Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Elisabeth Shanes Előkészítő Mágusiskola és Óvoda → Udvar

Nem tudom, hogy mire vállalkoztam, de a tény, hogy apa rábólintott, adott nekem egy löketet. Mindig is tartottam a kis gyerekektől, mert egyszerűen úgy gondolom, mi még nem találtuk meg a közös nevezőt, de elértem azt a kort, hogy megpróbáljak ezen változtatni, és Everett úrnak sem árt a segítség.
Ezért is haladok az előkészítő felé, amint vége az óráimnak. Ma még az egyetemre se kell mennem - hála égnek, mert azt már igencsak nehezen viselem -, szóval az egész délutánom rászánhatom a lurkókra. A múlthéten voltam már itt egy pár órát, csak felmérni a helyzetet, meg úgy igazán megtekinteni, hová is csöppentem, és bár akkor pozitív csalódás ért, nem kergetek hiú reményt afelől, hogy ez mindig így lesz.
Viszont vannak szüleim, van egy anyám, aki mindkettőnket felnevelt. Tökéletesek vagyunk? Nem, de határozottan életképesek, és ez a mai világban már elég kell hogy legyen.
- Prücsök, hát te? - pislogok összevont szemöldökkel az udvaron lévő fiúcskára. Nem, nem maga a tény váltja ezt ki belőlem, hogy az udvaron van, sokkal inkább az, hogy más nincs.
- Nem kellene bent lenned, vagy valami? - teszem le a táskám a földre, majd szépen le is guggolok a fiúhoz, hogy egy vonalban legyünk. Apa is folyton ezt csinálja velem, és igen, úgy sokkal könnyebb társalogni vele... vagyis, az alaphoz képest, de az öreggel társalogni sose könnyű. Olyan, mintha azelőtt tudná, mit fogok mondani, mielőtt ténylegesen ki is mondanám azt, s bár próbálok a gondolat felett szemet hunyni, ignorálni azt, azért olykor eszembe jut... igen, mikor van némi saram.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Elisabeth Shanes Előkészítő Mágusiskola és Óvoda → Udvar

Teljesen jó ez így nekem. A családdal ellentétben, én tudtam, hogy nem fogok hazamenni, vagy ha mégis, nem egy hét után. Ami azt illeti, még most sem érzem úgy, hogy át bírnám lépni azt a küszöböt. Annál büszkébb vagyok. És legalább van időm magamra, el tudtam rendezni magamban a dolgaim, igaz ahhoz az is kellett, hogy a világ hálón is offline legyek. A telefont se vettem fel, a kötelezettségeim számát pedig a minimumra csökkentettem. Nem tartott ez tovább három napnál, szerencsére még mindig bennem van a készség, hogy nem állok le sebet nyalogatni. Igen, beláttam, hogy voltak helyzetek, mikor másképp is cselekedhettem volna, de nem fogok eléjük állni és bocsánatért könyörögni, mert egyszerűen nem akarom azt, hogy minden a régi legyen, hisz az nem volt jó. Nekik is jót tesz, hogy kicsit külön vagyok tőlük, megélhetik azt az idillt, amire tulajdonképp vágynak, én meg élvezem, hogy saját életem van.
Nem estem kétségbe, egyszer sem tettem fel magamnak a mi lesz velem kérdést, mert ismerem magam, és ahelyett, hogy leálltam volna, például munkát is találtam. Nem kell nekem a pénzük, sose vágytam teljesen azokra a dolgokra, de ha már lehetett, hülye voltam nemet mondani. És nem, nem fogom a szám jártatni azért, hogy megmagyarázzam ezt nekik, láthatóan teljesen felesleges, mert ők már elkönyveltek így.
- Lili, hagyd Eperkét is játszani a labdával - a lányra kicsit erélyesebben szólok, mikor megint ellöki kisebb társát, aki sírva fakad, mert többszöri próbálkozás után se kaphatja meg az áhított játékot. Lili szemében pedig látom a dühöt, ami belőlem egy elégedett mosolyt csal ki, be nem vallanám, de egyszerűen imádom a csajt. A labda pedig oda is kerül a loknis kislányhoz, Lili meg rájön, hogy van ott a homokozónál pár lány, akik szívesen hallgatják meg, mennyire utál is ő engem.
Mosolyogva csóválom a fejem, mikor odajön hozzám a nő, és közli, segítenem kell valakinek. Igen, mostanság előléptettek R1-sé, aminek nem örülök túlzottan, de szó nélkül hagyom ott őt a gyerekekkel, és lépkedek az előcsarnokba. Közben a zsebemből előhalászom a noteszem, nem ártana tisztában lenni vele, hogy röpke két óra múlva, hová is kell mennem.
- Jó napot, miben segíthetek? - s csak ezután pillantok fel. Az arcomon egyetlen röpke pillanatra fut végig a megütközés, aztán marad is az egész testtartásom is a hivatalos három lépésnél. Elvégre már nem az apám, ezt a pár szót még tisztán hallottam a nyitott ablaknak köszönhetően.
- Ohh játékok, remek, kérem kövessen, megmutatom, hol teheti le - azzal hátat is fordítok neki, majd magabiztos léptekkel indulok meg a folyosó végén lévő ajtó felé, majd  nyakamból előhalászva a kulccsomót, megkeresve az egyik kulcsot, nyitom ki azt.
Bent már a plafonig érnek a játékok, szólni is fogok Thomasnak, hogy nem ártana növelni kicsit a teret, mert neki a heppje, hogy apránként kell odaadni nekik, mert mind hamar tönkremegy.
- A gyerekek imádni fogják, köszönjük - még azt a hivatalos báj mosolyt is megeresztem, amit naponta többször is az arcomra kell varázsolnom.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Elisabeth Shanes Előkészítő Mágusiskola és Óvoda → Udvar

