Jade

Olvasni támadt kedvem, mivel hirtelen az unalom lett úrrá rajtam. Ezt a rossz időnek és az ősz beköszöntének könyveltem el. Nagyban sétálgattam a kastély hosszú folyosóin, valamiféle elfoglaltságot keresve. Mivel épp a Társalgó közelében jártam, úgy gondoltam tökéletes lenne leülni egy kicsit, valamint nassolni valami finomat. A manók általában kedveskednek a diákoknak valamivel, kikészítenek inni-ennivalót a beszélgetőknek. A henyélés mellett természetesen az a bizonyos könyv is ott lapulna a kezemben, aminek segítségével egy kicsit művelődhetnék. Mégsem a könyvtárba mentem, sokkal inkább kikaptam a zsebemből egy aprócska könyvet, amit még a mugli világban vásároltam, pontosabban egy pesti újságosnál. Ebben a könyv féleségben mindenféle volt. Lehetett vicceket olvasni, de voltak benne keresztrejtvények, vicces képek és sok egyéb más is. Különösen kedvelem a Tudtad-e rovatot, amelyben egy csomó érdekes és hihetetlen dolgot felsorolnak, részleteznek. A könyv felétől pedig valami rövid terjedelmű novellát vagy egy műrészletet, szép verseket olvashatnak azok, akik nem sajnálták a pénzüket és megvették. Jó vételnek tartom, egészen olcsó volt. És pont az ilyen esetekre vásároltam meg, még a nyáron.
Beléptem a Társalgóba, majd az egyik üres kanapén leheveredtem és kinyitottam a könyvet. A zsebemben egy picit elgyűrődött, no meg egy párszor már volt használva, de szerintem így jobb is ez a könyvecske. Elkezdtem olvasni a bevezetőt, aztán belekezdtem a maradék viccek elolvasásába, elemzésébe. Csend volt, nem zavart senki. Szempillantás alatt lekötött ezen tevékenység... Nem is volt másra szükségem.  

Jade

Elmélyülten olvasgattam, amikor hirtelen egy betoppanó lány hangjára lettem figyelmes. Rendkívül magas hangja volt, legalábbis különbözött azoktól a női hangoktól, amiket az én fülem már megszokott. Biztos voltam benne, hogy elsőssel van dolgom. Meg is lepődtem, hogy felkeres valaki ilyenkor, ezen a helyen. Becsuktam a könyvet és szemügyre vettem a lányt, közben pedig elmosolyodtam. Talán tőlem akar segítséget kérni, vagy valami hasonlót gondolhattam. Aztán átfutott agyamon újból a mondat, amiből már tudtam a szándékát. Segítségkérésről itt szó sincs, nem tévedt ő el, csupán beszélgetni szeretne! Az pedig nem rossz dolog, én is szoktam csinálni. Az ember társas lény...
-Szia, én meg Woodarn. Persze, ülj nyugodtan -húzódtam kicsit arrébb a kanapén, hogy ő is kényelmesen odadobhassa magát mellém- Mi újság veled? Milyen az iskola és a tanév eddig? - érdeklődtem meg, hiszen még nagyon a tanév elején járunk. Mennyi ideje is vagyok már a kastélyban... Szörnyű, hogy milyen furcsa a sors. De hát ez van. Örültem, hogy társaságom akadt, de azt a könyvet sajnos épp egy érdekes résznél hagytam abba. A legrosszabb pedig, hogy elfelejtettem a lapszámot, így kotorászhatok egy csomót. Legközelebb... Legalább elfoglalom magam valamivel, ha legközelebb unatkozni kezdek. Lapok keresése felettébb izgalmas, vagy mégsem?
-Melyik házba jársz? Eridon?

