.
Farkas ajtónyitás közben néma fohászt mondott a plafonnak. Ahogy benézett, először azt gondolta, a Mikulás játékgyárához van szerencséjük. Már épp megfordult a fejében, hogy tudta, hogy itt valami nagy titok rejtőzhet, és az, hogy a Télapó itt gyártja az ajándékokat, pontosan beleillett az elképzeléseibe, de aztán rájött, hogy ajándékgyár helyett a konyhába jutottak.
- Köszönöm, Istenem - adott hálát a plafonnak, és már hozzászokva ahhoz, hogy itt sincs egy teremtett lélek sem, körül sem nézve kerülte volna meg az útjában álló hatalmas asztalt a mögötte mosolygó hűtőért. A lába alatt azonban egy kis manó suhant el, és ezt már ki kellett szúrnia. Ahogy figyelmesebben körbetekintett, egyre több manót vett észre a helyiségben. Egyesek tálcát cipeltek, mások náluk kétszer magasabb koszos tányértornyokat egyensúlyoztak vagy a kezüket törölgették egy konyharuhában éppen.
- Félix - nyögte Farkas teljesen elképedve és egy kicsit talán felháborodva is, pedig tényleg azt hitte, semmi sem lepheti már meg ezen a helyen. - Itt házimanókat dolgoztatnak.

Pöttöm

- Sok lehetőséget, kivéve a napi ötszöri tisztességes táplálkozásét - reagált Farkas, már szinte nyafogásba menve át. Örömhír, ha úgymond övék az egész kastély, de az idősebbik már annyira belelovalta magát abba, hogy nem tetszik neki ez a hely, és éhes, és fázik az átázott ruhájában, hogy egyelőre nem látta a dolog jó oldalát. Majd Félix emlékezteti a következő alkalommal, amikor rájön valami hiperszuper ötlet, amivel kiforgathatják az iskolát a négy (vagyis sokkal több) sarkából.
Aztán meg ugye már nem is volt ok a morgásra, mert a három aktuális szükséglet közül (kaja, meleg, bőröndök) az első és legfontosabb az ölükbe hullott. Vagyis keserves munkával megküzdöttek érte.
- Ha Morgana volt a tettes, akkor ő - hagyta öccsére az istenség/boszorkányságválasztást, mint mindig. A családjuk nem volt vallásos, ő meg mindig azt vette épp a szájára, ami először eszébe jutott.
Becsukta a száját. Öccse kérdése rátapintott a lényegre. Mardosó éhség vagy házimanó felszabadítási front?
- Hát... ha saját maguknnak csináljuk a szenyót, az rendben van.
Óvatosabban folytatta az útját a hűtőszekrény felé. Először is nem akart felrúgni véletlenségből egyetlen itt dolgozót sem, másrészt nem tudta, mit fognak reagálni az apróságok arra, hogy a testvérek úgy tesznek, mintha itthon volnának. Bár végtéreis most már itt tanulnak, és a tandíj biztos fedezi az összes étkezést is, vagy nem? Nem arról van szó, hogy meg akarnának enni fejenként egy vízilovat. Bár az elején volt szó erről, de csak viccből. Igazából csak kétszer két-három szendvicset szeretnének, de most már olyan nagyon, hogy intő is lehet a vége, akkor is megszerzik maguknak.
Elérték a hűtőt, Farkas kinyitotta azt. Jó nagy hűtő volt jó sok mindennel. Farkas kivett egy guriga sajtot, aztán egy fém vajtartót, egy dobozt mindenféle felvágottal, két zöldpaprikát, és ezt mind öccse kezébe halmozta.
- To-amm?

