Merkovszky Ádám

 Lehet modortalannak vagy elutasítónak tűnik, hogy nem fogtam meg kezét sem az állomáson, sem itt és most, de nem annak szánom. Pusztán el szeretném kerülni a pletykákat és szóbeszédeket, amíg lehet. Tudom, hogy nem tart soká míg valaki megneszeli és szétkürtöli, hogy engem egy férfival látott, de ezt az estét még ennek a feszültsége nélkül szeretném eltölteni. Gondolataimból kérdése zökkent ki.

- Nos, be a kapun és fel az első emeletre, majd balra a bálterembe.

 Előrelépek és miután kinyitja számomra a bejáratot elzáró vaskaput belépek. Megvárom őt és amikor már nyugalomban érzem magam belé karolok. Karját erősnek érzem, magassága épp megfelelő kényelmes emelt sarkú cipős megjelenésem számára. Mondjuk az esetek kilencven százalékában lapos talpú topánkákat vagy csizmákat hordok, de a mai estéhez azok közül egyik sem illett úgyhogy mást választottam.
 Felérve az első emeletre balra fordulunk, hogy azután egy fehér ajtón keresztül jussunk be az előtérbe, letéve kabátjainkat egy újabb ajtón át érkezünk meg a "Nagyterembe". Néhány pár közül akik jelenleg egy keringő félére táncolnak azonnal felismerem Peti bácsit és feleségét, aki egyben a táncpartnere is. Odaintek nekik és ők viszonozzák gesztusomat.

- Megérkeztünk, esetleg belevetjük azonnal magunkat a tánc szenvedélyébe, vagy előbb leüljünk egy kicsit? Ön mit szeretne?

 Nézek fel a férfira ragyogó szemmel, amit a terem lámpáin túl a bennem felbuzgó vágyakozás és jókedv is csak erősít. Nagyon szeretek táncolni, még akkor is ha nem vagyok olyan jó benne. Főleg a lassú számokra való andalgás megy, illetve a modernebb zenére való nőiesebb, csípővel operáló mozgásformák.
 Ahogy így állok eszembe jut, hogy talán itt lenne az ideje, hogy megengedjem a férfinak, hogy tegezzen de, még talán kicsit korai, így várok vele legalább az első táncunk végéig. Furcsa görcs van a gyomromban. Mi lesz ha össze-vissza botladozom majd, vagy egyszerűen csak kellemetlen lesz az érintése? Az mondjuk talán nem , mert macskaként nagyon jól esett ahogy simogatott. Nyugtatom meg gyorsan magam, s arcomon a pillanatnyi pániknak nyoma sincs.

Merkovszky Ádám


 Azonnal táncba visz, méghozzá nem is akármilyenbe. Látszik rajta, hogy tényleg tud táncolni és nem csak szédítésből mondta ezt nekem. Egyik keze a derekamra siklik, s már ettől bizsergés kel bennem, amikor pedig odahajolok mellkasához és megérzem illatát úgy érzem elvesztem. Ringunk lágyan egy olyan dalra, amit minden bizonnyal Peti bácsi tetetett be mert tudja mennyire szeretem, ezzel köszönt engem ebben biztos vagyok és abban is, hogy még lesz ilyen szívküldi szívnek szívesen, ha rajta múlik.
 Lassan ringatózunk csendesen, némán lehunyom még néha szemeimet is, hiszen érzem partnerem jól vezet engem, s biztos kézzel tart. A következő szám alatt más kicsit felpezsdül a vérem, hiszen latinos a dallam. Ugyan félig spanyol vagyok nem tudok tökéletesen egyetlen latin táncot sem, de boldogulunk ennek ellenére is. Többször veszem észre, hogy Merkovszy úr a szemeimet nézi, s olykor nem tudom állni pillantását, mert tudom elárulnak lélektükreim, s felfedik fellobbanó vágyaim és szenvedélyem lángjait. Inkább most mint később megszólalok.

- Tegeződjünk, rendben? Az ismerőseim Artynak szoktak hívni.

 Remélem belemegy a dologba és nem érzi még korainak, mert én már nem. Egy újabb dal jön, ez sem gyorsabb mint az előbbi, de másképp perzseli véremet. Ezt is nekem küldték az az érzésem. Nem vagyunk sokan a teremben így lesz helyem a tánchoz, mert erre a dalra kidolgoztam magamnak egy saját, a rumba lépésein alapuló koreográfiát. Volt időm gyakorolni rá annyi szent, de most legalább olyannal táncolhatom el aki reagálni is tud mozdulataimra.
 A zene előhozza belőlem a démoni nőt és minden déli vadságomat beleteszem ebbe a néhány percbe. Azt akarom, hogy lássa kivel áll szemben, hogy nem naiv lányka vagyok, jó persze céda sem, hanem valaki a kettő határmezsgyéjéről. Aki élettel, s titokkal van teli és akit nehéz mégis oly könnyű rabul ejteni, ahogy ő is képes ugyanerre egy szempillantás alatt. Arcom kipirul a hevülettől, szemeim ragyognak, ahogy bőröm is a megvilágítás miatt, hajam és szoknyám lebben utánam, ahogy pördülök karjában.  

Ádám

 Beleegyezik a tegeződésbe, de neki nincs olyan frappáns beceneve mint nekem. Sebaj, nekem az Ádám így magában is tetszik, mert kellemes csengésű név, ami eredeti formájában is kedvesen hangzik.
 Lassan véget ér a dal, melyben megcsillogtattam nem létező tánctudásomat, s furcsa mód úgy éreztem az eddigi muzsikák alatt is, hogy tökéletesen összeillünk e tekintetben legalábbis biztosan. Mintha olvasott volna bennem, átható pillantásával ez nem is volna nehéz, érezte a lépéseimet vezetett úgy, hogy közben nem korlátozott.
 Ez számomra egyet jelent azzal, hogy ő valószínűleg az élet többi területén is teret enged társának és hagyja önállónak lenni, azt akinek erre igénye van. Ami egy rendkívül jó tulajdonság és számomra mindenképp imponáló. Utolsó pár taktusához ér a dal, amikor partnerem közelebb von magához mint eddig bármikor, majd érzem elemel a földtől pár centire, s közben pillantása bilincsbe zárja tekintetemet és úgy sejtem talán nem is ereszti el többé.
 Érzem mi következik lehunyom hát szemeim, játszottam a tűzzel, s lásd megégettem magam, de ez a láng édesebb és perzselőbb a legnemesebb bornál. Ajka az enyémhez simul, előbb óvatosan érint, majd egyre forróbban követeli jogos jussát. Lélegzetemet és lelkem páráját kéri, s én készséggel adom meg neki amit kíván, tudva, hogy ezzel olyan pontra értünk, ahonnan már nincs visszakozás.
 Talán ilyen a "Szerelem első látásra" illetve másodikra. Azt hiszem ez a legjobb szó rá, ami velünk most történt. Csókjától egy pillanatra még a szívem is elfelejt dobogni, s ezt a kihagyást egy hatalmas ütés formájában hozza be, amit ugyan jócskán megérzek, sőt talán még ő is, de nem törődöm vele. Amikor ajkaink elválnak kinyitom szeme és csak nézek rá némán mert mondani semmit sem tudok. Mi lesz ezután? Olvasható ki tekintetemből, mert szeretném hinni, hogy az iménti csók épp annyira szíven ütötte mint engem a szó szoros és átvitt értelmében egyaránt.

Ádám - (Kedvesem?)

 Nem szól egy szót sem, egy árva hang sem hagyja el ajkait, csak ismét finoman az enyémet érinti, majd újra táncolni kezdünk a felhangzó nagyon melankolikus szerelmes dalra, melyet egyik kedvenc együttesem ad elő. Óvatosan fejem odahajtom mellkasára, ajkamon mosoly suhan át, szemembe mégis könnyek szöknek.
 Ha boldog vagyok akkor is könnyezem, sőt akkor csak igazán. Ez az este pedig az eltelt éveim talán egyik legszebbjei közé sorolható. Egyik kezemmel gyorsan letörlöm az arcomon végiggördülő cseppeket, majd még szorosabban simulok Ádámhoz, hallom szíve vad ütemű dobbanásait, s lassan kezdek megnyugodni.
 Biztosan furcsállni fogja, hogy sírok amikor igazából nevetnem kellene, de azt hiszem az agyamban fordítva vannak bekötve a dolgok, ebből a szempontból. A muzsika végére összeszedem magam, méltóságommal és gondolataimmal együtt, majd kisvártatva megtöröm hallgatásom csókkal lezárt édes pecsétjét.

- Azt hiszem itt az ideje, hogy leüljünk egy kicsit...

 Odasétálunk az egyik sarokban eldugott asztalkához, ami mellett a többivel ellentétben csupán két szék van, s egy mécses lángja vonja narancsos derengésbe. Helyet foglalunk mindketten és mivel kissé elfáradtak lábaim jól is esik leülni. Ádámmal pontosan szemben vagyok, kezeimet magam előtt az asztalra teszem és balommal jobbomat elfedem. Kicsit remegek, a gyomrom is és egész bensőm zilált, össze vagyok zavarodva teljesen. Csak nézem őt egy kis ideig majd ismét megszólalok.

- Mi lesz velünk ezután?

 Ez az egyetlen kérdés zakatol elmémben, mint vonat a végtelenbe futó síneken és nem tudom a választ megadni rá magamnak. Tőle is függ, rajta is múlik most minden. Szemeim riadtan néznek rá, tanácstalanul és törékenyen ülök előtte. Most ezt az arcomat is láthatja és remélni merem csupán, hogy ettől sem száll inába iménti csodálatos bátorsága. Eközben a párok mögöttünk már egy másik édes-bús melódia taktusaira táncolnak.
 Olvastam pár cikket róla tegnap, ám azokban nem ilyennek írták le. Nem, nem azt mondom, hogy hazug minden szavuk, de két ember egymáshoz való viszonyulásába nincs belelátása a kívülállóknak és így megítélni sem tudják, azt akiről a fám szól. Várom hát mit válaszol.

Ádám - Kedvesem

 Megfogja a kezem és szemeimbe nézve szólal meg. Pillantása rabbá teszi az enyémet, de most sokkal könnyebben állom tekintetét. Egyértelművé válik számomra, hogy nem csak románcra vágyik, hanem meg is szeretne ismerni engem. Szinte hallom ahogy szívemről leesik az a bizonyos nagy kő.
 Sokszor mondták ezt már nekem, sokan bele is fogtak, de egy idő után feladták, kiábrándultak belőlem, s volt olyan is akiben én láttam többet, mint amennyi valójában benne lakozott. Ezt a hibát még egyszer nem követem el újra, ahhoz már eleget csalódtam. Ennek szellemében válaszolok neki arra a bizonyos rejtett kérdésre.

- Egész kapcsolatunk egy tánc lesz, azt hiszem. Te vezetsz, s én követlek majd vagy épp fordítva, én mutatok irányt neked, s te jössz mellettem. Mindketten szabadok maradunk, mégis egymáshoz tartozunk Kedvesem. Nekem ez a Szerelem.

 Lélektükreim újra megtelnek tűzzel és fénnyel, fahéj szín íriszeim melegséget árasztanak és jelzik mennyire szeretek már most párjaként gondolni magamra. Ahhoz azonban, hogy ebből a szép estéből igazi tartós kapcsolat legyen sok időre van szükség, s még akkor sem garantált az örökkön örökké, ha már szinte mindent tudunk a másikról.
 Egyelőre több találkozás, egymás családjának megismerése, egymás szokásinak feltérképezése lesz a fő irányvonal és az, hogy megéljük a csodát amit Szerelemnek hívnak s, hogy közben míg a kémiai vonzalom időszaka tart megtaláljuk azokat az értékeket, melyek azután becsülhetővé és mélyen szerethetővé válnak számunkra a másikban. Ezt a gondolatot igyekszem megosztani vele, mert úgy érzem tudnia kell, hogy én is arra vágyom amire ő.