Jade

-Áh, nem baj. Nem baj, hogy semmi újdonság nincs, hiszen nem kell mindig új dolgoknak történnie körülöttünk. Legalábbis én így látom. Jade... Nem rossz név, honnan származol? És mit keresel éppen ebben a suliban? -érdeklődtem barátságosan, hogy szimpatikusnak tűnjek a lány előtt- Ú, nem baj. Majdnem... Rellonosnak nem néztelek volna. Levita, egy kék! Én is a Levitába járok, csak mellékesen. Kicsit csalódott vagyok, de a vigasz, hogy ugyanabba a házba járunk. És ez szerintem tök jó... De azért jól gondolom, hogy az első évfolyamra jársz, hm?
Kicsit megigazítottam magam, ahogy ültem. Közben szemeimmel végigtekintettem a helyiségen.
-Jó a suli, mi? -kérdezgettem tovább, hisz mindenképpen tudni akartam az ő véleményét is. Én is voltam elsős, kíváncsi vagyok Jade gondolkodásmódjára is. Szerintem ő is hasonlóan vélekedik az őt körülvevő világról, mint ahogy én vélekedtem akkoriban, amikor még kis srácként éltem a kastélyon belül. Hiába volt kicsit  hideg felém a lány, mégis úgy gondoltam, hogy ő igazából rendes is tud lenni, csak nehezen barátkozós típus. De nem aggódtam, találkoztam már sok rosszabb emberrel is. Egy elsős pedig nem jelentene gondot.

Alex
 ;D

Ejj, micsoda nap! Ekkora felfordulást is régen láttam magam körül. Aznapra nagyjából a szabadidőm egyetlen tevékenységre összpontosult: főzőcskézésre. Magyarán görnyednem kellett a konyhapult előtt. Ennek természetesen az lett a vége, hogy vakarászva néztem ki a fejemből. A fal is érdekesebb volt, de ha már belevágtunk ebbe, csináljuk is meg!
Alex egy kicsikét késett, de igazából a bambulásban fel se tűnt. Mikor betoppant, levágta az asztalra a halakat. Én fintorogtam, majd szemügyre vettem a zsákmányt. Még jó, hogy nem nekem kellett beszereznem ezeket. Rám csak a saláta, a káposzta és a többi ilyen apróság jutott, amit már Alex érkezése előtt leraktam az asztalra, kipakolva a szatyrokból. A konyha fűszerállományát a manók a rendelkezésünkre bocsátották a főzés erejéig, így szabadon gazdálkodhattam velük, de az okozott kárért nekem kellett felelősséget vállalni. Azaz nekünk... De egyelőre nem volt baj, így nyugodtan sóhajtottam egyet, Alexre pillantottam és elmosolyodtam.
-Áh, hello! Semmi baj, tedd csak le... -jegyeztem meg biztatásképp, majd felkészültem az előadásomra... Kezeimmel hadonászva körbemutogattam a helyiségen- Te ugye hoztad a magadét, és én is. Itt vannak a káposzták, a fűszerek is... Szakácskönyvet nem nagyon találtam, a könyvtárban nincs nagyon mugli ételekről szóló könyv. Az a kevés is más birtokában van, azaz átmenetileg kikölcsönözték. Utána feladtam a keresgélést és eljöttem. Így nem nagyon tudom az elkészítéseket, de egy manót talán megkérdezhetnénk...
Furcsa volt, hogy én is főzök, vagyis próbálok. Lelki szemeim előtt anyát láttam, ahogy jó nagyot nevet a bénázásomon. Ha itt lenne, szerintem tuti valami isteni kaját dobnánk össze percek alatt, de mivel nincs... Így csak reménykedni tudok. Ha legközelebb ilyen lesz, akkor tuti előre szólok neki és felcsempészem a kastélyba! Így ennek az egésznek kb annyi haszna lesz, hogy egy jó sztorit tudok mesélni az otthoni karácsonyi vacsoránknál... Na, de nem baj.
-Mézeskalács? Hát, ránéztem, de... Elég kemény. Biztos így kell csinálni? Dísznek jó lesz. Legfeljebb hazaviszik és fellógatják a fára. Mást nem nagyon tudunk csinálni, nincs már rá idő újak gyártására! A mázzal meg ne törődj, nem az a lényeg, más se csinálná jobban. -jelentettem ki egy gúnyosabb mosollyal, de Woodosan együtt érzően. Nem izgultam, próbáltam nem aggódni a vacsora miatt. Biztos voltam benne, hogy jól fog sikerülni, ha kiabálva, idegeskedve csapkodtam volna minden irányba, azzal semmire nem haladtunk volna előre. Így vezéri álarcomat felvéve előrébb léptem és komolyra fordítva a helyzetet, új hangnemben felszólaltam:
-No jó, ne habozzunk, az én időm is véges! Gyere, állj ide és kezdj valamit a hallal. Én összedobom a salátát a vegáknak, aztán jövök át hozzád segíteni. Nem tart sokáig, szóval "pár perc" múlva melletted termek. Hamar összedobjuk!
Akció indul!
 

