Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Félszemű Kukorica Pizzéria

ablak melletti asztalnál, hétköznap kora este| o
 

Az egy dolog, hogy mondták nekik, hogy csak apróságokat kérjenek. De ha nem mondták volna sem hiszem azt, hogy Thomas nagyon sok mindent kért volna. Szerintem nem változott volna semmi sem. Ezt a szerénységet meg már hallottam tőle, hogy megvan igazából mindene, sok cucca van, nem kell neki úgy igazán semmi sem. Vagy valami hasonlót mondott akkor is.
- Egyet értünk – felelem végül bólogatva. Az a jó, ha az ember nem tudja mit kap. Viszont most már pláne kezdek teljesen összezavarodni, hogy jött ez az írjuk meg a Mikulásnak amit szeretnénk dolog? Mármint nem most mint téma, hanem úgy egyáltalán, mikor meg miért alakult ki. És pompás, most már azt se tudom, hogy kinek írunk mi, magyarok.
- Öö. Ja, de – válaszolok, bár látszik rajtam hogy nem vagyok túl biztos ebben az egészben. Mikulás, Jézuska, csokit hoz, ajándékot hoz, ekkor jön, akkor jön. Áh, és még keverednek is a különféle kultúrák, a filmekben a Mikulás hozza az ajándékot és nekik írnak levelet, én meg már keverem a kettőt rendesen. A végén még teljesen lemondok a magyar hagyományokról ezen téren. Vagy nem tudom. – Bocsánat, kicsit én … - rázom meg a fejemet, nem találva a szót, hogy kicsit mi is vagyok. Legyintek egyet végül, úgyse fogok rájönni.
- Tényleg? Nem gond? – elcsodálkozom a felajánláson, sőt immáron kérésen, hogy olvassam el a levelét. Megilletődötten veszem hát át a borítékot, alaposan végigolvasva a címzést, majd óvatosan veszem ki belőle a levelet. Ez hatalmas nagy dolog ám, nem lehet csak úgy kapkodva elolvasni egy a Mikulásnak szóló levelet! Rápillantok a sajttortát eltüntető fiúra, majd belekezdek az olvasásba.
Már a legelejénél mosoly költözik az arcomra, tudtam én, hogy megköszöni a tavalyit. Aztán a mosoly elhalványul, ajkaim enyhén elnyílnak, hogy bezáródjanak és egy újabb kis mosolyra húzódjanak, szemeim csillogni kezdenek, mígnem alig bírom kibetűzni a végét a könnyeimen át. Istenem, hát hogy lehet ilyet írni?
- Ez … nagyon jó kis levél – véleményezem végül elfúló hangon szipogva. Szégyen, nem szégyen, de annyira végtelenül kedves ez a kis üzenet, hogy teljesen elérzékenyültem tőle. Gyorsan átolvasom még egyszer mielőtt visszanyújtanám a fiúnak, még mielőtt elmaszatolom véletlenül ezeket a kincset érő betűket, szavakat.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Félszemű Kukorica Pizzéria

ablak melletti asztalnál, hétköznap kora este| o
 

Nem most először beszélgettünk erről, bár az erkélyen csak éppen, hogy megemlítettük ezt a van-e Mikulás vagy nincs dolgot. Gyerekkorban hiszünk benne, aztán azt mondják, hogy nincs. Vagy úgy vesszük észre, hogy nincs, mert … hát mindenféle miatt. Beöltözik egy rakás ember, lebuktatjuk a szüleinket, amint becsempészik az ajándékot meg hasonlók. De ettől még igen is létezhet, nem? Hiszen mugliként mást se hallottam, hogy nincsenek boszorkányok, varázslók, mágia, sárkányok, unikornisok és még sorolhatnám. És tessék, itt vagyok én, egy boszorkány, itt van ő, egy varázsló. Mágiát tanulunk és ó de még mennyire, hogy vannak sárkányok meg unikornisok. Jaj, kihagytam a vámpírokat és vérfarkasokat. Azok is vannak, vagyis ők. Szóval nekem mindenki azt mond amit akar, hogy mik nincsenek. Majd ha a saját szememmel győződök meg egy ilyenről, vagy találok rá bizonyítékot, na majd akkor elhiszem hogy valóban nincs az a dolog. Addig van és kész. Ha meg még sincs Télapó … hát mit árt az bárkinek is ha valaki mégis hisz benne? Nem hiszem, hogy Thomas ártana ezzel bárkinek is, sem azt hogy én ártanék. Úgyhogy én aztán biztosan nem fogom azt bizonygatni a fiúnak, hogy nem létező embernek akar levelet küldeni.
Igen, én sírok. Sírok, mert mélységesen meghatott ez a levél. Az persze nem jut eszembe, hogy meg is ijeszthetem ezzel szegényt, hiszen fogalma sincs, hogy mi üthetett belém. A hangja alapján eléggé tanácstalan. Visszanyújtom a levelet, majd gyorsan megtörlöm a szememet, hogy legalább tisztán lássak, aztán egy zsepit húzok elő a nadrágom zsebéből. Amíg ő visszateszi a borítékot a kabátba addig gyorsan megtörlöm az orromat is, majd miután leült felelek csak az elhangzottakra.
- Igen. Minden … minden benne van. Nagyon kedves levél, tetszeni fog neki. Sőt, szerintem meg fog hatódni ő is – mosolyodom el, miközben megerősítem a gyanúját. Igen, erről van szó. – Nem baj, hogy nem hosszabb, hidd el ez is elég.
Elpillantok a kabát felé, zavarban vagyok egy kicsit, hogy egy ilyen miatt kezdem el itatni az egereket, ráadásul tök nyilvánosan. De úgy tűnik ez a nap ilyen. Sokkot kapok, sírva fakadok, ó meghatódok azon, hogy Liam bácsi Thomas apukája ezentúl. Mi van még? Ennyi? Eseménydús egy este azt meg kell hagyni.
- Mindig elfelejtem, hogy két keresztneved van, furcsa látni – jut eszembe az aláírás a levél alján. Elég ritkán szembesülök ezzel a ténnyel, hiszen a mindennapokban nem úgy használja. Így olyan … hivatalos. Aztán beugrik még valami. – Ezek szerint akkor a neved nem fog változni? Vagy nem lehet választani, változtatni most hogy Liam bácsi hivatalosan is az apukád lett?
Sajnos fogalmam sincs, hogy mennek ezek a dolgok, remélem nem kérdezek túl nagy butaságot. Azt meg főleg remélem, hogy nem baj, hogy most ezt felhoztam. Ugye nem? Ezen morfondírozva kiiszom az üdítőmet és pillantok rá a falon lógó órára a pult mögött.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Félszemű Kukorica Pizzéria

ablak melletti asztalnál, hétköznap kora este| o
 

Minden valamirevaló normális ember hasonlóan kellene, hogy reagáljon szerintem erre a levélre. Jó nem feltétlenül fakadna mindenki sírva, de hogy meghatná az, amit olvas, azt biztos. De hát persze a legtöbbek szerint nem is létezik a pirosruhás, úgyhogy mindegy is. A meghatottságomra pedig még rátesz egy lapáttal az is, hogy megnézhettem egyáltalán. Nem tudnám megmondani, hogy miért érzem úgy, hogy ez hatalmas nagy megtiszteltetés, de mindenesetre mérhetetlenül hálás vagyok azért, hogy így történt.
- Lehetséges, hogy van. Bár talán nem olyan gyakori név, mint mondjuk egy Smith – azt már hozzá sem teszem, hogy szerintem ha csupán annyit írna, hogy Thomas, hát akkor is pontosan be lehetne azonosítani, hogy igen, ő az a srác. Ilyen fiú nincs még egy ezen a világon, sőt, az egész univerzumban. Multiverzumban. Úgyhogy nem hiszem, hogy össze lehetne keverni bárki mással.
Abba viszont hiába reménykedtem, hogy nem gond hogy felhoztam az örökbefogadás miatti névváltoztatás dolgát. Azonnal leszűröm a reakciójából, hogy de, az. Nem úgy baj, hogy ez ilyen kerülendő téma lenne, amiről soha de soha nem szabad beszélni. Úgy baj, hogy most még nem áll készen ezekről beszélgetni. És ahogy hallom, még Liam bácsival sem beszéltek róla.
- Bocsánat, hogy felhoztam, hiszen persze, ez még nagyon friss, ráértek megbeszélni meg eldönteni mindenfélét – felelem halkan úgy, hogy minden egyes kiejtett szóból érezni lehet, hogy tényleg mennyire sajnálom, hogy előrángattam ezt a témát. Még a vonásaim, testbeszédem is ezt tükrözi. Nem is mondok ez után semmit, várok, időt hagyok neki, hogy visszazökkenjen egy vidámabb útra. Viszonzom azt az erőltetett mosolyt, tekintetemben egyrészt megértés, másrészt pedig még mindig bocsánatkérés látható.
- Nincs kedved sétálni mielőtt visszamennél a kastélyba? Nem igazán volt még alkalmam megnézni a feldíszített kirakatokat – állok elő a javaslattal rápillantva az üres tányérra, meg pohárra előttünk. Meg az órára, hiszen még van egy kis időnk. Ez legalább egy jó ötlet tőlem, vidám karácsonyi fényeket, díszeket nézegetni csodaklassz dolog. Garantáltan hangulatjavító. Ha meg még kérek is elvitelre forró csokit, hát úgy meg még pláne. Thomasnak is tetszik az ötlet, így hamarosan le is adom a jelzést meg a rendelést a kolleganőmnek, a fizetés részét egy laza ’írd a számlámhoz’ mozzanattal rendezem le. Vagyis egész pontosan a fizetésemből fogják levonni, így szoktuk elszámolni, ha ezzel a módszerrel élünk. Meglátogatom még a mosdót, összekészülünk és magunk mögött hagyjuk a pizzázót, hogy a vidáman világító-zenélő kirakatokat nézegessük a finom italt kortyolgatva mielőtt ki-ki megy a maga a dolgára. Thomas a kastélyba őrjáratozni, én haza, hogy ígéretemhez híven megegyem a maradék pizzámat egy könyvet olvasgatva.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Bogoly Burger