Pöttöm

- A mókus! - Farkas felvihogott az emlékre. - Nem az volt az évszázad ötlete, Pöttöm.
- Hm... Azóta sem tudjuk, finomak-e a mókusok.
Persze most már felnőttek, és valahol az évek során összeszedtek valamiféle nézetet arról, hogy nem esznek kedves mezei/utcai/erdei állatokat még akkor sem, ha történetesen nagyon nagyon aranyosak. Farkas eme világszemléletéhez nagyban hozzájárult az is, hogy a fóliázott csirke a hűtőben könnyebb préda, mint egy életerős, villámgyors macska a háztetőn. Ha apa egyik ismerőse hoz egy fél szarvast a családnak pörköltfőzés apropójából, az persze más. Kedves erdei állat kockákra darabolva sok szafttal és nokedlivel anya keze alól maradhat.
- Lekó - vett ki egy üveget a hűtőből öccse kérésére Farkas. - És majonéz - toldotta meg a pakkot még egy tubussal is hirtelen ötlettől vezérelve.
A zsemlék hamar meglettek, és az ikrek az asztalnál állva nekiállhattak a szendivcsgyártásnak. Mire a harmadik elkészült, az elsőnek a fele már eltűnt a szájukban.
Eddigi itt tartózkodásuk fénypontját Félix egy kényes probléma felvetésével árnyékolta be. Bátyja még rágott kettőt, addig volt ideje kitalálni, hogy is lesz ez a továbbiakban a manókkal. Lehalkította a hangját, mert nem akart tiszteletlen lenni a konyhában sertepertélőkkel, akik amúgy nem igazán méltatták őket figyelemre.
- Holnap ebédig még utánajárhatunk a manódolgoztatás körülményeinek. Ne ítéljünk előre. Úgyis le kell jelentkeznünk a tanulókörök vezetőjénél, vagy nem tudom kinél, gondolom, hogy egyben megérkeztünk.
A problémát ezzel Farkas félrerúgdalta holnapig, és magában büszkén megállapította, hogy anyjuk is helyeselné, hogy egyrészt kiáll a rabszolgamunka ellen, másrészt jól körüljárja a problémát, mielőtt elhamarkodottan döntene.
A desszertként számon tartott utolsó lekós szendvicsük fele még meg volt, mikor Farkas az egyik polcon talált málnaszörpös üvegből jó édes italt készített maguknak két műanyag bögrébe útravaló gyanánt a kaja mellé.
- Na most kellene morzsát szórni, hogy ide visszataláljunk - jegyezte még meg öccsének, miközben elhagyták a konyhát.
Ha szemetelni nem is szemeteltek végül, azért próbálták megjegyezni a kanyarokat és jellegzetes tereptárgyakat, hogy mindig visszatalálhassanak erre a helyre.

A tesóm

Ahogy azt a cukorkásdobozba épített postacsomagküldő rendszer segítségével ledumálták, december 21-én az ikrek randira készültek a Nagyterembe. Farkas nagy gonddal készülődött a találkozásra, pedig igen éhes volt már, a reggeli pedig a nap legfontosabb étkezése. Bár a testvérek a tízórainak, az uzsonnának, az ebédnek és a vacsorának is lelkesen álltak neki, nehogy megsértődjön valamelyik vagy ilyesmi.
A Navinés először két oldalra fésülte a haját, de az valahogy nem illett hozzá. Előrefésülte hát az egészet, de pár másodperc forgolódás után ezt a viseletet is leszavazta. Még jó időt eltöltött azzal, hogy megtalálja a megfelelő frizkót, de ez nem az újítások napja volt. Végül a szokásos felfelé lőtt sérónál állapodott meg. Ráakasztott egy kis zöld gömböt is, amit az egyik az ünnep közeledtével a kastélyban feldíszített karácsonyfáról vett kölcsön. A keményre lakkozott haj miatt esélye sem volt a dísznek lepotyogni, pedig még csak aztán állt neki Farkas kiválasztani a ruháit. Nem sokan értik, miért király a skótszoknya. Farkas értette. Azt húzott hát fel egy hozzátartozó inggel és a hidegre való tekintettel a zekéjét is rávette. Már novemberben zöld fenyőket varrt erre, amikor elkapta az ünnepi hangulat szóval még a díszgömbjéhez is illett. Még hirtelen eszébe jutott valami, a zsebébe tömött egy furcsa tárgyat, és tip-topnak nyilvánította magát.
Farkas így karácsonynak öltözve vonult a Nagyterembe magával cipelve a dobozt is, amit öccsének szánt. Az utóbbi időben kerülte Félixet, és erre jó oka volt. Először az, hogy szégyellte magát, amiért már december eleje van, de ő még mindig nem találta meg a megfelelő ajándékot másik felének. Aztán amikor meglett, akkor azért találkozott vele érezhetően ritkábban, mert félt hogy idő előtt elárulja a meglepetést. Félixnek nem nagyon kellett megerőltetnie magát, ha ki akart valamit szedni Farkasból, ezt pedig idén nem kockáztathatta meg.
Tegnap a Navinések asztalánál reggeliztek, ezért ma az Eridonhoz ült le a fiú várva öccsét. Az ajándékdobozt a pad alá csúsztatta lábával, hogy ne legyen feltűnő, és bár tényleg kopogtak a szemei, még nem nyúlt az előtte tornyosuló étkekhez.