Valentin-nap; megnyitó
DÖK nevében

Elérkezett a nap, amelyre a legtöbb szerelmespár valószínűleg már régóta várt. Ugyan személy szerint nem a kedvenc ünnepem, mégis jó nézni azt a sok boldog diákot, a rózsaszín szívecskéket és az ajándékokat, amikkel egymást lepik meg ilyenkor.
Egész éjjel nyugtalankodtam, ugyanis nagyon izgultam. Belegondolni is rossz volt, hogy én nyitom meg az aznapi programsorozatot. Az iskolában ugyanis kellően nagy feneket kerekítettek a dolognak! Voltak különféle bódék, ezernyi dísz, s a neves napon a nagyteremben is szorgoskodtak a manók, hogy a termet romantikussá varázsolják. Amikor szétnéztem a teremben, meg is győződtem arról, hogy jó munkát végeztek.
Fekete farmert és egy fehér inget vettem fel, szívem fölé az ingem zsebébe egy gyönyörű rózsát csúsztattam. A beszédemhez nem írtam véglegesített szöveget, bíztam magamban annyira, hogy tudjam - élőben is menni fog. Még néhány apró simítás és önbizalomnövelő rituálé volt hátra, s miután alaposan felkészültem, elhagytam a szobám. Semmiképp sem szerettem volna beégni, a szöveget elfelejteni, vagy kifelejteni valamit a mondandómból. Nem haboztam lesietni, mielőtt még elkéstem volna. Odalenn már nagy volt a nyüzsgés, fiatalabb és idősebb diákok tömkelege igyekezett a megnyitóra, s már a teremben is javában folyt az élet. Jobbnak láttam várni egy picit, addig is elvegyültem a tömegben és megrohamoztam a süteményekkel megrakott asztalokat. Néhány apró finomság elmajszolása után ismerősök után kutattam, de mivel nem volt senki, akivel beszélgethettem volna valamiről, a tanári asztalokhoz siettem, majd ott az összegyűltekhez fordulva, ünnepélyes hangon beszélni kezdtem:
- Egy kis figyelmet kérnék! - kezdtem bele - Elérkezett a Valentin-nap, mi pedig összegyűltünk, hogy ezt megünnepeljük. Én, Woodarn Collenwen, a DÖK elnökhelyettese szeretnék mindenkit nagyon sok szeretettel köszönteni az idei partin, jómagam és a DÖK nevében is. Társaim, valamint az iskola nagyon sokat fáradoztak azért, hogy a mai program létrejöjjön, ezért szeretnék nekik köszönetet mondani - mosolyodtam el, egy pillanatra végigfürkészve az egybegyűlteken - Kívánom, hogy szinglik és foglaltak egyaránt érezzék nagyon jól magukat! Felhívnám a figyelmet azonban a rendezvény ideje alatt elérhető szavazódobozra, amelyben az idei év Valentinjára és Valentinájára adhatjátok le a voksotokat. Hamarosan eredményt hirdetek, a győzteseknek pedig jutalom jár! Egyetek, igyatok, beszélgessetek, a négy ház asztalához most háztól függetlenül ülhettek, ha kedvesetekkel szeretnétek beszélgetni. Úgy érzem, mindent elmondtam, nem is húznám tovább az időt, boldog Valentin-napot, vagy mit szokás ilyenkor mondani! - vigyorodtam el, majd egy biccentés után visszaindultam a süteményekhez, hogy mindet megkóstolhassam. Remélem nem eszem magam degeszre, de ilyen finomat nem minden nap sütnek a manók!

Valentin-nap
Mindenkinek!