egy szép vasárnapon| o

Nem csak akkor járok a fellegekben ha a randikra gondolok vissza, hanem úgy egyébként is, csak legtöbbször jól titkolom. Vagyis inkább mondjuk úgy, hogy az adott helyzetre és pillanatra, teendőre koncentrálok. Ritkán hagyom magam így elmerengeni, főleg társaságban. És valóban, teljesen más a szituáció, amibe mi vagyunk mint az amiben ők vannak. Viszont nem hiszem, hogy hátast dobnék a ténytől, hogy egy vélával van romantikus kapcsolata a lánynak. Miért ne lehetne? Azon se akadnék fenn, ha egy vérfarkassal, vagy vámpírral lenne neki. Mármint ő tudja, ők tudják nem igaz? Érdekesnek érdekes, bonyolítja a helyzetet rendesen, de nem kiakasztó vagy ilyesmi. És ahogy ő sem, úgy én sem beszélek egy rakás dologról, amik miatt még több a különbözőség köztünk.
- Hűha, hozzád? – húzom el tűnődve a számat és csavargatni kezdem a hajamat. Na nézzük. Dana. Cserfes, pörgős, vidám csajszi. Szóval nem valami unalmas aktakukacság kellene neki az tuti. – Hát, valami bevállalós dolog. A tanár szerep az nem elég izgalmas és talán túl kötött, bár magyarázni nagyon tudsz … - hirtelen megakadok, és egy nagy kerek o-ra nyílnak az ajkaim. Igen, azt nagyon is tud, de komolyan, és le merném fogadni, hogy  … - sőt, szerintem lyukat beszélsz bárki hasába ha nagyon akarsz. Valamiféle szuper, speciális bolt eladójához mit szólsz? Vagy … milyen tárgyakban vagy jó? Az tuti, hogy emberekkel kellene foglalkoznod.
Igazából eladóként simán el is tudom képzelni, főleg szép holmik között. Sose láttam lazán csak úgy kikapni valamit a szekrényből, mondván hogy á tökmindegy, jó lesz ez. Igen, ez illene hozzá. De ez csak a mugli meglátás, a mugli szakma, amit mondok neki. Viszont ugyebár varázsvilágban vagyunk, tehát lehet, hogy inkább olyasmit szeretne csinálni, amihez használnia kellene az ilyen képességeit is.
- Hát, akkor már inkább gyógyítok állatokat majd, semmint embereket – vonok vállat. Igen, ez nem is rossz ötlet. Az állatokhoz éréssel nincs bajom, maximum annyi, hogy nem szívesen hagyom abba a simogatásukat.
- Mindenképpen külön mennél akkor, és nem valakivel együtt? Mármint, hogy mondjuk két külön szoba, közös konyha, nappali fürdő? Úgy olcsóbb lenne. Olyat is találtam, amikor keresgéltem, de én feltétlenül teljesen egyedül szerettem volna lakni – kérdezem kissé félrebillentett fejjel. Jó a függetlenség, meg az, hogy a maga ura, de szerintem egy idő után ő unná azt, hogy totálisan egyedül van a lakásban. Oké, Hápival, de értitek, nem? Danának szüksége van a társaságra, hogy tudjon kivel beszélgetni. És hogy meglegyen a kis privát szférája, ahova visszavonul ha még sem.
- Ő merrefelé lakik? Amúgy jó ötlet a munka, én nem bántam meg – válaszolom miközben elmosolyodom, hogy milyen kacsás egy család az övék. Aranyos.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Bogoly Burger

egy szép vasárnapon| o

Egész jól beletrafáltam abba, hogy milyen szakma illik a lányhoz. Legalábbis Danának tetszik az elképzelés, sőt, még tovább is viszi az ötletet. Sajnos azonban nem igazán tudok mit mondani a fodrász és sminkes dolgairól, engem még soha nem vett kezelésbe – és ezen nem áll szándékomban változtatni -, amikor meg esetleg a szobánkban folyt ilyen szépségápolósdi, akkor meg a kastély másik pontján akadt valamiféle rejtélyesen sürgős dolgom. De elhiszem neki, hogy jó benne.
- Lehetséges. Nem egyszerű dolog, egy rakás mindent kell elintézni. Lehet, hogy először csak be kellene társulnod egy már meglévőbe. Tudod, kipróbálni, hogy tetszik-e nap mint nap ez a dolog – egy üzlet nyitása nem annyira könnyű, mint ahogy hangzik. Megkeresni a megfelelő helyet, bérleti díjat fizetni, beszerezni minden felszerelést, kütyüt, krémet, kencét mittoménmit. Egy rakás pénzbe és időbe kerül. És akkor jön az ügyfélkör megszerzése is. Na szóval van vele bőven meló.  De maga az ötlet klassz.
- Ó hát minden bizonnyal. És magamat ismerve hazavinném az összes hányattatott sorsút, és egy állatkertben élnék lakás helyett – nevetek fel ahogy elképzelem magam ebben a szerepben. Nem viszem tovább a gondolatmenetet, sőt kicsit el is temetem magamban ezt az egész pályaválasztási dolgot. Bár most már kicsit mintha többet tudnék, mint hetekkel ezelőtt, de ráérek még.
Tehát egy teljesen saját kéglit szeretne. Akkor a közös bérlés ötlete úgy ahogy van ugrott is. Nem is ragozom tovább ezt a témát. Mármint nem ecsetelgetem neki tovább, hogy milyen előnye van annak, ha nem egyedül lakik az ember. De amúgy is milyen már ez? Én mondogatom neki, hogy jobban járna ha osztozna a helyen valakivel, aki amint tehette saját lakásba költözött? Bagoly mondja verébnek…
- Először munka kell, aztán majd ráérsz nézelődni valami saját zugot. Vagy egy gazdag rokon, aki mindent rád hagy. Vagy csak szimplán neked akar adományozni egy palotát. Van ilyened? – kérdezem hunyorogva, persze hogy csak viccelődök. Nyilván nem tud felmutatni egy ilyen rokont, akkor már rég nem a kastélyban lakna. Figyelmesen hallgatom, amit a tesójáról beszél, de látszik, hogy ehhez lesz hozzáfűzni valóm, csak nem szeretnék közbeszólni.
- Oké, Budapest az jó, viszont amíg alapképzéses vagy nem mehetsz a falutól messzebb lakni. Mármint szülői beleegyezés és igazgatói engedély nélkül nem. Ha nagykorú vagy, akkor a faluba beköltözhetsz minden ilyesmi nélkül – osztom meg vele az információt, aminek utánajártam nem is olyan régen. Egyébként most megsúghatnám, hogy először én is messzebb lévő helyen gondolkodtam, de egyrészt a macerás intézkedés másrészt pedig a gondolat miatt, hogy még évekig a kastélyhoz leszek kötve, elvetettem a dolgot. Jó a falu, sőt, a mi utcánk még különösen szuper is. És nincs is túl messze, remekül tudok kocogni oda-vissza, szóval még a testmozgás is megvan, plusz időráfordítás nélkül. Ami pedig nem egy hátrány, ha az ember még dolgozik is minden másnap. Vagyis ki tudja, hogy most hogy lesz így az ünnepek közeledtével. – Kezdj neki egynek, amiről úgy gondolod, hogy menne, aztán ha mégsem akkor válts. Így tudok a legegyszerűbben kideríteni, hogy mi a neked való.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Bogoly Burger

egy szép vasárnapon| o

Könnyű másnak tanácsot adni. Legalábbis ezerszer könnyebb, mint saját magunknak. Talán pont azért, mert kívülállóként tudom nézni a helyzetet, teljesen objektíven. Épp ezért jó ilyesmiről beszélgetni másokról. Új szemszögből tudom nézni a dolgokat én is, hála nekik.
- Tényleg? Na, ezt nem is tudtam – lepődök meg teljesen a menhelyes dolgon. Azt tudom, hogy a kacsája onnan van, de az, hogy ő ott kisegít, na az új. Viszont nagyon jó dolog, a kisállatoknak minden szeretet, törődés, segítség jól jön. Ha nem dolgoznék a pizzériában akkor valószínűleg én is felcsaptam volna önkéntesnek. Így sajnos nem sok szabadidőm van.
Alíz lakása nekem is eszembe jutott, amikor helyet keresgéltem magamnak. Legfőképpen az, hogy milyen fényűző, hogy milyen nagy és hogy nekem nem telik egy olyanra. Gyönyörű hely, de ahhoz tényleg mázli kell, hogy egy olyat birtokoljon az ember. Talán az én ízlésemnek egy kicsit túl modern is. Ha összevetjük a lakásommal, hát akkor ahhoz képest meg aztán pláne. Nálam minden tárgynak, bútornak lelke van, saját sztorija. Ki kell ismernem őket, hogy minden remekül működjön. A rádiónak néha például oda kell sózni egy kicsit, hogy ne rakoncátlankodjon, míg a tűzhely melletti szekrényajtót háromszor meg kell simogatni, hogy ne akarjon minduntalan kinyílni. Tudom, hogy egy pálcaintéssel meg lehetne oldani, javítani ezeket … de szeretem hogy ilyenek. Nem akarom megváltoztatni a hely egyéniségét. Nekem is megvannak a magam bogarai, akkor a lakásnak miért ne lehetnének meg?
- Klassz is, a suli sincs túl messze, mégsem odabenn vagy. Meg egy élmény felfedezni a rejtett dolgokat, amiket amúgy nem is biztos hogy észrevennél – bólogatok egyetértve, hogy mennyire jó is ez a falu.  Picit ki is bámulok az ablakon az emberkéket figyelve, na hát ezzel is remekül el tudok lenni. Nem egy nagy hely, legalábbis a szülővárosomhoz képest – ami azért nem valami nagy eresztés – mégis teljesen más a hangulata, sokkal jobban illik hozzám ez a közeg, mint bármi más. Az, hogy mennyire jól is érzem magam pedig lerí rólam.
- Egy jó főnöknek nem is kell parancsolgatnia. Elég kérnie, kedvesen udvariasan, mégis a dolgozók megteszik, amit kér. Örömmel, szívesen – vonok vállat. Ehgen, az nehéz ügy, ha valaki ennyire a maga ura akar lenni, úgy nehéz munkát találni. De talán nem lesz neki ezzel gondja. Én sokkal könnyebben alkalmazkodom, mondhatni jóval simulékonyabb vagyok. Nem is feltétlenül kell megkérni, hogy tegyek valami pluszt a melóhelyemen, látom, hogy szükség van a segítségemre és megcsinálom. – Maradok, naná, hogy maradok. Eleve hosszú távra terveztem, amikor elvállaltam a munkát. Szerencsére úgy tűnik ennek nincsen semmi akadálya. Klassz kis hely, szeretek ott.
Te jó ég, dehogy akarok én váltani. Bevált az a hely, és nem sok kedvem van megint keresgélni, meg megint a bizonytalanságba lenni. Most ráadásul pláne nem kéne, hiszen a lakbért ugyebár fizetnem kell. Csak úgy nem ugrálgathatok. Meg amúgy is, ugyan miért is tenném? A kedvezményes kérdésre felvonom a szemöldököm. Hát ez meg? Mégis milyen helyen van a barátnőknek bármiféle privilégiuma? Az ott dolgozóknak, na nekik van. Nyilván.  De ennyi. Nem is értem, hogy ez most honnan jött neki. – Nincs. Nem szokás az ott dolgozók akárkijeinek kedvezményeket adni egy munkahelyen sem.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Félszemű Kukorica Pizzéria