- Csodás volt ez az este és hiszem, hogy lesz még számtalan ehhez hasonló. Nagyon sok olyan dolgot szeretnék még neked mutatni ami én magam vagyok, kezdve a nemeskövek varázslatos világától, a Bagolykő Levitásain át egészen akár kedvenc időtöltéseimig, és rólad is szeretnék mindent megtudni például, hogy szereted-e a csípős ételeket, hogyan iszod a teát és pizsamában alszol vagy sem, de erre még rengeteg alkalmunk lesz. A rohanás sosem vezet jó útra, ezért időt kérek tőled és veled. Mára pedig még egy utolsó táncot, mert lassan indulnom kell.

 Felkelek ültömből miközben kezeim kihúzom az ő kezéből, majd kecses lépésekkel mellé sétálok és felé nyújtom jobbomat. Ezalatt felhangzik egy újabb számomra jól ismert csodás muzsika. Miután felemelkedett és karjaiba zárt lassan mozogni kezdünk a zene ritmusára és alig távolodunk el az asztaltól, teret hagyva az egyre gyűlő pároknak a parketten.
 Még a dal szövege is valahogy a mostani helyzetet jellemzi számomra: Nem Hétköznapi Szerelem. Teljesen belefeledkezem a pillanat múló gyönyörébe, s csak akkor térek vissza révületemből amikor ismét pár pillanatra nyüzsgő emberek hangjától lesz zajos a terem. Ezután elindulunk kifelé, útközben természetesen odaköszönök Peti bácsinak és feleségének, akik mosolyogva intenek búcsút nekünk.

Rubya Kúria
Spanyolország
Néhány nappal Karácsony előtt


Ádám

 Az idei minden tekintetben különleges Karácsony lesz számomra, hiszen ennyi hó már rég hullott és ilyen erősen még nem aggódtam egyetlen párom bemutatásakor sem. Hiába az ember lánya minél idősebb annál több a félelme is.
 Zsupszkulcsot használunk, ez a legpraktikusabb és könnyebb megoldás, hiszen így a csomagjaink is biztonságban velünk utazhatnak. Jó húsz percnyi sétára érkezünk meg a Szüleim házától és most itt ballagunk egymás mellett a bokáig érő szikrázóan fehér hótakaróval borított úton, ösvényt taposva magunknak.
 A haza küldött leveleimben már mindenkinek írtam pár sort róla, kinek többet-kinek kevesebbet, hogy előre felkészítsem szeretteimet a tényre, hogy ebben az évben eggyel nő a létszám a vacsoraasztalnál. Furcsa mód egyik válasz sem sikerült részükről valami magasröptűre, az öt-tíz szót alulról karcoló róla szóló terjedelem előre jelezte nekem, hogy ez nehéz menetnek ígérkezik ez az összeimertetési ceremónia.  
 Egyszerű, kapucnis fekete combközépig érő szövetkabátot, térd alá érő fekete csizmát, beletűrve világoskék farmernadrágot viselek, hátamon egy tágító bűbájjal ellátott szürke táska van, melyben ott lapulnak az ajándékok amiket jó előre, novemberben megvettem a családom minden egyes tagjának és természetesen Ádámnak is rejt egy kis meglepetést a bugyor mélye.

- Előre szólok a hangulat lehet, hogy elsőre fagyos lesz. Faggatni fognak, keresztkérdéseket tesznek fel és sandán méregetnek majd. Különösen Apa és Juan, ők nagyon ki vannak hegyezve a partnereimre. Eddig egy sem volt abból a háromból aki megfelelt volna nekik. Anya és az Ikrek kicsit már kellemesebb társaság lesznek ezt megígérhetem, különösen Anya és Blas, ők az én jobbik feleim.
 Egy tanácsot viszont fogadj meg tőlem, ha jót akarsz magadnak, vagyis nekünk akkor mindenképp magázd őket, már a Szüleimet. Ez a heppjük, azt hiszem én is tőlük örököltem az erre való háklisságot. Amor Míó, iszonyatosan tartok ettől az egésztől. Mi lesz ha nem lesznek neked szimpatikusak, és mi lesz, ha te nem leszel nekik? Már a puszta gondolatba is beleborzongok...

 Nézek a mellettem haladó férfira és tekintetemben kétségbeesettség és izgalom furcsa elegye csillan. A gyomrom görcsbe rándul, a tüdőm és a torkom elszorul így köhintek párat. Leheletem látszik a hidegben, hogy azután egy pillanat alatt el is tűnjék. Lassan közeledünk, és nem csak az időjárási viszonyok miatt.
 Szerencsére Ő annyira más mint az eddigiek, hogy talán épp emiatt könnyebb dolgunk lesz mint hinném. Ebben reménykedem. Ekkor megpillantom a házunkat, ha jól látom Blas épp égőket varázsol fel az eresz alá. Jégcsapokat formálnak, de színesen villódznak egy lassabb ütemes ritmusra.
 Testvérem háttal áll nekünk így egyelőre nem vesz észre bennünket, csak akkor, amikor megbököm a lapockáját és elváltoztatott hangon megszólítom. A vasútnál dolgozik így biztosan nem fog meglepődni azon amit csinálok és mondok neki. Egy kicsit kuncogok miközben igyekszem visszafogni magam, nehogy kiessem szerepemből és eláruljam kilétemet.

- Elnézést, jóember! Megmondaná hogy jutok ki az állomásra a hat húszas gyorshoz?
 
 Ahogy megfordul reflexből majdnem elküld az említett vonat és a pályaudvar helyett melegebb éghajlatra, ám mielőtt bármit is mondhatna egy puszit kap tőlem arra a végtelenül megrökönyödött arcára. Csintalan-rosszalló pillantását szavaival támasztja alá ezután.

- Temi, hányszor mondtam már neked, hogy nem tudsz átejteni...Na ácsi, biztosan Te vagy az a srác akivel tele vannak a nővérem levelei. A legutóbbiban például minden második sorban megemlített téged. Üdv nálunk Blas Rubya vagyok!

 Egyik kezében pálcájával még mindig tartja az égősort, így állunk egymás mellett, s le sem tagadhatnánk rokonságunkat. Ugyanaz a habitus és külső karakter jellemez bennünket. Míg én örömmel figyelem és fürkészem rajta az eltelt idő nyomai ő Kedvesemhez kezd el beszélni, én pedig hiába bököm oldalba csak lebuktat. El is pirulok, amikor kikottyintja, hogy mennyit is áradoztam neki Ádámról, aki felé most kezét nyújtja.
 Öcsém fekete üstökén sapka, arca enyhén borostás, fülében fülbevaló, örök lázadó, akárcsak én, de ő más eszközöket használ. Nem lett sem mágus, sem borász, nem használ varászlatot csak itthon hiába jártas benne. Táncot tanít egy apró stúdióban, mellette fest és fotókat készít és még hálókocsi kalauzként dolgozik is. Igazi polihisztor.

Ádám és a Családom

 Csendben hallgatom, ahogy bemutatkozik egymásnak az Öcsém és a Kedvesem. Míg ők ezt megteszik zsebemből gyorsan előveszem pálcám és fellebbentem a helyére azt a bizonyos jégcsap formájú fényfüzért, amivel Blas az előbb szöszmötölt. Amikor végezek már szeretteim túlestek a mai nap egyik legnehezebb részén a megismerkedés protokollján.

- Mi akkor nem is zavarunk tovább, csinosítsd csak a házat...

 Mondom visszafordulva öcsémhez és ajkamon egy szemtelen-kedves mosoly suhan át. Közben belekarolok Ádámba, hogy érezze a jelenlétemet, én pedig az ő közelségét. Ezt követően elkezdem húzni magammal, hogy a többieknek is be tudjam mutatni. Már a házba vezető lépcsőnél tartunk, amikor megszólal mögöttünk kedvenc fekete bárányom.  

- Oh, Temi te egy tündér vagy...Köszi...Már csak hat kiló lampiont és díszt kell felaggatnom...Ja, csak szólok, hogy a Don és a Dinka, akarom mondani Apa és Juan bementek fenyőért a városba, úgyhogy rajtam kívül Anya és Alberto Valerió ő aurorsága van itthon. Amúgy elég harapós kedvében van az uraság, szóval csak finoman bánj vele.

 Blas hangja ugyan kicsit maliciózus, de vigyora és pillantása cinkos velem. Int nekünk és elindul hátra a fészerbe az említett rakatnyi dekorációért, mi pedig az ház felé vesszük az irányt. Mivel félig Magyarok vagyunk így Karácsonykor van nálunk fenyő és betlehem is, és Szentestét és Háromkirályokat is ünneplünk Spanyol szokás szerint.
 Ajándékot december huszonnegyedikén adunk egymásnak, míg január hatodikán van a nagy családi vacsora, ahová minden rokont és jó barátot meg szoktunk hívni. Olyankor vagy harmincan legalább összegyűlünk Szüleim nem olyan nagy belső méretekkel megáldott házában.
 Belépünk a kellemesen meleg laktérbe, s azonnal a rusztikus stílusban berendezett nappaliban kötünk ki, ahol Édesanyám ücsörög a kandalló mellett és nagyban köt, fázós akárcsak én ezért meg sem lep hogy még egy plédet is terített magára. Azt mondják rá hasonlítok, szerintem meg inkább Édesapámra, de ennek a kérdésnek az eldöntését Páromra fogom bízni, ha már Apámat is látta biztosan meg tudja majd ítélni kire hajazok jobban.

- Szia Anya! Megjöttünk!

 Sietek oda hozzá, leguggolok elé és rögtön két puszit adok az arcára. Még most is olyan szép és kedves a mosolya. Imádom. Sokszor csak az ő optimizmusa mentett meg attól, hogy megőrüljek. A kórházban, a lábadozásom idején is mellettem volt mindig. Lelket öntött belém még a legsötétebb óráimban is. Ragyogott akár a Nap, nem csoda, hiszen Oroszlán a csillagjegye és akként is viselkedik.
 A legjobb barátnőm, akivel mind a mai napig megoszthatom minden gondomat a legapróbbaktól a tragédiákig bármit, és vevő szinte az összes bolondságomra is és ez számomra igazi ajándék a sorstól. Ráadásul egyfajta telepátia szerűség is van köztünk, megérezzük például amikor hiányzunk egymásnak, s általában egyszerre írunk levelet a másiknak. Ha fáj valamim ő is érzi, és viszont. Valódi Anya-Lánya kötelék a miénk.

- Szia Kicsim, ilyen hamar ideértetek, Apád még nincs itthon. Elmentek fáért Juannal és nem tudom mikor jönnek vissza.

 Nagyon jó látni őt. Hiába a sok üzenetváltás, az élő szó és az a kellemes illat ami belengi pótolhatatlan, ahogy a hangja is. Kicsit magasabb az enyémnél, de tónusa szinte azonos. Sokszor kevertek össze bennünket ha egyszerre szólaltunk meg és nem láttak minket, ebben főleg Apám járt élen, aki néha mostanság is összetéveszt vele.
 Hátrapillantok vállam felett jelezve Kedvesemnek, hogy nyugodtan közeledhet, minden rendben van és nincs mitől tartania, aminek megjegyzem örülök, mert ez segít nyugodtnak maradni. Anya közben felkel a kerevetről, a kötést leteszi az ülőalkalmatosságra, ezután meg is öleljük végre egymást.

- Hiányoztál Nyuszi!...Alberto? Fenn van a szobájában?  

 Még félig ölelve suttogom a fülébe az első mondatot, s csak ezután engedem el. Miközben várjuk, hogy Ádám megérkezzen kérdésemre anyukám csak egy rosszalló-odázó bólintással válaszol. Értem szavak nélkül is, hogy mennyire nem szereti, hogy ilyen magának való a fia.
 De szabadnak és függetlennek nevelt bennünket, így sosem kényszerítené őt sem olyasmire, amit nem akar megtenni. Rajtam még kabát van, most jutok el odáig, hogy levegyem és karomra terítsem. Amint az én Egyetlenem odaér hozzánk belekezdek a ceremóniába, melynek keretében összeismertetem életem egyik legmeghatározóbb személyével.

- Anya, Ő itt Merkovszky Ádám. Ádám Ő pedig az Anyukám.

- Eva Rubya, vagyok örülök, hogy látom, foglaljon helyet. Temi menj fel nyugodtan és szólj az öcsédnek, hogy jöjjön le ő is, nyugi nem eszem meg ebéd helyett a fiatalembert.
 