Hogy furcsa-e ez a helyzet? Mindenképp, de inkább legyen ez, mint hogy megint egymás nyakának ugorjunk. Nem számítottam rá, hogy felbukkan itt. Tudta, hogy itt is segíthetek, bárkit küldhetett volna maga helyett, és ez azért jól esik, még ha látszólag nem is érdekli a létezésem ténye. Tudom, hogy nem így van, mert itt van, ez ilyen egyszerű.
- Hozhattad volna az enyémeket is, hallottam, hogy el akarod ajándékozni, és van itt pár gyermekotthonos, akik többször hordanák két alkalomnál -  ezt tényleg komolyan közlöm, mert ha már tényleg erre vetemedik, akkor erre a célra tegye, és áldásom rá. Nem, nem ér érvágásként, sőt azt se érzem, hogy a bőröm nyúznák, azok csak ruhák. Többségüket talán fel se vettem, mert dühömben vásároltam meg, és igen… ez az, amiről próbálok leszokni. A költözéskor jó párat ideinterváltam a kastélyba, szóval nem szenvedek belőlük hiányt, így belegondolva, az én méretes ruhásszekrényem tele van csupa haszontalan gönccel.
Biccentve veszem át a borítékot, miután bezártam az ajtót, és hagyom elmenni. Vagyis azt hiszem.
- Nem kérsz egy teát? - szelíden teszem fel a kérdést, vagyis kiáltom utána, még mielőtt kilépne az épületből.
- Van mentás is - teszem még hozzá inkább ezt, semmint, hogy közöljem vele, nagyon ráfér.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Elisabeth Shanes Előkészítő Mágusiskola és Óvoda → Udvar

Nem tudom, hogy volt-e olyan alkalom, mikor az apám így állt előttem, és ez megrémít. Ő meg én vagyunk azok, akik gondosan kerüljék az ilyen állapot látszatát, és ha már arra sincsen kellő energiája, az már semmi jót nem jelent. Összeugrik a gyomrom, megszólal bennem a lelkiismeret, hogy ennek a kiváltó oka, megint csak én vagyok, és pont emiatt tartom még jobb ötletnek azt, hogy külön vagyok tőlük. Nem akarom őt még egyszer így látni.
- Fogytál… - szinte suttogom, ahogy végignézek rajta. A szavak ugyan eljutnak hozzám, de most jobban lefoglal a férfi látványa, akit mindenkinél jobban szeretek. Igen, mindennek ellenére, de úgy vélem, ez a helyes. Én sose mondtam volna, hogy nincs apám, az én számból ez a kifejezés sose fog elhangozni, még akkor sem, ha nagyon mérges vagyok rá.
- Mindig van rád időm, tudod? - próbálom megtorpanásra késztetni.
- És sose iszod meg az egész kávét, két korty után mindig a cserépben landol - mert ez az, amit megfigyeltem, ez is azok közé tartozik, amiket tudok róla, mert figyelek, még ha nem is tűnik úgy, talán soha.
- Az udvaron megvannak nélkülem, az órák folynak, a tanári itt van egy köpésre, neked meg már nagyon eleged lehet a négy falból, ha már hordárkodásra vetemedtél - erre tudok csak tippelni, még a fejem is oldalra döntöm, kérdőn vonva fel a szemöldököm.
- Vettem somlóit, kaphatsz abból is - szakítom meg pár lépéssel a távolságot, hogy aztán némi hezitálás után belekarolva, haladjak vele, már ha tudok hatni rá.
- És itt még úgyse vágtam fel veled… - mosolyodok el halványan.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Elisabeth Shanes Előkészítő Mágusiskola és Óvoda → Jobb oldali szárny

