Noel
Nem voltam napsugaras kedvemben, még annyira sem, mint amennyit sikerült magamból kierőszakolni mostanában. Mert igen, mosolyogtam, ha volt velem valaki, ha lent voltam az Üvegházban, csak akkor nem, mikor Serennel vagy Kahlillal voltam. Ők tudták, hogy mi történt, nem kellett játszanom előttük semmit.
Most a Bagolyház felé tartottam Noellel, akit megkérdeztem, hogy van-e kedve velem jönni, mert továbbra sem akartam egyedül maradni. Nem mondtam ugyan meg senkinek, hogy mennyire félek attól, hogy ha egyedül maradok, akkor újra elkezdenek kínozni a saját borzalmas emlékeim, így valami olyasmit mondtam, hogy szép a kilátás. Persze ki tudja, lehet már járt ott a fiú, a lényeg viszont az volt, hogy velem jöjjön.
A kezemben egy már előre megírt levél volt, gondosan lezárva. Willnek írtam, mert mióta elváltam tőlük nem is küldtem magamról életjelet, és amúgy is érdekelt volna, hogy hogy vannak. Nem terveztem ugyan, hogy a jövőben tartom majd a fiúval a kapcsolatot, hiszen az újra csak felidézné bennünk a dolgokat, és amúgy is jól megvoltunk évekig egymás nélkül, de ennyivel tartoztam nekik.
Mikor felértünk elkaptam egy szimpatikus baglyot, és a lábára kötöztem a levelet, és közöltem, hogy hova, kinek vigye, aztán útjára engedtem.
- Indulhatunk vissza, vagy még nézelődnél? - néztem egy halvány mosollyal Noelre, de félig egészen máshol jártak a gondolataim. Egy pillanatra meg is álltam, és csak néztem a bagoly után, azon tűnődve, hogy milyen rég volt már, hogy levelet küldtem valakinek. Még valamikor akkor, mikor Seren Kínában volt, és mint tudjuk, az sem volt egy nagyon gyakori levélváltás.