 Kezet nyújt anyu neki és mosolyog. Nagy kő esik le a szívemről. Vitára nincs okom kérése miatt, ezért kabátomat és hátizsákomat leteszem az egyik fotelbe, majd elindulok felfelé az emeletre. Rákacsintok Ádámra és jelzem nyugodtan beszélgethetnek, anyának ránézésre szimpatikus. Ennyi év után már a szeméből és beszédstílusából is ki tudom következtetni hogyan viszonyul valakihez.
 A maradék három személy esetében ez már nem ilyen egyszerű. Felsétálok az emeletre és bekopogok a "Berto" névtáblával jelzett ajtón. A szabad jelzést követően lépek csak be és igyekszem rávenni a még nálam is komolyabb és eltökéltebb kisöcsémet, hogy hagyja ott rejtekét és csatlakozva hozzám menjünk le a nappaliba.
 Kell pár perc amíg rá tudom beszélni, az állítása szerint sok munkát hazahozó  uraságot. Csökönyös mint egy vadszamár és zárkózott, mogorva fráter ma tényleg. Szerencsére sikerül azonban megpuhítanom. Saját készítésű forrócsokit ígérek neki, ezzel gyermekkorában is meg tudtam vesztegetni és hála az égnek ebben az egy dologban jottányit sem változott.

Karácsony Párommal és Családommal

 Mire kirángatom Öcsémet szobája rejtekéből odalenn már áll a bál. Mindent látunk, amit kell mind a ketten. Fenn állunk az emeletről levezető lépcsősor tetején, egyelőre takarásban. Már indulnék lefelé, amikor Berto a bordáim közé bök. Nem értem mi a csudát akarhat, hátrapillantok hát vállam fölött.

- Mi van? Gyere már, különben nem kapsz sk forrócsokit!

 Halkan szólal meg, spanyolul suttogva, hogy csak én halljam. Nagyon vigyorog és azt kérdezi "Miért nem mondtad, hogy kivel jársz?" Ekkor nehezen ugyan, de végre leesik a tantusz. Neki nem írtam meg csak Kedvesem keresztnevét és azt, hogy kollégák vagyunk. Arról, hogy hajdan kviddics bajnok volt elfelejtettem regélni.
 Pedig Alberto mindőnk közül a legnagyobb rajongója a sportnak és, mint most kiderült ismeri Merkovszky Ádámot a nagy hírű fogót. Bevillan egy régi poszter kollégiumi szobájuk faláról. Igen Szerelmem is rajta volt. Széttárom karjaim, visszavigyorgok rá és egy kacsintással tetézem, amitől pukkadozni kezd.
 Ekkor ér elénk a nevezett és kér útbaigazítást s én, hogy mihamarabb lenn legyek a lépcső korlátján csúszom le hozzá. Apám utálta, ha ilyesmit csináltunk, de most még nincs itt. Ezért Berto is csatlakozik hozzám és utánam suhan, mutatva mekkora vagány is ő. Engem persze nem tud átrázni, de nem kezdem el piszkálni, felesleges volna. Örülök, hogy így reagált szívem választottjának kilétére. Leérve összemosolygom Anyuval, öcsikém pedig szinte átgázolva rajtam rögvest odaugrik Ádám elé és nagy vehemensen köszönti, akár egy rajongó kisgyermek. Csak pislogok rá, majd arrébb állok és csendben figyelem tovább, ahogy a morózus auror átváltozik hadaró-lelkes sráccá.

- Szia, gyere majd én megmutatom a konyhát, amúgy Alberto Rubya vagyok, de szólíts nyugodtan Bertonak. Nagy rajongód vagyok! Egek, Temi nem is mondta, hogy Te Te vagy, illetve írt rólad, de azt nem tudatta, hogy a híres fogóval Merkovszky Ádámmal jár. Hihetetlen, hogy itt vagy a házban. Ez fantasztikus! Ugye, játszol velem és a tesóimmal az udvaron egy meccset?
 
 Míg a két jómadár a konyhában bíbelődik a váza megtöltésével kintről zaj hallatszik, emiatt nem is vesszük észre egyáltalán Ádám mocorgó táskáját. "Gyere! Fogjátok és vigyük be!" ismerem meg Apám jellegzetes hangját. "Rendben! Blas segíts te is mert iszony nehéz!" és Juanét, akié hozzá hasonló. "Megyek már!" hangzik a válasz és mi sokatmondóan egymásra nézünk Anyuval. Érzem, ahogy elfehéredem és a félelem megmarkolja a szívem. Ekkor nyílik az ajtó és belép Apám a fenyő csúcsát tartva, bearaszolnak utána sorban a többiek. "Állítsuk fel!" jön a parancs és két testvérem engedelmesen talpra fordítja a közel két méteres fát.

- Szia Apu! Juan!

 Köszöntöm őket és közelebb sietek. Apu morózus arccal néz rám, hogy azután megenyhüljön kissé, majd félszegen átöleljen. Ezt követően Juannal is összeölelkezem köszöntés gyanánt, Blas a fa takarásából szemét forgatva a két érkezettre néz. Tudom mire gondol. Igyekszem megelőzni a kellemetlen helyzetet, de Apám megelőz.

- Nem úgy volt, hogy csak Karácsony első vagy második napjára érkeztek haza Temi? Gondolom akkor most a férfit is magaddal hoztad, igaz?

 Kemény szavak, éles hangsúlyok, lányos apa szindróma. Megértem, de nem szeretem, hogy így áll minden aktuális választottamhoz. Meglehet emiatt sem maradt meg mellettem eddig hosszútávon senki. Hidegen nézek rá és pillantásommal jelzem fogja visszább déli temperamentumát. Szavaim azonban kedvesek, ahogyan beszélni kezdek.

- Hamarabb tudtunk elszabadulni a Bagolykőből, de nem maradunk csak Karácsony másnapjáig, azután az Ő szüleit látogatjuk meg. Hiányoztatok.

 Szerencsére Berto és Ádám ekkor jönnek vissza, a konyhában tett körutazásról. Kedvesem egyik kezében a vázával. Apu és Juan mint akik egy szalaggal össze volnának fűzve egyszerre fordulnak felé és néznek rá. Bennem pattanásig feszül az izgalom, mint íjon a húr oldás előtt. Rettegésem a tetőfokára hág.
 Apám tüzetesen végigméri Ádámot, kemény tekintettel mint egy szikla. Vonásról vonásra, porcikáról porcikára, s Juan fiatal másaként, mert úgy érzi kötelessége vigyázni rám és követni atyánk példáját ugyanígy tesz. Szerelmem bemutatkozik Apámnak, majd legidősebb öcsémnek, akik viszonozzák gesztusát.

- Jó napot! Juan Alberto Herrero Rubya vagyok. Üdvözlöm.

 Szokás szerint a hivatalos iratokban szereplő nevét mondja ki, ez rossz jel. Így még senkinél sem kezdett, általában szimplán azt szokta mondani, amit használ vagyis a Juan Alberto Rubyát de van, hogy csak Juan Rubyaként aposztrofálja magát.
 Kezdek pánikba esni. Sosem hallottam még, hogy Spanyol rend szerint említette volna mindkét szülője vezetéknevét. Pedig sokakkal ellentétben ő az Anyja vezetéknevét használja, mivel az Apjától kapott annyira sűrűn előforduló, hogy számtalan félreértése adódott belőle.

- Szervusz, Juan Rubya vagyok, Artemisia legidősebb öccse.

 Hangzik az újabb néváradat. Talán kicsit erősebben nyomja meg a "legidősebb" szót Juan a kelleténél. Fogadni mernék ezzel szeretne tekintélyt parancsolni, pedig felesleges. Ádám remélem nem retten meg tőlük. Csak féltenek, aggódnak értem. Mindkettőjüknek én vagyok a védendő személy. Berto és Anyu mentik meg a jegessé dermedő helyzetet.

- Képzeld Apa, ő a legjobb fogó a kontinensen! Már rá is vettem, hogy játsszon velünk egy meccset odakinn délután.

 Auror öcsikémnek sosem tudott haraggal reagálni egyetlen ötletére sem, hiszen ő a család mintaképe, a legmagasabbra ő jutott. Mugli létére Apu értékeli a sportokat, így a kviddicset is megszerette, elfogadta ahogy a varázsvilág létezését is. Annak idején nagyon örült annak, hogy beálltunk abba a hagyományőrző egyesületbe és megtanultuk a bűbájjal élni nem tudók néhány védekezési technikáját. Maga is jó kardforgató, ez valahogy minden Spanyolnak életeleme.

- Ez remek, addig mi feldíszítjük a fát...Vagyis, Temi te gondolom kinn drukkolsz majd nekik, úgyhogy én majd feldíszítem a fát Apátokkal.

 Elmosolyodom és bólintok, megkönnyebbültem egy kicsit magamnak be kell vallanom, hiszen látni vélek egy mosolyszerűt átsuhanni Apu arcán. Nem ritka ez annyira, de mivel hangulatember kiszámíthatatlan, hogy miként veszi az ilyen dolgokat. Még mindig aggódom egy kicsit de remélem ez a kviddicsezésesdi meghozza a várva várt áttörést.

Szenteste Ádámmal és a Családommal

 Az eltelt napokban az Öcséim és Kedvesem lejátszották az első meccsüket, aztán a többit is, naponta egyet minimum. Bolondoztak akár a kamaszok, s ezalatt közelebb is kerültek egymáshoz, ahogy számítottam rá. Úgy is mondhatnám, hogy a haver hadművelet rendben lezajlott és az is kiderült mi lapult Párom táskájában.
 Sajnos Apu már keményebb diónak bizonyult. Pont elkaptam egy pár mondatot, melyben Juant és Bertot faggatta Ádámról. Azután pedig Szenteste délutánján, ahogy jöttem lefelé az emeletről kezemben az ajándékokkal amiket odafenn az imént csomagoltam, meghallottam Szüleim hangját, kikukkantottam a korlát takarásából, hogy lássam közrekapták Szerelmemet és faggatják, illetve inkább oktatást tartanak neki, melynek témája én vagyok.
 Anya azt kérdezte tőle "Szereti ön Temit, képes elfogadni a tényt, hogy nem olyan mint a többi korabeli nő?" Apám szavába öltve sajátját folytatta "Tudom, hogy maga híres és gazdag, a lába előtt hevernek a nők, adódik hát a kérdés: Miért épp az én lányomat választotta? Mert szép és jól mutat majd maga mellett a címlapokon? Ő nem olyan erős mint amilyennek hiszi, törékeny és sebezhető. Ha csak hírét veszem, hogy kihasználja, vagy csak a pillantását szomorúnak látom, higgye el lépéseket fogok tenni."
 Anyám erre csitítani kezdte déli habitusú férjét "Bízunk magában, csak azt szeretnénk, ha óvná őt, sokat szenvedett már, megérdemli, hogy valaki boldoggá tegye és őszinte legyen hozzá."
 Ekkor futottak be az öcséim akik kórusban kántálni kezdték ugyanezt. Betelt nálam a pohár. Letrappoltam, mire felkapták a fejüket és szétrebbentek. Nekem sem kellett több, el akartam terelni a szót magamról ezért múltam árnyfüggönyének takarásából előhúztam egy emléket.

- Tudjátok mi jutott eszembe, az előbb? A hagyományőrző rend karácsonyi ünnepsége. Emlékeztek fiúk, amikor egy bemutatót kellett összeállítanunk? Mit szólnátok ha megint megcsinálnánk?

 Nagyon furán néztek rám mindannyian, aztán Blasnak felcsillant a szeme. El is vártam tőle, kiskamasz volt és imádta. Megbökte Juant akivel nagyon beszédesen összenéztek, beugrott neki is a dolog és rájött mire is megy ki a játék.

- Oké, próbáljuk meg.-helyeselt Juan
- Rendben, legyen. -Bólintott rá nagy nehezen Berto
-Próba szerencse, max beégünk, ennyi év után tuti be vagyok rozsdásodva.

