Világuralom. Amióta levizsgázott, csak a saját kis kézikönyve jár a fejében. Most már némileg bánta, hogy így leleplezte magát Ráczhalmi prof. előtt, nem volt túl bölcs dolog. Reménykedhetett, hogy esetleg jópofa viccnek fogja fel az egészet, egy tinifruska kusza gondolatmenetének arról, hogyan ússzon meg egy vizsgát. Persze, jó eredményt ért el, nem is ez a lényeg, hanem hogy fejébe ötlött egy kis kósza gondolat: meg kéne valósítani a tervét. Ebbe pedig ki mást vonhatott vonla be, ha nem az előkészítőből már ismert Gergelyfi Lacit:
– Jó, te leszel az őrszem. Kiábrándító bűbájt ismered véletlen? – tette fel lazán a kérdést, mintha csak az ősz eleji időjárásról cseverészne, és nem betörni készülne a tanári irodába megfújni néhány dolgozat-kérdést, amit a tanárok az új tanév eleji felmérésekre ötöltek ki. Már aki.
A leányzó az ajtót fürkészi, egy helyes kis szobor takarásából, jó volna megvárni, amíg a helyiség teljesen kiürül. Nem lennej ó, ha pont Selwyn professzorba, a saját házvezetőjébe futna bele. Ha megtudná a bácsi, mit ötölt ki a kiscsaj, garantáltan kihullana az összes haja. Az utolsó szálig. Azt pedig nem kockáztathatta, a végén meglincselné a többi unikornis, akik beza már nem taknyos kiscsikók, mint ő.
– Ó, és ha még mindig kedved támadna ellenkezni, akkor szétkürtölhetem a kis titkodat, hogy metamorfmágus vagy, és valaki más pasijának adtad ki magad. Vaaagy emlékeztesselek, hogy Zorka-Panka szerelmi háromszög? Tudom, hogy nem igen van, de… kinek hinnének, úgy őszintén? Neked, vagy a baba-szememnek? – jártas a fenyegetésekben nagyon is, ezt általában inkább akkor veti be, ha a másikról azt érzékeli, hogy nem igazán van együttműködő hangulatban, vagy berezelt volna.
Palomával jóban lenni… kérdéses, hogy meddig jó az, és kinek, főleg. Az éppen kiszemelt célpontjának lenni sem egy életbiztosítás. De neki most nagyon kellenek azok a felmérő-teszt kérdések, nem szeretne megbukni esetlegesen Kakasi néni dolgozatain, hát mit szólnának otthon a rossz eredményekhez? Úgy megörült, amikor otthon a nyáron büszkén tekintettek a vizsgaeredményeire, pont most rontaná el az esélyeit?
Igen, tanulni kellett volna… többet, hatékonyabban… talán. De bolond lenne nem az egyszerűbb utat választani, ha van benne egy kis adrenalin-löket. Kevésbé veszélyes extrém-sport, mint a bungee-jumping, ahol elszakadhat lazán a kötél, habár… ha meggondolja, lehet, a bungee jumping kifizetődöbb kaland lenne, mint Kakasi néni haragját megkockáztatni. Szó szót követ: cél, a tanáriból lenyúlni azokat a bizonyos papírokat!