Öcsibogyó

Hát a meglepetés az biztosan megvolt, Farkas majdnem lefejelte a tányérját a váratlan dörgölőzéstől.Nagy szerencse hogy a fiú nem azok közé tartoznak, akiket ha megijesztesz egyből lekaratéznak, különben Félixnek is meglett volna a meglepetés monoklija karácsony alkalmából.
- Ef - kiáltotta hátra fordulva félig rémülten félig megkönnyebbülten Farkas hat perccel fiatalabbik kiadását meglátva. Meg is szorongatta Félixet aztán megcsodálta kicsit gyűrött öltözékét.
- A Jézuska létezik! - állapította meg és feltépte a szürke mikulásos csomagolást. - Pont ilyet akartam!
Az ötletet Farkas nagyon eredetinek találta és büszke is volt egy kicsit, mert ha mások egy ikertesót kérnek karácsonyra, nekik nem jön be olyan könnyen. Hálás volt azért, hogy neki van egy ikre. Nem nosztalgiázott olyan sokat, rátért a lényegre.
- Vuklup. Ae-homm?
Az asztal felé fordulva bundáskenyeret kezdett halmozni a tányérjaikra. Az ajándék rá eső része reggeli után lesz a legjobb. Evés közben viszont teli szájjal meg lehet beszélni azokat a dolgokat, amiket nem sikerült levélben az elmúlt hetekben.
- Ez mi? - kérdezte Farkas két rágás között és elővette zsebéből a tárgyat, amit induláskor bele készített. Azt persze ő is látta, hogy ez egy pénznyerő automata húzókarja piros gombbal a végén, csak arra nem jött rá, mire kell az nekik. Ez az alkatrész abban a nagy csomagban volt, amit Félix küldött neki az ajándékküldő szolgáltatás segítségével. Farkas minden apróságról tudta vagy sejtette, mire gondolhatott fivére, amikor eltette későbbi felhasználásra, ez az egy az, ami kifogott rajta.
- Akarsz építeni egy rénszarvast és ez lesz az orra? Karácsony napján berepülhetnénk a kéményen és osztogathatnánk ajándékot. Persze csak ha sikerül repülésre bírnunk Rudolfot.
Ez volt az egyetlen használható ötlete a kart illetően. Teli pofazacskókkal mókus fejjel nézett oldalra testvérére, megfogta e a lényeget.