 Fejtette ki véleményét végül Blas, amire a többiek is egyöntetűen bólintottak. A szüleim és párom értetlenül néztek ránk. Megkértem őket üljenek le a nappaliban és Anyát, hogy csináljon helyet, mi pedig mindjárt itt leszünk. Ezután libasorban felrohanunk az emeletre. Gyors megbeszélést tartunk, míg előbányásszuk gyakorló botjainkat és azokkal felszerelkezve, szinte teljesen egyforma apród öltözetben térünk vissza nézőink elé.
 Juan egy gombnyomással elindítja az aláfestő zenét, hogy azután kezdőpozíciót vegyünk fel. A dallam ritmusára botjainkkal koppantunk, közben Öcséim körbevesznek engem és támadni kezdenek rám, előbb hárman egy ellen, majd Blassal párban folytatva a csatát. Botharcot vívunk egymással, mely tűzben izzó tánc is egyben.
 Rúdjaink hangosan csattannak egymáshoz, fejeink felett, elhajolva testünk mellett suhannak el az ütések. Nem érintjük egymást, nem ez a lényeg, épp az hogy elkerüljük, vagy megállítsuk a botokat pár milliméterre a másiktól ebben rejlik a harcos hatalma. Mozgásunk finom, mégis erőt sugároz, pusztítani képes hatalmat.    
 Végül egy körtámadásos bekerítés után fegyvereikre lépve ők kiemelnek engem, hisz könnyű vagyok akár egy tollpihe. Nem magasra, mert tériszonyom van, de ahhoz épp eléggé, hogy látható legyen én diadalmaskodtam felettük. Ennyit arról, hogy gyenge vagyok és törékeny.

Ádám és a különös Karácsonyi séta

 A családommal való megismerkedés kisebb zökkenőkkel ugyan, de sikeresen lezajlott. Szerencsére mindenki rájött ez a férfi tényleg nem arra hajt, hogy skalpgyűjteményének díszévé tegyen. Persze Apámnak továbbra is vannak fenntartásai, mert ő a tettek embere és bizonyíték gyanánt szavak helyet cselekedetekre vágyik, ám ennek ellenére úgy fest elfogadta a helyzetet.
 Eljött végül a Szenteste és a szép arany-vörös köntösbe öltöztetett fa alatti ajándékbontás ideje is. Kedvesemtől egy édes rőt kis cicát kaptam, őt rejtette a táskája. Meglepett, de mivel macskabolond vagyok azonnal beleszerettem az ártatlan ábrázatú szőrgombócba, s nyomban nevet is adtam neki. Selva lett a fiatalúr, aki mint kiderült nevéhez illőn vadóc, de imádni való.
 Ma, vagyis az ünnep első napján reggel még indulás előtt Ádám megkért menjünk el egy kicsit kettesben sétálni. Gyanakvón pislogok rá pár pillanatig, majd természetesen beleegyezem és most kéz a kézben bandukolunk a faluban. Puha szőrmével bélelt, natúr színű velúrbőr kabátomban vagyok, melynek csuklyáját a házból kilépve menten felhajtottam, s így kissé kizárom a körülöttem lévő rideg-csendes világot.
 Nem fázom, kivételesen, pedig farkasordító hideg van a szél pedig csontig hatóan velőt metsző. A környék hólepel alatt alussza téli álmát, egy lélek sincs a Főtéren, csak a csinosan feldíszített fenyő árválkodik magányosan a fagybiztossá tett szökőkút előtt. Megrázó látvány szívderítő helyett. Nesztelen lépkedünk egymás mellett, ahogy ő úgy én is belefeledkezem gondolataimba. Nem gyors-e a tempó? Nem túl sok ez az egész? Mi lehet a következő lépés? Elértük-e azt a pontot ahonnan már nincs visszaút és kell-e az egyáltalán?
 Nagy elmélkedésemből mozdulatai és szavai rántanak vissza a valóságba. Először nem is fogom fel miről beszél, pedig tekintetemet szemei és szája mozgása közt járatom, azután mint egy ködfátylon át eljutnak tudatom értelmes részéig az általa kimondott szavak. Nem tudok felelni, torkomon akadnak a hangok, s amikor még egy kis mélykék dobozkát is elővesz és felém nyújtja lovagias féltérdről a szívem furcsán-fájón nagyot dobban. Megkéri a kezem, s én csupán egyetlen szót vagyok képes kiejteni hidegtől megdermedt ajkaimon miközben könnyek gördülnek le arcomon.

- Igen...

 Elhal a szó messze viszi a szél, mint egy ígéretet a jövő titkának különös neszét. Lehúzom kesztyűmet és remegő balomat elé nyújtom. Nekem a tett most könnyebben megy mint bármi más kifejezési módja örömömnek. Nem visongok, nem ájuldozom, hiszen tudom nagy ára lesz ennek a boldogságnak, komoly dolog az elköteleződés, talán nekem nehezebb is lesz mint gondolnám.
 Felnyílik a dobozka teteje, s amit megpillantok benne az maga a fémbe-kőbe zárt eskütétel. Fektetett nyolcasra, az önmagába visszatérő idő jelképére hasonlító foglaltba helyezett két lágy fényű, levendulaszín ametiszt, a bölcsesség és hűség köve ragyog rám, elmosolyodom. Kedvesem ujjamra húzza a gyűrűt, s közben én elsuttogom a télnek szerelmi fogadalmamat.

...Te és én örökre együtt, talán még tovább! A végtelen köt össze, s ő a határ. Melletted maradok míg el nem ragad a Halál...

 Lehet nem hallja, nem tudom, de most ebben a pillanatban ezt gondolom és ki is mondom. Sikerül. Biztos vagyok benne, hogy mindenkit éppúgy meglep majd ez a lépés, mint most engem. Amikor ismét egymással szemben állunk csókban és ölelésben válunk eggyé, s tán órákig tart ez a helyzet mire áthűlünk annyira, hogy rászánjuk magunkat és lassan elinduljunk haza.
 Idegesen lépem át küszöbünket, mert nem tudom hogyan fogadják a hírt szeretteim, ám legnagyobb meglepetésemre a Szüleim és az Öcséim mind elismerően, meghatódott szeretettel és kötözködés helyett kitörő örömmel koccintanak velünk egy pohár különleges, épp annyi idős konyakkal amennyi én vagyok. Jó pár órával, ebéd és hosszas búcsúzás után Vőlegényemmel, milyen furcsa erőt adó szó, visszaindulunk a Kastélyba, hogy onnan Ádám Szüleihez utazzunk egy nappal később tovább. Immár mint Jegyespár.

Karácsony második napján, Ádám Szüleihez tartva

 Korán reggel, még napkelte előtt indultunk, szinte teljesen sötét volt és hideg, de engem átjárt a nyugalom melegsége, ahogy belekaroltam a férfiba aki mellettem sétált kifelé a Kastély kapuján. Ujjamon ott a békét hozó Ametiszt, kettő is. Szakmai ártalom, de ahogy tegnap kora délután hazaértünk és visszavonultam lakrészembe egy kézi nagyítóval, úgynevezett lupéval tüzetesen megszemléltem a köveket.
 Az egyikben csodaszép, a lila ásványra jellemző toll alakú zárványt, vagyis a kő belsejébe növekedés közben bezáródott levegő és víz megjelenési formáit találtam. A rávetülő fényt is érdekesen töri, színt változtat ami ritkán mutatkozik ennél a fajtánál, egyfelől levendula másfelől rózsába hajló az árnyalata. Beleszerettem, ahogy abba is akitől kaptam, teljesen és visszavonhatatlanul.
 Eddig nem kedveltem ezt a nemeskövet, mert arra emlékeztetett milyen szürkéslila, idegen szóval cianotikus voltam a betegségem miatt, de ez megváltozott tegnap délután óta. Olyan lágy a hangja ahogy megszólít, szinte simogató, mintha maga Ádám fogná vele a kezem, és lenne mellettem általa.
 Úton vagyunk. Fogalmam sincs ugyan hol laknak pontosan Vőlegényem szülei, annyit árult el csupán, hogy Pest környékén. Na szép ez azért elég tág fogalom, de nem türelmetlenkedem, hiszen a nehezén, az én díszes kompániámon már túl vagyunk és jó vége lett a dolognak.
 Az ő szülei nem lehetnek rosszabbak, ráadásul egyke így testvérekkel sem kell megbarátkoznom, mint neki az én három öcsikémmel. Szóval nyert csatába indul a bátor úrhölgy. Gondolom én, nem számítva arra, hogy esetleg egyik felmenője keményebb dió lehet mint az én családom összes tagja együttvéve. Nos mindez nem soká kiderül. Addig is naívnak tűnő nyugalommal a szívemben ballagok mellette és csak egy kicsit remeg a gyomrom attól ami vár.  
 

Ádám és a Szülei

 Egész úton házuk felé azon gondolkodám, hogy tud ennyit beszélni az én édes egyetlen Drágám. Hallgatom csendben néha bólintok, hangja olyan nekem mint a méz az égő toroknak. Lágy, kellemes és nyugtató gyógyír. Nem gátlom, gondolatmenetét meg nem szakítom, had mondja el mindazt, amit a gyermekkoráról és a családjáról szeretne. Jobb, ha nem én szólok helyette, hiszen nekem azért ennyi mondandóm úgysem lenne.
 Megtudom úti célunk hamar oda is érünk és már mire gondolataimat összeszedem, s egy lopott utolsó csóktól kipirul arcom az ajtóban állunk, mely hirtelen kinyílik magától, vagyis pontosítok Ádám apjától magától. Merkovszky úr morózus, hangja szigorral teli, szeme nem fürkész inkább pillantásomba váj, fahéj szín íriszem nem rebben, állom tekintetét. Bemutatkozásában kemény pattogók a szavak, mintha azt hinné nem értem nyelvét. Nos talán meglepem, talán nem tiszta magyarsággal mondom el én is a nevem, főleg mivel erre rá is kérdez.

- Igen, Artemisia Rubya vagyok, örvendek a találkozásnak Uram!

 A férfiú már indul is tovább útja elszólítja, nem sértődöm meg ezen, de az meglep, hogy még visszaszól fiának és láss csodát szája szegletén egy halvány mosolyféle suhan át. Arcom rideg marad, de magamban elteszem ezt emlékbe, és megállapítom, hogy Ádám saját mosolyát tőle örökölte. Ahogy az atyai szó is jelezte odabenn már várnak ránk, érzem a meleget mely nem csak a fűtésnek köszönhető.
 Két Hölgy repdes felénk és köszönt bennünket, kicsit leblokkolok, nincs mit tenni hiába szándék, ha a tudatalattim tiltakozik az ölelgetés és női csacsogás ellen. Udvariasságból persze viszonzom amit kell és mosolygok is szívből őszintén. Azonban azok után, hogy halálra cikizik szegény Szerelmesemet egy kissé megkeményítem lelkemet és vonásaimat egyaránt.

- Hogy valóban én volnék-e az aki értelmet ver belé? Nos azt erősen kétlem. Nincs rá ugyanis semmi szüksége, helyén a szíve és az elméje.

 Felelem és talán lélegzetnyit élesebben ejtem a szavakat mint az várható, nem szeretem ha ok nélkül aláznak meg embereket, még ha viccnek is szánják a beszólásokat az illető személyek. Ezt valahogy egy ilyen helyzetben soknak ítélem, az én lökött Öcséim is visszafogták magukat és ez náluk nagy szó. Eléggé érzékeny vagyok az ilyesmire így a Hölgyek enyhe mínusszal indulnak nálam, még a beharangozás szerint kemény szívű apához képest is. Azután Ádám bemutat engem Menyasszonyaként.

Ádám és Szülei - a vallatás

 Jó kicsit talán túllőttem a célon ez íjjal a kezemben ritkán esik meg, de az emberi kapcsolatok terén sajnos annál többször. Ennek okán állok most Vőlegényem mellett is, de az legalább jól sült el. Viszont most kivont karddal állnak előttem s arcukat a kedvesség csuklyája fedi el előlem.
 Rémeket látok, gyorsan megérintem gyűrűm két Ametisztjét, mielőtt még elborulnának gondolataim. Egy észrevétlen simítás és a nemeskövek azonnal énekelnek nekem. Kezdek lehiggadni, épp időben, hiszen állnom kell Ádám mostohájának pillantását, ami még hagyján lenne, ha nem akarna bevonni a "mézeskalács ház" készítésbe. Közben a gyűrűm is mustra alá kerül Gabriella részéről.

- Azt hiszem mindannyian jobban járunk, ha nem kontárkodom bele az építkezésbe, nagyon rossz a térlátásom, a kézügyességemről már nem is beszélve.