Így az ünnepek előtt mi tud abszolút frenetikus lenni? Ha a melóhelyeden beüt a káosz. Ó nem, nem a beosztás miatt, és nem is a megnövekedett forgalom miatt. Nem, hanem mert minden összeesküdik a hely ellen. Szóval most az van, hogy helyre kell pofozni a helyet. Jó kis program.
Megtehetném, megtehettem volna, hogy fütyörészve otthon lógatom a lábamat, amíg valaki, valakik megcsinálják. De én nem ilyen vagyok. Szóval azonnal jelentkeztem önként – szinte dalolva – hogy én segítek, én szeretek festeni. És nem azért teszem, hogy jópontot szerezzek, vagy ilyesmi. Hanem mert tényleg szeretek segíteni. És hamarabb kész lesz a hely, ha plusz két kéz segít. Ó és persze nem lesz tiszta idegroncs mindenki, hamar visszatér minden a megszokott kerékvágásba és nyugis körülmények között szolgálhatom fel a pizzákat.
Korán érkezem, mint mindig, jóval korábban, mint kellene. Úgyhogy csatangolok egy sort, hogy aztán percre pontosan 9.01kor már vigyorogva lépjek oda  a főnökúrhoz. Szolgálatra jelentkezem, vagy miaszösz. A ruhát csak egy pillantásra méltatom, fogalmazzunk úgy, hogy játszóruhát vettem fel, egy régi otthoni göncöt, amiért nem kár. Amúgy sem biztos, hogy ebben az overáll szerű izében tudok dolgozni.  Határozottan bólogatok, majd vetek egy pillantást a többiekre is, pusztán megszokásból. Felmérem, hogy mégis kikkel fogok én itt együtt pingálni.
- Csak simán lefestjük, vagy majd dekorálunk is esetleg? – kérdezek azonnal, mert hát naná, hogy kérdezek. Én ne tenném? A dekorálást meg remélem, hogy értik is, hogy mindenféle mintákat, motívumokat fessünk-e, ami köthető a pizzázóhoz. Persze rájövök, hogy igazából értelmetlen a kérdés, mert először talán tényleg le kéne festeni normálisan és utána. Csak hát ha már kiválasztok magamnak egy falat, és azon ügyködök, ééés dekorálhatunk is, hát akkor miért ne kezdenék el oda valamit alkotni?!
Mindenesetre kezdetnek némi válogatás után felkapok egy ecsetet, meg egy vödröt, és az egyik még gazdátlan falhoz vonulok. Hangosan dúdolva mártom bele az ecsetem a vödörbe és húzok egy szép csíkot a falon. Klassz, akkor játszunk Picassot.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Bogoly Burger

egy szép vasárnapon| o

A menhely, a munkahely, a prefektusság, a tanulás … lesz pár dolog, amit össze kell majd egyeztetnie, ha el szeretne költözni otthonról. És akkor ehhez még hozzájönnek azok az apróságok, hogy futás, kikapcsolódás, párkapcsolat. Kőkemény logisztika. Ó és persze, ha elköltözik a kastélyból akkor ugye otthon is kell lennie valami kajának, főzés-sütés, vagy csak hidegélelem, de na, szóval van bőven dolog, amivel lekötheti majd a gondolatait, tervezgethet. Talán még csínytevésekre sem maradna ideje. Na, az klassz lenne!
- Hát, mázlim van, mert a néni, akitől bérlem ő nem meggazdagodni szeretne ezen az egészen. Hanem hogy ki legyen használva az a lakrész is, hogy ne álljon üresen. Találtam ennél jóval húzósabb lyukat. Komolyan, azt a lakást nem tudnám máshogy nevezni: lyuk. De ha társasházba mész akkor az én lakbéremnek nagyjából a duplájáról indulnak a normálisabbak. Kicsivel kevesebb, mint duplájáról.– borzasztóan nem egyszerű a kérdés. Mármint nem az, hogy mennyi a rezsi, azt el is mondom a lánynak. Hanem az, hogy körülbelül mégis mire számítson. Na meg, hogy ez húzós-e. Nekem nem annyira. Jó a fizetésem a pizzériába, meg is dolgozom érte mondjuk keményen. Plusz nem sok kiadásom van, csak a legszükségesebbek. És hát tényleg olcsón bérlem ahhoz képest, hogy egy családi házról van szó.
- Ha nem szimpatikus a munkahely, ha szemétkedős a főnök, akkor keresel mást. Előbb-utóbb kifogsz egy olyat, ami megfelel neked – vonok vállat egy kedves mosoly után. Először legyen meg a munkahely aztán majd meglátja, hogy milyen lesz. Ha nem tetszik neki, akkor vált, ennyi. Nem kell ezt túlragozni. Meg hát nem is most keres ugyebár, ki tudja milyen álláslehetőségek lesznek akkor.
- Hű, szerintem nincsen kifejezetten kedvencem. Elég sokfélét árulunk, ráadásul nem csak a szokványosakat, még nem sikerült mindent végigkóstolnom. A nagyon csípős az nem nekem való az tuti – válaszolom némi töprengés után. A bolognaisat meg a húsosat én is nagyon kedvelem, a tenger gyümölcseihez még nem volt merszem. A hawaii nem rossz, miután leszedem róla az ananászt. Ami érdekes, mert ugye az íze az ott marad, és az úgy rendben is van. Vannak ilyen fura dolgaim.
- Otthon. Mármint a lakásban, amit bérlek. Ez nem is volt kérdéses – válaszolom kissé felvont szemöldökkel. Mégis hol máshol kellene töltenem? Aztán ahogy ő megválaszolja a saját kérdését már rá is jövök, hogy normális esetben lenne még opció. – Én eddig se nagyon mentem vissza a szüleimhez, se karácsonyra, se nyárra ha nem volt muszáj. Most meg hát … nincs is értelme visszamenni. Elváltak az útjaink. Amúgy is a költözéssel vannak elfoglalva … gondolom. Nyár óta nem beszéltem velük. Viszont a vér szerinti anyámmal majd összetalálkozom valamikor az ünnepek táján.
Adom a tudtára és csak egy kicsit később ugrik be, hogy talán Dana nem is tud semmit sem Lilről. Meg úgy az egészről. Vagy…igen? Á, mindegy, úgyis mindjárt kiderül.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Félszemű Kukorica Pizzéria

Őszintén szólva nem igazán foglalkozom a többiekkel, szeretném mielőbb belevetni magam a munkába. Persze azért odabiccentettem én is nekik, most nyilván azt hiszik, hogy még kómás vagyok vagy hasonló és nem megy még a szociálkodás. Félig van csak igazuk. Kómás ugyan nem vagyok, eléggé korán keltem, futni is voltam már. De a szockodás az valóban nem jön csak úgy azonnal. Talán kellett volna innom egy jó erős kávét. De hát most már mindegy. Majd felpörgök munka közben.
Úgyhogy nem is igazán várom ám végig a főnök úr tájékoztatóját, festünk vagy mi a szösz, ezt értem. Így esik meg az eset, hogy rögtön kiválasztok egy színt és azzal kezdem el bemázolni a falat. Egészen klassz ez a halvány színárnyalat, kicsit olyan kékes-zöldes, emlékeztet a vízre. Mi mást választottam volna, nemde? Vidáman dúdolgatok magamban, amikor észreveszem a felém közeledő fiút.
- Szia Belián! Persze! – köszöntöm a srácot nagy mosollyal az arcomon, majd a szerzeményeire pillantok. Ó, létra, tényleg, hiszen az is kellhet. Vagyis hát, most már nem. Ugyanis természetesen nem fogom elküldeni, hogy keressen magának másik falat. Sokkal mókásabb munka közben beszélgetni, őt pedig már ismerem, jól kijövünk, szóval naná, hogy becsatlakozhat. – A tieid lehetnek a magasabb részek, ha már így előrelátó módon szereztél létrát.
Rámosolygok, próbálom beazonosítani, hogy milyen zenét hallgathat, ám a dallamok helyett a főnök úr óhaja jut el végül a tudatomig. Hupsz, ezt elrontottam.
- Öhm, hát először fehérrel kellett volna – mondom gyorsan a festőpartneremnek még mielőtt egy újabb ecsetvonást felvihetne, a belső zsebemből kibányászom a pálcámat és egy gyors mozdulattal meg is változtatom a falon virító kékes meg zöldes színárnyalatot fehérre. Töprengve meredek a vödrökre, de annyira gyönyörű a színe, félő, hogy nem fogom tudni ilyen árnyalatra visszakeverni, ha most belekontárkodok. Így végül felemelem a mutatóujjamat, jelezve, hogy azonnal jövök és már sietek is el két teljesen egyszerű fehér festéket tartalmazó vödörért. Ezt nem mertem magamhoz hívni, mi lett volna, ha a nagy ügyetlenségemben a padlóra loccsantom az egészet? Tuti nem örültek volna a többiek. Visszatérésem után vigyorogva kezdek újra bele a festésbe, vagyis csak kezdenék, ugyanis érkezik egy jó kérdés, egy nagyon jó kérdés.
- Hát, annyit tudok, hogy egyik pillanatról a másikra elkezdett potyogni a vakolat – töprengek az ecsetet markoló kezemmel a homlokomat vakargatva. Ennyit arról, hogy nem kenem magam össze, ugyebár. Kissé félrebillentett fejjel nézelődök körbe, majd egy gyanú kezd el megfogalmazódni bennem. Hirtelen mozdulattal fordulok hát vissza beszélgetőtársamhoz. – Az érdekes, az, hogy ez rögtön az után történt, hogy Bánki átvette a pizzériát. Szerinted lehet összefüggés?
Kicsit lehalkítom a hangomat, hogy ne jusson el más fülébe a diskurzus. A végén még valaki félreértené, és azt gondolná, hogy én olyanokra utalok, hogy az előző tulaj így áll bosszút vagy nem is tudom. Pedig nem tartom valószínűnek, nyugis békés tulajváltás volt. És a mostani főnökkel ugyanúgy semmi bajom sincs, mint az előzővel. Nyugisan tudom végezni a munkámat, nincsen feszültség meg balhék, szóval tényleg nem hinném, hogy itt valamiféle átok munkálkodna.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Bogoly Burger

