Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Félszemű Kukorica Pizzéria

Lóri
Előzmény
A nevetés, amit „csalással” hoztam ki belőle, engem is mosolyra késztet, és ahogy elsétálok mellette, lepillantok rá, vállam felett hátrapillantva.
- Nagyon várom, hogy megpróbáld! – cukkolom a kijelentésével. Magamban kitűnően szórakozom azon, hogy látszólag bevette az invitós történetet, és ahogy végre minden helyreáll és immár kényelmesebb tempóban baktatunk, kicsit tovább is játszom a dolgot.

- Hát igen, megtanulgattam ezt-azt, úgyhogy csak óvatosan a fenyegetésekkel… – dőlök az oldalának egy pillanatra csibészes mosollyal az arcomon, ahogy felé kerülök ki egy sáros foltot az ösvényen. Sajnálkozva gondolok rá, milyen kár, hogy elolvadt a legutóbbi hó, és már csak itt-ott emlékeztet rá pár beszürkült kupac. Kényelmes csend telepszik közénk, és arcomat felfelé fordítva fújok egy szép lehellet-ködöt az ég felé. Szurkolok nagyon az időjárásnak, hogy mire hazaindulunk kezdjen valamit magával, mert elegem van a barnás domboldalból – fehéren sokkal jobban tetszett. Néha vetek egy-egy oldalpillantást a másikra, de ahogy látom ő is nagyon a gondolataiba temetkezik, így nem erőltetem a beszélgetést. A kis szünetet persze titokban arra használom ki, hogy rendezzem a futástól és a nevetéstől szapora lélegzeteimet. Kényelmesen, nézelődve tartom a lépést a tempót diktáló fiúval, itt-ott lendületet véve átugorva a befagyott pocsolyákat.

- Köszönöm! – mosolygok rá, ahogy előre enged az ajtóban, és a kis pirulást amit ez okoz ráfogom a pizzázóból kiáramló meleg levegő hatásának. A lényeg, hogy mindig legyen alibink, nem igaz?
Újra megkordul a pocakom, ahogy megérzem az illatokat. Leveszem, és zsebembe gyűröm a sapkámat, felfedve mókásan összekócolódott tincseimet. Felcsillanó szemmel kezdem el kémlelni az étlapot, majd megállapodok egy szimpatikusnál, és a beállok a pult előtt egyre rövidülő sorba.

- Ne aggódj, vissza foglak – mosolygok vissza rá. Mert hát tényleg, ez így fair, ha megosztjuk a dolgokat – legalábbis én így gondolom. – És akkor köszönöm.
Noha fent a kastélyban még kiengesztelést emlegettem, ennek már köze sincs hozzá, az inkább csak… Egy indok volt, hogy vele tartsak. Amikor végre mi következünk, előre lépek a pulthoz.
- Jó napot! Szeretnénk kérni egy margarita pizzát, - itt szünetet tartok, és Lórira nézek, hogy elmondhassa ő milyen pizzát kér, azután folytatom – egy mentás limonádét, - majd jelezve, hogy befejeztem kicsit hátrébb lépek, és átengedem a szót végleg a fiúnak.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Félszemű Kukorica Pizzéria

Lóri
Előzmény

Szavai ártatlan pislogásra késztetnek. Angyali mosollyal az arcomon értelmezem félre – direkt – a fenyegetődzését, és csillogó gombszemekkel, hátam mögött összekulcsolt karral pillantok fel rá féloldalasan.

- Szeretem a meglepiket… - somolygok a nemlétező bajszom alatt. Ez az egész kezd úgy kinézni, mintha bátorítanám, hogy adja vissza a kis tréfát, és ó Merlinre de még mennyire hogy így van. Talán azért mert Stefi mellett nőttem fel, talán azért mert egyszerűen ilyen vagyok (legjobb kifogás a világon), de szeretem az ilyen kisebb kis „háborúkat”. Imádom látni, ahogy sikerül véghezvinnem egy ötletemet, vagy akár csak a másik megdöbbent-nevető arcát, miután rájön, hogy belesétált a csapdámba… Na jó, ennyire nem vagyok piszok, nem állítok én csapdákat! (De.)