 Szabadkozom egy elodázó mosollyal és imádkozom, hogy a Családfő mihamarabb visszatérjen. rá nagyon  kíváncsi vagyok, mert olyan hűvös erőt éreztem felőle áradni, ami saját magamra emlékeztetett és a saját Apámra. Alig, hogy kimentem magam a sütésből Megint újabb szóáradat következik Kedvesem tanítójától, mire ő vehemensen mentené a menthetőt de hiába. Nagy a fölény, tehetetlen az "egyszem" a helyzet menthetetlen.
 Figyelemelterelése a lehető legrosszabb hatást váltja ki. Ramona asszony nekiáll kérdezni a megismerkedésünkről. Előtte azonban megjegyzi, hogy észrevette nem rajongok azért ha zsonganak körülöttem. Ez tény kár volna tagadni. Épp elég a saját Családom, őket is jobb távolról szeretni. De vissza a kérdéshez. Felelek, hiszen mi sem könnyebb ennél. Közben Ádámot elküldi mellőlem. Az oroszlánok közé vetett bárány érezheti így magát, azt hiszem.

- Nem sokkal év kezdés után történt, zsongott a fejem a sok újdonságtól, öt év távollét után tértem vissza a Bagolykőbe oktatni és rögtön felkértek az egyik, a Hollóháttal rokon ház vezető helyettesi posztjára. Kimentem levegőzni és mivel animágus vagyok állat alakomban tettem meg mindezt. A faluban lévő játszótéren kötöttem ki. Egy hintán aludtam épp amikor zajt hallottam. Felébredtem és megláttam közeledni Ádámot.
 Észrevett engem ő is, illetve egy hintázó apró fekete macskát. Odajött hozzám. Simogatni kezdett, az ölébe vett. Úgy éreztem ez nem helyén való ezért leugrottam karjai közül és deanimáltam. Látványosan szedegette az állát a földről, majd szó szót követett és nekem vissza kellett mennem a Kastélyba, de szerettem volna még látni. Ezért elhívtam táncolni a családom egyik jó barátjának és nejének táncstúdiójába, ide Budapestre kérésemet pedig egy arcára adott csókkal erősítettem meg. Végül ismét állat alakot öltöttem és elszaladtam. Röviden ennyi.

 Mesélem és kicsit megenyhülök, ahogy a kedves emlékek mind sorra bevillannak lelki szemeim elé. Még el is sikerül mosolyodnom és ez nagy előrelépés. Azonban tartok tőle történetem után megdől az "Én vagyok a komolyabb, a megfontoltabb, aki majd megzabolázza és vigyáz rá" hipotézis. Mit szépítsem néha nekem is lehetnek flúgos időszakaim és a KőSzív érző lelket takar.
 Más kérdés persze, hogy mit fog mondani a mese másik hőse, mert őt is biztosan megkérdezik azért, hogy mégis hogy gondolta ő ezt az idegen macska simogatósdit. Mert ugyebár lehet, hogy hebehurgyának hiszik mégis úgy látom Apja után ő a legmegfontoltabb és ez szerintem így van jól. A férfi legyen ilyen.  

Ádám és Szülei - Akkor jó az anyós, ha porhanyós, főleg ha kettő van belőle

 Megkapom az első "bókot" a kedves Mamától. Akárminek is szánta én csak egy boldog mosollyal nyugtázom, hogy emlékeztetem őt Merkovszky úrra. Legalább előre láthatóan egy tagnak Kedvesem családjából tetszeni fogok, mert ahogy Mentornője szavaiból kiveszem igencsak elástam magam mindkettejük előtt éles nyelvemmel.
 Ki tudja lehet az a gondja, hogy féltékeny? Ugyan hiszen idősebb jóval Ádámnál. De attól félhet, hogy elveszti a legkedvesebb "játékát" vagyis a sütés közben is engem védő Szerelmemet. Megismerkedésünk története tehát nem győzte meg őket. Valahogy ezt lelkem mélyén sejtettem. Elkerülte figyelmem, hogy több kérdés is elhangzott az előbb. Ebben a dupla támadásban az ember azt sem tudja hova kapja a fejét és ki mit beszélt.
 Mindegy ki kell köszörülnöm ezt a csorbát is. Ráadásul most is egymást kontrázva faggatnak tovább, szóval nagyon figyelek, míg beáll végre a régen várt csend. Mély levegőt veszek, bólintok egyet miközben ismét megérintem gyűrűköveimet majd megszólalok.

- Most gondolom azt várják, hogy a külseje és a hírneve lesz a válaszom. El kell keserítenem önöket, nekem ezek mit sem számítanak. Szörny csúfan és koldusszegényen is szeretném a Fiukat. Remek emberismerő vagyok és érzem, hogy Ádámból árad a jóság. A szeme tükörként mutatja meg mindezt, csak látni kell és olvasni belőlük.
 Miért lesz jó férjem? A válasz egyszerű, mert kiegészítjük egymást. Ami benne megvan az belőlem hiányzik, és fordítva. Egymás jobbik felei vagyunk. A kalandjai a múltja részei, ha minden este hozzám tér haza és a szemében lobogni látom azt a tüzet, amit idefelé és mióta megismerkedtünk minden nap, akkor nincs okom kételkedni benne.

 Tartok egy lélegzetvételnyi szünetet. Kimondom az igazat felfedem magam, kerül, amibe kerül, különben örök kétkedés lesz osztályrészem. Nem fognak hinni nekem, tudom, hiszen azt gondolják és ezt sugallja minden mondatuk, hogy ráakaszkodtam szeretett gyermekükre. Talán az én szüleimmel neki mégis könnyebb dolga volt, szerencsés flótás. Nem hittem volna, hogy így lesz, de ahogy látom ő sem erre számított. Eláraszt a kétség és a félelem árja, egy út vezet napvilágra. Folytatom tehát.

- Önnek nem kell féltenie Asszonyom, higgye el jobban féltem én őt saját magamtól és attól ami a velem való élettel jár. Mint láthatja nem vagyok tipikus korombeli nő, nehéz a természetem, ennek az az oka, hogy szívbetegen születtem s nőttem fel.
  A mellkasomat és a hátamat hegek szabdalják, amiket okkal nem tüntettem el, gyermekem szintén emiatt nem lehet a tudomány jelenlegi állása szerint. Rettegtem tőle, mit fog szólni Ádám ehhez a tényhez, de elfogadott úgy ahogy vagyok. Felnőtt férfi, ahogyan önök is mondták. Engem választott, s én áldom érte.

 Ahogy utolsó szavam elhagyja ajkaim becsapódik mögöttem a bejárati ajtó.  Rémülten kapom hátra a fejem. Vajon mióta van itt Merkovszky úr? Mennyit hallott ebből az egészből? Igen, ezzel eddigi összes párom családjában szembesülnöm kellett.
 Féltik a fiaikat az anyák egy olyan nőtől akit csak a sors kegye tart az élet tenyerén, aki védelemre és elfogadásra kárhoztatott halála napjáig, bármennyire erősnek is mutatja magát. Az apák pedig, a vérvonalat óvandó szólalnak fel keményen. Ez esetben pedig még a karrier is bejátszik a képbe, a hírességi státusz. Mit szól majd a világ? "A kviddics sztár és a kripli!" vagy ehhez hasonló szalagcímek.
 Menekülnöm kellene, kifutni innen, elrohanni, mindent hátrahagyni és eltűnni. Szívem nagyokat keményeket dobban érzem ahogy szinte a szegycsontom is beleremeg. Meg kell nyugodnom, intem magam és görcsösen szorítani kezdem a jegygyűrűmet, míg a Család ítéletére várok bűntelen vétkesként.

Ádám és a Szülei - amikor az Apai szív hívebb az Anyai szónál

  Némán, mint sírjába szálló lélek követem Merkovszky urat, akinek reakciója mindenkit megdöbbentett, legfőképp engem és Kedvesemet. A két Hölgy sem tudott hirtelen megszólalni sem, talán az általam mondottak, talán a férfi jelenlétének súlya forrasztotta torkukra a szót. Nem tudom, minden esetre nagyon megkönnyebbültem, hogy magam mögött hagyhatom őket. Mély lélegzettel engedtem el gyűrűmet és a kő dallamának rezgését, mint hegedű hangját hallva fordítok hátat a hármas kompániának.
 A férfi udvariasan enged be a lakás ezen részébe, ahol kellemes, csendes nyugalom és meleg fogad. A kandallóhoz legközelebb eső különálló fotelben helyezkedem el, míg vendéglátóm az íróasztalához sétál és elővesz belőle valamit, hogy ezután ezt átadja nekem. Egy ékszeres dobozka pihen kezemben. Értetlenül nézek fel a Családfőre, de hamar megtudom mit kell tennem. Kinyitom a dobozt és megpillantok benne egy ezüst láncra fűzött medált. Meghallgatom a hozzá fűzött szavakat, s csak ezután kezdek beszélni.

- Csodás darab, egy félbevágott kabosonra csiszolt Almandin gömb díszíti, a foglalata alul nyitott, hogy átjárhassa a fény.

 Egyelőre ennyit mondok, majd szemem elé tartom a medált és átnézek rajta. A kövön áthatoló vérszín fénysugár megfesti fahéj árnyalat íriszemet. Először csak halkan észlelem a kő hangját, zongorafutam formájában veszi fel velem a kapcsolatot, majd kellemes meleget sugároz, biztonságérzetet kelt. Elmosolyodom, közben Merkovszky úr tovább beszél hozzám ezért óvatosan visszahelyezem tartójába az ékszert, majd pillantásomat felemelve, ismét minden figyelmem neki szentelem. Minden rezdülését de főleg a szemeit nézem, melyekben megcsillan a szeretet és az aggodalom szikrája táncot lejt a pattogó tűz lángjainak tükörképével.
 A férfi nem idős, nem reszketeg apóka, élete teljében lévő férfi, aki olyan felelősséggel viseltetik szerettei iránt, mellyel azok talán nincsenek is tisztában igazán. Tiszteletreméltó. A legendát a kőről igaznak ítélem, de látom ő kétkedik hitének valóságalapjában. Miután nagyobb szünetet tart úgy érzem itt az ideje, hogy mint egy arra érdemesnek ismét kaput nyissak lelkemen és leendő apósomat beengedjem. Azonban még mielőtt megszólalhatnék felveti az elemi sakk ötletét. Elmosolyodom és elkezdek beszélni.

- Gránát van a medálban, ezt jól tudja. Sok legenda szól arról, hogy ez a nemeskő színe változásával jelzi, ha baj közelít ahhoz, akihez kötve van. Olyan varázslat ez melyet már évszázadok, sőt év ezredek óta alkalmaznak. Régebben sokkal többen voltak rá képesek. A középkorban még a muglik közt is elterjedt, hogy hölgy a lovagjának vagy vitéz szíve választott asszonyának ezt ajándékozza talizmán gyanánt. Ráadásul az ő világukban nem is fejti ki teljes valójában az erejét, csak azok birtokában, akiknek ereiben, legalább heted íziglen mágus vér csörgedezik. Ezt a különleges kötést manapság már csak egy igen képzett Gemmológus tudja létrehozni kő és ember között, ami elszomorító, tekintve, hogy a kövek ereje jottányit sem csökkent az eltelt idő alatt, mint azt ez a darab is bizonyítja. Sajnos, amint azt halhatta a továbbadása nem rajtam múlik, hanem az orvostudományon és higgye el minden alkalommal átkozom a sorsot, hogy elvette tőlem a gyermekáldás csodáját, de bízom benne, hogy egyelőre legalább én magam méltó legyek rá, hogy viseljem az ajándékát. Nagyon köszönöm, hogy megbízik bennem.