- Tudom - biccentek, meglepően lágyan mondva ki ezt az egy szót. De tényleg, vajmi kevés dolog van, amivel újat tudna mondani, vagy mutatni. Vagy azért, mert látom tőle, vagy azért mert bennem van, és már mindenki megbizonyosodhatott róla, hogy a többséget tőle örököltem. Sokszor gondolkodok el azon, hogy mennyivel lenne jobb, ha Levente kapta volna ezeket, én meg szimplán olyan szeretetre méltó lennék, mint anyu, de az élet nem ezeket a lapokat osztotta.
- Azért még mindig te vagy Sárközi Dorián - rázom meg a fejem hevesen, mert ebben nem értek vele egyet.
- akin nem tudnak akkora sebet ejteni, amekkora már nem forrna össze - teszem mindezt hozzá, mert tudja ő is, hogy ez így van, hogy ezek a jelzők egyáltalán nem alaptalanok.
- csak most olyanok vannak, amik lassabban forrnak, nagy ügy - az előkészítő rám nyomja a bélyegét, olyan kedvesen nézek rá, és ejtem ki szavakat, mint a kicsiknek, mikor elesnek. Még egy puszit is adok az arcára, mielőtt benyitnék a tanáriba, aztán kihúzok neki egy széket, pillanatok múlva meg már elé is teszem a forró italt.
- szeretem, hogy ezt megörököltem tőled… hogy nem állok le sebet nyalogatni - ülök fel az asztalra, miután Thomaséra raktam a borítékot. Bár meg sem fogalmazódik bennem, hogy bárki felnyitná, lévén rajta van a neve, azért egy bűbájt mégis teszek rá, mert ide bármikor bekontárkodhat pár rakoncátlan, vicces kedvű kölyök.
- Akarsz róla beszélni? - most meg mintha anyámat hallanám, de csendesen teszem fel a kérdést, ki tudja, hány év óta most először. Vagy… kérdeztem én ilyet egyáltalán?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Elisabeth Shanes Előkészítő Mágusiskola és Óvoda → Jobb oldali szárny

A padláson lakásra azért megemelkedik a szemöldököm. Viszont nem vágok közbe, nem szólok semmit, csak kortyolok a teából, kivételesen végig is hallgatva őt. A lelkiismeretem meg megint feltámad. Tényleg elég lett volna ennyi? Várni még pár pillanatot, míg magától megosztja ezt a családdal? Akkor lehet igen, de utána mi lett volna? Minden vissza a régi kerékvágásba, én meg lehettem volna az elkényeztetett hercegnő, aki megint a családja agyára megy, csak mert…. mert haragszik rájuk, amiért iderángatták? Nem, teljesen jó ez így még mindig így látom.
- Tudom - biccentek, miután a forró folyadék végigcsúszott a torkomon.
- Két nappal utána is tudtam, de… elég volt. Jól mondtad, nekem kell ez. Ez az idő, amit távol tölthetek tőletek. Sok minden történt. Kiragadtatok a világomból, idetoloncoltatok, csak mert elég volt Kanadából, de apa nekem az életem ott van. Hiába éltem itt is, arra az időre nem emlékszem, nincsenek maradandó élményeim… semmi. És honvágyam van, mert erre a helyre nem tudok otthonként tekinteni, hiába történt az, ami… nekem akkor is az az otthonom. Egyszerűen nem akarok mindent előröl kezdeni, mert nem vagyok rá képes. Sajnálom, lehetetlenül viselkedtem az utóbbi időben. Minden alkalmat megrakadtam, hogy pokollá tegyem az életeteket, és mondhatjuk, kifordultam magamból. Annyira jó volt adni azt, hogy a világon semmi nem érdekel, hogy már-már azt hittem, tényleg lehet így élni, közben meg észre se vettem, hogy a családom apránként utál meg. Haragudtam, amiért ott volt egy kis lány, érted? Egy kis lány, mintha csak burkoltan közölted volna velem, hogy rám már tényleg nem tartasz igényt, hisz találtál helyettem valaki mást, akivel előröl kezdheted. Büszkeségből léptem le, és nem mentem haza, de aztán… rájöttem, hogy ez így jó. Sok minden történt, veletek is, velem is, hagyni kell időt magunknak, hogy mindenki megeméssze magában. Levinek segít Farkas, neked ott van anya, én meg úgyse tudnám, nem is akarom senkivel megbeszélni ezt, mert egyszerűen az én dolgom. De, így akarod neki meghálálni? A férfinek, aki az életét adta, csak mert jobban tudja, mennyire szükségünk van rád, mint te magad? Az a kis lány még fiatal, az, hogy ez történt vele, még nem fogja rányomni a bélyegét az életére, neki mindig lesz egy apja, akire hősként tekinthet, miközben boldogságban nevelkedik fel, és még az is lehet, jobb élete lesz, mint ami jutott volna. De mi? Álljunk sorba egy amnéziátornál, hogy törölje ki belőlünk az emléked? Fel sem fogod, mekkora űrt hagynál magad után. A többiek nevében nem beszélhetek, de én el nem bírnám képzelni nélküled az életem, jobban szeretlek saját magamnál, és igenis szükségem van rád, még ha ezt kimutatni talán sose leszek képes. Te ösztönzöl, te segítesz abban is, hogy két lábon járjak a földön, hogy feltaláljam magam még a leglehetetlenebb helyzetben is. Miattad tudom azt, hogy nincs olyan mélység, ahonnan ne lehetne felkapaszkodni, és annyi mindent kaptam már tőled… többet, mint a göncök, amik a szobámban tornyosulnak. És el sem hiszed, mennyire erős vagy. Ha nyugodt arccal képes vagy állni azt, ahogy a lányod minden lehető módon képes fájdalmat okozni, akkor ezen is túl fogod tenni magad, és meg is kell tenned. Nem magad miatt, miattunk. Mert nekünk még hatvan évesen is szükségünk lesz rád, nekem pedig még rengeteg mindent kell tanulnom tőled - nem tudom, beszéltem-e hozzá valaha is ennyit, vagy hogy így. Most képes vagyok rá, mert az idő jót tett.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Elisabeth Shanes Előkészítő Mágusiskola és Óvoda → Jobb oldali szárny