Talpacskáimon billegve nézelődök körbe, ahogy fél füllel Lóri rendelését hallgatom. A kérésére, hogy keressek magunknak egy asztalt, visszanézek rá, és nagyon enyhén, de tényleg éppenhogycsak félredöntött fejjel bólintok vissza. Szemeim megakadnak egy ablak melletti kétszemélyes asztalnál. Elég nagy ahhoz, hogy a pizzáink szépen elférjenek (ez fontos), és mégse az van, hogy egy hatszemélyes asztalt befoglalunk magunknak. Elszlalomozok az asztalunkig, itt-ott elég szűkösen verekedve át magam a székek közt.

- Ez jó lesz, vagy keressünk másikat? – kérdezek azért vissza a biztonság kedvéért, miközben nekiállok kizippzharozni a kabátomat. Félig kinyújtott nyelvvel igyekszem úgy ügyeskedni amikor kibújok belőle, hogy ne vágjak fejbe senkit, és a falba se vágjam bele a kezem. Sikeres manőverezésem után leterítgetem szépen a szék háttámlájára, és lecsüccsenek. Ekkor kezd el rikácsolni a kis kukoricafigura, mire én elkerekedő szemekkel hajolok közelebb hozzá, és bökdösöm meg az ujjammal.

- Hogy ez mennyire de aranyosan édes! – sóhajtok fel szinte gügyögve, és megsimizem a kis kiálló kukoricaszemeit. Lassan jut el az agyamig, hogy ez most egy jelzés, de szerencsére Bencét nem köti le ennyire a figura visítozása, így mire kiszakadok a bamba bábú birizgálásából, már koppan is előttem a poharam. (Bamba bábú birizgálása bamba bábú birizgálása babamba... Na mindegy.)

- Köszönöm! - egy aprót pislogva térek vissza a jelenbe, hiszen mindeközben gondolatban már valahol mexikóban csuháztam a kukoricát fehér ingben, sombreroban, borzalmas akcentussal alliteráló rigmusokat dalolászva. Bal kezem mutatóujját még mindig a kis lény oldalába bökve tartom, miközben másik kezemmel kivitelezek egy ivás-szerű dolgot. Valamikor ekkor unja meg Kukoricajancsi – igen, már neve is van – a bökdösésemet, és miközben rámkiabál, arrébb ugrál Lóri felé. Legalább nem le az asztalról, ügyes kis varázsketyere. Sóvárogva bámulok utána, de békén hagyom, és inkább a fiú szemébe nézek.

- Remélem, mert mióta eszembe juttattad, hogy kajaidő van, azóta már az én gyomrom is korog. – Mosolygok rá cinkosan. – Bár nem tudom, hogy most megsértődött-e annyira, hogy csak neked fog jelezni… - szuggerálom bánatosan Kukoricajancsit. Kutatni kezdek az emlékeim között, és rémleni is kezd az esszé-dolog.
- Szerintem már elkezdtem, valahol a szobámban lehet… Jó is, hogy mondod, még be kéne fejezzem… - teszem hozzá tűnődve. Ja, hogy csak két hét múlvára kell? Ugyanmár, amit ma megtehetsz, ne halaszd holnapra! Majd egy csodás ötletem támad.
- Ha gondolod, megírhatjuk együtt valamelyik délután. Nekem kifejezetten tetszik a téma.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Czukorvarázs Cukrászda

Team yellow 💛 Nara

Nyakamat nyújtóztatva ólálkodok a cukrászda környékén, be-belesve az üvegen. A hirdetés papírja már eltűnt, de még fel tudom idézni, hogy a fal melyik részén pillantottam meg először. Izgatottan, de hangyányit mégis bizonytalanul vizslatom a beszélgetőket, igyekezve kiszúrni köztük egy Boldog Nara nevű lányt. Hajh, mennyivel egyszerűbb lenne, ha ránk lenne írva kik vagyunk, nem igaz? Persze ez csak most jut eszembe, egyébként lehet készítettem volna magamnak egy táblácskát, rajta egy nyíllal és egy felriattal, nagyjából úgy mint ahogy a reptereken vérják egymást az emberek méretes transzparensekkel.
Elsétál előttem egy pár, mindkettejüknél gőzölgő ital van, utánuk kávé és forrósoki illata kavarog. Meglepő, de éppen nem vagyok késésben amúgy, a megbeszélthez képest még előbb is érkeztem. Bizonytalanul nézek körbe újra, majd miután szinte csak duókat és kisebb társaságokat látok, úgy döntök beszaglászok a benti részbe is.