 Mondom, miközben lassan egy pillanatra megemelve és az égi erők oltalmába ajánlva felveszem a nyakéket, s ezzel együtt az Őrzőkő hatalmát elfogadva magamra veszem. A két dallam, az Ametiszteké és a Gránáté harmóniává olvad össze bennem, ekkor megértem mi is történik velem. Arra azonban nem fogok reflektálni, amit a Ádám apja a kő egyszeri elsötétüléséről és arról a nőről mondott. Megesküdtem Vőlegényemnek, hogy szülei előtt nem említem, tartom tehát szavam. Szerencsére megérkezik elénk a különleges sakktábla, figyelmemet most inkább erre összpontosítom.
 Telnek a percek és szokás szerint már megint vesztésre állok, nem vagyok jó sakkozó, ahogy Családomban senki sem az. Nálunk a kártya a divat, abban vagyunk szinte verhetetlenek. Ennek ellenére nem szégyenkezem, hanem megfelelve Merkovszky úr óhajának inkább a beszéddel terelem el figyelmét szánalmas játékomról. Nagyon jól esik, hogy rám kacsint és biztosít arról nem én voltam modortalan nebáncsvirág, már ami Ádám két Anyját illeti. Tehát átveszem ismét a szót és mesélek egy kicsit magamról neki, hálagyanánt.

-  Tudja igazából Gyógyító is vagyok a tanítás a másik szakom. Nem sokkal az után, hogy végeztem az egyetemen elhelyezkedtem a Bagolykőben, de nagyjából két évi oktatás után el kellett mennem, mert egészségügyi gondjaim nem engedték, hogy tovább maradjak. Ezután utazgattam és ápolónőként vagy épp gyógyítósegédként dolgoztam szerte Európában. Végül Prágában kötöttem ki, innen vezetett vissza az utam ismét a Bagolykőbe.
 Nagyon szeretek tanítani és gyógyítani is és szerencsére nem kellett soha választanom a két tevékenység között mert az élet mindig úgy hozta, hogy mindkettőbe belekóstolhattam és alkalmazhattam sokévi tanulásom eredményeit. Emellett persze számtalan dolgot csinálok még, ott van a Levita ház vezetőjének helyettesítése, a Levita Lovagrend szervezése és a legnagyobb szerelmem Ádám után persze, az íjászat.

 Elbukom, víz királyom mattot kap és párává válik mégsem szomorkodom egy percig sem, sőt jót nevetek mamlaszságomon. Teljesen feloldódtam és nyoma sincs a nem sokkal ezelőtti ideges merev görcsnek bennem. Hálás pillantást vetek apósomra és várom hogyan oldjuk meg a kintiekkel való újra találkozás kérdését, mert orromat megcsapja a kintről beszökő sült hívogató illata. Gyomrom is megkordul, bocsánat és tanácskérő arckifejezésem minden szónál többet mond. A férfitől kapott medált egy finom mozdulattal berejtem galambszürke V-nyakú pulóverem alá, amihez remekül illik a nagyon halvány kék farmer, valamint a pulóvernél két árnyalattal világosabb színű bő szárú, nőies vonalvezetésű, bőrcsizma. Ezeket viselem ugyanis ma. Nem túl ünnepélyes, mégis elegáns összeállítás, megfelelőnek érzem a bemutatkozáshoz, remélem nem lőttem mellé még ezzel is.

Szeged (Egy januári hétköznap este, egyelőre egymagamban)

 Miután a szilvesztert Keresztapámmal töltöttem, (amiről jó pár fotó is készült, még az utcán is...a népszerűség átka...) úgy döntöttem kicsit kitolom ott tartózkodásom idejét és nála maradok. A helyiek által "Napfény városa" néven emlegetett település számomra keserédes emlékek tömkelegét takarja, minden épület mesél nekem. Itt operáltak meg, többször is, itt kaptam a ritmusszabályzómat és igen, itt készült a megbűvölt kövem, mely életben tart. Dél-Magyarország legszebb városában Szegeden töltök tehát most még pár napot, mielőtt visszatérnék a Kastélyba.
  Egymagamban sétálgatok a Tisza partján, majd megállok s az árvízi emlékmű tövében csendben figyelem a fények játékát a víz színén. Elgondolkozom az elmúlt idők eseményein. Túl gyors, túl szép és tökéletes mindez, hogy igaz legyen, valami úgyis elrontja ezt a csodát, ami köztem és Ádám között kialakult.
 Apjától kapott medálom színe tiszta, átható vörös, tehát kedvesem jól van és ez nyugalommal tölt el, ám mégis belül a lelkem mélyén félelem ébred és kúszik felfelé torkomig, hogy elszorítsa azt. Ott kezdődött, azon a vallatós délutánon, erős dobbanásokkal, melyek felhatottak szegycsontomig. Pedig nem féltem, nem volt okom rá, mégis megremegtem beléjük és szinte fájtak az ütések.
 Lassan ideje visszamennem a keresztszüleimhez, nem laknak messze, pár perc séta a Dómon át, még pár pillantás és elindulok hát. Lépteim lassúak, komótosak de erőteljesek. A kihalt szűk utcák sötétje körbevesz, mintha nem akarna elereszteni, s én megint érzem azokat a fájdalmas szívveréseket.
 A félelem hirtelen utat tör magának bennem, s szinte fuldokolni kezdek. Tudom hol vagyok, az Apáthy utcában, de hiába szándék, ha torkomra forr a sikoly, a kiáltás. Lerogyok a földre, erőm elszáll, szemem előtt mindent fehér "rizspor" von be, hányingerem támad, forog velem a világ. Nincs más reményem a hideg földön fekve utolsó erőmmel előveszem kabátom zsebéből pálcám, közben mélyeket lélegzem, ami segít pár pillanatra visszanyerni tiszta öntudatomat. Átjár az emlék, egy másodpercre csupán, de most ennyi is elég.

- Expecto Patronum!...

 Mondom remegve, mire pálcám hegyéből előszáll a kékesen derengő fénysugár, hogy kisvártatva egy apró macskává inkarnálódjon. Sikerült a varázslat, még éppen időben az újabb kínzó roham előtt. Patrónusom előttem áll és mintha várna, pedig csak erőm tartja ott, az emlék ereje. Újabb lélegzetekkel enyhítem a görcsös fájdalmat és odahajolok az állathoz, hogy suttogjak néhány szót neki.

- Hívj segítséget...Siess...Kérlek...

 Alig ejtem ki e szavakat a kékes fénylény szertefoszlik, elillan szemem elől, akár a füst. A szívem, mint rab, kit bordák rácsa tart féken ismét eszeveszett tombolásba kezd mellkasomban, ám ezt már nem bírom elviselni éberen. Fejem lehanyatlik és függesztőszálait vesztett marionettbábuként heverek a fal tövében, egymagam a sötétben.

Doléance (A Klinikán, pár órával később)

 Az ébredés a legrosszabb. Altatás után a fejem kavarog, benne kósza szürreális képek járják útjukat, míg szemem fel nem nyitom. Először egy szempárt látok tisztán, azután az arc is élessé válik előttem. A felettesem az, akit én magamban csak Kékasszonynak hívok, annak ellenére, hogy jó pár évvel fiatalabb nálam. Torkom száraz, akár a sivatag pedig még lélegeztetőgépre sem voltam kötve. Hangom halk, erőtlen, mégis megszólalok.  

- Ne haragudjon...Remélem a patrónusom nem zavarta meg semmi fontos dologban...

 Szabadkozom, mert nem rá számítottam. Szüleim, Öcséim, Keresztapám és Ádám voltak azok, akikre akkor gondoltam amikor megidéztem a macskát, s ő mégsem egyiküket értesítette. Nem értem mi vezette Doléancehoz, ám ez már nem számít mert sikeresen eljuttatott a Varázsragály Kezelő Központi Klinikáig, mely a mugli Sebészeti klinika igézetekkel elrejtett ikerépületében található.
 Már épp folytatnám, amikor egy ismerős hang üti meg a fülemet. Fejem az üdvözlő szavak forrása felé fordítom és halványan elmosolyodom. Egykori párom, jelenkori jó barátom áll az ajtóban, nevezetesen Dr. Darányi Zoltán aneszteziológus. Besétál miközben gyorsan, érthető szavakkal elmondja mi is történt tegnap este velem. Inkább hozzám beszél, a mellettem ülő nőre csak ritkán pillant, talán mert nem ismeri és nem is emlékszik rá, mint családtagomra.

- Nem akarlak megijeszteni, de tegnap este megtapasztalhattad milyen az, ha a köved felmondja a szolgálatot és lemeríti a ritmusszabályzód telepét. Szerencsére időben érkeztél, hála a melletted ülő hölgynek. Gyorsan kicseréltük a telepet és a gyógyító kollégák új köveket programoztak be a varázsvilági működésre. Az a fekete kő, ami eddig volt ugyanis teljesen működésképtelen lett.
 Az okát nem tudták megmondani, úgyhogy most a lilák, azt hiszem Ametiszt a nevük, na azok lettek a vezérlők. Letesztelték őket, ezek teljesen biztonságosak. A nagyobb lett a fő vezérlő, a kisebb pedig a vésztartalék. Így legalább hat évig megint bírnia kell, sőt tudod, mivel van saját ritmusod is néha, ezért talán még tovább is kitart a telep szuflája. Szóval nincs okod aggodalomra. Most mennem kell vizitre, de még benézek. Vigyázz magadra!

 Mielőtt bármit is mondhatnék orvos barátom már el is tűnik a szemem elől. Visszafordulok hát Doléancehoz, látom rajta, hogy fáradt és talán nem ért semmit abból ami az imént elhangzott. Vagyis lehet, hogy mindent ért, csak nem akar rákérdezni a történtekre. Nagyon tapintatos és barátságos, ezt becsülöm benne, még ha néha szédült és furcsán habókosnak is tűnik megvan a maga bája és jósága.

- Köszönöm, maga nélkül már biztosan nem lennék az élők sorában...Tudja betegen születtem és több műtéten estem át, de nem akartam, hogy ennek alapján ítéljenek meg...Ezért titkoltam szinte mindenki előtt, hogy mi is a helyzet...Kérem bocsásson meg nekem. Tudom talán nem alkalmas rá az idő, de el kell, hogy mondjam nagyon jó önnel dolgozni. Azért fogadtam el a felkérését, mert különlegesnek találtam, olyannak akinek a kiegészítője lehetek. Kihívás egy önhöz hasonló különleges emberrel munkálkodnia egy hozzám hasonló különcnek. Aztán később az Igazgató úr megbízott azzal, hogy figyeljem és ellenőrizzem a módszerei helyességét. Visszautasítottam a kérését, mert nem tartottam etikusnak, ahogy akkor úgy most sem. Főleg az eltelt idő tükrében, tudom helyesen cselekedtem.

 Kezdek fáradni, a sebem, mely a rekeszizmom felett van fáj, a kartotékomban benne áll, hogy nem kérek mágikus eltüntetést, így most szenvedek a gyógyulás első jelétől. De hamar lohad a kín ereje így megint teljes figyelmemmel a felettesemre tudok koncentrálni, várva reakcióit az általam elmondottakra. Mert biztosan lesz hozzáfűzni valója, miután bevallottam, hogy kémévé kellett volna avanzsálnom.

Dol és Ádám <3

 Sok téma feljön beszélgetés közben, kolléganőm nem vette nagyon a lelkére vallomásomat, aminek jelen körülmények között nagyon örülök. Most már tudja és ez a lényeg, hogy a későbbiek folyamán mit kezd a birtokába jutott információkkal, konfrontálódik-e esetleg az Igazgatóval, az már csak rajta áll. Ezek után felhozza egy kirándulás ötletét. Nekem rögtön beugrik az egyik ismerősöm és az ő élmény építménye.  

- Van egy szellemes-logikai és ügyességi játékokkal telerakott varázskastély Norwichben, Angliában. Esetleg meg tudok beszélni oda egy időpontot. Régi ismeretség fűz a tulajhoz. Szerintem a Levitásoknak is tetszene, mert nem csak az eszüket, de az erejüket is próbára tudnák tenni. Lovagrendünk beavatását is megejthetnénk ott egyúttal. Mi a véleménye?

 Még a nő kérdésére nem is jutott időm felelni, máris, szinte a semmiből berobban közénk Ádámom. Nagyon zilált és szemében félelem csillan. Túlzott aggodalma most jól esik, látom felfogta mivel is jár velem élni és engem asszonyának tudni. Cirógat, mint kincsét a fösvény. Szerencsére nem kegyetlen, irigy ragaszkodással érint és fordul szíve szívem felé.

- Minden rendben van, Doléance időben behozott és most már kutya bajom...Ne aggódj Kedvesem.