A Nagyterem Valentin-napi ünnepi forgatagát hamar megszoktam. Pillanatok alatt természetessé vált a sok szerelmeskedő, már-már nyáladzó pár, a vidám beszélgetőpárok és a sok süteményfaló, akik akkor jelen voltak. Én is megpróbáltam elvegyülni a tömeggel, ügyelve a magam szórakoztatására. Ugyan Hanna nem volt velem, neki más dolga akadt, én mégsem éreztem magam magányosnak. Sőt, nem is volt időm annak érezni magam, hiszen nekem kellett a programokat felügyelni.
A szavazóládákba gyűltek a cetlik, mindenki voksolt a maga jelöltjére, a dobozt egy idő után pedig néhány manó vitte szemem elé. Én a jelölteket egy jegyzetfüzetben kanyarítottam fel, szinte precíz statisztikai munkát végezve. Hiába is, ez a dolgom! A győztesek nevének lekörmölése után nem maradt más hátra, mint a szükséges felszerelések és személyek összekészítése, s hogy újra a tanári asztal közelébe lépve magamra vonjam a jelenlévők szíves figyelmét.
- Figyelem, figyelem! A Valentin-napi szavazás lezárult. Engedelmetekkel eredményt hirdetnék... - megvártam, amíg mindenki elcsendesül, s kis hatásszünetet tartva folytattam -  Sok-sok szavazat érkezett, köszönöm szépen a szavazóknak. Bizonyára a jelöltek is izgulnak, hiszen csomó szerelmespárra lehetett szavazni. Ez a nap az övék, így köszöntsük sok szeretettel... az idei tanév... Valentinját és Valentináját. A szoros versenyben a győztes pár, akik jogosan viselhetik magukon ezt a címet a következő évi partinkig... nem más, mint Amira Loveguard és Földesy Kristóf! Gratulálunk nekik! Megkérném, ha valamelyikük jelen van a rendezvényen, kérem fáradjon hozzám és vegye át a nyereményét! - tapsoltam lelkesen, ahogy azt a helyzet megkívánja. Tapsom mosollyal fűszerezve kezdtem el kémlelni valamelyikőjük után. Örülök, hogy ők nyertek, megérdemelték. Kapnak szalagot, koronát, mindenfélét, ahogy elnéztem.
Miután megkoronáztam a nyertest, lezajlott az eredményhirdetést és az ajándékokat is átvették, újra a tömeghez fordultam:
- A rendezvény hátralévő részében egy kedves zenekart köszönthetünk, akik a mai napra való tekintettel újra megalakultak! Fogadjátok szeretettel a Zúzmarás Zúzókat! - kiáltottam lelkesen, s már mögöttem is termett a többtagú, vén, nyugdíjas falulakókból álló rockzenekar, akik a mai alkalommal többféle stílusban fognak zenéket előadni. A parti ideje alatt a Nagyterem kialakítása varázslatos módon megváltozik, hogy a táncparketten mindenkinek jusson hely. Itt aztán lehet őrjöngeni, csápolni, vagy éppen lassúzni. Megteheted egyedül, a barátaiddal vagy a szerelmeddel, a hangerőből nincs hiány, sőt! Remélem, hogy nem jön le morcos tekintettel az igazgató! Levonultam a színpadról és magam is a táncolók közé vetettem magam.

Kumagoro

Úgy elfáradtam, hogy rögvest elhatároztam, én bizony elvágódom az első kanapén, ami velem szemben jön a folyosón. Hát ahogy mentem és szedtem a lábaimat, talán a sors akarta, de egy se került a szemem elé. Jellemző... Máskor meg tömkelegével futok velük össze, jobbik esetben még a lábujjam is beleverem a sarkába. Akkor azonban hiába igyekeztem, a fenének se! Aztán kikötöttem valahol a nyugati szárnyban, s itt már teljesen elgyengültem.
- Vlah!
Egy nyögdécselős sóhaj után ráugrottam a kanapéra, hogy hanyatt fekve lehunyjam a szemeim a Társalgóban. Mindig is imádtam ezt a helyet, bár nem gyakran jártam erre. Pedig tök király, csak sokszor ülnek itt és zavar mások társasága, de amúgy nagyon jó, főleg ha nem lopkodják ki a tálakból az ingyen nasit, amit a manók töltenek mindig újra. Most is akadt néhány mogyoró az asztalon, a fene tudja, talán egy diáksereg hagyta itt, talán az aranyos manók. De ha a diákok, remélem nem tréfálnak meg valamivel.
Ropogtattam párat, bámultam a plafont és a mozgó festményeket, s egészen elkényelmesedve éreztem magam. Ásítoztam, jó hangosan, hiszen a fene se mászkált arra ilyenkor, aztán kicsit feljebb ülve egy párnának támaszkodva összekulcsoltam a kezeim és gondolkodtam. Gondolkodtam, hogy mi a fenét is csináljak a nap hátralévő részében. Senki sehol, hol vannak a barátaim? Biztos vizsgáznak, fene essen beléjük.