- Tudom, hogy késő már. Tényleg sajnálom, amit tettem - most kivételesen könnyen megy. Pedig nem szokott, nagyon nem. Hányszor próbáltam, de amíg én magam is feszült voltam, és némileg kétségbe esett, nem ment ez ennyire őszintén, mert nem is éreztem. Haragudtam rá, haraggal meg nem lehet bocsánatot kérni.
Elmosolyodok, jól esik apám érintése, jobban, mint bármi, de tudom, hogy azért, mert ez nálunk ritka. Legalább is mostanság, és igen, tudom, hogy főleg miattam. De ki tudja, lehet most jött el az idő az új lapra. Nem merek mondjuk ebben a hitben élni, de legalább a késztetés megvan. Vissza akarom őt kapni.
- A statisztika hülyeség, és sokszor nem is valós. Na meg… te ritka vagy úgyis, mint a fehér holló. Apa, miért gondolkodsz ennyit a halálon? Baj van? - mert hirtelen már csak erre tudok gondolni. Nem szokott, és nem is szabadna még ezeken gondolkodnia, annyira nem öreg. És kit érdekel, ott van a kéne, de nem az, hála Merlinnek.
És belekezd, és az én arcomból kiszökik a vér. Nem tudom, kész voltam-e erre, de nem állítom le. Kivételesen nem kelek ki magamból, és közlöm vele, hogy én ezt már csak elfelejteni akarom. Tudom, hogy nem fog menni, hogy valószínűleg életem végéig elkísér.
- De… hogyan? Nem mondtam… nem…. tudhattad - zavartan, és halkan beszélek, a fejem is megrázom, és inkább kortyolok a teámból, mert ez egyre zavarosabb. Honnan tudhat ő egyáltalán erről, mikor Angien kívül senki se? Ő meg biztos, hogy nem mondta el.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Elisabeth Shanes Előkészítő Mágusiskola és Óvoda → Udvar

Meglepődök, hogy itt van kint, azon meg még jobban, hogy ez senkinek nem tűnik fel. Pedig ahogy elnézem, már szépen elrendezkedett maga körül, így nem pár pillanatról van szó. Na, szép.  Először kicsit meg is illetődök, mert fogalmam sincs, mit kéne tennem. Förmedjek rá, hogy ezt nem szabad? Küldjem vissza terembe, aztán állítsam sarokba? Azt én is nagyon utáltam, így csak szimplán levéve a pulcsim, leterítem a földre, és leülök mellé. Én még úgyis ráérek, gondolom, csak az órák után kell úgyis kezdenem.
- Nagyon szépen rajzolsz – hajolok oda kicsit, hogy megnézzem, mit alkotott éppen, és tényleg meglep, hogy nem kriszkrakszokat, meg pálcikaembereket látok, hanem valamit, amit még értek is.
- Jobb ezt itt kint? Szekálnak bent a társaid? – halkan kérdezem meg, mert hát… még mindig arra próbálok rájönni, miért nincs a többiekkel.
- Nyugi, én nem doblak fel – kacsintok rá jó kedvűen, ennyit csak megtehetek, nem? Nem tanerőnek vagyok itt, csak valakinek, aki segít, meg vélhetően kávét főz. Azt meg senki nem mondta, hogy nem lehetek jóban a gyerekekkel, bár azért kicsit még mindig tartok tőlük.