egy szép vasárnapon| o

Hogy mi volt az elsődleges szempont? Az, hogy tető legyen a fejem felett a szünetek alatt is. Hát ez volt az elsődleges szempontom. És nyilván, hogy én egyedül fenn tudjam tartani, ne kelljen rohangálni senkihez se anyagi kisegítés miatt például. Ha minden kötél szakadt volna, akkor lakótársat is elfogadtam volna persze, nyilván nem egy szobában azért. Nem úgy, mint a kastélyban. De ezeket nem kezdem el kifejteni a lánynak.
- Lehet, hogy szerencséd lesz és pont akkor találsz egy ilyesmit, mint én – vonok vállat, mert hát ki tudja, hogy mi lesz kitudja mikor. Mert egyelőre még nem is akar keresgélni, csupán ábrándozik, álmodozik a dologról. Na meg persze, ki tudja. Ha úgy jönnek össze a dolgok azzal a sráccal, hát az  is lehet, hogy rögtön összecuccolnak. Sose lehet tudni. Dana a munkalehetőségre sem úgy tekint még, ahogy én. És ha a kastélyban lakva kezd el dolgozni, akkor egy jó darabig nem is fog. Valószínűleg én lényegesen tovább kitartanék egy kevésbé tökéletes helyen, mint ő. Mert nekem muszáj. Fizetni kell valamiből a lakbért, a kaját. Nem tehetem meg, hogy ide-oda ugrálgatok. Persze ha biztos-biztos a másik állás, és az, hogy az tényleg annyival jobb, akkor igen. De szerencsére nincs is okom azon töprengeni, hogy talán váltanom kéne-e. Nem mondom, hogy könnyű a pizzériában dolgozni, de szeretem csinálni. Jól kijövök a kollegákkal is, a főnökkel is.
- Jól van, tegyél úgy. Azt garantálom, hogy nem fogsz panaszkodni a szakácsunkra. Nagyon érti a dolgát! – állok neki rögtön dícsérni a kollegát. Isteni finom pizzákat tud csinálni, nem csak azokat, amik az étlapon vannak, hanem a teljesen speciálisakat is, amikkel mi néha letámadjuk.
- Hm? Ja, semmi gond! Azt hittem, hogy mondtam már, hogy nem szeretek hazajárni vagy hogy nem szoktam vagy ilyesmi. De, nem gáz egyáltalán – nyugtatom meg szapora fejrázás kíséretében. Ez egyáltalán nem kellemetlen helyzet, sose éreztem nagyon megrázónak a tényt, hogy én nem úgy jövök ki a szüleimmel, ahogy mások szerint kéne. Hogy én csak magamra számíthattam már jó rég óta. Nekem … ez a természetes. Az viszont kicsit furcsa és meglepő, hogy Dana ennyire visszakozik és elnézést kér emiatt. Tapintatosabb, mint volt.
- És miket szoktatok csinálni karácsonykor odahaza? Mi a program? – kérdezek vissza gyorsan érdeklődve. Egy picit azért is, hogy oldjam a benne keletkezett feszültséget, és azért is hogy érezze, hogy tényleg semmi baj nincs azzal, hogy beletrafált a dologba. Nekem nem gond. Na meg azért is kérdezem, mert érdekel. Nyilván, különben nem kérdezném.
- Újévi? Hm, még nem tudom. De nem szoktam nagy dolgokat megfogadni, csak olyat, amit tudom, hogy meg is fogok tudni valósítani. Például, hogy kiolvasom az új könyvemet teszem azt 5 napon belül, vagy hasonló. Lehet, hogy idén valami nagyobb volumenű dolgot fogadok meg. De, ezek szerint te nem is fogsz fogadalmat tenni? És a szilvesztert is otthon töltöd?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Félszemű Kukorica Pizzéria

Teljesen jól eldolgozgatnék én úgy is, ha Belián mellettem átmenne antiszociálisba, és elhatárolódna a külvilágtól. Dehogy dobálóznék én ecsettel meg vödörrel, észrevenné úgy is, ha van valami egetverően fontos dolog. Például mondjuk egy össznépi kávészünet, vagy kajaszünet, vagy akármi.
- Ez fantasztikusan dicséretes elgondolás, ugyanis a földön két lábbal állva is elég szerencsétlen tudok lenni. Valószínűleg a létrán állva vagy én esnék le folyton, vagy az ecsetem. Vagy mindketten – vigyorodom el egy apró vállvonás kíséretében. Igen, ezek történhetnének, az, hogy gond nélkül elfestegessek ott, esélytelen. Felőlem aztán lehet férfimunka is, egyáltalán nem zavar ez a kifejezés. Eleve a mugli világban a festő-mázoló szakemberek mindig pasik, szóval valószínűleg még ráadásul tökre igaz is. Na nem mintha én aztán annyira képben lennék a festéssel kapcsolatban. Mármint, hogy mi után mit kell meg ilyesmi.
- Látod, nekem fogalmam sem volt, hogy alapozással kezdünk. A festés az én fejemben nagyjából annyiból áll, hogy elhúzni a bútorokat és egyebeket az útból, festék-ecset és hajrá – szóval kettőnk közül a fiú a szakember, ő lesz a főnök és kész. Totál nem értek én ehhez. De, átszínezni át tudom. Legalább ennyi megy. A semminél több, nem igaz? Az meg főleg dicséretes, hogy eszembe is jutott ez a megoldás, és nem muglimód estem neki, mint minden másnak szoktam.
- Azon ritka esetek egyikének lehettél tanúja, amikor boszorkányként gondolkozom és működök. Általában a pálcahasználat eszembe sem jut – árulom el a titkot elhárítva ezzel a hálálkodást. De még így is zavarba jövök, szóval határozottan jól esik elrobogni még festékért. Nem tudok én mit kezdeni a dicséretekkel, még mindig. Mint ahogy az sem jön magától, hogy segítséget kérjek. Egyszerűen megszoktam, hogy egyedül oldok meg mindent. Pedig hát nem kellene. Mármint van, akire tudok támaszkodni, szoktam is. Csak ez a vödörcipelés nem tűnt túl bonyolult, sőt még nehéz dolognak sem.
- Nem is nehezek, de azért köszönöm – udvariasnak viszont udvarias vagyok, ez jön alapból. Árgus szemekkel figyelem aztán a hengerhasználatot, hiszen nekem ez is újdonság. És valljuk be őszintén: magamtól tuti, hogy a vékony kis ecsettel szórakozgatnék. Ami valószínűleg a szélekhez kell inkább, ha jobban belegondolok.
- Akkor enyém a pepecselős rész az ecsettel, jól látom? – kérdezek is rá azért a dologra, hátha Belián más véleményen van, elvégre ő jobban ért ehhez. Még akkor is ha totál nem ért hozzá.
A szám szélét harapdálva hallgatom a fiút, aztán egy fél mondat lámpást gyújt a fejemben. Tiltakozik a pizzázó? Hát ez lehet, hogy nem is akkora nagy hülyeség. Vannak érdekes dolgok ebben a világban.
- Na ebben egyetértek veled: valóban nincsenek véletlenek. A pizzéria tiltakozása viszont benne lehet a pakliban. Ha abból indulok ki, hogy milyen szeszélyesek a berendezési tárgyak az albérletben, ahol lakom … hát simán előfordulhat, hogy a pizzázónak is megvannak a maga hóbortjai. Lehet, hogy … nem tudom. Így köszön el a volt tulajtól? És most az új kénytelen ugye a saját ízlésére alakítani a helyet. Talán így jelzi, hogy tisztában van vele, hogy már máshogy tartozik? Nemtom.
Kissé elpirulva hallgatok el, mert én tényleg teljesen elképzelhetőnek, sőt mi több, tökre normálisnak tartom, hogy egy helynek vagy tárgynak ilyen gondolatai legyenek. Naiv vagyok, aki álomvilágban él. Meg még egy csomó minden.
- Persze, hogy csak fal. De a lelkét úgysem tudod kitapogatni, mert hát … ó – hallgatok el, amikor betoppan egy nő. Oké, azt hittem, hogy ki van írva hogy felújítás miatt zárva vagyunk, vagy valami ilyesmi. Azonnal körbepillantok a helyen, keresem, hogy vajon hova lehetne leültetni a kedves vendéget, ha egyszer úgy gondolja, hogy mégis maradna enni. Na meg azon agyalok, hogy láttam-e a konyhai személyzetet, tudnak-e most ilyen körülmények között dolgozni? Mert én felszolgálok gond nélkül.
- Ki fogunk ma nyitni? – súgom oda a kérdést Beliánnak meglepődve. Olyan hamar fogunk végezni? Én tökre másképp gondoltam, terveztem. Ám hamar rájövök, hogy a nő segíteni szeretne semmint enni. O-oké. Egy apró rántás a vállamon és már fordulok is vissza a fal felé, folytatni a munkát.
- Egyébként mit hallgatsz?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Bogoly Burger