A kövön futó fekete vonalakon lépdelek, hiszen azokról lelépni tilos. Talán gyerekes, néhányan furcsán is nézhetnek rám, de tehetek én róla, hogy a cukinak pont ilyen a padlója? Pedig maga a koncepció rémesen egyszerű: a fekete vonal a palló, a krémszínű felület az óceán, és benne vérszomjas, Masára éhes cápák úszkálnak, tehát ha mellé lépek, megesznek, és vesztettem. Elég bolondosan nézhetek ki ahogy cikkcakkban közelítek a pult felé, de hát ha egyszer nem arra futnak a fő vonalak! Akkor bizony kerülni kell, nincs mese.
- Naraa! - hallom meg saját hangom, ahogy csak úgy a vakvilágba szólongatni kezdem leendő csapattársam. Azaz nem is leendő, mert már most is azok vagyunk, de ezt a helyzetet még szoknom kell. A padlóról feltekintve megtalálom a sütispultot, így rögtön az tartja már fogva tekintetem. Szemeim felcsillannak, és érzem ahogy a nyálelvlasztásom is úgy megindul, mint Pavlov bácsi örömkönnyei tennék ha hallaná, hogy egy ilyen helyzetben reflexből (haha) ő jut eszembe.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Czukorvarázs Cukrászda

Team yellow 💛 Nara

A hátam mögül érkező válaszra úgy meglepődök, hogy jobb lábammal véletlenül a tengerbe lépek. Persze fel is kapom rögtön ahogy megpördülök, inkább elképzelem ahogy fejberúgok egy cápát, és míg ő nyünnyögve süllyed és néz másik vacsi után, én lendületet nyerek a találkozásból, hogy szépen megfordulhassak. Mondanom is felesleges, de a mutatvány nagyjából annyira sikerül kecsesre, amennyire egy két méter magas kókuszdió mutatna tütüvel a feje tetején. Karommal vesén vágok valakit, lábam egy székbe akad, de megoldom, mindent megoldok. Jól vagyok, jól vagyok, nincs itt semmi látnivaló.
- Szia - köszöntöm lelkesen a másikat, és hogy az előbbi kis malőrt elfeledtessem felnőttesen kezet nyújtok neki. - Zippzhar Masa.
Mosolyom szokásosan terül szét arcomon, mancsom picikét nyirkos az idegességtől, de mentségemre legyen mondva, igyekszem magabiztosnak tűnni. Vagy legalábbis nem annyira izgulni a találkozástól, meg az egész tanfolyamtól, mint amennyire az tőlem normális lenne. Nem volt kérdés, hogy jelentkezni fogok, annyira megimádtam már csak a gondolatát is, de ott van bennem kicsit a félsz, hogy hogy fogom tudni megoldani a feladatokat. Ami nekem finom, az másnak nem igazán szokott az lenni, így csak reménykedek, hogy csapattársam majd visszafog, ha szalonnát akarnék pirítani az epres muffin tetejére. Na, majd kiderül, egyszerre csak egy lépést haladjunk előre.

Miután túlesünk a bemutatkozáson, egy nő sétál el Nara mögött, kezében egy olyan habos-krémes csodával, amitől nem csak a nyálam de még a könnyem is csorogni akarnak kezdeni. Nagyot nyelek hogy megakadályozzam mindezt, ujjaim pulcsim korcával játszanak.
- Most akkor csak így besasszézhatunk szerinted a konyhába? - szakítom el erőnek erejével pillantásom minden disztraktáló elemtől, miközben igyekszem az előttem álló lányon tartani a szemem. Vajon el jön majd az a nap, hogy ha belépek egy cukrászdába, nem akarom végigkóstolni a teljes kínálatot, vagy sem? És igazából... akarom én, hogy eljöjjön az a nap? - Mert ha igen - folytatom megkezdett gondolatmenetemet - akkor beleshetnénk.
Fejemet kérdőn félrebiccentem, úgy várom, hogy mit szól az ötlethez. Elvégre ezért vagyunk most itt, nem igaz?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Czukorvarázs Cukrászda