Pöttöm

Meg sem ált 3-3 bundáskenyérnél mindegyikük tányérján. Aztán még majd lehet szedni. Az utolsó kenyér is kenyeret ért és a saját halmának tetejéről rögtön el is tűnt az első szelet félig Farkas arcában.
- Maffvvm - fordult öccse felé a megszólításra, úgy hangzott, de nem egy ikerszóval, csak teli szájjal.
Üres gyomorral nehezen megy a gondolkodás de Farkaséban már három falatnyi falat bundáskenyér hondolt, így hamar rájött, mi a problémája Félixnek.
- Még finomítani kell rajta - állapította meg a csomagolástechnikára célozva, és készségesen testvére szájába nyomta saját kenyerét. Ezen a módon eltüntették mind a 6 szeletet és leöblítették egy kis Farkas-koktéllal. Nem kell megijedni, nem volt benne sem Farkas darabka, mint a százfűlé-főzetben, sem toportyánszőrszál. A Farkas-koktél egy nagy adag narancslé volt meg egy kis ribizlilé benne banánkarikákkal. Ha ezek épp nem voltak az asztalnál, esetleg más összeillő gyümölcsök alkották. Vagy uborkalé és cékla, de abból nem mindig sült ki jó. Olyankor az ikerpár a szüleikhez fohászkodtak ikerwc-ért.
- Ohó! - hümmögött megvilágosodva Farkas az újabb üdítő bekeverése közben. - Kihívás!
- Szerinted belefér a kastélybeliek életébe egy szerelmi vallomás? - kérdezte öccsét nagyon elgondolkodva, melyik lehetőséget válassza. Szerelmet vallani mindig viccesebb reakciókat szült, az éneklés viszont ritkábban hozott utólagos kellemetlen szituációkat. Amikor Farkas legutóbb szerelmet vallott egy másik munkacsoport fiúnövendékének a volt sulijukban, kénytelen-kelletlen következő héten egy randimeghívásra kellett igent mondania az illetőtől, és csak azután sikerült töredelmesen bevallania, hogy nem annyira a zsánere a másik.
- Vagy ne kockáztassak egy újabb Jorjaht? - emlékeztette öccsét is az esetre. Nem azért, a randi jó volt, csak mégis rossz volt aztán előállni a farbával.
A fiúk félretették a problémát későbbre, Farkas pedig megtörölte zsíros ujjait. Félixnek erre nem volt gondja. Pillanatnyilag nem is lehetett pontosan behatárolni, hol vannak az ujjai. A báty előszedte a padjuk alól az élénk lila színű dobozt és a tányért félrecsúsztatva öccse elé tolta.
- Boldog karácsonyt, Öcsipók! - kívánta szívből és büszke volt arra, hogy milyen jó ajándékot adott és főleg arra, hogy nem szólta el magát róla a mai napig. Megérte a kerülő-kommandózás. Ha Félix sikerrel szerzett valahonnan legalább egy kezet, és kinyitotta vele az ajándékot, a dobozban egy másik, kisebb, rózsaszín dobozkát talált. Na, ha azt kinyitotta már tényleg az igazi meglepetéshez jutott: egy eridonos prefektusi jelvényhez.
Pontosabban annak koppintásához, amivel Farkas igen igen megkűzdött. Már régebben, amikor lehetett jelentkezni, rágta öccse fülét (nem... tényleg rágta... szó szerint), hogy vállalja el a prefektusságot a házában, mert úgy mindketten egy csapásra prefektusok lehettek volna. Félix is látta a dolog előnyeit: büntetlenül járhattak volna kint éjjel és senki sem kérdezte volna meg, mit keresnek a folyosókon, és belépésük is lett volna olyan helyekre, ahol a közönséges halandó diákoknak nem. Aztán valahogy mégsem került sor a jelentkezésre. Vagy jelentkeztek, csak nem vették be őket? A jelentkezési lapok kitöltéséhez való rendhagyó hozzáállásuk miatt nem is lenne csoda.
Hogy mit fognak a jelvénnyel kezdeni és mennyire sikeresen, az meg majd kiderül. Az ikreknek különleges érzékük volt a furcsa ajándékok kieszeléséhez. Múltkor például Farkas kapott Félixtől egy fém-húskiszedőt. Az indíttatást nem értette senki, talán csak meglátta a fémen visszacsillanni Farkas arcát (pedig a saját tükörképe volt az), talán először még valami remek terv alapvető kelléke lett volna, csak az ötlet merült feledésbe, mire elérkezett a karácsony... mindenesetre dobolni remekül lehet vele, és nemegyszer hasznosnak bizonyult, amikor Félix a saját csokiadagját felélve a bátyja porciója fölé hajolt védtelenül hagyott fenékkel. Így hát arra sose volt gondjuk, hogy a másik ne találná fel magát ajándékával.

