Kicsike | nyuszisan | zene

Minden rivaldafény az övé. Drága csipkés ruhája tükrözi a bár színeit, ő pedig a zene ütemére mozog. Beleéli magát, kihívó mosollyal illeti az őt figyelőket. Sokan be sem vallanák, valójában mennyire érdekli őket a női ruhákban fellépő férfi.
Lassan vonul le a színpadról, körbesétál a nők között, hosszú ujjaival végigsimít egy-egy borostás arcot. Mintha nem lenne célja, mintha véletlenül választana ki a vendégek közül egy lányt. Ők azonban tudják, egymás miatt érkeztek. Bagoly váltott baglyot, nem ez az első, hogy némi minőségi időt töltenek együtt.
Szavak nélkül, távolságtartó arckifejezésével járja körbe Francit, leguggol előtte, majd nőket meghazudtoló kígyózó mozdulattal egyenesedik fel. Szemében az az érdeklődés csillan, ami mindig, ha valahol összefutottak az évek során. Nem mondhatni, hogy túl gyakran sodorta őket egy helyre az élet, de mióta megtudta, hogy egy országban élnek, többször invitálja a bárokba, mint másokat.
Újból és újból körbetáncolja, közben másokra is vet egy-egy pillantást, de figyelme javarészt a nőre irányul. Közel hajol arcához, nyom az arcára egy csókot, mellyel rúzsfoltot hagy ajkai helyén. Mások nagy valószínűséggel nem is sejtik, hogy ez az egész este ma neki szól.

benCica | esküszöm, nadrág is van rajtam | zene

Esik az eső. Hogy szakadna rá az ég. Az arcából úgy söpri ki a vizes hajat, mintha érne bármit is. Miért is felejti el mindig, hogy nem szabad terekre kellene hoppanálni?
Legalább a sütinek nincs baja, az jó helyen van a dobozban, annyi esze legalább már volt ennek a (majdnem) felnőtt embernek, hogy ne mutogassa úton-útfélen. Néha szokása ez, meglepni kedvenc munkatársát "házi készítésű" sütivel, amiről persze mindenki tudja már a csomagolásból is, honnan jött. Mert hogy nem Bori konyhájából, az biztos. Ha onnan jött volna, valószínűleg nem csak édesség, de konyha sem lenne. Vagy ház. Annak pedig a többi lakó nem biztos, hogy túlzottan örülne.
- Mitzinger! - kiabál már a folyosóról, tudatva az egész főosztállyal, hogy igen, Quinn megérkezett. Futtában, az irodához közelítve pálcájával szárítkozik meg, ettől pedig már-már normális, felelős nő képét mutatja.
- Sütöttem sütit - áll meg vigyorogva az ajtóban, szabad karját felemeli és felcsúsztatja az ajtófélfán. Egészen úgy néz ki ettől, mint azok a háziasszonyok a szakácskönyvek borítójáról. Nagyon reméli, hogy Bence értékelni fogja a fáradozását és hagy a kajából neki is. Ez amolyan jól kitalált meglepetés, amitől nem tűnik úgy, mintha ő tömné magába az édességet kilószámra. Ha már valaki megkínálja, elfogja, nem?

Kicsike | nyuszisan | zene

Nyilvánvaló, hogy élvezi a rivaldafényt. Mintha színpadra született volna, a vérében lehet. Régen el is képzelte, hogy szülőanyja táncosnő, vagy színésznő lehetett, híres és gyönyörű, mostanság viszont már nem érdekli ez a fantáziálás. Csinálja maga és majd Manó mondhatja az apnyujára, hogy milyen szép...előadó volt.
- Igyekeztem a kedvedért - somolyog válaszul, majd kezét Franci kezére rakja a derekán. Kivételesnek kell lenni ahhoz, hogy hozzáérjenek a művészhez, de ő az, nagyon is. Talán bármi megengedett.
A következő mozdulatnál a mellettük elhaladó pincérnő tálcájáról levesz egy poharat, nem nézi mi van benne, a vendégének adja. Nehogy kiszáradjon ott neki.
- Van egy ugyanilyenem. Neked jobban áll - finom mozdulattal húzza meg a nő ruhájának vékony pántját és az visszapattan a bőrére. Quinn mosolyog, s tovább táncol a változó zenére. Minden mozdulata, minden pillantása az előtte ülőnek szól.
Rengeteg emberrel veszi körül magát, de talán a felének a nevét sem tudja, nem hogy olyan fáradozásokat tegyen értük, mint a kapcsolatvétel. Keresik ők maguktól, aki nem, ahelyett pedig keres újat. Mindig akad, elég csak egy estét eltöltenie egy bárban.