Team yellow 💛 Nara

Lelkesedés szalad végig rajtam neve hallatán, de megállom, hogy bármiféle megjegyzést tegyek rá, nem szeretnék tapintatlannak tűnni. Felcsillanó szemeim azonban vígan jelezhetik mennyire el vagyok ragadtatva vezetéknevétől, hiszen aawh, egyszerű és nagyszerű. Boldog. Boldogan elfogadnám én is, ha ha. Az izgatottságát kifejezetten aranyosnak találom, a jó hangulat pedig rám is átragad, az idegesség helyére fokozatosan izgatottság költözik.
Látom ahogy neki is meg kell küzdenie önuralmával a habos-babos süticsoda láttán, pedig ketten együtt már lenne esélyünk rá, hogy elraboljuk az édességet. Mondjuk én elterelném a figyelmet, Nara pedig a kavarodást kihasználva kikapná a nő kezéből a tányért, én hirtelen meggyógyulnék, és egy előre megbeszélt helyen találkoznánk. Mondjuk a kísértetkastélyban. Igen-igen, ott tuti senki nem keresne minket, szuper tervnek hangzik.

- Okés, menjünk - bólogatok serényen az ötletre, majd a lány mögött jobbra balra dülöngélve rugózok amíg szabad utat nem kapunk. Alig férek a bőrömbe, lábujjaimon tipegek próbálva türelmesnek látszani (nem sikerül) míg megkapjuk a belépési engedélyt. - Király - szakad ki belőlem egy félhangos kiáltás, mikor beengednek minket a cukrászda szentélyébe. Körbeforgok a világos helyiségben, miután Narát követve bemerészkedek. Hűhák és hók egymást követik, nagy izgalmamban egy lábast majdnem le is verek a pultról. Egy gyors körbepillantással megállapítom, hogy talán senki sem látta az itt dolgozók közül, így karjaimat szorosan hátam mögé fonom, vigyázzállásba merevedek, úgy bámulok a lányra. Ha engem figyel, cinkosan rákacsintok egyet, mintegy kérlelve, had legyen ez a mi kis titkunk. Nem igazán szeretnék azelőtt kipenderedni innen, hogy igazán belekezdenénk... Hattie közeledik felénk, és igyekszem nem túl feltűnően fújni ki a levegőt, amikor nem megdorgál (vagy rosszabb), csak egy receptet nyújt át nekünk. Átveszem, de úgy tartom, hogy Nara is láthassa, sőt igazából a felé eső sarokra rá is tud fogni, hogy ne remegjen a lap annyira, ő is el tudja olvasni.
- Hűhűhű, ez érdekesen hangzik - kezdek bele, picit belepirulva a lámpaláz és teljesítési kényszer furcsa elegyébe. - Boci szelet... Menni fog ez nekünk?
Persze a válasz igen, hogy is lehetne más, de egy kis egészséges önbizalomhiány sose árt (főleg nem nekem, még a végén elbízom magam).

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Félszemű Kukorica Pizzéria

Márk és Mihail
február 14.

Az a nagy harci helyzet, hogy a baglyos akciónk után, konkrétan csak annyi pénzem maradt amennyit a matracom alá elszóródva megtaláltam. Persze kérdezhetnénk ki az aki az ágyában számolgatja a zsebpénzét, de hát ezek szerint én, legalábbis nem tudom másképp elképzelni, hogyan kerültek oda az apró knútok és sarlók. Bárcsak galleonok, bárcsak! Na persze nincs okom panaszkodni, hiszen legfőbb célom teljesült, Márk az enyém, egy booooldog naagy vacsorára, és nem kell amiatt aggódnom, hogy valaki furcsa ember elhappolja az orrom elől. Nem adom. Neeem adom soha de soha. Enyém.
- Dehogy adod, ne add, jó helyen van az! - ugrok a nyakába. Most számít, hogy a borsószem királykisasszonyt játszom az érmékkel, vagy jó helyre kerülnek? Én kibírom a kövi zsebpénznapig, nem kell félteni, néha amúgy is rá kell jönni, hogy nem is olyan rossz az a sulimenza dolog. - Nem lépek le, nem hagylak egyedül - szorítok az ölelésemen, kiérezve belőle a szomorúságot. Megsértődhetnék, hogy nem örül nekem, de kérdés nélkül is tudom, hogy nem erről van szó, így inkább mindent megteszek, hogy az ő kedvén is javíthassak. Ahogy elhúzódok, ujjaim végigcsikizik az oldalát, miközben nyelvet is öltök rá.
- Már megcsókoltad, miről is beszélünk? - nézek rá értetlenül, elvégre technikailag a múltkor is a randi előtt voltak. Kérésére csak felvonom szemöldököm, hát igazi testvér lennék én, ha ezt csak így elfelejteném? - Ha gyűrűt adsz neki, és elfogadja, talán - pislogok mosolyogva, elviccelve a kérdést, majd finoman húzni kezdem magam után, hogy kikérhessük a vacsoránkat. Meglepetés pizzát kérek, remélve, hogy most jófajta meglepiből kapok, majd ha esetleg Márk nem akarna rendelni, noszogatni kezdem, hogy tegyen így ő is. Enni kell, enni fog, enni fog, olyan nincs, hogy ne tegye. Felőlem kérheti a fokhagymásat is, hamár úgysem valószínű, hogy Karola közelébe kerül az este. Jó ezt azért nem mondom ki hangosan. - Hogyhogy feltetted magad a licitre? - kérdezek rá arra ami egy ideje már fúrja az oldalam, hiszen az egy dolog, hogy mi nem tudtuk mi készül itt, de ő DÖK-ösként egészen biztosan képben volt a dologgal.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Félszemű Kukorica Pizzéria