egy szép vasárnapon| o

Az a bármekkora azért nem annyira bármekkora ám, főleg nem bármilyen. De értem, hogy mire gondol. Azonban pontosan tudom azt is, hogy vannak olyan elvárások, elképzelések, amikből nem fog lejjebb adni. Ahogy nekem is voltak és én sem tettem.
- Remélem hamar sikerül majd megtalálni a neked való kis zugot – akármikor is kerül majd sor erre a keresgélésre. Jó lenne nagyon, ha nem kellene hosszú heteket, hónapokat ezzel szenvednie, hogy csak keresgél és keresgél. Azt nem mondom, hogy elsőre találjon rá, bár benne van a pakliban az is.
- Ahogy kéred. Alap esetben vastag tésztával készülnek, vagyis hát nevezzük inkább közepesnek, mert ha arra van igény akkor tudunk még annál is vastagabb tésztát előkészíteni – felelem neki a pizzás kérdésre. Ezen a téren azért annyira nem vagyok ám képben, elvégre nem az én dolgom. Szóval fogalmam sincs, hogyan is készül ténylegesen a pizza nálunk, mik az arányok satöbbi satöbbi. Annyit tudok, amennyit kell a vendégek miatt. Ha meg olyan kérdésük van, amiről gőzöm sincs, akkor sincs semmi gond. Bemegyek a konyhába és megkérdezem.
Érdeklődve hallgatom a szokásaikat, főleg az ajándékozás az, ami csodálkozásra késztet. Nahát! Nem odaadják annak, akié, hanem találgatnak, és ki kell találni, hogy kinek van szánva? Ez eléggé rendhagyónak hangzik számomra.
- Gondolom akkor igyekeznek úgy is vásárolni az emberek, hogy nehezen lehessen kitalálni, nem? – így még nagyobb mókának tűnik a dolog. Nehezebb, viccesebb. Danához illőbb. Aztán a szó a szilveszterre terelődik.
- És hogy szoktátok búcsúztatni az óévet ha együtt vagytok? – kérdezek rá erre is majd töprengő arckifejezéssel nézek magam elé. Én még nagyon nem vagyok ám ennyire ünnepi lázban, még fogalmam sincs, hogy fog alakulni úgy az egész. Nem is terveztem még semmit, és pláne nem is beszélgettem még róla senkivel sem. Szóval kissé nehéz ezekre a kérdésekre válaszolni. – Nem’tom. Gondolom igen. Valószínűleg – adok végül valamilyen választ. Gondolom, nemtom, lehet, talán, passzolom a kérdést. De tényleg, még nem tartok itt na. Remélem, hogy nem kérdez bele a lány abba, hogy otthon maradok/unk-e vagy elmegyünk valahova, mert akkor tényleg azt fogja visszakapni feleletként, hogy kettőt és könnyebbet. A százfűléfőzet hozzávalóit is előbb elmondom neki visszafelé, mint hogy választ találjak olyan kérdésekre, amikhez még nagyon nem jutottam el, és amiknek az eldöntése még totálisan ráér.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Félszemű Kukorica Pizzéria

Kétkedve húzom fel a szemöldökömet és meg is csóválom a fejemet. Ó hát dehogynem fáj, ismerem magam, biztos hogy nem csak úgy a földre ejtem le a dolgokat.
- Ne becsülj le, a semmiben is képes vagyok elesni vagy tömegkatasztrófát előidézni egy üres teremben – persze túlzok egy csöppet. Azért ennyire ügyetlen még én sem vagyok – elvileg. De inkább készüljön csak fel a legrosszabbra, úgy nem éri meglepetés. Plusz legalább nem jön túl közel hozzám. Két legyet egy csapásra. Bár mostanában egyre jobban tudom kezelni a közelségi dolgokat. Általában.
- A gyilkos házakba le kell kaparni a falat? – álmélkodok, mert én egy gyilkolászós filmet sem láttam még, vagyis elejétől a végéig soha. Mindig szinte azonnal elkapcsoltam, ahogy rájöttem, hogy milyen témájú. Mindenesetre gondosan megjegyzem a fiú szavait. Ki tudja, lehet hogy egyszer át akarom festeni a lakást. Nem valószínű ugyan, de jól jöhet ez az információ. – És vajon miért nem tapétázunk? Vannak azok a dörzsis anyagúak, amikbe kiemelkedik a minta és érzed ha végighúzod rajta a kezed. Olyan is van, amit lehet más színre festeni. Mókás lenne.
És valószínűleg sokkal nagyobb munka, na meg hozzáértés kéne úgy megcsinálni a pizzériát. De nagyon szuperul nézne ki. Már látom is magam előtt. Az már persze megint más kérdés, hogy magának a helynek tetszene-e. Ki tudja.
- Biztos lesz valami mondva, hogy milyen színek jöhetnek szóba. Lehet, hogy úgy lesz, hogy az egyik fal almazöld mondjuk, a másik pár árnyalattal világosabb vagy sötétebb például. Szóval nem egyféle zöld az egész … hanem nem tudom, több. De ízlésesen több – vonok vállak mert én ehhez aztán totál nem értek. Ha rajtam múlna csak egyféle szín lenne itt eleve. Nem variálnék. És úgy még vitázni sem kellene.
- Oké, akkor alapozok én is – bólintok mosolyogva és már nézelődök is körbe, hogy hol is láttam a hengert. Merthogy láttam ám, valahol. De, hogy hol?! Á, meg is van! Diadalmas vigyorral a képemen odamutatok majd sietek is megszerezni, mielőtt elorozzák előlem. És már itt is vagyok. Klassz, eddig mást se csináltam, mint ide-oda futkostam festés címszó alatt. Nem rossz.
- Hát, az albérlet nem annyira fura. Egyszerűen csak nagyon öreg maga a ház. És a bútorok, berendezési tárgyak is. De nekem tetszik így, eleve nagyon jó a kisugárzása a helynek, igazán otthonos, öröm hazamenni. A házinéni felajánlotta, hogy ha szeretném akkor korszerűsíthetünk, de nem igazán szeretném. Imádom úgy ahogy van, az utolsó csálé szögig minden négyzetmiliméterét – áradozok az újdonsült albérletemről, nagyjából olyan boldogan és szenvedélyesen, mint egy anya a gyerekéről. Vagy egy gazdi az állatáról. Vagy tudnék még sorolni pár példát. Aztán rájövök persze, hogy sikeresen elsiklottam több érdekes dolog felett is, így most némi homlokráncolás után visszalavírozom magam.
- Ezek szerint akkor te sem a kastélyban laksz? – kérdezek vissza rögtön. Hogy milyen egy pesti albérlet, hát arról meg fogalmam sincs. Nem volt szerencsém ott lakni. Vagy hát nem is tudom, hogy nem-e éppen ez a szerencse. Eléggé túlzsúfolt a mi kis fővárosunk, én meg afféle vidéki lányka vagyok. – Szerintem mindennek vannak érzései, úgymond kisugárzása. Egy épületnek éppen úgy, mint egy virágnak, vagy egy embernek. Mágia nélkül is. A mágia biztos segít, hogy ezek felerősödjenek, gondolom. Ezen még nem gondolkoztam el úgy igazán. - vannak furcsa elgondolásaim annyi szent. Ez is azok közé tartozik, hogy mindennek lelke van. Tisztára mintha buddhista lennék. Pedig egyik valláshoz sem tartozom. De ez szimpatikus az övékben. Már ha nem tévedek és tényleg az övékben van szó az ilyesmiről.
– Csak most szokod a mágiát? Mugli közegben nevelkedtél? – nézek rá kíváncsian, aminek az oka az, hogy a srác idősebbnek tűnik nálam. Tehát valamelyest, már bőven volt elég ideje, hogy hozzászokjon a mágiához. Még akkor is ha mugliszármazású, mint én. Érdekes, vagy valami nyelvi botlás vagy nem tudom mi, de érdekes.
- De hát, akkor miért … - kezdek bele ismét, hiszen nem értem, hogy miért nem küldjük el akkor őket? De most komolyan, milyen vendéglátósok vagyunk mi, ha egyszer befogjuk dolgozni a falatozni óhajtókat? Olyanok, akik gyorsan helyre akarják pofozni a helyet, hogy mielőbb pizzával a kezükben mászkáljanak ne pedig festékes vödrökkel.
- Sziasztok! Kedves tőletek, hogy segítetek. Köszönjük! – fordulok oda az érkezőkhöz barátságosan némi fáziskéséssel, majd Beliánra pillantok, aki mintha kevésbé élvezné a hirtelen rá irányult figyelmet. Azt, hogy mindenki tőle várja, hogy eligazítsa őket. Ó, hát ez egy ismerős érzés, nagyon is.
- Hm, vagy ecsettel a széleket is megcsinálhatod azon a részen, ahol mi már lealapoztunk – fordulok a fiatalabb fiúhoz, akinek persze nem tudom a nevét, nem az én házamba tartozik. Majd a lány felé fordulok – Te meg esetleg a létrával felül ecsetezhetnél. Így gyorsabban haladnánk, vagy … nem jó ötlet Belián? – pislogok végül vissza a kollega úrhoz, mert hát végül is ő jobban átlátja. Lehet, hogy csak zavarnánk egymást még úgy is, ha nem egyszerre pingálnánk, hanem ők egy kicsi fáziskéséssel kezdenének el követni minket. Áh, én ehhez nem értek.
- Ó. Akkor csak háttérzajként megy? Hm, így cím alapján nem igazán – csóválom meg a fejemet kicsit szomorkásan, majd felemelem a fülhallgatót és közel tartom a fülemhez, hátha úgy felismerem a dalt. Eleinte szemöldökráncolva meredek magam elé, majd a felismerés pillanatában kisimulnak a ráncok. – Hallottam már párszor, csak nem tudtam, hogy ez a címe, meg előadója. Nem mai darab.
Visszaeresztem óvatosan a fülest és végre ismét munkára fogom magam. A hengerezés nehezebbnek bizonyul, mint amilyennek gondoltam. Legalábbis ecsettel festegetni egyszerűbb. Lehet, hogy azért, mert azt már tudok. Ezt meg még sose próbáltam. De nem adom fel, ha tetőtől talpig festékes leszek akkor is rájövök a nyitjára.
- Szeretem ezt az illatot, olyan … megnyugtató. Mármint a festékszag. Nem a higító – korrigálom rögtön magam, mielőtt még valamiféle fura figurának néz, aki idült vigyorral az arcán szimatolgatja az agysejtromboló löttyöt. Ó nem, én éppen elég dinka vagyok teljesen épp agysejtekkel is. Eszem ágában sincsen tönkrevágni őket.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Bogoly Burger