benCica | esküszöm, nadrág is van rajtam | zene

Pörög az élete, de ez nem meglepő,inkább az lenne furcsa, ha egyszer végre nyugiban ülne és semmit nem kellene, vagy nem akarna csinálni. Ebben a pörgésben néha elhagyja az eszét, ezért trappol végig minden csupa vizesen, de sebaj, azt feltakarítják, ő pedig megszárítkozik. Ha már sok dologban béna, legalább a bűbájokhoz ért.
- Valaki már megint durcimurci - előveszi azt a hangját, ami még saját magát is borzasztóan idegesíti. - Kevés volt az ágytorna, Mici? - szemöldökét kezdi vonogatni miközben ellöki magát az ajtótól és szépen kicsomagolva a sütit lepakolja Bence asztalára.
- Hé! Miért kell mindjárt a hátsószándékot keresni? - felháborodottan néz rá, még a szemöldökét is összevonja. Hát igazi sértés, de komolyan...talán...talán kivételesen nem akar semmit cserébe.
- Sértésnek veszem, szóval kérek belőle - egyébként is vett volna, de megvárta volna, míg jó szándékkal megkínálják. Ehelyett egy pufogó ötéveshez hasonlítóan nyúl rá az egyik csokis sütire és tömi a felét a szájába. Nesze neked Mitzinger!

5 éve | a Hiba | mosoly

A többi lánnyal ellentétben nem érzi attól kivételesebbnek magát, hogy a színpad széléről nézheti a koncertet. Neki az igazi élmény kell, szemből, a közönség soraiból figyelni Őt és énekelni a dalait.
Be nem vallaná talán, de ahhoz képest, ahogy viszonyult Nimródhoz, mostanra már egészen kedveli. Nem, nagyon is kedveli és annak ellenére, hogy ő többnyire a másik gitáros karjaiban köt ki hetek óta, itt hullámozva a többi rajongóval eljátszik a gondolattal, hogy ma este ő lesz az a lány, akit kinéz magának a tömegből és vele tölthet egy különlegesnek nem nagyon mondható, de izgalmas éjszakát.
Mindkét keze a magasban, jobb karján az a szalagkarkötő van, melynek másik felét a fellépés előtt Nimród karjára kötötte. Libabőrözik a hangjától és attól, ahogy a tömeg vele együtt énekli a dalokat. Mintha belelátnának mind és együtt, ugyanúgy élnék meg azt, amiről Ő énekel.
Velük együtt énekel, számára a tömeg csak hanggá alakul, szemeit néha hosszabb időre lehunyja, de többnyire le sem veszi a férfiról. Hatással van mindenkire, köztük Borira is. Kezd olyanná válni, akitől nem akar szabadulni, mint a szerek, amik gyakran előkerülnek a koncert után a backstage-ben. Biztos benne, hogy sokra fogja még vinni, ezzel a tehetséggel hülye lesz az, aki kiengedi a kezei közül, hisz nem csak egy lelketlen előadó.
A villódzó színes fények kavalkádjában Bori érzi a részegséget, de ennek nem az alkohol az okozója. Alig ivott két pohárkával mielőtt befurakodott volna a harmadik sor közepére, annak is már vagy fél órája.
Megőrülnek érte, hallja, amint sok lány sírva fakad és sikoltozik, néhányan azt kérik, vegye őket feleségül. Ő pedig nevet rajtuk, el sem tudná képzelni a zenészt egy valakivel hosszú távon, nem hogy esküvőn. Az a sok lány mind rá vágyik, neki pedig akad mind a tíz ujjára egy hátul is.