- Nagyon pöpec lett, de ha az ember meg akarja várni a szentestét a kibontásoddal, és nincs egy áldott jó lélek ikertesód, akkor éhenhalhatsz. Vagy talán azt nem - jött rá Farkas, mert elképzelte Félixet arccal egy tál tejbegrízben, és nagyon biztos volt benne, hogy akármelyikük képes lenne ehhez a megoldáshoz folyamodni, csak hogy ne kelljen levetni a csomagolást egy pillanatra sem. Rettenthetetlenül állnák ki a próbát, hogy huszonnegyedikéig csomagolva maradjanak... legalább öt órán át. Hangosan szenvedve. És...
- És hogy járnál pisilni, ne is haragudj?
De Farkas nem várta meg a szentestét, pedig szórakoztató lett volna a szürke papírba csomagolt Félix mellette ugrálva a vonatig, ami hazarepíti őket. Otthon pedig begörgette volna a fa alá, és várja karácsony napját. Apránként felszakította a papírt, külön élvezettel és nagyon megörült a tartalmának. - Megtaláltad a piros szarvasos pulcsinkat? Zsír!
- Ki nem emlékszik a málnás muffinokra? - kérdezte költőien Farkas nagyon is emlékezve a málnás muffinokra. Még az anyukájuk sem süt olyan finomat. Új-Zélandi boszorkányság! Erre sokkal jobb volt gondolni, mint Jorjah arcára, amikor elutasította. Lehet, hogy írnia kéne neki. De az biztos, hogy jól átt kell gondolnia, szerelmet vall-e valakinek ezzel a rabló-félkarral, amit most inkább le is tett a tányérja mellé. Izgatottan szemlélte testvére arcát, ami pontosan azt a csillogást tükrözte vissza, ami a sajátján is volt.
- Még nem - árulta el sokat sejtetően. - Körültekintően kell használnunk, mert úgy lebukunk, mint a huzat. Viszont asszem megvan a prefektusi fürdő jelszava, ki kéne próbálni!
Félixet úgy letaglózta a kapott ajándék, hogy az asztal alá bukott meghatottságában. Aztán előkerült egy dobozzal együtt.
- Még egy? - lepődött meg Farkas. - Elkényeztetsz, tesó!
Nem sokáig kérette magát, kikapta öccse kezéből a dobozt és felemelte a fedelét.
- Hű! - fejtette ki regényes terjedelemben véleményét. Maára csatolta a karórát Félix parancsára és ott is megszemlélte. Felsandított az ikerre. - Enyém?
Miután Félix bólintott a plafon felé fordította tekintetét.
- Köszi, nagyapa!
Nagyapa két éve halt meg, és előtte skáig betegedkedett, de mindazok előtt nagy kópé volt az öreg. Ő volt talán az egyetlen a családban, aki a két ikert huzamosabb ideig el tudta viselni, ha össze volt velük zárva. Gyakran ő maga is részt vett a heccekben.
Így teli hassal, megajándékozva, Farkas gondolatai az este felé terelődtek.
- Ma van a bál - adta tudtára öccsének is, min agyal éppen. - Fel kéne mennünk készülődni.
Itt nem csak a frankó és rendhagyó egyenöltönyükre gondolt, de a meglepetésre is, amivel a bálozóknak készültek. Mostanság nem volt idejük ráösszpontosítni az akcióra, mivel ajándékosztási önmegtartóztatáson voltak, ami a találkozásaikat illette.

Pöttöm

Körülbelül tíz óra elteltével az ikrek visszaértek a Nagyterembe, ami ekkor már a karácsonyi ünnepséghez öltözött. Nem csak amúgy is pofás kis külsejüket csinosítgatták ennyi idő alatt. Farkas például szükségét érezte, hogy üzeneteket küldjön vadiúj régi karórájával Félix medáljába. Még akkor is, ha közben beszélgettek. Képes volt ezért csak fél mondatot közölni, és közben véleményének másik felét üzenetként a telefont helyettesítő SMS küldő szerkezetbe varázsolni. Ezzel elvoltak jó ideig, azután pedig a holnapi hazautazűásra készülvén néhány dolgot már most beledobáltak a ládájukba. Nagyjából kiköltöztek az Eridon beli szobájukból. Azt több másik emberrel osztották meg, így nem voltak annyira szétpakolva, hogy a békés együttélést ne nehezítsék meg a többi lakóval. Ezért könnyebb is volt összerámolni a dolgokat. Ahogy az lenni szokott, nem fértek bele az ottani bőröndbe, pedig kitartóan ugráltak két lábbal a tetején. Szerencsére Félix egyik nem fejre ejtett szobatársa megsegítette őket egy tértágító bűbájjal. Elbúcsúztak ház a főnixektől, áthurcolkodtak a paripákhoz, és fél óra múlva már kint is volt minden becsomagolt dolog, mert az öltönyök a bőrönd legalján voltak természetesen. Így telt el a délután, ebédelni nem is voltak, annyi mézeskalácsot tömtek magukba jártukban keltükben.
A Nagyterem lélegzetelállító volt. Farkas feltartotta a kezét, hogy lekapjon egy nagy hópihét, de az valahogy sosem érte el őt. Figyelmét ekkor inkább a további lehetőségek felé fordította. Felkapott egy rántott csirkecombot az egyik asztalról, és felfedező körútján azt lóbálta, miközben Félixnek dumált.
- Hókirály vagy Hókirálynő akarsz lenni, Pöttöm? - kérdezte testvérét, és ezt is üzenetként küldte volna át, ha nem lett volna zsíros és foglalt az egyik keze. A dobozra mutatott az említett csirkecombbal a tanári asztal mellett. Nem volt kérdés, hogy jelöltetik magukat.
Tovább sétáltak, és Farkas érdeklődését az asztalokon elhelyezett díszek is felkeltették. Időközben elfogyott csirkecombját gyorsan egy kovászos uborkára cserélte.
- Díszítsünk - javasolta és letelepedett az asztalhoz.

