Molly Jefkins
*Új iskola új élet kezdete. Mindig ezt mondják, bár ennek meg van az oka. Akinek eddig rossz volt az élete, az jót akar, akinek jó az pedig jobbat. Kár, hogy ezt csak szeretnék. Én nem hiszek ebben a hülyeségben. Ugyanaz az az ember maradok, így nem lehet annyira más. Lehet, hogy megismerek pár új embert, de azok sem térhetnek el annyira, hogy a mostani életemből egy jót csináljanak.
Ezért ültem unottan végig a vonat utat. Becsuktam a szemem és csak aludtam. Így legalább nem érzékelek semmit a külvilágból. Hogy miért nem? Mert egy óriási butaság miatt elszúrtam az egész életem. Én tettem ezt magammal és sosem fogom megbocsátani. Megsüketültem egy baleset folytán. Ritkán tudok örülni, hogy nem hallok semmit. Ha kérnek tőlem valamit, akkor hivatkozhatok arra, hogy nem hallottam és nem várnak el annyit tőlem. A legrosszabb az egészben, hogy nem hallom a zenét, ami sokat jelentett nekem. A sportot is abba kellett hagynom emiatt.
A vonat lelassulása és megállása alatt, leveszem a bőröndömet és a fejemre húzom a kapucnit. Egy kék farmer van rajtam, egy fekete pólóval és egy szürke vastag pulcsival.
A vonatról leszállva érzem, hogy mindenki engem bámul, tudják, hogy valami nem stimmel velem. A szemebe húzom a kapucnit és így indulok el az egyik utcán. Nem a kastély felé, mert oda még nem szeretnék bemenni. El kellene intéznem rengeteg dolgot, hogy minden rendben legyen a beiratkozásommal, de ehhez semmi kedvem sincsen.
Most kezdem csak el érezni a hideget. Nem gondoltam, hogy ennyire rossz lenne az idő, így a kabátomat a táskában hagytam. Hogy azt előhalásszam ki kéne nyitnom és mindent felforgatnom. Nem.*
~Egy melegebb helyet kell keresnem~
*Gondolom, majd hirtelen megállok. Valaki mögülem belém jön. Egy káromkodást olvasok le a szájáról, amit örülök, hogy nem hallottam. Nem kérek bocsánatot, mert ő nem figyelt jobban. Bal oldalamon van a Posta jobb oldalamon meg, valamilyen Hangszerbolt. Jó illatokat kezdek el érezni és ahonnan az jön ott biztosan meleg van. Elindulok a megfelelő irányba. Egy cukrászda előtt találom magamat, halványan elmosolyodok és benyitok az ajtón. Tényleg meleg van, csak egy kicsit sokan vannak. Leveszem a kapucnimat és megszemlélem a helyet. Jobb oldalon van a pult, ahol most is elég sokan állnak sorba, a többi helyen pedig asztalok. Nincs túl nagy asztal, csak párszemélyesek. Fontolóra veszem a helyzetet. Vagy csak leülök az egyik sarokba és üldögélek egy kicsit, de akkor valaki biztos oda fog jönni és megkérdezi, hogy miért vagyok itt, ha nem is eszek semmit. A második pedig a gyors vásárlás és utána azt csinálom, amit akarok. A korgó gyomrom megmondja a választ. Beállok a sorba. Hét perc múlva már csak egy ember van előttem. Kinézem az egyik legrövidebb nevű süteményt. Kiáll az előttem lévő a sorból így én következek. A pultos szájáról egy köszönést olvasok le.*
- Napot! Egy krémest kérnék!*Ezzel be is fejeztem. Mivel nem hallom a hangomat nem nagyon szeretek idegenekkel beszélni. Csak azok előtt nyílok meg, akiket ismerek és biztos vagyok benne, hogy nem csúfolnak ki. Azt mondják, hogy majd kihozzák, emiatt én gyorsan kifizetem, majd elindulok egy távolabbi asztal felé. A legtöbb ember nem szeret sokat sétálni, így a közelebbiket foglalják el.
A bőröndömet a falnak támasztom és megfigyelem az embereket. A szájról olvasásnak az az előnye, hogy tudom mit mondanak a másik végén ülő emberek is, amit normálisan nem hallanék. Egy rossz mégis van, ha háttal ül az egyik fél csak a felét értem. Pár iskolás lány valamilyen Yaristáról beszél, a fiúk meg valamilyen Amiráról. Népszerű téma, hogy egy lány elájult a folyosón és szakított valamilyen elválaszthatatlan sztárpár.*