 Rámosolygok előbb a Kékasszonyra elodázón, majd igyekszem erősnek lenni és megnyugtatni a mellettem ülő magába roskadt férfit, életem jövendő társát. Remélem érzi milyen jó, hogy itt van, de nem viszi túlzásba az aggódást. Tudom, csak szerető féltés az övé, mégis ha fojtogatna egy percig sem hagynám, elűzném mint elődjét, aki nemrég lépett ki a kórterem ajtaján.

 

Írország - Ardmore

Egy különleges útinapló margójára


 A szirt szélén állva karomat enyhén már gömbölyödő pocakom köré fonva állok. Előttem a tenger mögöttem a zöld dombok ölelte vidék. Hajnal van, a szél lágyan leng körül és simogatja arcom, ahogy a víz felől érkező sós permet is egyként vele. A nap kelet felől lassan bújik az ég felé, ahogy szerető párjához édesdeden. Magam vagyok, szeretek egyedül sétálni és közben gondolataimon mint csónakon sodródni messze-távol a nyüzsgő világtól.
 Mostanság sok bánat és sok öröm ért, s most és itt jött el az ideje, hogy magamban rendezzem ezekből adódó érzelmeimet. Sikerült is talán, mert már nem fáj semmi és mosolyogva nézem a tájat, ahová mindig is visszavágytam. Gyermekként éltünk itt úgy egy évet, de már akkor megfogadtam, hogy eljövök újra és beváltottam ígéretemet. Bakancslista, volt, van és lesz is. De már sok dolgot kihúzhattam róla, ami jó.
 Ádám még aludt amikor kiléptem a kis házból, amit egy domb tetején vettünk ki nem messze innen. A karját féltőn körém fonta, alig tudtam kikecmeregni az ágyból, de szerencsére nem ébresztettem fel. Egy cetit hagytam a párnán, hogy aggodalmát,ami mostanság egyre erősebb valahogy lenyugtassam. Kellett egy sóhajnyi magány, egy könnycseppnyi igazi magány, amit én választottam.
 Egy dal jutott az eszembe, amit nem régen hallottam először és azóta az elmémben motoszkált, nem hagyott nyugodni. Nem tartva a lámpaláztól elkezdem dúdolni, ám alig hagyja el ajkam az első pár akkord távolról, mintha csak kíséretet akarna adni, egy furulya szólal meg mögöttem. Hátrapillantok gyorsan, de egy lélek sincs az ég egy adta világon rajtam kívül a vidéken. Nem ijedek meg, hiszen ez a varázslatos Írország, ahol mindennaposak a rejtelmek és az apró csodák. Folytatom hát tovább a dúdolást és élvezem a végtelen nyugalom eme véges és értékes pillanatát. Közben eszembe jut egy ötlet, amire remélem Ádám is helyeslően reagál majd, ha felvetem neki.

Írhon - Ádámom

 Ajka a nyakamhoz ér, átjár az a jóleső bizsergés ami hónapok óta mindig. Örülök, hogy utánam jött és most átölel. Szemem  a tengerre függesztem, miközben köszönök neki, majd elmosolyodom, hogy azután kisvártatva elé tárjam az imént elmémből kipattant ideát.

- Neked is szépet, Álomszuszék...Házasodjunk össze! Itt, ma vagy holnap! Tudom korán van és még kávét sem ittál, de ennél szebb hely és jobb alkalom sosem adódhat. Csak mi ketten, semmi cicoma és családegyesítés...

 Felé fordulok, hogy lássam vajon sokkot kapott-e vagy sem és, hogy pillantásom erejével hassak rá, persze csak finoman lágyan, hiszen a szabad akarata fontos nekem és tiszteletben tartom azt is, ha nemet mond.
 Sosem vágytam nagy esküvőre, erről látott álmaimban is inkább megszöktem a férjemmel a násznép elől és elszáguldottunk egy motoron a naplementébe úgy menyasszonyi és vőlegényi díszben. Így hát adta magát a dolog, hogy ha már itt vagyunk miért ne válthatnám valóra egy részét álmaimnak.

- Azt hiszem, most aztán elvetettem a sulykot. Ramóna elájulna ha nem lehetne örömanya, ahogy az Apám sem repesne, hogy nem ő vezetett oltárhoz, de ez a mi életünk...

 Mondom halkan és nagyon, nagyon óvatos hangon mert mindkét említett arca megjelenik lelki szemeim előtt, ahogy közöljük velük, hogy már házasok vagyunk. Persze látom kedves öcséim elfojtott vigyorát is és Ádám Apjának helyeslő arckifejezését is és persze Anyuét.
 Ő tudja mi ebben a kérdésben a véleményem és mint eddig mindenben ebben is a pártomra állna a konokokkal szemben, de majd kiderül mi lesz, ha Kedvesem végre felocsúdik és válaszol. Gyomromat enyhe görcs rántja meg, és az a bizonyos émelygés is elfog kissé, de legyőzöm mindkettőt.

Ádámom <3

 Beszéd és csók mindkettőt szeretem és mindkettő kell nekem, s most amit mond talán jobban mint puha ajka sajátomon. Beleegyezett, hogy összeházasodjunk, s bennem máris ezer kérdés és megoldandó ügy képe gyülekezik hadseregként állva csatába hevesen dobogó szívem ellen.

- Adj nekem hat órát, addig szerezz egy öltönyt meg két gyűrűt és légy a város főterén álló templom előtt pontban kettőkor.

 Rákacsintok Kedvesemre és szenvedélyes csókot adok neki mielőtt beszaladnék a házba, hogy ott gyorsan magamra kapjak egy farmert egy pólót és egy kardigánt, majd belebújjak túracipőmbe. Ismét kilépve a házból varázspálcám segítségével egy vasparipát kreálok magamnak, majd gyakorlott mozdulattal pattanok fel a motorra. Mindig is imádtam nyeregben lenni, tudtam ezt a szabadságot mugli körülmények között, ahol nem célszerű hoppanálni, semmi sem adhat.
 Persze a szüleim kitértek tőle a hitükből, de mivel az öcséimnek van jogosítványuk nem aggodalmaskodtak tovább. Öles gázzal farolok ki az útra és már száguldok is a város felé, hogy ruhát, cipőt és ehhez hasonló csacskaságokat szerezzek, valamint, hogy legszebb mosolyomat előszedve a talonból rávegyem Ardmore papját, hogy bár a magam részéről nem vagyok megkeresztelve, de eskessen össze bennünket Ádámmal.

Egyetlenem

 A gépet leállítottam a templom mögött, majd bementem és átöltöztem, szerencsére az Ír vendégszeretet a papra is jellemző volt, így egy hatalmas kacagás és egy jóféle barna sör ajánlata mellett az esküvő után elvállalta a szertartás lebonyolítását. Magas volt, negyven év körüli és vörös haja kócosan meredt mindenfelé mint egy szalmaboglya, de rendkívül jó lelkűen állt hozzám, ami tetszett. Most hogy átöltöztem, a sebtében bérelt ruhámba és megszépítettem magam pár egyszerű fodrász és sminkbűbájjal kisétálok az épület elé. Nyomban észreveszem Ádámot.

- Én készen állok, ha Te is.

 Lépek oda hozzá és megfogom a kezét. Sajátom egy kicsit hideg, ha izgulok ez általában így van. Remekül fest, csodásan áll rajta az öltöny, amit választott, ha nem lennék belé szerelmes, most biztosan totálisan beleszeretnék. Remélem ő is hasonlóan érez irántam, mert igencsak kitettem magamért, már ami a ruhát és a többi kiegészítőt illeti. Szerencsére Dublinban mindent meg tudtam szerezni, a legutolsó hajtűig és még egy csodás diadémot is tudtam venni egy antikvitásban. Míg várom, hogy elinduljunk körbepillantok és látom páran már figyelnek bennünket.

Roxforti kiküldetés

 Az utolsó feladat, amit ellátok mielőtt várandóssági szabadságra megyek. Már lemondtam a Levita házvezető helyettesi posztjáról, a folyamatban lévő egyéb iskolai ügyeimet lassan sikerül lezárnom, férjhez mentem néhány héttel ezelőtt és gyermeket várok a férjemtől. Ennél jobb már nem is lehet az életem és ez tényleg boldoggá tesz. Ez a kirándulás is inkább izgalommal mint aggodalommal tölt el, pedig Ádám kicsit ezt is túlaggódja, de imádom őt és csak mosolyogtam tegnap este is amikor arról beszélt mennyire hiányzom pedig még el sem mentem. Néha picit besokallok de olyankor ott a Kastélybeli lakom. Most is innen indultam el a felügyelő tanári tisztem betöltésére. Egykori fogadott gyermekem Keiko Sama és egy Rellonos leányzó a két szerencsés, akik eljuthatnak a Roxfortba ebbe a méltán világhírű intézménybe, melyre én magam is kíváncsi vagyok.
 A jegyemnek lába kélt, de minden megoldódott, s ha ez nem következett volna be sem estem volna pánikba, hiszen Blas öcsém vasutas így én magam is elég jól kiismerem magam a sínbohócok világában és tudtam volna valahogy jegyet szerezni, magamnak de szerencsére nem kellett bevetnem eme ismereteim széles skálájú tárházát. Tehát nem volt más hátra mint az út, amit szokásom szerint félre vonulva,-a diákokat szemmel tartva persze- fülemben megbűvölt zenelejátszómra feltett zenéim hallgatásával és olvasással töltöttem el. Szerencsére egyszerre több dologra is oda tudok figyelni és még pihentetni is tudom közben az agyam, így kipihenten szálltam le a vonatról. A peronon már vártak bennünket és amikor a szerelvény kihúzott mögülünk és túlestünk a kölcsönös tiszteletkörökön, úgy mint bemutatkozás és hasonlók kísérőinkkel elindultunk a csónakok felé, ami nekem kicsit kénye téma mert nem tudok úszni és a víztől is félek, de úgy voltam vele, hogy majdcsak túlélem ezt is valahogy, elvégre a Roxfort megér ennyi szenvedést.

Bárcián

 Bármennyire is próbálok visszazárkózni kellemes, pihentető magányom burkába, egyszerűen nem megy, képtelen vagyok kizárni a nem messze tőlem lubickoló férfi által keltett zajokat és néhány szavát, melyet talán nem is hozzám intéz. Végső elkeseredésember és mert már úgyis mindegy közelebb megyek. Rosszalló pillantásomat vetem játékára melyet a hidegben megdermedő vizes testszőrzetével elkövet.  

- Látom jól mulat a természet apró törvényén. De ez nem a jeti készítés, csak fizika...Gondolom ezzel azért nem mondtam újat önnek ugye?

 Kérdezem enyhe pimasz gúnyossággal hangomban, mert azért hová fajul a világ, hogy egy meglett férfi óvodássá válik a fagyástól és olvadástól. Lehet bennem van a hiba, vagy csak a félvérség teszi, de nekem ez egyáltalán nem vicces. Persze, az más kérdés, hogy míg ő ki be emelkedett a vízben én titokban pilláim alól megmustrálhattam, bevallom a szemei azok szépek mi tagadás ha nem lenne ilyen széltoló viselkedése még szimpatikus is volna, de mivel elrontotta a renoméját csekély az esély rá, hogy megenyhüljek irányában és kedves legyek.

- Tehát jól értem, hogy önnek kell elszámolnom majd a megrendelt köveim számláival, Igazgató úr?

 Nos igen megesik, hogy egy-egy új anyag tanulásához vagy bemutatásához új dolgokra, kövekre és másokra is szükség van melyet eddig saját pénzemből vettem meg és lett a sajátom ezáltal vagy kölcsönöztem ki épp. Ha már van gazdaságis, ez remélem meg fog változni és a felszerelésekre lesz külön kerete minden tantárgynak mellyel a tanár rendelkezhet, belátása szerint.

Bárcián

 Oh, nem. Ne higgye ez a csintalan kölyök képpel megáldott férfi, hogy én nem tudok laza lenni. Tudok, ha helyét és idejét érzem és ez itt most pont nem az. Sosem szerettem fürdőbe járni a hegeim miatt, most is csak azért jöttem, mert azt mondták a helyiek, hogy ez idő tájt egy teremtett lélek sem lesz itt.
 Erre tessék. Sikeresen belefutottam egy kollégámba, aki történetesen hím nemű. A szórakoztató oldalas mondatára csak felsóhajtok, mert ez sem megy nálam ilyen egyszerűen azért. Na persze, nem hinném, hogy észre vett volna bármit is testi hibáimból, hisz a saját játékával volt elfoglalva, de mi van, ha mégis? Mindegy is, mert a munkára való szóterelésem bevált.