Márk és Mihail
február 14.

- Nem fogom - forgatom meg szemeimet mosolyogva, nézve, ahogy bánkódását kicsit kivetíti rám is. Ha ezt tudom megveszem Karolát is, és véletlen együtt hagyom őket, hihi. Jó, ez a megveszem rész elég rosszul hangzik, meg amúgy se lett volna pííínzem, de elméletben nem olyan gáz terv nem?
Nagyon igyekszem felé terelni a témát, hiszen kettőnk közül nem én vagyok az akinek láthatóan másfelé járnak a gondolatai. Hát, akkor legalább beszélne róla, de nem, értetlenkedik, úgyhogy dünnyögve hajolok előrébb, figyelve reakcióit. Somolyogva legyintek, mielőtt pontosíthatnám melyik csókra is gondolok (egy legilimentor húg lehet a legidegesítőbb dolog a világon, de bocsi, ez van), nem várt látogatót kapunk. Arcom felderül, Márkkal ellentétben én széles mosollyal fogadom Mihailt, szemeim vidáman csillannak meg.
- Szia - pattan a köszönés tőlem is, Márkéval szinkronban, még talán hellyel is kínálnám, de hát azt ugye megoldotta magának. - Nem zavarsz - vágom rá, lábaim előre-hátra kezdenek kapálózni, ahogy hallgatom. Nem hozzám szól. Oh. Márkhoz intézi szavait, aki ettől mondjuk nem éppen a legboldogabb, szóval közbe is vágok. Szépen hangzana ha azt mondanám, hogy azért teszem, hogy a bátyámnak segítsek, de szimplán előtör belőlem a hálálkodási kényszer, s ahogy megérint a halvány mágiafonál, egészen nem is érdekel, hogy épp egy beszélgetést szakítok meg vele. De hé, ez Márknak is jó, úgyhogy kérek egy jótesó pontot.
- Köszönöm, hogy kipótoltad a 10 sarlómat - mármint hogy tízre, ugye, robbanok be, a fenyegető(?) rossz hangulatot talán oldom a kis ártatlan megszólalásommal. Mondtam már, amikor átvettem a kártyát is, de azt hiszem most pár napig hétig hónapig ezt fogja fixen hallgatni tőlem, hát milyen rendes volt már ez tőle? És még hallottam olyan pletykákat, hogy a rellonosok mind kegyetlenek! Tiszta jószívű.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Félszemű Kukorica Pizzéria

Márk és Mihail
február 14.