egy szép vasárnapon| o

Hűha, tud ez a lány kérdezni! Ráadásul nem egyszerűeket. De komolyan, ma volt egyáltalán egyszerű kérdése úgy kifejezetten hozzám? Mármint ami nem a pizzákkal kapcsolatos meg ilyesmi? Nem úgy rémlik. Szóval nem meglepő módon ez sem egy könnyű kérdés.
- Hű, azt mondanám így elsőre, hogy a sushi de nagyon sok kaját szeretek. Szóval nehéz választani. Neked? – dobom vissza a kérdést. Személy szerint nem tartom annyira fontosnak, hogy kinek mi a kedvenc étele/itala, hiszen tényleg nehéz egyetlen egyet kiválasztani. A legtöbb embernek több kedvence van és úgyis az aktuális hangulata szerint fog választani.
- Tehát akkor órarend szerint mennek a dolgok – vonom le a következtetést a sztorijával kapcsolatban. Nem tartom túl meglepőnek, igazából azon se akadnék fenn ha teljesen random csinálnának mindent. Amúgy is általában vannak bizonyos megszokások, szabályok az ünnepekkel kapcsolatban, amihez ragaszkodni szoktak az emberek. Én is. Csak nem a szüleimmel. Velük sose volt ilyen, hogy szenteste ekkor ezt csinálunk, ekkor azt, meg szilveszterkor. – Gondolom akkor most izgatott vagy az első külön szilvesztered miatt.
Ezt nem nehéz észrevenni, pörög rendesen a csajszi. Oké, mikor nem. De most mintha annál is inkább ragyogna erről beszélve, mint máskor. Talán a srácos sztorit leszámítva, akkor sokkal inkább lebegett két méterrel a föld felett. Annyira elgondolkodom ezen, hogy teljesen meglep az ismételt hirtelen témaváltás. Először végighallgatom, ahogy mesél a kacsájáról és csak utána töprengek el a válaszomon.
- Hát, varázsvilágból van, nem meglepő ha más mint egy mugli kacsa. Benito amúgy jól bírja, ő amolyan igazi macska. Ilyenkor szerintem alszik, amikor nem vagyok otthon. De el szokott kísérni ha éppen olyanja van. Mivel elemis lény, így nem nézik rossz szemmel ha velem jön a tanórákra, hiába nem lakom már a kastélyban. Amióta a faluba költöztem talán egyszer ha eljött velem suliba amúgy – dobolok egy picit az asztalon, ahogy próbálom felidézni, hogy mikor is volt ez, amikor eljött velem. Nem tudnám megmondani, csak azt tudom, hogy volt egy ilyen az tuti. Áh összemosódnak néha a napok, események.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Félszemű Kukorica Pizzéria

- Nem szoktam horrorfilmeket nézni. Azok olyan … ijesztőek – naná, hogy azok. Direkt azok. Sebaj. – De, akkor nem kellene felújítani azokat a házakat, ha már voltak olyan buták, hogy oda költöztek. Ezek után megkérdezem viszont Kati nénit, hogy a mi házunkba halt-e meg valaki.
Na nem mintha elköltöznék onnan ha igen, vagy hát nem tudom, de mindenesetre nem árt tudni. Lehet hogy jól tettem, hogy nem változtattam szinte semmit se. Amit meg igen, az szerencsére tetszett a háznak.
- A nagy hőt meg tömeget én sem bírom, szóval meg tudom érteni a tapéta álláspontját is – vigyorodom el. Persze az is tiszta sor, hogy tapétázni bonyolultabb, meg nyilván drágább is. Csak hát na, szebb. – Nemhogy modern, de szerintem művészek sem. Vagy legalábbis nem festők. Ha művészetet szeretne a főnök, akkor adjon egy zongorát és játszok én neki mindenféle klasszikust – vagy inkább mégsem, túl sok itt az ember és még mindig nem szeretem ha néznek, amikor játszom. A zöld színes elmélkedésre csak bólogatok, bár én látom a különbséget bizonyos árnyalatok között. De tény, hogy zöld. A rózsaszínre felnevetek én is, kizárt dolog, hogy én azzal a színnel fessek le bármit is. Na nem, azt aztán nem. Közben pedig folytatom az alapozást. Azt nem mondom, hogy profin csinálom, de minél több fura vonalat húzok a falra annál jobban megy, hogy ne a földre meg rám jusson a festékből. Fog ez menni na.
- Biztos, nem tudom, hogy mi a neve. Tök klassz, mert Kati néni szokott sütni és ad is belőle mindig, meg én is szoktam neki levinni amikor csinálok valami finomat. Olyan … mintha a nagymamám lenne, csak jobb annál, mert a nagyim nem túl jó fej – árulom el a fiúnak ezt az apró kis információt a családomról. És ennyi éppen elég is volt belőlük, gondolni sem akarok többet rájuk.
Érdeklődve hallgatom Belián sztoriját, és egy pillanatra nem is nagyon tudom hova rakni azt, hogy ő dolgozni jött ide először. Mármint, hogyhogy? Olyan fiatalon engedték a szülei, hogy ő ne tanuljon? Aztán az, amit mond csak még jobban összezavar.
- Tényleg? Szokatlan lehetett akkor eleinte az egész. Régóta vagy itt? A szüleid nem ellenezték, hogy ilyen helyre jössz dolgozni? Vagy, tudják egyáltalán? – árasztom el szegényt kérdésekkel. Lehet, hogy az lenne a legkézenfekvőbb kérdés, hogy akkor mégis mit keres ő itt mugliként, de nekem ez valahogy nem tűnik annyira lényegesnek. Nyilván tudott a varázsvilágról, miért ne lakhatna és dolgozhatna hát itt? Ő tudja, hogy mit szeretne és neki mi a jó. Lenézni meg végképp nem nézem le érte.
Közben pedig társaságunk akad, így félbeszakad a beszélgetés, vagyis hát átalakul. Kicsit furcsának hatnak a fiatal srác szavai, hiszen eléggé nehezen elképzelhető, hogy a festésnél ne tudna valami sokkal érdekesebbet vagy izgalmasabbat csinálni. De értem, hogy mit próbál mondani. Hogy nem gond félretenni azokat, ennek a kedvéért. Valahogy én is így szoktam lenni vele. Igaz, hogy most nem is volt kérdéses, hogy bejövök segíteni, hiszen itt dolgozom. Na nem mintha a főnök úr kötelezővé tette volna a részvételt. Egyszerűen csak így érzem helyesnek. És nagyon jó csapatépítő is ez a kis festegetés. Az meg mókás, hogy kissé egymás ellen beszélünk Beliánnal. Szerintem könnyebb ecsettel dolgozni, és úgy tűnik, hogy a fiatalabb srác is így látja. Bólintok csupán a kérdésére, hogy pont jó helyre mutat, azokról a bizonyos szélekről van szó. Amíg ő elkezdi azt festegetni, addig belemártom ismét a hengerem a festékbe és folytatom az alapozást.
- Van amikor én is szoktam, de a fejemben úgyis megy mindig valami, szóval sokszor felesleges – teljesen meg tudom érteni, hogy van Belián a zene dologgal.
- Igen, nagyon ügyes vagy – dícsérem meg a fiút, látszik, hogy szüksége van a pozitív visszajelzésre. Lehet, hogy az életkora miatt, vagy alapból ilyen, vagy mert még életébe nem fogott a kezébe ecsetet.  De teljesen mindegy melyik, amúgy is ki szoktam fejezni a véleményemet. És bár igen, benne vagyunk a beszélgetésben, azért én részemről odafigyelek mind Benettre, mind a lányra. És persze bármikor becsatlakozhatnak a témába, vagy feldobhatnak másikat is. És ezt meg is teszik. Belián veszi magához a szót, meg is várom, amíg befejezi, újdonságot éppen nem mond.
- Igen, én ősz óta dolgozom itt. Jaj ne haragudj … Laura vagyok – válaszolom a kérdésére mosolyogva, majd bocsánatkérő fintort vágva bemutatkozom. Kiment a fejemből ez az apróság. Pedig mennyivel egyszerűbb úgy felhívni valakinek a figyelmét valamire vagy akár csak beszélgetni valakivel – főleg ekkora társaságban – ha tudjuk is, hogy mi a másik neve. – És te? Dolgozol már valahol? – kíváncsiskodom, mert hát hiába elsős, ki tudja, lehet hogy már vannak ilyen tervei.
- A körömlakk szag az nem olyan rossz, a nagyon édes parfümöt viszont nem bírom – bólintok egyetértően. Nem teszem hozzá, hogy nem is szoktam használni parfümöt, vagyis hát nagyon ritkán.  Időközben Belián igyekszik bevonni Benettet a társalgásba, ami remek ötlet. De tényleg, csatlakozzon csak be nyugodtan. Bármelyik témához. Nem harapunk. Ám annál gyorsabban és ügyesebben haladunk így négyen.
- Ó, szuper! Tartunk szünetet? Megnézhetnénk, hogy mi a felhozatal – javaslom a többieknek a főnök szavait hallva. Körbepillantok a pizzériában, hogy lássam ki hogy halad, de ahogy nézem mi iparkodunk a legjobban. Nem baj, elvagyunk mint a befőtt.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Bogoly Burger