- !Gracias! De inkább magam szerzem be a dolgokat, hozzászoktam az effajta önállósághoz és önt sem terhelném, hiszen a számok birodalmában van szükség önre. Vagy úgy is mondhatnám csak a pénzére hajtok.

 Megengedek magamnak egy nagyon sejtelmes incselkedő félmosolyt, miközben mélyen a szemébe nézek. Közelebb jött hozzám, ami nem feszélyez, sőt ez ad csak igazán ihletet. Most bezzeg olyan komoly, hogy szinte már tényleg az sugárzik róla, hogy egy igazgató felelősségtudatával áll munkatársai rendelkezésére.

- Hogy csináltam? Bemenetem az üzletekbe és megvásároltam a köveket, amik kellettek és most saját eszköztáram bővelkedik mindenfélében. Különös tekintettel a szív a lélek és az elme ásványaira,  mert az idei átfogó témám ezekhez kötődik, és nem mellesleg a harctéri ellátáshoz, amihez szintén beszereztem pár dolgot. A barter fogalma, gondolom mond valamit. Abban is jó vagyok. A próba-betegem is így került hozzám. Az egyik egykori gyógyító társamtól kaptam cserébe azért, hogy kezeltem pár lelkileg sérült páciensét. Így csinálom.

 Magyarázom lelkesen, hiszen a munkám terén elért sikereimre, legyenek azok bár csak aprók mindig is büszke voltam, vagyok és leszek is, mással úgysem dicsekedhetek. Három halott gyermeken és egy elátkozott frigyen kívül, aminek jobb, hogy vége lett és talán legalább Ádám újra boldog, legalábbis szeretném ezt hinni.
 Megszomjaztam erre a kellemes beszélgetésre, így kicsit megemelkedem, hogy elsuhanjak a part felé, azért a saját készítésű forralt borért, amit termoszban hoztam magamnak. Persze megkínálom majd, és ha kér, az Igazgató úr abból a literből kap is. Ahogy elhaladok előtte láthatóvá válik a tarkómtól a keresztcsontomig tartó gerincem mentén futó tetoválásom és a bal lapockaívem alatt lévő sebhelyem.

Bárcián

 Örömömre szolgál, hogy nem kapok hűvös, tipikusan hivatalnoki, tehát fancsali arcrándítást, sem megjegyzéseimre, sem hozzáállásomra, már ami a beszerzéseket illeti. Nincs ebben szerintem semmi kivetnivaló, hiszen azért csak az én kompetenciámon áll vagy bukik minden, egy Gemmológiai laikust nem küldhetek el ásványbeszerző körútra, milyen kibabrálás lenne már az a részemről.
 A férfi nevetése pedig ezt a nézetemet teljes mértékben alátámasztja, és bizonyítja, hogy az ő észjárása is a helyén van, ami egy mezei piros pontot szintén megér, ezt gondolatban be is vésem neki. Közben előszedem a termoszt, és egy egyszerű duplikáló varázs segítségével létrehozok egy második poharat, mert eredetileg csak magamnak hoztam egyet.
Ezt követően töltök mindkettőbe a citrusos, fűszeres forró italból és elindulok visszafelé. Az ő különlegességét a fagyással folytatott játszadozásakor észrevettem ugyan, de mint hasonszőrű tudom mennyire kellemetlen tud lenni egyeseknek beszélni a problémájukról, így nem vettem róla tudomást.  ár odaérek majdnem mellé, amikor a tetoválásomra tereli a szót. Elmosolyodom, hiszen ezt eddig mindenki megkérdezte akinek hagytam, hogy meglássa akár ezt, akár a többit. Nem kell soká gondolkoznom a válaszon.

- Minden egyes levél egy szerettem. Maga a nővény pedig az örök küzdelemben való állhatatosságot jelenti számomra. Tudja harc az élet, minden kudarc egy kis halál, de élni kell, mert amíg ver a szív él a remény, hogy értelme is van, folyton feltámadni.

 Mondom szomorúságtól csillogó szemekkel, de mosolyogva, miközben felé nyújtom az egyik gőzölgő poharat. Remélem elfogadja, mert ökör iszik magában, ha nincs egyedül.

- Önnek is van tetoválása? Vagy csak műkedvelő?

 Érdeklődöm, miközben meg-megfújom poharam tartalmát, hogy ihatóan meleggé váljon. A citrom és narancs illata keveredik a fahéj, szegfűszeg és gyömbér aromájával és a bor pikáns csípősségével, melyet a nem teljesen kipárologtatott alkohol okoz. Saját recept, mint általában minden efféle innivalóm.

Bárcián

 A férfi elfogadja a felé nyújtott poharat, benne a forralt borral és kortyolgatni kezdi miközben hallgat engem. Egyetért velem, mondja és bólint hozzá persze megerősítés gyanánt, amit örömmel konstatálok. Az első benyomás lásd sokszor csalóka, a becsobbanó pernahajderből így válik a szememben igazán kellemes társasággá a velem szemben lévő.
 Oldandó a kialakult légkör komorodó hangulatát másfelé kezdem picit terelni a szót, melyre jól reagál, sőt még gesztikulációval is él velem szemben. A tetoválásom jelentésével kapcsolatban kérdez valami olyasmit, amin igazán még magam sem gondolkodtam még el komolyabban. Nos ezek szerint most itt az ideje beleásnom magam ebbe az eszmefuttatásba.

- Ha a borostyánra gondol, akkor az bővülhet, ha lesz olyan, akiért érdemes új levelet készíttetnem. Tudja, a szeretetemet, akik megkapják, azoknak helyük van az indán, mindig és mindenkor, történjék bármi. A jelentésük módosulhat csupán. Ha pedig a tetoválásaim össz-számára gondol, nos az is bővülni fog hamarosan. Most tervezek varratni két mintát a jövő hónap elején. Ha van kedve eljöhet ismerkedni a hangokkal és a gondolattal. Sőt megengedem, hogy a kezem is megfogja, hogy ne féljen.  

 Nevetek egyet és csillog a szemem, ahogy hangulatom kezd feloldódni. Nem a bortól csak magától a témától és annak fogadtatásától. Tudok én kellemes társaság is lenni, ha akarok. Remélem veszi a lapot és nem sértődik meg. Tényleg szívesen látom, ha szeretné megtudni milyen egy tetoválás elkészítése.

 

Bárcián

 Tetszik neki az ajánlatom, már ami a tetoválásra való elkísérésemet illeti. Gondolom férfiként nézelődni egy ilyen helyre nem szívesen menne be saját szakállára, mert az olyan bután jönnek ki, de ha valaki elkalauzolja úgy már sokkal kellemesebb lesz az élmény. Mosolygok és kortyolgatom a boromat, miközben hallgatom lelkesedését és a hozzá fűzött kérdését.

- Remek, akkor majd szólok ha megyek. Hogy a hová fogok varratni legközelebb, hűha...Igazából a csípőcsontomra terveztem egy bagoly és egy viking motívum a Volknut saját rajzolású egyvelegét. Bal oldalra közvetlenül a csontra, az a célom, hogy kilenc minta legyen rajtam a végén összesen.

 Magyarázom miközben figyelem, ahogy felmelegíti magát. Ahogy iszik úgy fest elkalandozik kissé és gondolatban máshol jár. Persze ez az állapot nem tart soká csak épp annyi ideig, hogy hihetetlenül kék szeméből mindezt kiolvashassam. Mikor már épp rákérdeznék jól sejtem el elméjének pillanatnyi eltévelyedését, ő maga adja tudtomra, hogy ráhibáztam.

- Saját recept, és valóban megidézi nekem is a karácsonyt, bár azért nem az a klasszikus utcai bódés forralt bor. Ezek szerint szereti az ünnepeket, vagy csak ezt?

 Kicsit elkezdek fázni, ezért jobban beleereszkedem én is a vízbe, persze a hajam is vizes lesz és nem igazán szuperál a tartó bűbáj sem így derékig érő fürtjeim leomlanak és lebegnek körülöttem a víz színének közelében, egyik másik elér egészen beszélgetőtársamig is.

Bárcián

 Figyelmesen hallatom a férfit, minden szava kincs számomra, mert fontos információkat ad át nekem. Elmondja merre találom majd az irodáját, ha szeretném személyesen felkeresni és nem csak bagolyban értekezni vele a továbbikban. Valamiért elkerülöm azt a környéket, főleg mióta Ádám lett az igazgató helyettese, tartok a találkozástól, az ő levele más értelmet kapott az eltelt idő során. Elkalandoztam én is egy pillanatra, de gyorsan visszafókuszálok a velem szemben lévőre.

- Igen az fáj egy kicsit, de ez a lényeg az egészben, a vállalt kín és szép is lesz az biztos, főleg mert illeni fog hozzám.

 Mesélem őszinte meggyőződéssel. A férfi nem tudja mekkora polihisztorral áll, illetve úszkál vele szemben. Sokoldalú vagyok mint egy gömb, az más kérdés, hogy mindezt mennyire csillogtatom meg mások előtt. Gyógyítás, főzés, rajzolás, hegedülés, tánc és motorozás. Tele vagyok titkokkal és meglepetésekkel.
 A borra mondott bókjára és rövidke anekdotájára csak kedves mosollyal felelek szavak helyett. Aztán következik a karácsonnyal kapcsolatos mondat, mely mögött számtalan érzelmet és emléket vélek érezni, de úgy döntök, hogy nem faggatom róla, mert azt hiszem még nem tartunk efféle szinten a beszélgetésben, főként miután hullámokat keltve játszani kezd fürtjeimmel.
Teljesen kizökkent, gondolataim fonalát elvesztve nézek rá és nem tudom elfojtani kacagásomat. Olyan egyszerűen banális az egész szituáció, közvetlen és infantilis is egyszerre, mégis kellemesebb mint mostanában bármi amiben részem volt.

- Menthetetlen vagy ez tény, de most az egyszer elnézem, mert tetszik, ahogy elbabrálsz a hajammal.

 Letegezem, úgyis nekem illik kezdeményezni ezt a rituálét kettőnk között. Ha jobban belegondolok ennél többet nem is tudok mondani csak fogom magam és szabad kezemmel lefröcskölöm az arcát és kuncogok. "Tessék egy kis vízpermet, hogy megérezd mit kaptam tőled én az előbb, kedves Igazgató úr!" Mondják beszédes szemeim.

Bárcián
 
 Felhozza ezt az érzéstelenítés dolgot, amihez inkább nem is fűzök verbális kommentárt csak vágok egy elhessegető, de egyáltalán nem sértett grimaszt. Ha megtenném, pont a lényegét veszítené el maga a rituálé, a varrás mivolta. Tehát hagyom, hogy valamerre másfelé alakuljon a beszélgetés a továbbiakban.
 Pár pillanatnyi csend után és azt követően, hogy lefröcsköltem, meg is kapom jogos jussomat Bárciántól. Olyan ártatlanul néz rám, mint aki nem is sejti mekkora slamasztikába keverte most magát ezzel a cselekedettel. Nekem sem kell több, hogy előtörjön belőlem a szemtelen játszadozó és kiürült poharamat az egyik karnyújtásnyira letéve, immár két kézzel kezdjem rá locsolni a vizet.

- Nem szándékoztad, mi?! Majd el is hiszem!? Én viszont szándékozom!

 A civil létnek is van némi előnye, nem kell mindig tanárnak lennem, néha el is engedhetem magam, ezt mostanság kezdem megtanulni és eddig nagyon tetszik. Sok rossz dolgon mentem keresztül amikre eddig úgy reagáltam, hogy bezárkóztam, kőfalalt emeltem magam és a fájdalom, a világ közé, de ez alkalommal másként próbálok tenni.
 Ahogy így locsolkodom akaratlan közelebb jutok a férfihoz, alig egy méter választ el tőle és tetőtől talpig vizes vagyok. A hajam és az arcom is meleg cseppekkel teli, de rendületlenül ostromlom és közben nevetgélek, hiszen igen jól szórakozom.