Szinte tapintani lehet fejem fölött a glóriát, amit ártatlan pislogásaim festenek körém, úgy rázom meg buksim rögtön tagadólag. Nem szoktam én legilizni. Nem nem, dehogy. Rosszul érti. Kicsusszant volna valami olyasmi a számon, amiről egyébként nem lehetne tudomásom? Háát, megeshet, de biztos csak elfelejtette, hogy beszéltünk, nem igaaz? Nem, de ezt neki nem kell tudnia. A válaszadástól Mihail ment meg, így bocsi Márkító, de a lecseszerintésemmel még várnod kell.
Lehet azért, mert eleve nagyon közlékeny vagyok, és bizalommal, érdeklődve fordulok az emberek felé, de sokkal jobban látszik rajtam a vélamágia hatása, mint testvéremen. Persze nem tudom mi történik, csak mosolyom szélesedik ahogy azt mondja, aranyos vagyok, s izgatottan szólítom meg újra, hogy foglalkozzon velem. Ez tőlem még nem is annyira szokatlan, de simán az is lehet, hogy érzékenyebb vagyok erre az átlagnál. Belefér.
Csatlakozom a játékba, mosolyogva fülelek közelebb, hogy megsúgja amit akar, és el is nevetem magam kicsit, észre sem véve milyen rosszul eshet a kis szóváltás Márknak. Nem kuncogok idiótán, egyszerűen csak vigyorgok, majd kézfejemre támasztva államat pislogok egyikőjükről a másikukra. Tekintetem picit mindig tovább időzik el Mihailon, olyan mintha nagyon enyhén valami vonzana felé, de ezekben a pillanatokban ez teljesen természetesnek tűnik, nincs bennük semmi különös. Nem szólok közbe feszített párbeszédükbe, inkább csendben fülelek, figyelmesen hallgatva a beszélgetést. Miért is nem jelentkeztem én eddig DÖK-ösnek? - bukkan elő bennem a kérdés, ki tudja honnan vagy miért, így innentől kezdve ezen filozofálgatok, pro-kontra listát készítve magamban, úgy téve mint aki figyel a társalgásra, pedig valójában teljesen kizoomolok.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Félszemű Kukorica Pizzéria

Márk és Mihail
február 14.

Én tényleg, csupán csendes megfigyelője terveztem lenni ennek a kis beszélgetésnek, gondolván biztos a mai nappal kapcsolatban akarnak kitalálni valamit. Lett volna valamiféle fennakadás, amit én észre sem vettem? Ú, lehet, hogy egy komplett bűntényről maradtam le? Fülelek, azonban úgy néz ki hiába, nem tudok meg semmiféle érdekes információmorzsát. Nos, ez úgy tűnik Márkot is zavarja, mégis, Mihailra mintha semmi hatással nem lenne frusztrációja... rám, a vélamágia viszont annál inkább. Nem tudom, nem veszem észre, hogy így szórakozik velem, bár máskor, ha csak ketten lennénk Márkkal, mostanra kicsacsogtam volna magmaból az egész napot, elejétől a végéig. Például, hogy ebédnél véletlenül összecseréltem a tányérom a mellettem ülővel, aki így a megcukrozott pörköltbe evett bele, és köpte ki majdnem; ettől persze a szembenülő elfintorodott, csakhogy teli szájjal, a húsleves meg az ölébe csorgott, ezen én elkezdtem kacagni, és ahogy az asztalra csaptam, véletlen felpattintottam a kanalmat, az pedig szépen placcs, elmerült középen a tálban. Na. Örülsz, Márk, hogy ideért az elnök, vagy inkább szeretnél még ilyen sztorikat?
Jelenleg viszont csupán zavartan pislogok, helyemen ülve ficergek s arcomon jól ismert mosolyom igazán ismeretes változata díszeleg, főleg amikor még becézgetni is elkezd. Eddig nem töltöttem vele sok időt, jó, persze nyilván tudom ki, de nem mozgunk sokat egyszerre. Meg aztán, maximum küldöncnek lennék jó közöttük, de ott is csak akkor ha nincs fontos infó - hiszen azokat természetesen rendre elfelejteném.
- Ő - is tud aranyos lenni, mondanám, de nyelvem belegabalyodik a szavakba, ahogy csupán lefagyva nézek a mellettem ülőre, szinte meg sem hallva a külvilágot. Márk mit válaszol? Nem tudom, hallom, de nem fogom fel, odáig jutok csupán el, hogy tátott szám becsukjam, a terítőt birizgáló ujjaimat pedig ölembe húzzam. Elkerekedett szemekkel, egyre lassuló gondolatokkal bámulom Mihailt, miközben bokáimat széklábaim mögé akasztom. Nem tudom mi történik, de fel sem tűnik, hogy egyáltalán bármi nem normális, az egyébként is mindig csivitteljes Masafejhangok most kicsit koncentráltabbak. Mihailra. Én, a szobanövény, a pirosló szobanövény.