egy szép vasárnapon| o

Ahogy nagyon régen rólam azt már megállapították: szeretem a változatosságot. Talán ezért sem tudok olyan könnyen kimondani olyat, hogy mi a kedvenc ételem vagy italom. Rengetegféle van amit még nem is ismerek, és azok közül amikhez már volt szerencsém is, hát nehéz dönteni. Könnyebb lenne azt elmondani, hogy mi az amit nem szeretek. Kiwi, meg borscs példának okáért.
- Jó a fűszerezésük, gyakran csinálok olyasmi kajákat – bólintok egyet az olasz szó hallatán. A tengeri herkentyűkre nem is reagálok, van amit kedvelek belőlük, de így hirtelen meg nem tudnám mondani, hogy mit. És nem is most fogok rájönni arra, hogy vajon mi a neve annak a kis bigyónak, ugyanis egy újabb kérdést kapok. Erre már szélesen elvigyorodom. Ez könnyű, túlságosan is könnyű.
- Semerre, hacsak a Balaton nem számít annak – felelem fülig érő szájjal. Szomorkodhatnék is rajta, de minek? Az, hogy eddig nem voltam sehol még nem jelenti azt, hogy nem is fogok menni. Főleg úgy, hogy már tudok hoppanálni ugyebár. – Eddig voltam Fehérvárcsurgón, Budanekeresden, Üstösdön, öö Szalamantonban táborban, Balcsin, meg ugye itt – sorolom fel a fantasztikusan érdekfeszítően rövid listát a kezemen számolgatva és töprengve, hogy vajon kihagytam-e valamit. Az, hogy hol utaztam át, vagy hol szálltam át az lényegtelen, azokat nem számolom bele.
- És te? – dobom vissza a kérdést kíváncsian. Valahogy a külföld téma az mindig is vonzott. Más országok, más kultúra. Izgalmas, érdekes, klassz. A szilveszteri terveit, vagyis a terveinek hiányát is érdeklődve hallgatom. Én szeretem előre eltervezni a dolgokat, legalább egy bizonyos szintig. Az utolsó pillanatban egy hirtelen ötlettől vezérelve nekilódulni valaminek, na az nem én vagyok. Viszont mint mindig, most is nagyon boldog vagyok, hogy nem kell a szüleimmel töltenem egy ünnepet se, nem kell hozzájuk igazodni. De ezt már tudja a lány szerintem.
- Más jelet nem is mutat amúgy? Mármint csak az utal arra, hogy varázskacsa, hogy sokkal tovább él, mint a mugli világban? – nem nagyon gondolkodtam még el ezen, hiszen nekem ugye cicám van, azok eleve jó sokáig élnek. Tizenpár évig ugyebár. De ha azt nézzük, hogy elemis lény, hát ki tudja. Lehet, hogy együtt öregszünk meg. Az klassz lenne.
- Beni? Fú,  elsőbe kaptam, akkor 3 már tuti megvan. Elég fiatal volt még, szóval olyan 3,5-4nek mondanám. Még sok jó évünk van együtt a fiatalúrral – kíváncsi vagyok, hogy milyen lesz öregen. Valószínűleg majd fehéresebb lesz a bundája, meg biztos mogorva morcos cica lesz. Egy ideig elvagyok azzal, hogy próbálom elképzelni a nyugdíjas korú macskám, majd felocsúdok és visszakanyaradok oda, ahonnan ez az egész beszélgetés indult.
- És Mihailnak van valamilyen állata? Vagy nem tudod?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Félszemű Kukorica Pizzéria

egy laza hétfő délelőtt

Eléggé szokatlan, hogy ilyenkor dolgozom. Hétfőn, délelőtt. Alapképzésesként esélytelen lett volna, hogy ilyenkor műszakot vállaljak, jobbára minden második hétköznap délután, illetve a hétvégék voltak a megoldhatóak. De most csak délután lesz órám, és ugyan mivel is üthetném el az időt, mint munkával. Jó, nyilván ki tudnék én találni más elfoglaltságot is, de a lakbérre való nem gyűlik össze magától, úgyhogy ez van.
Egyelőre még nem vagyok biztos abban, hogy szeretem a délelőtti műszakot, nagyon nagy a pangás. Mondhatni unatkozom és egymás után nyomom el az ásításokat. Lehet, hogy okosabb lett volna inkább alvással elütni az időt. Ismét végigpásztázom a vendégeket, hátha valakinek szüksége van valamire és csinálhatok végre valamit. Ők nem igényelnek semmit sem, viszont nyílik az ajtó és érkezik valaki. Reménykedve figyelem, ahogy elhalad a „veszélyes zóna” mellett. Most ezzel a névvel illetem a pultot. Ugyanis aki oda megy, az csak elvitelre kér valamit, szóval unatkozhatnék tovább. De nem! Hála az égnek! A szokatlan öltözéket viselő fiú az egyik asztalhoz igyekszik, én pedig alig bírom kivárni hogy leüljön, és elteljen az a kis idő, amit illendő adni egy vendégnek.
Nagy mosollyal az arcomon közeledek felé, ami egyrészt úgymond munkahelyi kötelességem is, másrészt viszont most aztán tényleg nagyon örülök neki. Csupán egy kicsit szalad fel a szemöldököm, amikor észreveszem a gitárt az ölében. Mármint az rendben van, hogy félti meg szereti a hangszert, de … nem tart attól, hogy véletlenül leönti vagy leeszi? Furcsa. No mindegy, ő tudja.
- Jó napot! – köszönök rá vidáman miközben leteszem elé az étlapunkat. – Hozhatok valamit inni? –  a szokásos körök, vendég bejön, leül, étlapot megkapja, rendel valamit inni, végignézi, hogy mit szeretne, addig én innit hozok, leadja a pizzarendelést, biztosítom róla, hogy nemsokára megkapja, nyugisan eliszogatja az italt és tényleg tök hamar visszatérek a pizzával, amit megeszik én meg vagy kiszolgálok másokat, vagy csak várom hogy végezzen és elvihessem a dolgokat, meg fizessen. A szokásos.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Félszemű Kukorica Pizzéria

bonyolódik ez a  hétfő délelőtt

Ennyit arról, hogy ez egy szokásos kiszolgálás. Zavarodottan bólintok egyet a nevem elhangzása után. Olyanokat szoktak kérdezni, hogy ugye szerintem is szép napunk van-e, vagy hogy van-e gluténmentesbe az egyik pizza meg hasonlók. Már ebből a kérdésből sejthetném, hogy ez a srác bizony nem a pizzáért jött ide. Belekezd a dalba és nekem nem esik le azonnal, hogy mi is történik. Mert ugyan miért énekelgetne meg gitározna egy pizzériázó kellős közepén? És miért olyan fontos, hogy én vagyok-e én? Aztán leesik a dolog.
Arcszínem rögtön átvált falfehérre, majd paprikapirosra, hátrébb lépek egyet és körbe pillantok. Remek, mindenki minket néz. Gyorsan visszafordítom hát a tekintetem és a fiú ujjait nézem, ahogy a húrokat pengeti. Jól teszem, hogy erre koncentrálok, rövidesen már teljesen ki is tudom zárni a környezetet, fejemet enyhén félrebillentve hallgatom a dalt. Ismerem ezt a számot, de még ha nem is ismerném is tudnám, hogy van tehetsége az ifjú muzsikusnak. Zavart vagyok-e? Hát persze, hogy az vagyok. Dühös? Miért lennék? Jó, nem egy szokványos helyzet, de alig vannak, nem tart fel a munkámban és felettébb élvezhető ez az előadás. Meghatódott? A gitározástól, az énektől mindenképpen, de egyelőre inkább csak ezermillió kérdésem lenne. Ki küldte? Miért? Ki választotta a dalt? A hangszert? Miért? Ja, ez a kérdés már volt, nem baj. És bár sokkal kényelmesebben érezném magam, ha egyetlen egy ember sem lenne a környéken, aki szem- és fültanúja ennek az egésznek, de eszem ágában sincsen félbeszakítani a produkciót. Ez a srác készült, hogy előadja ezt, tökre nem lenne illendő közölnöm vele, hogy kösz de hagyd abba. Halkan dúdolni kezdem a dalt, egyrészt mert fülbemászó, másrészt meg mert ez is segít leküzdeni a zavaromat. Legalábbis egy részét.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Félszemű Kukorica Pizzéria

bonyolódik ez a  hétfő délelőtt

A „házigazda” jelenleg házon kívül van, amikor kevés a vendég, akkor nem feltétlenül szokott benn tartózkodni. De amúgy sem dobná ki a fiút, csak mert elénekel egy dalt. Ha belekerül a sztori az újságokba, akkor meg még örülni is fog neki. Ingyen hírverés, jó is az.
Egész kellemes ez a szerenád dolog, mármint mindig is szerettem hallgatni amikor más játszik valamilyen hangszeren, meg az énekelgetést is. A helyszín az egyetlen dolog, amiben találok kivetnivalót. Vagyis inkább az, hogy vannak itt mások is. Na de mindegy, elég hamar el is feledem ezt a tényt. Egyáltalán nem tűnik fel, hogy a hang ne saját hang lenne, az énekhang amúgy is sokszor különbözik a beszédhangtól. És nem is igazán hallottam még beszélni a srácot, szóval így aztán pláne nem tűnik fel semmi. Leszámítva azt a félre ment hangot. De a szemem se rebben, semmi jelét nem adom annak, hogy észrevettem volna. Mindenki hibázik néha, és ez a kis botlás egyáltalán nem rontja az összképet. Mindenesetre kicsit sajnálom, hogy véget ér a dal.
- Köszönöm, ez nagyon szép volt! Jól gitározol és énekelsz – szólalok meg végül mosolyogva. A kezdeti idegessége a fiúnak a dal közben elszállt, kérdéses, hogy visszatér-e. – Hozok neked valamit inni, biztosan kiszáradt a torkod, jó? – teszem még hozzá, majd megvárom, hogy mit választ és rekordidő alatt térek vissza az üdítővel. Kicsit tartok attól, hogy lelép a srác. – Miért kaptam a dalt?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Félszemű Kukorica Pizzéria

