Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Bogolyfalvi Hivatal és Művelődési Ház → Bogolyfalva Hivatala
Kellemes nyáreleji szél fodrozta a fák zöld ruháját, a délutáni napsugaraknak folyamatosan változó mintázatát rajzolva az utca kövére és a házak oldalára. Nem volt sem hűvös, sem túl meleg, hanem az a pont tökéletes időjárás volt, amit egész évben, bármikor el tudtam volna viselni. Persze volt rajtam egy világos kardigán is, hátha már estébe fordul az idő, és esetleg lehűl kissé, mire hazabattyogok.
De most még akadt egy kis dolgom, és jól is esett a séta, így nem siettem el. Lori egyébként sem jön haza késő estig.
Lori. Ha lehet, most még jobban körülötte forogtak gondolataim, és persze mindazon események körül, amik kettőnkre vártak. Ez jó volt, nem is kicsit, hiszen elterelték figyelmem saját magamról, "betegségemről". Mióta nem dolgoztam, és az egyetemet is ott kellett hagynom, folyton csak önmarcangoláson kaptam magam. Pedig olyasmin, amin nem lehetett változtatni, kár volt rágódni. Lori is ezt mondta, bár tudtam, hogy őt még nálam is jobban megőrjíti a tehetetlenség.
Megálltam a hivatal előtt, és láttam, amint az ajtóból int nekem valaki. Majdnem visszaintettem neki pálcát tartó kezemmel, de aztán észbekaptam, és miközben ruhám egyik gyűrődésébe rejtettem a varázstárgyat, balomat megemelve üdvözöltem inkább. Furán vette volna ki magát, és még az se volt biztos, hogy nem kanyarodik az orrom elé egy varázsbusz a pálcaintésre. Márpedig biztos furán néztek volna rám, ha négy utcával arrébb kérek egy fuvart.
Tovább sétáltam az épület mellett, közben a madarakat figyeltem, vagy ha épp az arcomra sütött a Nap, behunytam szemem, és élveztem a melegét. Jó nap volt ez a mai.