Pöttöm

Farkas véste a papírra testvére nevét és hogy ő bizony a hókirálynő címért fut.
- Szép vagy, mint egy virágszál, ó te kedves ikerpár - kontrázott öccse szavaira, és természetesen elfogadta a felkérést is. - Természetesen.
Innentől kart karba öltve kellett haladniuk, mintha már a korona a fejükön lenne, csak gyakorlás végett az est fénypontjára. A sétát az idősebbik fiú szakította meg a mini karácsonyfák láttán.
- Meglátjuk, Pöttöm - mondta a leendő trónörökös, és nekiült a fadíszítésnek. Öccse kedvéért a kicsinosításhoz három adagnyi csillámport is elhasznált, és erőnek erejével fogta csak vissza magát, hogy néhány szarvasos dísz is az ágakra kerüljön. Ha csillámporból alkotott fenyőfa, akkor csillámporból alkotott fenyőfa.
Mikor már egy miliméternyi zöld sem látszott ki a csillogásból, elégedetten megmozgatta csuklóit. Félixnek jó sokáig ki kellett tartson a salátája, mert a nagyobbik ikerfiú egészen belefeledkezett a munkába. Arra is volt gondja, hogy az így ezüstfenyővé lett kis növényen a csillámot spirál alakban naancsszínűvé változtassa a hajfestés miatt jól bevált színező varázslattal.
- Így gondoltad? - érdeklődött öccsétől, és büszkén megforgatta előtte a fát. Varázsütésre a parketten épp legkedvencebb számukat kezdték el játszani, így nem is volt kétség, hogy mi lesz a következő program.
- Felkérhetem egy táncra? - kérdezte a fess fiatalember felálló hajával, szürke öltönyével valamelyest félrerajzolt csokornyakkendős tükörképétől.

Pöttömöm

Most már illendően feldíszítve Farkast az ikrek szabályosan berobbantak a táncparkettre.
- Bocsánat. Elnézést. Ne hari! - szabadkozott néha Farkas, amint rálépett egy lábra vagy belekönyökölt egy ünneplő diák oldalába (ezek nem azok az említett momentumok voltak, amikor nagy sikert arattak az ikrek), és hamarosan sikerült elég nagy területet tisztítaniuk maguknak energikus táncprodukciójukkal.
Ritkán van Farkasnak lehetősége ilyen nagy partikra, mert bulizni nincs hova járni, az iskola pedig fukarkodik az ünneplésben. Most minden felgyülemlett energiáját ebben vezette le, amit minden sérült egyed, továbbá hadonászó karjainak, lábainak és ide oda lendülő masszív hajtornyának szemtanúja megerősíthetett. Részéről jól kimelegedett Farkas, ezért hálásan üdvözölte a lassú számot, ami következett. Járatták ám őket társastánc kurzusra, úgyhogy nem voltak teljesen kezdők. Ha pontos akarok lenni, három órát élt túl (addig legalábbis) mindig mosolygó tánctanáruk, azután finoman jelezte a Fülöp szülőknek, hogy vagy próbálják megzabolázni csemetéiket, vagy másik csoportot kéne keresniük, különben őket terheli az idegösszeroppanás kikezeltetésének minden költsége. Szó mi szó, Félix és Farkas nem nagyon bírtak magukkal a táncórákon, de az alapokat azért sikerült elsajátítaniuk. Ezt idézték fel a tinglitangli zene alatt, hamarosan pedig egymásra borultak ők is, mint sok másik táncos a parketten. Ezt majdnem a szám végéig bírták. Viszont miután Farkas egységesen eloszlatta az arcán lévő csillám mennyiséget testvérén, és már annak nyakába fúrva a fejét sem bírta tovább az altatódal dallamait, komolyan öccse szemébe nézett.
- Pöttöm, ha mi itt most elalszunk, lemaradunk az est további meglepetéseiről.
Ezzel fejezve ki unalmát, levontatta Félixet a színpadról és más elfoglaltság után néztek türelmetlenül pillogva a pódium felé, ugyan mikor hirdetik már ki a hókirályt és hókirálynőt?