5 éve | a Hiba | mosoly

A külvilág és az élet minden egyéb része megszűnik arra az egy órára, míg Nimród előad. Ilyenkor teljesen átveszi az uralmat a zene és annak ereje Bori fejében. Nem tud és nem is akar másra gondolni, vagy másra nézni rajta kívül. Ugyan tudja, hogy ez az egész a közönségnek szól és a rajongóknak, mégis túl sokszor találkozik a tekintetük ahhoz, hogy ne dobbanjon furcsán a szíve. Kicsit különlegesnek érzi magát, amiért a mellette tombolókkal ellentétben többet is kaphat az emberből, aki ezt az egészet, az érzelmeket és hangulatot kiváltja belőlük.
Szíve ki akar szakadni a mellkasából, a tömeggel és a férfival együtt hangosan énekli a dalt a végéig. Aztán megáll a mozgásban, a zene elhalkulásával és az emberek őrjöngésével ő csak a mosolyra figyel, a tekintetére és a szédülésre, ami uralni kezdi.
Szélesen vigyorog vissza rá, aztán eltűnik a tömegben, hogy hátul, a backstage-ben valahogy máshogy is kifejezze rajongását. Nem gondolkodik, csak megy az érzései után. A helyzet az, hogy nem is lát semmi mást Nimródon kívül, nem érdekli hányan veszik őket körül és a másik, a gitáros mit szól hozzá. Az egész hatása alatt van még amikor meggyorsított léptekkel szinte odaszalad az énekeshez.
Átöleli a nyakát és lehúzva magához megcsókolja. Hosszú és sok mindent kifejező, olyan, amire biztosan emlékezni fog. Mert ez az első, hogy nem csak szórakozásból, a többiekkel felváltva tennék meg.
Szaporábban veszi a levegőt amikor elszakadnak egymástól. Végigsimít a másik arcán, de el nem engedi. A szemébe nézve vigyorog rá, tetteivel próbálja kifejezni azt a sokat, amit szavakkal képtelen lenne.

5 éve | a Hiba | mosoly

Ketten léteznek a világon és a zene ami körbeveszi őket. Nincs szükségük semmire és senkire, csakis egymásra most. Hosszú volt a bemelegítés és a csókból kiérződik, mennyire feltüzeltek. Talán még semmire nem vágyott annyira, mint erre az estére. Vele, a tömegben, idegenekkel kiáltva a jól ismert dalokat, majd ott hagyva mindenkit ketten megünnepelni a sikert. Rá vágyik. A nevetésére. A hangjára. Arcára, amikor beleéli magát dalaiba. Ujjai köré csavarná a haját és reggelig ki sem szállna mellőle az ágyból.
Kezd sípolni a füle amint kilépnek az épület hátsó kijáratán, megcsapja a hűvös szellő, s ő elneveti magát. Egy mozdulattal emeli le a férfi fejéről a kalapot és viseli onnantól ő a vörös tincsek felett. Futásnak erednek, mint két rossz kamasz. Kézen fogva, torkukban dobogó szívvel, előre rohannak céltalan. Mindegy hova mennek, hogy hol kötnek ki. A lényeg, hogy együtt teszik.
Együtt állnak meg az utca kellős közepén, nyomják egymást a falnak, majd együtt esnek be a fogadó egyik szobájának ajtaján. Szó szerint. Bori ahogy hátrál, lába megakad a szőnyegben és ez épp elég ahhoz, hogy elveszítse egyensúlyát. Elcsukló nevetéssel terül el a puha, vastag anyagon, karjaival magához öleli Nimródot. Kíváncsian, teljesen a hatása alatt kutatja arcát, vonásait, belefeledkezik szemeibe.
- Kérek egy autogramot - ajkán a mosoly vigyorrá szélesedik. Szemeit lehunyja, lassan, hevesen dobogó szívvel minden tizedmásodpercet kihasználva lop csókot miközben ujjbegyei finoman érintik a másik bőrét az oldalán.
Nincs tovább, nincs ma, nincs holnap, ők vannak és a koncert hatása kettejükben. A távoli pillantások, a mosolyok mind itt vannak, de más már nem láthatja. Az övüké. Csak az övüké az este, az érintések, csókok, a zene.

5 éve | a Hiba | mosoly

Nem a korai kelésről híres, ma mégis úgy alakult, hogy a nap első sugaraival ébredezni kezdett. Kellemes, lusta érzéssel nyújtózott, még csukott szemmel gondolta át, hol is van és mi történt az éjszaka. Egy kis ideig nem merte kinyitni szemét. Nem akarta, hogy vége legyen, hogy a férfi már ne legyen mellette.
Kellemesen csalódott a másik szuszogását hallva, majd fejét felé fordította. Nyomott egy csókot vállára mielőtt még kikelt volna az ágyból. Figyelt, nehogy felébressze. Az ablakhoz sétált, kinézett a kis réseken. Még így is sikerült olyan helyet találniuk, ahol az ablak a hátsó kertre néz és egészen kellemes látványt nyújt.
Néhány percig csendben nézi az alvó férfit, mosolyog és visszagondol az estére. Újra megtenné. Talán az egyik legjobb estéje és éjszakája volt eddigi élete során, pedig ő pont olyan gyerek volt, aki kiélvezte az idejét, kipróbált mindent.
Épp csak Nimród pólóját veszi magára mielőtt kilép a szobából, szándékában áll visszatérni, de két bögrével a kezében. Mindkettejüknek szüksége van a reggeli kávéra, ezt az együtt töltött idő alatt már megtanulta. Azon mondjuk lehetne vitatkozni, melyikük a hisztisebb, ha rosszul indul a nap.
Nimród bögréjét az éjjeliszekrényre rakja, sajátját magánál tartva visszasétál az ablakhoz és felül a párkányra. A pólóra már nincs szüksége, így csendben, a fényt a bőrén élvezve bámul kifelé, figyeli a virágokat, az udvaron játszó macskákat és vár. Várja, hogy a másik felébredjen és realizálja, hol is van. Bori pedig felé fordítja fejét és rámosolyog.
- Kávé az éjjeliszekrényen - szinte suttogja.