bonyolódik ez a  hétfő délelőtt

Lehet, hogy csak eszköz, egy üzenet átadója, de én akkor is elmondom neki a véleményemet a produkciójáról. Ha nem pozitív véleménnyel lettem volna akkor csak szimplán megköszöntem volna, akkor persze nem kezdem el azt hangoztatni, hogy de jó volt. Ezt ő persze nem tudhatja, és láthatólag nem is számított arra, hogy ilyeneket mondok. Pedig én mondok olyanokat, amiket nem szokás.
Talán az itallal kínálás is egyike az ilyeneknek, mert ezzel is meglepem. Kedvesen mosolyogva megvárom, amíg eldönti mit is szeretne, aztán pár pillanat múlva már vissza is térek. Kolleganőm kíváncsi pillantásokkal bombáz, de nem kérdez semmit, valószínűleg amíg itt van a fiú nem is fog.
- Egy titkos … ? – hökkenek meg a válaszon. Egy kicsit össze is zavar vele, hiszen én nem azt kérdeztem, hogy kitől. Persze nem mintha ez konkrét válasz lett volna arra a kérdésre. Aztán szépen lassan leesik ám, hogy a miértre is válasz. Hódoló, tehát így fejezi ki, a … - A szövege? – komolyan átmegyek valami papagájba, ami csak a mondatok elejét képes elismételni. Összeráncolom a homlokomat, ahogy végiggondolom az elhangzottakat. Oké, tehát egy üzenet-szerűség, és a dal szövege a kulcs.
- Kriszti átvennéd egy kicsit? – szólítom meg gyorsan a mellettünk elsuhanó kolleganőt, látva hogy az egyik asztalnál fizetni készülnek a vendégek. Én vettem fel a rendelésüket, szóval így nekem kéne mennem, de most nem fogok. Most nem.
- Tehát … - térek vissza a témához miközben dúdolni kezdek és némán mondom a szöveget. Eleinte még egész nyugodtak a vonásaim, majd egyre inkább komorulnak el. Végül teljesen kifejezéstelenné válnak. A helyzet az, hogy mérges vagyok. Nagyon.
- Értem. Kell visszavinned valami választ? Vagy csak ennyi, hogy elénekled? – kissé megremeg a hangom, majd megrázom a fejemet. Mindegy, hogy kell-e vagy sem. Vagyis, hogy vár-e választ az a valaki vagy sem.
- Nézd, nagyon kedves attól az illetőtől meg minden, de … téved. Semmit sem tud rólam, semmit sem tud róla, semmit sem tud rólunk – sikerül egész udvariasan és főleg normálisan hangon válaszolnom. Pedig aztán tele vagyok olyan kérdésekkel, hogy mégis milyen jogon jön ő ezzel a feltételezéssel? Meg hogy mit képzel? Az alapján ítél, amit lát, ahogy viselkedünk nyilvánosan? Nem tud ő semmit sem. – Még hogy nem nekem való … pff … nincs nála nekem valóbb ember a világon.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Félszemű Kukorica Pizzéria

bonyolódik ez a hétfő délelőtt

Ha odafigyelek a dal szövegére, akkor már tökre egyértelmű, hogy miről is szól ez az egész. De nem figyeltem. Legalábbis nem annyira. Vagyis inkább nem raktam össze, hogy ezt a dalt nekem küldték. Szándékosan ezt a dalt.
Dühös vagyok ugyan, de ezt egész jól magamban tartom. Nem csattanok fel, nem dühöngök és főleg nem zúdítok rá mindent a küldöncre. Persze ettől még világos számára, hogy nem éppen örülök ennek az egésznek, de őrá egy fél másodpercig sem haragszom.
- Miért? – hökkenek meg a bocsánatkérés hallatán. – Te nem tettél semmi rosszat. Felkértek, hogy énekelj el egy dalt, azt megtetted, méghozzá tök jó. Nem te választottad meg ilyenek.
Kedvesen mosolygok Hunorra, jelezve, hogy tényleg nincsen semmi baj. Őrá nem haragszom. A névtelen akárkire valamennyire igen. De őrá sem igazán.
- Gondolom többen így vélekednek, csak mert mi nem … mi nem … szóval mi nem borulunk egymás nyakába, nem lógunk folyton együtt. És lehet, hogy emiatt érezte úgy az illető, hogy … de … nem tudja, nem ismer minket – próbálom meg elmagyarázni a dolgot. Dehogy kell engem megmenteni, jesszusom. Köszönöm szépen tökéletesen boldog vagyok Thomasszal.
-Azt, hogy kitől jött a dal nem tudom, ötletem sincs, de nem foglak kérdezgetni erről. Úgysem mondhatod el, és nem is igazán számít – nyugtatom meg a srácot, talán tart attól, hogy majd nekiállok faggatózni vagy ilyenek. – Még kettő? Uhh. Hát … remélem azokkal is téged küld majd – elsőre kissé elborzadok attól, hogy még ki tudja miket kell „elszenvednem”, aztán elvigyorodok a gondolatra, hogy talán Hunor jön akkor is. Az klassz lenne, főleg, hogy ő már tudja mi a helyzet, és nem kell még egyszer izé kétszer végigmennem ezen a kínos szituáción. – Még ha nem is énekelgetős, gitározós ajándék is lesz.
Tekintetem a kezeire téved, arra, hogy rendszeresen hozzáér a hangszeréhez, pakolgatja ide-oda. Vagy nagyon szereti a hangszert, vagy nagyon zavarban van. Vagy mindkettő.
- Mióta játszol? Hogy szerezted az első gitárod? – érdeklődöm kedvesen, remélhetőleg olyan irányba terelve a beszélgetést, ami feldobja, amitől jobban érzi majd magát, na meg amiről szívesen mesél.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Félszemű Kukorica Pizzéria

bonyolódik ez a  hétfő délelőtt

- Nem hiszem, hogy hallgatott volna rád. Gondolom keresett volna valakit, aki nem kérdez vagy mond semmit, csak elvállalja és kész – vonok vállat. Persze felesleges volt ezt elmondanom, hiszen Hunor is tudja mindezt, de legalább így tudja, hogy én egyáltalán nem tartom őt se hibásnak, se felelősnek az egészért.
- Mert téged már ismerlek, mert te már tudod mi a szitu és nem kéne magyarázkodnom semmit se. Plusz jól játszol és jó a hangod is – felelem teljesen komolyan, őszintén. Kizárt dolog, hogy haragudjak rá ha legközelebb is ő jön. Valószínűbb, hogy mosolyogva mondanám neki, hogy na halljuk, essünk túl a dolgon, hogy mielőbb megkaphassa a fizetségét. Erről eszembe is jut valami.
- Mennyit lehet így keresni amúgy? – billentem féloldalra a fejemet kíváncsian. Nem áll ugyan szándékomban a szintetizátorommal mászkálni bárhova is, nem játszom másoknak és nem is éneklek másoknak. Tisztelet a kivételnek. Abból pedig nincs sok.
- Nem tudtam, csak tippeltem – viszont ezek szerint beletrafáltam. – A játékodból arra saccoltam, hogy évek óta játszol, talán kicsi korod óta. Márpedig akkor kizárt, hogy ez legyen az első.
Remélem nem veszi zokon az elméletem, még akkor sem ha igaznak bizonyult. Talán nem, legalábbis mesélni kezdi a sztorit. Értőn mosolyodom el, amikor kedveskedve ér a hangszerhez, ez nem csupán futó hóbort.
- Tök jó! Nem is jártál sehova se tanulni? Tesód megmutatta, aztán egyedül fejlesztgetted magad? Én amúgy zongorázom, kiskorom óta – árulom el neki ezt a kis apróságot.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Félszemű Kukorica Pizzéria

bonyolódik ez a hétfő délelőtt

Felhúzom a szemöldökömet, hiszen én nem egészen úgy gondolom, ahogy ő.
- Csak? Szerintem az tökre kevés, hiszen megkeresed az illetőt, énekelsz neki, meg gitározol meg minden. Nem csak egy egyszerű levelet kézbesítesz – lehet, hogy naív vagyok, de azért egy szolgáltatást meg kell fizetni és nekem nem tűnik úgy, hogy ennyiért megérné. Hacsak … - Kivéve ha sok megrendelésed van, rengeteg, mert akkor az úgy összeségében egész jó.
Aprót bólintok. Szóval járt zenetanárhoz, az tök jó. Sokat lehet tanulni tőlük. Aztán összeráncolom a homlokomat.
- Ó – abba kellett hagynia? Elég sok oka lehet annak, például hogy nem telt rá a családjának. Mindenesetre nem faggatózok, nem kérdezek rá. Ha akarja úgyis elmondja. – Mondjuk úgy tűnik, hogy nem is nagyon szorulsz rá több leckére.
Aprót biccentek jelezve, hogy megértettem a dolgot, a végéhez közeledik ez a kis csevej. Sokáig én se cseverészhetek, hiszen elvileg éppen dolgozom. Elvileg.
- Hű, oké. Majd töprengek rajta, hogy mit szeretnék hallani – egészen pontosan most rögtön el is kezdek agyalni rajta, aztán csak eljutok hozzám a folytatás és ettől ki is megy a fejemből minden, ami addig eszembe jutott. Együtt játszani? Nagyon ritkán játszom úgy, hogy van közönségem. Együtt játszani meg még ritkábban szoktam másokkal. De ettől még nem vetem el az ötletet. – Jó, majd egyeztetünk – felelem végül. Hisz most rögtön úgysem tudunk együtt zenélni, na meg erre a dologra még fel kell készülnöm lelkileg.
- Szia Hunor! Most már akkor tudom hol keresselek majd, meg hogy  - mosolygok rá a bemutatkozása után. A teljes nevem ugyan nem mondom el neki, hisz azt már tudja, de azért egy apróságot megemlítek neki. – Szólíts amúgy nyugodtan Lau-nak És köszönöm szépen még egyszer a dalt, meg kitartást neked az órádhoz – búcsúzom el a fiútól, miközben megkaparintom az üres poharát. – Ja, és a ház vendége voltál – teszem még hozzá, még mielőtt megkérdezi, hogy mennyivel tartozik a narancsléért. Semmivel, ez a minimum, amiért vállalta, hogy ilyen kínos helyzetbe hozza magát, na meg engem. De tök jól sült el, szerintem legalábbis. Megvárom amíg összeszedelőzködik és csak az után lépek el az asztaltól, hogy visszavigyem a poharat a pulthoz, és folytatom a munkát.