Anna
dal
Az otthon megivott harmadik gyógynövénytea jó hatással van Bocira. Mosolyogva, az ősz friss illatát magába szívva lép ki a házból. Szombat van, szünet is, mi mást csinálna a piacozás után, mint elköltené a pénzét? Megdolgozott érte és olyan információt hallott, amit nem hagyhatott csak úgy elveszni.
Szombat Anna, akivel nem csak évfolyamtársak voltak, de a rellonos káoszban ittak is egy kellemeset, épp dolgozik. Kár lenne kihagyni az alkalmat, amikor elcsípheti és akár el is hívhatja egy randira. Nem tagadja, bejött neki a vöröske, aztán ha nemet mond, hát...talán abba sem hal bele.
Vidáman, gitárját a kezében cipelve sétál végig a Boglyas téren. Nem siet sehová, így még el is időzik az útjába eső árusok portékáját megszemlélve. A kislánytól, aki kék talárban árulja kosárból a virágokat, még vesz is egy szál sárga gerberát. Tökéletes, pontosan ezt a virágot képzeli a meglátogatandó hölgyhöz.
Még rákacsint a virágárusra, aztán az irányt a csárda felé veszi. Így délelőtt nem sokan vannak még, nyugisak tűnik a hely, a vörös hajat pedig azonnal kiszúrja a pult mögött. Széles vigyorral táncol a pulthoz. Szó szerint, a gramofonból szóló dalt énekli a virágba és táncol, mozgatja csípőjét és nem bír a lábaival. Nagy valószínűséggel itt is tudja már mindenki, hogy Boci mennyire kattant.