5 éve | a Hiba | mosoly

Egész életében emlékezni fog a tegnapi koncertre és az időre, amit kettesben töltöttek. Csak ők ketten, a felesleges bandatagok és az őket körberajongó csajok nélkül. Figyeli őt, figyeli a nyár szépségét odakint. Sosem akar tovább állni.
Tovább ül ott csendben míg Nimród ébredezik, kortyolgatja a kávét, melyből életet merít erre a napra. Egy újabb út áll előttük, egyelőre azonban csak a pillanatnak él. A bőrét égető tekintetnek, a mosolynak. Simogatja a férfi hangja és nem kell sokáig várnia, hogy a távolság lecsökkenjen.
Bori lassan, csípőjét ringatva sétál oda az ágyhoz. Bögréjét leteszi a szekrényre, majd négykézláb a másik fölé mászik. Mosollyal az arcán hajol a nyakához, apró, elnyújtott csókokkal halad a füléig, majd finoman fogai közé fogja.
- Elég közel vagyok? - teszi fel a kérdést, de a következő mozdulattal lefordul róla és hanyatt elterül az ágyon, karjai a puha párnákon nyúlnak el. Jól esően sóhajt fel.
- Elmentél volna, ha te ébredsz előbb fel? - vigyorogva, de érezhető kíváncsisággal kérdezi. Nem okolná, ha így lenne, de nem örülne, ez biztos és abban is biztos, hogy ezt a férfi is tudja. Elvégre ha csak egy estéről szólna, már Bori is itt hagyta volna. Ez viszont egy nyárról szólhat.

5 éve | a Hiba | mosoly

Még most is úgy érzi, megszűnt körülöttük a világ. Mintha a szoba falai elszigetelnék őket a nagyvilágtól térben és időben egyaránt. Az udvar, a játszadozó állatok mind-mind egy másik világ kitalációi. Talán ők is. Az éjszaka is. Az is, amit most érez, amikor bőrük újra összeér és felelevenednek benne a friss emlékek.
- Lusta - jegyzi meg vigyorral és igazából nem is akar ennél többet hozzáfűzni. Épp csak arra vár, hogy Nimród bögréje a szekrényen landoljon és úgy kap ajkai után, mintha az élete forogna kockán. Kezei automatikusan elkalandoznak a férfi testén, míg egy pillanatra sem engedi eltávolodni.
Bosszankodva nyög fel, majd túr a hajába. Nem is tudnának jobban időzíteni, pont akkor kell mindenkinek belezavarni a képbe, mikor a legjobb következne. Szemét forgatja a név hallatán. Úgy tűntek el az este, hogy egy szót sem szóltak senkinek. Borit nem, de Nimródot biztosan keresték és hiányolták, főleg azok a csajok, akiknek ezen az estén nem jutott belőle.
Bori követi a másik mozdulatait, majd mosolyogva támaszkodik fel. Annak ellenére, hogy nincs végtelen idejük, úgy érzi, bőven van annyi pillanat, hogy kihasználja mindet. Egy kis ideig nézi a férfi arcát, szemeit, s ujjaival végigsimít álla, majd ajka vonalán. Előbb nyakába csókol, aztán egyre feljebb halad. Hosszan, egyre hevesebben csókolja és egy hirtelen mozdulattal helyezkedik fölé. Most övék az egész délelőtt.

// //

Kedvesem

Mindig odáig van, amikor a játszós nap következik. Talán jobban élvezi, mint a saját fia. Még valamikor az egyik előkészítős anyuka mutatta nekik a játszóházat, ahol nem csak a gyerekek, de szüleik is élvezhetik a magas építmények és megbűvölt labdás medencék nyújtotta örömöt. Természetesen a nagy gyerek apnyu borzasztóan éli a dolgot, főleg, hogy ez alkalommal a kedveskéje is vele tart.
Na, nem úgy kedvese, csak nagyon kedvese, imádott Frankosa. Az ő kedvéért nem vesz kisestélyit egy ilyen helyre, sőt, mi több. Játszós ruhában, melegítőben és pólóban készíti össze a gyerkőcöt. Még a haját is felköti egy kis kontyba, aztán bumm!
Nevetve bukkan fel a feje a színes labdák alól, a nő kezéért nyúl, hogy húzza őt is befelé. Úgy érzi, csak lebeg, mintha vízben lenne, a lába alatt nincs talaj és talán el is lehetne veszni a labdákban.
- Mondd, ugye nem muszáj felnőnünk? - vigyorodik el. Tagadhatatlanul élvezi ezt, pontosan olyan, mintha nem is ő lenne a felelős apuka, hanem mondjuk a kedveske vitte volna őt is, meg Manót is. De nem érti, miért is kellene kint üldögélnie, csak mert van egy gyereke. Persze, persze, van mit fejlődnie, de kérem szépen, melyik anyuka tud egyszerre apuka is lenni?!

Kedvesem

- Szerintem ezt nem szabadna kikötniük, láttam, hogy egy csomó gyerek levette még a kisgatyóját is - ciccegve ingatja a fejét és rosszalló pillantást küld a kisfiúra, aki erre kitágult szemekkel figyelt fel. Ha nem lenne ott a saját kölyke is, biztos, hogy kiöltené nyelvét rá.
Valamiért az első perctől imádja ezt a boszorkányt. Mintha a lelki társa lenne vagy ilyesmi, amit a tenyérjósok és kamubanyák szoktak emlegetni. Mondjuk Manót nem bízná rá, a saját életét talán. Kivéve, ha fényszóró van a közelben. Az eltereli a figyelmet, hát nem akar meghalni!
- Mi vagyunk Pán Péter és az elveszett...vidrák? - elképzeli, ahogy a vízen fekve ugyanígy lebegnek és átalusszák a fél életet. Aztán egyszer csak partra sodródnak és rájönnek, lövésük sincs, hol a francban vannak.
Hirtelen emelkedik fel, Frankót a kezénél fogva húzza közel magához. Átkarolja a vállát, a másik oldalon pedig kisfiát tartja.
- Mi szoktunk enni, így lesz tökéletes a gyerekkor. Igaz, Dzsimbim? Mondjuk meg Francosnak, hogy ő is csatlakozhat? - fél szemöldökét felvonja a fiára nézve, ő pedig nehézkesen, de rákacsint a nőre. Ellenállhatatlan, Quinn pedig büszke, az ő fia, az ő fagyiján nevelve.
- Ki akar felmászni a kalózhajóra? Aki az utolsó, az a kappa! - ad egy kis előnyt a pici vörösnek, megvárja, míg kimászik a labdás árokból, de a kedvessel már igazi versenytársak.

Kedvesem

Mindig jó érzés keríti hatalmába amikor a kedvessel tölti az időt. Valahogy olyan, mint egy családtag, aki előtt bárki lehet, nem veti meg érte. Igaz, Franknak sem kell messze mennie a különcségért, elég kettejükre nézni, meg az igazi koboldkinézetű gyerekre és megmondják, milyen elcseszettek. Ez van.
Ennek megfelelően öleli a két kis makit magához, Manó pedig az apját meghazudtoló profizmussal próbálja meg elcsábítani vendégüket. Természetesen Bori erre borzasztóan büszke, de mindig elmondja pöttöm fiának, hogy a lányok szíve nem játék. Nem szeretné, hogy olyanná váljon, mint a valódi apja.
- Amilyet csak szeretnél! Van egy külön polcunk csak a fagyiknak - komoly arccal, bólogatva osztja meg a kis családi titkukat a nővel. Van ez így. Lehet, hogy nem a legjobb szülő, a gyereke viszont boldog.
A versenyszellem úgy néz ki, mindenkiben elég erős ahhoz, hogy egymáson áttaposva is akár, de legyőzzék a másikat. Quinn vigyorogva néz hátra, a következő pillanatban pedig nyögve terül el a földön lerántott gatyóban. Manó az igazi kalóz, apnya pedig az utolsó, méltóságát elvesztett kappa. Néhány másodpercen belül felpattan ugyan, de mire visszarántja a nadrágját, a kevésbé kedves már elégedett lehet magával.
- Te gonosz, gonosz nőszemély, ezt megbosszulom! - kiált fel, aztán a hajóhoz tartozó gumikardok egyikét Frakie-re szegezi. - Mi az utolsó kívánságod, kutya?!